- Hát kismama tornára, arra jártam, mert még kismama jóga akkor nem volt, mert 14 meg 7 évesek a gyermekeim, de rendszeresen sportoltam egyébként elõtte és most is kismama tornázom mindennap. Ez a kismama jóga ez csak egy plusz felüdülés, kikapcsolódás. Olvastam róla, hogy a baba, meg a mama között ez egy olyan relaxációs, egy olyan kapcsolat, ami még bensõségesebbé teszi a várandóságot és mivel a harmadik babámat várom és úgy gondolom, hogy valószínû nem fogok már több gyermeket vállalni, minden pillanatát, rezdületét élményszerûen szeretném átélni és nagyon örülök, hogy most már van ilyen lehetõség. Még ebben még nagyon kötöttek voltak, ezek szigorúbbak voltak az elõírások. Most nagyon sok alternatív megoldás van a várandóság alatt és én az egész várandóságot szeretném élményként megélni.

- Segít. Segít, igen. Van benne olyan meditációs gyakorlat, ahol tényleg kapcsolatot lehet kialakítani a kisbabával. Nekem néha sikerül, mert nem mindig, mert tényleg elég komoly koncentrációt igényel, de úgy érzem, hogy a babának is jó ez. Nem tudom, remélem, hogy a szülésben is segíteni fog. Két nehéz szülésem volt, spontán szültem, de nagy fájdalommal, tehát úgymond könnyû szülésnek mondta az orvos, én nem találtam annak, mert õrületesen fájt és nagyon félek is most tõle. Nincsenek illúzióim a szüléssel kapcsolatban. Talán ez a meditáció a légzõgyakorlatok remélem, hogy könnyebbé teszik.

- Nagyon sokat mozog, szerencsére. Nekem az tetszik, amikor el kell képzelni, hogy beszélünk hozzá meg megsimogatjuk. Ez ment a legnehezebben az elején, de aztán elmentünk, az is ma divatos ilyen látványos ultrahangra, ott láttam 18 hetes korában a kisbabát és azóta úgy képzelem õt el, ahogy ott láttam a méhemben és akkor úgy próbálok rágondolni és akkor valószínûnek tartom, hogy õ ezt érzi, hogy akkor még jobban rákoncentrálok és itt vagyunk együtt. Ezt a zenét, amit a jóga aláfestéseként ugye adnak, ez is egyfajta különleges zene, ezzel se mindennap találkozik az ember, általában a hétköznapi zenét hallgatja, én legalábbis. Úgyhogy itt egy egész más légkör, más dimenzióban vagyunk.

- Bízom benne, mert mint mondtam én nagyon félek a szüléstõl, tehát nem tudom, hogy az én fájdalomküszöböm túl alacsony-e, de tényleg nagyon fájdalmasak a szülések. De a férjem velem lesz, én nagyon bízom benne, hogy a 34. héttõl, ami itt a szülésre felkészítõ jóga még könnyebbé fogja tenni azt, hogy a szülés még jobban átéljük, még koncentráltabban tudjunk arra figyelni, hogy tényleg a légzõgyakorlatok segítsenek a gátizomtorna, az intimtorna amit itt még pluszban kapunk. Én bízom benne, hogy könnyebbé teszi a szülést.

- Hát nekem teljesen furcsa volt ez az egész rendszer, merthogy maga a jóga, legalábbis az az iskola, ahova én járok, az sokkal statikusabb, sokkal inkább befeléforduló és hát tényleg energiákra, csakrákra koncentrálunk, de a dinamikus részét úgymond itt megkapom.

- Huszonegy.

- Negyedik hét körülbelül, tehát végül is négy hete. Elõtte otthon csináltam azt a reggeli egy óra, fél óra, másik jóga iskolában, ahova járok, azokat az órákat.

