- Nyolcadikos vagyok egy hagyományos általános iskolában.

- Nem. Szeretek rajzolni, de festõ nem lesz belõlem, de nem tudom, ezzel akartam valamit csinálni.

- Nehezebb. Nyolcadik sokkal nehezebb, mint a hetedik, mert most nagyon sok dolgozatot kell írnunk meg felelnünk, a tanárok most nagyon bombáznak minket dolgozatokkal.

- Hát nem. Az a baj, hogy némelyik tantárgyból kicsit túl sokat akarnak és gyorsan, hirtelen ránk zúdítják ezt az anyagot, nem nézik meg talán meg jól. Megírunk egy dolgozatot, aztán tovább megyünk.

- Legalábbis úgy, hogy ismételni többször..

- Gimnáziumban az biztos, csak nem tudjuk melyikben. Mert túl sok van, valamelyikbõl pedig túl kevés aki oda akar menni, például mûvészetire, abból egy van.

- Igen, az végül is, én jó vagyok töribõl, biológiából, irodalomban, de matek, kémia, fizikából nem annyira jó. Olyan helyre szeretnék menni, ahol inkább ezek a humán tárgyak erõsebbek.

- Tanítás tart kettõig, de néha van, hogy négykor végzek, ha van valami plusz órám, hazaérek, megebédelek és elkezdek tanulni. De van olyan nap, amikor hazaérek, mondjuk négyre és hétre végeznem kell, mert akkor elmegyek tornázni. Sokat kell tanulni, nincs elég idõ.

- Azért, mert van néhány gyenge gimnázium, de van olyan, ami túl erõs, talán nem elég a pontod, vagy elég a pontod, de végig szenvednéd az éveket, mert olyan nehéz. Vagy olyan van, amibe te szeretnél menni, csak abból pedig kevés van vagy nem vesznek föl.

- Nem tanulok meg semmit, tehát nem haladnék, onnan talán nem mehetek tovább, ahova én szeretnék.

- Szerintem mind a kettõtõl függ, mert ha egy tanárt nem érdekli, hogy a gyerek hogy tanul és engedni, hogy az órán órán szórakozzanak, akkor sem jó. De ha egy gyerek nem tanul szorgalmasan, akkor nem fog neki menni.

- Sebestyén Magdolna általános iskolai tanár: - Elég sokan járnak elõkészítõkre, elég nagy a tananyag.

S.M.: - Végül is talán úgy szükség nincs. Elég sok középiskola indít elõkészítõt, fõképpen magyarból és matematikából, a gyerekek szeretnek oda menni, egy kicsit megismerni a tanárokat, ismerkedni az iskola légkörével, sok helyen indítanak versenyeket és hogyha azok a gyerekek jól szerepelnek, akkor már felvételizniük sem kell. Tulajdonképpen egy kis ismerkedés a középiskolával, kipróbálása annak, hogy mégis mennyire tudnának megfelelni az ottani követelményeknek.

S.M.: - Az, hogy csak akkor vennék fel, ha elmennek, ez így biztos, hogy nem igaz. Arra jó, hogy egy kicsit beleszokjanak a középiskolai légkörbe. De elvileg az általános iskola azt a tananyagot, amire a felvételihez szükségük van, megtanítja, tehát ilyen nem lehet, hogy csak akkor veszik fel, hogyha odajár egy elõkészítõre.

S.M.: - Az én tárgyam matematika, a matematikából kerültek ki anyagrészek, de kerültek be mások. Tehát ha a szülõ most belelapoz, akkor biztos talál olyat, amire azt mondja, hogy hú! ezt én nem tanultam. De talán matematikából több nem lett a tananyag, viszont csökkentek az óraszámok, bizony tulajdonképpen majdnem ugyanannyit kevesebb óra alatt kell megtanítani. Ez biztos, hogy nagyobb terhelés.

S.M.: - Mindenhova most sem kell felvételizniük, most is vannak iskolák, amelyek csak annyit mondanak, hogy bizonyos eredménytõl hozzájuk be lehet jutni. Azok a középiskolák felvételiztetnek, amelyekbe sok gyerek jelentkezik és valahogy szûrniük kell, hogy kik a legjobbak, akiket felvehetnek. Gimnáziumba annak érdekes menni, aki jó tanuló és úgy gondolja, hogy késõbb egyetemen, vagy fõiskolán folytatja a tanulmányait. A szakközépiskola nem könnyebb, mint a gimnázium, mert ugyanúgy le kell érettségizni, de mellette még szaktárgyakat is kell tanulni. A szakmunkásképzõ iskolák pedig hát inkább a gyengébb gyerekeket várják. Én a tanítványaimnak azt szoktam tanácsolni, hogy olyan iskolába menjenek, amelyik körülbelül megfelel az õ színvonaluknak. Nem elég bejutni egy középiskolába, ott meg is kell tudni maradni. Hogyha egy gyerek elmegy a középiskolába, egy nagyon erõsbe és ott csupa rossz jegyekkel végigbukdácsol sokkal rosszabbat tesz magának, mintha mondjuk egy kicsit gyengébb középiskolában elfogadható eredményekkel tudna végezni.

