- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál  02.12.17
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2002. december. 17.
Kossuth rádió, 13.05

- Igazából szerettem volna már a két kislány megszületése után és még így sorban egy harmadikat, de mivel mi olyan körülmények között élünk, tehát jó anyagi körülmények között, viszont nincsenek közelben nagymamák, nincs, aki besegítsen, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább várunk még, és talán egyszer vállalunk még egy gyereket, ha úgy alakul a helyzetünk. Idõközben elkezdtem dolgozni, és ez szerintem így jó is volt, két évig dolgoztam egy kis változatosság, igaz, hogy elég küzdelmes idõszak volt, de, de nem bántam meg, és hát most úgy alakult a munkahelyem és a körülmény vagy a helyzet, hogy ha valamikor, akkor most, vagy gondoltam, hogy most lehetne még egy gyerekre vállalkozni, vagy gyereket vállalni, úgyhogy így, így most belefogtunk ebbe.

R.: - Volt olyan idõszak is, amikor arra gondolt, hogy két kislány gyermeke után már nem vállal többet?

- Nem volt az az idõszak, legfeljebb arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem fog úgy alakulni, de én elraktam minden babaruhát, babakocsit, tehát úgy készültem, hogy még azért nagy eséllyel lesz több gyerekünk. Viszont most köztük és a kisbaba között viszonylag nagy korkülönbség lesz, és nem biztos, hogy egy könnyû idõszak lesz, azért igyekszünk felkészülni rá.

R.: - Mielõtt édesanya lett, hogyan gondolkozott arról, hány gyermeke lesz, akkor is tudta már, akkor is arra gondolt, hogy majd három gyermeket szeretne?

- Nem, én abszolút nem tudtam, ellentétben sokakkal, akik már mondjuk már 18 éves korukban vagy 20 éves korukban úgy döntenek, vagy nem döntenek, hanem úgy gondolják, hogy nahát én három gyereket szeretnék, meg általában ilyen nagy számokat szoktak mondani, meg fõleg abban az idõszakban, amikor mondjuk megházasodnak és tervezgetik a jövõt, én abszolút nem tudtam, tehát én azt tudtam, amikor eljött az ideje, mondjuk már egy éve voltunk házasok, hogy akkor most szeretnék gyereket, azt tudtam, de hogy mennyit, arra sose gondoltam. S amikor megvolt az elsõ, akkor egy idõszak után éreztem, hogy nahát akár most már akár jöhetne egy második is, tehát ez úgy alakult, most viszont azt mondom, hogy valószínû, hogy többre már nem fogok, vagy fogunk vállalkozni. Persze elõfordulhat, hogy azért változik az ember véleménye, de most én úgy gondolom, hogy nekem az jó, három, vagy nekünk ez a három gyerek ez így pont jó, és már úgy idõbe se nagyon fér bele, habár nem vagyok annyira idõs, de...

R.: - Hány éves most?

- Én mikor szülni fogom a harmadik babát már 34 éves leszek, tehát persze tudom, hogy van, aki még 40 évesen is vállal gyereket, de én úgy érzem, hogy most már egy kicsit nehézkesebb is volt már ez a terhesség, meg én is egy kicsit hát nem is türelmetlenebb, de azért úgy elhasználtabb lettem az idõk folyamán.

R.: - Mitõl nehézkesebb, mitõl másabb ez a terhesség, mint az elõzõ kettõ volt?

- Kicsit egyrészt türelmetlenebb vagyok, tehát még az elsõ, fõleg az elsõ terhesség alatt úgy át tudtam érezni, vagy napokig tudtam azzal foglalkozni, hogy most milyen stádiumban vagyok, most mi történik, ezekkel a dolgokkal viszonylag sokat foglalkoztam. Most már talán így, hogy harmadszorra esem ezen állapoton túl, azonkívül persze, hogy most is nagyon jól érzem magam terhesnek, nagyon szerettem mindig terhes lenni, most már egy kicsit azért úgy várom, hogy legyen, eljöjjön a kilencedik hónap vége. Tehát egyrészt talán ezért is, hát nem is tudom, ezt a nehézkeset tehát nem szó szerint kell érteni, hát úgy nem vagyok százkilónyi most se szerencsére, csak talán az, hogy ugye a nagyobb gyerekekkel is csak játszótérre kell járni, jönni-menni értük és még dolgozom, tehát lehet, hogy ezért is, meg hát azért eltelt egy pár év azóta. Nem, nem nehéz, csak mondom, kicsit döcögõsebb, mint eddig volt.

