- Két lányom van és mind a kettõ sportol. Nagyon fontos része az ember életének a sport. Egyrészt amellett, hogy olyan nagyon egészséges, másrészt leköti az ember fölös energiáit, levezeti a feszültségeit és fennáll az a lehetõség, hogy mondjuk, amikor majd kamaszodni fognak, mert míg kicsik, akkor nem hülyeséget fognak csinálni, hanem mondjuk normális dolgokra kötik le az energiáikat.

- Nagyobbik lányom teniszezik és karatézik, a kisebbik lány pedig teniszezik, most tanul és járunk vele mûvészi tornára.

- A nagyobbik 8 éves, hetente egyszer teniszezik és háromszor van karate edzése, de nem terheli le azt kell mondjam, kifejezetten jót is tesz neki. Az biztos, hogy hozzá is szokik, mert hát viszonylag korán kezdte, de azt hiszem, hogy õ amúgy is jól bírja, tehát már azt kicsi korában is láttuk, hogy rengeteg energiája van, amit valamilyen módon meg kell próbálni lekötni és tényleg mind a két sportág olyan, amit nagyon-nagyon szívesen csinál, õ is választotta meg kell mondjam mind a kettõt, tehát nem mi mondtuk. Sõt, én azt is szeretném, ha még esetleg emellett mást is kipróbálna, esetleg csapat labdajátékot, mondjuk kosárlabda vagy foci, vagy azért más is érdekli.

- Nem, ez nem fordult elõ. Hát igazából most lesz majd lassan két éve, hogy karatézni jár. Jár versenyekre is és amikor bizony az elsõ versenyén nagyobb lányokkal összekerült és hát alulmaradt a versenyben, akkor nagyon elkeseredett, de akkor sem gondolta azt, hogy abbahagyja.

- Nem olcsó, de azt mondta

- Hát most már havonta négyezer forint a tagdíja, külön ugye ha versenyekre megy az ember, akkor mindenféle nevezési díjakat kell befizetni, ugye maga a sportruházat hozzá, meg az eszközök sem olcsóak, de ameddig megengedhetjük és ezt szívesen csinálja, addig mi is nagyon szívesen áldozunk erre.

- Ez nemcsak a mi döntésünk lesz gondolom, akkor ezt hosszas beszélgetést fogja megelõzni, de azért szerintem el fogjuk neki mondani, hát nem tudom. Tehát az biztos, hogy attól fog függeni, én nem örülnék neki, megpróbálnám lebeszélni, hogy maradjon ugye ez az élete része, de ne váljon csak versenyzõvé.

- Hát attól tartanék, hogy ugye ez a sportban ismert, hogy akkor bejönne ez a magántanuló, nagyon sok sportolótól hallani, hogy magántanulóként tanulta végig az iskolákat, hogy így nem voltak igazán, nem volt benne az iskolaéletben, a barátok között, hogy ez mennyi idejét elvette. Én azért ennyire nem szeretném kiélezni a dolgot, én jobban örülnék, ha ez a szint maradna.

- Minden héten egyszer, például a hétfõ.

- Egy éve.

- Hát anya, mert õ nagyon szeretett teniszezni, mert addig is tanultam apával külön, az volt a legjobb, mert az nem került pénzbe.

- Én nagyobb részét igen.

- Szeretek is, meg azért is, mert anya is akarja, szereti a teniszt. Apa is tanul, mint én, mert addig õ nem tudott teniszezni.

- Mindig, kivéve egyszer, amikor nem azt szerettem volna, meg maradni akartam volna még az oviban.

- Azért, mert izmosak leszünk tõle, meg jól még a lábunk nyúlik is a tenisztõl.

- Hátha azt kell, akkor azt kell.

- Nem, de szeretnék is meg nem is.

.: - Úgy, hogy kevésbé szeretnék.

- Hát azért inkább szeretnék.

- Hátha már az iskola lesz, már nem.

- Már akkor nem bírom, hogy egyszer az egyiket, a másikat, egyszer az egyiket a másikat.

- Például, amikor a nyári szünet lesz az iskolában, akkor majd lesz egy kicsit tenisz. De az iskolában torna is van, amire befizettek már anyáék, hogy legyen, nem lehet.

- Hát igen majd szeretnék.

- Igen.

