- 3 éves.

- Igen.

- Összefoglalva nagyon jól, mert õ egy nagyon jó természetû kislány, úgyhogy nagyon jól éreztük magunkat, igazából semmi gondunk nem volt. Mindig együtt voltunk, mert nincs babysitter akire bízhatnám, illetve nagymama sincs a közelben, úgyhogy tulajdonképpen mindig együtt voltunk ez alatt a három év alatt.

- Igazából nem. Persze voltak alkalmak, amikor otthagytam nagymamánál, de csak ilyen félnapos periódus, tehát hosszabb távra még soha nem volt nélkülem.

- Ez igazából nem volt gond, mert ez úgy történt, hogy lementünk vidékre a nagyszülõkhöz és akkor én elmentem egy fél napra bevásárolni, edzeni, sétálni bármit, tehát és mivel jó kezekben hagytam és hát nagyon szereti a nagyszülõket, egy percig nem volt gond.

- Ez egyébként érdekes, mert én most már többször mondom neki, hogy ugye jövünk az óvodába, megmutattam neki az óvodát, elmondtam, hogy körülbelül mi várható. Mivel van egy bátyja tudja is, hogy mi az, hogy nincs otthon fél napig és most úgy vettem észre, hogy egy kicsit mintha ragaszkodóbb lett volna. Tehát ezt most nem tudom, hogy ennek köszönhetõ-e, de valahányszor elmegyek otthonról rövid idõre és hazamegyek mindig nagy örömmel vár és a nyakamba ugrik. Tehát ezt most nem tudom, hogy ez most az óvodai eltávolodásnak köszönhetõ-e vagy egyszerûen csak most ért abba a korba, hogy most már úgy ragaszkodik jobban. Minden esetre szerintem nem lesz nagyon egyszerû, mint amikor nagyszülõknél vagy ismerõsöknél van egy pár órára. Ha visszagondolok arra, hogy a bátyjával is ezt már egyszer végigcsináltam és visszagondolok arra, hogy tulajdonképpen egy hét volt az ami egy kicsit ilyen zûrösebb volt, ha ez ugyanúgy fog zajlani, akkor nem lesz gond.

- Õ teljesen más természetû mint a lányom. Õ egy kicsit érzékenyebb. Talán még azt is mondhatnám, hogy labilisabb. Éppen ezért vele még jobban izgultam. Lehet, hogy ez is ártott egy kicsit, hogy érezte rajtam, hogy anyuci egy szem kisfia óvodába megy és hogy ez nem olyan egyszerû nekem. Mindenesetre az elsõ nap az nagy sírásokkal telt, de szerencsére az óvó néni, akiben én maximálisan megbíztam úgy viselkedett a fiammal, ahogy én azt elvártam. Tehát jó kezekben hagytam itt, ilyen szempontból nyugodt voltam, ugyanakkor persze fájt a szívem, hogy sírva hagyom itt. A második nap is hasonlóképpen telt, de a harmadik napon már elmaradt a sírás és talán érezte rajtam azt, hogy felesleges a sírás, mert úgyis itt fogom hagyni mert hát ez a dolga, hogy õ most óvodába járjon és hogy ez milyen jó. Ezt én azért mondtam neki és ugyanezt tapasztalta õ is, hogy itt mindenkinek új az óvoda, hogy itt több gyerek is van aki sír, tehát, hogy nemcsak õ az egyetlen aki kilóg a sorból. Ezért a harmadik, negyedik nap után minthogyha elvágták volna ezt a sírást és én azt látom, hogy onnantól kezdve nem volt gond. Mintha akkor szokott volna be. Aztán persze volt néha, hogy nem akarok oviba jönni, stb., de mindig érezte rajtam, hogy teljesen felesleges most neki ezért hisztizni, mert oviba úgyis jövünk és aztán semmi gond nem volt. Tehát egy hét volt igazából, öt nap az ami nehéz volt és utána semmi gond nem volt és mind a mai napig nincs is. Õ most középsõs.

