- Volt tavaly, hogy tanultam, és akkor jött oda hozzám, bement a szobámba, és akkor ott láttam.

- Igen.

- Hát kérdezte, hogy mit kérek, meg odaadta azt, amit kértem.

- Hát végül is ilyen csokikat, mogyorót, almát, meg ilyeneket, amit a többi gyerek is szokott kapni. Aztán elment, és utána ment a másik gyerekhez.

- Nem, nem.

- Aha, barátságos volt, szerintem a Mikulás egy igen barátságos.

- Ühüm, igen, minden évben jön.

- Nem tudom, hogy ugyanez-e, de azt tudom, hogy jött.

- Nem, mert nem jött be, néha este, mikor én már alszok, úgyhogy nem jött be, nem láttam mindet.

- Szerintem igen, fog.

- Hát én még soha nem láttam Mikulást, csak aki beöltözött.

- Nem.

- Hát az Északi-sarkon.

- Igen.

- Én szívesen elmennék.

- Hát nagyon nagy hó, ott a Mikulás, és szerintem más nemigen.

- Hát szerintem van háza.

- Meg a krampusz.

- Egy.

- Igen.

- Hát csomagolják az ajándékot, meg persze ott vannak a manók.

- Szerintem nem.

- Hát szerintem megszámolhatatlan.

- Hát nemcsak csomagolják, hanem nézik, hogy ki rossz meg ki jó.

- Hát nem tudom.

- Hát a Mikulás.

- Nem.

- Hát de, néha azt mondja, hogy rossz vagyok.

- Hát lehet, nem tudom.

- Hát akkor lehet, hogy fölír erre a listára, a rosszak listájára, akkor kapok nagy virgácsot.

- Volt.

- Nincs.

- De, el szoktam gondolkodni, akkor csomó minden eszembe jut, hogy mit szoktam csinálni.

- Igen.

- Hát nagyon sok ajándékot, csokikat, mogyorót.

- De kaptam.

- Hát de, odafigyelek, hogy ne legyek rossz, mindent elkövetek, de ezért kis rosszaság néha becsúszik.

- Én nagyon várom azért, hogy, mert, úgy, mint a többiek, hogy sok ajándékot kapok, ilyen csokit meg ilyesmit. Mondjuk tavaly nálam volt a Mikulás a krampusszal, de hát nem igazi Mikulás, hanem csak úgy egy ember beöltözött, hát láttam rajta, és hát egy csomó mindent hozott, mondjuk kaptam egyszer egy illatos nagy Barbie-t, és szóval ilyen csokit meg ilyesmiket.

- Hát nem, mert tudtam, hogy az igazi az Északi-sarkon lakik, és hát az nem tud minden alkalommal eljönni.

- Hát szeretnék, igen.

- Hát mondjuk megvan-e a szakálla, meg hát nem sétál meg nem autóval, hanem igazi szánon, levegõben.

- Hát igen, biztos.

- Hát remélem, azért szeretném, hogy eljöjjön, de nem olyan biztos.

- Hát lehet, de nem vagyok benne biztos.

- Én ki, én ki.

- Várom nagyon, jönnek az ajándékok, meg mindig hogy nem tudom, hogy mikor jön, mindig más idõpontban.

- Este, amikor megfürödtem, akkor mindig egy kicsit kint tartanak a szobámból.

- Este, este megtalálom, és akkor kétszer mosok fogat.

- Mert akkor megeszem az édességek felét.

- Igen, meg könyveket meg kisebb játékokat.

- Hát karácsonyban több ajándék van, meg az nagyobb ünnep, a Mikulás kevesebbet, a Mikulás inkább édességeket hoz a gyerekeknek, és az nem olyan nagy ünnep, mint a karácsony.

- Nekem a karácsony.

- Mindkettõt egyformán, mondjuk most a karácsonyt jobban, mert egy Lego vonatot kértem. Mindig egyet kiválasztok, és azt kérek általában.

- Úgy, hogy anyukámat megkérem.

- Arra, hogy szóljon a Jézuskának, de egyébként tudom, hogy õk veszik meg.

- Hát hatéves korom óta, akkor mindig kint tartanak, amíg õk bent vannak.

- Papírzörgést hallok mindig, amikor csomagolják, szerintem akkor. Tudom, hogy nem a Jézuska hozza.

- Azt nem tudom, azt még nem láttam, olyankor még anyáék se mennek be.

- Hát már gondoltam, és meg is kérdeztem, de nem feleltek, azt mondták, hogy a Mikulás.

- Igen, a Mikulást felelték, hogy õ hozza az ajándékot.

