- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál  02.12.06
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2002. december. 6.
Kossuth rádió, 13.05

- Volt tavaly, hogy tanultam, és akkor jött oda hozzám, bement a szobámba, és akkor ott láttam.

R.: - Egy igazi Mikulás jött haza a szobádba?

- Igen.

R.: - És mit mondott neked?

- Hát kérdezte, hogy mit kérek, meg odaadta azt, amit kértem.

R.: - Na és mit kértél?

- Hát végül is ilyen csokikat, mogyorót, almát, meg ilyeneket, amit a többi gyerek is szokott kapni. Aztán elment, és utána ment a másik gyerekhez.

R.: - S nem féltél tõle?

- Nem, nem.

R.: - Barátságos volt?

- Aha, barátságos volt, szerintem a Mikulás egy igen barátságos.

R.: - És minden évben jön hozzád?

- Ühüm, igen, minden évben jön.

R.: - Ugyanez a Mikulás?

- Nem tudom, hogy ugyanez-e, de azt tudom, hogy jött.

R.: - Tehát nem ismerted föl?

- Nem, mert nem jött be, néha este, mikor én már alszok, úgyhogy nem jött be, nem láttam mindet.

R.: - Szerinted idén is fog hozzád jönni?

- Szerintem igen, fog.

- Hát én még soha nem láttam Mikulást, csak aki beöltözött.

R.: - Igen, tehát csak olyat láttál, aki beöltözött, igazit még nem láttál?

- Nem.

R.: - Mert azt hol lehet látni?

- Hát az Északi-sarkon.

R.: - Oda kellene elutazni?

- Igen.

R.: - És Te elmennél?

- Én szívesen elmennék.

R.: - Mi van ott az Északi-sarkon?

- Hát nagyon nagy hó, ott a Mikulás, és szerintem más nemigen.

R.: - És hogy lakik az a Mikulás ott, áll egyedül a nagy hóban, vagy hogy van az ott?

- Hát szerintem van háza.

R.: - Gondolod, hogy háza van, és ott abban egyedül lakik?

- Meg a krampusz.

R.: - Hány krampusza van?

- Egy.

R.: - Tehát ketten laknak együtt a krampusszal?

- Igen.

R.: - És mit csinál egész nap a Mikulás?

- Hát csomagolják az ajándékot, meg persze ott vannak a manók.

R.: - Manók is vannak, akkor mégse ketten laknak?

- Szerintem nem.

R.: - Hány manó van a házukban?

- Hát szerintem megszámolhatatlan.

R.: - És egész évben csomagolják az ajándékokat a gyerekeknek?

- Hát nemcsak csomagolják, hanem nézik, hogy ki rossz meg ki jó.

R.: - Ha például téged egész évben néztek, akkor mit láttak rólad?

- Hát nem tudom.

R.: - Azt ki tudja?

- Hát a Mikulás.

R.: - Te nem is tudod, hogy rossz vagy-e vagy jó?

- Nem.

R.: - Anya se mondja meg?

- Hát de, néha azt mondja, hogy rossz vagyok.

R.: - És azt lehet, hogy amikor anya azt mondja, hogy rossz vagy, a Mikulás mégis úgy ítéli, hogy nem vagy rossz?

- Hát lehet, nem tudom.

R.: - Mi van akkor, ha rossz vagy, akkor mit csinál a Mikulás?

- Hát akkor lehet, hogy fölír erre a listára, a rosszak listájára, akkor kapok nagy virgácsot.

R.: - Volt már ilyen?

- Volt.

R.: - Olyan nincs, hogy a Mikulás téved?

- Nincs.

R.: - És akkor nem szoktál elgondolkodni, hogy vajon mi volt az a rosszaság, miért kaptad a virgácsot?

- De, el szoktam gondolkodni, akkor csomó minden eszembe jut, hogy mit szoktam csinálni.

R.: - És akkor egész évben vigyázol, hogy ne legyél rossz, mert különben virgácsot kapsz?

- Igen.

R.: - Na és ha jó vagy, akkor mit kapsz?

- Hát nagyon sok ajándékot, csokikat, mogyorót.

R.: - És amikor virgácsot kaptál, akkor ezeket mind nem kaptad?

- De kaptam.

R.: - Hát akkor meg nem éri meg csak jónak lenni, nem?

- Hát de, odafigyelek, hogy ne legyek rossz, mindent elkövetek, de ezért kis rosszaság néha becsúszik.

