Vendég a háznál
2002. december. 16.
Kossuth rádió, 13.05
R.: - Hogy állnak ajándékok vásárlásával?
- Azzal még sehogyan sem, én általában a végén szoktam,
ünnepek elõtt szoktam megvásárolni az ajándékokat, annyit
szoktam viszont tenni, hogy már a nyáron elkezdek gondolkodni,
hogy mit lenne jó vásárolni. Van egy kis listám egy kis titkos
füzetemben, és akkor oda fölirogatom, hogy kinek, mit vehetnék
meg, és ilyenkor, amikor van egy kis idõm a két gyerek mellõl
elszabadulni, akkor már konkrétan tudom, hogy melyik boltba, hova
szeretnék bemenni, és mit szeretnék megvásárolni.
R.: - És miért nem nyáron vagy miért nem õsszel teszi meg
ezeket a vásárlásokat?
- Ennek több oka is van, egyrészt helyhiány, tehát azért nem
tudom hol õrizni, elrakni az ajándékokat, ugye a pénzt se ott
akarom tartani az ajándékban, addig azért legyen nálam, másra
is tudjam elkölteni. Másrészt pedig azért változnak az
ötletek, tehát azért hagyom egy picit így a végére a
vásárlást, hogy hátha beugrik egy jobb ötlet, közben vannak
születésnapok, névnapok, akkor elsülhet az én poénom, tehát
azért meg akarom úgy õrizni ezt az ajándékozási lehetõséget,
hogy biztosan hogy olyat adjak, aminek mindenki örül.
R.: - De végül is ez azt jelenti, hogy nyártól kezdve
módszeresen készül a karácsonyra.
- Tulajdonképpen ez egy ajándéklista, és akkor az aktuális
ünnepek kapcsán mindig kiválasztom azt, hogy éppen mit lehetne
odaajándékozni azok közül, és akkor az a listáról lekerül az
az ajándék, de tulajdonképpen igen, már elég régóta
gondolkodom a karácsonyi ajándékozáson.
R.: - Mikor szokta elkezdeni feltérképezni a boltok
kínálatát, a lehetõségeket?
- Igazából feltérképezésre nincs olyan nagy lehetõségem,
mert két kisgyerekkel vagyok még otthon, illetve a nagyobbik
óvodába jár, a kicsi még csak két és fél éves, õvele nem
nagyon tudok elmenni, tehát akkor tudok elmenni, ha hétvégén a
férjem vállalja, hogy felügyel rájuk, vagy esetleg hétközben
egy-egy délután valamelyik nagymama eljön hozzánk. Úgyhogy hát
annyit tudok tenni, hogy nagyjából tudom, hogy hova megyek el,
különben most már én is inkább a nagy bevásárlóközpontokba
megyek, ahol egy helyen egyidõben több boltot meg tudok tekinteni.
R.: - Most, a karácsony közeledtével még mindig ugyanolyan
aktuális a nyári listája?
- Azt hiszem, hogy igen, illetve egy apróbb kiegészítéseket
kell még hozzátenni, de sajnos még vannak olyan családtagok,
akiknek az ajándékai még nem alakultak ki bennem, és itt jön be
majd az, hogyha benn leszek esetleg egy olyan helyen, ahol sok bolt
van, majd talán jönnek újabb ötletek.
  
R.: - Ajándék - Csutoros Gergely jegyzete.