- Nehéz volt persze, nehéz volt, mert senkinek nem jó a síró gyerekét otthagyni. Igazából ilyenkor egy anya az ölébe venné a gyerekét legszívesebben és babusgatná és megvigasztalná, de hát ez ebben az esetben nem mûködik, mert akkor addig sírna, amíg én ott vagyok. De mondom, azért volt nekem viszonylag könnyebb, mert az óvó nénikben én maximálisan megbíztam, tehát így sokkal könnyebb, amikor egy olyan pedagógusra hagyom a gyereket, akire azt mondom, hogy jobb helyen nem is lehetne. Viszonylag emiatt könnyebb volt.

- Én ebbe semmi kivetnivalót nem látok, mert szerintem minden gyereknek egyszer eljön az az idõ az életében, amikor éreznie kell, hogy ugyanolyan mint a többi. Még ha nem is ugyanolyan, mint a többi az én szememben, de mégis meg kell azt tanulnia, hogy nem õkörülötte forog a világ, csak egyedül az én szememben forog õkörülötte a világ, de szerintem ez csak a javára válik, hogy megtanul alkalmazkodni a többiekhez. Õneki egy kicsit már könnyebb ez, mert õ ugye már második gyerek, neki ott van a bátyja, aki mellé odaszületett, tehát õ megtanulta, hogy nem egyedül van, de mégis azért teljesen más az, mint otthon, ahol ugye ketten vannak, mint az óvodában, ahol 25 másik gyerek és ott az óvó néni mindenkit ugyanúgy szeret, mindenkihez ugyanúgy szól. Az a sok-sok játék az 25 felé oszlik, tehát igazából megtanul alkalmazkodni ahhoz, hogy többen is vannak és nemcsak egyedül.

- Szeretném ugyanúgy csinálni, mint annak idején a fiammal, hogy azt az egy hetet tulajdonképpen azt rászánom. Ezt mindenképpen szeretném. Hát természetesen azt majd a munkahelytõl, hogy mennyire lesznek ott toleránsak, de azért azt hiszem, hogy tényleg ez a legfontosabb, tehát azt nem tehetem meg vele, hogy csak azért mert nekem dolgoznom kell õ most itt egyedül menjen végig ezen az elsõ pár nehéz napon, tehát én mindenképpen itt szeretnék lenni mellette.

- Két kislányom van, a nagyobbik az decemberben múlt 3 éves, a pici az most másfél éves és igazándiból az óvodával van problémánk vagy kérdésem, hogy mit gondol arról, hogy mikor szükséges, hogy a nagyobbikat beadjam, mivel hogy a kicsivel itthon vagyok és hát mi elég jól érezzük magunkat. Nem akar menni az a probléma. Úgy érzem nem is akar, hallani nem akar róla és az a másik problémám, hogy itt nálunk, mi Nagytétényben lakunk, illetve hát Budafokra is még azt mondom, hogy még oda is bevinném, de nincs a környéken olyan óvoda, ahova tényleg be lehet menni az anyukáknak és úgy beszoktatni. Ugye ez egy olyan ritka dolog, mert tényleg olyan sok helyrõl hallom, hogy igen is be lehet menni és ott ülnek az anyukák a homokozó szélén és együtt sétálnak. Azt mondták, hogy itt nincs ilyen.

Nagy Jenõné óvodapedagógus, fõiskolai adjunktus: - Minden nevelési programban kidolgozta az óvoda a beszoktatási rendszerét. Szinte rossz hallani ezt a nyilatkozatot, mert számunkra, legalábbis eddig úgy éreztem természetes, hogy beszoktatási programmal rendelkezik az óvoda és ebben az idõszakban legalább két-három hónapig a szülõ bármikor bemehet és megnézheti a gyerekét, együtt lehet vele, hiszen rengeteg program meghirdette a nyitott óvoda rendszerét, ami tényleg annyit jelent, hogy a szülõ csak szól az óvodában, hogy óvónõ szeretném megnézni a gyerekeimet vagy szeretnék bent maradni vele néhány óra hosszát.

