- A fiam kijött az óvodából, és azt mondta: szia apa, vegyél nekem valamit! Nagyon elcsodálkoztam, mert ilyet még nem mondott a gyerek, aztán meg nem is olyan kéregetõs fajta, nem hisztizik a közértben a nyalókáért. Se névnapja, se születésnapja nem volt, így hát nem tudtam mire vélni a dolgot. Mire gondolsz? - kérdeztem. Valami kis apróságra, csak vegyél nekem valamit. És miért vegyek? Nincs semmilyen ünnepnap. Csak úgy - felelte -, csak úgy, és megvonta a vállát. Jól van - gondoltam -, miért ne vehetnék én is egyszer minden indok nélkül a kisfiamnak ajándékot? Az ovis társai nap mint nap kapnak a szüleiktõl, nagyszüleiktõl valamit a sarki trafikban, mindig attól, aki éppen elhozza õket az óvodából. El is magyaráztam a gyereknek, hogy ha minden nap kapna ajándékot, annyira hozzászokna, hogy a végén már nem is örülne neki, meg is értette, de mégis vágyott valami után. Jól van - mondtam -, menjünk a vegyesboltba, ott vannak játékok is. Kikerekedett az arca, és úgy megörült, hogy egészen a boltig szökdécselt. A faluban a vegyesbolt már nem a régi, tömve van mindenféle kínai áruval, ahogy beléptünk az eladónõ széles mosollyal kérdezte, mit szeretnénk? Áron felvillanyozódva közölte, hogy játékért jöttünk. Hm, több se kellett a kisasszonynak, és a legnagyobb mûanyag teherautóra mutatott, ez biztosan tetszeni fog - mondta, a fiam pedig ú, de király felkiáltással jelezte vásárlási szándékát. Próbáltam közbevágni, hogy apróságért jöttünk, de az eladónõ rám se hederített, tovább puhította a gyereket, és közölte, hogy a 4.999 forint nem is olyan sok pénz ezért a szuperjárgányért. Úgy tûnt, mintha a kereskedelmi iskolákban tanítanák ezt a fogást. Azért még nézzünk körül - mondtam Áronnak, és kézen fogtam. Amikor a pult végénél kettesben maradtunk, leguggoltam hozzá, és elmondtam neki azt, amit gondoltam: figyelj ide, apának most van annyi pénze, hogy megvegyük ezt az autót, de nem szeretném megvenni, ócska mûanyag, és egy hét alatt összetörne, amikor követ meg homokot szállítanál vele a kertben, másrészt meg ronda, foszforeszkáló színe van. Szerintem a néni csak azért akar minket rábeszélni, mert eddig senkinek sem tudta eladni. Gyere, menjünk át a trafikba, és vegyünk fémautót, tudod, olyat, ami kis dobozban van. Jó, bólintott, és már indult is. A kijáratnál azonban az eladónõbe ütköztünk, na kisfiú, nem viszitek a dömpert? - kérdezte. A kisfiú pedig ezt válaszolta: nem vesszük meg, mert ócska mûanyag, és ronda a színe, és elmegyünk a kis trafikba fémautót veszünk, mert az nem megy tönkre. Hát nehezen tudnám leírni az eladónõ arcát. Én azért köszöntem, de abban már nem sok köszönet volt. Szó nélkül mentünk a trafik felé, visszagondoltam a kisasszonyra, a benne rekedt levegõre, és kitört belõlem a nevetés. Mit nevetsz? - kérdezte a gyerek. A nénit, nagyon ügyesen, rendesen feleltél neki - mondtam, és tovább nevettem. Áron pedig újabb szökdécselésbe kezdett, ami azt jelezte, hogy madarat lehet vele fogatni. A trafikba összesen ketten férnek be, és a dohányáru mellett tíz kicsi fémautóból lehet választani, darabja 380 forint. Szakértõ szemmel méregette a kocsikat, végül levette a polcról az egyiket. Apa, te melyiket választanád? - kérdezte. Ezt - mutattam a kezében lévõ sötétbordó Rolls Royce-ra. Miért? - tudakolta. Gyere, vegyük meg, majd hazafelé elmesélem - mondtam, és fizettünk. Hazafelé aztán elmeséltem, hogy készülnek a Brit Királyságban az igazi Rolls Royce-ok, elmondtam, hogy ez a világ legjobb és legdrágább autója, hogy kézzel kalapálják és szerelik, hogy hatszor akkora motor van benne, mint a mi autónkban, és az igazi királynõ is ilyennel jár. Áron hetekig csak azzal aludt és játszott. Aztán eljött a születésnapom, és a fiamtól az ütött-kopott kis Rolls Royce-ot kaptam ajándékba, a legkedvesebb kocsiját adta nekem.

