Vendég a háznál
2003. Január. 15.
Kossuth rádió, 13.05

Mv.: - Igen, igen.

- ...és állandó, és addig tart, ameddig ugye az élet. Énnekem huszonkét éves a fiam, én igazán tudom, hogy nincs olyan, hogy a, a gondok súlya és a gondoknak a válfaja az változó. De egy, egy normális családi kapcsolatban, az oda-vissza mindig megvannak a gondok, amik nem feltétlen fontos bajoknak kell lenni, nagy bajoknak, de, de mindig van valami kicsiny idegeskednivaló, mindig van valamiért szurkolni. És nagyobb gyereknél, felnõtt korban sokkal nagyobb gondok vannak, nem egy krupp, egy torokgyulladás, vagy esetleg hányast kapott az iskolába, hanem ugye, itt a párválasztástól kezdve a katonaság, a tanulás, mi legyen belõle, és...

Mv.: - Így van, mert talán ha megengedi, hogy közbeszóljak, talán az a nehéz a nagyobb gyerekek esetében, hogy az ember már nem rendelkezhet ugye fölötte...

- Igen.

Mv.: - ...mert hiszen a kicsi gyerek esetében eldöntöm, hogy beíratom óvodába, de egy serdülõkorú gyerekkel már nem rendelkezem ilyen értelemben.

- Nem. Igen, nagyon nehéz a dolog. És én borzasztó szerencsés vagyok a fiammal is, mert pont egy pár nappal ezelõtt beszélgettünk, és a végére eléggé megkönnyeztünk, de fõleg én, hogy milyen érdekes, hogy az ember az neveli a gyereket, törõdik vele, együtt él vele, mindent tud róla, egy pöttyöt a fenekén, a leszakadt nadrágot, késõbb az iskolába hogy milyen eredmény, a tanárok elmondják, hogy hogyan viselkedik. És amikor eljön ez a bizonyos 20-21 éves kor, a felnõttség küszöbe ugye, akkor eljár a gyerek más társaságba, és milyen, és, és ez a mindentudás, ez valahogy gyakorlati tapasztalatból indulva, ez úgy lecsökken, hogy milyen...

Mv.: - Ez így van még akkor is, hogyha nagyon jó a kapcsolat, és ha a gyerek nagyon õszinte.

- Igen, igen, csak most én ezt nem fájdalmamban mondom, ha el is érzékenyültem akkor, amikor beszélgettünk a gyerekkel. Hanem mint, mint egy konkrét dolgot, hogy milyen jó lenne tudni, hogy vajon mit örökölt belõlem, egy társaságbeli, hogy úgy mondja-e õ is a viccet, vagy, vagy hol van abban a társaságban, milyen szinten, szóval ezek a dolgok, ezek egy kis szomorúság, hogy ezeket már nem tudjuk. Néha-néha azért van, hogy egy-egy haver feljön, és akkor én ilyen történetmondó emberke vagyok, és mondom, hogy képzeld mi történt velem, azt mondja, tudom Imre bácsi, már az Imi elmondta, és akkor egy kicsit olyan jól esik az embernek.

- Nem vagyok megelégedve a gyereknek a - hogy is mondjam -, a magatartásfejlõdésével. Még mindig az az érzésem, hogy mintha visszafejlõdne, de hát voltunk már több pszichológusnál, és mind azt mondja, hogy ragyogó, átlagnál feljebb van az intelligenciája, de én meg folyton azt látom, hogy bebambul és piszmog, és sajnos a tanárok is ezt mondják.

Mv.: - Mennyi idõs most?

- Hát, most tizennyolc éves.

Mv.: - Hát, akkor már nem kislány tényleg, tényleg, tényleg.

- Igen, igen, és ez egy óvodás magatartás!

Mv.: - Miben, miben?

- Hát ez, hogy bebambul, elhomályosodik a szeme, és magánkívül van.

Mv.: - Hogy érti, hogy magánkívül van?

- Hát, szó szerint, szó szerint magánkívül van. Most van egy kis barátnõje, hál\' Istennek, és nem akarom én a gyereket nehéz helyzetbe hozni, de õ magától is, hogy már megint böködi, már megint ott alszik, meg mondja neki, hogy figyelj már, szó szerint ki-kikapcsol.

Mv.: - És mit mondtak a pszichológusok, mikor ezt maga mondja?

