- Gyerekekrõl felnõtteknek.
- Jó napot kívánok! Én hallgatom ezt a mûsort nap mint nap
és aggódom a kis unokámért, és tanácsot szeretnék kérni, a
magasságával kapcsolatban szeretnék beszélni vele.
- Mv.: Mennyi idõs ez a gyerek?
- Öt éves és 102 centi. 93 centi volt három éves korában
és azóta évente csak négy centit nõ.
- Mv.: Fiú, lány?
- Kislány.
- Mv.: Mennyi a súlya?
- Tizenöt kiló. Mindene olyan kis húsos, csak a magasságával
van gondom.
- Mv.: Mi a helyzet a családban? Papa, mama?
- A papa az 180 centi, a mama az 160.
- Mv.: Nem tudom, ön az édesanyának vagy az édesapának az
édesanyja?
- Az édesanyának az édesanyja vagyok.
- Mv.: A 160 centis mamának az édesanyja.
- Igen
- Mv.: És a mama az nagyobb volt, úgy emlékszik?
- Igen, úgy emlékszem, hogy õ nagyobb volt és van egy fiam,
aki szintén kicsi volt, de aztán megnyúlt, úgyhogy õ elérte
azt a 175 magasságot.
- Mv.: Hát az teljesen normális. Na most a szülõk is
aggódnak, vagy csak ön?
- Hát az édesanyja is, igen, mindig mondogassa, hogy a Karola
kicsi, mert óvodába jár és jóval magasabbak a csoporttársai.
- Mv.: Az orvosuk mond-e valamit, hogy lát valami aggodalomra
okot a dologban.
- Én megkérdeztük az orvost, és azt mondta, hogy az átlagon
belül van.
- Mv.: Nem tudom, hogy a nagyszülõk milyenek, tudja, mert hát
ez oda is visszanyúlhat.
- Én 150 centi vagyok.
- Mv.: Na hát akkor nagymama...! Mi a kérdés?
- Hát igen, csak hát szeretnénk, hogyha egy kicsit magasabb
lenne és lehet-e az, hogy esetleg késõbb indul meg nála a
növés.
- Mv.: Ezt meg tudjuk kérdezni az orvostól. Magát zavarta a
magassága élete során?
- Engem nem, de viszont a lányom meg most is úgy érzi, hogy õ
kicsi.
- Mv.: De azért látja, milyen jól férjhez ment és milyen
két jó gyereke lett?
- Hát igen, és tündériek. Esetleg fogok majd jelentkezni egy
év múlva, hogy alakult.
- Mv.: Hát erre nagyon kíváncsi lennék.
- Jó.
- Mv.: Köszönöm szépen.
- Én is köszönöm. Viszonthallásra!
- Mv.: Viszonthallásra! Mielõtt egy év múlva majd újra
meghallgatjuk a nagymamát, mit szól doktor úr ehhez a 102
centihez?
-dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Nincsenek elõttem a
táblázatok, ez valóban kevesebb, abban biztos vagyok, hogy az
ötéves középértéknek nem felel meg. Hát alacsonyabb ez a
gyerek és ugye a nagymama meg van elégedve a súlyfejlõdésével,
de az is valószínûleg még a 100 centihez kevés. Nem tudok mást
javasolni a nagymamának, mint hogy türelmesen várjon, ugyanis az
könnyen elõfordulhat, hogy ez az unoka ez pont õrá fog ütni,
és akkor csak annyit lehetne elérni fárasztó vizsgálatoknak a
során, hogy tényleg az a helyzet.
- Mv.: Mert hogy beavatkozni nem lehet.
- SzI.: Ebben a helyzetben 99 és fél százalékra merem tenni
azt, hogy itt beavatkozásnak nincs oka és nincs lehetõsége sem.