- Vannak bizonyos ászanák, amik tiltottak vannak bizonyos technikák, amik tiltottak, de van néhány ászana, amit végig lehet, így csoportosítani lehet van, amit az elsõ három hónapban még szabad, aztán van, amit tehát így végig vannak fokozatosan, hogy mi az amit el kell hagyni és mi az, amit végig lehet csinálni.

- Hát elsõsorban a hasbehúzó gyakorlatok, tehát minden, ami hasat terhelné, illetve azt a területet terhelné az tilos. Energetikailag megbeszéltük, hogy minden, ami lábkeresztezõ, tehát ami erõs lábkeresztezés, mert az lezár. Olvastam, hogy a légzés visszatartás, illetve még a fordított tartások, de nagyon sok ászana nagyon jól használható és segít a tudatosság, ami nekem amúgy is nehezen megy a tudatosság eléréséhez, a saját tested megismeréséhez a kettõtök megismeréséhez.

- Én azt gondolom, hogy ez fog segíteni amellett, hogy én nagyon félek, lehet, hogy azért, mert ez az elsõ, de hogy én azt gondolom, hogy ez menni fog.

- Novák Julianna a Gordon iskola Szülõsulijának oktatója: - Azt szoktuk mondani, próbáljanak meg minden olyan tényezõt kiiktatni, ami váratlan esemény lehet. Tehát a lehetõ legváratlanabb dologra is próbáljanak meg valamilyen választ kitalálni. Ha a eset, ha b eset, ha c eset és akkor már nem állnak úgy ott, hogy jaj, most mit is tegyek.

N.J.: - Elsõsorban a szülésre vonatkozik, hiszen a várandóság idején még nincsen annyira éles helyzet, meg hát a szülés után tudnak lenni éles helyzetek, de a szülést azt meg kell oldani. Szóval az egyszer elindult, akkor annak be kell fejezõdni. Felkészülni mindenképpen érdemes annál is inkább, mert a mostani generációnak már semmiféle természetes tapasztalata nincs és nem is nagyon lehet a szülésrõl, hiszen nemcsak az õ anyáik, már a mi anyáink is a természetes tudástól alaposan elzárva indultak neki a szülésnek, valahogy majd csak lesz alapon. Én pedig azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon jelentõs életeseménye nemcsak a párnak, hanem a babának is. És erre egy olyan példát tudnék mondani, egy ismerõsöm, amikor az esküvõjére készült, voltak szempontjai. Meg szerette volna megkomponálni ezt az eseményt és fontos volt neki, hogy lépcsõn le lehessen jönni. Na most nagyon kevés olyan házasságkötõ terem van, ahol lépcsõn le lehet jönni, úgyhogy megkereste az a házasságkötõ termet, ahol lépcsõn le tudott jönni, mert ott egy nagyon mókás szertartást szeretett volna magának és ez sikerült is. Na most azt gondolom, hogy ugyanígy a szülésre is föl lehet készülni, de pontosan tudni kell, hogy nekem lépcsõre van szükségem vagy labdára, vagy bordásfalra, vagy kádra, vagy akármire. Vagy lehet, hogy arra nincsen szükségem, csak álljon a rendelkezésemre és majd az adott pillanat eldönti, hogy melyiket használom.

N.J.: - Pontosan. Tehát hogy legyek kapcsolatban a mindenkori érzéseimmel és szükségleteimmel.

N.J.: - És a babával, hát ez egy nagyon fontos és sarkalatos pont, de ez már nem a szülés környékén kell, hogy elkezdõdjön, hanem még a várandóság idején. És az is nagyon fontos, hogy a segítõ személyek, azok kik legyenek. Nem a hely az elsõsorban számít, hanem a segítõ személyek személyisége és hogyan tudok vele együttmûködni. Hogy nekem van egy tervem erre a dologra. Tudom, hogy mit szeretnék, mit akarok elkerülni és akkor az én tervemhez keresek szakembereket, akik ezt vállalják. Na most hallottam olyat is, hogy valakinek a fejében megvolt az a bizonyos terv, már így a szüléshez eléggé közel lévén és az az orvos, akiben eddig megbízott, egyszerûen nem volt hajlandó ezzel a tervvel elfogadni õt, illetve azt mondta, hogy hát ez így nem fog mûködni.