- Hát, semmit, semmit. Én hallottam a rádióban, mert vannak ezek a különféle mûsorok...

Mv.: - Igen?

- ...hogy van olyan betegség valóban, hogy nem is veszi észre, és pár percig kikapcsol az agy. Én meg kétségbe vagyok esve, hát itt van az érettségi, a nagy tanulás, a minden, és, és tanulás közbe is látom, hogy azt csinálja, hogy egyszerûen behomályosodik, és ha szólok hozzá, akkor szinte úgy fölriad.

Mv.: - És rosszul tanul?

- Hát, ennek ellenére nem rossz a bizonyítványa, de hogyha ezek a kiesõ idõk nem lennének, akkor dupla ennyi lenne a teljesítménye is.

Mv.: - Igen.

- Mert és, és mondja is a kis padtársa, nem kérdezem, nem akarom én a lányomat - hogy mondjam -, nem akarok neki kellemetlenséget, mondja a kislány, hogy fekszik órákon, szunyókál, Úristen - mondom -, hát hogy érezheti a tanár vele szembe?

Mv.: - És kialussza magát éjjel, jól alszik, vagy...

- Hát igyekszik korán, sõt, délután, ha van ideje, akkor még lefekszik, ha nagyon fáradt, szunyókál egy kicsit.

Mv.: - Úgy látja, hogy túl sokat alszik?

- Hát nem, nem, nem, nem, inkább hiába mondom, hogy csináld meg a dolgod, ne piszmogjál, ne bambuljál, szó szerint, mondom én ezt már szépen, csúnyán, mindenféleképpen, ha megcsinálod, elõbb mész aludni, ki vagy pihenve, ne azzal menjen el az idõ, hogy bambulsz!

Mv.: - És ilyenkor õ álmodozik, vagy, vagy...

- Nem tudom, nem tudom.

Mv.: - Nem tudja, ühüm.

- Mert kérdeztem már tõle, hogy most tehetsz errõl, jön magától, vagy ezt te csinálod magadnak?

Mv.: - És nem tudott rá válaszolni?

- Nem, nem válaszol. Hát most megint itt van ez az állítólagos nehéz idõszak, ugye...

Mv.: - Igen.

- ...és ilyenkor, azért nem tudom, de nem szól semmit, ezért vagyok nagyon nagy gondba. Hát, itt az érettségi, aztán a felvételi, és a minden, és ha van valami kétes jegy, vagy valami, én el is hiszem, hogy akkor nem a jobbat adja, mert azt mondja, hogy úgyse figyelsz, állandóan mással foglalkozol, akkor miért legyek én jó hozzád. És megint le fogok menni a körzeti orvoshoz, beszélek vele, hogy próbáljunk meg valamit, mert ez, ez visszafejlõdés, egy nagycsoportos óvodásnak se ez a viselkedése már, hogy megáll a kanál a szája elõtt, és bebambul, és ott áll a kanál, s mikor rászólok, hogy kilöttyen a leves, akkor hagyjál békén, és tényleg kilöttyen a leves.

Mv.: - Mikor a mamát hallottam, én nem voltam nagyon aggodalmas, mert azt gondoltam, hogy egy ilyen álmodozó kamaszlányról van szó, aki építi a belsõ világát, ahova a mamát nem engedi bejutni, de minthogyha Ágnes egy kicsit aggodalmasabb arcot vágott volna.

Hódi Ágnes, pszichológus: - Igaziból persze, személyes találkozások alapján lehet ebben igazi szakvéleményt mondani, benyomásokról van csak szó. Én azért picit bizonytalan vagyok abban, hogy mi lehet a titok.

R.: - Hódi Ágnes, pszichológus.

Hódi Ágnes, pszichológus: - Nekem az jutott eszembe, hogy ennek a nagylánynak sok titka van. És kell is, hogy legyen, kell is, hogy legyen, hogyha az anyukája még azt is látja, amikor õ tanulás közben bebambul. Tehát, hogy nem nagyon vannak olyan területei az életének, ahova a mamája nem szeretne bepillantani, én úgy gondolom, hogy van ilyen területe az életének, és nem tudom, hogy jól gondolom-e, de valamiért az jutott eszembe, hogy ez a kislány rásegít ezekre a bebambulásokra, hogy pontosan ezt milyen módon teszi...

Mv.: - Mi az, hogy rásegít?