- A fiam kijött az óvodából, és azt mondta: szia apa,
vegyél nekem valamit! Nagyon elcsodálkoztam, mert ilyet még nem
mondott a gyerek, aztán meg nem is olyan kéregetõs fajta, nem
hisztizik a közértben a nyalókáért. Se névnapja, se
születésnapja nem volt, így hát nem tudtam mire vélni a
dolgot. Mire gondolsz? - kérdeztem. Valami kis apróságra, csak
vegyél nekem valamit. És miért vegyek? Nincs semmilyen
ünnepnap. Csak úgy - felelte -, csak úgy, és megvonta a
vállát. Jól van - gondoltam -, miért ne vehetnék én is
egyszer minden indok nélkül a kisfiamnak ajándékot? Az ovis
társai nap mint nap kapnak a szüleiktõl, nagyszüleiktõl
valamit a sarki trafikban, mindig attól, aki éppen elhozza õket
az óvodából. El is magyaráztam a gyereknek, hogy ha minden nap
kapna ajándékot, annyira hozzászokna, hogy a végén már nem
is örülne neki, meg is értette, de mégis vágyott valami
után. Jól van - mondtam -, menjünk a vegyesboltba, ott vannak
játékok is. Kikerekedett az arca, és úgy megörült, hogy
egészen a boltig szökdécselt. A faluban a vegyesbolt már nem a
régi, tömve van mindenféle kínai áruval, ahogy beléptünk az
eladónõ széles mosollyal kérdezte, mit szeretnénk? Áron
felvillanyozódva közölte, hogy játékért jöttünk. Hm, több
se kellett a kisasszonynak, és a legnagyobb mûanyag teherautóra
mutatott, ez biztosan tetszeni fog - mondta, a fiam pedig ú, de
király felkiáltással jelezte vásárlási szándékát.
Próbáltam közbevágni, hogy apróságért jöttünk, de az
eladónõ rám se hederített, tovább puhította a gyereket, és
közölte, hogy a 4.999 forint nem is olyan sok pénz ezért a
szuperjárgányért. Úgy tûnt, mintha a kereskedelmi iskolákban
tanítanák ezt a fogást. Azért még nézzünk körül - mondtam
Áronnak, és kézen fogtam. Amikor a pult végénél kettesben
maradtunk, leguggoltam hozzá, és elmondtam neki azt, amit
gondoltam: figyelj ide, apának most van annyi pénze, hogy
megvegyük ezt az autót, de nem szeretném megvenni, ócska mûanyag,
és egy hét alatt összetörne, amikor követ meg homokot
szállítanál vele a kertben, másrészt meg ronda,
foszforeszkáló színe van. Szerintem a néni csak azért akar
minket rábeszélni, mert eddig senkinek sem tudta eladni. Gyere,
menjünk át a trafikba, és vegyünk fémautót, tudod, olyat,
ami kis dobozban van. Jó, bólintott, és már indult is. A
kijáratnál azonban az eladónõbe ütköztünk, na kisfiú, nem
viszitek a dömpert? - kérdezte. A kisfiú pedig ezt válaszolta:
nem vesszük meg, mert ócska mûanyag, és ronda a színe, és
elmegyünk a kis trafikba fémautót veszünk, mert az nem megy
tönkre. Hát nehezen tudnám leírni az eladónõ arcát. Én
azért köszöntem, de abban már nem sok köszönet volt. Szó
nélkül mentünk a trafik felé, visszagondoltam a kisasszonyra,
a benne rekedt levegõre, és kitört belõlem a nevetés. Mit
nevetsz? - kérdezte a gyerek. A nénit, nagyon ügyesen, rendesen
feleltél neki - mondtam, és tovább nevettem. Áron pedig újabb
szökdécselésbe kezdett, ami azt jelezte, hogy madarat lehet
vele fogatni. A trafikba összesen ketten férnek be, és a
dohányáru mellett tíz kicsi fémautóból lehet választani,
darabja 380 forint. Szakértõ szemmel méregette a kocsikat,
végül levette a polcról az egyiket. Apa, te melyiket
választanád? - kérdezte. Ezt - mutattam a kezében lévõ
sötétbordó Rolls Royce-ra. Miért? - tudakolta. Gyere, vegyük
meg, majd hazafelé elmesélem - mondtam, és fizettünk.
Hazafelé aztán elmeséltem, hogy készülnek a Brit
Királyságban az igazi Rolls Royce-ok, elmondtam, hogy ez a
világ legjobb és legdrágább autója, hogy kézzel kalapálják
és szerelik, hogy hatszor akkora motor van benne, mint a mi
autónkban, és az igazi királynõ is ilyennel jár. Áron
hetekig csak azzal aludt és játszott. Aztán eljött a
születésnapom, és a fiamtól az ütött-kopott kis Rolls
Royce-ot kaptam ajándékba, a legkedvesebb kocsiját adta nekem.