Az a helyzet, hogy valódi törpenövéseknél, ez messze nem az az
elmondás alapján, amikor kimutatható a hormon apparátusnak
valamilyen sérülése. Ott már vannak beavatkozási lehetõségek,
tehát lehet pótolni a növekedési hormont, de a legjobb
tudomásom szerint ott sem lehet egészen megnyugtató és egészen
tökéletes eredményeket elérni. Arról nem beszélve, hogy minden
kezelésnek vannak kockázatai. Most természetes, hogy ha azt
mondja a nagymama, hogy ez a gyerek 65 centi magas ötéves
korában, akkor azt mondom, hogy hiába van kockázata vagy hiába
kellemetlen és hiába jár naponta vagy kétnaponta vagy
háromnaponta szúrásokra a gyerek, számára mégis meg kell
kísérelni azt, hogy behozzuk az elfogadható átlagba a gyermeknek
a testmagasságát.
- Mv.: Ilyen esetekben egyébként doktor úr milyen kórházi
osztályhoz kell fordulni, ezt nem szokták tudni a szülõk.
- SzI.: Minden komolyabb, nagyobb gyerekkórháznak, klinikáknak
általában van endokrinológus specialistája. Ezzel nem zárom ki
azt, hogy más gyerekkórházaknak, tehát esetleg kisebb megyei
kórházban is nem fordulhat elõ, hogy endokrinológiához jobban
értõ szakember, tehát nem ezt akartam mondani, én azt mondtam,
hogy a nagy kórházaknak gyakorlatilag biztosan van endokrinológus
specialistája és akkor ott meg tudják csinálni akkor azt a
néhány alapvizsgálatot, aminek a segítségével eldöntik azt,
hogy van-e egyáltalán, szóba jön-e beavatkozásnak a
szükségessége, vagy pedig nem.
- Mv.: Kérdéseiket a 328-89-72-es számon várjuk. /Zene./



- Azt szeretném megkérdezni, hogy van egy három és féléves
kisunokám és ha olyan problémánk van, hogy észrevettük, hogy
este kancsal a gyerek. Mikor - az egyik szemével - és elvittük a
szemészetre. Három napig kellett csepegtetni a szemét, a negyedik
napon kellett vinni kiméretni és már szeptember óta szemüveget
hord. Megállapították, hogy hat dioptriás...
- Mv.: Hat?
- Hat. És fizettünk - nem is tudom, huszon-valamennyi ezer
forintot a szemüvegért, de nem is ezt akarom elmondani. Már
borzasztó sokban van, attól függetlenül, hogy elvált a lányom
és kicsi nyugdíjból élünk, meg gyesen volt még akkor, és
vissza kellett egy fél év múlva vinni. Hát nem mertük oda
visszavinni, egy maszek orvoshoz vittük ki a klinikára. Õ kimért
neki 3 dioptriát az egyik szemére, a másikra 3.5-et. És újra
vissza kelett vinni egy fél év múlva. Na most ott vagyunk, hogy
romlott egy felet - hordja a szemüveget, azt, amit ez a fõorvosnõ
írt neki, és visszavittük újra kivizsgálásra és romlott a kis
szeme. Pedig hordja a szemüveget. De azt mondta a fõorvosnõ, hogy
ne legyünk kétségbeesve, mert mire iskolába kerül, mert
plusz...
- Mv.: Igen, igen...
- És azt mondja, hogy ez kialakul, szóval szépen rendbe jön,
ha hordja a szemüveget. Na de a borzasztó a borzasztóban, azt
mondja a lányom, hogy már ha itt vagyunk, vigyük már vissza
ahhoz a másik doktornõhöz is, ki van tágítva szeme, és akkor
vigyük vissza ahhoz, aki a legelõször a hatot mérte neki és
képzelje el, visszavittük oda, és megint hatot mért neki. Elõtte
egy félórával a másik rendelõben hármat mértek.
- Mv.: Hát ez elég nyugtalanító. Mind a kettõ
gyerekszemész?
- Mind a kettõ, mind a kettõ, mind a kettõ és nagyon híres
mind a kettõ.
- Mv.: Természetesen én magam nem vagyok szemészorvos, meg
fogunk kérdezni valakit, hogy ilyesmi hogy fordulhat elõ.
- Na, ezt szeretném kérni, hogy hallgatom mindig a mûsorukat,
hogy megkérni, hogy ez egy rettenet. Most azt mondta a lányom, ott
tartunk, hogy vissza kell vinni megint a gyereket, azt mondja, de ha
megint azt mondják, hogy romlott a szeme...
- Mv.: Igen...