- A teniszben, mert azt már elkezdtem egy éve.

- De attól még azért az iskola után anyáékkal el szoktunk menni.

- Én nem. De végül is ezt meg lehet úgy is csinálni, hogyha egyik nap ezt, a másik nap azt.

- A tanulás, mert nem tudok annyira írni.

- Igen, mind a ketten atléták voltunk. Ez azt jelentette, hogy én egészen kiskoromtól, tehát már általános iskola elsõ tagozatától kezdve úgymond leigazolt kékkönyves versenyzõ voltam, ami azt jelentette, hogy minden délután edzésen voltunk. Hát persze alsóban ez azt jelenti, hogy még egy ilyen általános kis tömegsport, tehát nem speciálisan külön versenyszámokra bontva készültünk, de már rendszeresen minden délután mozogtunk és akkor természetes kiválasztódás alapján derült az ki, hogy ki miben tehetséges és akkor, amint kialakult az, hogy valakinek érdemes ezzel a sportággal atlétikával foglalkozni, akkor igenis ottmaradtunk és akkor már a rendes versenyszerû sportot ûztük, ami azt jelentette, hogy egészen kis korunktól kezdve gyermekkorosztályban már versenyeztünk. És aztán késõbb serdülõ, majd ifjúsági szinten és én egészen gimnazista, fõiskolás koromig csináltam, a férjem pedig õ még amikor elvégezte a TF-et, akkor hagyta abba. Tehát õ még egészen addig versenyzett.

- Én azt mondom, hogy én semmiképpen nem hagynám ki, ha újra választanom lehetne, én ugyanezt csinálnám. De talán akkor egy kicsit más volt, mint most. Akkor még nem voltak olyan olyan óriási követelmények az iskolában. A szülõk még egy kicsit úgymond szabadabbak voltak, nem voltak ennyire betáblázva, nem volt az a nagy hajtás és önállóbbak is voltunk. Tehát ez azt jelentette, hogy én már alsós koromban, én debreceni vagyok és én már ki tudtam menni egy villamossal gyalog a pályára, tehát ott engem nem kellett kísérgetni. Azért ez manapság ez már így nem megy. Sokkal jobban féltik a mai világban a szülõk a gyerekeiket, mintsem, hogy el merjék engedni.

- Szerintem ez kiderül, tehát minden szülõ ismeri annyira a gyerekét, illetve ha a szülõ nem látná ezt, akkor egy edzõ, illetve egy testnevelõ tanár ezt pontosan fel tudja mérni, hogy az a gyerek, akit éppen most õ elküld versenyre, az a gyerek alkalmas-e arra. Itt nem olyan versenyt kell érteni, itt egyszerûen egy egyszerû inkább versengés, fõleg még ezt most inkább alsós korban értem. És aztán ez természetesen kiderül, mert az a gyerek, aki alkalmatlan a versenyezésre fizikailag, az lehet, hogy nagyon jól teljesít edzésen, de késõbb, amikor már tényleg úgymond komoly megmérettetésnek van kitéve és már nem úgymond versenyzésrõl van szó, hanem egy komoly országos versenyrõl, akkor õ ott a versenyen rosszul fog szerepelni pontosan amiatt, mert a pszichéje esetleg nem bírja a terhelést, a pszichikai terhelést. Tehát a teljesítménye gyengébb lesz és lehet, hogy pont emiatt õ abbahagyja a versenysportot. De már akkor ott van az, hogy megszerette a mozgást és ha más nem, igénye lesz arra, hogy õ mozogjon. És ez pont elég. Tehát nem feltétlenül kell gyereknek versenysportolónak lenni, egyszerûen csak a gyerekeknek fontos, vagy fontos lenne az, hogy már kiskorban megszeressék a mozgást és hozzátartozzon az életükhöz. Még ha csak kimegy egyet focizni a többiekkel a játszótérre egy órát, az bõven elég egyelõre kis korban.

