- Elsõsorban az érdeklõdési körüknek megfelelõen, aztán életkor szerint próbálok olyat találni, ami már megfelelõ nekik.

- Nem fejlesztõ játékok, bármilyen lehet. Úgy szoktam, hogy ha alkalom van, tehát születésnap, karácsony, akkor bemegyek egy játékboltba, és próbálok körülnézni, hogy mi az, ami esetleg éppen az aktuális kornak megfelel vagy az érdeklõdési körének. Hát legutóbb Dóri születésnapja alkalmából vettem játékot, az egy nagyon érdekes furfangos kis labda volt.

- Nem gömb alakú, hanem ilyen csúcsos formájú, több csúcsa van, és társasjátékhoz való, tehát több gyereknek kell játszania, és feladatok vannak. A célja, hogy el tudja kapni a gyerek a labdát, ha leesik, akkor a labdán vannak figurák, és az jelképezi, hogy mit kell csinálni: fél lábon ugrálni, vagy hangot adni, vagy énekelni, vagy bármit, és akkor a gyermeknek azt a feladatot kell csinálni, ha leejtette a labdát, és aztán megint dobálják egymásnak. Ha még egyszer leejti, akkor az elõzõ feladatot is kell csinálni és a soron következõ feladatot is.

- Én ezt nem hiszem, hogy ilyen komoly játék. A döntésben benne volt az is, hogy ötéves létére én azt hiszem, hogy õ egy elég érett gyerkõc, talán a korosztályánál egy kicsit érettebb, és azt is meg kell mondanom, hogy együtt voltunk, tehát együtt nézegettük a játékokat, és ez volt ami neki is nagyon tetszett és örült neki és ezt jónak találta. Elmondtam akkor, hogy mit lehet ezzel csinálni, meg hát sok játékot néztünk, mindegyikrõl elmondtam, hogy melyikkel hogy lehet játszani, és ez volt, ami nagyon tetszett neki.

- Nem. Az enyémekkel nem. Nem volt még arra példa, hogy valami nagyon megtetszett volna és addig hisztizett volna, amíg azt meg nem veszem, vagy szóval kellemetlen szituáció adódott volna. Nem.

- Legtöbbször a tapasztalat az az, hogy nem biztos, hogy a legdrágább játék a legjobb. Tehát õk el tudnak egy bottal is órákig játszani. Például a kisfiú, a Tomi. Például legutóbb a nagymama készített egy ilyen csuhébabát, és azzal napokig nagyon elvolt és nagyon tetszett neki. Aztán máshonnan egy Barbi babát megun esetleg egy nap alatt vagy két nap alatt. Szóval nem biztos, hogy a drágaság számít.

- Igazából ilyen új társasjátékot, meg biciklit, meg kártyákat és könyveket is hogy kérnék.

- Hát állatos, állatokat, meg ahogy keletkezett a Föld, meg vulkánok, meg tornádók.

- Legjobban szeretem a Monopolyt, meg ilyen van egy ilyen, amit Szlovákiából hoztunk egy ilyen vakondos játék, azzal is szeretek játszani.

- Apukámmal vagy nagymamával, vagy ha a bátyámnak van kedve, akkor vele.

- Õ 14 éves.

- Hát õ már inkább ilyen Tankcsapdát hallgat, meg ilyen gépezik, talál új játékokat a gépben, meg ilyen...

- Igen, számítógépben. Meg úgy tévézni szokott gyakran.

- Van, de még mennyi, ott a szekrényen annyi van fönt, meg plüssállat is. És van köztük egy kedvencem is, amivel még aludni is szoktam, kutya, Pluto, úgy hívják, úgy neveztem el kicsi koromban, amit kaptam egy rokonomtól.

- Nekem volt, kaptam születésnapomra nagymamámtól, mert tudta, hogy szeretem a Barbi babákat, és egy ilyen fiú Barbi babát, csak az nem volt igazán szimpatikus benne, hogy ugye a rendes igazi Barbi babáknak ilyen kemény, meg ilyen szép, van színe, tehát lehet mondjuk barna, mint a négerek, vagy ilyenek, és ez meg olyan, olyan, hogy be lehet nyomni a fejét, meg ilyenek, és nem valami jó. Meg látszik rajta, hogy hegesztették, úgy ki is áll egy-egy ilyen kis darabka. De azért úgy elvagyok vele.

- A két kislány unokámnak választottam babyborn babáknak babaruhát karácsonyi ajándékba és születésnapra.

- Igen, igen.

- 3 és 8 éves.

