Vendég a háznál
2002. December. 30.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Erre mit mondtál neki?

- Hát, bármit mondok neki, nem nagyon érdekli, szóval inkább cigizik sokat.

Rip.: - Te már láttad rajta, hogy õ ivott?

- Hát egyszer, de mondjuk kicsit másnapos volt, de nem nagyon.

Rip.: - Milyen, amikor egy ember másnapos?

- Hát én reggel voltam náluk hétvégén, és ott fetrengett, meg kicsit olyan.

- Apukám, amikor egy kicsikét többet ivott annál, amit szokott, akkor nagyon vicces volt, meg nagyon örült mindennek, elkezdett táncolni. Szóval nagyon örült, de nem olyan volt, hogy elkezdett fetrengeni, meg minden, hanem boldog volt. Több poént mondott, meg ez nála így jön ki.

- Az én papámnak, hát õ, ez általában akkor van, amikor bulizni megy, akkor másnap mindig így fáj nagyon a feje. De más jele nincs.

- Sokat alszik, akkor kialudta a fejfájást gondolom.

- Hát, amikor ilyen bulik vannak, ilyen felnõtt bulik, akkor mindig sokat cigiznek, és hogyha mondjuk, nálunk van buli, és fölmegyek, akkor így az egész ház így tele van cigi füsttel.

- Ahol lakunk ott van egy büfé, és ott mindig mindenki dohányzott, és teljesen füstszag volt, és mi odajártunk inni biciklizés után, meg minden, és én nem bírtam bemenni. Szóval nekem mindig ki kellett jönni, mert nem kaptam levegõt effektíve, és hát nem tudtam ott meglenni.

- Nekem a testvérem, az egyszer részegen jött haza, és alig tudott felmenni a lépcsõn.

Rip.: - És mit lehet szerintetek csinálni egy buliba alkohol és cigaretta nélkül?

- Beszélgetni.

- Táncolni.

- Meg szerintem italt is lehet inni, csak nagyon kis mértékben. Szóval, hogyha megiszol egy bort, akkor egy kicsi, egy deciliter bort, akkor azért nem leszel részeg. Szóval, hogyha keveset iszol, akkor. Igen.

- Azért õt is leszavazzák. De szerintem, hogyha sokáig akartok fönnmaradni, akkor lehet inni kólát, és akkor abban is van, az se tesz olyan jót, de szóval kólát iszunk egy buliba, akkor jól megvagyunk, és beszélgetünk.

- Lehet még a buliba társasjátékozni, meg táncolni, meg ilyenek.

- És a felnõttnek, tehát egy nagyobb gyereknek az már saját felelõssége, hogyha cigizik, iszik, vagy kábítószerezik.

Rip.: - Azt már évtizedek óta lehet tudni, hogy a fiatalok nagyon hamar, és nagyon sokan, elkezdenek dohányozni. A legújabb statisztika mit mutat, hogy ez a szám még mindig tovább növekszik?

- Hát sajnos azt kell mondanom, hogy tovább növekszik és legutóbbi felmérésünkben, melyet középiskolások körében végeztünk a középiskolások 57 %-a, az dohányzik.

Bem.: - Dr. Pikó Bettina, orvos szociológus.

Dr. Pikó Bettina, orvos szociológus.: - Na most, természetesen nem mindenki erõs dohányos, hanem azt lehet mondani, hogy van két csoport. Az egyik csoportba tartozó fiatalok, azok alkalmi dohányosok.

Rip.: - Mikor buli van.

Dr. P.B.: - Így van, így van. Viszont, már itt ebben az életkorban is, tehát tizenöt, tizenhat éves korban is megjelennek a függõk. Tehát vannak, akik kifejezetten naponta több, mint egy dobozzal elszívnak.

Rip.: - És mikor szoktak rá a dohányzásra?

Dr. P.B.: - A leggyakoribb a tizenhárom, tizennégy éves életkor. Viszont nem ritka már, hogy nyolc, kilenc éves korban is elkezdik a dohányzást.

Rip.: - Korábban is így volt?

Dr. P.B.: - Volt. Az azért megfigyelhetõ, hogy korábban is, aki tényleg nagyon erõs dohányos, az már olyan nagyon korán, kilenc, tíz éves korban rászokott. Csak a mennyiség, legfeljebb az kevesebb volt.