A faluban az úgynevezett diszkontban 95 forint egy pohár Frissföl, ami szakasztott olyan, mint a tejföl, csak nem az. Ez persze csak otthon derül ki, amikor a feleség lebaltázza az embert, hogy már megint mit vettél, úgyhogy ha tetszik, ha nem, havonta egyszer el kell menni a szuper óriás bevásárlóközpontba. Értem én, hogy egy olajon negyven forintot takarít meg a család, csakhát mégsem szeretem a sorok között tologatni a bevásárlókocsit, a fiam bezzeg szereti, lehet rohangálni, vetõdni és hatalmasakat csúszni a kövön. Egyik alkalommal becsúszott a játékos pultok közé, és kihozott egy katonai rendészeti villogóval ellátott autót, borzasztó ideges lettem, hogy mit akar ezzel, hogy miért nem hagy békén, különben is harminc perce itt vagyunk, és mehetnénk már. Aztán kiderült, hogy az autó akciós és csak kétszáz forint, mégis vegyük meg. Sóhajtottam, fintorogtam, és rosszalló dörmögés kíséretében behajítottam a bevásárlókocsiba. Csak napok múlva tûnt fel, hogy Áron nem játszik az új autóval, egy-két héttel késõbb pedig megtaláltam a terepszínû jármû roncsait a mûhelyben. Hát ezzel meg mi történt? Á, karambolozott - felelte Áron. Mivel? A satuval - mondta, de úgy, mint aki már felkészült a fejmosásra. Már kezdtem emelni a hangomat, amikor eszembe jutott, hogyan is kapta a fiam ezt az ajándékot, mindent megértettem, megértettem, hogy miért pont ez a kocsi karambolozott a satuval. Azóta másodikos lett a fiam, de még mindig boldogan játszik a kisautóival. A múlt héten odajött az ágyam mellé, levette a polcomról a réges régen nekem ajándékozott sötétbordó Rolls Royce-ot, és azt mondta: kölcsönadnád?

- Vannak standard játékaink, ami nagylányomnál, aki ötéves, évek óta jelen van, és most már a kicsi is nagyon szereti, és ezek a legeslegegyszerûbb dolgok, ruhák, baba-, kinõtt babaruhák, kendõk, rongyok, például most délelõtt a kislányom ebéd után egy picit játszott, a kétéves, rajzolt egy lapot, fölpörgette, az lett egy furulya, és utána egy kendõt vett elõ, amibe becsomagolta, amire azt mondta, hogy most ez egy dosszié, és így viszi el a kisbabájának ajándékba. De ez elõzõleg ez a kendõ még egy ülõke volt, mert zavarta, hogy lyukas a széke, és ráült, tehát én azt hiszem, hogy ezek a legjobbak, tehát az egyszerû játékok, ami közel áll hozzájuk, és beleültethetik a kis képzeletüket. Nem szeretem, igazából nem szeretem a túlon túl irányított játékokat, nekünk nagyon kevés olyan játék van otthon, ami hangot, fényt ad ki, ami klassz, meg érdekes, egy-egy kell szerintem, de nem feltétlenül a hang- és fényeffektes játékok azok, amelyek a kisgyerek korban helyet kell, hogy kapjanak.

- Ahogy imént említettem, egy picit azért szabad vele játszani, meg látom is, hogy tetszik nekik, mert hát nyilván ezért is gyártják. Szóval ez a baj szerintem a mai világban, hogy itt is már a fogyasztói társadalom érvényesül a gyermekjáték-gyártás terén is, minél többet el akarnak adni ugye, és hát ugye nyilván meglátják másnál, ha éppen õ is azt megkapja, odahaza megkapja ajándékba, amit másnál látott, meg szabad próbálni vele játszani, ki lehet próbálni, de aztán õk maguk azt elrakják, tehát félrekerül, kikerül a látókörükbõl. És akkor mondjuk én erre vevõ vagyok, hogy ezt észrevegyem, és akkor elrakom egy föntebbi polcra, vagy elajándékozom, vagy ne adj Isten kidobom.

- Kislányunknak, van egy kettõ és fél éves kislányunk, õneki próbálunk valamit nézni.

- Szerepjátékokat gondoltunk, mert most már ahhoz szerintünk elég nagy, hogy ilyenekkel is lehessen már neki játszani, meg a babák között válogatunk, meg a kézügyesség-fejlesztõ, fõleg most azokat, amiket gondoltunk, hogy ezek közül a játékok közül válogatnánk.

