- Érdeklõdni szeretnék, ha lehet. Õsszel lesz 3 éves a kislányom, óvodába szeretném adni és van olyan lehetõség, hogy vegyes korosztályú csoportba kerüljön. Anyukák pozitív tapasztalatként ebbõl a csoportból a szocializációt emelték ki. Hátrányként viszont azt említették, hogy az iskolára való felkészítés talán kevésbé sikeres épp az életkor keveredés miatt. Nem tudom, hogy egy szakembernek mi a véleménye.

Barabásné Murkács Kinga, óvodavezetõ: - Én is úgy tapasztalom, hogy a vegyes csoport hihetetlenül nagy felelõsséget ró az óvónõre, hiszen egyenként kell valamennyi gyereknek az eltérõ fejlõdését biztosítani. Beíratások idõszakában jöttek is hozzám szülõk ezzel a kérdéssel, hogy homogén csoport vagy heterogén és én mindegyiket arról próbáltam meggyõzni, hogy a gyerek az egész iskolai pályafutása során homogén csoportba fog járni. Nagyjából azonos korú gyerekek lesznek. Ezt fõként a mai iskolarendszer feltétlenül a versenyeztetésre használja ki. Ma, amikor a családokban egy-egy gyerek születik, nem ismeri meg, hogy milyen a testvérhelyzet, nem ismeri meg, hogy milyen kicsinek lenni.

Barabásné Murkács Kinga: - Ezért mondtam errõl, hogy a vegyes csoport lenne az, ahol egy gyerek bekerül kicsinek, megtanulja, hogy nekem segítenek. Aztán megtanulja, hogy van, akinek már tudok segíteni, van, aki nekem segít és ott vagyok nagy és már átlátom a folyamatokat. És ez szociálisan, különösen van, mikor egy-egy gyerek születik a családokban, társadalmilag nagyon szükséges lenne. Tanuljunk meg együttmûködni, segíteni, elfogadni, támogatni, bátorítani. Ez kialakulhat egy homogén csoportban is. De ott, ahol a gyerekeknek a fejlettsége ennyire eltérõ egymástól, sokkal több gyakorlási mód van a szocializációra.

- Jó napot kívánok, én T. Krisztina vagyok és hallottam a rádióban az Önök riportját egy olyan anyukáról, akinek a kisgyereke mindig sír, amikor óvodába kell menni. És ugyanebben a cipõben járok én is, csak az én kislányom már nagycsoportos. És minden reggel eljátssza azt a cirkuszt, hogy õ utál óvodába járni. De viszont hazahozni meg nem lehet az óvodából és nem tudom, hogy hogyan lehetne ezen segíteni, hogy reggel is vidáman menjen, mert végül is én este idõben lefektetem, tehát ki is alussza magát. Szóval ezt egyáltalán nem lehet úgy megoldani, hogy õ ne sírjon? Mert én már mindent kipróbáltam. Ajándékot ígértem, azt is megígértem, hogyha nagyon, nem sír, nem hisztizik, akkor azt, amit nagyon-nagyon szeretne, azt is megkapja, de ugye azt ki kell érdemelni. De valahogy nem akaródzik a dolog.

- Igen.

- Az az igazság, hogy amikor õ viszi néha, akkor neki is csinálja a cirkuszt és õ még ráadásul ott is marad vigasztalgatni.

- Hogy utálok óvodába járni. Nem akarok óvodába menni. És mondom, miért? Hát ott olyan jó. De hogy õ utál óvodába járni, de nem magyarázza meg miért. És már én kérdeztem, hogy esetleg óvónõvel van baj vagy gyerekkel van baj? Azt mondja, hogy nem, nem, senkivel, õ velem szeretne lenni és utálok óvodába járni.

- Igen, igen.

- Az elején ugye, amikor otthagyom és sír, akkor ugye egy fél óráig nem, akkor utána úgy beindul és mire megyek, addigra mondja, hogy anya várjál még, egy kicsit még játszunk.

- Igen, igen.

- Igen és amikor odaérünk, akkor már szinte be kell vonszolni az óvodába és visít, hogy én nem akarok itt maradni.

- Én azt mondom, hogy én nekem dolgozni kell és neked ez a dolgozóhelyed, te ide mész és mindenkinek van dolga, amit napközben csinálnia kell. Tehát hogy nem tudunk együtt lenni.

- Igen, de néha nagyon elvesztem a türelmemet. Úgy érzem, hogy egy kicsit féltékeny is, mert a testvére most ment iskolába és õt délben el is hozom azért, hogy tudjunk délután tanulni.