N.J.: - Hát kétségbeesett szegény, mert a bizalmát vesztette ebben az emberben és hát eléggé kétségbeesett, hogy õ ennél az embernél egyféleképpen szülhet, õ meg szeretne nagyon sok alternatívát a kezében tartani mindenféle esetre. El tudja fogadni ezt az egyfélét is, hogyha adott esetben erre kerül sor, ez a császármetszés volt. De õ nem úgy szeretne elindulni, merthogy neki semmi baja, hogy jön ahhoz egy orvos, hogy eldöntse elõre, hogy császármetszéssel kell szülnie, tehát semmiféle olyan indok nem volt ennél a mamánál, ezt így körbezongoráztuk és ezt írásba se adta az orvos, hogy márpedig én császármetszéssel vagyok csak hajlandó. Márpedig azt gondolom, hogy a születés környékén az a legfontosabb, amit a pár szeretne és amit gondol, hogy a gyerekének jó lehet és nem a szakmai protokoll az elsõdleges, hanem az õ igényeik. És hát itt lehet a partnerségen valamit alakítani, mert eddig egy alá-fölérendeltségi viszony volt, egyfajta szülõ-gyerek kapcsolat. Most pedig az lenne nagyon fontos, hogy a párok azt tudatosítsák magukban, hogy õk felnõtt emberek és felnõtt módon szeretnék megoldani ezt a nagyon is jelentõs életeseményt és ehhez keresnek partnert.

N.J.: - Hát az ismeretlenben való tapogatódzás, mert hogyha valakinek nem volt még gyerekkel dolga a szülés elõtt, akkor igen nehéz dolga van, nehezen fogja tudni ezt megvalósítani. Erre is szoktuk biztatni a párokat, hogy ne a saját gyerekük legyen az elsõ, akiket a kezükben fognak, hanem ismeretségi, baráti körben, családi körben menjenek és próbálkozzanak csecsemõvel, meg aztán nagyobb gyerekkel is. És hát a szülésnek az egyik fele a szülésrõl szól, a másik pedig a szülõségrõl, mert sajnos azt tapasztaljuk, hogy a párok, amíg nem jutnak túl a szülés akadályain, addig nem nagyon tudnak figyelni ezekre a gondokra. De azért valamit talán sikerül beléjük csöpögtetni és hát nagyon sokan visszajeleznek, hogy de jó, hogy errõl is szó volt, mert egy csomó mindennel hát bizony akkor szembesültek elõször és egészen másképp képzelték, mint ahogy történt és milyen jó, hogy volt a tarsolyukban valami muníció vagy eszköztár, amit úgy be tudtak vetni az elsõ nehéz napokban legalábbis.

N.J.: - Merthogy nemcsak beszélgetünk dolgokról, hanem olyan élményátadásra próbáljuk invitálni az érdeklõdõket, ami nemcsak a verbalitást, hanem nagyon sok minden mást is feltételez, tehát filmeket nézünk, mozgásos gyakorlataink vannak, kommunikációs gyakorlataink, szerepcserével, próbáljunk ilyen, olyan, amolyan helyzeteket és hát ezek az információk nagyon jól beindítanak egy csomó olyan problémamegoldó folyamatot, amit ott helyben a párok egymástól egymásból tanulva, tapasztalva tudnak összeszedni és hát ez nagyon fontos, hogy nem mi mondjuk meg, hogy hogyan kéne, vagy hogy lehet ezt jól megoldani, hanem õk maguk hozzák ki magukból, illetve egymásból.