Hódi Ágnes, pszichológus: - Arra gondolok, hogy elképzelhetõ, hogy valamilyen szerhasználat az, ami e mögött áll, nem vagyok ennek a területnek szakértõje, de jelenség szinten ismerem ezt a problémát, és találkozom olyan kamaszokkal, akik valamit használnak ahhoz, hogy egy picit fellazuljanak, hogy egy picit el tudjanak távolodni a valóságtól. És azt is látom ezekben az esetekben, hogy milyen nagyon-nagyon nehéz ezt észrevenni, mert nem akar az ember ezzel szembesülni, minden más elõbb eszébe jut, mint az, hogy valamilyen gyógyszert szed a gyereke, vagy valamilyen olyan kimondottan pszichoaktív szert, ami ahhoz kell, hogy el tudjon szállni onnan, ahol éppen van.

Mv.: - De hát, azt mondja az édesanya, õ annyit vitte már ezt a gyereket pszichológustól orvosig, és senki nem mondott semmit!

Hódi Ágnes, pszichológus: - Igen, hát ez, ez az, amit nem tudunk, hogy ott pontosan mi történt. Hozzátartozik, hogy azért pszichológusok sem azonnal, elsõ ránézésre tudnak ezekbõl a dolgokból ítélni, elõfordul, hogy rákérdezünk négyszemközt, hogy használ-e valamilyen szert, ha erre utaló jeleket tapasztalunk, és erre vagy igazat mond valaki, vagy nem, nem szoktunk kényszert gyakorolni senkire, hogy ebben valljon. Gondolom, hogy azért az orvos, akivel õk ezek szerint napi kapcsolatba vannak, erre odafigyel, és nem pont õ az, aki esetleg olyan gyógyszereket ad, amirõl azt gondolja, hogy valami másra használják, vagy valaki más használja fel. De nekem mindenesetre ez is eszembe jutna az anyuka helyében, hogy el akar menni lélekben innen ez a lány, valamilyen más, fantáziált, jobb világba és állapotba szeretne kerülni, és ilyenkor tényleg kell gondolni arra, hogy ezt belsõ eszközökkel oldja-e meg, vagy igénybe vesz hozzá valamilyen külsõ segítséget? Ezek utalnak rá, hogy nem hallja meg, hogy felriad, amikor, amikor hozzászólok, hogy megáll a kanállal a keze a levegõben. Ezek nem részei a normál kamaszkori fejlõdésnek ilyen szélsõséges formában, és amire az anyuka utalt, hogy van olyan betegség, amikor így kiesnek pillanatok, hát valószínûleg õ az epilepsziának arra a formájára utalt, ahol csak ilyen pillanatnyi kiesésekrõl, úgynevezett abszentekrõl van szó. Ez egyébként neurológiai vizsgálattal kizárható és eldönthetõ. Tehát, mindenképpen úgy gondolom, hogy ilyen esetekben nem az a megoldás, hogy egyik pszichológustól a másikig megyek, hanem egy pszichológushoz megyek, aki ezt a kezébe veszi, aki nem egyszer találkozik, aki pszichoterápiában, és a kamaszok pszichoterápiájában járatos és képzett. És õ az, aki különbözõ más, akár orvosi vizsgálatokat, ha szükségesnek látja, akkor javasol, például neurológiai vizsgálatot, bár ennek, ebben a pillanatban nem látom szükségességét a hallottak alapján, de sokszor az aggodalmak miatt erre lehet szükség.

- Jó napot kívánok! Én azt szeretném kérdezni, hogy van nekem egy középiskolás gyermekem, akinél most derült ki, hogy szemüveget kell hordania. És hát, már el is mentünk a szemészetre, és kapott egy 0, mínusz 0,5-ös szemüveget, mert távollátó, de nem akarja hordani. Azt mondja, hogy mert õ közelre jól lát, és akkor hát úgy távolra meg úgyse kell neki, mert hát autót még úgyse vezet, és nem tudom, hogy most mit csináljak, hogy most állandóan kell neki hordani ezt a szemüveget, vagy mikor hordja tulajdonképpen, mikor kötelezzem rá?

Mv.: - Hát, mit mondtak a szemészeten?

- Hát, ott azt mondták, hogy állandóan kell hordani, állandóan kellene hordani, mert lehet, hogy - azt mondták, hogy - ez még vissza is alakulhat ez, mert nagyon sokat nõtt most.

Mv.: - Fiú, lány?