- És az egyik ilyet mond, a másik olyat mond, mert az óvó
néni is azt mondja, mert tökéletesen látott a gyerek eddig is,
csak este mi észrevettük, hogy úgy érdekesen befele néz az
egyikkel és ezért vittük el. Nem azért, mert nem látott, hát
még mászott, még menni nem tudott, a szemüvegem, ha egy morzsa
leesett, azt felvette és megette.
- Mv.: És tessék mondani, mind a két szemüveggel a gyerek
ugyanúgy viselkedett, tehát nem vették észre, hogy mondjuk a
hatos jobban zavarja, vagy a hármasnál valami problémája volt?
- Nem, nem, nem, semmit, és szívesen hordja most is a
szemüveget, szóval nincs olyan probléma, hogy na, Vivikém, vedd
fel a szemüvegedet, mert megyünk, ugye felkeltünk,
megfésülködtünk, megmosdottunk, megyünk az óvodába, veszi fel
a szemüveget, szívesen veszi fel.
- Mv.: És mondja, azt nem lehetne, hogy valamiképpen
szembesíteni ezt a két orvost a másiknak a diagnózisával?
- Na, ezt nem tudom.
- Mv.: Nagyon kellemetlen helyzet, de én azt gondolom, hogy hát
az ember a gyerekéért felvállal ilyen nagyon kellemetlen
helyzeteket.
- Hát nem?
- Mv.: Én megtenném, õszintén szólva. Vagy pedig...
- Hogy most, ha visszavisszük ugye?
- Mv.: Igen.
- Valami rettenet, amiben élünk. Az óvodában is mondják,
hogy el se vitték volna, mert ezt a gyerekek hatéves korukra
kinövik. Ez annyira bánt bennünket.
- Mv.: Számomra, mint laikus számára eléggé ijesztõ volt ez
a történet és szinte felfoghatatlan, hogy történhet ez meg, de
úgy látom, hogy a doktornõ viszonylag nyugodtan hallgatta.
- dr.Sényi Katalin gyermekszemész. Hát elég gyakori
probléma ez. Ugye, ha egy kisgyerek elkezd kancsalítani, az egy
jel arra, hogy valami problémája van, nem tudja kiélesíteni a
képet az egyik szemmel. Nagyon jól mondta a nagymama, estére
elfárad, kikapcsol. Egyik szemét tökéletesen kiélesíti, a
másikat pihenteti. Van amikor csak egy szemmel kancsalít, itt azt
hallottuk, hogy a jobb szeme, de elõfordul, hogy váltva,
egyiket-másikat váltva kancsalítja. A kancsalság kezelése az
lépcsõfokokból áll. Elõször pupillatágításban a
legtökéletesebb szemüveget kell feladni. A pupillatágításnak a
módjáról, a minõségérõl megoszlanak a vélemények, egy a
lényeg, hogy az alkalmazkodást teljesen ki kell szûrnünk.
- Mv.: Itt három napig volt a kislány ilyen csepegtetés
fázisban.
- SK.: Három és féléves gyermeknek be lehet csöppenteni
három nap alatt is annyi mennyiségû atropint, hogy bénuljon az
alkalmazkodás, de ez szülõtõl is függ, hogy vajon
belecsöppentette-e, valóban belejutott-e az a szemcsepp, hogyan
tágult meg. Tehát a tágítás minõségétõl is függ, mert
háza válogatja, van aki öt napig tágít, van aki atropin kenõcsöt
használ, van aki atropin-cseppet, ez már lényegtelen, hogy mivel
és mennyi idõ alatt. Van olyan szemész, aki ott helyben saját
maga csöpögteti, legalább háromszor-négyszer az
alkalmazkodásbénító cseppet. Az egy rövid hatású tágító,
az is hasonló eredményt tud hozni. Manapság már sokan
használnak komputereket, gyerekeknél ez nem nagyon bevált
módszer, hiszen a gyerek bele se ül a komputerbe, de ha beleül,
akkor nagyon tud alkalmazkodni, sokkal inkább, mint egy felnõtt,
de komputerrel is lehet ellenõrizni azt, hogy vajon tényleg annyi
dioptriája van-e, mint amennyit mért az orvos. A differencia, amit
itt elmondanak, az adódhatott abból is, hogy elõször megkapta a
jó tágítás, a háromnapos tágítás után a maximális
korrekciót. Ez a helyes kezelés. Utána el kell dönteni, hogy a
szemüveg alatt is kancsalít-e, vagy nem. Mert ha szemüveggel
együtt kancsalít, akkor az azt jelenti, hogy még mindig nem
használja a teljes korrekciót. Hat dioptriánál valószínû nem
kancsalított, csak sokallták a dioptriát és ezért elmentek
megkeresni egy másik szemorvost, aki - ezt nem tudom, aki szûken
mérte meg valószínûleg elõször, hiszen csak másodszori
alkalommal hallottam azt, hogy tág volt a szembogár és tágan
elvittük mindkét helyre.