- Az én kisgyerekem most már 2 éves, mi a párommal úgy gondoltuk, hogy szükséges információkat begyûjteni, de nemcsak tárgyi szinten, hanem nagyon fontos volt nekünk, hogy bár a szüleink sok mindent ugye jól csináltak a nevelésünkkel kapcsolatban, mert hát sikeres emberek vagyunk és végzettségünk is magas szintû, de az érzelmek iskolájához másképpen csinálták a dolgokat, hogy tanítottak minket, mint ahogy mi gondoltuk. Tehát hiányosságokat éreztünk.

- Nem feltétlenül konkrét egy-egy ilyen ügyre gondolok, hanem összességében, mi jobban kimutatott szeretetet, több elfogadást, esetenként több megmutatott korlátot, kicsit másképp gondoltuk ezt és kerestünk olyan helyet vagy olyan iskolát, ahol errõl beszélünk.

- Hát az egy dolog, hogy az ember érez egy hiányt. Nem nagyon tudja akkor még, akkor még csak valaminek a rossz voltát tudja, de mi az, amihez kapcsolódhat, nyilván mások már kitaposták ezt az utat, csak meg kell keresnem azt a forrást, ahonnan merítkezhetek és így jutottunk el Szülõsuliba. Hát nekünk úgymond váratlanul jött a baba, illetve kilenc hónapunk volt arra, hogy erre kellõképpen felkészüljünk mind a ketten. De úgy gondoltuk, hogy ez a kilenc hónap annyiban rövid, hogy az elõzõ konzervatív nevelés gátjait levetkõzzük és egy újfajta dolgot találjunk.

- Hát igen, a lehetõségeinkhez képest a legjobbat akarja mindenki a gyerekének és akkor így örülünk annak, hogy van egy ilyen lehetõség. Kicsit a természetes szülés felé is orientálja az embert, illetve a kórházban mi az, amit a leginkább meg tudok valósítani. Sok minden csak a kommunikáción múlik, hogy megmondjam azt, hogy én ezt vagy azt szeretném és az orvos válaszol, hogy igen, erre van lehetõség. De ha meg se mondom egyrészt elismerem az igényeimet

- Feltétlenül. Tehát a mi környezetünkben nem nagyon voltak olyan házaspárok, akiknek épp akkor gyerekük született volna, tehát mi teljesen tiszta lappal indultunk és itt igen, felismertük azt, hogy hiszen ez milyen jó lenne nekünk is, egy-egy ötlet ottan másoktól elhangzott vagy mi az, amit kérhetünk egy kórházban, ami megillet minket egy-egy bánásmód.

- Nem tárgyi dolgokról gondolkodtam elsõsorban, hanem mindenképpen érzetekrõl, tehát hogy belsõ folyamatnak gondoltam, én magam mintegy vízesését tudtam elképzelni, tehát ami kisegíti a gyereket, tehát ha én engedem, hogy táguljon és engedem, hogy a dolgok a maguk útján folyjanak, akkor nem lehet különösebb probléma. Alapvetõen nekem kell segíteni a babát, ösztökélni arra, hogy õ maga is részt vegyen a folyamatban és nekem segíteni az elõrejutását.

- Igen. Ez így történt.

- Hát feltétlenül, kilenc hónap az mindenféleképpen egy belsõ kommunikáció minden édesanyának gondolom, hogy megbeszélje a gyerekével, hogy mikor, mi történik.

- Rögtön.