R.: - És az nem baj, hogy most újra abba kell hagynia majd a munkáját?

- Igen, ez egy másik nagy dilemma, amivel most igazából nem is akarok úgy foglalkozni, mármint gondolatban, tehát ez egy ilyen késõbbi probléma, s elõttem áll inkább ez az egy-másfél év, amit említettem, ami ilyen küzdelmesebb lesz. Azért olyan szinten foglalkozom a dologgal, hogy habár így abba is hagyhattam volna a munkát, pont ezért elvállaltam pár hónapra egy olyan feladatot annál a cégnél, ahol dolgozom, hogy hogyha esetleg visszamegyek dolgozni, vagyis hát úgy tervezem, hogy alapvetõen nem szeretnék még három gyerek mellett is, persze ezt majd meglátjuk, hogy hogy alakul, olyan területen dolgozom most, ahol azért vállaltam el, mert talán ha visszamegyek dolgozni, itt könnyebben el tudok helyezkedni, vagy egy olyan munkakörbe kerültem, amibe hosszú távon szívesebben dolgozom majd. Az, hogy hogy fog alakulni három gyerek mellett a munka, ez tényleg most azt mondom, hogy még nem tudom, alapvetõen én most is küzdöttem két gyerek mellett, én úgy tudom csak elképzelni, hacsak a körülmények nem alakulnak máshogy így családon belül, hogy azért egy külsõ segítséget kell igénybe venni, máshogy nem fog menni a dolog, de ez tényleg egy késõbbi probléma, erre érdemes majd három év múlva visszatérni.

R.: - Honnan támadt az ötlet, hogy azok mellett a segítõ szervezetek mellett, amik már régóta mûködnek minden önkormányzat vonzáskörzetében családokat segítve, valami újabbat is létrehozzanak, méghozzá olyat, ami otthon segít?

Benkõ Ágota, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója: - A történet tízéves. '92-ben találkoztam egy megbeszélésen a ... alapítójával, Margaret Harrisonnal, akivel annyira egy húron pendülõnek éreztem magam, hogy az elõadás után rögtön meghívtam egy teázásra, és akkor órákat beszélgettünk, s akkor láttam, hogy ennek a szervezetnek nagyon hasonló viszonyulása vagy felfogása van a családról. Legközelebb '94-ben találkoztunk, amikor meghívtam a Nemzetközi Nagycsaládos Találkozóra, és egy nagyszerû elõadást tartott, 2000-ben, amikor a NOE elnökségétõl megváltam, akkor gondoltam arra, hogy most ezt a szolgálatot vagy mozgalmat érdemes lenne intenzíven terjeszteni. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete az alapítója az Otthon Segítünk Alapítványnak, tavaly június 11-én be is jegyezték, rá két nappal végzett az elsõ szervezõ csoport, és azóta már a harmadik szervezõi csapatot képezzük. A NOE-ban láttam, hogy hogy élnek a családok, mire van szükségük, mi a legfontosabb, és ez a szolgálat erre válaszol, nevezetesen, hogy a kisgyerekes családokat meg kell erõsíteni, meg kell erõsíteni a szülõket, ha elbizonytalanodtak, segíteni kell õket akkor, hogyha fizikailag nagy a teher, hogyha magányosak, ha elszigetelõdöttek. Ez a szolgálat ezekben tud segíteni, nem tud segíteni szociális ellátásban, és nem is akar, hanem kiegészíteni szeretné a meglévõ szociális ellátórendszert, olyat tud megtenni, amire ezeknek a szolgálatoknak nincs se embere, se ideje.

R.: - Nagyon sok esetben lehet látni, hogy a fiatal szülõk örömmel vállalják az elsõ, második, sok esetben a harmadik gyereket is úgy egy szuszra, és a rengeteg feladat és tennivaló között úgy elveszítik a kedvüket, úgy elveszítik az örömüket, és már csak arra várnak, hogy mikor fognak fölnõni ezek a gyerekek.