A faluban az úgynevezett diszkontban 95 forint egy pohár
Frissföl, ami szakasztott olyan, mint a tejföl, csak nem az. Ez
persze csak otthon derül ki, amikor a feleség lebaltázza az
embert, hogy már megint mit vettél, úgyhogy ha tetszik, ha nem,
havonta egyszer el kell menni a szuper óriás
bevásárlóközpontba. Értem én, hogy egy olajon negyven
forintot takarít meg a család, csakhát mégsem szeretem a sorok
között tologatni a bevásárlókocsit, a fiam bezzeg szereti,
lehet rohangálni, vetõdni és hatalmasakat csúszni a kövön.
Egyik alkalommal becsúszott a játékos pultok közé, és
kihozott egy katonai rendészeti villogóval ellátott autót,
borzasztó ideges lettem, hogy mit akar ezzel, hogy miért nem
hagy békén, különben is harminc perce itt vagyunk, és
mehetnénk már. Aztán kiderült, hogy az autó akciós és csak
kétszáz forint, mégis vegyük meg. Sóhajtottam, fintorogtam,
és rosszalló dörmögés kíséretében behajítottam a
bevásárlókocsiba. Csak napok múlva tûnt fel, hogy Áron nem
játszik az új autóval, egy-két héttel késõbb pedig
megtaláltam a terepszínû jármû roncsait a mûhelyben. Hát
ezzel meg mi történt? Á, karambolozott - felelte Áron. Mivel?
A satuval - mondta, de úgy, mint aki már felkészült a
fejmosásra. Már kezdtem emelni a hangomat, amikor eszembe
jutott, hogyan is kapta a fiam ezt az ajándékot, mindent
megértettem, megértettem, hogy miért pont ez a kocsi
karambolozott a satuval. Azóta másodikos lett a fiam, de még
mindig boldogan játszik a kisautóival. A múlt héten odajött
az ágyam mellé, levette a polcomról a réges régen nekem
ajándékozott sötétbordó Rolls Royce-ot, és azt mondta:
kölcsönadnád?
  
- Vannak standard játékaink, ami nagylányomnál, aki
ötéves, évek óta jelen van, és most már a kicsi is nagyon
szereti, és ezek a legeslegegyszerûbb dolgok, ruhák, baba-, kinõtt
babaruhák, kendõk, rongyok, például most délelõtt a
kislányom ebéd után egy picit játszott, a kétéves, rajzolt
egy lapot, fölpörgette, az lett egy furulya, és utána egy kendõt
vett elõ, amibe becsomagolta, amire azt mondta, hogy most ez egy
dosszié, és így viszi el a kisbabájának ajándékba. De ez elõzõleg
ez a kendõ még egy ülõke volt, mert zavarta, hogy lyukas a
széke, és ráült, tehát én azt hiszem, hogy ezek a legjobbak,
tehát az egyszerû játékok, ami közel áll hozzájuk, és
beleültethetik a kis képzeletüket. Nem szeretem, igazából nem
szeretem a túlon túl irányított játékokat, nekünk nagyon
kevés olyan játék van otthon, ami hangot, fényt ad ki, ami
klassz, meg érdekes, egy-egy kell szerintem, de nem feltétlenül
a hang- és fényeffektes játékok azok, amelyek a kisgyerek
korban helyet kell, hogy kapjanak.
R.: - Hogyha ilyen jellegû játékot kapnak lányai, mit
csinálnak velük?
- Ahogy imént említettem, egy picit azért szabad vele
játszani, meg látom is, hogy tetszik nekik, mert hát nyilván
ezért is gyártják. Szóval ez a baj szerintem a mai világban,
hogy itt is már a fogyasztói társadalom érvényesül a
gyermekjáték-gyártás terén is, minél többet el akarnak adni
ugye, és hát ugye nyilván meglátják másnál, ha éppen
õ is azt megkapja, odahaza megkapja ajándékba, amit
másnál látott, meg szabad próbálni vele játszani, ki lehet
próbálni, de aztán õk maguk azt elrakják, tehát
félrekerül, kikerül a látókörükbõl. És akkor mondjuk én
erre vevõ vagyok, hogy ezt észrevegyem, és akkor elrakom egy
föntebbi polcra, vagy elajándékozom, vagy ne adj Isten kidobom.
R.: - Kinek válogatnak ajándékot?
