- Van otthon egy biciklizni nagyon szeretek, meg rolizni.

- Nem, akkor még nem.

- Kocsikáztam,

- Igen. Szoktunk apával sakkozni. Anya meg olvas könyvet.

- Jó.

- A felnõttek már kitapasztaltak mindent, úgyhogy õk már tudják, hogy mi lesz a vége annak, amit csinálunk, meg ilyenek.

- Akkor én nem tudom és akkor nekem izgalmas.

- Hát a testvéremmel, barátaimmal.

- A szülõkkel meg a testvérrel jobb.

- Hát a barát olyan, hogy megunja, akkor elmegy és más barátot keres meg én is.

- Néha, néha. Például, hogyha rossz vagyok, akkor megunnak és akkor elmennek.

- Hát amikor otthon rossz vagyok, akkor azt mondja anya, meg apa, hogy jaj én már itt hagylak, játsszál, akivel akarsz, de velünk ne.

- Amikor reggel dolgozik, meg mosogat, akkor nem annyira, akkor mindig mondja, hogy most nagyon sok dolgom van, most nem tudok veled játszani és akkor egyedül játszom vagy a Kristóf olvas nekem könyvet.

- A testvérem.

- Hát baj.

- Mert én még nem tudok olvasni meséket magamnak.

- Hát az nem játék, de azért jó hallgatni.

- De, egyedül is jó játszani.

- Olyankor azt szoktam, hogy játszok egy játékkal és Alibus játékkal.

- Úgy, hogy van egy zöld meg egy piros meg egy kék bábú, kiválasztom valamelyiket és vannak kis kulcsok, meg nagy kulcsok és megnyomok egy gombot és hogyha kijön egy süti vagy egy alma, ha süti, akkor egyszer kimaradsz, az alma meg az, hogy továbblép.

- De.

- Mert már sok játékot kipróbáltam, akkor meg azt kérdezném, hogy anya légy szíves egy kicsit bekapcsolhatom a tévét? (nem érthetõ) és akkor mással játszok. Mert akkor meg a tévét unom meg. De azt, hogy hát anya mostanában megtiltja, mert sokszor csináltuk.

- Azt, hogy még amikor régebben hazajöttünk, akkor megmostuk a fogunkat és szépen elõbb olvasott a Kristóf aztán szépen megkértük, hogy mami egy picit megengeded vagy apa

- Hát nagyon sokat playstationoztunk, mert azt mondja, hogy az rontja a szemed és ez így is van sajnos.

- Néha azt mondom, hogy nem, mert légyszi, ez nagyon jó és akkor mondja, hogy nem, mert szemrontó, meg ilyesmi. Meg nagymamám azt mondja, hogy vannak olyan véres játékaink, pedig csak ügyességi játékaink vannak.

Oroszlány Péter: - Öt éve szervezzük meg ezt a kurzust és mindig rengeteg jelentkezõ van, 50, 60, 70, 80, tanár egy nagy tornacsarnokban önfeledten játszik, ez már önmagában megéri a szervezésnek a fáradtságát.

O.P.: - Hajlamosak vagyunk arra, hogy felnõttként elfelejtsük a gyerekkort és akár beülünk az iskolapadba, akár elkezdünk mozogni, játszani, egy kicsit közelebb kerülünk a gyerekekhez és egészen más egy ilyen tanárnak az élete, aki együtt is tud játszani a gyerekekkel, mint aki csak mint tanár abban az elõadói szerepben jelenik meg a gyerekek elõtt.

O.P.: - Itt átfogó képet kapunk a teljes gyerekkorról, tehát egészen 5 éves kortól, beleértve a serdülõket is. Itt ez kerül a középpontba, hogy hogyan épül be a személyiségfejlesztésbe a játék, mint pedagógiai módszer. Tehát nem egyszerûen játékoknak a tudása és a véletlenszerû vagy eseti alkalmazása, hanem hogy úgy gondolkozunk, hogy mit tudunk tenni a személyiségfejlõdés érdekében a játékokkal. Milyen korban, milyen gyerekekkel, milyen temperamentumokkal, mit érdemes játszani és kire, hogyan hat.

