Vendég a háznál
2002. December. 24.
Kossuth rádió, 13.05

- Amikor gyerekek voltunk, mi mindig a nagyszüleimnél ünnepeltük a karácsonyt. Mi elég szûk, kis kicsi családban nõttünk fel, mert édesanyám nevelt fel bennünket, és ezért mi mindig átmentünk a nagyszüleimhez, és ott töltöttük a karácsonyt, ami azért is volt jó, mert ugye hát bõvebb volt így a család, nagymamámnak nemcsak édesanyám, mint lánya volt ott, hanem a másik két lánya, illetve az õ családjaik is. Nekem ezek mindig nagyon kellemes emlékként jönnek föl, mert én nagyon szerettem a nagymamámat. Tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy majdhogynem õ volt az, aki fölnevelt, és õ volt a második anyukám, tehát nagyon közel álltam hozzá. Tehát egy nagymamától az ember több kedveskedést kap, nem akarok hûtlen lenni, mert tényleg édesanyám 100%-osan fölnevelt bennünket, de egy nagymama, nagymamának mégis más hangulata van, éppen ezért egy nagymamánál töltött karácsonynak is más van hangulata van, mint egy otthon szûk családban eltöltött karácsonynak. De nem volt semmi különös dolog, extra dolgok ezekben a karácsonyokban. Pont arra gondolok, hogy a legszebb ebben az volt, hogy az egész olyan természetes, olyan családias volt, ami fontos volt, ez a közösen eltöltött idõ, a közös vacsora, a közösen bontsuk ki az ajándékot, ez a, ez a ki mit szól az ajándékához, mennyire találtam el azt, hogy kinek mivel okozok meglepetést, ezek boldog ünnepek voltak. Csak hát egy karácsonyt igazából, fõleg egy nagymamás karácsonyt a nagymama határoz meg, õ az, aki készül, õ az, aki mindenre figyel, õ az, aki összetartja a családot, szerintem minden családban a nõ az, aki összetartja a családot, és a hagyományokat megteremti.

R.: - Hogyan tudta õ összefogni az embereket, és milyen apró trükkjei voltak?

- Nem volt semmi extra dolga õneki, amivel õ össze tudta tartani a családot, az egyik az, hogy nagyon jó természete volt. Minden emberbõl kisugárzik valami, van, akibõl pozitívum, van, akibõl negatívum, ha egy negatív ember beül sok ember közé, elõbb-utóbb az a sok ember elkezd oszlani, és távolodnak tõle, pozitív ember köré viszont, ha leül egyedül, odagyûlnek az emberek, ilyen volt az én nagymamám. S azért, mert karácsonykor, a szeretet ünnepén összegyûlünk, akkor az mindenki lelkében egy olyan pozitív változást indít el, ez az igen, én tartozom valakihez, engem szeretnek, én fontos vagyok, és nekem van egy kis külön világom, ami megvéd engem a külvilágtól, ami azért valamennyire idegen. És ami a másik, hogy nekem öt unokatestvérem volt, így aztán a húgommal együtt heten voltunk. És a gyerekeknek nagyon fontos a karácsony, nekik varázsos egy szépen feldíszített karácsonyfa, egy szépen becsomagolt ajándék, ami tudja a kisgyerek, hogy az neki szól, ami, ami azért van, mert õt szeretik, mert õ fontos, és ezt õ nagyon értette, és õ nagyon gondoskodott rólunk, és épp ezért a karácsonyt tartotta az egyik legfontosabb ünnepnek.

R.: - Mire emlékszik, hogy miket kapott ajándékba a nagymamájától?

- Nagymami mindig olyan volt, hogy mindig tudta, hogy mi az, amit én szeretnék, mi az, amire nekem szükségem van. Tehát õ annyira ismert bennünket, hogy tudta, hogy mi az a könyv, amit én szívesen elolvasok, mi az a játék, amivel én szívesen játszom, akár még egy ruhadarab is lehet. Egy annyira klasszul passzoló ajándék, ugye hát legtöbbször karácsonykor mit kapnak az emberek, pizsamát, sálat, sapkát, kesztyût, na most ez tíz karácsonyon keresztül unalmas, de ha nekem éppen egy nagyon szép sapkára van szükségem, és azt megkapom, akkor az egy gyönyörû ajándék, pedig csak egy sapka. Az én nagymamám varrónõ volt, úgyhogy mindent, ami ruhadarab volt, azt õ készített nekünk, és mind a mai napig, ugye hát ezeket a ruhadarabokat már többnyire kinõttem, elhasználódtak, és amikor eljönnek ezek a nagy selejtezések idõszakai, akkor ezek azok a ruhadarabok, amik mindig maradnak a szekrényben, pont az ilyen ruhadarab az, ami az embernek annyira a szívéhez nõ, hogy az egyik legfontosabb lesz.

