Vendég a háznál
2003. Január. 6.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Oda is beírattad a fiad?

- Breakre, oda nem, mert elmúlt fél évben egészségügyi okok miatt tornázni nem tornázhatott, tehát most lassan indítunk, hogy belejöjjenek a csontjai, az izmai a tornába.

Rip.: - Rögtön beírattad az összes létezõ tornaszakkörre?

- És még ping-pong is van, a ping-pongra is, igen. Igen. Merthogy ezek heti egy alkalommal vannak általában, tehát, hogyha mindenre eljár, akkor úgymond majdnem minden nap elmehet valahova, és én szerintem nincs olyan sok lecke, nincs annyi tanulnivaló, hogy napi egy, másfél órája ne legyen arra, ráadásul nagyon közel lakunk az iskolához, hogy bejárjon az iskolába, egy jót sportoljon, egy kicsit kikapcsolódjon, gyerekek közt legyen ellenõrzött helyen, és jól érezze magát. Tehát menjen, mindenhova menjen.

Rip.: - Nem gondolod, hogy sok neki, ötödikes korában hat órája többször van egy héten, akkor nem tudom, jár-e még valamilyen nyelvi fakultációra, és minden egyes nap még visszamegy valamit mozogni?

- Hát nyelvi fakultációra nem jár, különórára jár angol nyelvbõl, és természetesen bírja. Miért ne bírná. Egy egészséges tizenéves gyerek, ha a mozgást nem bírja, akkor ott baj van. Ha bírja a számítógép elõtti ülést napi több órán keresztül akár, akkor szerintem a mozgást is ugyanúgy bírja.

Rip.: - Szerinted kitartóan majd végig is csinálja, vagy csak év elején beiratkozik mindenhová, aztán majd egy-két hónap múlva elõbb az egyik pottyan ki, aztán a másik, és akkor év végére már nem is jár sehová?

- Igen, az a tapasztalatom, hogy ezek így mûködnek. De mivel itt szülõi háttérrõl van szó, aki úgymond megsegíti a gyermeket, hogy legyen hozzá kedve, így nagyon reménykedem benne, hogyha le is marad egy-kettõ, akkor is csak azért, mert idõpontban ütköznek a sportfoglalkozások egymással. Tehát én úgy gondolom, hogy én mindenben segíteni fogok a fiamnak abban, hogy el tudjon járni, és jókedvûen el tudjon járni ezekre a foglalkozásokra.

Rip.: - És hogy tapasztalod, hogy a többi gyerek is ilyen kitartó, mint a te fiad? Támogatják a szülõk, vagy elõbb-utóbb abbahagyja? Belekapnak mindenbe, és utána abbahagyják?

- Hát sajnos, az a tapasztalatom, hogy abbahagyják a gyerekek, nem ilyen kitartóak. A szülõk dolgoznak, nem érnek rá vele foglalkozni. Maximum este megkérdezi, hogy hol voltál, voltál-e, ha nem, miért nem, és ezzel le is van zárva, gondolom, a téma, mert a karate is, tavaly is azért fejezõdött be, mert érdektelenség volt, elfogytak a gyerekek. Elõször indultak tizenhárman, és a végén maradtak hárman, akik rendszeresen jártak, és nyilvánvalóan három embernek már az edzõ nem tart edzést, mert nem éri meg.

Rip.: - Mit csinálnak a gyerekek ezek helyett?

- Hát, én sok gyereket látok járkálni, mert a csavargás az csúnya szó. Járkálnak a faluba erre, arra, bicikliznek. Van úgy, hogy fociznak is, a falusi iskolánál van egy szabadtéri focipálya, ott szoktak focizni. Mondjuk, az nagyon jó, de sokszor nem csinálnak semmit, csak egyikõjük átmegy a másikhoz, és akkor így eltöltik az idõt.

Rip.: - Nem próbáltatok összefogni ti, szülõk, hogy akik már egyszer beiratkoztak, hogy azért mégiscsak maradjanak bent?

- Nem. Azért, mert nagyon kevés szülõ az, aki ugyanúgy gondolkodik, ahogy én. Aki pedig nem így gondolkodik, az ugye nem fog velem összeállni, akik meg dolgoznak, azok meg nem tudnak velem foglalkozni, merthogy a saját gyerekükkel sem tud foglalkozni. Így aztán egyedül maradok.

Rip.: - Az összes sportfoglalkozásra iratkozik be a fiad. Azt mondtad, hogy a sportfoglalkozásokat, azokat bírja, meg hát mozogni kell, és miért ne bírná, de beíratnád más egyéb szakkörökre is? Hát, amely nem sport?