- Kislányunknak, van egy kettõ és fél éves kislányunk, õneki
próbálunk valamit nézni.
R.: - Mi lenne a gondolatuk, ötletük?
- Szerepjátékokat gondoltunk, mert most már ahhoz
szerintünk elég nagy, hogy ilyenekkel is lehessen már neki
játszani, meg a babák között válogatunk, meg a
kézügyesség-fejlesztõ, fõleg most azokat, amiket gondoltunk,
hogy ezek közül a játékok közül válogatnánk.
R.: - És mire jutottak, találtak valamit?
- Vannak, igen, szép játékok, az áruk kicsit magas, ami
szembetûnt. Van választék, van választék, lehet válogatni,
igen.
R.: - Milyen összeghatárig gondolkodtak?
- Hát egy olyan 6-8 ezer forint összegig most egyelõre,
kipróbálás alatt van a dolog, és majd hogyha úgy látjuk,
hogy érdekli, akkor már lehet komolyabban is gondolkodni, hogy
befektetni egy nagyobb összegû játékba.
R.: - Mondják, hogy szerepjáték, vagy fejlesztõ játék,
Önt foglalkoztatja ez, hogy a gyerek kezébe milyen játék
kerüljön?
- Hát természetesen, azért nem mindegy, hogy a gyerekeknek
milyen játék kerül a kezébe, vele járunk játékházba is,
ahol kimondottan ilyen típusú játékokkal játszik. Én úgy
gondolom, hogy fontos a gyereknek, hogy ne csak silány vagy
egysíkú játékokat kell, hanem a fantáziáját tudja
fejleszteni, a kézügyességét, a fantáziáját, úgy gondolom,
hogy ez fontos a gyerek számára már ilyen kis korban is.
R.: - A játszóházban kap ötleteket ahhoz, hogy milyen
játékok közül válogasson?
- Igen, mert egyrészt csak ilyen készségfejlesztõ játékok
vannak, illetve a szakképzett dolgozók is szívesen segítenek
abban, hogy a gyerekeket milyen irányba lehessen terelni. Az én
kislányom például nagyon szereti a zenét, és akkor terelgetik
abba az irányba, hogy a zene, zenejátékok felé orientálják,
hogy hátha abban lesz tehetséges vagy sikeres, adnak
segítségét, igen, igen, igen.
R.: - Van-e már olyan, hogy a kislánynak is vágyai vannak,
és nagyon szeretne ezt vagy azt kapni, és õ ezt így elmondja?
- Tulajdonképpen õ mindent, amit meglát, õ egyelõre még
mindent szeretne, ami újdonság neki, õ mindent szeretne
magának az autóktól kezdve a Legoig minden, minden érdekli
egyelõre még õt.
R.: - És kap is autót?
- Igen, van autója, azt mondják, hogy ilyen korban a gyerekek
szeretik a tologatós játékokat, mindegy, hogy fiú vagy lány,
szeretnek autóval játszani.
R.: - A családban hogyan oszlik el a játékvásárlás,
tehát hogy egyeztetik Önökkel, vagy mindenkinek ami megtetszik,
nagymamák, nem tudom, nagynéni, nagybácsi hogyan választják
õk a játékot?
- Úgy szoktuk választani, mert a szüleinkkel élünk
együtt, illetve hát a gyereknek ugye a nagyszüleivel, hogy
közösen eljövünk, és akkor megnézzük, hogy mik azok a
játékok, amik szóba kerülhetnek, és akkor úgy vesszük meg,
illetve hogyha nagyon drága a játék, akkor közös kasszába
összedobjuk a pénzt, és akkor nagyobb egy alkalomra vagy a
karácsonyra akkor megvesszük neki.