- Én nagyon várom azért, hogy, mert, úgy, mint a többiek, hogy sok ajándékot kapok, ilyen csokit meg ilyesmit. Mondjuk tavaly nálam volt a Mikulás a krampusszal, de hát nem igazi Mikulás, hanem csak úgy egy ember beöltözött, hát láttam rajta, és hát egy csomó mindent hozott, mondjuk kaptam egyszer egy illatos nagy Barbie-t, és szóval ilyen csokit meg ilyesmiket.

R.: - Csalódott voltál, hogy nem az igazi jött?

- Hát nem, mert tudtam, hogy az igazi az Északi-sarkon lakik, és hát az nem tud minden alkalommal eljönni.

R.: - Szeretnél azért egyszer vele találkozni?

- Hát szeretnék, igen.

R.: - És honnan ismernéd föl, hogy õ az igazi?

- Hát mondjuk megvan-e a szakálla, meg hát nem sétál meg nem autóval, hanem igazi szánon, levegõben.

R.: - Biztos vagy benne, hogyha az igazi jönne, akkor fölismernéd?

- Hát igen, biztos.

R.: - Lehet, hogy azért egyszer eljön hozzád?

- Hát remélem, azért szeretném, hogy eljöjjön, de nem olyan biztos.

R.: - Lehet, hogy már az idén?

- Hát lehet, de nem vagyok benne biztos.

R.: - Ki bírod várni?

- Én ki, én ki.

- Várom nagyon, jönnek az ajándékok, meg mindig hogy nem tudom, hogy mikor jön, mindig más idõpontban.

R.: - Hát mikor szokott jönni?

- Este, amikor megfürödtem, akkor mindig egy kicsit kint tartanak a szobámból.

R.: - És akkor este jön nálatok vagy reggel?

- Este, este megtalálom, és akkor kétszer mosok fogat.

R.: - Miért?

- Mert akkor megeszem az édességek felét.

R.: - Sok édességet kapsz?

- Igen, meg könyveket meg kisebb játékokat.

R.: - Mi a különbség a karácsony és a Mikulás között?

- Hát karácsonyban több ajándék van, meg az nagyobb ünnep, a Mikulás kevesebbet, a Mikulás inkább édességeket hoz a gyerekeknek, és az nem olyan nagy ünnep, mint a karácsony.

R.: - Neked melyik a nagyobb?

- Nekem a karácsony.

R.: - És akkor melyiket várod jobban?

- Mindkettõt egyformán, mondjuk most a karácsonyt jobban, mert egy Lego vonatot kértem. Mindig egyet kiválasztok, és azt kérek általában.

R.: - És hogy szoktad ezt kérni?

- Úgy, hogy anyukámat megkérem.

R.: - Mire kéred meg?

- Arra, hogy szóljon a Jézuskának, de egyébként tudom, hogy õk veszik meg.

R.: - Mióta tudod Te ezt?

- Hát hatéves korom óta, akkor mindig kint tartanak, amíg õk bent vannak.

R.: - És akkor rájöttél?

- Papírzörgést hallok mindig, amikor csomagolják, szerintem akkor. Tudom, hogy nem a Jézuska hozza.

R.: - És a Mikulás-ajándékot ki hozza?

- Azt nem tudom, azt még nem láttam, olyankor még anyáék se mennek be.

R.: - Nem gondoltad, hogy egyszer megkérdezed anyuékat, hátha õk tudják?

- Hát már gondoltam, és meg is kérdeztem, de nem feleltek, azt mondták, hogy a Mikulás.

R.: - Hát akkor mégiscsak feleltek!

- Igen, a Mikulást felelték, hogy õ hozza az ajándékot.

- A tévében már láttam egy mûsorban azt, hogy mutatták ilyen nagyon öreg bácsit, hogy szállt le valamilyen repülõrõl, nem, nem tudom, hogy pontosan milyen országba ment, de valamilyen országba megérkezett, és ott az árva gyerekeknek adott ajándékokat, egy öreg, öreges bácsi, hosszú szakállal.

R.: - És ki volt az a bácsi, szerinted õ volt a Mikulás?

- Nem az, hogy szerintem, hanem mondták is, hogy az állítólagos Mikulás, mert ezt mondták.

R.: - Azt mit jelent, hogy állítólagos Mikulás?

- Hát nem tudom, szerintem csak állítják, mert a szülõk szokták a kisebb gyerekeknek még mondani ezt a Mikulás-féle dolgot, és hát a nagyobbak már nem is hisznek benne.