- Azt hiszem nem, mivelhogy te is mondtad, hogy napi hat órát tölt bent az iskolába ülve, figyelve, tanulva. Csak egyedül és arra koncentrálok, ami esetleg felvételi tantárgy lehet, tehát amivel meg tudom segíteni az õ indulását a középiskolába, azokból esetleg, de azt sem fogom igazándiból erõltetni.

Rip.: - Egyébként boldogan jár a különbözõ foglalkozásokra? Vagy úgy megy, hogy na megyek, mert anya azt mondta, hogy menjek mozogni.

- Attól függ, hogy milyen csapat verõdik össze. Nem a tanártól függ, ezt már észrevettem, egyáltalán nem tanárfüggõ, hanem, hogy milyen gyerekek tudnak odajárni.

- Azt gondolom, hogy tanár kérdése az, hogy egyáltalában felmerül-e, hogy egy gyerek ügyetlen, vagy nem ügyetlen, és az Ön gyerekei sportolnak egyébként?

- Igen, hát a gyógytorna, amit nagy nehezen kijártunk. A másiknál nincs ilyen, õ egy olyan középszintû, de mi, szülõk igyekszünk ezeket a problémákat megoldani, de hát így baráti körben is figyelgetjük azért a gyerekeket. Az egyik az, hogy a kisportolt felnõttek az uszodában valami iszonyú S, görbe, púpos hátúak. Ugyanakkor, ha egy kisgyerek nem hozza azt a szintet, amit igen katonás, körülbelül olyan hat tornatanért nyûttünk már el, vagy talán még többet is, katonásak, és ha valamelyik gyerek nem hozza azt, amit õ elvár, bár nem tudom, hogy milyen alapon várja el, akkor az, csak nem akarom mondani, hogy mi mindenrõl szól. De az, hogy egy gyerek mi miatt ügyetlen, azt nem nézik meg. Én például az egyikkel nagyon sokfelé jártam már, koordinációs torna, egyensúlyjavító torna, a másiknak van egy ilyen gerincferdülése, kisebb mértékû, azzal járunk gyógytornára. Akkor a kis barátja az egyszerûen lassú. Másik az nagyon, az izomzatánál mondták, hogy a karizma nem fejlõdött annyira. És, hogy esetleg ezeknek talán alkati, vagy veleszületett problémákon kívül lehet olyan egyéb oka is, amit érdemes már kis korban egy kicsit fejleszteni, de a szülõk, saját magamról tudom, aki rengeteg szakkönyvet elolvastam már, rengeteg helyen voltam, bár nem vagyunk szakemberek.

Mv.: - Ez így van.

- Nem tudom felismerni, én csak esetleg érzékelek egy problémát, és akkor megkapom, hogy én egy túlaggódó anyuka vagyok.

Mv.: - Magának legalább két problémája van. Az egyik, amirõl beszél, hogy mintha a szûrõvizsgálatok nem lennének eléggé kielégítõk. Vajon nézik rendszeresen, rendesen az óvodába, a kisiskolás korban a gyerekeket például a gerincüket?

- Nagyon sok helyen óvodában is rendszeres szûrõvizsgálatot végeznek, ahol megállapítják többé-kevésbé, hogy a gyereknek hanyag tartása van-e, vagy valami gerincferdülése van, de én elsõsorban megoldásnak nem a szûrõvizsgálatokat tartom.

Mv.: - Hát, a szûrõvizsgálat önmagában nem megoldás persze, csak felhívja a szülõ figyelmét arra, hogy valami gond van, menjen el a szakorvoshoz.

- A gyermeknek a fejlõdéséhez kell visszanyúlnunk.

- Dr. Balla Mária, ortopéd orvos.

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - A mozgásszervek fejlõdésének biológiai ingere a rendszeres mozgás. A csontok, az izületek, az izmok csak akkor fognak fejlõdni, ha azokat használjuk.

Mv.: - Tehát a szûrés már késõ, mert addigra már egy nem mozgó gyerek áll az orvos elõtt.

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - Pontosan errõl van szó. Na most, sajnos, ezt a feladatot nem igazán lehet sem az óvodára, sem pedig az iskolára ráhárítani. Nem csak azért, mert nincsenek meg sokszor a feltételek, hanem a gyermeknek a fejlõdéséhez a normális mozgáslehetõség megteremtése ugyanúgy hozzátartozik, mint a megfelelõ vitamin ellátás. Mikor a gyerek kezd mozogni, nagyon sok egyéni sajátosságot hoz magával, vagy mutat. Az a gyerek, amelyik állandóan szaladgál, mozog, ugrál, lehet, hogy fárasztóbb, de a szerencsésebb gyerek, amely kiköveteli magának, hogy õt mozgassák. A másik a nyugodtabb, a gyengébb izomzatú, a kényelmesebb gyerek, akit ugye óvodából hazajövet be lehet ültetni a televízió elé, és estig nézi a televíziót. De ettõl nem fog neki se az izületei, se az izmai fejlõdni. Természetesen, sem jó tartás, sem jó mozgás nem fog kialakulni.