S.M.: - A felvételek február tájékán kezdõdnek. Tulajdonképpen lényeges különbség a korábbiakhoz képest nincs. Talán annyit, hogy nem szabott elõre, hogy hány iskolába adnak be jelentkezési lapot, mondjuk nagyon sokba nem érdemes, mert nem tudnak a felvételiken megjelenni. A középiskolák nem egymásnak küldik el a jelentkezési lapokat, hanem mindenhova külön megy egy-egy levél, így az általuk választott iskolákba azonos eséllyel juthatnak be a gyerekek.

- Elit gimnáziumba nem fog menni, szeretnénk egy viszonylag jó hírnevû gimnáziumba ha bejutna és nem is nagyon szeretnénk arra gondolni, hogy mi van, ha nem.

- A jó gimnázium az olyan szempontból fontos, hogy nem annyira a tudás mennyiség az, amit jó lenne, hogyha átadna, hanem egyfajta szemléletet, egyfajta kultúrát. Ha a gyerekek igényes szellemiséget hozhatnak a gimnáziumból, ez nyilvánvalóan hat rájuk. A közeg az, ami legjobban meghatározza egy ilyen fiatal gyereknek a gondolkodását, hiszen ebben a korszakban a kortársaknak a szerepe és a mintája az, ami elsõsorban meghatározza a gyereknek a világlátását és általában a felnõttek és a szülõk egyre kevésbé vagyunk fontosak ebben a 14-18 éves életkorban. Az intézménynek az értékén, az emberi értékek, amiket közvetítenek, számomra ilyen választásnál ez a legfontosabb.

- Hát miután általában azokban a gimnáziumokba kell felvételezni, amelyek a gyerekeknek nagyobb igényességgel lehetõségeket, programokat nyújtó gimnáziumok, ezért nyilván elõször azokat fogjuk megpróbálni, ahol felvételizni kell és csak abban az esetben, hogyha ez nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, akkor fogunk olyan gimnáziumba menni, ahol nem kell felvételizni.

- Öt, hat attól többet semmiképpen nem hiszem, hogy célszerû megjelölni. Ez megint a siker és kudarc kérdése, hogy kell-e a gyereket kitenni annak, hogy egy kudarccal szembesüljön, hogy nem voltam elég jó, ide se kellettem és ide se kellettem.

- Egyelõre még nem tudjuk, õ nem egy túl jó tanuló, mindenképpen csak ilyen közepes kategóriájú gimnáziumba, tehát nem egy erõs iskolát gondolok a gyereknek. Pillanatnyilag inkább hajlunk a sportvonal felé.

- Másodszorra kerülök ebbe a helyzetbe, hogy továbbtanulás, mert van már egy nagyfiú, aki gimnazista. Az elsõ esetben a fél év arról szólt, hogy jaj istenem mi lesz, hogyha a gyereket nem veszik föl ebbe, abba, amabba a gimnáziumba. Majd, amikor túljutottunk a felvételin és a gyerek hál' istennek lazán vette az egész kérdést és nagyon könnyen bejutott a gimnáziumba, abba, amit õ szeretett volna. Utána jöttem rá, hogy mennyire kár volt ennyire izgulni az egészért és mennyire kár volt ezért görcsösen körömrágásokig elmenni, hogy jaj istenem mi lesz a gyerekkel? Azt hiszem ismerni kell igazándiból a gyereket, hogy az ember tudja azt, hogy hova irányítsa. Ez egy nagyon nehéz dolog még egy szülõ részérõl is, mert a szülõ sok esetben többet lát a gyerekében, mint ami valóban van. Könnyebben félre tud menni ezzel a jelentkezési dologgal. Én szerintem figyelembe kell venni elsõsorban azt, hogy a gyerek mit szeretne, bár 14 éves korban nagyon nehéz eldönteni, ki kell kérni a tanárok véleményét is, hogy õk kívülállóként hogy látják a gyereket és mit javasolnak nekik. Az esetek nagy részében azért meg lehet fogadni az õ tanácsukat.

