- Nagyon gyakran néznek saját bevallásuk szerint is. Éppen a múltkor egyik osztályfõnöki óránkon beszéltünk errõl, konkrétan a tévénézésrõl. 8. osztályosok és bõven többet tévéznek mint amennyit tanulnak. Több órát tesz ki a tévézés sajnálatos módon, ugyanakkor ezzel szemben a tanulás egy bizonyos hányadát ennek a tévézési idõnek. Úgyhogy egyszerûen megdöbbentõ az eredmény, amit a gyerekek saját bevallásuk szerint elmondanak. Lehet ebben egy kivagyiság is, lehet van aki hozzátesz egy kicsit, de azért sajnos a tapasztalatok is azt mutatják, hogy ezek igazak.

- Nagyon menõ most a Big Brother, a Való Világ, a rengeteg szappanopera. Eleve születésüktõl vagy pici koruk óta erre rászoktak. Szerintem van benne egy ilyen is. Unatkoznak. Bizonyos gyerekek unatkoznak, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Van szabadidejük és mi mást csináljunk, nem semmiféle házimunkát nem csinálunk, nem tanulunk. Ez nem jó, ez nem menõ manapság, leülünk a tévé elé rágcsálunk valamit. Állandóan ugye valami a szánkban van és valahogy nem tudnak magukkal mit kezdeni. De sajnos már sok esetben még az órán is próbálják ezt visszaadni. Izegnek, mozognak, forognak, nem tudnak figyelni. Például az ötödikesek fantasztikus, hogy mit mûvelnek, ugyanis egyszerûen nem tudja õket lekötni az olvasmány. Én mint magyar szakos mondhatom ezt, hogy háromoldalas olvasmánynál egy fél oldalig figyelnek. Ez a nagy átlag.

- Abszolút nem mûködik, sõt visszatérve ugye egy-egy részre abszolút nem tudják, hogy mit olvasunk. Tehát ez is mutatja, hogy nem figyel, a gondolata valami egészen más, az olvasmány abszolút nem köti el, sõt tovább megyek, egymondatos nyelvtan feladatnál sem érti meg, hogy mi a feladat. Ugyanakkor nem menõ ma a szerény megnyilvánulás. Ma én vagyok a vagány, én vagyok az, akinek ha nem is sok pénzem van, de azért én vagyok az, aki ide meg oda el tudok menni. Nyolcadikosoknál megfigyeltem, van olyan gyerekem aki azzal dicsekszik, hogy õ éjjel ide megy, oda megy, vagy hétvégén mennyit ivott, van ilyen is sajnos, de azért szerencsére nem ez az általános, de olyan van, hogy éjfélig, hajnalig tévéztem, reggelik tévéztem, tehát bámulják a tévét és a normális életritmus teljesen felborult, én ezt tapasztalom.

- Igen, sajnos ezt tapasztalom nap mint nap az utcán hazafelé haladva. Üvöltöznek, kiabálnak, sokszor majdnem a föld alá süllyedek, hogy buszmegállóban hogy viselkednek, mert az a menõ, hangoskodjunk, üvöltsünk és most megint visszakanyarodom a tévéhez mert igen, igen, az a jó, hogyha van fény, hogyha van hangerõ, hogyha oda kell figyelni és ezért nem köti le õket egy ünnepély. Nem tudnak odafigyelni egy versre, nem tudnak odafigyelni semmi olyanra ami nem ezt a látványt, ezt a vizualitást biztosítja.

- Igazából nekem a saját gyerekeimmel nincsen gondom. Van egy 3 és féléves kisfiam, meg egy 5 éves kisfiam. De nekem olyan problémám lenne, hogy férjem tanár és egy olyan osztályban tanít, amelyik ötödikes kortól végül is 18 éves korig visz õket és meglepõdve vettem tudomásul azt, hogy a gyerekanyag aki úgy nézett ki, hogy nagyon jól nevelt, nagyon aranyos, nagyon kedves gyerekek, mire 18 évesek lettek - mondjam úgy, hogy elromlottak.

- Mint hogyha a neveltetés valahol abbamaradt volna. Szemtelenek, flegmák, nem adnak semmit arra, hogy a felnõttek mit mondanak nekik, tanárok.

- Hogy is mondjam, én is voltam kamasz és nem is olyan nagyon régen és én ezt a saját társaságomban így ilyen mértékben nem véltem felfedezni. De most osztálykirándulásra kísértem el a férjemet és ott döbbentem meg leginkább, hogy mennyire az életnek bizonyos részei foglalkoztatják a gyerekeket. Szóval nincsen semmi más csak legyünk szépek, legyünk bombázók.