Benkõ Ágota, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója: - Két véglet van tulajdonképpen, az egyik elvárás az az, hogy életünket és vérünket, és az utolsó percünket, és mindent alárendelni a gyerekeknek, egyfelõl jogos, másfelõl viszont a szülõnek töltekeznie is kell, tehát hogyha a szülõ vagy a mama mondjuk bezártnak érzi magát, és tényleg nincs felnõtt ember a környezetében, mert a férje reggeltõl estig dolgozik, a szülei távol vannak, a barátai szintúgy, nincs kihez szólnia, akkor ez nem jó, tehát egy felnõtt embernek, jelen esetben ugye egy szülõnek tölteni is kell a kosarat, nemcsak adni belõle, ebben azt gondolom, hogy mi tudunk segíteni. A másik véglet az az, amikor semmit nem akarnak föláldozni a gyerekekért, és a gyereket mint egy gardróbba szinte itt, ott, amott lerakják, és nem épül ki a kapcsolat. Mi abban is próbálunk segíteni, és ez alapelve egyébként a szolgálatnak, hogy a kisgyerekes korszaknak az örömét minél jobban megérhessék a szülõk, magam is hallottam ilyet, hogy csak a pelenkás korból nõjön ki meg nem tudom mi, de hát ezt tapasztalatból tudja, akinek gyereke van, hogy ez egy pillanat alatt elmúlik, és az a kisgyerekes kor az egyszerûen varázslatos, az soha nem jön vissza többet. A gyerek, ha ezt nem kapja meg, hogy örülnek neki, hogy a szülei biztonságában élhet, nem tapasztalja meg, hogy szép a világ, akkor valami olyasmitõl fosztjuk meg, ami az egész életére kihat, és azt gondolom, hogy pótolhatatlan is.

R.: - Éppen a szoptatáskor érkeztünk meg, és ez úgy történik, hogy álltál, szoptattad a kicsit, és a nagyobbik gyerek pedig kapaszkodott a lábadba, de nem õk vannak ketten, hanem összesen négy gyerek van nálatok, mennyi idõsek?

- Hát a legnagyobb õ hat és fél éves volt, a következõ kisfiú, mind a kettõ kisfiú, a következõ ötéves lesz februárban, aztán aki kapaszkodott, õ két és fél éves lesz és kisfiú, és a kis szoptatós õ pedig kislány, õ kéthónapos.

R.: - És minden szoptatás így zajlik?

- Hát elég sok, de van, amikor azért nyugalmasan sikerül, ez attól függ, hogy épp milyen idõszakot érünk meg, délelõtt van, délután van, egyedül vagyunk, mind a négy gyerek itthon van, ez változó.

R.: - El tudjuk mondani egy átlagos napodat, hogy hogy néz ki, vagy pedig átlagos nap nincs is, hanem mindig másképpen zajlik?

- Hát van azért rendszer benne, tehát mindenképpen annyi van, hogy a reggel az vagy apa viszi óvodába, vagy én, az attól függ, hogy kinek milyen a beosztása, mikor szopik a kicsi.

R.: - Itt van az óvoda a közelben, ugye?

- Itt van a közelben, de azért utazni kell, tehát buszozni kell, egy jó félóra míg megfordulok. Mondjuk ha én megyek az oviba, és akkor az csak az oda- és visszaút, és még ugye legalább tíz perc az öltözködés, fõleg téli idõszakba. Akkor utána azért ha délutánig maradnak, akkor azt úgy tudom beosztani, hogy délelõtt itthon a dolgokat elintézem, megetetem a kicsit, a két és fél évest, és akkor ha sikerül, akkor le is fektetem, és utána aztán délután megint vagy apa, vagy én, vagy esetleg külsõ segítség, mert erre most már egyre inkább szükségünk lesz, valaki vigye, vagy óvó néni hozza haza, vagy valaki idegen, aki ismeri azért a gyerekeket, és én rá tudom bízni, tehát azért ez. S az este az elég jó szokott, hogy akkor a fürdéssel, mindennel elmegy az idõ, és semmi másra nincsen, csak éppen beesünk az ágyba, és kezdjük elölrõl az egészet, meg éjszaka szoptatás még azért.

R.: - S ebben a napi menetben mi az, ami nehezen elviselhetõ, ami a legnehezebb?

