Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Ez a lényeg, hogy ezek olyan gyerekek, akik egy normál osztályban nem találják a helyüket, illetve az utolsó padba kerülnek, vagy pedig a tanító állandóan szidja õket, mint rossz gyerekeket. Holott ezek nem rossz gyerekek, hanem részképesség-hiánnyal küszködõ gyermekek, így például a figyelmük gyenge, vagy az olvasás-írás-számolási képességük, mint részképesség gyengébb, vagy magatartás zavarokkal jellemezhetõek, esetleg érzelmileg labilisabbak, tehát ezekrõl a gyerekekrõl van szó.

Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Nagyon jó tapasztalataink vannak, mondhatom, hogy a legjobb óvónõk és a leglelkesebb tanítók jelentkeznek erre a képzésre. Olyan emberek õk, akiket zavar az, hogy ezek a gyerekek magukra vannak hagyva, tehát akiknek van annyi empátiájuk, beleérzõ képességük, hogy nem nyugszanak bele a gyerekek kirekesztõdésébe.

Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Így van, a legjobb személyiségû pedagógusok képesek erre, hát õket talán úgy lehetne jellemezni, hogy nagy a beleérzõ képességük, nagy a türelmük, óriási a munkabírásuk, és elkötelezett pedagógusok.

Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert érdekes a történet: 1988-ban, mikor ilyen reformszelek fújtak az országban, akkor egy baráti társaság állt össze abból a célból, hogy tegyünk valamit közösen, több szakma képviselõi együtt a leendõ pedagógusok képzéséért, mert úgy éreztük, hogy az akkori pedagógusképzés az nem veszi figyelembe a tudomány legújabb eredményeit, kor kihívásait sem. Ebben a körben, amit mi viccesen kovácsmûhelynek kereszteltünk el, mert Kovács Ferenc gyermekpszichiáter fõorvos osztályán találkoztunk hetente tanítók, gyógypedagógusok, pszichológusok, pszichiáterek, sõt szociológusok is megjelentek, és 14 éve mûködik ez a mûhely, s ebbõl nõtt ki '96-ban az alapítvány.

Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Önálló iskolánk, önálló épületünk nincsen, nincs is rá szükségünk, a fejlesztõ pedagógusképzés gyakorlata az olyan óvodákban és iskolákban folyik, ahol már vannak fejlesztõ pedagógusok.

Dr. Vidovszky Gábor, az Anonymus Alapítvány titkára: - Három féléves képzés, akkreditált, négy csoport fejezte be eredményesen, az ötödiknek most van az utolsó féléve hátra, és a hatodik csoport most indul szeptemberben, tehát mondhatni azt, hogy száz embert képeztünk ki.

- Ötödikes a kisfiú.

- Nagyon túlmozgásos, magatartászavarai vannak, diszlexia veszélyeztetett, ilyesmi.

- Hát ez már óvodás korosztályban kiderült, na most én jártam is vele logopédiára két évig, csak ott sajnos meghalt a logopédus, ezért megszakadt. Na most én Érden lakom, és sajnos Érdnek nincsen logopédusa, tehát Tárnokra kellett a gyereket vinnem, na most ez nagyon sok iskolába nem elfogadott tény, hogy ez igenis egy létezõ betegség, ez a diszlexia, nagyon sok helyen elintézik avval, hogy lusta, hogy...

- Igen.

- Egy évet ráhúztunk az óvodára, tehát hétéves volt.

- Hát nem, tehát erre speciálisan kellett volna odafigyelni, csak hát sajnos erre Érden nincs lehetõségem.

- Nem, ahova én beírattam, körzetileg tartozunk, ott két osztályt jártunk mi kis létszámúba, de hát sajnos ezt most tudtam meg, hogy négy évet kellett volna egy ilyen diszlexiás iskolába járnia.

- Ott nincs, vagy a Törökbálinton van egy ilyen speciális osztály, vagy az Auchan háta mögött létezik egy ilyen iskola, aminek van egy ilyen speciális osztálya, de ezt sajnos alsó tagozatba tanítják, tehát ez a nem tudom milyen módszernek nevezik, utána ötödiktõl már a többi elfogadott módszer létezik.

- Igen, igen, hangolvasást tanulnak, na most ezt kellett volna neki négy évig tanulnia.

- Semmit, senki, sõt én megkérdeztem, hogy nem-e kellene õt kisegítõ iskola, azt mondták, hogy nem, nem, ilyenek a képességei.

- Igen, nagyon gyakorlatias gyerek, nagyon önálló, tehát ilyen sportban például nagyon kiváló.

- A számtan az mindig nagyon nehezen ment, na most nála elsõsorban az értõ olvasás okoz problémát meg a helyesírás.