- Mv.: Így van, fél órán belül a két helyen voltak.
- SK.: Tehát elsõ alkalommal õ megmérte azt, amennyi
hiányzott a gyereknek ahhoz, hogy élesen lásson. Tehát nem a
teljes értéket, csak annyit, amennyi hiánya van az egyik szemen,
hármat mért a másikon, a másikon három és felet, annyi hiánya
volt akkor éppen, ami azt jelenti, hogy a maradék három
dioptriát vagy négyet, vagy amennyi hiányzott, még a valódi
értékhez képest azt õ le tudta alkalmazkodni. Na most felírta
valószínû, hogy készített is róla egy jegyzetet, és amikor
visszajött tágításban a gyerek három hónap múlva, láthatta,
és azért emelte meg az értéket, mert nem volt elegendõ az
érték.
- Mv.: Azért mondta, hogy romlott a szeme.
- SK.: Azért mondta, hogy romlott, nem volt elegendõ. Látta,
hogy a szemüveg alatt van egy kis beigazító mozgás, különben
nem emeljük meg a szemüveget ok nélkül. Tehát nem elegendõ a
dioptria, valószínû több kell. Nem az, hogy romlott a szeme,
hanem nem kapta meg a teljes értéket. És ezért mondjuk négyest
írt vagy három és felest írt mind a kettõre, ez most nem
derült ki. Akkor gyorsan elmentek a másikhoz, õ is látta a maga
jegyzetét, hogy hatost mért, miért nem hordja ezt a hatost, hát
fél év alatt nem nõhet három dioptriát a szem, tehát ez emberi
tényezõ. Elõször azt akartam mondani, hogy a gyerekem lázas,
akkor többféle módszerrel tudom kezelni. Rögtön adhatok neki
antibiotikumot, lázcsillapítót vagy betehetem a fürdõkádba és
megpróbálom konzervatív módszerrel lecsökkenteni a lázát és
adni vitaminokat és akkor azzal próbálom erõsíteni az õ
ellenállóképességét és megfigyelni, hogy mi okozza a lázat.
Ezek szemléletbeli kérdések. Itt a legfontosabb az, hogy az ember
ténylegesen rábízza arra a kollégára, akinek van gyakorlata a
gyerek kezelését és természetesen értse is, hogy mit kezelt.
- Mv.: Ez a legfontosabb, mert meggyõzõdésem, hogyha
elmagyarázták volna a nagymamának meg a mamának, hogy mirõl van
szó, megértette volna. Nagyon - hogy mondjam - merész ötlet
volt, mikor én azt mondtam, hogy le kéne így leplezniük magukat?
- SK.: Mindenképpen ha szót értek én vagy hasonló helyzetbe
kerülök saját magam, ha azt látom, hogy a gyerek nem hordja a
hat dioptriás szemüveget vagy kétségbe van esve a család a
hatostól, de én hatost mérek, akkor mérlegelem, hogy mivel
csinálok nagyobb jót a gyereknek, azt, hogy hordatom vele egy
kicsit alulkorrigált, gyengébb szemüveget és állandóan
alkalmazkodásra késztetem és tovább fog tartani a kancsalság
kezelése, vagy mégis leülök a szülõkkel és megbeszélem, hogy
nem rosszabb a szeme, mint fél évvel ezelõtt, csak még nem nõtte
ki azt a dioptriát, ami kell. Higgyék el, hogy nekem sem érdekem
az, hogy hányasat írok fel, az a lényeg, hogy a gyerek
gyógyuljon és jól lásson. Mint hallottuk, nem vettek észre
különbséget a viselkedésében, szemüveg nélkül, szemüveggel
egyformán jól látott mind a két szemüveggel vagy mind a
hárommal...