- Bettina és Noémi.

- Engem Kati mama.

- Igen, ez volt a szívük vágya.

- Találtam, igen, csak kicsit drága.

- 3.000-5.000 forint között, és ez az én nyugdíjamhoz kicsit drága, úgyhogy majd valami más ajándékot fogok nézni, ami kicsit olcsóbb, és mégis megfelel az õ ízlésüknek.

- A gyerekekkel megbeszéljük, hogy õk mit szeretnének, aztán abból én majd kiválasztom, eldöntöm, hogy mégis az én zsebemhez mérten mi az, amit tudok nekik venni.

- Az egyik a konyhát szereti, van teljes konyhafelszerelése, a másik a lovakat, a kutyákat, a babákat, vegyes. De éppen mikor mihez van kedvük.

- Bármibõl, de inkább plüssbõl, és van, ami ilyen kerámia kutyák vannak, ami mindig megjelenik az aktuális, azt a másik nagymama veszi meg nekik, mert az egy kicsit drága.

- Igen, egy sorozat, igen. Mindenfajta kutya, ami létezik, abból egy-egy figura.

- Valami hasonló. Inkább olyan cserép, vagy ehhez hasonló ilyen kerámia valami.

- Igen, gyûjtik, igen.

- Sorba rakják, családokat alkotnak velük, etetik, itatják, sétáltatni viszik, mindent, ami az élõ kutyával.

- De van kettõ, igen, két német juhász. Kertes házban laknak, úgyhogy van kutyájuk élõ is meg játék is.

- Hát mindig olyasvalamit próbálok meg nekik, ami az õ egyéniségükhöz, amivel szeretnek játszani, ilyeneket próbálok nekik én megvenni. Aminek örülnek is, de azért hasznos is, amibõl tanulnak, például a sütés-fõzéshez való dolgokat, kávéskészletet, gyúródeszkát, nyújtófát, mindent, ami egy lánynak meg kell, hogy tanuljon kicsi korától, hogy mire oda kerül a sor, addigra tudja, hogy hogy kell sütni, fõzni.

- De igen, van, mert mióta megjelent ez a Lara nevû lány, ez a harcos lány, van kardjuk is, van pisztolyuk is, szóval nincs az, hogy csak babával játszanak, minden más egyébbel, autóval is, vagy bármilyen fiús játékkal.

- Igen, ezeket a mesekazettákat megkapják, ezt végignézik, és akkor ezt eljátsszák.

- Hát nem mindig. Vannak elég vad mesék, amit hát én nem nagyon tartok jónak kislányoknak, de vannak aranyosak, kedvesek is, úgyhogy én inkább azokat szeretem.

- Hát amit a szülõk nekik megengednek, inkább õk azok, akik befolyásolják õket.

- Ezt még a nagytesóm kapta az anyukámnak az anyukájától, vagyis igen.

- Hát a mamám. De már meghalt.

- Csak fényképekrõl látom.

- Igen.

- Ühüm. Nemrég kaptam.

- Még nem adtunk, én még nem adtam neki nevet.

- Valaki kötötte, de nem tudom, ki.

- Általában sokat babázom, de ezzel inkább nem, mert kaptam karácsonyra egy babát, és õvele szoktam inkább játszani.

- Hát, néha-néha játszom, de nem olyan sokszor.

- Hát...

- Inkább ki szoktam vinni a kertbe is õket, de nem mindig. Meg hát úgy játszom velük, öltöztetem mostanában õket, meg ilyenek.

- De azért lehet. Van például egy babakocsim, és azzal is lehet tologatni, meg lehet velük játszani. Például szoktam a babáimmal aludni. Vannak egy pár bent az ágyamban is. De nem úgy, hogy megfogom és úgy, csak hogy ott van az ágyban. Én ilyen plüssállatokkal szoktam most aludni.

- Azok puhábbak.

- Ühüm.

- Hát mondjuk vannak ilyen játékedények, és azokkal így fõzicskélek nekik.

- Hát igen.

- Igen.

- Hát néha a testvérem, az  ikertesóm az, de mindig nem szokott velem játszani, mert most új szobám lesz, és majd folyton kikergetem õt. És nem szoktam annyira játszani vele.

- Régebben még babázott, de mostanában nem.

- Igen, mert õ egyszer is amikor bejött egyedül a szobámba, és kihegyezte az egyik tollat.

- Nem, de hogy, szóval hogy nem szokott velem játszani, mert hogy õ inkább sokkal jobban játszani szeret, meg a holmijára nem figyel.