O.P.: - Rettentõen fontos, a jelentõségét ennek nem látjuk mindig eléggé, hogy a mozgás mennyire összefügg a fejlõdésünkkel, a szellemi kibontakozással, a szellemi elevenség. Ugye a mozgás maga egy dinamikát jelent és az a gyerek, aki nem mozog annak a szellemi tevékenysége is sokkal lanyhább, sokkal visszahúzódóbb. A fejlõdés menetében ez a mozgás kihozza a képességeket és kedvet csinál az élethez a mozgásnak ez a vitalizáló szerepe, ami a mai korban különösen jelentõs, mert a gyerekek jelentõs része vagy sok-sok gyerek ül a képernyõ elõtt és a számítógép elõtt és csak a fejével játszik. És akkor felnõ, serdülõ lesz és akkor derül ki, hogy mennyi problémát okoz ez az egész személyiségében, hogy a mozgás nevelésnek a hiányában nem alakultak ki olyan utak, amik aztán az egészséges felnõtt élethez szükségesek.

O.P.: - Gondoljunk a párkapcsolatra, vagy olyan a társakkal való együttmûködésben a játékban, ahol szabályok vannak, ahol együttmûködni kell, ahol gondolkozni kell. Meg lehet tanulni a jó kommunikálást. A frusztáció feldolgozását, hiszen vannak nyertesek és vannak vesztesek. Ez a közösségi funkciója a játéknak. Én például a magam részérõl azért szeretem különösen a bonyolult angol játékokat, mert gondolkozni kell hozzá és együttmûködni és ennek a szocializációs szerepe semmi mással nem helyettesíthetõ csak a gyerekkori játszással, amikor a gyerek belenõ, természetszerûen veszi fel azokat a jó kapcsolati mintákat, amelyek nélkül a felnõtt életben igen sok problémája lesz.

O.P.: - Igen. A pedagógiában rendkívül jól lehet használni ezeket az ókori temperamentum típusokat, tehát a kolerikus, melankolikus, szangvinikus, flegmatikus, ezek ma is használható személyiség típusok és ha egy tanár elkezd ebbe az irányba nézni, látni és figyelni, akkor kulcsot kap sok gyereknek az irányításához. Egy játékban egy kolerikus egészen másképpen vesz részt. A kolerikus gyerekek azok, akik nagyon benne élnek a játékban, õk azok, akik nehezen viselik el a vereséget, akik a társaikat korholják, akikben rendkívül sok energia van és egy ilyen gyereknek a játékban való kezelése az más tényleg figyelmet kíván, mint egy melankolikus gyereké, aki sérülékeny, visszahúzódik, minden erõteljesebb szóra magába roskad esetleg. Tehát a játék közben látjuk a gyerekeket, tanárok figyeljük és ez egy olyan lehetõség a személyiségformálásra és vannak olyan játékok, ahol például a melankolikusnak kell megvédeni a kolerikust. Úgy és akkor a temperamentumnak a bizonyos fokú áttörésére is van lehetõség, mert a temperamentum is nevelhetõ valamennyire, attól függ, hogy milyen helyzetbe hozzuk a gyerekeket.

O.P.: - Minden tanárnak szüksége van erre, akár osztályfõnök valaki, akár nevelõ kollégiumi nevelõ vagy nevelõotthonban dolgozó. Nekem az egyik fájdalmas tapasztalatom most, hogy például nevelõotthonokból nagyon kevesen jönnek, holott ott a gyerekekkel való együttlétnek ez az oldott és tanórán kívüli formája, ez óriási lehetõségeket nyitna meg, de minden tanár, aki nemcsak a tanítási órára koncentrálja a nevelési hatásait, olyan eszközt kap a kezébe, amit használhat kiránduláson. A testnevelõknek amúgy is elég gazdag játékrepertoárja van, de itt újabb játékokat ismerhetnek meg és egy olyan szemléletmódot, amiben a játék nemcsak egy tombolás, hanem utána beszélgetés van, értékelés van és ilyen fajta kézben tartott nevelés van. Tehát minden tanárnak nagyon-nagy szüksége van erre.

- Somodiné Verbi Veronika vagyok, Gyõrbõl jöttem erre a tanfolyamra, amit nagyon fontos dolognak tartok. Nagyon örülök, hogy eljöttem, mert ismét olyan játékokat tanulhatok meg, amit azonnal már hétfõn, a hétfõi órán tudok játszani a gyerekekkel. Nagyon fontos, hogy a gyerekek új és új játékokat tanuljanak tõlünk, illetve, hogy megtanuljanak újra játszani. Mert én azt tapasztalom, hogy vissza kell tanítanunk egyrészt a régi elfelejtett játékainkat. Az a furcsa helyzet állt elõ, hogy a gyerekek nem egymástól, a nagyobb a kicsitõl tanulja a játékot, hanem a tanítónak kell segíteni újra a régi hagyományõrzõ játékainkat megtanítani, hogy aztán a gyerekeket magukra hagyva azt tapasztalhassuk, hogy a tanító néni nélkül is játssza ezeket a játékokat, ezt meg kell velük szerettetni.

