- Hát elsõsorban kifizetnénk a tartozásainkat, utána hát a szüleimre költeném egy részben, utána meg magamra.

- Vennék új ruhákat, vennék mindenkinek ajándékot.

- Igen vannak.

- Hát látszik a ruhájukról, ahogy viselkednek a másik osztálytársukkal. Mondják, hogy õk a Duna Plazába, meg Westendben, meg ilyenben vásárolgatnak és végül is ezt õ mindegy, hogy hol vásárolják. Tehát nekem is fontos, tehát, hogy jól nézzek ki, vagy ilyesmi, de szerintem tök mindegy, hogy vagy a piacon, vagy a Duna Plazában veszik meg.

- Hát igen olyan lenézõek szoktak lenni. A lányok szoktak olyanokat mondani, hogy, tehát ilyen nagyképûsködnek, hogy nekik mindent szabad és akkor a másik, ha mond valamit az hogy mer õ ilyet mondani, meg hát ilyenek szoktak lenni.

- Hát egy részben igen, de van mikor normálisak és ilyen jó fejek.

- Igen elõ.

- Állandóan küzdenem kell azért, hogy megértessem velük, hogy ahhoz képest mi nem élünk rosszul. Hogy mennyi mindent kapnak és azt látom, hogy más embert mennyire irritálja az, hogy a gyerekei mennyire követelõdzõek, és sok mindenbe olyanba belevesznek ami tudom, hogy késõbb fogom a fejem, hogy ezt tán nem kellett volna és utána újfent csak oda figyelni arra, hogy vissza tudjam hozni magunkat egyenesbe és ne legyen probléma hónap végén.

Tanácsot? Tanácsot nekem kéne talán szerintem, hogy én ezt hogy kezeljem, de talán az, amit megtanultam, mert én a gyerekeimet eleinte belevontam az anyagi helyzetünkbe. Azt hittem, hogy az segít, hogy belevonom õket és megmondom, hogy ennyi van, próbáljunk meg ennyibõl. De õk ezt nem tudják még érzékelni. Tehát erre rá kellett jönnöm, hogy ez hiba volt és szerintem az a legjobb, hogyha a gyereknek csak annyit mondok, hogy nem. Tehát nem magyarázkodom, nem próbálom gyõzködni arról, hogy ezért, meg azért, amazért, hanem keményen és következetesen próbálom azt mondani, hogy nem.

- Biztos sok mindent meg tudnánk adni, de vannak gátjaink, magunk állította határok amiket elsõsorban ez a bizonyos megfogalmazás, hogy fogyasztok, tehát vagyok ezt mereven elutasítunk. Vannak dolgok, amiket egész konzervatívan elutasítok a meglétüket.

- Nem engedélyezem a gyerekeknek a mobiltelefon vásárlását hosszú ideig. Végül is megtehetném, de még egyelõre azt sem látom mikor akarnám. Jelen pillanatban hetedikes, nyolcadikosok. Azt hiszem frusztrálva érzik magukat, mert csak nekik nincs az osztályban. Bizonyos dolgokban határozott vagyok. Elég fontos számomra, hogy például a lakásban egyetlenegy televízió van. Nem az az oka, hogy nem tudtam volna vásárolni mind a két gyerekszobába egy-egy tévét, hanem úgy gondoltam, hogyha tévét nézünk, a család akkor azt próbáljuk már meg konszenzusra jutni abban, hogy melyik csatornát akarjuk nézni. Ha valakinek mégse tetszik, az vonuljon a szobájába. Két dologra tanítom a gyerekeimet. Szerintem két érték létezik a világban az egészség és a szeretet.

- Ez még lehet, hogy elõttem áll, mert nyolcadikos a lányom, de egy szerény típusú kislány. Kifejezetten úgy kell unszolnom, hogy megfelelõ színû ruhákat válasszon legalább. Márkás holmikra vonatkozóan csak annyi az elméletem, hogy nem a márkáját nézem, hanem végül is csak a tartósságát és sajnos ez idõnként összefüggésben van nem pont a márkával, de hogy hol vásárlom meg. Tehát egész biztos vagyok benne, ha csak a kínai piacon tudnék vásárolni azt nagyon hamar szétrúgnák és elhordanák a gyerekeim. Azt mondtam, hogy még nem találkoztam azzal, hogy szeretnének jobb ruhákba járni, egyúttal márkás ruhákba. Ennek lehet, hogy egyszerû oka van. Õk olyan iskolába járnak, ahol fizetni kell érte. Alapítványi iskolába járnak, fizetõs iskola és nem mindenki teheti ezt meg. Ezzel biztos vagyok benne, hogy kiválasztódott a réteg is, akiknek a gyerekei odajárnak. Igy tehát lehetséges, hogy ezért nem találkoznak azzal a problémával, hogy az egyik osztálytársa rosszul érzi magát, mert csak bizonyos kategóriájú ruhákba öltözhet. Viszont az alapítványi iskola elõnyének egyetlen dolgot láttam, hogy kis létszámban fognak tanulni, nagyon kis létszámban. Most már a felsõ tagozatban miután a negyedik és a hatodik elviszi a gyerekeket, most már csak nyolcan vannak az osztályban a lányomék. Ez az egyik. A másik, hogy még azt is megengedhetem magamnak ami igazán luxus, hogy heti négy alkalommal mind a két gyereket Pestre viszem edzésre. Azt gondolom, hogy ez igazán luxus. Tehát úgy anyagilag, mint idõben. Ez olyan erõfeszítés, amit bizonyos anyagi körülmények között élõ emberek tudnak csak megtenni. De ezt mindenek fölött fontosnak tartottam visszatérve az egészségre.