- Vannak, igen, szép játékok, az áruk kicsit magas, ami szembetûnt. Van választék, van választék, lehet válogatni, igen.

- Hát egy olyan 6-8 ezer forint összegig most egyelõre, kipróbálás alatt van a dolog, és majd hogyha úgy látjuk, hogy érdekli, akkor már lehet komolyabban is gondolkodni, hogy befektetni egy nagyobb összegû játékba.

- Hát természetesen, azért nem mindegy, hogy a gyerekeknek milyen játék kerül a kezébe, vele járunk játékházba is, ahol kimondottan ilyen típusú játékokkal játszik. Én úgy gondolom, hogy fontos a gyereknek, hogy ne csak silány vagy egysíkú játékokat kell, hanem a fantáziáját tudja fejleszteni, a kézügyességét, a fantáziáját, úgy gondolom, hogy ez fontos a gyerek számára már ilyen kis korban is.

- Igen, mert egyrészt csak ilyen készségfejlesztõ játékok vannak, illetve a szakképzett dolgozók is szívesen segítenek abban, hogy a gyerekeket milyen irányba lehessen terelni. Az én kislányom például nagyon szereti a zenét, és akkor terelgetik abba az irányba, hogy a zene, zenejátékok felé orientálják, hogy hátha abban lesz tehetséges vagy sikeres, adnak segítségét, igen, igen, igen.

- Tulajdonképpen õ mindent, amit meglát, õ egyelõre még mindent szeretne, ami újdonság neki, õ mindent szeretne magának az autóktól kezdve a Legoig minden, minden érdekli egyelõre még õt.

- Igen, van autója, azt mondják, hogy ilyen korban a gyerekek szeretik a tologatós játékokat, mindegy, hogy fiú vagy lány, szeretnek autóval játszani.

- Ez egy nehéz eset, merthogy ugye ilyenkor már minden üzlet, minden bevásárlóközpont tele van karácsonyfával, jönnek a krampuszok, jön a Mikulás, és hát tele vannak játékokkal is, mert ugye a boltoknak ez a nagy üzlet, hogy ilyenkor minél többet adjanak el, és tavaly például megtörtént az, hogy hát ugye mindent meg akart venni természetesen, merthogy csupa olyan dolgot látott, ami neki nagyon tetszik. És akkor mi azt mondtuk, mert hát ugye õ nem tudja, hogy az ajándék tõlünk származik, hogy majd a Jézuska jön, és a Jézuska megveszi, és akkor a következõ kérdése az volt, hogy a Jézuska hogy jön be, mibõl vásárol, hogy viszi el, és annyira hirtelen, váratlanul jött a kérdés, hogy mi akkor azt mondtuk, hogy a Jézuska éjszaka jön, neki nincsen szüksége pénzre, nincsen szüksége kulcsra, be tud jönni, és azt viszi el, amit akar, és hát akkor ennyiben maradtunk, hogy a Jézuska éjszaka vásárol, de nincsen szüksége pénzre. A történet ott folytatódott, hogy nyáron õ gyûjtött pénzt, különbözõ apró kis munkákért 10-20-30 forintokat kapott, a ház körül segített, és hát próbáltuk õt ezzel arra nevelni, hogy a munkának értéke van, és úgy gondolta elõször, hogy õ majd vásárol magának valamiféle Legót, ami sokba kerül, és amire mi azt mondtuk, hogy ezt most mi nem tudjuk megvenni, majdan egy néhány hónap múlva kitalálta, hogy mégsem õ vásárol, hanem ír egy levelet a Jézuskának. Ez így is történt, igaz, hogy nem kézzel írta, a számítógépbe pötyögte be, fogott egy Lego-katalógust, és összeírt egy olyan hosszú listát, ami hát legalább ötvenezer forintba kerül. Mi megláttuk, hanyatt estünk, és mondtuk neki, hogy hát ez így nem lesz jó, mert ez nagyon sokba kerül, és ezt nem gyõzi a Jézuska sem, és hát itt zárult be a kör, mert õ azt mondta, õ emlékezett arra, amire mi már nem emlékeztünk, hogy elõzõ karácsony elõtt azt mondtuk neki, hogy a Jézuskának nincsen szüksége pénzre, és hát ezt is mondta, hogy de hát a Jézuskának nincs szüksége pénzre, õ anélkül is meg tudja vásárolni, és hát innentõl kezdve nem tudtuk, hogy igazán mit kezdjünk ezzel a dologgal.