- A tévében már láttam egy mûsorban azt, hogy mutatták ilyen nagyon öreg bácsit, hogy szállt le valamilyen repülõrõl, nem, nem tudom, hogy pontosan milyen országba ment, de valamilyen országba megérkezett, és ott az árva gyerekeknek adott ajándékokat, egy öreg, öreges bácsi, hosszú szakállal.

- Nem az, hogy szerintem, hanem mondták is, hogy az állítólagos Mikulás, mert ezt mondták.

- Hát nem tudom, szerintem csak állítják, mert a szülõk szokták a kisebb gyerekeknek még mondani ezt a Mikulás-féle dolgot, és hát a nagyobbak már nem is hisznek benne.

- Én, hát nem is tudom, igen is, meg nem is.

- Azt, hogy végül is igaz is lehet, meg nem is.

- Hát hogyha igaz lenne, akkor nem tudom mivel lenne másabb, hogyha például lenne igazi Mikulás, és eljönne például hozzám élõben, meg hát akkor az érdekes lenne.

- Biztosan meglepõdnék, azonkívül meg nem tudom.

- Biztosan.

- Hát az öregebbek már mind, nagyon sok olyan öregember van, aki kedves, csak néhány, néhány olyan öregember van, aki nem kedves.

- Á, nem, csak hát meglepõdnék biztosan.

- Szerintem nincs.

- Hát én nagyon régóta, mert ugye nekem a szüleim azok nem az, hogy elmondták, hanem úgy, úgy egyértelmû volt, hogy ez igaz nem lehet. Olyan ötéves lehettem, még ez a legrégebbi emlékem, amire úgy a Télapóval kapcsolatosan emlékszem, hogy azt gondoltam, hogy helikopterrel megy, mert ugye azért az csak gyorsabb, és hogy mindig bedobja az ablakokon, de én ezt gondoltam régen, de aztán pedig olvastam a mesekönyveket, hogy rénszarvas meg ezek, és azóta hát nem hiszek benne, mert hát ugye nincs is. Az iskolában tanultunk róla, hogy volt ugye Miklós püspök, aki a szegények között osztott szét pénzt karácsonykor.

- Nekem nem volt úgy igazán, mert akkor is már sejtettem, hogy õ nem létezik.

- Hát igen, teljesen más, most már arra megy ki, hogy ugye csokit kapunk, meg minden, aztán ... tele vagyunk édességgel, úgyhogy erre megy ki a dolog.

- Hát jó, jó, jó, hogy otthon van csoki, és azért még most is azért ott van a kis izgulás a dologban, hogy éjszaka felkelünk, és akkor hogy na, kirakták-e már, úgyhogy ez megvan.

- Hát általában korán reggel, de már volt olyan, hogy már éjszaka felkeltünk, és már ki volt rakva, és aztán megdézsmáltuk.

- Igen egy kicsit, mert azért tizenkét év ide-oda, azért mindig izgulunk, hogy na most mi van ott, meg ilyenek.

- Igen elég ritkán, de mondjuk ez nem is árt, hát elég egészségtelen végül is.

- De, teljesen lelki traumába esek, hogy Úristen - mondom -, már megint hízunk pár kilót, de legalább ez a kis lelki trauma rásegít arra, hogy edzésen jobban megnyomod, azért is gyorsabban úszol, azért is kisprinteled magad, és akkor végül is le is dolgozza az ember.

- Néha sajnos.

- Hát attól is, meg hát aktívan sportolok ide-oda, de hát akkor is, nem tudom, hát egy kicsit kevesebbet kéne enni.

- A felsõsök általában az alsósoknak szoktak osztani dolgokat, segítenek, mert minden évben van egy Mikulás, és ugye a felsõsök segítenek az alsósoknak az ajándékosztásban.

- Hát mindenkitõl egyet, az egész rokonságtól. És az van, hogy mi ugye itt lakunk Pesten, és nagyszüleim meg a legtöbb rokon lenn lakik Hajdúszoboszlón, és ugye mindig pár nappal elõbb megérkezik egy ilyen nagy dobozban a Mikulás-ajándékok, és azokat is anyuék ki szokták rakni este.

- Nem, nem, végül is csokikat szoktuk összeszámolni, hogy na mennyi van, meg elosztani, de aztán úgyis titokban megdézsmáljuk, úgyhogy...

- Hú, gyerekkoromban nagyon vártuk mindig, mert tudtam, hogy hú, hát a cipõt ki kell pucolni, ki kell rakni az ablakba, s reggel, korán reggel felkeltem, kiosontam mezítláb, megnéztem, mit kaptam, cipõmben hatalmas Mikulás-csomag, nagyon örültem, de például azt ... derítettük ki, hogy van, akinél 6-án este jön, de van, akinél már 6-án reggel, úgyhogy ez, ebbe még nem állapodtunk meg, hogy mikor is van tulajdonképpen.