R.: - Nagymamás karácsonyait, gyerekkori karácsonyait hogyan ültette át a saját családjába?

- Nagymamás karácsonyok, azok most már kimaradtak, mert a nagymamák vidéken vannak, messze innen, ugye hát nem mindig megyünk le. Bár én, én szerettem, csak ugye hát két nagymama van, két különbözõ hagyománnyal, az egyik nagymama, az én édesanyám, õ továbbra is ápolja ezeket a dolgokat, és ez továbbra is ugyanúgy zajlik nagyjából, mint gyerekkorunkban. A másik, a férjem szüleinél azért ez nem annyira így van, mert náluk nem fontos annyira a karácsony, nem fontosak annyira a közös családi dolgok. A karácsonyban egyetlenegy dolog az, amihez ragaszkodnak, az, hogy föl van díszítve a karácsonyfa, és van egy pillanat, amikor a gyerekek nem látják, hogy odakerül a fa alá az ajándék, ez a része megvan, de úgy az igazán karácsonyi körítés, az nincs. Itthon nagyjából meg tudom csinálni azokat a dolgokat, amiket én annak idején megkaptam, de én azért mégis próbálom azt otthon elõadni, hogy a gyerekek érezzék azt, hogy a karácsonynak micsoda varázsa van, és hogy miért is más egy karácsonyi három nap, mint egy hétvége.

R.: - Nem szokott ilyenkor szenvedni attól, hogy ez már nem az a karácsony, amit gyerekkorába megszokott?

- Egy kicsit igen, néha rossz érzésem van. Szokott ilyen gondolatom lenni, hogy bárcsak ott lennének azon a karácsonyon, bárcsak látnák, hogy milyen is az. De úgy érzem, hogyha az ember nagyon görcsöl azon, hogy ez egy olyan karácsony legyen, amilyennek lennie kell, és ha nagyon-nagyon akarja, akkor az úgysem lesz olyan. Úgyhogy én mindig azt szoktam csinálni, hogy megcsinálom finoman a vacsorát, szépen megterítek, tehát tényleg a külsõségeket megteremtem, és utána, amire a legjobban figyelek, hogy most mindent kikapcsolok, és csak arra figyelek, hogy most mi itthon vagyunk négyen. És amikor valamit úgy érzem, hogy, hogy nahát ez most nem igazán megy, vagy most valami más hiányzik, akkor próbálom visszaidézni, hogy mi volt az, ami annak idején megvolt, és akkor rájövök, hogy az, hogy a nagy karácsony, a nagycsaládos karácsony, de hát ezt nem lehet megteremteni mindig.

- Az a nap az nagyon hideg, ha így kiteszünk egy vizet, akkor megfagy. Ott van a meleg kályha, oda leülünk, nézzük a karácsonyfát, közbe meg, közbe meg hoz az angyalka ajándékokat. Az emberek boldogak, kapnak ajándékot, például a lányok babát, a fiúk autót, az iskolások füzetet, radírt, új ceruzát, s lehet, hogy még egy új hátizsákot szerintem.

- Sokgyerekes családba születtem, hatan voltunk testvérek, és egyik nagymamám velünk együtt lakott, úgyhogy kilencen ültünk az asztal körül minden szenteste, minden ünnepen, és sokszor még hétköznap vacsoránál is.

R.: - Mondjuk tizenöt évvel ezelõtt ez a család hányan volt szentestén?

- Négyen voltunk együtt feleségemmel és két gyerekemmel, Évikével és Beátával, gyönyörû szép karácsony volt.

R.: - És hogy van most, hogy lesz most?

- Kettesbe vagyunk, kettesbe vagyunk, a lányaink - ahogy mondani szokták - kirepültek itthonról, az egyik lányunk, Évike, az ráadásul Finnországba kapott munkalehetõséget, ott él Turkuban, másik lányunk itt él Budapesten, de hát õ is önálló édesanya, saját családja van.