- Hát a fiúk is benne vannak a dologban. Ez számomra, eléggé silány újságokat olvasgatva olvastak fel dolgokat és ahogy reagáltak rá, hogy miért vágynak a férfiak arra, hogy õk is szebbek legyenek vagy hogy vonzóbbak legyenek. És a másik véglet pedig az volt, hogy itt elõ volt irányozva, hogy majd a lányok fõznek és milyen jó lesz és megmutatjuk azt, hogy mit tudunk, de szégyen szemre egy paprikáskrumplit nem tudtak összehozni. Én meg is mutattam nekik, hogy hogy kell csinálni, de én 18 éves koromban azért már paprikáskrumplit tudtam csinálni és 20 lányból, hogy senki ne tudja megcsinálni. Hát megmondom õszintén, hogy ez egy katolikus iskola. Szóval tényleg egy válogatott társaságnak kéne lennie és azért lepõdtem meg mert én hogy gyerekek szültem az elején voltam ott, közte kimaradt, akkor bõven babáztam és most a végére csöppentem be és ez az óriási nagy váltás, hogy azok a tényleg szorgalmas, aranyos és kedves és jól nevelt gyerekek hogy a tanárral vagy akárkivel úgy beszéljenek ahogy beszéltek. Megmondom õszintén engem ez háborított fel, hogy mint hogyha egy felnõttnek nem lenne szava.

- Szerintem õ is úgy látja és nagyon sok gyerekbõl az jön ki, hogy a szüleik olyan anyagi helyzetben vannak, hogy lényegében sokkal több mindent megengedhetnek maguknak, mint például mi. Egyes gyerekeknek sokkal nagyobb a heti zsebpénzük mint nekünk az egész havi.

- Igen, nagyon sokaknál úgy van, hogy megveszed fiam magadnak azt amit akarsz, elmehetsz oda ahova akarsz. A másik véglet az, hogy olyan szülõk vannak akik pedig ezt nem engedhetik meg maguknak, és azok a gyerekek, akik ebbõl úgymond kimaradnak azok pedig azért háborognak, hogy az miért teheti meg, õneki miért nincs erre lehetõsége.

- Igen, itt négy évente ahogy mondják most a kollegák négyévente változik a gyerekanyag. Szóval azon lehet például lemérni, hogy olyanokat, akiket a férjem tanított régebben azok akár 10 évvel ezelõtt érettségizettek is a mai napig segítõkészek, azokra a mai napig lehet számítani bármiben, de mondom azok, akik mondjuk tavaly vagy tavalyelõtt végeztek lehet, hogy nem is köszönnek, meg se ismerik az embert.

- Nem tudom. Én a saját tapasztalatomat tudom a saját családunkon lemérni. Ahhoz, hogy a megélhetésünk meglegyen a férjem reggel 8-tól este 8-ig tanít. Egy iskolában. Délutáni órák, ez egy gimnáziumban meg az estisek, levelezõsök, akárkik.

- És az, hogy én most a gyerekek szexuális neveléssel vagy háztartási ismeretekkel, vagy gyere fiam mondd el, hogy mi a gondod, habár ezt én mint tanár feleség felajánlottam az osztálynak, hogy fiúk, lányok ha valami gondotok van akkor gyertek nyugodtan megbeszéljük, én nem tanár vagyok, én nem szülõ vagyok. Mondjam azt, hogy kívülálló.

- Nem éltek, senki nem élt vele.

