- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál  02.09.24
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2002. szeptember. 24.
Kossuth rádió, 13.05

- Öt évvel ezelõtt volt tán, amikor elõször elmentem orvoshoz, hogy én gyereket szeretnék szülni és, hogy mi a gondom, és akkor hormonvizsgálatok, minden, és iszonyatos élmény volt, mert ahogy az orvos diktált az asszisztensnõnek amikor megírták a kórházi lapot, akkor jól hallhatóan azt mondta, hogy steril kettes, vagy steril hármas, de így az elsõ vizsgálat után, és hát ez szörnyû élmény volt. És akkor annak nagyon hamar vége lett annak a kezelésnek, mert azt én otthagytam és akkor gondoltam, hogy egye fene próbálkozzunk valami természetesebb úton. Akkor jött a homeopátia két évig. Az nem járt eredménnyel.

Rip.: - Miért azt választottad elõször?

- Az más volt, mert az úgy mindenemet próbálta meggyógyítani, vagy valamiféle változásra késztetni és akkor mivel ez két évig nem volt eredményes és én sem vagyok nagyon fiatal már.

Rip.: - Mennyi idõs vagy?

- Harmincnégy leszek. Úgy gondoltam, hogy valami gyorsabb és hatékonyabb módszert kell találni és akkor jött a következõ próbálkozás, ahol az én betegségemet hagyományos úton egy kisebb fajta mûtéttel próbálták helyrehozni, de igazából az sem járt sok eredménnyel, és akkor kerestem meg a mostani orvosomat.

Rip.: - Meddig lehet ebben elmenni?

- Soha nem mondtam azt, hogy ezt nem. Mindent, bármit. Tehát, hogyha azt kell csinálni és ezzel szerintem a többség így van.

Rip.: - És tudják-e, hogy mi a probléma?

- Igen.

Rip.: - Tehát valamilyen problémát tudnak gondolom.

- Mindenkinek más. Ugyanazzal a problémával az egyiket így kezelik, a másikat úgy kezelik és mind a kettõ lehet eredményes, tehát ez nem zárja ki egymást.

Rip.: - Mit mondanak, hogy jó úton járnak?

- Hát igen most ez alatt az öt év alatt most elõször volt pozitív élményem, tehát, hogy valamiféle eredményt sikerült gyógyszeres kezeléssel elérni.

Rip.: - És az micsoda?

- Az csak annyi, hogy arra lehet következtetni, hogy ami nekem évek hosszú során át nem volt a peteérés az valószínûleg elindult.

Rip.: - És ez mióta indult el?

- Ez az elmúlt egy hónapban történt.

Rip.: - Akartál anya lenni, készültél erre?

- Igen, igen. Lehet, hogy minden lányban ez megvan, minden lány akar mennyasszony lenni és anyuka, én nagyon. Tizenöt évesen nagyon komolyan és sûrûn emlegettem édesanyámnak, hogy én nagyon szeretnék gyereket és elmagyarázta, hogy õ nagyon félt attól, hogy én anyává váljak azelõtt, mielõtt erre tényleg megérek és felkészülök mindenféle szempontból. Hát megszületett a kishúgom kárpótlásul. Szerintem mai napig is õt egy kicsit úgy tekintem, mint hogyha az enyém lenne. De nagyon, nagyon sokáig vártam rá és hála istennek mindig, valahogy mindig találtam gyerekeket, akik egy kicsit az enyémek lehettek.

Rip.: - Hány éves korodban lették valóban anya?

- Huszonhat, szerintem huszonhat.

Rip.: - És akkor te elkezdtél erre készülni, vagy úgy átadtad az idõnek ezt a várakozást, ezt a készülést, hogy végezze el az idõ a maga munkáját?