Rip.: - És hol találkoznak ezek a nagyon fiatalok, hiszen õk még gyerekek gyakorlatilag, a cigarettával? Otthon a családjukban, tehát az õ szüleik, szinte azt lehet mondani, hogy egytõl, egyig dohányoznak?

Dr. P.B.: - A középiskolás korban már sajnos a szülõi támogatás is megjelenik. Ilyen nagyon fiatal korban inkább a baráti társaság, azután idõsebb testvér, idõsebb barát, tehát õk kínálják meg. Ilyenkor a szülõ még azért úgy megpróbálja tiltani. Viszont középiskolás korban már úgy van vele, hogy fõleg, ha õ maga is dohányzik, akkor hát megveszem a gyerekemnek is.

Rip.: - Tehát ez azt jelenti, hogy ez az életnek az a területe, ahol szabadságot adnak neki.

Dr. P.B.: - Igen, igen. Igen, sajnos kimutatható, hogy nagyon erõs a tolerancia. Tehát, nagyon tolerálja a társadalom a dohányzást. Itt egy ellenpéldaként érdemes fölhozni Törökországot, ahol a lakosságnak szintén az 50 %.-a dohányzik. Viszont a középiskolásoknak alig tizenvalahány százaléka, mert a serdülõknek nem engedik meg a dohányzást. Még akkor sem, hogyha õk maguk dohányoznak.

Rip.: - És nem lehet az, hogy ez csak azt mutatja, hogy nem tudják fölmérni, merthogy nem vallják be?

Dr. P.B.: - Nem, bevallják azért. Tehát, általában ezek a kérdõíves vizsgálatok ténylegesen tükrözik a valóságot.

Rip.: - Önmagában a tiltás nyilván nem elég, mert õk is ugyanúgy mûködnek, mint a magyarországi fiatalok.

Dr. P.B.: - Igen, igen. Igen, hát tulajdonképpen a kultúra része. Tehát az, hogy hogyan kezeljük a dohányzást, az mindenképpen a kultúra része. Sajnos, itt Magyarországon valahogy nem annyira köztudott, hogy ez is egy függõség. Tehát, amikor függõségrõl beszélünk, ugye alkoholizmus, drogfogyasztás. De a dohányzás ugyanilyen súlyos probléma, és nagyon komoly betegségeket okoz, és ugyanolyan nehéz leszokni róla. Ez is egy nagyon komoly függõség.

Rip.: - És ezt nem tudják a szülõk, emiatt nem tudják a fiatalok sem, tehát van egy fajta tudatlanság, vagy egyszerûen senki nem veszi komolyan?

Dr. P.B.: - Én azt hittem, hogy inkább az utóbbi. Ugyanis, tehát, ismeret felméréseknél az derül ki, hogy nagyon pontosan tudják, hogy milyen betegségeket okoz, csak valahogy ezt nem érzi senki a sajátjának. Tehát úgy vagyunk ezzel, hogy hát igaz, hogy tüdõrákot okoz esetleg késõbb, valamikor évtizedek múlva.

Rip.: - De nekem soha.

Dr. P.B.: - Pontosan. Pontosan.

Rip.: - Meg az én gyerekemnek soha.

Dr. P.B.: - Van egy ilyen hárítás. Aztán nagyon érdekes, hogy úgy gondolják az emberek, hogy bármikor abba lehet ezt hagyni. Na most, hogyha ilyenkor rákérdez az ember, hogy de hát akkor most miért nem hagyja abba? Hát, most még nem akarom. Ugye, szóval ez egy ilyen csapda helyzet.

Rip.: - Halogatom, majd egyszer.

Dr. P.B.: - Így van, így van, majd ha esetleg gyerekem lesz, vagy késõbb valami problémám, akkor abbahagyom. De hát, most még olyan kellemes, és hát fõleg ez a probléma, hogy nagyon sok pozitív hatása van a dohányzásnak. Ez egy társasági szokás, összeköti a barátokat, sõt, a népszerûséget is növeli. Mert ugye, azzal is számolni kell, hogyha van egy baráti társaság, és valaki nem dohányzik, az kilóg a sorból. Tehát, az kellemetlen, ugye, mert különválik, egyedül marad. Tehát inkább vállalja azt, hogy én is dohányzom, tehát gyakorlatilag része vagyok a társaságnak.

Rip.: - És a középiskolák mennyire érzik azt egyébként feladatuknak, hogy megelõzzék, tehát, hogy beszéljenek errõl a kérdésrõl?