Varró Gábor pszichiáter: - Borzasztó sok információt és nagyon jó információt kaptunk ettõl a betelefonáló mamától. Legfontosabbnak tartanám azt, hogy két dolgot külön válasszunk. Egyrészt volt szó arról, hogy a kamaszkorban mi az, ami megváltozik egy gyereknél. És valóban a kamaszodásnak tudhatjuk be ezeket a változásokat. Na most ugyanakkor megjelent a riportban párhuzamosan ezzel egy másik problematika, amit én úgy neveznék, hogy az értékrendek problematikája. A mama hozott egy bizonyos értékrendet, ezt õ képviseli a saját családjában és azt gondolta, hogy esetlegesen ezt sikerül neki képviselnie a férje által vezetett osztálykiránduláson is. Na most itt nemcsak arról van szó, hogy a kamaszok nem reagálnak bizonyos dolgokra, amire esetleg mondhatnánk azt, hogy õ ugye két, három és fél, és ötéves gyerekkel otthon meg tud valósítani. A kamaszokkal már nem tudja megvalósítani. Azonban van az a másik vonulat ami azt fejezi ki, hogy a mai világban sokkal gyorsabban történnek az események, sokkal több információt kénytelenek feldolgozni nemcsak a kamaszok, hanem a felnõttek is. A sokkal több információ között nyilvánvalóan nemcsak a pozitív információk hanem a negatív információk száma is megszaporodott. Úgy érzem, hogy nagyon fontos ezt a két dolgot különválasztani. A riport elején a mama elmondta, hogy hát ezek a gyerekek - úgy fejezte ki magát, hogy elromlottak. Szertelenek, flegmák. Használt egy másik kifejezést is a mama, mintha egy felnõttnek nem lenne a szava. A kamaszra ez is jellemzõ. A saját kiteljesedõ egyénisége érdekében mindenkit le akar hengerelni, azt gondolja, hogy végre az õ kezébe került a saját sorsának az intézése, ezenkívül a világ sorsának az intézése is az õ kezébe került. Azt gondolom, hogy ezeket a dolgokat hacsak nem kirívóak és nem járulnak együtt nagyon drasztikus vagy agresszív viselkedéssel, akkor ezeket el kell fogadnunk. Na most ide tartozhat az is, hogy ami már részben azért átvezet az értékrendbeli problémákhoz. Azt mondta a mama, hogy silány újságokat olvasnak. Bizonyos olyan ideálokat követnek. A kamaszok mindig más ideált követtek mint a szüleik, tehát ez is elfogadható. Azt mondta a mama, hogy sok gyereknek sok a pénze az osztályban, a másik felének kevesebb a pénze. Na most egy kamaszra az is jellemzõ lehet, hogy ahogy a személyisége megpróbál kiteljesedni az igényeit megpróbálja nemcsak érzelmileg és más szinten, hanem anyagilag is sarokba szorítani a szülõt, megpróbálják megpumpolni a szülõt. Anyagilag is követelõzõbb viselkedésformát vesznek fel, ugyanúgy ahogy ez lelkileg vonatkozik arra, hogy követelõdzik abba az irányba, hogy önállóbb lehessen, hamarabb csinálhasson meg bizonyos dolgokat és hamarabb legyenek anyagi lehetõségei, amit esetleg a szüleitõl lát, de ugyanezt a mintát nem láthatja az a gyerek, akinek esetleg kevésbé tehetõsebbek a szülei. Itt is két dologról van szó. Egyrészt az a kérdés, hogy otthon a családban megkapják-e azokat a normális kamasznak is szükséges értékrendbeli útmutatásokat a szülõktõl a gyerekek. Nagyon sok családban ezeket nem kapják meg.

Varró Gábor: - Hadd mondjak erre konkrét példát. Több szülõ jön azzal, hogy most legyen otthon tévé vagy ne legyen otthon tévé. Én a döntést mindig a szülõre bízom, de felhívom a figyelmüket arra, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy sajnos a tévébõl sokkal több negatív információ árad a gyerekek felé és sokkal nagyobb mennyiségben, mint korábban vagy mint amire szükség lenne, teljes mértékben nem zárhatjuk ki ebbõl. Hadd mondjak erre egy példát. A gyerek sírva jött hozzám azzal, hogy bement az iskolába és mivel otthon a tévét eladták nem tudta megbeszélni az osztálytársaival az adott filmet és ezáltal õ egy peremhelyzetbe került az iskolában. Azokkal az információkkal nem rendelkezett. A szülõ azt érezze meg, hogy ez egy probléma lehet abban az esetben, hogyha ez az iskolában egy konfliktushelyzetbe keveri a gyereket. Ezen mindenképpen el kell gondolkozni. Tehát azt mindenképpen javasolnám, hogy üljenek le a gyerekkel és beszéljék meg, hogy õk miért vitték el a tévét a lakásból, visszahoznák-e, ha visszahoznák akkor milyen feltételekkel lehetne azt nézni, milyen értékeket tudna a család azonkívül felmutatni, de azt gondolom, hogy totálisan számûzni a tévét nem lehet. Meg kell próbálni azokat a csatornákat felhasználni, ami ezeket a negatív információkat ellensúlyozza. Ez az amirõl riportban szereplõ mama is beszélt, akkor amikor azt mondta, hogy õ már 18 éves korában nemcsak paprikáskrumplit hanem talán valami mást is meg tudott fõzni, ugyanakkor ezek a lányok akik osztálykiránduláson voltak...