- Fiú, igen, hogy hirtelen megnõtt, és azt mondták, lehet, hogy ebbõl adódóan ez az érintkezési pont, amitõl tisztán lehet látni, õnála kicsit eltolódott, lehet, hogy vissza is alakul, és nem kell neki többet szemüveg, hogyha nagyobb lesz, de az is lehet, hogy késõbb meg megáll, és akkor nem romlik a szeme, hanem ezen a szinten megáll.

Mv.: - És mondja, mit gondol, mi lehet a fiának a kifogása a szemüveg ellen?

- Hát, hogy a többiek mit szólnak, itthon még csak fölhúzta, de most elkezdõdött az iskola, és oda el se vitte már.

Mv.: - Igen, én is azt gondolom, hogy ez ilyen hiúsági probléma, 15-16 éves?

- Igen, igen.

Mv.: - Azért csodálkozom egy picit, mert manapság divat a szemüveg!

- Igen, igen, most hát nem tudom, hogy mondjam neki, hogy állandóan hordja, vagy csak ekkor, vagy csak akkor. Vagy most, most az is aggaszt, hogy most romlik-e így tovább a szeme, most nem tudom, hogyha nem hordja, vagy pedig most az idegesít igazándiból, hogyha most nem hordja, nem romlik -e tovább a szeme, vagy pedig nem befolyásolja, és akkor így marad?

Mv.: - Nekem az tûnt fel az édesanya szavaiból, azt mondja: most hirtelen megnyúlt a fiú, és ezáltal állt elõ a szemprobléma, mi itt a kapcsolat?

Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész: - Nagyon jó volt az anya észrevétele, mert valóban van kapcsolat.

R.: - Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész.

Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész: - Hogyha megnõ a szemgolyó egy picit, ugyanúgy, mint ahogy a gyerek is hossztengelyében nõ, akkor túl erõssé válik az õ saját szemlencséje, s ezért kell gyengítõ lencsét alkalmazni, mínuszos lencsét, mert a távolság úgy, ahogy azt mondta is az anyuka, megnõtt egy kicsit, ahová éles képet kell vetíteni.

Mv.: - Tehát a serdülõkor ebbõl a szempontból is vízválasztó.

Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész: - Úgy is hívjuk ezt, hogy iskolai rövidlátás, aminek két formája létezik, egyrészt egy tengelyrövidlátás, amikor a szemtengely növekszik meg, másrészt pedig egy alkalmazkodásos eredetû, úgynevezett törési rövidlátás, amikor nagyon sokat néz közelre, állandóan belebújik a számítógépbe, a könyvbe, és úgy olvas, beáll a szeme közelre. Ezeknek a rövidlátásoknak nagyon jó terápia az, a törési rövidlátásnak, ha messzire néz sokat, minden nap van egy kirándulás, egy messzire nézéses lazítás, akkor a közelre nézés, a tanulás után egy picit ellazítja a szemizmait, és akkor nem áll be közelre.

Mv.: - Ez önmagában segít, ha az ember távolra néz, vagy inkább...

Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész: - Mindig javasoltam, hogy a gyerekek próbálják meg azt, hogy picit olvasnak, és akkor pihenésképpen messzire néznek, nem véletlenül van az iskolában olyan, hogy negyedóra szünet a háromnegyed óra koncentrált figyelem után. Én, mint gyerekszemész, nem szoktam fél dioptriás szemüveget felírni.

Mv.: - Mert annak nincs is értelme?