- Hát a beszélgetés nem feltétlenül szavakra kell csak gondolni, inkább gondolatokban, akár a zenében, tehát hogy amikor feltettem egy mondjuk egy CD-t, akkor gondoltam arra, hogy na vajon neki jó-e vagy nem. Hát késõbb, amikor már nagy volt a pocakom, õ megmutatta, mert a rumbánál igen hát ezzel már közelebb kerültünk egymáshoz és ahhoz, hogy az édesapja is így viszonyult, hát ezt nem ilyen idilliképpen kell elképzelni, de az apukáknak is fel kell készülni ez alatt a kilenc hónap alatt, ha utána egy sírórívó csecsemõt kapnak két hónapra, akkor azért jobb, ha van egy elõérzetük, vagy egy elõképzettségük arra, hogy kit várunk és jobb az elfogadás talán. Tehát amikor fogadtuk, tehát amikor megszületett, akkor utána is beszéltünk és mondtuk, hogy úgy vártuk, és na akkor köszöntöttük együtt a babát, hogy mennyire örülünk neki, hogy itt van velünk. És utána ugye két órát ott maradhatott velünk, együtt lehettünk egy kicsit és nagyon jó volt és rögtön szopott, szóval ez is olyan szenzációsnak tûnt nekem, hogy annyira tudják a gyerekek, hogy mit kell csinálni és annyira jól mûködik az egész folyamat, hogy nem kell nekünk bonyolítani.

- Hát ez a felkészülés az már elõrevetíti azt, hogy utána ez a dolog folytatódik.

- Feltétlenül, tehát ez is az az érzelmi felkészülés volt és hát végig ez volt a mottó és a gondolat, hogy a gyerekközpontú gondolat, tehát soha nem a gondozási mûvelet volt a lényeg, hát persze az is történt közben, de mondjuk nem ez a fõ irány, hanem az, hogy mindig az õ szükségleteit figyelembe venni, hogy mit jelenthet egy-egy dolog. Hogy miért sírhat. Hogy tudom a legjobban megoldani azt a helyzetet, vagy akár a védõoltásoknál rögtön megszoptatni, ha igényli a baba, hogy tudok ráhangolódni érzelmileg, gondolatilag arra, hogy õ most mit érezhet. És miben tudom én legjobban segíteni, akár örömében, hogyha elér egy játékot, amikor már utána nyúl, hát ennek nagyon örülnek a babák. Mi az, amivel még tudom segíteni, hogy még színesebb legyen. Nem feltétlenül drága játékokra gondolok, ötletekre, hogy mindenbõl lehet játékot csinálni, ami körülöttünk van, a legegyszerûbb parfümös dobozból, eljátszik két órát azzal a kék dobozzal. Ez számomra banálisan hangzik, de nagyon fontos felismerés volt.

- Hát úgy érzem, hogy a szemléletmód, hogy tehát hogy a gyereket nem az, hogy hányszor van fölmosva egy konyha, hát az is nagyon fontos, hogy rend legyen körülöttünk, de hogy a kapcsolat mindig az, ami fontosabb. Tehát ha szüksége van a gyereknek, mert sír, akkor leteszem a mosogatni valót és nem az az elsõdleges. És hát késõbb a Gordon iskolával kapcsolat, hát amikor a gyerek föláll és úgymond átvette a hatalmat, akkor

- a lakásban is, de minálunk sose volt ez a járóka módszer, hanem azért inkább elkerítettünk egy-egy nagyobb területet neki, de amikor már úgy gondolta, hogy ezek a korlátok is szûkösek és hogy lehet az, hogy más területre nem mehet és hát az akaratát még inkább kifejezte, akkor egy kicsit úgy pánikba estünk, akkor hogyan tovább? Mert hát azért nekünk is vannak szükségleteink, mint szülõknek.

- Igen, mert eddig úgy voltam vele, hogy nullától egy évig minden, ahogy neki jó, de hát szóval közben én is egy ember vagyok. Szóval nem mártírnak kell lenni, hanem a mi igényeinket is valahogy kielégíteni.

R.: - Igen, tehát csak boldog anyukának tud boldog gyereke lenni. Tehát attól nem lesz boldog, ha én mindent körülötte maximálisan megcsinálok, de én közben dúlok-fúlok mérgemben, hogy már erre se jutott idõ vagy arra se. Tehát, hogy ezt optimálisan. És amikor ezt úgy felismeri az ember, hogy igen nekem jogom van azért két órát a nagymamára bízni és akárcsak egyedül egy kirakatot megnézni.