- Nem, igen, na most ez ezáltal ugye minden tantárgyra kihat, mert jönnek matekból is a szöveges feladatok, és nem érti meg, hogy mit kell csinálni. Szétszórt, nagyon könnyen el lehet a figyelmét terelni, például nem tud sokáig egy dologra koncentrálni.

- Hát nálunk ez úgy mûködik, hogy hazamegyek a munkahelyemrõl, ledobok mindent a kezembõl, se fõzés, se semmi, és akkor estig, tehát én háromnegyed ötre érek haza, és nálunk ez úgy mûködik, hogy akkor este hétig tanulás. Na most hatkor kel.

- Nagyon sok, hát jóformán egy-két óra kivételével egész nap tanul, tehát unalmas is neki, meg most hadd legyek õszinte: a napközi sem olyan, mint még az én idõmben volt, hogy ugye egy házi feladatot nem hozunk haza hibásan vagy nem kapok olyanra egyest másnap, hogy nincs kész a házi feladat.

- Nem figyelnek oda rá igazán, tehát én otthon jóformán radírozom ki az egészet, és kezdem elölrõl.

- De, de mindig elege van, mindig elege van, hát és fõleg amikor én is fáradt vagyok, hogy a munkahelyemen is teljesítsek, akkor jön az, hogy emelt hangszín, és hát akkor dac, s akkor, akkor is meg kell csinálni, mert másnap ugye jegyet kapunk rá.

- Hát õ ennek így mondja a nevét, hogy õ diszlexiás, de szerintem õ effektív nem fogja fel, hogy az mit is jelent.

- Nem, nem, õt egyáltalán, szóval õ most már - megmondom õszintén - így helybõl megutálta a tanulást. Nagyon, például az angol nyelv, az idegen nyelv is, hát szóval neki mivel a magyar nagyon nehezen megy, hát idegen nyelv aztán meg, õ angolt tanul, borzalmasan nehéz. Most nem is köti le ezáltal, na most...

- Szerintem nem is kellene, szóval énnekem az az álláspontom, hogy inkább magyarul tanuljunk meg elõször helyesen írni meg olvasni, és ne idegen nyelvet, fõleg az ilyen gyerekeknél. Na most ez ilyen, hogy igen, én felmenthetem õt, csak éppen ennek van egy tortúrája, ugye hogy pszichológus, logopédus, itt ez az országos beszédvizsgálat, és ennek a szakvéleményezését kell bevinnem az iskolába, és akkor ott elbírálják, hogy más pontszám szerint osztályozzák, vagy felmentik az idegen nyelv alól, de sajnos az iskola nem sok segítséget nyújt, és ezt én magamtól, tehát amit hallok barátnõimtõl.

- Semmilyen módon nem veszik figyelembe, tehát neki ugyanazt kell teljesíteni, mint egy jó tanulónak, nincsenek különválasztva a gyerekek.

- Igen, igen, tehát inkább a sport, tehát amibõl már bizonyít, matematika, nyelvtan, olvasás, ez már nála gondot okoz.

- Igen, igen, pontosan, pontosan.