- Azt hiszem, hogy a házimunkát és a gyerekeket összeegyeztetni, tehát vagy az egyik úszik, vagy a másik úszik, és ezért nehéz azt megtenni, hogy most ezért vagyok lemaradva, most azért vagyok lemaradva, most igazán melyik a fontos. Megtalálni azt a sorrendet, hogy a gyerekkel foglalkozzak, vagy hagyjam egy kicsit üvölteni, miközben muszáj megcsináljam, mert nem hagyhatom ott a mosnivalót vagy a mosogatnivalót, ez a nehéz benne, hogy túl kicsik a gyerekek ahhoz, hogy tudjanak annyit segíteni, hogy az flottul menjen, azt hiszem, ez a legnehezebb benne.

R.: - Eddig nem próbáltatok meg más segítséget találni, nagymamát vagy testvért idehívni?

- Egy-egy alkalomra esetleg, de úgy rendszeresen senkit, tehát az egyik oldalon nem élnek a nagyszülõk, másik oldalon vidéken vannak a nagyszülõk, tehát gyakorlatilag ritkán van nagyszülõ, kivételes esetben édesanyám tud maradni egy hétig esetleg vagy megbeszélt alkalomra, mondjuk ha szülés van, akkor például, ez egy ilyen helyzet, de úgy nincsen állandóra beállítva, hogy na kéthetente vagy, amikor így sikerül, tehát a köztes idõket nagyon nehéz megoldani, és gyakorlatilag egyedül vagyunk ketten. Olyan volt, hogy a gyereket odaadtam régen, amikor még csak egy gyerek volt, hogy odaadtam, és akkor vállalta, mit tudom egy órára kellett fizetni 250 forintot, nem tudom, és akkor ameddig maradt, azt ki kellett fizetni, hát egy ilyen sürgõs ügyintézés miatt muszáj volt, de úgyhogy ide fizetett valakit, ettõl nem tudom igazán, ódzkodunk is egy kicsit, meg anyagilag is nem mindig sikerül arra keretet találni.

R.: - Honnan tudtad meg, hogy az Otthon Segítünk Alapítvány létezik, és segítséget lehet kérni?

- Én azt hiszem, ha jól emlékszem rá, akkor a Nagycsaládosokhoz bejelentkeztünk, és a levelek kapcsán ugye olvasgatom mindig a témákat, ami érdekel abból, azért azt jobban, a többit csak átfutom, és úgy emlékszem, hogy ott olvastam, tehát nem volt ismeretlen a dolog semmiképp sem, de azért nagyon sokat még nem tudtunk róla, gyakorlatban meg még egyáltalán nem.

R.: - Amikor megtudtad, hogy jön a segítség, hogyan gondoltál arra, hogy a lakásodba jön rendszeresen valaki, aki idegen?

- Belegondoltam, és megint azok a félelmek ugye az embernek, hogy ki lesz az, és akkor azzal hogy tudunk kijönni, ne úgy mondjam, hogy na idefigyelj, akkor most csináld, és akkor én egy ilyen cselédet tartok, de az se legyen, hogy nem is tudom. Szóval nagyon nehéz errõl beszélni, mert együtt csináljuk, de ugyanakkor nem szívesen engedi ki az ember a kezébõl a házimunkát, mert én tudom, hogy hogy szoktam csinálni, tehát ez egy nehéz, hogy na most hogy fogom neki megmondani, azt el tudom magyarázni, hogy hol az edény, meg hol a szemeteslapát, meg hol a nem tudom mi, de hogy ez hogy fog együtt mûködni, merthogy az anyukámmal meg tudom beszélni, hogy te ezt csinálod, én azt csinálom, az természetes, mert családban vagyunk, de egy idegennel ez, hogy hogyan fog ez. Úgyhogy sokáig ezt meg kellett emésztenem, gondolkoznom kellett rajta, hogy igazán na most visszalépjek, kérjek, ne kérjek, mit csináljak, vagy, vagy próbáljuk meg, és akkor ez gyõzedelmeskedett, hogy azért meg kell próbálni, mert egyedül biztos, hogy nem megy, és olyan, olyan fáradt leszek, hogy, hogy nem fogom tudni azokat sem ellátni, amire szükség van, például hogy a szoptatáshoz legyen elég tej, azért az fontos. Úgyhogy ez mindenképpen nehéz volt, de meggyõztem a férjemet is, hogy erre szükségem van, és úgy látom, hogy mivel õ is találkozott már itt a jelölttel, úgyhogy nincs ellenvetés.