R.: - Milyen érzülettel lehetett az embernek az elsõszülöttjét úgy elengedni, így családostul ilyen nagy messzeségbe?

- Valójában könnyebb ez a lépés, mint megengedni, hogy férjhez menjen, mert azzal repült ki igazán a kezünk közül, hogy nem egy fedél alatt lakunk, nem egy asztalnál eszünk, amikor férjnél volt, de egy rövid ideig itt éltek Budapesten, az volt a nehezebbik. Akkor, amikor elkerültek az Egyesült Államokba, majd Finnországba, hát ez még pluszba rájött. Ritkábban látjuk, de azért nem szakad meg a kapcsolat, mindig érzem, hogy velem van, tudom, hogy rám gondol, én is õrá gondolok, és hát ténylegesen, hát nagy segítség, hogy sûrûn tudunk levelezni ilyen számítógépes, hát e-mailnek mondják, de azt hiszem, elektromos posta a magyar megfelelõje, egy héten legalább háromszor váltunk levelet.

R.: - És milyen idõközönként tudnak õk hazajönni?

- Nagyon változó, Finnországba õk nem milliomosok, úgyhogy valójában idõnként van rá lehetõség, hogy hivatalos útra jöjjön Budapestre, akkor látjuk. Eddig minden évbe sikerült legalább egyszer, az elmúlt év kimagaslóan jó volt, mert háromszor küldték el Budapestre, úgyhogy háromszor láthattam a lányomat. Mindenkinek meg kell tudni csinálni azt, hogy feldolgozza magába: nem lehet rátelepedni egy gyerekre, ha felnõ, bizonyos fokú segítség, bármilyen furán hangzik, hogy látok olyan példát, mikor egy szülõ nem tud elszakadni a családos gyerekétõl, nem akarok olyan lenni, ez, ez a nehéz. És hogy messzire mentek? Hát az Egyesült Államokat nehezebb volt lenyelni, valahogy olyan megnyugtató érzés, hogy Európába vannak, rettentõen bántana, ha mit tudom én, Ázsiába vagy más egyéb kontinensen élnének, de az, hogy Európába vannak, ez azért valahogy érezhetõen közelebb vannak, mint mikor Washingtonba voltak.

R.: - Föl se merül, hogy, hogy azt kérjük tõlük: na, gyertek haza a karácsonyra, ez a család ünnepe?

- Tudjuk, hogy lehetetlent kérnénk, mert nincs módjuk hazautazni. De a Budapesten élõ kisebbik lányomat se kérem, hogy jöjjenek ide karácsonyeste, legyenek saját magukba, valójában a karácsony, hát hitünk és meggyõzõdésünk szerint, nem kizárólag a család ünnepe, Jézus születésének az ünnepe, a karácsonyeste fénypontja nem a vacsora, még csak nem is a gyertyagyújtás, hanem az éjféli mise, és ott nem vagyunk sohase egyedül.

R.: - Karácsony este vajon egy telefon el fog menni?

- Biztos, legalábbis eddigi karácsonyokon mindig volt telefon, arra nagyon is számítok, ahogy fölveszem a telefont, hallom a lányom hangját, mellette hallom a gyerekcsiripelést, hogy én is, én is, én is, még jobban hiányzik, mint karácsonykor, a családi ünnepen. A legnagyobb családi ünnepünk - érthetõ módon - a házassági évfordulónk, akkor szeretném leginkább, ha mindenki itt lenne, de hát a Finnországba élõ lányunk nem tud eljönni a most lesz az aranylakodalmunk, és azon nem lesz, ez nagyon fáj, ez tényleg fáj.

- Szeretnénk, ha szép lenne, és változatlanul az év legszebb ünnepe lenne, szeretnénk, ha kis családunk azért örülne, mert nálunk ez nemcsak a karácsony az év legszebb ünnepe, hanem a lányomnak a névnapja is, és a születésnapja is, tehát ha hárman is készülünk, mert sajnos a papa nem lesz velünk, hát így csak feltételezhetõen, hogy kis körben, de reméljük, hogy annál boldogabban fogunk ünnepelni.

R.: - Kik szoktak itt lenni ilyenkor karácsonykor?

- Múlt évben még itt volt a gyermek édesapja, az õ szülei vidékrõl és a testvére, idén biztos, hogy nem fognak eljönni.

R.: - Miért nem lesz itt az édesapa?