- Nem úgy készültem rá, hogy ilyen irányú könyveket olvastam és ilyen emberek társaságát kerestem, hanem amikor például hát folyamatos útkeresésben vagyok ugye most is, de amikor egy szakmában például megpróbáltam elmélyülni mindig az vezérelt, hogy minél jobban ki tudjak aknázni valamit, vagy éppen azt amivel foglalkozom, hogy összeálljon hát nem tudom, hogy ez nagyképûen hangzik-e a személyiség vagy a gerince. Tehát az embernek a gerince, az alkotórészek jól összeforrjanak, összecsiszolódjanak, egy kerek egészt alkossanak, hogy ebbe hogyha beleszületik egy kis élet, akkor legyen meg ez a harmonikus, nyugodt, derûs alap, egy biztos pont, ahova én is visszatérhetek adott esetben. Amibõl táplálni tudom majd a családot, a gyereket. Föl lehet építeni egy családot. Inkább erre gondoltam én, hogy beérni. Evvel születünk lányok és ahogy növünk és ahogy élünk, ahogy erõsödnek ezek az ösztönök ezen dolgoznunk is kell. Tehát ehhez az eszünket, az agyunkat, a tapasztalatunkat és az ismereteinket hozzá kell gyúrni. Az a jó, hogyha nem a terhesség elsõ napjától kezdünk készülni az anyaságra. Lehet és ez nagyon intenzív és egy gyönyörû, boldog idõszak és nagyon intenzíven történik a szülõi szerepre való fölkészülés, de ez sokkal korábban elkezdõdik. Az a jó, hogyha az ember tudatosan úgy készül, hogy õ tovább ad, továbbadja hát nem az életét, de amit magáénak tud azt majd valamikor átadja valakinek.

Rip.: - És közben hát te is iskolába jársz, te is tervezed azt, hogy az életedben még gyerekek mellett azért kilépsz a közélet színpadára.

- Ami bennem van, vagy ami úgy általában egy nõben vagy egy emberben benne lakozik azt már csak azért is ki kell engedni, hogy ezáltal frissüljön, újuljon és tökéletesedjen a dolog. Tehát lehet, hogy késõbb ez a gyerekeknek is nagyon jó és õnekik is jó érzés lesz a mamájukat egy másik oldaláról is megismerni. Tehát, mint embert, vagy mint partnert, mint embertársat, ne csak mint édesanyát.

Igyekeztem nagyon tudatosan készülni rá, hogy a gyermek majd egészséges legyen, hogy már magzati korában mindent megkapjon stb,stb. Tehát szedtem ilyen magzatvédõ vitamint, már az elsõ hét után tudtam, hogy terhes vagyok, nagyon figyeltünk a dolgokra, de igazából, hogy hogyan praktikus, a testvérek hogyan legyenek az csak az elsõ gyerek születése után került szóba. Merthogy lezajlik az elsõ terhessége, szült és akkor azt mondod, hogy hát úgy gondoltam, hogy két gyereket akarok, hát az elsõn túl vagyunk és akkor sikeres és nem történt semmi olyan, ami azt mondatná, hogy ne legyen második és akkor most jönne a következõ szempont, hogy mi a praktikus két gyerek között. Mi sem huszonegy, huszonkét évesek vagyunk, merthogy én harminckettõ voltam mikor született az elsõ gyerek, a férjem meg már negyven elmúlt. Tehát minél elõbb, de azért az anyai szervezetnek is legyen ideje felkészülni a következõre, hát várjunk másfél, két évet. Ez egy hét eltéréssel majdnem sikerült is. Nagyjából ugyanúgy történt, mint az elsõnél, hogy már tudtam az elsõ hét után szintén, vigyázzunk, óvatosak legyünk. Csak hát lehetõleg ne emelgesd annyit az elsõ gyerekedet. Na de hát egy másfél éves, egy éves gyereket nem lehet nem emelgetni. Tehát akkor úgy emeld, ahogy kell, ahogy elõ van írva a nagykönyvben, hogy guggolásból, stb. A másik ami gond volt, hogy amíg az elsõ terhesség elején voltak ezek a fáradékony idõszakok és akkor hazajöttem a bankból, nagyon fáradt voltam, akkor lefeküdtem egy fél órára és utána kipihenten fölkeltem és csináltam a dolgomat. Na most ilyen nem volt, mert amikor én fáradt voltam, akkor a gyerek a nagyobbik az nem akart pihenni, amikor õ pihent, akkor én meg inkább csináltam a dolgomat és akkor éppen én nem voltam fáradt. Úgyhogy ez volt az egyik ilyen dolog. A másik az volt amikor már kezdett nagyobb lenni a pocakom és akkor számtalan kérdése volt. De hát egy két éves picinek még hogyan magyarázzuk el a dolgot. Úgyhogy elég nehéz volt, de mindenesetre megegyeztünk abban, hogy ott baba van és, hogy majd lesz neki kistesó és aztán aranyos volt. Amikor megszületett a Panna, hazajöttünk a kórházból és a Panna ott volt az ágyában, akkor a Kata alig vette észre. Azt hitte, hogy valami játékbaba. Tényleg. Igen és próbálkoztunk ezekkel a dolgokkal, amiket a védõnõ is tanácsolt, hogy figyeljünk majd arra, hogy ne legyen majd féltékeny a nagyobbik. Vettünk egy kis micimackót és azt a Pannától kapta a Kata, amikor a kórházból hazajöttünk és érdekes volt, hogy nem tapasztaltunk ilyen féltékenységi jeleneteket az elsõ napokban, vagy az elsõ egy, két hétben.