- Mv.: A morzsát megtalálta és felszedte, mondja a nagymama.
- SK.: Összességében azt tudom mondani tehát, hogy picit
több idõt kell rászánni arra, hogy elmagyarázzuk ha kell a
nagymamának, a nagypapának, a testvérnek, aki még beleszól,
mindenkinek, aki a gyerek környezetébe kerül és jót akar neki,
hogy ne ötféle véleménye közül aztán ne tudják
kétségbeesetten, hogy mi a következõ lépcsõfok. Én le szoktam
rajzolni egy ilyen kis táblázat formájában, hogy elsõ lépés a
legtökéletesebb szemüveg, a második a legtökéletesebb látás
mind a két szemen, nem baj, ha kancsalít. Ehhez le kell tapasztani
azt a szemet, amelyik a vezérszem, utána váltva kell takarni,
hogy ne legyen kóros kapcsolat a két szem között, de ha a hatos
dioptria rögtön párhuzamosba hozza a szemeket és azt látom,
hogy mindkét szemet egyformán használja, akkor egyáltalán nem
is kell takarni. Itt nem is volt szó takarásról, tehát azt kell
gondolnom, hogy talán mégis az az elsõ kezelés, az a számomra
szimpatikusabb. Az a szabály, hogyha pluszos dioptriát mérünk a
gyereknek, akkor a maximumot kell odaadni, amit elfogad és csak
nagyon-nagyon lassan, nagyon-nagyon óvatosan kell csökkenteni,
akkor sokkal gyorsabban gyógyul, mintha levennénk. A mínuszosból
meg a leggyengébbet kell adni, amivel boldogul. Tehát ha nem
boldogul szemüveg nélkül, oda kell adni, de ha boldogul, nem
kell. Ezek olyan egyszerû szabályok, amit mindenki megért. El
kell, hogy fogadjon, leszámítva az optikusokat, akik abból
élnek, hogy negyed dioptriát is felírhatunk.
- Mv.: Abból, amit doktornõ elmond, számomra világos, bár
talán nehéz így kimondani, a hat dioptriát mérõ orvoshoz
kellene visszamenni és nála kikötni.
- SK.: Hát meg kellene õvele beszélni azt, hogy mit szól a
másik véleményéhez és én úgy gondolom, hogy én is el kell,
hogy ismerjem, ha tévedek. Tehát lehet, hogy a hatdioptriásnak is
azt kellene mondani, hogy lehet, hogy nem hat van már csak, hanem
öt, de mérlegelni kell, ha a gyerek látott hat dioptriával is,
akkor nagy valószínûséggel az a jó, a legtöbb.
- Én a szemüveggel kapcsolatos riporthoz szeretnék
hozzászólni.
- Mv.: Hallgatom.
- Az én kisfiam, aki most már harminc éves elmúlt, az is
szemüveges lett kancsalság miatt olyan négyéves korában
körülbelül. Ez a letakarásos módszer volt, mindig három
szemüvegünk volt: egy a gyereken, egy a fiókban, egy az
ofotértnél, mert hát gyereknél bizony sokszor tönkrement a
szemüveg. Tizenkét éves korában eldobhattuk és azóta
ragyogóan lát. A kancsalsága is rendbejött és teljesen
megszabadult a szemüvegtõl. Csak alváskor nem volt rajta
szemüveg. Következetes, szigorú és nagyon sokszor mondja a
kisfiam, hogy de jó, anyu, hogy te ilyen szigorú voltál.
- Mv.: És ma már semmi gond ...
- Semmi problémája nincsen. Nagyon-nagyon szigorú voltam.
Mindig volt, mondom, három szemüveg, egy a gyereken, egy az
ofotértban, egy a fiókban. Nehéz volt, nehéz volt, nem mondom,
nagy teher volt, de végigcsináltam és most hallom, hogy de jó,
anyu, hogy ilyen szigorú voltál!