R.: - Te például?

- Én, hát nem is tudom, igen is, meg nem is.

R.: - Mit gondolsz errõl a dologról?

- Azt, hogy végül is igaz is lehet, meg nem is.

R.: - Te mit szeretnél, hogy mi legyen az igazság?

- Hát hogyha igaz lenne, akkor nem tudom mivel lenne másabb, hogyha például lenne igazi Mikulás, és eljönne például hozzám élõben, meg hát akkor az érdekes lenne.

R.: - Mit csinálnál akkor?

- Biztosan meglepõdnék, azonkívül meg nem tudom.

R.: - Elbeszélgetnél vele?

- Biztosan.

R.: - Szerinted kedves ember?

- Hát az öregebbek már mind, nagyon sok olyan öregember van, aki kedves, csak néhány, néhány olyan öregember van, aki nem kedves.

R.: - Félnél tõle?

- Á, nem, csak hát meglepõdnék biztosan.

R.: - Szerinted van Télapó?

- Szerintem nincs.

R.: - Mióta tudod, hogy nincs?

- Hát én nagyon régóta, mert ugye nekem a szüleim azok nem az, hogy elmondták, hanem úgy, úgy egyértelmû volt, hogy ez igaz nem lehet. Olyan ötéves lehettem, még ez a legrégebbi emlékem, amire úgy a Télapóval kapcsolatosan emlékszem, hogy azt gondoltam, hogy helikopterrel megy, mert ugye azért az csak gyorsabb, és hogy mindig bedobja az ablakokon, de én ezt gondoltam régen, de aztán pedig olvastam a mesekönyveket, hogy rénszarvas meg ezek, és azóta hát nem hiszek benne, mert hát ugye nincs is. Az iskolában tanultunk róla, hogy volt ugye Miklós püspök, aki a szegények között osztott szét pénzt karácsonykor.

R.: - És az nagy trauma volt, amikor rájöttél, hogy nincs?

- Nekem nem volt úgy igazán, mert akkor is már sejtettem, hogy õ nem létezik.

R.: - És azóta megváltozott a Mikulás számodra?

- Hát igen, teljesen más, most már arra megy ki, hogy ugye csokit kapunk, meg minden, aztán ... tele vagyunk édességgel, úgyhogy erre megy ki a dolog.

R.: - Jó ünnep ez szerinted?

- Hát jó, jó, jó, hogy otthon van csoki, és azért még most is azért ott van a kis izgulás a dologban, hogy éjszaka felkelünk, és akkor hogy na, kirakták-e már, úgyhogy ez megvan.

R.: - Mikor szokták kirakni?

- Hát általában korán reggel, de már volt olyan, hogy már éjszaka felkeltünk, és már ki volt rakva, és aztán megdézsmáltuk.

R.: - És amikor éjszaka fölkeltek, és még nincs kirakva, akkor nagyon csalódottak vagytok?

- Igen egy kicsit, mert azért tizenkét év ide-oda, azért mindig izgulunk, hogy na most mi van ott, meg ilyenek.

R.: - Ritkán esztek csokit év közben?

- Igen elég ritkán, de mondjuk ez nem is árt, hát elég egészségtelen végül is.

R.: - És nincsen bûntudatod olyankor, mikor Mikuláskor sok csokit eszel?

- De, teljesen lelki traumába esek, hogy Úristen - mondom -, már megint hízunk pár kilót, de legalább ez a kis lelki trauma rásegít arra, hogy edzésen jobban megnyomod, azért is gyorsabban úszol, azért is kisprinteled magad, és akkor végül is le is dolgozza az ember.

R.: - Úgy érzed, hogy dagi vagy?

- Néha sajnos.

R.: - Mitõl, a sok csokitól?

- Hát attól is, meg hát aktívan sportolok ide-oda, de hát akkor is, nem tudom, hát egy kicsit kevesebbet kéne enni.

R.: - Az iskolában meg szoktátok a Mikulást ünnepelni valahogy?

- A felsõsök általában az alsósoknak szoktak osztani dolgokat, segítenek, mert minden évben van egy Mikulás, és ugye a felsõsök segítenek az alsósoknak az ajándékosztásban.

R.: - Hány csomagot szoktál kapni Mikulásra?

- Hát mindenkitõl egyet, az egész rokonságtól. És az van, hogy mi ugye itt lakunk Pesten, és nagyszüleim meg a legtöbb rokon lenn lakik Hajdúszoboszlón, és ugye mindig pár nappal elõbb megérkezik egy ilyen nagy dobozban a Mikulás-ajándékok, és azokat is anyuék ki szokták rakni este.