  
- Ez egy nehéz eset, merthogy ugye ilyenkor már minden
üzlet, minden bevásárlóközpont tele van karácsonyfával,
jönnek a krampuszok, jön a Mikulás, és hát tele vannak
játékokkal is, mert ugye a boltoknak ez a nagy üzlet, hogy
ilyenkor minél többet adjanak el, és tavaly például
megtörtént az, hogy hát ugye mindent meg akart venni
természetesen, merthogy csupa olyan dolgot látott, ami neki
nagyon tetszik. És akkor mi azt mondtuk, mert hát ugye õ nem
tudja, hogy az ajándék tõlünk származik, hogy majd a Jézuska
jön, és a Jézuska megveszi, és akkor a következõ kérdése
az volt, hogy a Jézuska hogy jön be, mibõl vásárol, hogy
viszi el, és annyira hirtelen, váratlanul jött a kérdés, hogy
mi akkor azt mondtuk, hogy a Jézuska éjszaka jön, neki nincsen
szüksége pénzre, nincsen szüksége kulcsra, be tud jönni, és
azt viszi el, amit akar, és hát akkor ennyiben maradtunk, hogy a
Jézuska éjszaka vásárol, de nincsen szüksége pénzre. A
történet ott folytatódott, hogy nyáron õ gyûjtött pénzt,
különbözõ apró kis munkákért 10-20-30 forintokat kapott, a
ház körül segített, és hát próbáltuk õt ezzel arra
nevelni, hogy a munkának értéke van, és úgy gondolta elõször,
hogy õ majd vásárol magának valamiféle Legót, ami sokba
kerül, és amire mi azt mondtuk, hogy ezt most mi nem tudjuk
megvenni, majdan egy néhány hónap múlva kitalálta, hogy
mégsem õ vásárol, hanem ír egy levelet a Jézuskának. Ez
így is történt, igaz, hogy nem kézzel írta, a
számítógépbe pötyögte be, fogott egy Lego-katalógust, és
összeírt egy olyan hosszú listát, ami hát legalább
ötvenezer forintba kerül. Mi megláttuk, hanyatt estünk, és
mondtuk neki, hogy hát ez így nem lesz jó, mert ez nagyon sokba
kerül, és ezt nem gyõzi a Jézuska sem, és hát itt zárult be
a kör, mert õ azt mondta, õ emlékezett arra, amire mi már nem
emlékeztünk, hogy elõzõ karácsony elõtt azt mondtuk neki,
hogy a Jézuskának nincsen szüksége pénzre, és hát ezt is
mondta, hogy de hát a Jézuskának nincs szüksége pénzre, õ
anélkül is meg tudja vásárolni, és hát innentõl kezdve nem
tudtuk, hogy igazán mit kezdjünk ezzel a dologgal.
R.: - Hány éves most a fiuk?
- Hatéves múlt, tehát hat és fél tulajdonképpen, és hát
õ még nagyon hiszi a Jézuskát, hiszi a karácsonyt, hiszi a
Mikulást, mi nagyon várjuk, és hát emiatt jelent nekünk nagy
gondot ez, hogy hát tulajdonképpen elüzletiesedett az egész.
És én tudom, hogy õ azt sem tudja, hogy a pénznek mi az
értéke, az ajándéknak mi az értéke, neki nem az a fontos,
hogy a drága ajándék legyen a fa alatt, hanem egyszerûen
ajándék legyen, de hát valahogy meg kéne neki tanítani, hogy
mi mennyibe kerülni, és hát mi - azt hiszem - bakot lõttünk
ezzel, hogy a Jézuska ingyen vásárol.
R.: - Tavaly karácsonyra mit kapott a fiuk?
- Jaj hát ha emlékeznék is rá pontosan, mert azért a
családból nagyon sok minden összejön, kapott egy rollert
mindenképpen, kapott Legót természetesen, nyilván nem annyit,
mint amennyit szeretne, mert hát azt már tavaly is nagyon
szeretett volna, könyveket kapott, de nem volt neki szegény
karácsonya.
R.: - És a kisebb ajándékoknak is ugyanúgy örül, vagy
hogyha nem pont azt kapja, amire vágyik?
- Az, hogy kisebb az ajándék vagy nem, az voltaképpen nem
okoz neki gondot, egy valami okozott gondot: kinézett két évvel
ezelõtt egy ilyen fúrókészletet, az édesapja sokat
barkácsol otthon, és hát neki ez borzasztóan tetszik, és
szokott segíteni, és egyszer valamilyen fúró-, csiszoló- és
még valamilyen barkács szerszám volt egy készletben, azt
kinézte magának, és mi meg is vettünk neki egy olyat, de nem
olyat, nem egészen olyat, mint amit õ kinézett, és abban nem
volt benne valami olyan szerszám, amire õ nagyon vágyott, és
akkor ez nagy, mély traumát okozott neki, de voltaképpen az,
hogy kisebb ajándékot kap vagy nagyot, az nem jelent neki
gondot.