Varró Gábor: - Húzták a szájukat valószínûleg, amikor arról volt szó, hogy õk most megtanulhatnának paprikáskrumlit vagy valami egyéb egyszerû ételt fõzni, õk inkább az újságokat nézték. Na most én azt gondolom, hogy itt részben van egy kamaszkori lázadás és részben van egy értékrendbeli különbség a mama, illetve a pedagógus valamint a gyerekek között. Igaza van a mamának abban, hogy elsõrendûen az otthonunkból hozunk, de a pedagógus soha nem adhatja fel azt, hogy ezt megpróbálja befolyásolni.

Varró Gábor: - Ha komolyan vesszük az iskola kettõs feladatát, az oktatás és a nevelési feladatot, mindenképpen a pedagógusnak azt hiszem, hogy belsõ szükséglete kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos értékrendet mutasson föl annak a gyereknek is, aki ezeket megkapta otthon és azoknak a gyerekeknek is, akik ezt nem kapták meg. Akik nem kapták meg, azoknak azért, hogy legyenek információjuk arról, hogy többféle értékrend közül is választhatnak, aki pedig otthon kapott egyfajta értékrendet bármilyen is legyen az a pedagógus adjon alternatívát arra, hogy milyenek létezhetnek még ezenkívül.

Varró Gábor: - Azt kell mondjuk, hogy a mai világ értékrendjei között nagyon nagyon sok manipulatív és rossz irányba mutató érték van, amit a gyerek éppen azért mert kamasz és keresi a helyét a világban nem rendelkezik kellõ információval arról, hogyan differenciáljon ezek között az értékrendek között. Na most azt gondolom, hogy a szülõnek is és a pedagógusnak is az a feladata, felhívja a gyerek figyelmét, hogy vannak még más értékrendek is és hogy ezek közül is választhat. Sokkal fontosabbak az emberi kapcsolatok, mint az, hogy egy tárgy és egy ember kapcsolatba kerüljön. Hogy ha ezt felismeri a pedagógus ezt az értékrendet próbálja a gyerek felé közvetíteni, akkor én azt gondolom, hogy mindent megtett annak az érdekében, hogy betöltse azt a feladatát, amit akár egy kamasz gyerekkel kapcsolatban egy iskolában meg kell tennie.

- Igen.

- Barátok közt.

- Barátok közt és Való világ.

- Big Brother.

- Barátok közt.

- Való világ és a Barátok közt.

- Nem tudom. Olyan jó. Hogy lehet egy hónapig több emberrel bezárva lenni és hát olyan különleges.

- Nekem abba csak a kismacska tetszik.

- Meg gusztustalanságok vannak benne. Én nem mutogatnám magamat.

- Ugyanez a véleményem.

- Én sem tudom, mit szeretek a Big Brotherben, mert hát azok a különlegesek mikor meg kell csinálni azokat a feladatokat, amiket nekik kitûznek és az az érdekes, hogy ezt mindig meg tudják csinálni. Egy volt az amit nem tudtak, például puzzle amit kirakni nem tudtak.

- Én szeretem nézni. Nem tudom én sem, hogy mit szeretek benne, de valahogy úgy az ilyen szórakozás, mert nem tudok mit csinálni otthon akkor mást nem tudok, tehát akkor nézem a tévét és odakapcsolok és akkor azt nézem.

- Szerintem nem, mert ugye tudják, hogy kamerák vannak és azért egy kicsit produkálják magukat nem úgy mint a való világban.

- Elegük lesz egymásból, mert bekattannak. A bezártságtól is.

- Csak azért a 15 millióért csinálják.

- Szerintem ennek nem lesz jó vége, mert a Györgyi is meg a Oki is már most az elején veszekszik.

- Végül is nem mi égünk le magyarul, hanem õk.

- Múltkor is volt a Való Világban, hogy Oki meztelenül mutogatta magát és mesélt a gyermekkoráról, de ezt nem kellett volna. A Big Brotherben nem mutatnak ilyeneket. A Való Világban inkább részletesebben mutatják az ilyen dolgokat.

- Nálunk ez mindennapos dolog, anyu is, apu is szereti. És a mamáék is a Való Világot nézik, mi pedig a Big Brothert és ez nálunk mindennapos dolog.