- Az édesapa elköltözött, nem is tudjuk, hogy hová, idõnként jelentkezik, megkeresi a kislányát váratlanul, de hát sajnos, hogy mi volt mindennek az oka, ezt mi nem tudjuk.

R.: - Hogy készülnek most a karácsonyra?

- Biztos, hogy szomorúbb lesz mindannyiunknak. Más a helyzet, hogyha végleg megy el valaki egy családból, mert akkor tudjuk, hogy nincs visszaút, itt talán különösen a gyerek szívébe van még egy kis remény, hogy hátha, de hát erre mi nem tudunk választ adni, és nem tudjuk azt sem, hogy mi a szándéka a papának. Ettõl függetlenül megpróbálunk mi szeretetben együtt lenni, és mi hárman, a gyerek, az unokám, a lányom és én meg fogjuk szépen ünnepelni ezt a napot. A készülõdés talán más lesz, szeretném, ha meghittebb lenne, szeretném, ha nem lenne kapkodás, biztos, hogy az együttlét, a közös karácsonyfa-díszítés, a közös zenehallgatás, gyertyák gyújtása, ez gondolom, ugyanaz lesz. Nem tudom, hogy a gyerek szívében, lelkében mi játszódik majd le, hát ez lesz az elsõ ilyen csonka karácsony.

R.: - És a maga szívében mi van?

- Erre nehéz válaszolni, szomorúság. Szomorúság, mert kár, hogy egy fiatal család nem tudja megõrizni az egymás iránti szeretetét, az egymás megbecsülését, s nem tudnak örülni ennek a nagyszerû kislánynak. Nekünk a mindenünk ez a kislány, Fruzsina nagyon jólelkû, jó kislány, és igazán nagyon-nagyon sok örömet okoz nekünk, és örülünk, hogy velünk van.

R.: - És a lányának a szívében most mi van?

- Errõl nagyon nehéz beszélni, õ nehezen nyílik meg, én sem tudom igazán, hogy mi van, de biztos, hogy szomorúság van, és nem így képzelte õ sem az életét. Most neki a megélhetés az elsõrendû gondja és feladata, meg az, hogy kicsi lányát szépre és jóra nevelje.

R.: - Van még remény arra, hogy ne apuka nélkül tartsák a karácsonyt?

- Nem tudom megmondani, hogy mi rejlik az apukának a szívében, vagy mi a szándéka, vagy mit szeretne, lehet, hogy váratlanul eljön, lehet, hogy vár arra talán, hogy hívjuk, mi erre is készek vagyunk, hogy megosszuk vele azt az örömet, amit a gyerek karácsony szentestéjén érez, nem szeretnénk idegenek lenni egymáshoz.

R.: - És milyen lesz az a karácsony, hogyha nem jön el az apuka, amit férfi nélkül csinálnak végig?

- Én remélem, hogy azért szép lesz. Meg tudjuk azt a karácsonyfát mi is faragni, hogy a karácsonyfa-állványba beférjen, fel is tudjuk díszíteni. Talán más jellege lesz az egésznek, de viszont ezt még nem próbáltuk meg, én is világ életembe a karácsonyokat úgy éltem meg, hogy édesapámmal, nagyszüleimmel, férjemmel, fivéremmel együtt, tehát ez lesz az elsõ, amikor lehet, hogy csak hárman nõk leszünk.

- Csak azt nem tudom, hogy miért más a karácsony, mint a többi ünnep? Szerintem azért különbözik a többitõl, mert az a legszebb, leges-leges-legszebb ünnep, hát mert ott van egy nagy fa, ajándékokat kapnak, meg ilyesmik, és ott az emberek boldogak.

- Én nagyon szeretek visszaemlékezni a régi karácsonyra, amikor még együtt éltek a szüleim. És nagyon sok emlékem van ezekrõl a együtt töltött ünnepekrõl, amikor ott volt az egész család, és olyan izgalmas volt, és mindig ki voltunk tiltva a nagyszobából, és ott ültünk hárman a testvéreimmel. De igazából játszani nem tudtunk, mert bennünk volt az a karácsonyi izgalom, s bár unatkoztunk, és olyan lassan teltek a pillanatok, amíg anyuék díszítették a fát, és ugye azt nekünk nem volt szabad látni, és mindig olyan nagy meglepetés volt, amikor beszaladtunk a nagyszobába, és akkor ott volt a hatalmas, plafonig érõ karácsonyfa feldíszítve. Ott a sok-sok ajándék alatta, a mama mindig elvitt minket sétálni, és a havas utcákon sétáltunk, és így láttuk, ahogy más házakba, hú, hát itt már megjött a Jézuska, és azért nincsen még nálunk, mert még sok munkája volt azzal, hogy mindenhová eljusson, s mindig olyan izgalmas volt, és nagyon-nagyon szerettem, most is olyan jó visszaemlékezni ezekre.