- Igen, neki valahol ez a természetes, hogy hú, nem egyest kaptam, hanem kettest, de hát ezt én érzem magamnak kudarcnak, mert én viszont minden áldott nap tanulok vele, és nem tudok felmutatni semmit. Az egészben az bánt a legjobban, hogyha végiggondolom ezt a dolgot, a gyerekem egész életére ez kihathat, mert hogyha ezt négy éven keresztül tanulta volna, ezt a diszlexiás módszert, talán mehetett volna gimnáziumba is, így lehet, hogy csak egy szakmunkásképzõbe fog eljutni, és nyolcadikig bukdácsolunk, és ez mind egy tanáron múlt, aki felvilágosítson róla.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Felsõ tagozat, 11-14 éves korig. Harmincéves pálya után, harmincéves munka után az emberben nagyon sok minden tisztázódik, letisztul, és annak idején úgy kezdõdött ez körülbelül tíz éve nálam, hogy miért nem lehet segíteni a betûproblémás, betûtévesztõ, hosszú, rövid magánhangzó, magatartászavaros, koncentrációzavaros gyerekeken, miért sodródnak a perifériára, mi történik velük? Így kezdtem foglalkozni a fejlesztõ pedagógiával, és a mai napig a magyar, mert kapcsolódik, úgyhogy kiscsoportos foglalkozások vannak az iskolában, tavaly 68, jelenleg 34 gyereket fejlesztek, 5-8. osztályig, és kimondottan olvasás-írásproblémás gyerekekkel foglalkozok.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Az osztályban is alkalmazom, mert két osztályban tanítok magyart, és onnan kiveszem a gyerekeket, tehát van egyszer nyolc, heti nyolc óra magyar órám, a többi tizenegy órában pedig fejlesztem a gyerekeket, tehát kiscsoportokban minden osztályból, felmérjük az írásukat, olvasásukat ennek alapján.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Ez valóban így van, valahogy úszunk az árral, tanító nénik nem tudnak sokszor mit kezdeni ezekkel a gyerekekkel. Vagy meg sem mondják a szülõnek, illetve felmentem õket, nem tudnak róla. Ez nálunk Magyarországon tíz éve, körülbelül azóta terjed, addig semmit nem tudtunk, volt a normál pedagógia, és nem tudtak mit kezdeni a gyerekekkel, a mocorgó gyerekekkel, a figyelemzavaros gyerekekkel, s ezért kezdjük ötödik osztálytól a kiscsoportos fejlesztést.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Így lenne a helyes, a mi iskolánkban az idén kezdõdött, hogy alsó tagozatban külön foglalkozik fejlesztõ pedagógus a gyerekekkel, de akkora az iskola, hogy nem két ember kellene ide, hanem akár 5-6 ember is kevés lenne.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Hát a bizonyos periféria, nagyon sok tehetség tûnik el, mert a fejlesztés nemcsak a gyenge képességbõl, illetve a szétszórtságból ered, hanem van a nagyon tehetséges gyerek, õ is lehet hiperaktív valamilyen formában. Ezek a gyerekek sodródnak, jönnek a kiscsoportok, jön a kábítószer, ez a túlzó forma természetesen, ha a családi háttér nem olyan, és nem tudja feldolgozni az iskolai kudarcélményt. Az iskolában ha a kudarcélmény csökkenne, ha minden gyereket személyisége szerint egyénenként fejlesztenénk, és foglalkoznánk vele órán, akkor ez a probléma háttérbe kerülne.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Ez egy folyamatos munka, van némi tapasztalatom már, voltak olyan tanítványok, akiket gyógyszerrel is kezeltünk, szükség volt rá, volt olyan tanítványom, aki kettesbõl négyes tanuló lett, csupán arról volt szó, hogy a neuronsejtek rendezõdtek az agyban, megtanult figyelni, ma már középiskolások. Vannak olyan gyerekek, leérettségiztek, és már fõiskolára mennek, ha idõben nem vesszük észre, elkallódtak volna, lettek volna bukott tanulók valahol, és valóban megcsúfolt gyerekek.

Nagyné Szabó Ildikó, a Bicskei 1. sz. Általános Iskola tanára: - Nagyon sok függ a pedagógus személyiségétõl, ha olyan lelkületû ember áll a pályán, és bejön a szülõ, és megérzi, hogy segíteni akarnak, nem elnyomni, nem kiközösíteni, nem bélyeget akasztani, hanem segíteni, az a szülõ elindul, és elmegy a Kovács fõorvoshoz is, ha kell, mert tudja, hogy segítés lesz a gyerekén. Ha ez nincs, hogyha lekezelõ szinten szólunk a szülõhöz, ha idegesít egy gyerekprobléma, akkor jön a másik oldal, ami gyakori sajnos. 

Dr. Kovács Ferenc gyermekpszichiáter fõorvos, az Anonymus Alapítvány elnöke: - A gyermekek iskolai készségeit föl tudjuk mérni, hogy ezek hogyan fejlõdnek, van-e azokban valamilyen zavar. Olyan készségekrõl van szó, amelyek az íráshoz, olvasáshoz, szövegértéshez, beszédértéshez, a tanuláshoz, képességeinek a kifejtéséhez, harmonikus kifejtéséhez kellenek. Ezek közül némely állapot biológiailag meghatározott, és bizony zavart jelent. Ilyenek a manapság divatos szóval hiperaktivitásnak nevezett mozgékonyság, ilyen a figyelemzavar, figyelemzavar járhat mozgékonysággal, vagy egy speciális másfajta figyelemzavar, ilyen például a nagyon-nagyon-nagyon lassú gyerek és nagyon lassan fejlõdõ gyerek, ilyen az agresszív, külön kategóriában a bedühödõ, bemérgesedõ gyerek, és tulajdonképpen ilyenek a magatartási zavarral rendelkezõ gyerekek, ezzel terrorizálják gyakran az órát, a tanárt, a családot, a szüleiket, stb., tehát akik nyíltan opponálnak, akik bandákban utcán diszociális, aszociális dolgokat csinálnak, vagy éppenséggel annyira agresszívak, hogy már a kriminalitás felé sodródtak, és tulajdonképpen rendõrségi ügyeik vannak. Most ez a pedagógus ilyenekkel nehezen tud mit tenni, igaz, hogy az orvos sem tud, és kerülnek a gyerekpszichiátriára a gyerekek. Valahogy a tehetetlenség a pedagógia felõl a pszichológia és az orvosi oldal felé nyomja ezeket, mint hogyha ott volna megoldás, de ezekkel az orvosi lehetõségek hát nem nagyon tudnak mit tenni, ehhez család kell, ember kell, társadalom kell, törvény, jog és olyan pedagógia, amelyik egyénileg, személyesen, jól kommunikálva, rátermettséggel, határozottsággal, erõvel meg tudja fogni ezeket a gyerekeket. Amiben az orvos segíteni tud, az a hiperaktivitásnak a gyógyszerelése, bizonyos értelemben egy kicsit az agresszivitásnak a csökkentése, a bedühödésnek a mérséklése, illetõleg a figyelemzavarnak a korrigálása, valamint a lassú gyereknek a meggyorsítása bizonyos mértékben, erre különbözõ gyógyszerek vannak.