- Hatéves múlt, tehát hat és fél tulajdonképpen, és hát õ még nagyon hiszi a Jézuskát, hiszi a karácsonyt, hiszi a Mikulást, mi nagyon várjuk, és hát emiatt jelent nekünk nagy gondot ez, hogy hát tulajdonképpen elüzletiesedett az egész. És én tudom, hogy õ azt sem tudja, hogy a pénznek mi az értéke, az ajándéknak mi az értéke, neki nem az a fontos, hogy a drága ajándék legyen a fa alatt, hanem egyszerûen ajándék legyen, de hát valahogy meg kéne neki tanítani, hogy mi mennyibe kerülni, és hát mi - azt hiszem - bakot lõttünk ezzel, hogy a Jézuska ingyen vásárol.

- Jaj hát ha emlékeznék is rá pontosan, mert azért a családból nagyon sok minden összejön, kapott egy rollert mindenképpen, kapott Legót természetesen, nyilván nem annyit, mint amennyit szeretne, mert hát azt már tavaly is nagyon szeretett volna, könyveket kapott, de nem volt neki szegény karácsonya.

- Az, hogy kisebb az ajándék vagy nem, az voltaképpen nem okoz neki gondot, egy valami okozott gondot: kinézett két évvel ezelõtt egy ilyen fúrókészletet, az  édesapja sokat barkácsol otthon, és hát neki ez borzasztóan tetszik, és szokott segíteni, és egyszer valamilyen fúró-, csiszoló- és még valamilyen barkács szerszám volt egy készletben, azt kinézte magának, és mi meg is vettünk neki egy olyat, de nem olyat, nem egészen olyat, mint amit õ kinézett, és abban nem volt benne valami olyan szerszám, amire õ nagyon vágyott, és akkor ez nagy, mély traumát okozott neki, de voltaképpen az, hogy kisebb ajándékot kap vagy nagyot, az nem jelent neki gondot.

- Szerintem nem, õ annyira hisz még ebben, annyira hiszi, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Õneki el lehet játszani azt, hogy hazaérkezik a nagymamával, és akkor ég a karácsonyfa, és mi észre sem vettük, és a Jézuska gyújtotta meg rajta a lámpákat, a gyertyákat, hogy voltaképpen az egésznek a hangulata elvarázsolja.

Hódi Ágnes pszichológus: - Én azt hiszem, hogy így nagycsoportos kor táján már majdnem minden gyerek gyanakszik, és hogy nagyon sokszor próbára is teszik a szülõket, hogy akkor mi is az igazság, mert mindenfélét mondanak a többiek. Ilyenkor szokott az történni, hogy a szülõk megadják magukat, és beismerõ vallomást tesznek, ami nagyon lesújtó a gyerekek számára, mert igaziból arra vágynak, hogy megerõsítsék õket a saját elképzelésükben meg a családban szokásos legendában. Itt az szokta a gondot okozni, hogy az egyik családban Télapó van, a másikban Jézuska van, a harmadikban meg, hát szóval mindenhol valami van, és ez nem biztos, hogy egyedi, ami egyébként parázs viták forrása az óvodai csoportokban, és tényleg ölre mennek, hogy kinek van igaza. Én úgy gondolom, hogy ez valamennyire feloldható azzal, ez az említett probléma, az ötvenezer forintos tétel, hogyha valamiképpen arra egész pici kortól rávezetjük a gyerekeket, hogy választani kell. Ami nagyon-nagyon nehéz, mert különösen olyan kétéves kor táján ez egy életkori sajátosság, hogy a választás az a legnehezebb dolog a világon, fogalmam sincs, hogy akarok fagyit, vagy nem akarok, de valamit akarok, az biztos. És ebbe nagyon könnyû beleragadni ennyi idõs korban ebben a nagyon ambivalens életszemléletbe, meg a szülõk számára ez rendkívül idegõrlõ, de ha valahogyan az kialakul a gyerekben, hogy nagyon sok minden vesz minket körül, amik közül muszáj választani, és olyat nem tudunk tenni, hogy mindent választunk, és olyat senki sem tud tenni, hogy mindent választ, akkor valahogyan ez a probléma nem alakul ki. Olyan sokféleképpen lehet együtt vásárolni gyerekekkel, és nagyon sokszor látom azt, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek láthatóan az a szabály, hogy egy valamit betehet a kosárba, és onnantól csönd van, és vannak gyerekek, akik nem tehetnek be semmit a kosárba, ezzel szemben végigbömbölik az egész bevásárlást, mert nincs választási szabadságuk.