R.: - És a mostani karácsonyaid most már nem olyan jók?

- Most már nem arról szólnak, mint amirõl kellene szerintem, mert amióta elváltak a szüleim, azóta mindig ilyen huzavona van, hogy akkor hol legyünk, meg mikor, és mindig csak veszekedés van belõle, meg mindig olyan stressz helyzeteket szül az egész, és egész egyszerûen már nincsen meg az az igazi karácsonyi hangulat, mint volt, amikor kicsi voltam.

R.: - Mióta van ez így?

- Ez lesz a hatodik karácsony, hogy nem az van, mint régen.

R.: - És akkor most hogy telnek?

- Megbeszélték azt a szüleim egymás között, és 24-én, ugye szentestén általában anyukámékkal szoktunk ünnepelni, és 25-én délelõtt átmegyünk délelõtt a nagymamámékhoz, és akkor ott is van ajándékbontás, és utána délután van apukáméknál, és utána az édesanyámnak a szülei, õk Miskolcon laknak, és általában le szoktunk utazni hozzájuk. 26-án pedig ott, de az már nem ugyanaz. Nekem van egy ilyen régi vágyálmom, hogy, hogy nem a szüleimmel, hanem azokkal az emberekkel, akik tényleg nagyon fontosak nekem, és hogy elmenni a hegyekbe, mint amilyen a filmekben. És akkor nagy hegyek vannak, meg sok hó, meg tényleg igazi karácsonyfák havasan, és van egy kicsi ház, és ott vagyunk a barátaimmal meg a szeretteimmel. És nem is az ajándék a lényeg, hanem, meg nem az, hogy mit veszünk egymásnak, hanem tényleg az, hogy maga az, hogy örömet szerezzünk másoknak, és már az is olyan jó tud lenni, amikor együtt csináljuk a vacsorát, meg, meg együtt fõzõcskézünk, meg sütiket sütünk karácsonyra, s akkor mindennek olyan fahéjas-mandulás bejgli szaga van, és fú, és igazából erre vágyom egyszer.

R.: - A szüleid már nem olyan fontosak neked?

- Akinek nem élnek együtt a szülei, és már mással is együtt vannak, az igazából nagyon jól tudja, hogy, és ugyanazt érzi szerintem valahol, mint én, hogy ez már neki nem az, ami volt. Mert valamikor már jön egy új ember vagy új emberek a családba, akkor az már nem feltétlenül csak az õ családja, és, és már nem úgy éli meg ezt az egészet. Szóval nem az, hogy nem fontosak nekem, mert ez így nem igaz, csak a karácsonyt azt én úgy képzelem el, hogy anyukámmal, apukámmal, meg a testvéreimmel, nem idegen emberekkel körülvéve, akikkel egész egyszerûen nem tudom úgy átélni az egészet, mert, mert más helyzetbe kell, hogy legyek, mert olyanba sodort az élet.

R.: - Nem is várod a karácsonyt akkor?

- Várom a karácsonyt, de mondjuk annyira nem játszik fontos szerepet az életemben. Amikor kicsi voltam, akkor már nyár közepén azon gondolkodtam, hogy Úristen, mikor lesz már karácsony, mert jaj, de jó, de az így a idõ múlásával megváltozott.

R.: - Te milyen karácsonyt szeretnél a gyerekeidnek adni?