Barabásné Murgács Kinga óvodavezetõ: - Én azt gondolom, hogy nagyon-nagyon széles az a spektrum, amin az óvodák már elhelyezkednek különféle pedagógiai álláspontjaikban. Amikor megszûnt az óvodák központi programja és minden óvoda megírhatta a saját programját, akkor nagyon sok fantasztikus dolog történt ebben az országban, hihetetlen óvodai innovációk és kísérletek indultak be, míg bizony volt néhány óvoda, aki nemhogy ott maradt azon a szinten, amit a mi világhírû 70-es és 80-as programunk kijelölt nekünk, hanem bizony lecsúsztak, mert egy alulmotivált testületük volt, mert vívniuk kellett az önkormányzattal, mert esetleg a vezetõjük valamilyen krízis helyzetben volt és nem tudta felvállalni azt, hogy megvalósítson egy pedagógiai programot. Mi is hallunk elég horrorisztikus történeteket idõnként a szakmában, de meggyõzõdésem, hogy az óvodák többségében elkötelezett, nagyon-nagyon becsületes pedagógusok várják a gyereket. Tehát az az óvoda, amelyik komolyan gondolja, hogy õ azért van, hogy szeresse a gyereket és hogy a szülõ nyugodtan dolgozhasson, amíg a gyerek ott van, ott nem lehet az probléma, hogy anyás beszoktatás legyen, hogy a szülõ belelásson a gyereke életébe, hogy pontos tájékoztatás kapjon arról, hogy mi történik, hogy a gyereke hogy fejlõdik, hogy milyen a csoportban elfoglalt helye.

- Sok játékkal, mesével, sétával ahogy az anya, gyerek kapcsolatnak végül is hát azt hiszem történnie kell vagy lenni kell. Abban igyekeztem vagy arra igyekeztem, hogy minél szabadabb és minél inkább gyerekkor legyen az az elsõ három év, ami szerintem nagyon-nagyon fontos az alapozási idõszakban. Igyekeztem biztosítani az elsõ három év szabadságát amennyire lehetett.

- Lehet, hogy meg fogja érezni, szeretném ha nem érezné, de hát gondolom, hogy meg fogja érezni, segíteni ebben nem is tudom. Biztos, hogy a bizalom nagyon fontos, erõsíteni magamban a bizalmat az óvónõk felé. Persze szeretném õt bemutatni az óvónõknek, nagyon fontosnak tartom. Egyfajta olyan átadás, ami az õ kis lelkérõl meg érzelmeirõl szól, tehát hogy én milyen kisfiúnak látom õt. Õk majd megismerkednek vele, de azt hiszem kikerülni nem tudom, hogy ez a félelem valahogy nem jelenjen meg, ha rejtetten is amit õ úgyis meg fog érezni.

- Az a helyzet, hogy én gyakorlatból tapasztaltam, óvónõ vagyok, ezeknek a gyereknek nagyon nehéz elválni a szülõi háztól. Van az a bizonyos megszokott környezet, az édesanyával az a nagyon-nagyon erõs biztonságérzet és ezeket a kisgyereket fel kell készíteni arra, hogy máshova mennek el, tehát nem maradnak otthon, de az édesanyának is el kell mennie, mert az édesanyának is dolga van. Tehát az édesanya nem fog hazaszökni az alatt az idõ alatt, míg a gyereket otthagyja vagy elviszi valahova, hanem neki is dolga van. A gyerek sokkal értelmesebb, mint ezt a szülõk gondolják. Ezeknek meg lehet magyarázni, ezeknek meg is kell magyarázni és az, ami várható azt meg kell neki mondani. Tudom, hogy te most akkor sírni akarsz vagy hisztizel, üvöltözöl vagy odavágod magad földhöz vagy egyebek, ez butaság. Ezzel nem segítesz. Tehát a kis emberkék ezt megértik.