Dr. P.B.: - Igen. Igen. Hát, nagyon nehéz. Ott is vannak ugye, sajnos, a pedagógusok körében is, akik dohányoznak. Úgyhogy igazából a fiatalkori dohányzást, és a felnõtt korit nem nagyon lehet különválasztani. Tehát, mindenképpen nagyon célzott kampányokra lenne szükség, ami az egész lakosságot érinti.

Rip.: - Iskolai kampány is lehet, hogy elég ehhez.

Dr. P.B.: - Leginkább az iskolában kellene, ez így van, mert az iskolán keresztül még a szülõket is be lehet vonni körben.

- Már a dohányzás miatt is rettenetesen ki vannak akadva, amit nem értek szintén, mert ha tudják, hogyha tiltják, akkor alig várja mindenki, hogy kimehessen az iskolából, és kilép az iskolából, és mindenki gyújt rá, hogy. Ezt sem értem, mert hogyha nem tiltanák. Jó, most nem azt mondom, hogy nézne ki, hogy az iskolában mindenki dohányozva járkálna a folyosón, hanem, ha ennyire nem lennének ellene, mit tudom én, például az udvaron csomóan szoktak elbújni, és akkor ott rágyújtanak, és akkor nem nyomulnak le a tanárok a szünetbe, hogy ott elkapják õket, és fölviszik az igazgatóhoz. Hát, elbújnak, hát most, hadd csinálják. De most, hogy így tiltják, hogy minden szünetben ott állnak a fa alatt, hogy nehogy odatévedjen egy gyerek és rágyújtson, így ezt érik el, hogy mindenki alig várja, hogy kimenekülhessen az iskolából, és ahogy kilép a kapun, már száz cigi a szájába, és gyújtanak rá. De komolyan, ezt nem tudom felfogni, és azért jó, mert van az iskolában két testnevelõ tanár, akik ugye az egész iskolánkat összetartják. Mert õk szervezik a vizitúrákat, a bicikli túrákat, tehát ahol az iskola krémje ugye, mindig megjelenik, és õk olyanok, hogy egyáltalán, nem azt mondom, hogy õk díjazzák azt, hogy dohányoznak az emberek, meg hogy isznak, meg szóval õk sem engedik el, hanem õk elfogadják azt a tényt, hogyha tiltják, akkor ugye, egyre jobban fog kelleni mindenkinek. És õk úgy vannak, hogy a dohányzásra is inkább nem mondják azt, hogy ne gyújtsál rá, mert persze, hogy nem fogunk rágyújtani az orruk elõtt, hanem nem foglalkoznak vele. Mert tudják, hogyha azt mondják, hogy ne dohányozz, akkor inkább elmész a busz mögé, s a busz mögött fogsz rágyújtani, és most ez ugyanolyan rossz, mint ha így legalább tudják, hogy ki vagy.

Rip.: - Nagyon megjelenik a fiatalok motivációjában, tehát akkor, amikor az elsõ szál cigarettát elszívják, hogy akkor én egyrészt ugye, felnõtt akarok lenni a szüleim ellenében, tehát lehet, hogy õk nem dohányoznak, de én akkor is megpróbálom?

Dr. P.B.: - Igen, igen. Elsõsorban ez a legerõsebb motiváció. Tehát mindenképpen a csoport hatás, és vannak azért védõfaktorok. Az, hogyha jól tanul a gyerek, ha jól érzi magát az iskolában, vannak céljai, van jövõképe, akkor kisebb a valószínûsége. De a csoporthatás nagyon erõs. Nagyon erõs. Tehát fõleg azok a fiatalok, akik labilisak, nincs elég önbizalmuk, nagyon könnyen rávehetõk arra, hogy dohányozzanak. Akkor bekerülnek egy társaságba, és ez nagyon sok pluszt ad nekik. Jól érzik magukat, támogatják. Tehát ez egy közös élmény.

Rip.: - És milyen hamar alakul ki fiataloknál a függõség, ezt lehet tudni?

Dr. P.B.: - Hát azt lehet mondani, hogy aki már több éven keresztül dohányzik, ott már tényleg komoly függõségrõl beszélhetünk.

Rip.: - Tehát, ha valaki elkezdett mondjuk tizenhárom éves korában, akkor tizenhat éves korában már komoly függõ?

Dr. P.B.: - Igen, igen. Fõleg, hogyha rendszeresen nagy mennyiségben, akkor ténylegesen függõségrõl beszélhetünk, igen.