- Én azt hiszem, hogy minden ember úgy képzeli el az ideális karácsonyt, amit õ mindig a legjobbnak élt meg, és én is, mikor majd én ültetem le a gyerekeimet, hogy akkor most olvasgassanak egymásnak, mert én megyek segíteni a Jézuskának, vagy amikor majd a nagymama elviszi õket sétálni a havas utcákon. Elképzelem, hogy be van csukva az ajtó, és ez maga a titkok, meg a meglepetéseknek a helyszíne is, hogy a gyerekeimet így látom magam elõtt, hogy ilyen boldog. Olyan felhõtlen arccal amikor berontanak, és nincsen más, csak a karácsonyfa, és jaj, de jó, és anyu nézd, mit hozott nekem a Jézuska, és nézd, ez a baba, amit úgy szerettem volna, és, és, hogy az álmuk, az álmaik ahogy teljesítenek, teljesülnek. Ahol, ahogy ott válnak valóra a szemem elõtt, és ahogy látom, hogy felhõtlenül boldogok, mert nincsen semmi gondjuk, csak játszanak, és, és ünnepelnek, és élvezik az ünnepet, meg élvezik az illatokat, nem tudom, remélem, hogy õk is ilyen boldogan tudják majd megélni ezt, mint ahogy én éltem meg egyszer. Nem tudom, mi lesz, hogyha elválok, remélem, akkor is meg tudom majd legalább viszonylagosan is teremteni azt a légkört, amit, ami õket tényleg felhõtlenül boldoggá teszi akkor majd, és ne legyen más, csak a karácsony.

- Hát még mindig úgy szeretnénk, hogyha az összes gyerekünk velünk lenne, de ez nem mindig sikerül sajnos, mert ugye itt három családból való öt gyereket nevelünk mi együtt. Ez úgy néz ki, hogy én és a párom már éltünk házasságban, és ezek a házasságok szétmentek. Gyakorlatilag ott maradtak a problémák, hogy a gyerek ilyenkor kinél legyen. Na most intelligens módon próbáljuk mindig megszervezni azt, hogy legyen az anyjánál is, legyen nálam is, illetve legyen a páromnak az apjánál is, meg nálunk is karácsony, nyilván ezt egy nap alatt nem lehet megcsinálni, ezért szerencse, hogy a karácsony egy többnapos ünnep. Tavaly karácsonykor az összes gyerek a fa alatt volt, 24-én, szenteste a nagyon-nagyon széles család jött össze tavaly, tehát bátyámék, szülõk, és ugye a törpéknek a nagyszülei, úgyhogy ez egy nagyon sikeres karácsony volt. Idén sajnos nem lesz minden gyerek ott 24-én este, a volt házastársaknál lesz most karácsonyozás a nagy gyerekeknek, és a két pici közös gyerekünk, az lesz velünk csak karácsony estén.

R.: - Tehát van egyszer két pici közös gyermeke, és még van három gyermek, õk kié?

- Énnekem van egy 16 éves lányom az elõzõ házasságomból, illetve a páromnak van egy fia, aki 16 éves, és annak egy 13 éves húga. Õk igénylik a mama és a papa szeretetét egyaránt, úgyhogy azt gondolom, hogy az egyik szemük mindig sír, és a másik meg mindig nevet, amikor itt vannak, az apjuk hiányzik, amikor ott vannak, akkor meg az anyjuk hiányzik, illetve hát családban élnek ott is, és családban élnek itt is.

R.: - Õk mind a két helyen jól érzik magukat?

- Én úgy tudom, hogy igen, errõl persze igazából most nem tudok nyilatkozni, mert, mert ezek sajnos tabutémák, vagy legalábbis olyan, mintha kényes lenne, és errõl nyíltan nagyon nem tudunk beszélgetni a gyerekekkel, de beszélünk a szüleikkel, illetve visszajelzések azért vannak.

R.: - Volt már olyan, hogy a nagylánya nem volt ott szenteste maguknál?

- Sajnos volt, de azt azért én mindig úgy kicsikarom, hogyha szenteste nincs is ott, akkor délután egy órára mindenképpen elhozom, elviszem. Ez egy megállapodás, ezt be kell tartani, ha azt akarom, hogy jövõre fordítva, nálam tudjon lenni a gyerek, ez egész évbe így megy, miért lenne máshogy karácsony estéjén, úgyhogy ebbe beletörõdünk, és várjuk azt a karácsonyestét, amikor meg nálunk lesznek.

R.: - És egész évben ingáznak a gyerekek a családok között?

- Igen, egész évben ingáznak a gyerekek. Errõl nagyon nehéz beszélni, mert ugye nyilván van ennek egy szakmai része, a szakma meg tudja indokolni, hogy ez miért jó, vagy miért rossz, én meg azt tudom erre mondani, hogy na de, hogy mondjuk meg azt, hogy, hogy, hogy csak az egyiknél vagy csak a másiknál lakjanak? Azok a gyerekek, akik...

- Éhségesek, sok mézeskalácsot egyenek, és, és békét!