Dr. Kovács Ferenc gyermekpszichiáter fõorvos, az Anonymus Alapítvány elnöke: - Hát mondjuk jó, hogyha óvodás korban nem nagyon kerül rá sor, de elég gyakran kényszerülünk erre, hogy már akkor elkezdjünk. Sajnos éppen a kisiskolás kor az, ahol hamar megjelennek, vagy éppen kicsúcsosodnak a tanító néninek a problémái, mert lehet azt mondani, hogy talán a gyerek tanulási zavara nem is azt jelenti, hogy õbenne van a zavar, hanem a tanítást zavarja, és a tanító nénit zavarja. Itt van egy határ, hogy hol a tûrõképesség, hol a megfelelõ eszköz a tanító néni kezében, hogy ilyenekkel bánni tudjon, tehát igazából van lehetõség, hogy a gyerekeket egy kicsit jobb tanulási állapotba hozzuk, hogy a pedagógiai módszerek jobban érvényesülhessenek, de nem helyettesíti egyik gyógyszer sem magát a szülõt, a pedagógiát, a nevelést, a hozzáállást, a gyereknek a szeretetét, megbecsülését és így tovább.

Dr. Kovács Ferenc gyermekpszichiáter fõorvos, az Anonymus Alapítvány elnöke: - Addig, amíg jól diagnosztizálva, megfelelõ gyógyszerrel kezelve a gyerek megfelelõ pedagógus és szülõ kezében van, addig rengeteget korrigálódnak, fejlõdnek, jól érzik magukat, minden közösségi, vagy egyéni vagy érzelmi funkciójuk helyreáll addig, ameddig a gyógyszer benne van. Ezalatt az idõ alatt kell bele is építeni azokat a vonásokat, amelyek a kapcsolatokat majd késõbb megalapozzák, a tanulásnak az alapjait megadják, mert hogyha ez elmarad - és ez elég gyakori -, hogy csak úgy rábízzák a gyógyszerelésre, hogy most akkor szedi a gyógyszert jól van, akkor csöndben van, mert akkor nincsen semmi dolgom vele, nagyon is ott kell lenni, elé kell állni a gyereknek, hát hacsak nem mellé, vagy nem éppen ölbe venni, mert akkor a gyerek nagyon sokat tud korrigálódni. A gyógyszerelés, mondjuk egy-két évig szed valamit, utána természetesen ugyanaz a biológiai személyiség marad, mint azelõtt, a gyógyszerek biológiailag - úgy értem genetikailag vagy az idegrendszernek az alapmûködését tekintve - nem változtatnak, csak zakóba kell menni, hát akkor fölveszem a zakót, bevettem a gyógyszert, és akkor megfelelek az elvárásoknak, csak errõl van szó. Tehát gyógyszerelni egy kis esély arra, hogy a gyereket ne 5-6-8-10 iskolából rakják ki, hogy ne elkeseredjen, ne feladjon minden reményt, hanem beilleszkedjen abba a tanulási, családi és egyéb közösségi rendbe, amiben hát õ egyébként él.

Dr. Kovács Ferenc gyermekpszichiáter fõorvos, az Anonymus Alapítvány elnöke: - Nem annyira a gyerektõl függ, hanem a környezettõl függ, hogy segít, tud-e segíteni a család, megfelelõ iskolába tud-e kerülni, megfelelõ jogi, pénzügyi és egyéb, munkaügyi védelmet kap-e maga a család, mondjuk a szülõ. Alapvetõen jó kifutású maga az állapot akármelyiket tekintem, nem olyan súlyos, életveszélyes állapot, de ember kell hozzá.