R.: - Összeszámoltad már egyszer, hogy összesen hány csomagot kapsz?

- Nem, nem, végül is csokikat szoktuk összeszámolni, hogy na mennyi van, meg elosztani, de aztán úgyis titokban megdézsmáljuk, úgyhogy...

- Hú, gyerekkoromban nagyon vártuk mindig, mert tudtam, hogy hú, hát a cipõt ki kell pucolni, ki kell rakni az ablakba, s reggel, korán reggel felkeltem, kiosontam mezítláb, megnéztem, mit kaptam, cipõmben hatalmas Mikulás-csomag, nagyon örültem, de például azt ... derítettük ki, hogy van, akinél 6-án este jön, de van, akinél már 6-án reggel, úgyhogy ez, ebbe még nem állapodtunk meg, hogy mikor is van tulajdonképpen.

R.: - Te mit gondoltál kicsi korodban a Mikulásról, hogy az van, létezik?

- Igen, én azt hiszem, hogy hittem benne, de arra nem emlékszem, hogy ez így mikor múlt el, vagy mikor döbbentem rá.

R.: - Sose ábrándoztál arról, hogy milyen lehetne a Mikulással találkozni?

- Én nem hiszem, számomra nagyon hamar kiderült, hogy nincs, és akkor hát úgy, mindig úgy beszéltünk róla, hogy jön a Mikulás, de hát mindenki számára egyértelmû volt, hogy ez csak olyan kedves mondás.

R.: - Hány éves korodban volt az a nagyon hamar?

- Hú, szerintem már ilyen négy, négy körül.

R.: - És hogy addig mi volt, nem emlékszel rá?

- Olyan nyilvánvalónak tartottam, hogy van Mikulás, akivel én nem találkozhatom, és nagyon örültem, hogy hoz ajándékot.

R.: - Te szoktál csomagot kapni?

- Igen, szoktam a szüleimtõl, igaz, abból nem, nincs nálunk olyan nagy ünnep, de például egy csomó barátnõméknél sokkal nagyobb ünneplés van, mindig ilyen nagyon nagy, nagyobb ajándékot kapnak, tehát majdnem akkorát, mint mondjuk karácsonyra, meg mit tudom együtt pucolják a cipõjüket, mindenki vesz mindenkinek a családban ajándékot.

R.: - Nálatok mi a szokás?

- Hát mi általában csak egy Mikulás-csomagot kapunk, de fõleg csokit, hát úgy örülünk neki reggel, de nem ilyen igazi nagy ünnep.

R.: - És a suliban van valami szokás?

- A suliban inkább csak a karácsonyt ünnepeljük, tehát boldog Mikulást, boldog Mikulást, mit kaptál, mit kaptál.

R.: - Tehát egymásnak nem szoktatok a barátok, az osztálytársak venni semmit Mikulásra?

- Nem, igazából nem.

R.: - Neked jön még a Mikulás?

- Sajnos már nem.

R.: - Egyáltalán nem?

- Nem, már nem gondol rám, viszont mostanában meg én szoktam a Mikulást meghívni a gyerekekhez.

R.: - Huszonéves vagy, igaz, hogy nagyon közel még lélekben a gyerekkorhoz, de azért mégis felnõtt, szóval mikor múlik el az embernek a saját Mikulása?

- Hát ha szerencséje van, akkor soha, nekem az is Mikulás, amikor én ajándékozok, de szerintem én elég kicsi voltam, amikor már végiggondoltam azt, hogy valami nem stimmel, mert...

R.: - Egyedül gondoltad végig...

- Egyedül gondoltam végig.

R.: - ...nem világosított föl senki?

- Nem, én nem kérdeztem, mert én nem szeretem, hogyha kiábrándítanak, úgyhogy szerintem nem is mertem megkérdezni, viszont gondolkoztam nagyon sokat, és rájöttem, hogy valami nem stimmel a dologban.

R.: - Hogy jöttél rá, mire jöttél rá, arra, hogy nem tud bemászni az ablakon, mert ez szokott a leginkább a gyerekek számára problémát jelenteni?

- Az ablakon biztos be tud mászni, mert ott én is be tudtam mászni, mert az elsõ emeleten laktunk, és én már elég korán rájöttem, hogyha erre meg arra az erkélyre ráteszem a lábamat, akkor az megoldható, tehát ezt is végiggondoltam, be tudott volna mászni.