- Rudas Péter a Teleki Blanka gimnázium igazgatója: Az a tapasztalatunk, hogy ez a bárhová jelentkezés rossz a szülõnek, rossz a gyereknek, rossz az általános iskolának és rossz a középiskolának. Ugyanis egy olyan kényszert eredményez a szülõben, hogy megpróbáljon minél több helyre jelentkezni. Nem kevés diák jelentkezik hozzánk úgy, hogy indítunk öt, hat, hét, nyolcféle tagozatot, mindegyiket megjelöli. Tehát ez a rendszer azt jelenti, hogy mondjuk tíz iskola három tagozata, vagy három tíz-tíz tagozata, elvileg harminc darab felvételit jelent, ami ugye ad absurdum. Nagyon rossz a középiskolának, hiszen rengeteg gyereket felvételiztetünk, akirõl nagyon jól tudjuk, hogy minket tartalékba jelölt meg, nem komolyan jelentkezik hozzánk, mégis nekünk természetesen õt felvételiztetni kell. Ez ugye azért van, hogy maga az iskola ne tegyen a felvételizõ diákkal szemben különbséget. Ne éreztesse vele, hogy ja fiam, te úgyse jössz ide, téged mi nem is felvételiztetünk, nem is veszünk igazán komolyan. Tehát én egyetértek, de rengeteg munkát okoz nekünk. Február közepétõl március végéig az iskola élete másról sem szól, mint a felvételirõl. Ez rossz a gyereknek, mert megannyi izgalom, megannyi vizsgaláz, rossz a szülõnek, mert ugye ezek által az iskolás korú gyerekek neki vinnie kell, szabadságot kell kivenni, elkéredzkedni a munkahelyérõl, el kell hozni a gyereket mondjuk délben, vagy akár késõ délelõtt, hogy a középiskolába oda érjenek a koradélutáni felvételire. A mi kollégáink azokban az idõszakokban éjfélig, hajnalig vannak talpon, hiszen délutánig felvételiztetnek, akkor este kell javítaniuk, készülni a másnapi órákra, vagy éjszaka, hiszen az iskolaélet a gimnáziumi oktatás attól nem áll le. Az általános iskolák élete is gyakorlatilag tönkremegy abban az idõszakban, nem lehet tanítani, mert az osztályok fele, harmada eltûnik már a reggeli elsõ, második órák után, de nagyon sok gyereket egész napra kivesznek vagy napokra kivesznek az iskolából, hiszen adott esetben a város másik részére vagy akár másik városba viszik õket felvételiztetni. Tehát ez egy teljesen rossz rendszer. Amikor kiderül, hogy ki az, aki ténylegesen oda jelentkezett abba a gimnáziumba, a gimnázium azzal kénytelen szembesülni, hogy nem tudja föltölteni a helyét, holott pár héttel korábban a jelentkezési idõszakban még azt hihette, hogy tízszeres a túljelentkezése. Valójában csak ötven férõhelyét tudja betölteni a százból. Az iskolák egy része biztos azt mondhatná, hogy nem felvételiztetünk, mert hozzánk nincs túljelentkezés és adott esetben ez növelhetné a vonzerejét az iskolának, hogyha azt mondaná, hogy csak a hozott pontszámok alapján. Ugyanakkor a szülõk szemében presztízskérdés, hogy van-e felvételi az általuk kiszemelt középiskolában. Ha nincs, a szülõ szemében az egyfajta alacsony színvonalat jelent. Ezért is egy kicsit rá van kényszerítve a középiskola arra, hogy felvételiztessen. Van egy javaslatunk itt a kerületi igazgató kollégák körében fogalmazódott meg, hogy úgy, ahogy a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok esetében már néhány éve központi felvételik vannak, ugyanez a rendszer terjedjen ki a nyolcadikosok négy évfolyamos középiskolába történõ felvételijére is. Azaz egy darab felvételit kelljen csak írni a gyerekeknek és azt az egy darab felvételit fogadja el valamennyi középiskola. Ne tegyük ki a 14 éveseket olyan tortúrának, amely tortúrát most már tapasztalataink szerint évek óta kénytelenek végigjárni.

R.P.: - Azt figyelhetjük meg, hogy csökken azért a nyolcadikosoknak a tudása, ennek több összetevõje lehet. Az olyan közhelyeken kívül, minthogy a mai gyerekek kevesebbet olvasnak, és bizonyos elõismeretekkel, amelyekkel mondjuk a mi generációnk rendelkezett, õk már nem rendelkeznek. Emellett azért az is az oka, hogy akikkel mi találkozunk itt a felvételiken, azok már nem az osztályok krémjétõl érkezõ gyerekek, hanem hát azok, akik csak kényszerbõl maradtak az általános iskolában, mert nem jutottak be egy úgymond jobb hat és nyolc évfolyamos iskolába. Bizonyos dolgok elmennek a gyerekek mellett vagy õk mennek el a dolgok mellett, vagy a szülõk nem hívják el rá a figyelmüket olyan történelmi, földrajzi, kultúrtörténeti tényezõkre, amelyekre mondjuk a mi generációnk szülei még rávilágítottak. Tehát valóban csökkennek a gyerekek ismeretei.