Rip.: - És hogyan lehet segíteni nekik, hogy leszokjanak? Egyáltalán akarnak-e leszokni?

Dr. P.B.: - Hát igen ez a legnagyobb probléma, hogy nem akarnak. Ez a legnagyobb probléma, hogy nem akarnak.

Rip.: - Az egyetemen kiderül a felmérésen, hogy azt mondják, hogy nekünk ez jó, és meg se fordul a fejükbe, tehát kísérletet se tesznek.

Dr. P.B.: - Így van, pontosan. Tehát, nem akarnak leszokni, mert ez egy pozitív élmény. Tehát nagyon nehéz, és sajnos azt is figyelembe kell venni, hogy sok esetben nem is tudnak leszokni, ugyanis, hát ez egy függõség. Tehát nem annyiból áll, hogy én most leteszem. Na most, ilyenkor ugye, vannak különbözõ eszközök, hogy nikotinos rágógumi, tapasz, stb. Talán valahogy ez sincs úgy a köztudatban, hogy lehet segítséget kérni, és ezeket a segédeszközöket alkalmazni.

Rip.: - És mit lehet még a fiataloknál, ami segíthetne nekik? Mert ugye ez csak arról szól, hogy az az anyag végül is bekerül a szervezetükbe, amire szükségük van.

Dr. P.B.: - Így van, így van. De most nagyon fontos, hogyha lemondanak errõl, kapjanak valamit helyette. Tehát valami pozitívat. Esetleg, hogyha bekerülnek egy másik társaságba, vagy valami olyan kreatív dologgal kezdenek foglalkozni, mûvészetekkel például, vagy zenével, ami ad nekik valamiféle élményt. Tehát, ez mindenképpen fontos, hogy, vagy a sport, ilyen még. És ki kellene használni, hogy a sport ezért is van. Tehát valahol a sport, az személyiség fejlesztés.

Rip.: - Azt lehet tudni egyébként, hogy milyen mértékben károsítja a fiatalok szervezetét, tehát, hogy ez mennyire hat ki hosszú távon az õ életükre, egészségükre?

Dr. P.B.: - Most, sajnos, ebbe a helyzetbe egy akkumulációs hatásról kell szólni. Tehát, hogyha valaki valamit dohányzott, azért az nem múlik egy nyomtalanul. Tehát a légutakat károsítja. Lehet, hogy tüdõrákot nem fog okozni, elég csak egy krónikus hörghurut például. Tehát azt lehet mondani, hogy minél tovább dohányzik valaki, hosszú éveken keresztül, annál nagyobb a veszélye, hogy tényleg maradandó, és súlyosabb kórformák is kialakulnak. Tehát legjobb lenne tulajdonképpen abszolút nem kipróbálni.

Rip.: - Hogy lehetne elérni, hogy ne gyújtsanak rá a fiatalok? És ez a 60 %, ez nagyon sok.

Dr. P.B.: - Igen, igen. Én azt hiszem, hogy igazából az, hogyha egyszer, kétszer kipróbálja, az nem olyan nagy probléma. Az nagyon lényeges, hogy hol próbálja ki. Tehát, hogyha például kellemes környezetben, baráti társaságban is megerõsítik, az sokkal veszélyesebb, mint hogyha akár tényleg a szülõvel közösen, és akkor nagyon sok esetben érdekes módon ezt kimutatták, hogyha a szülõvel próbálja ki, akkor az már nem is olyan érdekes, nem jó. Mert valójában, igazából a dohányzás nem egy kellemes dolog, és ilyenkor nem kap megerõsítést, és lehet, hogy le is fogja tenni, és elmegy a kedve tõle. Míg hogyha tényleg egy kellemes társaságba, akkor kialakul egy ilyen idegi mechanizmus.

Rip.: - Összekapcsolódik a két élmény.

Dr. P.B.: - Pontosan, pontosan. És késõbb már ez megjelenik stressz helyzetben, például. Tehát ideges vagyok, na most, akkor visszaemlékszik az ember, és akkor rögtön rágyújt, és akkor való igaz, hogy ez relaxációt idéz elõ, tehát ellazult állapotot. Csak ez a probléma, hogy igazából mást kellene használni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Tehát ezt kellene ilyen példákat adni, hogy akár buliba is jól érezzük magunkat, beszélgetünk, de kultúráltan. Tehát nem kell hozzá cigarettázni, nem kell hozzá lerészegedni. Ilyen példákat kellene a fiataloknak mutatni.