- Hát bizony. Amikor a gyerekek jönnek gondolja el, jönnek azok a kis háromévesek néha két és félévesek és akkor mi átvesszük ismeretlen kis emberkék ezek, kislány, kisfiú, mindegy és fölvesszük és akkor magyarázunk nekik meg simogatjuk és bizony meggyomroznak bennünket idõnként és akkor meg kell nyugtatni. Hát nincs biztonságérzete, idõérzéke nincs. Ez nagyon lényeges. Idõérzéke nincs a gyereknek. Azt hiszi, hogy most oda beteszik és akkor hát p ott marad, anya meg elmegy, hát ez egy borzalmas valami. Ezt meg kell neki magyarázni, hogy anya jön érted, anyának el kell menni, anya dolgozik, pénzt keres, azért kell elmenni mert pénzt kap, ruhát vesz neked. Lebontani mindent neki. Kisjátékot vesz neked, ennivalót, mindegy hogy mit, ugye amit a gyerek is föl tud fogni. Itt vigyáznak rád, itt játék van. Olyan gyerekek vannak akik hasonló dolgok miatt vannak itt és édesanya jön érted. A gyerek megizzad, ott van velünk verejtékezik, ahogy mondtam meggyomroz bennünket, le kell engedni az ölünkbõl a piciket és akkor elvezetgetni, megmutatgatni. Aztán vagy tetszik neki vagy nem. Na most hogy ha nem tetszik neki föltételezhetjük, hogy ennek a gyereknek esetleg szükségérzete van, WC-t megmutatni, lehet itt pisilni, de lehet itt van ilyen lehetõség. Ez a kisgyereknél nagyon lényeges. Van akinek aztán beleszaladt a bugyiba, aztán tisztába rakni meg egyebek, tehát ezt megmutatni. Ha kell szóljál, itt van egy daduska néni vagy szólsz nekem, vagy egy kispajtásodnak, megmutatja, tehát a biztonságérzetét kell a gyereknek kifejleszteni, meg az idõérzékét is ugye, hogy ez most egy ilyen átmeneti állapot.

- Persze, ez már gyereke válogatja. Vannak olyanok, akik tényleg ugye odahaza is hisztiznek és akaratosak és olyan kis zsarnokok. Szóval gyerektípus az nem mind egyforma ezt nem lehet azért általánosítani vagy látja, hogy a többi gyerek úgy viselkedik, a többi egyik se üvölt meg nem rendetlenkedik, hát akkor miért csináljon õ ottan jelenetet. Ilyen is van és ez nem biztos, hogy ez szívbõl jön neki. Nem biztos, csak olyan dolog, hogy hát én ne legyek más. Egy kicsikét úgy utánozza a többit. Volt olyan kisfiam, akinek a tanárnõ volt az édesanyja. Jött, fogta a kezemet hozzám már valamennyire ragaszkodott és mondtam neki, hogy jön érted édesanyád, de mikor? Hát mikor, majd valahány órakor. Van órád? Persze, hogy van. Mutattam neki az órát, megmutattam neki, látod megy az óra mutatója. Ugyanúgy anyának is van órája. Ilyen apró dolgok kellenek. De még mindig nem volt elég, akkor jött tovább hozzám, hogy de van telefonod? Hát persze, hogy van telefonom. Tudja, hogy mi volt. Nem volt telefonunk még akkor, játéktelefon viszont volt. Belebeszéltünk. Anya nem válaszolt, mindegy, anya hallja, szóval kellettek ilyen kis apró trükkök is. Hároméveske elhitte. És akkor valahogyan így sikerült ez a beszoktatás és nem üvöltött a kisgyerek és nem ordított, megnyugszik.