- Persze, én szerintem a kerületekben minden kerületnek kell legyen egy sportfelelõse, aki tájékozott ebben a témában. Tehát aki meg tudja mondani, hogy hol van lehetõség mozogni. De ha esetleg ilyet nem talál meg az ember, akkor minden iskolában, mivel manapság már azért ezek a sportot szervezõ emberek úgymond rá vannak utalva arra, hogy megtalálják a gyerekeket, tulajdonképpen a gyerekeknek már nem is kell sokat tenni, pontosabban a szülõknek, mert hát szinte keresik és toborozzák a gyerekeket. Tehát igazából elég sok fajta sport közül lehet választani. Hát ilyen mondjuk az úszás, az szinte minden intézményben, iskolában, akár

- Egyáltalán nem. De, ha valaki nagyon ügyes, tehetséges, azt egy sportszakember meglátja, akkor azt elmondhatja a szülõnek, hogy na ennek a gyereknek kiváló adottságai vannak és a szülõ azt mondja és a gyereke is azt mondja, hogy õ nagyon szívesen jár ide rendszeresen, mert ahhoz, hogy valaki versenyezzen, ahhoz már föl kell azt vállalni, hogy rendszeresen járok edzésre. És a gyerek azt mondja, hogy én nagyon szívesen ezt fölvállalom és a szülõ is tudja ezt biztosítani, akkor miért ne próbálná meg. Bármikor abba lehet hagyni, senki nem kötelezi õt arra, hogy ezt most bizonyos ideig csinálja. Addig csinálja, amíg mindenkinek jó és pont a sikerélmények azok, amik motiválják, hogy még tovább és még tovább csinálja.

- Lehet, hogyne lehetne. Hát igazából itt az edzõ az alkalmazott, aki arra van kitalálva és arra szerzõdtették, hogy ott gyerekkel foglalkozzon. De õ ott nem döntheti el a szülõ, illetve a gyerek helyett, hogy mi a jó a gyereknek, õ tanácsot adhat. Egy irányelvet, mert egy szülõ nem tudhatja, hogy a gyereke mennyire tehetséges, pont az edzõ az, aki azt mondja, hogy õ most jó lenne erre, jó lenne arra és a szülõ az csak fölméri, hogy tudja-e vállalni, hogy a gyerekét õ versenyekre hordja, illetve õ ismeri a gyerekét a legjobban, hogy az õ gyereke alkalmas-e erre. És hogyha az edzõnek õ azt mondja, hogy õ nem szeretne versenyezzen, semmi gond. Hát miért ne járhatna edzésre attól még, hogy õ nem versenyez.

- 10 éves leszek április 7-én.

- Igen, kosárlabdázni járok, azért, mert anyukám nagyon jó sportnak tartotta, meg nekem van érzékem is ehhez. A nyáron sokat kosárlabdáztam, amikor az unokatestvérem is eljött.

- Mert egyedül ez indult az iskolában a tornateremben és nagyon szeretem a kosárlabdát. Otthon van is egy palánkom, meg három kosárlabdám.

- Ezek külön edzések délután, elõször bemelegítünk, utána írunk a füzetbe és

- Hogy mi lesz a házi feladat esetleg.

- Igen, ezeket meg kell jegyezni és otthon kell gyakorolni.

- Kedden az volt a házi feladat, hogy gyakorolni kellett otthon a sarkallást.

- Nem, hanem csak úgy megjegyzésbõl, emlékeztem rá és gondolkodva csináltam meg az egészet.

- Játékok, meg a végén egy ilyen meccs-féle.

- Igen, most szerdánként járok úszni.

- A kosárlabdát, mert az hetente kétszer van és ahhoz több érzékem van, mint az úszáshoz.

- Sokféle jó van benne, például az, hogy gyakorlunk és nagyon sokat futunk és ezáltal sokkal gyorsabban fogunk futni, ugrani kell magasra és úgy lehet bedobni a palánkba és azért jó.

- A mai edzés után megéheztem egy kicsit, de a többi edzésen nem volt még ilyenre sor.

- Igen.

- Hátha nem fejeztem be a tanulnivalót, akkor igen.

- Igen.

- Hátha egy kicsit iszom meg egy kicsit eszem, akkor nagyon jól vág az eszem és volt úgy kedden vagy valamikor, hogy a házi feladatomat olyan gyorsan írtam le a matematikát öt perc alatt, a nyelvtant pedig tizenöt sport után, meg sport elõtt jobban fog az agyam.

- Az elsõ célom az, hogy nagyon gyorsan fussak, én legyek a leggyorsabb futó az osztályban.

- Mert nem én vagyok a leggyorsabb futó.