Mv.: - Én úgy hallom itt a doktornõ kicsit ingerült hangjából, hogy egyre több ilyen gyerekkel találkozik.

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - Na most, nagyon, nagyon sok az ilyen gyerek. A másik dolog, hogy nagyon sok szülõ, hogy minek következtében, úgy gondolja, hogy ezt a gyógytornával, vagy a gyógy-testneveléssel megússza, vagy legalábbis ezzel kell megoldani. Valamire föl kell hívnom a figyelmet. Ha megnézem a gyereknek a napját, mit csinál a gyerekem a napnak a legnagyobb részében?

Mv.: - Ül.

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - Az óvodában is, az iskolában is ül, ül, ül, ül. Tessék elképzelni, hogyha a gyerekem hat órát ül egy rossz testtartásban, amit senki nem tanított meg neki, utána egy héten egyszer, vagy kétszer elviszem a kikönyörgött gyógy-testnevelésre, vagy egy gyógy-úszásra, mennyit fog használni? Egy versenyzõ egy másodpercért, vagy egy centiméterért heteken, hónapokon keresztül, napi több órát dolgozik. Hogy várunk egy gyerektõl, aki egész nap ül, mint egy rossz irodai munkás felnõtt, hogy az izmai úgy fejlõdjenek, hogy megfelelõ legyen? Sajnos a szülõnek a feladata lesz elsõsorban ugye, ahogy megtanítjuk a gyereket cipõt kötni, megtanítjuk a popsiját kitörölni, a fogát megmosni, késsel, villával enni, meg kell tanítani a helyes ülésre, a helyes állásra, a helyes járásra, amit naponta több órán keresztül végez, és akkor mondhatjuk, hogy megtettünk nagyon sok mindent.

Mv.: - De azért ugye a testneveléssel még sincs minden rendben?

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - A testneveléssel abszolút semmi sincs rendben. Az elsõ legfontosabb dolog az, hogy figyelembe kéne venni elsõsorban nem csak a gyereknek a mozgásadottságát, hanem amit magával hoz a családból. Tehát az a család, ahol nincs mozgás, tehát senki nem mozog, semmi mozgásigényt nem neveltek be a gyerekbe, nem lehet elvárni, hogy csak azért, mert iskolai elfoglaltság, ott a gyerek majd bríllírozzon. Még egyet viszont el kell mondanom, hogyha a gyerek a kötelezõ matematikán nem tud teljesíteni matematika tanárt fogadok melléje. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hány olyan szülõ volt, amelyik, ha a gyerek nem tudott békaugrást csinálni, vagy valamilyen tornagyakorlatot megcsinálni, megpróbálta, vagy megtanította-e az egy szem gyereknek lent a játszótéren?

Mv.: - Nem, itt fordítva van. Itt csak akkor viszem különórára, ha kiderül a testnevelési órán, hogy nagyon jól mozog a gyerek, nagyon tehetséges.

Dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - Na most, ez az iskolának is a problémája. Elõször is, szomorú, hogy a gyerekek nem szeretnek tornaórára menni. Nagyon sokan jönnek azért mindenféle kitalált és egyéb okból, hogy mentsék fel õket a tornaóra alól. Az egyik része az, amit az édesanya elmond, hogy a gyerek meg van szégyenítve, meg van ugye bántva a többiek elõtt. Természetes, hogy amiben nincs sikerélményem, nem szeretem csinálni. Ami nekem rosszul megy, azt szeretném elkerülni. Eleve ez az egyik tudat. A másik, ez az ostoba osztályzás. Hogy lehet osztályozni tornából? Hogy lehet összehasonlítani bármely korban egy olyan teljesítményt, ahol esetleg egy száz centis, vagy egy százötven centis, egy húsz kilós, vagy egy negyven kilós gyereknek a teljesítményét, hogy lehet összehasonlítani? A másik dolog pedig az, hogy miért ragaszkodunk a régi, ehhez a svéd tornarendszerhez, amivel már harminc éve kínlódnak az iskolában? Miért nem próbálunk modernizálni? Miért ne lehetne zenére táncot tanítani? Miért nem tanítjuk diszkózni a gyerekeket? Miért nem tanítjuk a gyerekeket bármilyen táncra, amit örömmel, szeretettel csinálnak? Sokkal nagyobb eredményt érnénk el. Felül kellene bírálnunk az egész módszert, mert csak egy olyan nagyon, nagyon rossz felépítésû ifjúságot nevelünk, aminek a belátható következményei, figyelembe véve a televíziót, figyelembe véve a számítógépet, figyelembe véve a gyerekekre nehezedõ egyre több lexikális tudást és különórát, katasztrofális lesz.