Hódi Ágnes pszichológus: - Ühüm.

Hódi Ágnes pszichológus: - Hát úgy gondolom, hogy ki-ki világnézete szerint ezt úgyis megteszi, mert a felnõtteknek is szükségük van ezekre a mítoszokra. Nem igaz, hogy egy felnõtt nem éli át azt a varázslatot, amikor végre ott van a karácsonyfa. Igaz, hogy elõtte ami történt, az minõsíthetetlen a legtöbb családban, de abban a pillanatban, amikor már ott állunk, akkor ez elfelejtõdik, és a felnõtteknek is szüksége van arra a pici érzésre, hogy átsuhant itt valami szent érzés, és a felnõttek is kiteszik az ablakba a cipõjüket, ez egy közös öröm, amibõl nagyon kevés van gyerekek és felnõttek között. A legtöbb családban legalábbis nem tudjuk azt megvalósítani, hogy napról napra mesekönyvbe illõ történeteket varázsoljunk, ez egy olyan, tehát én mindenképpen azt gondolom, hogy ragaszkodjunk ehhez a meséhez, amíg kell. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz kibírni, hogy az ember ne mondja meg a valóságot, mert tényleg úgy érzi egy idõ után, hogy becsapja a gyereket.

Hódi Ágnes pszichológus: - A gyerekek megbocsájtják, és van olyan válasz, ami elegánsan kikerüli ezt az érzést...

Hódi Ágnes pszichológus: - Például az, hogy én sose találkoztam a Jézuskával, de attól még azt szeretném hinni, hogy van, én sose láttam. Ez úgy gondolom, hogy teljesen megfelel a valóságnak, de egyben egy megnyugtató dolog is, fontos, hogy megnyugtató legyen. Mert ha belegondolunk abba, hogy a Jézuska meg hát az összes ilyen szellemlények, vagy nem tudom kicsodák, éjszaka jönnek, amikor mi alszunk, amikor védtelenek vagyunk, nem kell kulcs, mindent lát, ez ha nem vigyázunk, nagyon könnyen átmehet egy fenyegetõ megfigyelõ külsõ ágensbe, amitõl a gyerekeknek egyébként is készsége van félni, tehát a szemünket becsukni, kizárni a külvilágot és magunkra maradni, ez minden gyereknek fenyegetõ, különösen akkor, hogyha azt is gondoljuk, hogy van valaki, aki közben ott jön-megy, és átrendezi a lakást, tehát nagyon-nagyon óvatosan kell bánnunk azzal, hogy mennyire misztifikáljuk azt, amit misztifikálni kell.

Hódi Ágnes pszichológus: - Így van, így van, és abba az irányba, hogy ez egy biztonságos dolog, hogy ez mindenhol így van, ez a gyerekeknek nagyon fontos, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, hanem ezt mindenki átéli, mindenhova elmegy. És ez különben abban is segít, hogy azt felfogja, hogy nem lehet mindent, tehát hogy van a nagy torta, és abból mindenkinek jut egy szelet, és ezt valahol nagyon tudomásul kell venni már az óvodás korban. Még egy dologra szeretnék reagálni abból, ami az interjúban elhangzott, és ez a hasonló, tehát nem ugyanazt veszem, de hasonlót.

Hódi Ágnes pszichológus: - Igen. Sokkal rosszabb, mintha nem veszem meg. Tehát soha nem tudjuk, hogy a gyerekek milyen kiismerhetetlen szempontok alapján akarják éppen azt a valamit, nagyon sokszor azt gondoljuk, hogy tudjuk, és kiderül, hogy nem, mert a dobozon volt egy olyan minta, amibe beleszeretett, és ami a másik dobozon nem lesz rajta.

Hódi Ágnes pszichológus: - Nagyobb csalódás, mint hogyha egyáltalán nem kapja azt. Szerintem ez könnyen belátható felnõttként is, hogy az egyik nercbunda nem olyan, mint a másik, és a gyerekek éppen így vannak ezzel, nagyon szubjektív szempontok alapján ítélik meg, hogy mi a klassz, és mi az, ami egy vacak. És a szülõnek óriási csalódás, amikor legalább olyan áldozat árán elõteremti azt a valamit, és akkor csak egy durcáskodás vagy egy elutasítás a válasz, ez mindenkinek rossz, ha nem lehet megszerezni, akkor nem, és valami mással kárpótolni, de hasonló az...

Hódi Ágnes pszichológus: - Az nem jó.