R.: - De a csukott ablakkal mi a helyzet?

- Hát egy csukott ablak csak nem jelenthet problémát egy Mikulásnak!

R.: - Ja, hát erre nem gondoltam, persze!

- Meg hát ugye már kicsin is ebben a világban éltem, és tudtam, hogy vannak betörõõk, azok is bejutnak valahogy, a Mikulás az meg jószándékú, biztos, hogy sokkal könnyebben megy neki. De valahogy mindig azokat az ajándékokat hozta, amiket éppen pár nappal azelõtt megbeszéltem anyuval, hogy milyen jó lenne, mondjuk azt hallhatta is volna a Mikulás, valahogy, valahogy nem stimmelt. Aztán utána egy idõ után, mikor anyu érezte, hogy én ezt már nem hiszem, akkor nem is nagyon játszotta, hanem akkor egy olyan ünnep lett, amikor õ ajándékoz meg engem.

R.: - És ez nem volt csalódás, hát annyira szoktak félni a szülõk, hogy a gyereknek ez a nagy rádöbbenés azt fogja jelenteni, hogyha anyu ebben nem mondott igazat, akkor talán másban sem?

- Én ezt soha nem gondoltam, én nagyon szerettem ezt a mesevilágot, tehát igazából azután is megvolt ez a világ, miután már tudtam, hogy ez nem igaz, csak akkor annyi kellett, hogy én is partner legyek benne. Tehát én együtt játszottam anyuval utána azt, hogy most Mikulás van, aztán majd karácsony, és akkor leülünk a fa alá, és úgy gondoljuk, hogy a Jézuska hozta, tehát játszottam, ugyanúgy eljátszottam, mint a papásmamást az óvodában.

R.: - Te, és azt nem játszottad például, mert a gyerekek ezt is csinálják, hogy õk már régen tudják, hogy mi az igazság, de nem leplezik le a szülõk elõtt azért pontosan, hogy megõrizzék a mesét?

- Azt hiszem, hogy ezt anyu csak megérezte, tehát nem emlékszem, hogy én ezt elmeséltem volna, úgyhogy valószínû bennem is volt egy ilyen, hogy, hogy tovább, tovább játszom azt, hogy biztos van Mikulás, aztán majd anyu egyszer eldönti, hogyha már õ abbahagyja. Csak már máshogy álltam hozzá, és valószínûleg érezhetõ volt rajtam az, hogy nem, nem ugyanazzal az örömmel vagy másfajta örömmel örülök az ajándékoknak, vagy már nem kérdezek annyit a titokról, hogy mégis honnan jön a Mikulás, meg rénszarvasok, meg ilyenek.

R.: - Te mondd, és azok a Mikulások, akik járkálnak az utcán, tehát a megtestesült Mikulások azok nem zavartak, ilyen emléked van fenn?

- De azok nagyon, de azt úgy elkönyveltem, hogy, hogy azok olyanok, mint a bohócok a cirkuszban, tehát hogy õk beöltöznek, kimaszkíroznak, és és õk nem azok, viszont...

R.: - Tehát nem az igaziak.

- Nem, õk a másolatai voltak, tehát õk úgy csináltak, mintha, de azt én mindig tudtam, hogy õk csak úgy csinálnak, meg én úgy éreztem, hogy õk nem is akarják elhitetni, tehát õbennük sose hittem, sose gondoltam azt. A Mikulás az sose volt egy megfogható dolog, tehát az nem is lett volna jó, hogyha õt egyszer csak rajtakapom ott az ablakban, amint éppen éppen feszíti föl a zárat, az nagy csalódás lett volna. Így jobb volt, mert így azért valahogy talán még mindig van Mikulásom, csak most már úgy képzelem el, ahogy én akarom, meg az így jó, hogy az egy titok, és az az én Mikulásom, és ez nem látható senkinek, csak nekem egyedül.

R.: - Mindezek után, hogy olyan jól megbeszéltük, hogy Te nagyon hamar rádöbbentél az igazságra, mégiscsak azt kérdezem, hogy ki az a Mikulás?