S.V.V.: - A népi játékok közül azokat, amiket annak idején észrevétlenül megtanultunk a Lánc, lánc, eszterlánc, a dalos játékokat, kicsit bugyutának találják ezek a gyerekek, talán emiatt a nagyon elmodernizálódott korban egy számítógép mellõl felálló gyerek nem biztos, hogy szívesen játssza a Tüzet viszek, lángot viszek játékot. Ebben van nekünk felelõsségünk, hogy úgy adjuk át ezeket a játékokat, hogy bármit énekeljünk hozzá, bármi legyen a dallama, a játék izgalma elfeledtesse azzal a gyerekkel ezt a kicsit lefitymáló, kicsit lenézõ hozzáállást ezekhez akár a népi gyermekjátékokhoz. És hogyha az ember jól tanítja ezeket a játékokat, akkor legyen az magyar népi játék vagy itt a Martin Bakertõl tanult angol gyerekjáték, mindegyikben az örömérzés kell, hogy elsõdleges szerepet kapjon.

S.V.V.: - Magamon is észrevettem ezt a határtalan izgalmat, még el is estem olyan lelkesen játszottam ezt a páros macska-egérfogó - ez nekem nagyon tetszett annál is inkább, mert a mozgásra nagyon-nagy szükségünk van, minél többet mozogjon a gyerek, az is szempontunk, a sok ülõs óra után, úgyhogy ez biztos, hogy ez lesz az elsõ, amit kipróbálok otthon.

Horváthné Révész Virág vagyok, Budapesten tanítok a Gulner utcai általános iskolában.

H.R.V.: - Ez volt az egyik ok, a másik pedig az, hogy színjátszó csoportom is van az iskolában, szerettem volna ezt a kettõt így összekötni, mint kellemest a hasznossal. Igen, az is volt célom, hogy majd a születendõ gyermekemnek is taníthassak olyan játékokat, amelyek hasznosak is és kellemesek is. A játék az elsõdleges dolga, munkája úgymond a gyereknek, tehát erre nagyon sok idõt és energiát szeretnék fordítani, hogy minél több játékot és minél többféle játékot megtanítsak majd neki. És majd hogyha visszatérek az iskolába, akkor az ottani gyerekeknek is.

H.R.V.: - Hát fõleg a kisebbek, a nagyobbak, amikor már nagyobb korban jönnek színjátszóra, akkor egy picit még fáznak eleinte, de utána annyira belejönnek és fõleg, hogyha látják, hogy nem kell félni, hogy ez olyan közeg, ahol nyugodtan elengedhetik magukat és játszhatnak, akkor már nem. Akkor már nagyon szívesen játszanak, akár a kisebbekkel is. Tehát a nagyobbak a nyolcadikosok a negyedikesekkel is. Volt olyan vélemény is, például egy nyolcadikos kislánytól, hogy nagyon örül, hogy idejött, mert megtanult újra játszani. Visszatért azokhoz a játékokhoz, amiket régen játszott és ennek örült.

Szabó Katalin vagyok Szegedrõl a Zrínyi Ilona általános iskolából. Napközis nevelõ vagyok.

Sz.K.: - Azért vállaltam, mert úgy érzem, hogy kell egy feltöltõdés a pedagógus számára, mert a gyerekek között, amikor vagyok, a gyerekek ugyanúgy töltõdöm tõlük is az energiával, de ugyanúgy leszívják az ember energiáját és kell valami felfrissülés.

Sz.K.: - A tanárnak az aurája, a tanárnak a kisugárzása az, ami magával ragadó, illetve számomra ugyanazt a biztonságot adja, hogy így kell a pedagógusnak viselkednie, önmagát kell adnia, ahogy õ fogalmazta, ott kell lenni a gyerekek között és át kell élni azokat a dolgokat, velük együtt kell átélnünk, eljátszani, ha úgy tetszik ezeket a játékokat és akkor megtanulunk az õ szemükkel látni.

Sz.K.: - A játék öröméért. Tehát úgy gondolom, hogy játszani lehet 1 éves kortól egészen 80 éves korig, csak ezt a játékszellemet ne felejtsük el. Ne felejtsünk el a másiknak és önmagunknak is örömet adni, okozni.