R.: - Az Otthon Segítünk Alapítvány három friss önkéntese még diplomaosztás elõtt van, de már - ha jól tudom - megtanultak mindent, amit ehhez tudni kell, így van?

- Hát nem gondolom, hogy megtanultunk mindent, elméletben igen, de gyakorlatban még ezután jön a kipróbálás. Budakeszi Hírmondóban jelent meg egy felhívás: önkénteseket keresnek, és innen értesültem én személy szerint.

R.: - Mi szerepelt ebben a felhívásban, hogy miféle munkára keresik az önkénteseket?

- Kisgyermekes családoknak, ahol esetleg gond van, segítõ.

R.: - Errõl jutott eszébe, hogy lehetne segíteni, vagy ez az igény vagy ez a készség már régebben is megvolt Önben, hogy segítene, ha lehetne, és örült a lehetõségnek?

- Bennem már régóta motoszkált, hogy szeretnék segíteni, csak nem találtam még megfelelõ alkalmat rá, mert három kisgyerek mellett úgy nehezebben, meg nem ismerem még annyira a környezetemet, hogy hol van rám szükség, és ez nagyon jó ez a szervezet, mert kapunk egy családot, és készen kapjuk a lehetõséget, hogy hova menjünk.

R.: - De volt erre személyes tapasztalata, hogy kisgyerekes mamáknak szükségük lenne valakire, aki melléjük áll?

- Hát mindenképpen, nekem is három kisgyerekem van, és tudom, hogy szükség van sokszor segítségre. Nekem szerencsém van, mert a szüleim meg anyósomék segítettek, amikor szükség volt rá, de ha arra gondolok, hogy aki messze lakik a szüleitõl, és nincs az a családi háttér, annak bizony-bizony jó, ha kívülálló segít.

- Személyesen megkeresett a szervezõ, s éppen úgy találkoztunk, hogy én már hasonló munkát végeztem családnál, és akkor megkérdezte, hogy nincs-e kedvem?

R.: - Ennél a családnál mit kellett segíteni?

- Hát nem olyan nagy dolgot kellett segíteni, a gyerekeket elvinni az óvodába, meg néha megsétáltatni, ameddig a csecsemõ miatt nem tudott a mama kilépni, és nem volt senkijük.

R.: - Se nagymama, se testvér?

- Nem, nem volt senkijük, és hát nem egy nagy dolog, de a családnak mégis valami.

R.: - Nehéz volt ez Önnek, hogy beiktassa az életébe azt a néhány órát egy héten, amikor segít?

- Nem, nem, mert tulajdonképpen az ember segít, akkor a saját dolgát hamarabb megcsinálja, mert különleges energiák fölszabadulnak, segíteni jó végül is.

R.: - Mi volt a feltétele annak, hogy valaki segítõnek jelentkezzen?

- Szülõi tapasztalat, erkölcsi, feddhetetlenség, az erkölcsit is szintén kérnek hozzá, meg hát nyilván a hozzáállás, és a felkészítõ tanfolyam ideje alatt is kiszûrõdik, aki esetleg nem alkalmas. Harminc évvel ezelõtt visszaemlékeztem, hogy milyen jó lett volna, mikor én az elsõ gyerekemet szültem, és teljesen egyedül maradtam, nem volt segítségem, pár hetes csecsemõt vinni kellett magammal az üzletbe, hogy vásárolni tudjak, nem volt pénzem, nem volt segítségem, tehát nagyon jól esett volna, ha akkoriban lett volna valaki, aki egy-két alkalommal eljön néhány órára, és segít nekem, s úgy gondoltam, hogy biztos most is van ilyen, akinek ez nagyon jól esne.

R.: - Amikor arra gondoltak, hogy ezt a munkát fogják végezni, gondoltak valamiféle nehézségre, ami elõállhat egy ilyen viszonyban, hogy segítõként odaszegõdnek egy család mellé?

- Mi abban bízunk, hogy kialakul egy jó baráti kapcsolat, és ha jól, ha elfogadnak minket, megfelelünk, tudjuk azt tenni, amit elvárnak tõlünk, akkor reméljük, hogy egy jó hangulatú segítõ kapcsolat lesz, baráti kapcsolat, mi ebben bízunk.

R.: - És hogyha értékelni kéne, mondjuk egy szóval kéne jellemezni ezt a kapcsolatot a segítõ és az édesanya között, akkor milyen szót tudnának erre találni?