- Egy kicsit igen, mert mondjuk van egy barátom a Márk és hát nem mindig vagyok olyan gyors, mint a Márk, nem tudom néha lecselezni. Vagy mondjuk, ha kapus vagyok, akkor nem mindig tudok érzékelõdni a labdára, mert ha mondjuk a Beni lepasszolja a Márknak, akkor ha a Márk gyorsan idõzít az gól lehet. A kosárlabdával még az is a célom, hogyha mondjuk magasra megy a labda és én azt nem érem el, akkor azt meg tudjam fogni, mert ha mondjuk nem érem el, de elérem mégis és dobom, akkor beollózhatják nekem.

- Nem, eredetileg nem gondoltunk semmi ilyenre, az úgy menetközben jött. Az, hogy a gyerek csak sportoljon, az egészség kedvéért, erre ma Magyarországon nagyon kicsi esély van és lehetõség.

- Véletlenül került az egyesületbe. Eredetileg úsztunk, csak az egészség kedvéért mind a három gyerekemet hordtam úszni esténként. Ebbõl alakult ki, hogy a gyerek jó úszó lenne, de ezt még egészen jól ki tudtuk kerülni, hogy úszó legyen, de amikor ötödikes lett és iskolát váltottunk, ott a tornatanár öttusa edzõ volt és kiszúrta a gyereket magának, hogy hú ebbõl õ remek sportolót tudna faragni és hogy engedjem el. Én akkor ebbe belementem. Eleinte még nagyon minimális volt az edzésszám, ez azt jelentette, hogy délutánonként volt, hetente háromszor úszás és a hét végén egyszer egy futás. De amikor elkezdõdtek a versenyek, egy másik egyesületben is megtetszett a gyerek és jött a lehetõség, hogy menjen oda versenyezni. Ezt az egyesületet jobbnak láttuk arra, hogy a lehetõségei jobbak egy helyen vannak az edzések, viszont itt már nagyobb edzésszámok voltak. Elkezdõdött egy olyan folyamat, amibe egy idõ után az ember már nem tud beleszólni. Egy olyan hihetetlen edzés mennyiség, a jelen pillanatban heti 14 darab edzése van a gyereknek. Kezdõdik azzal, hogy hajnali hatra kell járni úszni vagy futni, a délután felváltva van az úszás, vívás, lövészet, mindennap gyakorlatilag más és másképp. Kétségtelen, hogy a gyerek eredményeket ér el, tehát fejlõdik és halad, csak valahogy úgy érzem, hogy egy kicsit kicsúszott a kezembõl ez az egész dolog. Ha én el szeretnék menni, akár egy kirándulásra, akár egy családi programra és kihagynék egy napot az edzésbõl, akkor abból már probléma adódik az edzõvel, hogy a gyerek nem jár rendesen edzésre. Pedig adott esetben csak egy edzésrõl van szó. Vagy fél év folyamán elõfordult, hogy háromszor reggel elaludt a gyerek és akkor jönnek a retorziók, hogy nem mehet erre a versenyre, nem mehet arra. Túl sok lehetõsége mondjuk az edzõnek sincs arra, hogy megvonjon a gyerekektõl bármit. Mindent a szülõknek kell fedezni, az összes felszerelést, az összes utazást. És se jutalmazni igazán, se büntetni nem igazán tud az edzõ sem. Tehát õ is egy elég nehéz helyzetben van, ez kétségtelen. De az, amiért mi elkezdtük, hogy csak sportoljon a gyerek, mert kedve van hozzá, némi tehetsége is, az kicsúszott a kezünkbõl és elment egy elég erõteljes élsport irányába.

- Nem, nem. Késõbbiekben elképzelhetõ, hogy lesz. Hát õ még most csak 14 éves, az egyesületet egy italgyártó cég szponzorálja, ami úgy néz ki, hogy nyilvánvalóan mi nem tudjuk, hogy milyen összeggel szponzorálja hátulról. De versenyeken jókat szoktunk mulatni azon, hogy megkapják a sapkát a gyerekek, de csak addig, amíg fölállnak a dobogóra, utána vissza kell adni. Jutalmazása azon túl, hogy az edzõ megdicséri vagy nem dicséri, semmi nincs.