Dr. Sínyi Katalin, gyermekszemész: - Van értelme, de 14-15 éves gyereknél fokozatosan szoktatom hozzá õt a gondolathoz, hogy szüksége van rá, és semmi bajt nem teszünk azzal, hogyha nem hordja. Ezért fel kell szabadítanom az anyukát az aggódásból, mert közelre valóban jól lát, igaza van, mindig mondjuk, hogy a betegnek igaza van, tényleg jól lát, és ha az iskolában a dolgozatot rosszul fogja leírni az írásvetítõnél, akkor föl fogja venni azt a szemüveget magától is, mert messzire csak szemüveggel lát jól, mondjuk fél dioptriával. De a fél dioptriát egy kis hunyorgással is tudja helyettesíteni, vagy ha jól meg van világítva az, amit mi olvasunk, akkor azt is fogjuk látni, nem kell annyira, vagy meg lehet kérni azt, hogy ültessék egy picit elõbbre. Lehet, hogy megnyúlt, eddig elõre ült, most hátrább ültették, és azért alakult ki ez a panasz, hogy nem lát tisztán, nem lát jól messzire. Mindezekkel együtt azt tudom mondani, hogy természetes, hogy vigyázz, pihenj, ha egyszer az orvos azt mondta, hogy kell hordani, akkor, akkor természetes, hogy az ember megpróbálja hordatni a gyerekkel, nem beszélve arról, hogy megvették tízezer forintért, amelyik, vagy még többért is, amelyik a gyereknek tetszett, csinos volt, mindent rá áldoztak, és azt gondolják, hogy ettõl elmúlik. Általában a tengelyrövidlátás nem nagyon múlik el, tehát azzal a reménnyel, hogy én nem hordatom azt a fél dioptriát, egyáltalán nem hitegetném, mert elképzelhetõ, hogy még inkább szüksége lesz, és elmegy a kontrollvizsgálatra, és nem feles kell majd, hanem egyes, de összességében egészen kettõ dioptriáig képes a szemünk alkalmazkodni, mínusz kettõ dioptriáig. Van, akinek igénye van a tisztánlátásra, és messzire is akar látni, az már hordja a feleset, háromnegyedeset, és van, aki kivárja azt az idõt, amikor már tényleg nem látja a számokat, amit felírt a tanár, és akkor fölveszi. Semmi bajt nem csinálunk, hiszen nem sasnak születtünk, aki kétszáz méterre lát, hanem embernek, és valóban igaza van az anyukának, hogy ötven méterre kellene látnunk az útjelzõ táblákat, amikor gépkocsit vezetünk, de egy 15 éves gyerek még nem vezet gépkocsit.

Mv.: - Tulajdonképpen mi volt a probléma, amikor nõgyógyászhoz fordultak?

- Bõrgyógyász küldött, mivel nem valószínû, hogy bõrgyógyászai a hajhullás jellege.

Mv.: - Tehát hullott a haja. Akkor hány éves volt a kislány?

- Hát, olyan tizenkettõ elmúlott.

Mv.: - És nem tudott a bõrgyógyász mit kezdeni ezzel a problémával?

- Igen, illetve ilyen hajszeszt, amit ajánlott, csak ez sajnos nagyon drága, és majd\' egy évig használta, de utána az az igazság, hogy semmi eredményt nem láttunk, meg, meg nem is, anyagilag sem.

Mv.: - Értem. S akkor a bõrgyógyász javaslatára fordultak nõgyógyászhoz, ugye?

- Igen, különbözõ vizsgálatok voltak a kislányomnál, vérvizsgálat meg labor, és ilyen Formann-vizsgálat, ugye, a hasi ultrahangnak az eredménye, ami ilyen policisztás ovárium, valahol a petefészekben ilyen apró ciszták.

Mv.: - Akkor a nõgyógyász mit javasolt?

- Ez egy fogamzásgátlószer.

Mv.: - Azóta szedi a kislány?

- Azóta is, azóta is szedi, igen, hát körülbelül olyan 14-15. éves korától, és most volt 18 éves májusban.

Mv.: - Javult az õ állapota?

- Nem javult, javulni nem javult, mert ugyanolyan ritka sajnos a haja, esetleg annyi javulás, hogy, hogy nem, nem annyira hullik, ezt talán megállította.

Mv.: - Semmi ilyet nem mondott a nõgyógyász, hogy itt van valami más megoldás is?

- Nem, sajnos nem. Három hónappal ezelõtt körülbelül, már, már azért is mentünk újra vissza a doktor úrhoz, hogy, hogy hátha van valami más megoldás, vagy, hogy, hogy szükséges-e ilyen sokáig. De, de egyszerûen - hogy mondjam Önnek -, engem, nem tudom feldolgozni, mert annyira, annyira zavaró, tényleg, ha így ránéz, teljesen látszik a fejbõre, de azért nagyon kis aranyos. Szóval õ, volt idõ, amikor errõl egyáltalán nem beszéltünk, és most sem beszélünk, szóval ez, ez nem téma...

Mv.: - Igen, igen.

- ...csak úgy mindenki tudja, és mindenkit bánt, de ez, ez nem téma, errõl nem beszélünk. Tudja, az az igazság, hogy néha úgy elkenõdök, hogy én most, hál\' Istennek azért jól vagyok, hát nekem októberben kivették a teljes gyomromat, meg a lépemet eltávolították, de hát félek, hogy úgy kell elmenni, hogy a kislányomat így hagyom itt, hogy olyan boldogtalan vagyok, õ is, én is.