Sz.K.: - Rengeteget segít benne, önmagamat is kipróbálom, ugyanakkor a reakciókat, hogy amikor a gyerekeknél kipróbáljuk ezeket, hogy tudjuk elsimítani akár az ellentéteket, vagy megtanítani a gyereknek, hogy ne csak õ legyen elõtérben, hanem háttérbe is tudjon vonulni, illetve tudjon veszíteni, tudja élvezni azt a játékot. Minden pedagógusnak el kellene jönni és egy kicsit játszani, akkor más szemmel néznék a világot és a gyerekeket.

Martin Baker :- Azok a gyermekek, akik nem szeretnek játszani, azok nagyon sokszor mondjuk, hogy a média áldozatai. Tehát olyan elvárásokkal fordulnak a mozgás fele, mely a médiából és a profi sportból sugárzik. Ugyanakkor lehet találni nagyon sok olyan játékot, amely sport irányába visz. De még nem sport. Hasonló képességeket, hasonló izgalmakat tartalmaz, mint a sport, de még nem igényel olyan koncentráltságot, mint a sport. Játékokkal kapcsolatban három fõ olyan terület van, amelyet meg kell, hogy nézzünk. Az egyik ilyen elv, hogy döntést kell hozni a játékban és milyen gyorsan kell ezeket a döntéseket meghozni. A második, hogy milyen kapcsolat kialakítására ösztönöz ez a többi játékossal. A harmadik pedig, hogy milyen formája van a játéknak, milyen folyamaton megy keresztül az ember a játék során. Ez a három elv, ennek mentén gyakorlatilag minden játékot az ember megvizsgálhat és megnézheti, hogy milyen életkorban, milyen képességekkel megáldott gyermekek számára tudja elképzelni.

- Hát mi már elmúltunk tizennyolc, azért inkább az ilyen maketteket, amik a valóságot bemutató ilyen tárgyakat keressük, amiket így magunk építhetünk, festhetünk és tényleg, ami itt bemutatja az igazi fegyvereket végül is, mert ezek azok.

- Hát van, akit a repülés. Van, akit a szárazföldi erõk és van, akit ugye a vizijármûvek. Mondjuk én speciel inkább a repülést jobban kedvelem és inkább a repülõket keresem.

- Hát osztálytársak vagyunk és így egymásra hatottunk végül is, de mi ketten már régebb óta ûzzük ezt az ipart végül is, mert hát például nekem is van otthon negyven darab makettem így a szobámban, aztán szépen gondozgatom õket.

- Hát nekem van két öcsém azért én szoktam egy-két pillantást vetni a kisebb korosztálynak nyújtott játékok iránt, de nagyrészt inkább a makettek érdekelnek.

- Hú, hát én már egyre kevesebbszer ugye, de öcséim azok szívesen az autókkal eljátszogatnak. Nem nagyon szeretik például az ilyen mûanyag katonákat, pedig szerintem manapság a felnövekvõ ifjúság az inkább az ilyen vérmesebb játékokat szereti, de õk inkább ellegózgatnak, meg autókkal eljátszadoznak.

- Persze, játszunk. Én például nagyon szeretem a különbözõ ilyen gazdasági játékokat. A Hoteltõl kezdve az Élet játékán át bármit. Nagyon össze tudja hozni a társaságot.

- Hát a családban nagyon sokat játszunk társasjátékot, de a kortárak között a kártyajátékok mennek ugye és ezeket kezeljük.

- Hát már nagyon régen játszottam ilyet. Most, hogy számítógépes világban élünk, fõleg a számítógép felé orientálódtam.

- Hát össze szoktunk jönni haverokkal, úgynevezett hálópartikra, amikor több gép és ott azért megvan a hangulat.

- Többféle is van számítástechnika, például a repülõsjátékok, de az autóversenyek is, de ugyanúgy a lövöldözések is,

- Hát nem tudom, hát végül is az embert kikapcsolja, szórakoztat és hát addig sem a szürke hétköznapok problémájával foglalkozik.

- Szerintem nem, mert szóval a társasjátékok, azok mindig megmaradnak és nagyon össze tudják hozni a társaságot. És mondjuk én nagyon szeretem a társasjátékokat, de ugyanakkor én is elvagyok a számítógéppel, bár nem annyira véresebb játékok, hanem inkább a szimulátorok és a taktikai lövöldözõs játékok, amikben gondolkodni kell.

- Hát énszerintem se múlik, mert az ember belül gyerek marad és mindig szeret játszani. Megragadja magával az a hangulat és nem tud ellenállni.

- Szerintem sem, ez nem függ kortól, a felnõttek is ugyanúgy szeretnek társasjátékozni és akár ugyanúgy ahogy a fiatalok is.

- Hát igen ritkán, de õk is szoktak, szóval más vendégekkel, felnõttekkel szintén, szoktak játszani.