- Én a magam részérõl egy nagymama segítõt tudok elképzelni, nagymama szerepet.

R.: - Viszont a nagymama mégiscsak az édesanyja, vagy legalábbis az anyósa annak az anyukának, tehát a rokoni kapcsolatot helyettesítheti egy ilyen külsõ ember?

- Nem lenne jó, ha rokoni kapcsolatot helyettesítene, mert akkor túlzottan kötõdne, itt ennél a segítésnél nem ez a cél, addig segítünk, ameddig szükség van rá, tehát nem végtelenségig.

R.: - Egyenrangúnak lehet nevezni ezt a kapcsolatot?

- Teljes mértékben egyenrangúnak kell, hogy legyen, mert egyébként nem mûködik.

R.: - És hogyan lehet egyenrangú egy olyan kapcsolat, amiben az egyik fél ad, és a másik fél ingyenesen elfogad?

- Azt gondolom, hogy ez nem teljesen így van, mert legalábbis én úgy gondolom, hogy én is kapok e kapcsolat révén, legalábbis remélem, mert hát nemcsak önzetlen az ember, nyilván hogy érzelmi kapcsolatot is szeretne kialakítani, és szeretne viszont egy bizalmat kapni, vagy befogadást, elfogadást az én segítségemért.

R.: - Ha egy külsõ személy belép egy család életébe, akkor ennek vannak veszélyei is, mik lehetnek ezek a veszélyek mondjuk a család életére nézve?

Lehõcz Mónika, az alapítvány munkatársa: - Hát ha túlzottan nagy lesz a szerepe a segítõnek a család életében, az biztosan nem jó. Az adott helyzettõl függ, hogy egy segítõ hogyan tud a legjobban segíteni a családban, mindenképpen a családot tartja szem elõtt, és a saját személyét egy picit háttérbe szorítja, szinte észrevehetetlenül van jelen, de mégis egy olyan támogatást nyújt, amitõl megerõsödik az édesanya. Különféleképpen segít, praktikus segítséget is nyújthat adott esetben, mindezt együtt az édesanyával, és lendülettel, örömmel. Nagyon jellemzõ az a kis rajz, ami az Otthon Segítünk-szórólapon látható, és egy fantasztikus hasonlat, egy kis fa jelképezi a segített családot, és egy karó a segítõ, amikor a fa növekszik, akkor a karóra elõbb-utóbb nem lesz szükség, mert a cél az, hogy a család erõsödjön, mint egy fa, a karó pedig természetesen nem ver gyökeret annál a családnál, hanem pontosan ezért áthelyezhetõ egy másik család mellé. Ilyennek szeretnénk látni az Otthon Segítünk-kapcsolatokat.

Benkõ Ágota, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója: - Tizenhat településen van jelen a szolgálat, az a célunk, hogy ezeken a településeken, illetve a továbbiakon is alapítványt hozhassunk létre, ami a helyi szolgálatnak az anyagi mûködését biztosítja. Szervezõink vannak Budapesten az I. kerületben, a XIV-ben, a XX-ban és a XI-ben, ezenkívül Budakeszin, Szigethalmon, Veresegyházon, Pilisvörösváron, Székesfehérváron, Gödöllõn, Gyöngyösön, Zalaegerszegen, Tatabányán, Gyõrben, Esztergomban, Tiszavasváriban. A települések jórészében már megkezdõdött a családlátogatás is, máshol pedig az önkéntes képzésnél tartanak. Következõ szervezõi tanfolyam január végén indul, igazából ezek készségfejlesztõ tréningek, kommunikációról van szó, illetve megtanulják a kompetenciahatárokat, és megismerkednek a kerületi szociális ellátórendszerrel.

R.: - Az önkéntes hogy jelentkezzen, fölhívja a központi számot, vagy megkeresi a kerületi szolgálatot?

Benkõ Ágota, az Otthon Segítünk Alapítvány igazgatója: - Talán a legegyszerûbb, hogyha a központi szolgálatot fölhívja, a telefonkönyvben is benne vagyunk Otthon Segítünk Alapítvány néven, de mondom a telefonszámot is: 209-3430 vagy 365-1436, és a jelentkezéseket január 10-ig várjuk, egy önéletrajzot és egy motivációs levelet az alapítvány címére: 1114 Budapest, Bartók Béla út 37., Otthon Segítünk Alapítvány.

 

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?