- Igen. Múltkor volt nálunk, hogy egy kislány, a barátom itt lakik az utcában, és õvele játszottunk doktorosat, de egy kicsit butus még, mert még kicsi, de úgy nem babákkal, csak úgy ketten, õ volt a doktor, és én meg a beteg, és akkor van ilyen kis doktoros táskám, és azzal.

- Ühüm. Az is a tesómé volt. Van egy olyan baba, ami a nagytesómé volt, csak kisfiú, meg van fütyije is, és ezt még régebben kaptam a nagytesómtól.

- Igen.

- És van köldökzsinórja is.

- Igen. De mondjuk nem tudom, hogy fiú-e, mert, mondjuk fiú, mert nincs hosszú haja. Ezt húsvétra kaptam, és így tud tátorogni, ha megnyomjuk a hasát.

- Tátogni, ha megnyomjuk a hasát, a száját így tátogatja.

- Annak egyszer amikor még kisebb voltam, és buta voltam, levágtam a haját, és ezért ilyen a haja. Kócos, meg göndörke.

- Nem annyira. Ha játszunk, akkor adok nekik, de utána már...

- Ühüm.

- Igen. Anya akar oda csinálni egy olyat, hogy ott képek vannak, ott vagyok én is.

- 11 szerintem. Lehet, hogy több van, csak most ennyit .. a fejembe.

- Hát anya azt mondta, hogy már nem vesz nekem babát, mert már nagyon sok babám van, és amúgy sem babázom nagyon sokat.

- Hát így kell. Nagyobb is vagyok, úgyhogy...

- Hát nem hiszem, mert még vannak olyan lányok, akiket ismerek, meg osztálytársaim, akik nem is babáznak, pedig olyan kisebbnek látszanak még.

- El akarom rakni mondjuk emlékbe. Mert olyan szépek. Majd ha megnõnek jobban a gyerekeim, akkor lehet, hogy elõveszem, mert akkor már komolyabban fognak velük játszani, meg nem szedik szét, mint a picik. Lehet, hogy elõveszem, ha még nem lesznek annyira rongyosak. 

Fekete Dóra iparmûvész : - Hát ez bennem sokszor felmerül ez a kérdés. Különbözõ korosztályok különbözõ babákat igényelnek. Én csináltam olyan babát is, ami ilyen hosszú alkatú volt, mint a Barbie baba, nem a kedvencem, de elfogadom, mert kisasszony babának végül is, tehát direkt nõiesen öltöztetõ babának megfelelõ játék. Igen is volt ilyen, a lányok szeretnek öltözködni, ezt szeretik a babákon kipróbálni. Tehát ez egy elfogadható. Tehát csináltam ilyen babákat is, aminek nem volt kidolgozott arca, csak szeme. Nagyon sok ilyen babát csináltam, nagyon sok megrendelésre, Waldorf iskolának tucatszám kellett ezeket nagycsaládos formációban elkészítenem, és az is azt gondolom, hogy mûködõ baba volt. Volt olyan kislány, aki elhozta a babáját, hogy hát teljesen ronggyá szétjátszotta, a fejét mentsem meg, és varrjak neki egy új testet. Ezt azóta is tartogatom, mert ez egy nagyon-nagyon nagy élmény volt, és mindegyik kislány tudta, hogy az õ babája akkor szomorú vagy vidám vagy mosolyog vagy nem tudom mit csinál. Mindamellett ez egy másik korosztálynak való, mint amit bemutattam. Az egy hímzett arcú baba, minden fontos vonás rajta van, hogy pirospozsgás, az egészség és a boldogság jeleként, nagy, okos tekintet, és mosolygó ajkak, és nagy, hatalmas haj, és a karjai és a teste úgy van megformázva, hogy azt ölelni nagyon jó legyen, tehát ez egy megint egy másik korosztálynak való. És van egy harmadik korosztály is, aminek készítek babát, ezek terrakotta fejû babák, igazából ezek pótolják az én menetrendemben a kisasszony babákat, ezek öltöztetni valók, ezek szépítgetni valók, ezek valók a fejemben a nagyobb lányoknak, akik már nem mindenhova hurcolják, nem azzal alszanak, tehát nem ilyen módon használják.

Fekete Dóra: - Nem lehet játszani. Hát hogyha elõre megmondja a baba, hogy õ kicsoda és mit csinál, akkor azzal nem lehet játszani, mert az egy darab szituációra jó, és kész.