Rip.: - Azt szokták mondani az anyukák, hogy amikor szoptat, akkor biztos, hogy a nagyobbnak akkor kell kakilni, akkor kell neki mesét mondani, akkor õ szomjas. Tehát mindent elkövet, hogy õvele is akkor foglalkozz, mert ez a szoptatás ez egy egészen kritikus pillanat.

- Igen ez így volt, szó szerint így volt. A szoptatás annyira kritikus volt, mert azért, hogy õt nyugodtan meg tudjam szoptatni, el tudjam látni azért a nagyobbikkal rengeteget kellett foglalkozni. Elõkészíteni, hogy neki, ha mondjuk a fotelban ültem és szoptattam, akkor oda magam köré kellett a kis asztalkára pakolni a nagyobbiknak a meséskönyvet, a cumisüvegét, vagy a gyümölcsöt, vagy a nem tudom, akármit, mert õ is mindent akkor akart csinálni és szegény Panna nem egyszer olyan keservesen sírt már mikor a szoptatáshoz jutottunk és akkor föl kellett függeszteni idõnként. Volt, hogy négyszerre, ötszörre sikerült megszoptatni, merthogy a nagyobbikkal kellett rohangálni, mert õ üvöltött, tombolt, hogyha nem vele foglalkoztam.

Rip.: - És szerinted ez mondjuk a te viszonyodat a kisebbel másként alakította, mint a nagyobbikkal, akivel még szépen, nyugodtan, csöndben és egyhuzamban folyt a szoptatás?

- Annyiban valószínûleg, hogy a Panna megtanulta már kiskorában, hogyha tombol akkor futok hozzá. Ennyiben biztosan, mert õ most is még olyan, hogyha, õ egyébként nagyon vidám alaptermészetû, de többnyire az jellemzõ rá, hogy szélsõséges. Vagy sír, vagy nevet, tehát ritkán komoly és néha úgy érezzük, hogy õ valahol belül megtanulta azt, hogyha el akar érni valamit, akkor visítania kell és tombolnia kell.

Rip.: - És a nagy, a Kata?

- Kata nem, õ türelmesebb.

Rip.: - Általában az ember elhatározza szépen, hogy majd ugyanúgy csinál mindent, ugyanannyira fogja szeretni mind a két gyerekét, ugyanannyit törõdik velük és aztán ez vagy sikerül, vagy nem, vagy valahogy az élet másként alakítja ezt.

- Hát nekem is volt ilyen elhatározásom, hogy igyekszem azonosan, már csak azért is, merthogy végül is ugyanabban a családban nõnek föl, azonos értékrend szerint nõnek fel, tehát ne legyen az, hogy az egyiket jobban szeretem, a másikat kevésbé szeretem. Ráadásul nem tudom találkoztál-e már ilyennel, én vidéken nõttem föl és ott a fiúknak valahogy mint hogyha nagyobb becsületük lett volna, mint a lányoknak és én ezt nagyon, nagyon sérelmeztem mindig. Szóval annyira rosszul esett, hogy elhatároztam, hogy bármilyen nemûek is lesznek a gyerekeim mindenképpen azt fogom éreztetni velük, hogy nekem egyforma fontosak mind a ketten.

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?