- A volt férjemnek, tehát övé lett a balatoni nyaralónk, úgyhogy a gyerekek oda annyiszor mehetnek amennyiszer akarnak.

- Hát leginkább az anyukámmal, vagy pedig én is olyan egy hetet, tíz napot le szoktam menni velük. Akkor mindig hívok egy két barátnõmet gyerekekkel és akkor olyan nagy csapatban élvezzük azt a tíz napot.

- Hát olyan nincs.

- Hát annyira jóban nem vagyunk, az az igazság, és a volt férjem szintén újra megnõsült, új gyerekei vannak, úgyhogy...

- Bocsánat nem szintén, mert én nem. Mondjuk nekem is van egy barátom, akinek meg van három gyereke, úgyhogy most tervezzük, hogy majd az öt gyerekkel is együtt elmegyünk. Ilyen még nem volt, úgyhogy ez lesz az elsõ eset. Néhány napra már találkoztunk, de így, hogy közösen elmegyünk ez majd most lesz elõször.

- Nem, neki csak egy gyereke van, mert hogy lesz még egy.

- Igen.

- Másfél.

- Igen. Összesen hat.

- Hát a két gyerekem a féltestvérével elég ritkán találkozik, pedig nem lakunk túl messze egymástól, de az új feleség nem nagyon szereti ezt a kapcsolatot. Õ azt mondja ez az õ élete és a többiek ki vannak zárva ebbõl. Úgyhogy lehet mondani, hogy titkosan találkoznak. A mi öt gyerekünk, tehát az új kapcsolat ott viszont az egyik kislány azzal nagyon jóban vagyunk, mert a barátomnak két hézassága volt és a másodikból származó kislányával gyakorlatilag hetente találkozunk és nagyon szeretik egymást a gyerekek. A kislányom meg az a kislány egyidõsek, úgyhogy legjobb barátnõi egymásnak. Másik két kislány õ távolabb lakik és nagyobbak is, de voltunk már együtt velük és nagyon helyesek. Szóval inkább tényleg többet kellene együtt tölteni.

- Hát inkább barátságnak azt hiszem, bár érdekes, hogy az én gyerekeim is néha mondják a barátomnak ilyen véletlen, hogy apa és akkor ja, ja, ja nem. És fordítva is. A barátomnak ez a kisebbik lánya is idõnként engem leanyáz. Úgyhogy ez szerintem egy teljesen kerek kapcsolat.

- Nem zárom ki a lehetõségét, de azért a valószínûsége azt hiszem egyre kisebb.

- Õk azt mondják, hogy nem, sõt mindig mondják, hogy kistestvért akarnak, de azért azt hiszem, hogy egy-két zökkenõ úgy lenne.

- Ilyen szempontból nem hiszem. Inkább egy új gyereknek a születése azért mindig van egy-két buktató. Tehát emlékszem, hogy mikor a kisfiam született a kislányom nagyon várta és amikor megszületett és úgy kiderült, hogy a szeretet azért oszlik, meg hát ami eddig õ volt az egyetlen, az most kettõ felé, tehát, hogy azért volt egy-két nehezebb idõszakunk. Tehát csak ilyen szempontból gondolom, meg hát, hogy közben eltelt tíz év, úgyhogy biztos, hogy másképp alakulnának a dolgok. Tehát nem zárom ki, de mondjuk, hogy kicsi az esélye, de jó lenne.

- Úgy mentem férjhez, hogy a férjemnek az elõzõ házasságából volt már két gyermeke. Õk szerették volna, hogy legyen kistestvér. Nem miattam váltak el, mert már akkor évekkel ezelõtt elváltak, amikor mi megismerkedtünk. Tehát ilyen szempontból nem volt feszültség a gyerekekben. Minden olyan két hét végén jöttek õk is, és hát ugye elõször még, hogy kisebbek voltak könnyebb volt nekem elfogdni, de nem volt saját gyerekem elõtte. Mindenképpen más, mintha az embernek saját gyereke van és amikor megszületett az elsõ, akkor az õ kicsisége mellett a férjem gyerekei úgy megnõttek a szememben. Nem azok a babák voltak attól kezdve és szóval az emberben ez egy megváltozott érzést vált ki, de nem jó az, hogyha azokat az érzékeseket, ami az emberben kavarog azt a férjére ráborítja, mert õt hozza nehéz helyzetbe. Szóval nehezebb volt elfogadni például a gyerekekben anyósomnak a tulajdonságait, vagy neveléseit fedeztem fel bennünk, vagy az édesanyjukét.