R.P.: - Alapvetõ ellentmondása ez a magyar oktatásügynek, hogy miközben a szakma arról beszél, hogy minden szempontból csökkenteni kell a gyerekek terhelését, eközben valóban a követelmény-rendszerek nem csökkennek. Mi az ami csökken? A kerettantervek csökkentették az óraszámokat, fõleg a természettudományos tantárgyak közül van, ami csak heti egy, másfél, két órával szerepel, ugyanakkor az adott tantárgy követelmény-rendszere nem csökkent, hanem vagy szinten maradt, sõt inkább növekedett. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek az iskolában valóban tán kevesebb idõt töltenek, viszont az otthoni felkészülési kötelezettségük pedig növekedett, tehát összességében a terhelésük nõtt. Nagyon nagy ellentmondás ez már csak azért is, mert a tavasszal napvilágot látott felmérés is arra világít rá, hogy a magyar diákok alapkészség kompetenciája nem jó, harminc egy országból a 23. helyen szerepeltek például olyan alapvetõ ismeret, mint a szövegértés területén. Tehát ez a nagyon magas szinte tudományos követelmény-rendszer nem éri el a célját, nem hasznosul. Terheljük a gyereket, terhelõdik a gyerek. A szülõk részérõl is egyébként nagy az igény arra, hogy minél többet tanítsunk, ugyanakkor viszont az eredménye ennek nem igazán mutatkozik.

R.P.: - Mi alapján választ a szülõ középiskolát? Hogyan mérlegel? Az egyik fõ szempont mindig a felvételi arányok, tehát, hogy az adott középiskolából milyen arányban jutnak be a felsõoktatásba a tanulók. Ennek a mérvadó jellege azért szûnt meg, mert kibõvült a költségtérítéses felsõoktatás, tehát a felsõoktatásba egyre könnyebb bejutni. Tudjuk azt, hogy nem mindegy egy ELTE Jogi Karára államilag finanszírozott képzésre bejutni, vagy pedig egy, hát most hadd ne mondjak ellenpéldát, fõiskola, költségtérítéses karára bejutni. Nem azonosak a feltételek. Tehát nagyon-nagy a különbség és a szülõk ezt noha ugyan tudják, de mégiscsak aszerint nézik a középiskolákat, hogy milyen arányban jutnak be a tanulók és ebbe most már azt lehet mondani, hogy a középmezõny vagy az úgymond gyengébb gimnáziumok is elég jó eredményeket fel tudnak sorolni. Csak hát ugye a hagyományos klasszikus jó elit gimnáziumok a hagyományos klasszikus elit egyetemekre is juttatják be a diákjaikat, a gyengébb gimnáziumok pedig ugye az újonnan alakult karok képzési formák alacsony pontszámmal tanulót fölvevõ karaira juttatják be a tanulóikat. Tájékozódni kell, ami tudom, hogy nehéz és fáradtságos, minden középiskola tart valamilyen tájékoztatót, nyílt napot a gyerekeknek, szülõi fórumot. Ezekre a szülõknek el kell menni, ahol a középiskolák nagyon sok szépet és jót ígérnek különbözõ többlet képzések, emelt óraszámú tantárgyakat, de én hadd mondjam azt, hogy ne csak ezt nézzék a szülõk. Próbáljanak megkeresni olyan diákokat, akik már abba az iskolába járnak, próbáljanak meg olyan diákokat megkeresni, akik abban az iskolában végeztek. Széles korú kutatómunkát végezzenek, hogy milyen légkörben, milyen szellemiségben tölt el majd a gyerek négy évet. Mégiscsak ez a legfontosabb, hogy mennyire fogják abban az iskolában a gyereket szeretni, mennyire fogják a gyerek képességeihez igazodva átadni a tananyagot. Mennyire fogja a gyerek elsajátítani az alapvetõ tudáselemeket és mennyire készít föl az adott iskola a felsõoktatásra. Felsõoktatásra való felkészítés ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy az adott tantárgyból tudományos szinten tanítjuk a gyereket és nem is a felvételire, hanem már-már a szigorlatokra, vagy az államvizsgára készítik fel õket, nem. Meg kell tanítani a gyerekeket tanulni. Képessé kell õket tenni arra, hogy a saját érdeklõdési körüknek, saját céljaiknak megfelelõen a maguk tempójában próbáljanak a lehetõ legjobb eredményt nyújtani. Ami én szerintem a jövõ útja, hogy egy gimnázium nem azzal versenyez társaival, hogy minél többet töm a gyerek fejébe, sõt több tantárgyat hoz be az oktatásba, hanem azzal tud versenyben marad, hogyha mindezt gyerekbarát módon adja elõ, humánus szellemiséget közvetít.