- Attól félek, hogy akkor õneki, szóval hogy zavarná, hogy nem lenne meg az a nyugodt légkör, ami ugye ilyenkor kell egy kisgyereknek, hogy beinduljon. Nekem fontos õ is, meg a testvére is. És nagyon szokott fájni ez a sírdogálás reggel.

Kozek Lilla, pszichológus: - Érdemes lenne egy rejtett kamerával felvenni ezeket a reggeleket egészen odáig, hogy a kislány oldottan és felszabadultan játszik az óvodában a csoportban fél órával azután, hogy az édesanyja otthagyta. Az egy nagyon tanulságos felvétel lenne, hogy onnantól hogy õ felébred és az édesanyjával õk találkoznak, hogyan zajlik a kettejük kapcsolata. Nekem az a meglátásom, hogy a kulcs, a válasz a kettejük kapcsolatában rejlik valahol erre a problémára. Az édesanya kérdésébõl nem derül ki az, hogy ez a kislány mindig is ettõl a problémától szenvedett az óvoda 3 éve vagy 4 éve során vagy pedig ez most, a nagycsoportban alakult ki, összhangban azzal, hogy a testvére iskolás. Ha így van, ha ez az utóbbi a helytálló, akkor felmerül az a kérdés, hogy a kislány szeretne együtt maradni az édesanyjával, hiszen az idõsebb testvér többet van az édesanyával, merthogy tanulni kell vele.

Kozef Lilla: - Nem tudom, hogy segítene-e, mert hogyha az anyuka nem tudja úgy hazavinni, hogy neki szenteli a figyelmét, hanem csak valahol elkallódna vagy tehát egyedül kéne játszania, akkor nem biztos, hogy ez õt kielégítené. Azt gondolom, hogy meg lehet próbálni. Tehát érdemes megpróbálni, hogy ennek a kislánynak elég-e az, hogy csak ott van és játszik, amíg a nagyok tanulnak vagy esetleg õ is kap feladatot, õ is kap valami színeznivalót, olyat, ami komoly dolog. És hogyha ez a hármasbanlét ez neki elég, akkor ez egy jó megoldás lehet. De azt nem gondolom, hogy csak azért, hogy a kislány otthon legyen és az anyuka pedig idegeskedjen, hogy nem tud megfelelni az iskola elvárásainak a nagyobb gyereke, akkor nem gondolom, hogy a család összességében nyerne ezzel. Mindenképpen meg kell próbálni és valami olyan kompromisszumot kötni a két gyerek szükségletei között, ami harmóniát teremt. Megkapja a nagyobb is a szülõi figyelmet és támogatást, nyilván nem többet, mint amennyire szüksége van, tehát hogy azért önjáró maradjon és az óvodás kislány is megkapja azt a figyelmet és a lehetõséget az otthonlétre, aminek a hiányától esetleg most szenved. Ezt hangsúlyozom, hogy esetleg, lehet, hogy valami más gondja van.

Kozek Lilla: - Igen, most megint visszakanyarodnék oda, hogy ha ez az iskolakezdés óta vannak ezek a zaklatott reggelek, akkor az is lehet, hogy elõbb kell kelni. Hiszen maga az iskolába járás az egész családra terhel egyfajta teljesítménynyomást. Tehát nemcsak az éppen adott 7 éves gyerek akar megfelelni az iskolában és mindent elvinni, ami az órarend szerint kell és nem elfelejteni megírni a leckét, stb, hanem ez a szülõnek ugyanúgy fontos, hogy amikor a gyereke bemutatkozik az iskolában, akkor az egy jó bemutatkozás legyen, akár az elsõ félévben vagy az elsõ évben is. És lehet, hogy emiatt zaklatottak a reggelek, hogy nagyon sok idõ megy el az iskolára való koncentrálással és ezért rohanós az óvodai felkészülés. Tehát ha egy kicsit elõbb kelnek, akkor lehetne készülõdni arra is, hogy és akkor mi most az óvodába megyünk. Esetleg már elõzõ este kikészíteni a ruhákat, amiket majd az oviban felveszel.