- Tehát a férjemét azt könnyebb volt elfogadni.

- Igen, igen pontosan. De az, hogy a kisebb miatt édesapjuk ritkábban lássa vagy valamilyen korlátozást vezessünk be, ez bennem fel se merült.

- És muszáj az embernek elfogadni, hogy akkor is, hogyha õk nagyobbak, akkor is gyerekek.

- Amikor megszületett az elsõ gyermekünk, akkor a leányzó már tizenhárom éves volt, a fiú meg tizennégy és a férjem egy kicsit aggódott, hogy mi lesz a gyerekek miatt és õk lettek a keresztszülõk.

- Szóval nagyon meleg a kapcsolat a gyerekekkel és ahogy egyre jobban nõttek, énbennem is ez a feszültség oldódott. Hát még utána még két gyemekünk született, tehát három kistestvér van úgymond és ez a kapcsolat ez annyira fejlõdött, hogy nem egyszer elõfordult, hogy karácsonyi ajándékként a férjemmel a nagylányunktól színházjegyet kaptunk mellékelve egy cédula, hogy gyerekpásztorkodással együtt.

- Hát õ volt, aki elment egy közös baráttal.

- És a gyerekeket megkapta. Mindamellett a férjem szerette volna legalább az egyiket, de pszichológus azt mondta, hogy a gyerekeknek jobb, hogyha együtt vannak és akkor így nem eröltette és a férjemnek a volt feleségének biztos, hogy volt lelkiismeretfurdalása én úgy gondolom, mert addig, amíg engem meg nem ismert elég feszült volt a helyzet. Volt olyan, hogy a férjem vitte haza a gyerekeket, csak a kapuig mehetett és akkor egyszer elmentem én is vele és együtt behívott bennünket és attól kezdve már volt olyan, hogy õ feljött, vagy mi elmentünk.

- Hát énnekem nagyon fontos volt. Mondjuk ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy amikor az elsõt szültem én már harmincöt éves voltam. Édesanyám nem élt, apósom nem élt, nem él apósom se, meg édesapám se, tehát nincsenek nagyszülõk és én úgy gondoltam nagyon-nagyon fontos a rokoni kapcsolat ápolása.

- És ha mást nem tudunk adni a gyerekeknek, legalább testvéreik legyenek és békesség köztük és szeretet.

- Az égvilágon nincs. Hát tudják van úgy, hogy mondják, hogy féltestvérem, hogyha valakinek bemutatja, mert ez a családi felállás, de el is tévesztik idõnként anyunak, apunak is szólítják a nagyobbakat, mert annyira szoros a kapcsolat. A nagyfiú is õ most már huszonhat éves, ha eljön csüngnek rajta.

- Amikor hazamegyek ilyen általában 6-7 óra környékén, mondhatjuk azt így nagy átlagban, akkor mindig azt az 1-1,5 órát azt megpróbálom teljesen a Szonjával tölteni. Ez nagyrészt játékból áll.

- Hát én azt hiszem, hogy persze, ez természetes. Miért nem játszanék?

- Mesélni szoktunk. Újabban, mondjuk az elmúlt olyan fél évben nagyon intezív a bújocska típusú dolog, ezt nagyon szeretjük. Meg ilyen szituációs játékok vannak, tehát amikor én vagyok a ló, õ meg a lovas vagy együtt fõzõcskézünk, hát nagyon sokféle van. Ez általában úgy alakul ki, hogy õ mondja meg, hogy most melyikünk mi legyen, milyen szerepbe bújjon bele és így kialakul magától a dolog. De labdázni is szoktunk. Érdekes módon mostanában, lehet, hogy egyre többet van az óvodában fiúkkal a Szonja, de most pl. sokszor jön azzal haza, hogy verekedjünk. Amit nem igazán tud verekedni, hanem csak úgy dögönyözzük egymást az ágyon, meg így hülyéskedünk, de õ ezt úgy verekedésnek éli meg és nagyon bírja.