- Teljesen hagyományos általános iskolába, vagy gimnázium amelyik nyolcosztályos általános iskola és egy négyosztályos gimnázium, annak a nyolcadik osztályába jár.

- Õ nem panaszkodik, csak egyszerûen érzékeli azt, hogy hol van a teljesítményének a határa és akkor elkezd passzív lenni, amikor már úgy tûnik, hogy fáradt. Én csak, mint kívülálló felnõtt megfigyelõ gondolom azt, hogy egy 14 éves gyereknek még nem adatokkal kell megtömni a fejét és nem azt kell tõle számon kérni, ami évszámokban, kilogrammokban feltétlenül képletekben mérhetõ, hanem meg kellene õket tanítani jól gondolkodni, a világ különbözõ dolgaiban eligazodni. Úgyhogy a gyerek õ nem panaszkodik, mert az õ számára ez a természetes, hiszen ez az , ami az õ élete, csak én gondolom úgy, hogy ez nem feltétlenül a legüdvözítõbb, legcélravezetõbb módja annak, hogy éplelkû, egészséges felnõtteket, jó gondolkodásra neveljünk majd.

- Hogyha mindennek igyekezne megfelelni és mindenben azt szeretné, hogy ötösre teljesítsen, hiszen ez tulajdonképpen az elvárás egy jó gimnázium felé, akkor tulajdonképpen semmilyen szabadideje nem lenne. Amit még nagy nehezen sikerül beleszuszakolni a napjába, az mondjuk egy minimális kötelezõ sporttevékenység. Mondjuk vannak olyan napok, amikor elmegy reggel negyed nyolckor otthonról, hogy odaérjen az iskolába, és hazaér negyed ötkor, aztán még edzésre megy és aztán kezd el tanulni, egy felnõttnek a munkaidejét és munkabeosztását jelenti tulajdonképpen, hihetetlen fegyelmezettséget, összeszedettséget követel a gyerektõl is, meg tulajdonképpen, hogyha úgy vesszük, akkor a szülõtõl is, hiszen ezt a gyerek igazán nem tudja még ezt a fegyelmezettséget követni, folyamatosan figyelemmel kell kísérni nógatni, sürgetni. Úgyhogy belül az ember nem ért egyet ezzel a szisztémával, de a jelenlegi rendszerben eltúlzott követelményeinek meg kell felelni tehát hogyha elõre akar jutni az életben és egyetemista akar lenni, akkor bizony ezeket a feltételeket rá kell kényszeríteni akkor is, hogyha a lelkem mélyén nem értek vele egyet. Kezd olyanná válni a kép, mintha ez lenne a végsõ cél egy 14 éves gyerek életében, hogy egyetemista lehessen. Mindent ennek kell alárendelni.

- Nagyon sokat beszéltünk mostanában az oktatási reformról és Nemzeti Alaptantervrõl és egyebekrõl, de mégis úgy érzem, hogy a legalapvetõbb dolgot nem sikerült végiggondolni. A végsõ cél végül is az kellene, hogy legyen, hogy boldog embereket neveljünk és olyan embereket, akik megtalálják a helyüket az életben, van önbizalmuk, szeretnek élni, szeretik az embertársaikat és mindig találnak olyan elfoglaltságot, amiben sikeresnek tudhatják magukat. Most ez a rendszerrel, ami jelenleg van folyamatosan a kudarckerülésre szoktatjuk rá a gyerekek többségét, hiszen azért ez egy nagyon csekély réteg, aki kimondottan tehetségesnek mondható minden területen és ezzel a kudarc kerüléssel nem adjuk meg azt a gyerekeknek, hogy szeressék a dolgokat, hogy el tudjanak mélyülni benne. Föl kellene hívni tényleg azoknak a figyelmét, akik ebben döntésképes emberek, hogy ez a rendszer egy kontraszelekciót eredményez. Az a gyerek, aki 12-14 éves kora között nem volt elég összeszedett vagy nem figyeltek rá eléggé a szülei, azok az esélyt is elvesztik arra, hogy diplomás ember legyen belõle, hogy továbbtanuljon.