- Hát mindenkinek, mindenkinek más szerintem. Énnekem most már, hogy így nagy lettem, legalábbis úgy testben, egy kicsit olyan lett volna, hogyha a Mikulást rajtakapom, mint hogyha Isten egyszer csak itt megjelenne nekem. Tehát õ valami olyan belsõ titok volt, akivel én beszélgethetek, akitõl lehet kérni, és õ meg is adja, amit kérek, hát ez egy gyereknél általában egy ajándék, egy játék, egy mackó, de most is, most is valami láthatatlan saját külön barátomtól, aki, aki valahol van, de nem látható senkinek, és nem tud róla senki. Én gyakran kérek dolgokat, csak már nem mackót, hanem mondjuk azt, hogy sikerül egy felvételi vagy ilyeneket, tehát ugyanúgy, csak nem idõhöz kötötten, tehát nemcsak decemberben, hanem máskor is.

R.: - Más a Mikulás hangulata, mint a karácsonyé?

- Teljesen más.

R.: - Mennyiben neked?

- Hát nekem vidámabb sokkal, kevésbé meghitt is, de mosolygósabb. Nekem azért is más, mert mivel tél elején van, tehát akkor még nem hatotta át annyira az a téli hangulat, még nem szoktam annyira meg, hogy hideg van, hogy, hogy sötétebb van, hát akkor még mosolygósabb az ember, meg talán mikuláskor kevésbé is figyelek másokra, tehát az egy ilyen egyénibb ünnep.

R.: - Ezt hogy érted?

- Hát karácsonykor nekem mindig az volt a fontos, hogy nagyon odafigyeljek arra, hogy nagyon kimutassam azt, hogy én nagyon szeretek valakit, Mikuláskor pedig inkább ha nem is felszínesebb, de egy önállóbb öröm, tehát az hogy nekem jó, én most örülök az ajándéknak, én örülök annak, hogy amit adtam, annak örülnek.

R.: - Most, hogy ezt mondod, gondolkodom el tulajdonképpen én is ezen, hogy jól van ez megcsinálva, a Mikulás december 6-án felvezeti a telet, egy kicsit tényleg valami vidámsággal, és hozzásegít ahhoz a befelé forduláshoz, amit az advent hetei jelentenek az ember számára - most lélektanilag mondom -, amely aztán kiteljesedik a karácsonyban.

- Nem, nem hiszem, hogy rögtön bele lehetne zuhanni a karácsonyba, tehát az nem lenne igazi, ez még kell elõtte, kicsit a felszínen mozgó öröm, amikor már az ember azért figyel a másikra, meg ajándékot ad, meg örül, meg az is, hogy a Mikulás azért inkább a gyerekek felé szól, karácsonykor meg azért mi felnõttek - hogyha már sorolhatom magam oda, akkor mi felnõttek is - jobban odafigyelünk egymásra, fontosabb a felnõtteknek is, hogy egymást megajándékozzák, kimutassák a szeretetüket, könnyebb talán a gyerekek felé kezdeni, utána egymás felé irányítani ezt a szeretetet.

R.: - Okosan van ez elrendezve, hogy kibírjuk ezt az egész nehéz telet!

- Igen, sok öröm kell hozzá, én nagyon nem bírom ezt a sötétséget.

R.: - Te kinek veszel Mikulás-ajándékot?

- Én azoknak a gyerekeknek szoktam, akikkel én kapcsolatban állok, mert én gyerekekkel dolgozom, és hát olyankor vagy egy nagy közös ajándékot szoktam nekik adni...

R.: - Mit?

- Egy verset, vagy egy dalt, vagy egy mesét eljátszom nekik, vagy furulyázok nekik valamit, mert hogyha nem tudok mindenkinek adni, akkor megpróbálok egy élményt adni, hogy azt talán tovább is vihetik magukkal, mint egy konkrét kis macit, amit aztán elfelejtenek, vagy jobb esetben hordoznak magukkal sokáig, én jobb szeretek mostanában már inkább élményt ad, ajándékozni.

R.: - Mi lesz az idei Mikulás-vers, mit gondolsz?

- Hú, még nem tudom. Majd még megszületik, de olyan is van, amikor odamegyek, és akkor születik meg, ahogy belenézek a gyerekek szemébe, és kiderül, hogy akkor éppen mire van szükségük. Volt már olyan Mikulás, amikor annyira szomorúak voltak, és annyira sötét volt, és lucskos és esõs idõ volt, hogy egy nyári verset vettünk elõ, és nagyon örültünk neki, hogy süt a nap, és becsuktuk a szemünket, és elképzeltük, hogy tavasz van vagy nyár van, néha az segít, néha meg az, hogy megidézzük elõre a havat, meg megidézzük elõre a karácsonyt.

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?