- Hát ezt nem tudom õszintén megmondom, mert ugye tágabb rokoni körön kívül, nyilván baráti körben is ritkábban találkozunk, tehát ilyen otthoni szituációkban kevésbé, tehát nem tudom, hogy ez egy apánál mennyire természetes vagy mennyire sûrû, hányan csinálják ezt. Nem, azt gondolom, hogy amikor mondjuk vártuk a gyereket, akkor az ember nem feltétlenül arra gondol, hogy hogy fog majd vele játszani vagy milyen lesz az élet. Nyilván vannak ilyen víziók, de azt hiszem, hogy ez kialakul. Azt hiszem, hogy ez kialakul. Én úgy érzem, hogyha van egy alapvetõ szeretet meg van egy szeretetteljes légkör, meg van egy bizalom a gyerek meg a szülõk között, akkor nyilván vannak konfliktusok, nyilván vannak viták, ez természetes. De ha megvan az alapja ennek a dolognak és jól meg van ágyazva, akkor az már, az már úgy érzem, hogy egy mellékes kérdés, hogy most együtt milyen játékok vannak. Az a lényeg, hogy az ember ilyenkor mindenképpen csinál arra idõt, hogy a gyerekével együtt legyen. És ez mind a kettõnknek jó lelkileg és fontos.

- Dehogynem. Sõt én azt gondolom, hogy az élet az úgy kerek, hogy ilyenek vannak is. Tehát van olyan, amikor én azt mondom otthon, hogy most nincsen kedvem játszani, majd játszunk egy fél óra múlva, mert most a papa éppen nem tudom, befejezi az újságot vagy megnézi a tévét. És akkor általában azt mondhatom, ez lehet, hogy szerencse vagy ez lehet, hogy ritka dolog, de általában ezt úgy akceptálja. Akkor vagy a mama játszik vele, vagy egyedül a Szonja leül olvasgat, nézi a könyveit, rajzolgat, magnót hallgat, játszadozik. Tehát én azt gondolom, hogy ez is hozzátartozik valahol a neveléshez vagy a kapcsolat teljességéhez, amikor az embernek nagyon nincs kedve ezt csinálni. Akkor azt mondja meg õszintén a gyereknek és ez valahogy én azt gondolom, hogy így természetes. Sokkal rosszabb az, én ezt tapasztalatból mondom, mert volt egy-kétszer ilyen, amikor úgy ültem le vagy úgy ültünk le játszani, hogy nagyon máshol volt az agyam és nagyon mást kellett volna csinálnom. És ezt én is éreztem, hogy nem úgy veszek részt a játékban, meg a Szonja is mondta egy idõ után, hogy akkor inkább fejezzük be.

- Általában azért nem marad el igen. Tehát azért, ha néha rövidül is, vagy néha kitolódik is, azért egy napi fél óra, háromnegyed óra az szinte mindig van.

- Én nekem egy dolog jön be nagyon, de azt gondolom, hogy ez alkat kérdése, hogy én, amikor játszom a Szonjával, akármilyen játékot, akármilyen hosszan, akkor valahogy úgy mi bezáródunk egymásba. Tehát úgy az összes, a külvilágnak a gondjai azok teljesen kívül maradnak. És én úgy érzem, hogy el tudunk menni egy más irányba. El tudunk menni egy olyan világba, ahol mind a ketten fel tudunk olvadni és az a fontos. Tehát azt gondolom, hogy bár ez biztos alkati kérdés és nem mindenki tudja talán ilyen szerencsésen csinálni, meg nem is könnyû csinálni az élet minden helyzetében, vagy mindennap, de ha ennek az ízére rájön valaki, hogy ez egy jó dolog és ez egy elvonulás a napi gondok elõl egy másik világba, ami nem mellékesen jó a gyereknek és nagyon fontos lelki kapcsolatot épít ki a szülõ meg a gyerek között, akkor azt hiszem ez talán mûködik másoknál is. 

Nézd apu mi van a tenyeremben, mondta suttogó lelkesedéssel a kislány, aki akkor olyan 4 esztendõs lehetett. Nézd, egy kastély. Jó, kastély, most hagyjál engem, szólt le az apa, Dormándi László barátom író, akkoriban egy kiadóvállalat igazgatója. Sok gondja, baja volt aznap. A szokottnál késõbben jött haza és most itthoni munkához készült. Akkor jött a kislány, tenyerében a kastéllyal. Na de nézd, a tornyán van egy nagy zászló, látod? Hagyjál szívem, dolgom van. A királykisasszony készülõdik az esküvõre, látod? Mondom, hogy hagyjál most, nem értesz a szóból? A kislány elkullogott, tenyerében a kastéllyal, annak tornyán a zászlóval, a menyegzõjére készülõ királykisasszonnyal. Hetek teltek el és barátom egy nap dolgavégezetten jókedvben jött haza. Nyári zivatar készült, kitárta az ablakát, felhõk gyülekeztek az égen, kergették egymást, át- és átszüremlettek egymáson, sötétedtek és világosodtak. Barátom karjára vette a kislányt. Nézd! Látod azt a nagy fekete felhõt, azt a csizmásat, látod? Látom. Lovon jár, hû de vágtat, de vágtat, úszik utána a mentéje, látod? Látom. Most kardot ránt, látod? Látom. Egy sárkány fújtat szembe vele, nézd, nézd, még egy feje, meg még egy, és még, és még! Most neki rúgtat a vitéz a sárkánynak, látod? A kislány mélységesen nézte az eget. Látom, mondta, mert velem lehet játszani.