- Igen, én azt hiszem, hogy hittem benne, de arra nem emlékszem, hogy ez így mikor múlt el, vagy mikor döbbentem rá.

- Én nem hiszem, számomra nagyon hamar kiderült, hogy nincs, és akkor hát úgy, mindig úgy beszéltünk róla, hogy jön a Mikulás, de hát mindenki számára egyértelmû volt, hogy ez csak olyan kedves mondás.

- Hú, szerintem már ilyen négy, négy körül.

- Olyan nyilvánvalónak tartottam, hogy van Mikulás, akivel én nem találkozhatom, és nagyon örültem, hogy hoz ajándékot.

- Igen, szoktam a szüleimtõl, igaz, abból nem, nincs nálunk olyan nagy ünnep, de például egy csomó barátnõméknél sokkal nagyobb ünneplés van, mindig ilyen nagyon nagy, nagyobb ajándékot kapnak, tehát majdnem akkorát, mint mondjuk karácsonyra, meg mit tudom együtt pucolják a cipõjüket, mindenki vesz mindenkinek a családban ajándékot.

- Hát mi általában csak egy Mikulás-csomagot kapunk, de fõleg csokit, hát úgy örülünk neki reggel, de nem ilyen igazi nagy ünnep.

- A suliban inkább csak a karácsonyt ünnepeljük, tehát boldog Mikulást, boldog Mikulást, mit kaptál, mit kaptál.

- Nem, igazából nem.

- Sajnos már nem.

- Nem, már nem gondol rám, viszont mostanában meg én szoktam a Mikulást meghívni a gyerekekhez.

- Hát ha szerencséje van, akkor soha, nekem az is Mikulás, amikor én ajándékozok, de szerintem én elég kicsi voltam, amikor már végiggondoltam azt, hogy valami nem stimmel, mert...

- Egyedül gondoltam végig.

- Nem, én nem kérdeztem, mert én nem szeretem, hogyha kiábrándítanak, úgyhogy szerintem nem is mertem megkérdezni, viszont gondolkoztam nagyon sokat, és rájöttem, hogy valami nem stimmel a dologban.

- Az ablakon biztos be tud mászni, mert ott én is be tudtam mászni, mert az elsõ emeleten laktunk, és én már elég korán rájöttem, hogyha erre meg arra az erkélyre ráteszem a lábamat, akkor az megoldható, tehát ezt is végiggondoltam, be tudott volna mászni.

- Hát egy csukott ablak csak nem jelenthet problémát egy Mikulásnak!

- Meg hát ugye már kicsin is ebben a világban éltem, és tudtam, hogy vannak betörõõk, azok is bejutnak valahogy, a Mikulás az meg jószándékú, biztos, hogy sokkal könnyebben megy neki. De valahogy mindig azokat az ajándékokat hozta, amiket éppen pár nappal azelõtt megbeszéltem anyuval, hogy milyen jó lenne, mondjuk azt hallhatta is volna a Mikulás, valahogy, valahogy nem stimmelt. Aztán utána egy idõ után, mikor anyu érezte, hogy én ezt már nem hiszem, akkor nem is nagyon játszotta, hanem akkor egy olyan ünnep lett, amikor õ ajándékoz meg engem.

- Én ezt soha nem gondoltam, én nagyon szerettem ezt a mesevilágot, tehát igazából azután is megvolt ez a világ, miután már tudtam, hogy ez nem igaz, csak akkor annyi kellett, hogy én is partner legyek benne. Tehát én együtt játszottam anyuval utána azt, hogy most Mikulás van, aztán majd karácsony, és akkor leülünk a fa alá, és úgy gondoljuk, hogy a Jézuska hozta, tehát játszottam, ugyanúgy eljátszottam, mint a papásmamást az óvodában.

- Azt hiszem, hogy ezt anyu csak megérezte, tehát nem emlékszem, hogy én ezt elmeséltem volna, úgyhogy valószínû bennem is volt egy ilyen, hogy, hogy tovább, tovább játszom azt, hogy biztos van Mikulás, aztán majd anyu egyszer eldönti, hogyha már õ abbahagyja. Csak már máshogy álltam hozzá, és valószínûleg érezhetõ volt rajtam az, hogy nem, nem ugyanazzal az örömmel vagy másfajta örömmel örülök az ajándékoknak, vagy már nem kérdezek annyit a titokról, hogy mégis honnan jön a Mikulás, meg rénszarvasok, meg ilyenek.

- De azok nagyon, de azt úgy elkönyveltem, hogy, hogy azok olyanok, mint a bohócok a cirkuszban, tehát hogy õk beöltöznek, kimaszkíroznak, és és õk nem azok, viszont...