R.: - Valójában csökkenni fog-e a fiukban a Jézuskáról
alkotott kép, hogyha az idén nem fogja teljesíteni az általa
elképzelt vágyakat?
- Szerintem nem, õ annyira hisz még ebben, annyira hiszi,
hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. Õneki el lehet játszani
azt, hogy hazaérkezik a nagymamával, és akkor ég a
karácsonyfa, és mi észre sem vettük, és a Jézuska gyújtotta
meg rajta a lámpákat, a gyertyákat, hogy voltaképpen az
egésznek a hangulata elvarázsolja.
Hódi Ágnes pszichológus: - Én azt hiszem, hogy így
nagycsoportos kor táján már majdnem minden gyerek gyanakszik,
és hogy nagyon sokszor próbára is teszik a szülõket, hogy
akkor mi is az igazság, mert mindenfélét mondanak a többiek.
Ilyenkor szokott az történni, hogy a szülõk megadják magukat,
és beismerõ vallomást tesznek, ami nagyon lesújtó a gyerekek
számára, mert igaziból arra vágynak, hogy megerõsítsék õket
a saját elképzelésükben meg a családban szokásos
legendában. Itt az szokta a gondot okozni, hogy az egyik
családban Télapó van, a másikban Jézuska van, a harmadikban
meg, hát szóval mindenhol valami van, és ez nem biztos, hogy
egyedi, ami egyébként parázs viták forrása az óvodai
csoportokban, és tényleg ölre mennek, hogy kinek van igaza. Én
úgy gondolom, hogy ez valamennyire feloldható azzal, ez az
említett probléma, az ötvenezer forintos tétel, hogyha
valamiképpen arra egész pici kortól rávezetjük a gyerekeket,
hogy választani kell. Ami nagyon-nagyon nehéz, mert különösen
olyan kétéves kor táján ez egy életkori sajátosság, hogy a
választás az a legnehezebb dolog a világon, fogalmam sincs,
hogy akarok fagyit, vagy nem akarok, de valamit akarok, az biztos.
És ebbe nagyon könnyû beleragadni ennyi idõs korban ebben a
nagyon ambivalens életszemléletbe, meg a szülõk számára ez
rendkívül idegõrlõ, de ha valahogyan az kialakul a gyerekben,
hogy nagyon sok minden vesz minket körül, amik közül muszáj
választani, és olyat nem tudunk tenni, hogy mindent választunk,
és olyat senki sem tud tenni, hogy mindent választ, akkor
valahogyan ez a probléma nem alakul ki. Olyan sokféleképpen
lehet együtt vásárolni gyerekekkel, és nagyon sokszor látom
azt, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek láthatóan az a
szabály, hogy egy valamit betehet a kosárba, és onnantól
csönd van, és vannak gyerekek, akik nem tehetnek be semmit a
kosárba, ezzel szemben végigbömbölik az egész bevásárlást,
mert nincs választási szabadságuk.
R.: - Hát ha már a választásról beszélünk, akkor azért
maradjunk ennél a Jézuska választásnál!
Hódi Ágnes pszichológus: - Ühüm.
R.: - Szóval azért válasszuk ezt a mesét, ha szülõk
vagyunk, kezdjük el a gyereket ebben felnevelni, vagy pedig eleve
adjuk föl?
Hódi Ágnes pszichológus: - Hát úgy gondolom, hogy ki-ki
világnézete szerint ezt úgyis megteszi, mert a felnõtteknek is
szükségük van ezekre a mítoszokra. Nem igaz, hogy egy felnõtt
nem éli át azt a varázslatot, amikor végre ott van a
karácsonyfa. Igaz, hogy elõtte ami történt, az minõsíthetetlen
a legtöbb családban, de abban a pillanatban, amikor már ott
állunk, akkor ez elfelejtõdik, és a felnõtteknek is szüksége
van arra a pici érzésre, hogy átsuhant itt valami szent
érzés, és a felnõttek is kiteszik az ablakba a cipõjüket, ez
egy közös öröm, amibõl nagyon kevés van gyerekek és felnõttek
között. A legtöbb családban legalábbis nem tudjuk azt
megvalósítani, hogy napról napra mesekönyvbe illõ
történeteket varázsoljunk, ez egy olyan, tehát én
mindenképpen azt gondolom, hogy ragaszkodjunk ehhez a meséhez,
amíg kell. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz kibírni, hogy az ember
ne mondja meg a valóságot, mert tényleg úgy érzi egy idõ
után, hogy becsapja a gyereket.