- Igen és végül is a nagyobbik fiú kedvéért járunk ide.

- Mert a nagyobbik fiú az fejlesztésre jár. 6 éves múlt december 22-én.

- Igen.

- Az egyik ismerõsünk, szomdszéd mondta, hogy jöjjünk el ide, mert itt nagyon érdekes és fontos dolgok vannak, amik egy gyerek részére fontosak.

- Azt mondták, hogy nem ismeri föl a képeket, tehát ami a képeken látható, õ azt nem tudja elmondani vagy pedig nem tudja elképzelni ezeket a dolgokat. Ebbõl kellene fejleszteni.

- Igen, el fogom hozni még év közben is.

- Kisautót.

- Igen.

- Sok játék.

- Itt sok mindennel.

Misinszkiné Sziráki Erika: - Nagymértékben megváltozott. Mivel óvónõ vagyok, ezt az óvodában is le tudom mérni és mivel szülõ is vagyok így is le tudom mérni. A gyerekek nagy örömmel jönnek ide, egy meseszép környezetbe, ahol örülnek annak, hogy együtt játszhatnak a társaikkal, új játékokkal. Nagyon sok játék van itt a Játéktárban, olyan játékok is, amelyek a játékboltokban nem találhatók meg vagy esetleg a reklámok alapján kívánkoznak a gyerekek ezekkel játszani.

Misinszkiné Sziráki Erika: - Igen, egyre többen és fõleg a kisiskolás korosztály, a kiskamaszok, akik elkerülték egy ideig a Játéktárat, mert úgy érezték, hogy ez igazán nem nekik való már. De próbáltunk nekik is olyan programokat nyújtani, ami alapján most már bejönnek.

Misinszkiné Sziráki Erika: - A szülõk viselkedése is megváltozott. Amióta megnyílt a Játéktár azóta egyre több szülõ kapcsolódik be a gyerekei játékába és egyre többen ismerik meg ezáltal a gyerekeik személyiségét még jobban. Az óvodában ezt úgy tudjuk felmérni, hogy azóta egyre több szülõ jön be nyílt napra, egyre több szülõ marad ott a gyerekével egy picit játszani és ez a gyerekek beilleszkedését is nagymértékben megváltoztatta. Itt is elõször némely szülõ, aki elõször jön ódzkodva, egy kicsit elhúzódva nézi a gyereke játékát, aztán olyan nagyon belemerül a játékba, hogy szinte alig akar hazamenni.

- Már egész pici korától kezdve õ maga kitalálta azt, hogy mit játszik, mivel játszik. Még babakocsiban fekvõ baba volt, amikor egy ilyen söralátéttel órákig elvolt. Tényleg a lábára rakta és a kis talpán tartogatta és azt játszotta, hogy puff leesik, akkor az milyen érdekes. Akkor megint valahogy visszavarázsolta, szóval a Dóri valahogy mindig rátalált arra, ami õt érdekelte.

- Mondjuk ez a söralátétes szituáció biztos, hogy a kezdeményezõ az én voltam, mert én odaadtam neki, hogy azzal talán elüthetjük az idõ, amíg várni kell. De azt, hogy mit talál ki vele, azt meg õ jött rá, hogy mit lehet azzal játszani. Annyiban én voltam a kezdeményezõ vagy én vagyok a kezdeményezõ, hogy én adom oda azt, amivel lehet. De máskor meg más esetben meg õ talál ki dolgokat. Szóval ez olyan vegyes.

- Órákig eljátszott. Egész pici korban, már mikor tudott ülni, akkor pár darab játékkal nagyon sokáig nyugodtan, egy helyben ülve, szóval minden kismama álma szerintem ez, hogy hosszú ideig el tudott játszani.

- Figyeltem akkor is, meg most is, én inkább hagyom kibontakozni vagy hogy õ jöjjön rá dolgokra. Ha kell, akkor beleavatkozom vagy esetleg mondom, hogy ezzel nem így, hanem úgy, de valahogy talán a kreativitásának köszönhetõ, mindig nagyon ügyesen, nyugodtan el tudott egyedül is játszani. Most meg hát nagyon jó a helyzet, mert ketten vannak, úgyhogy akár ketten is egymást elszórakoztatják, eljátszanak.