Fekete Dóra: - Mindig mást lát bele egy gyerek. Ez egészen elbûvölõ. Tehát biztos a saját lelkét rávetíti, de mindig pontosan tudja, hogy a babának milyen hangulata van éppen akkor.

Fekete Dóra: - A baba nem nemtelen, a baba az általában lánybaba. Biztos azért, mert a kislányok azt a vonalat viszik tovább. Én szoktam fiúbabát csinálni, mert nekem meg a párok azok nagyon fontosak. Tehát én a terrakotta fejû babákból is mindig csinálok fiút, és ezt a nyúlánk típusú babából is mindig csinálok fiút, hogy az édesanya párokat vehessen a kislányának. Szerintem fontos.

Fekete Dóra: - Igen, csinálok gyerekbabát is.

Fekete Dóra: - Pólyásat, tehát ez egy egész sor volt ezzel a típusból, vagy hát ebbõl a kidolgozottságúból. Pólyásbaba is volt, kislány baba is volt és kisfiú baba is volt, és a szülõi pár, tehát így alkottak egy egységet.

Fekete Dóra: - Nem, nem babáznak.

Fekete Dóra: - Sosem babáztak, sosem.

Fekete Dóra: - Nem, nem, nem volt rá indok. Tehát baba mindig volt otthon, úgyhogy ezt bármelyik bármikor megtehette volna, nem babáztak. Azokat a fakatonákat használták, a fakatonák sorában is van királynõ, tehát ott is megjelent a nõi nem, az úgy rendben is volt, tehát azt használták, a királynõt és a királyt és az egész hadsereget, de babával nem babáztak sosem.

Fekete Dóra: - Nem tudom, nem, nem erre voltak rendszeresítve, vagy nem tudom. Õk öltöztek, játszottak, favárakat építettek, ilyenekkel játszottak.

Barna csomagolópapírból kicsomagolnak egy nagy, kemény papírdobozt. Leveszik a tetejét, a sok selyempapírt, és kitakarnak egy fekvõ, csukott szemû óriási babát. Fürtös, barna haja van, szemhéját hosszú, sûrû szempilla szegélyezi. Megismerem. Ez az, amit Párizsban láttam egy nagy kivilágított kirakatban, és annyit néztem. Karosszékben ült, a lábánál keménypapíron ez volt: Tudok beszélni. Óvatosan kiveszik. Mikor felemelik, kinyílik a szeme. Ha jobbra-balra forgatják a fejét, valami hang jön ki belõle. Hallod? Beszél. Azt mondja: mama, papa. Igen, mintha azt mondaná. De mit tud még mondani? Kicsi még. Az is szép, hogy ezt tudja mondani. Ne félj hát, vedd az öledbe! Óvatosan megfogom, és leteszem a díványra, hogy jobban lássam. Szó se róla, nagyon szép, fehér tüllruhája van, kék szaténöve, kék cipõje, zoknija, és nagy, kék masni a hajában. Le lehet vetkõztetni? Persze. És másik ruhát is lehet varrni neki. Akkor át is öltöztetheted. Úgy öltöztetheted, ahogy akarod. Igen. Örülök. Nagy puszit adok apámnak. Szóval ezt szeretted volna? Igen, igen, ezt. Magunkra hagynak bennünket, hogy ismerkedhessünk. Ott maradok mellette, lefektetem, felemelem, forgatom a fejét, mondatom vele, hogy papa, mama, de nem érzem magam igazán jól vele. És ezen az idõ sem javít. Soha sem vágyom játszani vele. Olyan kemény tetõtõl talpig, túl sima, mindig ugyanazokat a mozdulatokat végzi, nem lehet másképp mozgatni, csak úgy, hogy mindig ugyanúgy felhajlítja, meg megint visszahajlítja az ember a merev testéhez illesztett, könnyedén behajlított karját, lábát. Akkor már inkább az ócska fûrészpor babák. Olyanok már régóta vannak nekem. Nem mintha annyira szeretném õket, de azoknak a kissé petyhüdt testével, figyegõ kezével, lábával azt csinálhatok, amit akarok. Szorongathatom, gyömöszölhetem, hajigálhatom. Csak Miska áll igazán hozzám közel, a plüssmackóm. Olyan selymes, langyos, lágy, puha, minden porcikájából árad az édes meghittség. Mindig velem alszik. Aranybundás feje, felmeredõ füle a párnám mellett, jóságos gömbölyû fekete orra, csillogó kis szeme kilátszik a takaró alól. Nem tudok elaludni, ha nem érzem ott magam mellett. Soha sem utazom sehová nélküle, mindig velem van.