R.: - De a gyerekek ezt megbocsájtják, nem?
Hódi Ágnes pszichológus: - A gyerekek megbocsájtják, és
van olyan válasz, ami elegánsan kikerüli ezt az érzést...
R.: - Például?
Hódi Ágnes pszichológus: - Például az, hogy én sose
találkoztam a Jézuskával, de attól még azt szeretném hinni,
hogy van, én sose láttam. Ez úgy gondolom, hogy teljesen
megfelel a valóságnak, de egyben egy megnyugtató dolog is,
fontos, hogy megnyugtató legyen. Mert ha belegondolunk abba, hogy
a Jézuska meg hát az összes ilyen szellemlények, vagy nem
tudom kicsodák, éjszaka jönnek, amikor mi alszunk, amikor
védtelenek vagyunk, nem kell kulcs, mindent lát, ez ha nem
vigyázunk, nagyon könnyen átmehet egy fenyegetõ megfigyelõ
külsõ ágensbe, amitõl a gyerekeknek egyébként is készsége
van félni, tehát a szemünket becsukni, kizárni a külvilágot
és magunkra maradni, ez minden gyereknek fenyegetõ, különösen
akkor, hogyha azt is gondoljuk, hogy van valaki, aki közben ott
jön-megy, és átrendezi a lakást, tehát nagyon-nagyon
óvatosan kell bánnunk azzal, hogy mennyire misztifikáljuk azt,
amit misztifikálni kell.
R.: - Ezért kell akkor a mese felé elmenni, a közös mese,
az összekacsintós mese felé?
Hódi Ágnes pszichológus: - Így van, így van, és abba az
irányba, hogy ez egy biztonságos dolog, hogy ez mindenhol így
van, ez a gyerekeknek nagyon fontos, hogy nem mi vagyunk az
egyetlenek, hanem ezt mindenki átéli, mindenhova elmegy. És ez
különben abban is segít, hogy azt felfogja, hogy nem lehet
mindent, tehát hogy van a nagy torta, és abból mindenkinek jut
egy szelet, és ezt valahol nagyon tudomásul kell venni már az
óvodás korban. Még egy dologra szeretnék reagálni abból, ami
az interjúban elhangzott, és ez a hasonló, tehát nem ugyanazt
veszem, de hasonlót.
R.: - A barkácskészlet, a fúró.
Hódi Ágnes pszichológus: - Igen. Sokkal rosszabb, mintha nem
veszem meg. Tehát soha nem tudjuk, hogy a gyerekek milyen
kiismerhetetlen szempontok alapján akarják éppen azt a valamit,
nagyon sokszor azt gondoljuk, hogy tudjuk, és kiderül, hogy nem,
mert a dobozon volt egy olyan minta, amibe beleszeretett, és ami
a másik dobozon nem lesz rajta.
R.: - A nagyobb csalódás az nem...
Hódi Ágnes pszichológus: - Nagyobb csalódás, mint hogyha
egyáltalán nem kapja azt. Szerintem ez könnyen belátható felnõttként
is, hogy az egyik nercbunda nem olyan, mint a másik, és a
gyerekek éppen így vannak ezzel, nagyon szubjektív szempontok
alapján ítélik meg, hogy mi a klassz, és mi az, ami egy vacak.
És a szülõnek óriási csalódás, amikor legalább olyan
áldozat árán elõteremti azt a valamit, és akkor csak egy
durcáskodás vagy egy elutasítás a válasz, ez mindenkinek
rossz, ha nem lehet megszerezni, akkor nem, és valami mással
kárpótolni, de hasonló az...
R.: - Az nem jó.
Hódi Ágnes pszichológus: - Az nem jó.
|