- Nagyon károsnak tartom azt, hogy a gyerekek a tévében nap mint nap látnak olyan elõadásokat, olyan felvételeket, ahol a nemiség kerül elõtérbe. Na most ez nem a maga pozitív értelmében, illetve valóságában nyilvánul meg. Mit látnak: a szex. A szex na most érzelem nélkül, mert nem hiszem, hogy két olyan ember, akinek azelõtt semmi köze nem volt egymáshoz, most odarendeltetett és mindenféle érzelem, beszélgetés pozitív kötõdés nélkül csak a szexnek szánjuk most ezt a percet vagy ezt az órát. Na most a gyerekek elõtt nyilván különválik ez a két dolog. Szoktuk azt mondani, hogy szex és érzelem összekapcsolódik, teljesen különváltan látom ezt a kettõt. Tehát valahogy a gyereknek a gondolkodásában is úgy jelenhet meg, hogy a szex és az érzelem az valami egészen más világ. Nem szerelmes abba akivel éppen a szexuális életét éli és rendkívül, rendkívül káros ez a késõbbiekben. Kialakul benne egy olyan nézet, hogy ó, hát én bármikor csinálhatom ezt is meg azt is meg amazt is és nem ébred rá igazán arra, hogy mi is a szerelem, mi is ez a nemes érzés.

- A napokban fordult elõ, hogy a Mézga családnak vége volt ugye a televízióban és a gyerek ujja másik csatornára tévedt a nyomógombon és hát igen kellemetlen helyzetben kerültünk, mert az ott látható események nem éppen az én harmadikos korú gyerekem számára voltak éppen szánva és hát úgy gondolom, hogy azon túl, hogy ez törvénybe ütközik azontúl nagyon veszélyes, mert én abban a pillanatban éppen ott voltam, de nagyon sok gyerek - tudom mert tanár vagyok és tudom, hogy mikor érnek haza a szülõk, nagyon sok gyerek ugyanezt egyedül éli meg otthon. Azonkívül mint tanárnak az a véleményem, hogy iskolában azt a problémát látom, hogy azok a gyerekek, akik valamilyen indíttatásból nem nézik, vagy szülõi tiltás vagy saját meggyõzõdés vagy bármi oknál fogva nem nézi õk az iskolai közösségben a margóra sodródnak. Aki nem nézi az nem tud róla beszélni és mivel nem tud róla beszélni kiszorul a társaságból és úgy gondolja õ is, hogy ezáltal valamibõl kimaradt. Nem maradt ki semmibõl természetesen, de egy közösség ezáltal kizárja õket, oldalra helyezi egy nemlétezõ dolog miatt, egy álérték miatt és ezt nagyon nagy problémának látom.

- Én az egész életszemléletet vagy amit sugall a mûsor azzal nem értek egyet és úgy gondolom, hogy ez a korosztály nagyon nagy veszélynek van kitéve, hiszen még nem tudja a dolgokat a maguk értékében nézni. Tehát amikor kérdeztem a gyerekeket, hogy õ szerintük miért nézik egyáltalán. Nyilván nem én mondtam el elsõnek a véleményem, hanem kíváncsi voltam az övékre, akkor azt mondták, hogy azért szeretik, mert egyik az egyik szereplõt, a másik a másikat mert önmagát adja, mert azért így hasonlít meg úgy a valóságra és szép lassan kiderült, hogy igazából ezek a gyerekek a média által át vannak verve. Azt gondolja, hogy az az ember aki 15 millió forint vagy nem tudom mennyi pénz reményében bemegy és minden jóérzését feladja egész nap filmezik bármilyen tevékenységét az bármilyen szempontból is hasonlíthat a valóságra, de ez csak az elnevezés ami egy rossz elnevezés, hogy valósághow. Õk titokban talán tudja is, hogy nem valóságshow, de mindaz amit sugall a mûsor, tehát az értékek félredobása, a szexualitás egyértelmûen mindenek fölé helyezése, a gátlástalanság, már maga az, hogy ha valaki bemegy és azt gondolja, hogy engem egész nap filmezhetnek minden egyes idõpontban, úgy gondolom, hogy õ feladta magát.

- Sajnos nézik mindkét produkciónak nevezett valamit. Nagyon rossz véleményem van róla. Mondhatom úgy is, hogy rabjává váltak ennek a mûsornak mindkét mûsornak. Teljesen a hatása alá kerülnek. Ez a világnak egy elfordított, eltorzított képe. De nekik sajnos ez a minta.

- Valószínû, hogy keresnek egy olyan világot, ami nem létezik és eszerint ilyen elferdült életképük lesz.

- Pontosan azért mert nem ez a való világ és én már tudom, hogy nem ez a való világ.