Mv.: - Egy súlyosan beteg mama, akit még külön terhel annak a gondja, hogy öt éve állnak szemben egy megoldatlan problémával. Na most, én nem értek persze a dologhoz, de bennem óhatatlanul fölmerül, hogy egyetlen megoldás az, hogy ez a kislány kapja ezt a fogamzásgátlót, ha itt tényleg valami - jól értem -, cisztáról van szó? Nem lehetne ezt mûtetni, vagy valami radikálisabb megoldást választani?

Dr. Rákóczi István, nõgyógyász: - A hajhullás az egy örök probléma, jelen esetben átlagosnál sokkal nagyobb fokú.

R.: - Dr. Rákóczi István, nõgyógyász.

Dr. Rákóczi István, nõgyógyász: - Egy nõ életében vannak olyan fordulópontok, és ezek mindig valami hormonális változáshoz kapcsolódnak, tehát a pubertás, itt hallottuk, hogy a serdülõkor kezdetén, tizenkét éves korba kezdõdött, de nagyon jellemzõ például a menopauza, amikor elmarad a vérzés, az utolsó vérzés idõszaka, amikor olyan hormonális változások vannak, amelyek bizonyos fokú hajhullást eredményeznek. Ha nem is ilyen nagyfokút, mint ahogy hallottuk. Sok minden befolyásolja a haj növekedését, a hajhagymáknak a mûködését, ezek közül egyik lényeges dolog a hormonális tényezõ. Ezek közül is az úgynevezett férfihormon, kevesen tudják, de a nõi mellékvese, a petefészek is termel férfihormont, csak kevesebb mennyiségben, más arányban, mint a nõi hormonokat. És valójában, olyan esetekben, s idetartozik ez a policisztás, tehát több apró cisztás petefészek, az arány megnövekszik a normális állapothoz képest, és magasabb ez a férfi típusú hormonnak a mennyisége, és ez szerepet játszik bizonyos fokú, de nem nagyfokú hajhullásban. Ilyen esetekben érthetõ módon vannak gyógyszerek, amellyel ezt a fokozott férfi típusú hormonnak a növekedését gátolják, vagy visszaszorítják. És ahogy elmondta nagyon jól a mama, ezek a gyógyszerek, amik specifikusan erre valók, ezek megállítják a folyamatot, talán nem fokozódik, de például nem nõ ki újra a haj, érthetõ módon, hiszen ez egy folyamatot állít csak meg. Nõgyógyászati szempontból tulajdonképpen még egyéb más speciális fogamzásgátlók mellett ez az egyik lehetõség, amit szoktunk adni, nem ilyen kifejezett hajhullás. Na most, felvetõdik természetesen a kérdés, hisz mit találtak a nõgyógyászok? A petefészekben lévõ több apró cisztát, aminek az a lényege, hogy a vastag tok miatt nem tud megrepedni, és ilyenkor a petekiszabadulással is probléma van, vérzészavarok is fölléphetnek. Ilyen esetekben gyógyszeres kezeléssel szoktunk, s amennyiben nem hatásos, úgy ma már laparoszkóppal nem kell a hasat fölvágni, hanem egyszerû módszerrel ezt a vastag tokot kiégetjük, és ilyenkor ki tud szabadulni nemcsak a petesejt, hanem el tud távozni a túlzott mennyiség, fólikus folyadék és a nagy mennyiségû férfi típusú hormon. Azt kell mondanom, hogyha ezt választaná a kislány, akkor se lenne nagyobb hatása, mint, mint a jelenlegi...

Mv.: - Gyógyszeres.

Dr. Rákóczi István, nõgyógyász: - ...gyógyszeres kezelés mellett. Õ már járt bõrgyógyásznál, nõgyógyásznál, ez azt hiszem, hogy egy összetett probléma, ha ilyen fokú hajhullás van, meg kell mondanom, nagyon nehéz ezt a problémát orvosolni, nagyon kevés lehetõség áll rendelkezésünkre, hogy ezt a folyamatot nemcsak, hogy megállítsuk, hanem újra kinõjön. Valószínû, erre nem hatásosak a jelenleg rendelkezésre álló módszerek.