- Nyugodt gyerek, mindenhol föltalálja magát. Akkor is, ha nincs játék a közelben. Akkor kér egy papírt és egy tollat vagy keres egy tálat, egy botot, bármit, egy cérnát. Szóval bárhol jól tudja érezni magát ezáltal. Valamit kitalál mindig, hogy neki jó legyen és ezt nagyon jól fantáziája, nagyon érdeklik pl. a mesék. Órákig tud mesét hallgatni vagy mesét nézni és azt vissza is mondja. Tehát hall egy mesét egyszer és lehet, hogy másnap vagy harmadnap, de ugyanazt a mesét vissza tudja, el tudja mondani, hogy mirõl szólt. Úgyhogy, nem tudom, hogy ez is annak köszönhetõ-é, hogy az ember hagyja egy kisit elmélyülni a gondolataiban, játék közben is. De ez így van nála.

- Nem tudom ezt felidézni, hogy mikor volt. Hát vannak játékok, amikor idõnként pl. kijön hozzám a konyhába vagy a nagyszobába és akkor 1-2-3 mondat erejéig belevon minket is vagy engem is. Aztán visszamegy és akkor folytatja azzal az adott helyzettel, szituációval.

- Szerintem mindezek együttvéve. Tehát fontos az, hogy jó játék legyen.

- Hát igen, szóval azért mondom, hogy talán mind a három tényezõ együtt.

Misinszkiné Sziráki Erika: - Igen. 1997-ben az elsõ hálózati Játéktárak között nyílt meg az úri játéktár. Az önkormányzat nagy segítségével hoztuk létre ezt a játéktárat. Felismerték azt, hogyha a Mikkamakka Játéktár Úriban mûködni fog, akkor olyan szakemberek kerülnek a faluba, olyan szakemberek tudnak segítséget nyújtani mind a gyerekeknek, mind a szülõknek és mind a pedagógusoknak, akik egyébként nem elérhetõek. A pszichológus, gyógypedagógus, logopédus szakemberekkel a gyererekek szakellátását a játékon keresztül tudjuk megoldani. A gyerekeket szinte észrevétlenül fejlesztjük.

Misinszkiné Sziráki Erika: - Elsõsorban családi játéktár vagyunk, ami azt jelenti, hogy a játékokat helyben ki lehet próbálni és kötetlen ideig lehet velük játszani. A szülõk kívánságára gyakorlatban bemutatjuk a játék használatát és egyénileg ajánlott variációkat is mutatunk a szülõknek. Játékot is lehet kölcsönözni nálunk.

Misinszkiné Sziráki Erika: - A játékokat a játék árának a 10%-áért lehet kölcsönözni és 2-3 hétre hazavihetik a gyerekek a játékokat.

Misinszkiné Sziráki Erika: - Igen, nagyon vigyáznak rájuk a gyerekek, hiszen tudják, hogy legközelebb is szeretnék azokat kivenni. Játékkonzultációt is tartunk, nevelési kérdésekkel kapcsolatos témában tanácsokat adunk a szülõknek. Nagyobb ünnepek elõtt nemcsak tanácsot tudunk adni, hogy milyen játékot tudnának vásárolni, hanem ezt már be is tudjuk mutatni, ki is próbálhatja a szülõ. Sõt a szülõk ünnepek elõtt el is hozzák a gyereket és a hátuk mögött összesúgnak, hogy ez tényleg nagyon jó lesz neki karácsonyra. Ezenkívül terápiát is folytatunk ebben a játéktárban. Különbözõ szakemberek segítségével a játékon keresztül fejlesztjük a gyerekeket. Pszichológus, gyógypedagógus, logopédus áll ebben segítségünkre. Szülõknek, gyerekeknek is vannak problémáik. A szülõknek Maminti Klubot szervezünk, ami beszélgetõ körökbõl áll, kisgyermekes szülõknek elõadássorozatokat, terhestornát, baba-mama tornát. Speciális szülõi klubunk van, ahol fõleg az eltérõ fejlõdési gyermekekkel foglalkozunk. A gyermekeknek játszódélutánokat, születésnapi zsúrokat, partikat rendezünk.

Misinszkiné Sziráki Erika: - A Mikkamakka Játéktár tavaly márciustól átvállalta az önkormányzattal a Gyermekjóléti Szolgálat feladatait, hogy a szülõket, családokat, gyermekeket még jobban összefogjuk.