- Nem, õk a másolatai voltak, tehát õk úgy csináltak, mintha, de azt én mindig tudtam, hogy õk csak úgy csinálnak, meg én úgy éreztem, hogy õk nem is akarják elhitetni, tehát õbennük sose hittem, sose gondoltam azt. A Mikulás az sose volt egy megfogható dolog, tehát az nem is lett volna jó, hogyha õt egyszer csak rajtakapom ott az ablakban, amint éppen éppen feszíti föl a zárat, az nagy csalódás lett volna. Így jobb volt, mert így azért valahogy talán még mindig van Mikulásom, csak most már úgy képzelem el, ahogy én akarom, meg az így jó, hogy az egy titok, és az az én Mikulásom, és ez nem látható senkinek, csak nekem egyedül.

- Hát mindenkinek, mindenkinek más szerintem. Énnekem most már, hogy így nagy lettem, legalábbis úgy testben, egy kicsit olyan lett volna, hogyha a Mikulást rajtakapom, mint hogyha Isten egyszer csak itt megjelenne nekem. Tehát õ valami olyan belsõ titok volt, akivel én beszélgethetek, akitõl lehet kérni, és õ meg is adja, amit kérek, hát ez egy gyereknél általában egy ajándék, egy játék, egy mackó, de most is, most is valami láthatatlan saját külön barátomtól, aki, aki valahol van, de nem látható senkinek, és nem tud róla senki. Én gyakran kérek dolgokat, csak már nem mackót, hanem mondjuk azt, hogy sikerül egy felvételi vagy ilyeneket, tehát ugyanúgy, csak nem idõhöz kötötten, tehát nemcsak decemberben, hanem máskor is.

- Teljesen más.

- Hát nekem vidámabb sokkal, kevésbé meghitt is, de mosolygósabb. Nekem azért is más, mert mivel tél elején van, tehát akkor még nem hatotta át annyira az a téli hangulat, még nem szoktam annyira meg, hogy hideg van, hogy, hogy sötétebb van, hát akkor még mosolygósabb az ember, meg talán mikuláskor kevésbé is figyelek másokra, tehát az egy ilyen egyénibb ünnep.

- Hát karácsonykor nekem mindig az volt a fontos, hogy nagyon odafigyeljek arra, hogy nagyon kimutassam azt, hogy én nagyon szeretek valakit, Mikuláskor pedig inkább ha nem is felszínesebb, de egy önállóbb öröm, tehát az hogy nekem jó, én most örülök az ajándéknak, én örülök annak, hogy amit adtam, annak örülnek.

- Nem, nem hiszem, hogy rögtön bele lehetne zuhanni a karácsonyba, tehát az nem lenne igazi, ez még kell elõtte, kicsit a felszínen mozgó öröm, amikor már az ember azért figyel a másikra, meg ajándékot ad, meg örül, meg az is, hogy a Mikulás azért inkább a gyerekek felé szól, karácsonykor meg azért mi felnõttek - hogyha már sorolhatom magam oda, akkor mi felnõttek is - jobban odafigyelünk egymásra, fontosabb a felnõtteknek is, hogy egymást megajándékozzák, kimutassák a szeretetüket, könnyebb talán a gyerekek felé kezdeni, utána egymás felé irányítani ezt a szeretetet.

- Igen, sok öröm kell hozzá, én nagyon nem bírom ezt a sötétséget.

- Én azoknak a gyerekeknek szoktam, akikkel én kapcsolatban állok, mert én gyerekekkel dolgozom, és hát olyankor vagy egy nagy közös ajándékot szoktam nekik adni...

- Egy verset, vagy egy dalt, vagy egy mesét eljátszom nekik, vagy furulyázok nekik valamit, mert hogyha nem tudok mindenkinek adni, akkor megpróbálok egy élményt adni, hogy azt talán tovább is vihetik magukkal, mint egy konkrét kis macit, amit aztán elfelejtenek, vagy jobb esetben hordoznak magukkal sokáig, én jobb szeretek mostanában már inkább élményt ad, ajándékozni.

- Hú, még nem tudom. Majd még megszületik, de olyan is van, amikor odamegyek, és akkor születik meg, ahogy belenézek a gyerekek szemébe, és kiderül, hogy akkor éppen mire van szükségük. Volt már olyan Mikulás, amikor annyira szomorúak voltak, és annyira sötét volt, és lucskos és esõs idõ volt, hogy egy nyári verset vettünk elõ, és nagyon örültünk neki, hogy süt a nap, és becsuktuk a szemünket, és elképzeltük, hogy tavasz van vagy nyár van, néha az segít, néha meg az, hogy megidézzük elõre a havat, meg megidézzük elõre a karácsonyt.