- Igen, hogy közben ne legyen lelkiismeret furdalásom, mert ez az én igényem és ha boldogan megyek haza utána sokkal jobban tudok játszani, mintha összeszorított foggal még valamit megcsináltam volna. Ez egyszerû dolognak tûnik, de sokszor ezeken is múlnak hangulatok és ez is segít, például a klub is, hogy a lelkiismeret furdalásból egy kicsit lejjebb adni és akkor igen, ezeket a szükségleteket összeegyeztetni.

- Hát szinte így együtt élünk, jönnek a történetek, nagyon hasonló korú gyerekek, tehát tudjuk egymást bíztatni is, hogy ez úgy abba fog maradni egy-egy idõszak vagy korszak, amit hát elsõbabás anyukák lévén hát mi nem nagyon tudunk honnan merítkezni. Ezért kell ez a klub.

- Hát itt nemcsak a helyzet megoldása, hanem hogy arról beszélünk sokat, hogy mi hogy érezzük magunkat ebben a helyzetben, mi az, amit figyelembe kell venni vagy mennyire fontos a környezetünket, tehát a társadalmat figyelembe venni vagy ott megint a kapcsolat a fontos, az a fontos, hogy elhallgattassam a gyereket, ha bõg, vagy hogy megtudjam azt, hogy mi miatt sír.

- Hát azt kell megtudni, hogy a gyerek miért sír. Tehát nem feltétlenül az a lényeg, hogy csönd legyen a buszon így vagy úgy, hanem azt, hogy mi az, ami belõle kiváltotta ezt az érzést, illetve mivel tudom jobbá tenni most a várakozást vagy a közlekedési idõ tartamát. Tehát erre is ötleteket tudunk egymásnak adni.

- Talán olyasmi, hogyha elvesz egy játékot, hát mondjuk mi Máltai játszótérre szoktunk menni, ahol közös játékok vannak, tehát tudja azt, illetve mondom is neki, hogy meg lehet beszélni, hogy éppen ki használja, tehát itt ugye a birtokviszonyok másképp alakulnak, mintha mi viszünk játékot valahova. És szoktam hagyni, próbálja megoldani azért a konfliktusát egy másik gyerekkel vagy biztatni arra, hogy mondja el a másiknak, hogy szüksége van erre. Tehát hogy hogy kommunikálok akkor, ha szükségem van, nemcsak üvöltök, hanem elmondom, hogy kérem azt a játékot. Hát õ most már tud beszélni, tehát ez így könnyebb, illetve nem feltétlenül kell õket rögtön szétválasztani, mert azzal nem biztos, hogy meg van oldva a konfliktus.

- Igen, igen. Tehát én se hagyom, hogy megüssön vagy bántson másokat, de kicsit arra figyelek, hogy kell neki az a játék, mi az, amivel meg tud állapodni a másik gyerekkel. Tehát több kommunikációt kellene tanulnunk ez ügyben, illetve hogy jobban odafigyelni arra, hogy a gyerekek mit szeretnének. Van, amikor egymás közt is el tudják rendezni a konfliktusaikat és hagyni kell õket egy kicsit tapasztalni.

- Hát elégedettek nem vagyunk, de igyekszünk tanulni, minél többet kell gyakorolni valamit úgy gondolom és annál jobb lesz, mert újabb és újabb helyzetek jönnek, amiben ha jó szemlélet van és hát ezt a szemléletet valahogy a gyakorlatban is minél egyszerûbben át tudjuk ültetni, akkor leszünk elégedettek, illetve ez egy elég rögös út azt hiszem, tehát a konzervatív nevelés, az sok tiltásával helyzetben lehet, hogy gyorsabban megoldja, de mi hosszú távra próbálunk gondolkodni. Tehát nekünk a visszajelzés majd 10-20 év múlva fog megjönni, hogy jól, elégedett lelkületû gyerekünk nevelõdött vagy élt közöttünk.