- Az úszást azt gyakorlatilag 3-4 éves korában kezdte, de azt kifejezetten csak az egészsége kedvéért, hogy tanuljon meg úszni. Ha ezt nézem, akkor gyakorlatilag már tíz éve valahol sportol, de ebbõl, ami igen intenzív 12 éves kora óta, tehát két éve.

- Neki borzasztó nagy kedve van, tehát ezzel nincs igazán probléma és ez ami igazán gondot jelent az edzõ és köztünk adott esetben szülõk közt, hogy mi borzasztó soknak érezzük ezt az egészet. Õ állítja, hogy ez a gyerekeknek nem jelent olyan nagy gondot és a gyerekek nyugodtan terhelhetõk és semmi probléma, negatív nyomot nem látok a gyerekben, sõt doppingolja a gyereket ez az egész versenyzés, neki ebben sikerei vannak, õ nem egy túl jó tanuló, ez valahol kompenzálja a gyerek ezt a dolgot. Tehát nem arról szól, hogy nekem most hajtanom kell korbáccsal. Igazándiból vissza kéne fognom, de nem tudom.

- Itt kifejezetten az eredmény sportra ment el minden. Én megértem az edzõnek is a problémáját, neki eredményt kell felmutatni ahhoz, hogy itt az egyesületnél szponzor legyen, pénz legyen, támogatás legyen, eredményt meg csak úgy tud elérni, hogy vasfegyelemmel és erõteljes edzéssel hajtja a gyerekeket.

- Azt hiszem nincs, mert az iskolai sportok nagy része, ami még a hetvenes években volt, ezek valahogy úgy eltûntek. Tehát a mi általános iskolánkban míg a fiúk fociznak, némi kosárlabda van, de semmi egyéb sporttevékenység igazán az iskolákban nincs.

- Ezt nem tudom megmondani egyelõre, egy picit homokba dugjuk itt a fejünket, mert egyelõre úgy tekintem, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy a gyerekbõl õrült nagy élsportoló legyen. Természetes, ha az lesz nem fogok tiltakozni, egyelõre csináljuk addig, ameddig bírjuk, megpróbáljuk elõteremteni erre az anyagi fedezetet is. Szóval egyszerûen nem szabad belegondolni abba, hogy mi lesz akkor, ha. Meg kell oldani, mert mást nem tudok, hogyha a gyerek érdeke ezt akkor úgy kívánja, én úgy vagyok az anyagi problémákkal, hogy azt mindig elõteremtem, ami a gyerekeknek kell.

- Itt az« egyesületben aránylag még ehhez képest, hogy 14 edzést kapunk, havi térítési díj van és ez kifizethetõ. Ma még legalábbis számunkra ez háromezer forintot jelent, de van olyan egyesület, ahol ez ötezer forint, ehhez a mi esetünkben még hozzájön a komplett felszerelés. Addig, amíg csak úszni és futni kell, addig ez kevésbé jelent gondot, de már ha vívásra kerül a sor, ott már igen komoly összegbe kerül a felszerelés, amit az egyesület már nem tud biztosítani.

- A vívó felszerelés, hogyha újonnan akartuk volna megvenni 150 ezer forint körüli összegbe kerül. Ahogy a gyerek nõ, azt úgy cserélni kell. Nekünk szerencsénk volt, mert találtunk olyat, aki éppen kinõtte és használtan meg tudtuk venni és részletekben meg tudtuk venni, tehát apránként adtunk ki rá körülbelül olyan ötvenezer forint körül. De eleve ebben a gyerek már nem mehet versenyre, de akkor nem tudom még pontosan, hogy mi lesz. Itt jön az én problémám az esetleges élsportban, hogy itt ma már Magyarországon szerintem csak azok tudnak igazán labdába rúgni, akiknek megfelelõ anyagi fedezetük van. Tehát lehet egy gyerek borzasztóan tehetséges, hogyha a szülõ nem tudja vállalni ezeket a költségeket, akkor ez a gyerek elveszik.

- Hát azt hiszem, ezt nem tudnánk megoldani, bizonyos fokig szerencsés vagyok, hogy a másik két gyerek, az nem a sportban tehetséges, hanem a tanulásban és így azt olcsóbban meg tudjuk úszni, de fogalmam sincs, hogy ezt hogy tudnánk megoldani minimálbérbõl, kisfizetésbõl élõk. Ez szerintem kivitelezhetetlen.