- Valamiféle magyarázat az érzelmi támogatás mellett mindenképpen szükséges. Az, hogy a kellt hangsúlyozzuk, tehát mint egy külsõ kényszerítõ körülményt, én ezt nem érzem nagyon szerencsésnek. Mert a kislány úgy érzi, hogy az anya is áldozata valaminek, én is áldozata vagyok valaminek, akkor miért nem bújunk össze és maradunk otthon és sokkal jobb lenne. Ez nyilván a gyerekek egyszerûen meg tudják oldani a problémákat, nem bonyolítják túl a helyzetet, mint mi felnõttek. Szóval, hogy próbálják meg együtt megkeresni azokat a dolgokat, amik jók az óvodában. Tehát ilyenkor esetleg lehet, hogy ilyesmikrõl is szó esik, de akkor ez legyen a hangsúlyosabb, hogy ki az, akivel szeretsz játszani, mi az, amit szeretsz az óvodában? Most melyik játékok éppen a kedvenceid? Vagy mit fogtok ma rajzolni? Oh, te nagyon ügyesen tudsz énekelni, majd légy szíves tanítsd meg nekem is azokat az énekeket, amiket tanultatok. Apa is biztos kíváncsi lesz rá. Tehát hogy valamit abból a teljesítménybõl és abból a munkából, amit az anyuka egyébként fontosnak tart az óvodás lánya életében a pozitívumokat kihozni és értékké tenni a család életében is akár. S a másik, ami ilyenkor elgondolkoztató és ami miatt ezt a videofelvételt nemcsak viccesen, hanem tényleg valamelyest komolyan mondtam, hogy a metakommunikatív jeleket fontos lenne értékelni. Nagyon nehezen látunk rá a saját metakommunikációnkra. Arra, hogy ránézünk a gyerekre, ahogy megfogjuk vagy elengedjük a kezét, ahogy öltöztetjük az óvodai ruhájába. Ezek mind hordozhatják azt az üzenetet, hogy nem szívesen hagylak itt, hogy neked igazából itt nem olyan nagyon jó. Tehát hogyha a gyerek nem érzi azt a biztonságot, hogy a szülõ jó helyen tudja õt, akkor nyilván tiltakozni fog. Egyfajta, hogy mondjam büntetést vagy fekete pontot ír be a szülõnek ezekkel a reggeli nehezítésekkel. Tehát nemcsak arról szólnak ezek a, az anyukat így fogalmazza, hisztik, hogy vagy cirkuszok, hogy figyelj már rám, hanem az, hogy akkor szenvedj te is. És ezt erõsíti az is, amikor a kislány nem szívrepesve rohan az anyukája felé vagy már alvás után rögtön a kerítésnél ácsingózik, hogy mikor jön már anya és lesi az utcán, hanem amikor megérkezik, akkor még váratja is.

Kozek Lilla: - Hát hogy egy kicsit te is akkor mostan szenvedjél és várjál rám, hogy legyen már egy kicsit neked is rossz, amíg nekem viszont jó és én játszom a többiekkel. Szóval hogy egy puszi, egy simogatás, tehát valamiféle olyan rituális elköszönés, amire a gyerek mindennap számíthat és azon túl pedig ez az elengedem, mégis visszamegyek, ez csak bizonytalanná teheti a gyereket. Nem tudom, hogy ez fennáll-e ebben a családban vagy hogy ez tapasztalható-e? Ahol igen, ott a gyerek bizonytalansága ebbõl is származhat.

- Jó napot kívánok. Érdeklõdnék, 5 hónapos kislányom van és kötött a cipõje, a jobb és tornásztatom ugyan, de most már úgy egy hónapja, meg járunk ortopédiára is ellenõrzésre, tehát egy hónapja most már, ahogy combosodik, meg hízik szépen, nem tudom már annyira tornásztatni. Sõt hát már szenvedés együttdolgoznunk. Szóval elég sok nehézségbe, míg valamit tudok csinálni vele. Hogy végül is mik ennek a következménye, hogyha kötött marad, ill. hát egyáltalán mi történik?

- Hát ugye, mert elég nem azt mondom, hogy makacs vagy akaratos, de tehát megfeszíti a lábait, már nem tudom úgy szétterpeszteni a lábait. Tehát erõszakos annyira azért nem akarok lenni. Szóval nem tudom, hogy.

- A terpeszpelenkát.

- Azt már nem. Azt az elején csináltam, de az az igazság, hogy hason fekve nagyon szétteszi a lábát. Tehát én nem láttam annak értelmében, hogy az sokban javítana. Nem tudom, hogy lehet, hogy rosszul gondolom, hogy kéne mindig a terpeszpelenka. Na most újabban elkezdte a duplapelenkát, mert mondom, annyira széttette mindig így a lábát, meg hanyatt is elaludt, akkor teljes terpeszben aludt. De lehet, hogy az, mert csak anyatejet kap, tehát hogy kezdett hízni, combosodni, úgy be-be, kicsit bekötõdtek még jobban az izmok. Nem tudom.

- Nem, babaúszásra még nem vittem el. Hogy az lehet, hogy segítene?

dr. Balla Mária, ortopéd orvos: - Elõször is meg kellene gondolnunk, hogy min kell segíteni.

dr. Balla Mária: - Az egyik csípõjét. Tehát csak az egyik csípõjét találták kötöttnek. Na most el kellene dönteni és ez, amit nem tudok sajnos pontosan, hogy a csípõszûrésen készült-e olyan röntgen vagy ultrahangos felvétel, amibõl megállapították, hogy a csípõizületnek a fejlõdésében semmi probléma nincsen.

dr. Balla Mária: - Igen, ez attól függ, hogy hol végzik a csípõszûrést. Tulajdonképpen a gyakorló vizsgáló, klinikai vizsgálattal, tehát csak a baba megmozgatásával precízen meg tudja mondani, hogy talált-e bármilyen olyan gyanújelet, ami arra utal, hogy a csípõizület nincs rendben és akkor, ha nincsenek olyan terhelõ körülmények, akkor se röntgenfelvételre, se ultrahangra nincs szükség. A terhelõ körülményekre gondolok, arra, hogyha rendellenes a csecsemõnek tartósan a méhen belüli fekvése, tehát farfekvés, harántfekvés, ez az egyik tényezõ. A másik, ha a családban fõleg egyenes ágon, édesanyának, nagymamának, apukáknál kezelendõ csípõficam volt, amelyik öröklõdhet, ezekben az esetekben módszertani levél alapján vagy az ultrahang elvégzése kötelezõ vagy a röntgenfelvétel.

dr. Balla Mária: - Most abban az esetben, hogyha tulajdonképpen semmilyen egyéb gyanújel nincs és vizsgálat alapján megállapítható, hogy normálisan fejlõdik a csípõizületnél, tehát a kötöttségnek nincs a csípõizülethez köze, lehetséges, hogy a kötöttség csak attól jött létre, hogy a babának volt egy ún. ferde fekvési szokása, ami azt jelenti, hogy a születése után elég sokáig, egyik oldalon szeretett feküdni tulajdonképpen örvendõ a méhben elfoglalt helyzetet. Ezek a csecsemõk általában fejükkel is, egész törzsükkel kicsit féloldalasan fekszenek és ennek a fekvésnek megfelelõen az a lábacskájuk, amelyik felül van, azok közelített, állandóan közelített helyzetbe kerülnek, kialakul egy csípõkötöttség.

dr. Balla Mária: - Néhány hetes kor után kialakulhat már egyébként.

dr. Balla Mária: - Hát ha kb. mondjuk már az elsõ ortopédiai vizsgálat mondjuk az 3 hetes kortól ideális, 6 hetes kor szokott az átlagérett, akkor már érezni ezt a ferde tartást. Na most ezt hiába tornáztatom, ezt hiába adok neki betétes nadrágot, ezt csak tulajdonképpen a megfelelõ szimmetrikus fektetéssel lehet megszûntetni.

dr. Balla Mária: - Én nem tudom, hogy mit mondott. Szóval ez egy rövid információ volt a szülõ részérõl. Na most az, hogy tornásztatni kell, ez általában egy kis csecsemõt valóban igazán az anyukának lehet tornásztatni. Egy 4-5 hónapos, 6 hónapos csecsemõt, amelyik már önállóan mozog, kezd oldalra fordulni, kezd ugye spontán mozgásokat végezni, kezd önálló akarattal rendelkezni, ezeket a gyerekeket igazán tornásztatni már nem lehet és abban az esetben, ha nincs mögötte semmiféle kóros elváltozás, békén kell hagyni õt, majd õ mozog saját maga.

dr. Balla Mária: - Nem tett neki rosszat, kivéve akkor, hogyha valami kezelendõ elváltozás lett volna.

dr. Balla Mária: - Nekem általában az a tanácsom, hogyha bármilyen kétsége van a szülõnek, ha nincs meggyõzõdve akár egyik vizsgálatnak az eredményérõl, ha bizonytalan, kérdezze meg a szakember véleményét. Dátum : 2002.09.18. Adó : Kossuth M: Vendég a háznál Credit: