- Én nem tanácsot kérek már, mert mi sajnos túl vagyunk egy, egy traumán, most mentünk el egy iskolából.

- Hát másodikos a gyerek, és hát én, mint szülõ nem gondoltam volna, hogy ilyet átélek, amit ebben az iskolában átéltünk. Tehát egy idõs, nyugdíj elõtti tanár néni van, aki mosoly nélküli oktatást csinál, olyanokat éltünk át, hogy este tizenegykor az addig vidám és kifejezetten kisfiús gyerek, tehát nem azért mondom, mert a mi gyerekünk, csak mondom, hogy tényleg semmilyen torzulást vagy nem tudom mit nem tapasztaltunk, olyanokat csinált, hogy fölsírt, és azt mondja, hogy apa gyere, gyere, fogd meg a kezemet, apa gyere, beszélgessünk. És most, amikor mi elhoztuk õt végül is az iskolából, azért hoztuk el, mert odajutottunk, hogy egyszer azt mondta egy ilyen éjszakai beszélgetésen, hogy az a vén kövér disznó megint azt mondta, és mitõlünk biztos, hogy ilyet nem hallott, tehát mi soha nem bátorítottuk arra, hogy a tanárnõrõl bármit gondoljon, mondjon, vagy, vagy valami, hanem, tehát olyan hihetetlen indulatok, szóval azt mondtam akkor a feleségemnek is, már egy éve el akartuk hozni, mert a tanárnõvel beszéltünk, tanárnõ mi baj van, elvigyük a gyereket? Õ még ilyet nem tapasztalt, hogy pszichésen problémás a gyerek, meg minden, soha ilyet nem. Már négyéves korában azt mondták, táborokban voltunk, hogy a gyerek az átlagtól fejlettebb, értelmesebb, nincsen tévénk, együtt reggelizünk, együtt vacsorázunk, együtt van a család, nem úgy van, hogy berakom a tévé elé a gyereket, aztán bármi. És odafajult már ez a dolog, ez a leválasztás, tehát az iskolán vagy az osztályon belüli leválasztás, hogy már hoztak a fiúk egy olyat, hogy mindenkivel barátkozunk, csak vele nem, tehát ez volt ilyen barátsági szerzõdés, és a tizedik pontja az az volt, hogy õvele nem barátkozunk, tehát annyira meg vannak nevelve, hogy ugye ha én jobb vagyok, hát én azért azzal a rosszal nem fogok beszélni...

- ...és játszani. Hogy történhet ez meg? Hát úgy, hogy a feleségem lelkész egyébként, tehát abszolút pedagógiában képzettek vagyunk, tehát úgy történhet meg, hogy bátorítja állandóan a tanárnõ az átlagot, vele játsszatok...

- ... hát olyan történt, hogy nyíltan azt mondta, hogy ne játsszatok vele, aki ilyen rossz, azzal ne játsszatok!

- Nem tudom, egyszerûen ha azt mondom, hogy az elsõ héten, miután fölvették három ötössel, mert ez egy elit iskola, zenei általános iskola, tehát ilyen zenei felvételi volt, a gyerek olyan lelkesedéssel ment, mert a zene tanárnõje úgy viselkedett, hogy zenei elõkészítõbe járt két évig, soha nem énekelt itthon, elment ebbe az iskolai zenei elõkészítõbe, egy hét után énekelt itthon...

- ...olyan hatással volt rá itt a zene tanárnõ. És hát elment, azt mondtuk, hogy akkor adjuk oda, hiszen nem is mi mondtuk neki, hogy készüljön föl, hanem apa gyere, apa gyere, énekeld el. Õ maga annyira belelkesedett, olyan tele volt azzal a vággyal, azzal az érdeklõdéssel, hogy megyek az iskolába, és az elsõ héten azt mondta ez a tanárnõ - mondom - mosoly nélkül, szenvtelenül, soha mosolyogni, igazán derültnek soha nem láttam, felszabadultnak, azt mondta az elsõ héten, akkor kellett volna elhoznunk, ez a gyerek nem ide való. Tessék elképzelni, hogy azt mondta a tanárnõ, hogy mertem az igazgatóhoz elmenni? Mondom: ha a gyerekem így is, úgy is tönkremegy, itt már nincs mese, akkor...

- ...akkor itt nincs védelem, én akkor, tehát ha már ennyire hazaköltözik az iskola, akkor elõbb-utóbb én is beköltözök, és elkezdek gonoszokat mondani a tanárnõnek a kapuba, és akkor a tizedik nap majd õ is gyomorideggel volt bejönni. Hát a gyereket, minden nap tusa volt már, hogy menjél. De hadd mondjam, hogy nem a mi kisfiunk ugyanilyen, ott van a másik, a harmadik, a negyedik, csak mindenki attól fél, hogy a gyerekét tönkreteszik, és egyszerûen most is úgy érezzük, hogy a gyerekünket szétvágjuk ezzel...

- Mert elmegyünk valahova, hát...

- ...azzal vágjuk szét, hogy, hogy nem ott marad, két év, elszakadnak, a volt óvodástársai odajárnak, tehát ez eldõlt. Amikor jön haza a kisfiunk, és akkor azt mondja, hogy apa mondd meg, mit jelent az, hogy hazudni...

- ...mert ha én belerúgok õbelé, õ odamegy, akkor engem letolnak, ha fordítva van ez, és én odamegyek a tanárnõhöz, azt mondják, hogy te ne árulkodj. Van olyan osztálytársa a kisfiamnak, akinek azt mondta az apja, hogy a kisgyerek gyomorideggel megy, és olyan módon csinálják, minden nap feketét, pirosat vagy kéket kap a gyerek.

- Egész nap attól retteg a gyerek, hogy na mit fogok kapni, és akkor egyszer a tanár néni mondja szülõi értekezleten, hogy hát képzeljék, az a kis gonosz kislány mit mondott, amikor egyszer kéket kapott, hogy na végre, hát de tanárnõ nem tetszik érteni, hát végre, elege van ebbõl a félelembõl, hát végre átléptük, most már van kék is.

- Borzasztó.

- Elsõ hónapban, iskola elsõ év elsõ hónapjában kapott osztályfõnökit a fiam, mert összegyûlt az öt fekete, az öt fekete után az osztályfõnöki, öt osztályfõnöki után az igazgatói, ez a fenyegetés folyik elsõtõl. Azt mondta színlelve a tanárnõ a feleségemnek, hogy hát igen, nem sikerült betörni a - aztán mondta a nevét -, nem sikerült betörnünk, de kedves tanárnõ, a kisfiunk nem ló...

- ...és nem kutya! Hát nem, egyszerûen azt mondtam, hogy ilyen nincsen.

- Máshova mentünk, mindegy, tehát egyszerûen...

- Más, igen, tehát nem tudjuk...

- Hát nem tudom.

- Én, tehát beszéltünk a tanár nénivel, tehát egyáltalán ugye egy emberre ránéz az ember, már az is sok benyomást kelt, nagyon sokat kelt. Egyszerûen tényleg az van, hogy hát ellopták az illúzióját ennek a gyereknek, aki odament, õ maga választotta ezt az iskolát, elloptak tõle két évet, azt az illúziót, hogy, hogy rajongani, azt gondolta, hogy van nyolc év, ugye nyolcvan év az emberi átlag életkor, az egytizedét el fogjuk itt tölteni, töltsük el jól. Én azt nem tudom, mit lehetne tenni, hát ott maradt még 26 gyerek?

Részlet egy hallgatónk levelébõl: "Elõször is elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom, de hátha tud Ön segíteni, nekem ebben a nagyon nehéz helyzetemben. Megírom õszintén, azért nem telefonálok, mert a mondandómnak egy kicsi részét sem tudnám elmondani a sírástól, inkább leírom. Van egy lassan 14 éves kislányom, hetedik osztályos. Az osztálytársai egyszerûen kiközösítik, és minden, ami történik, azt csak a Reginára kell ráfogni, és azután a végén mindig kiderül, hogy Reginek az egészhez semmi köze. Beszéltem már az osztályfõnökével is, férfi, de úgy látszik, hogy egyszerûen õ sem tud rendet teremteni az osztályban. Például most tavasszal oda voltak kirándulni Balatonszárszón, azt mondja elég szörnyen érezte magát. Itthon az egyik lány azt híreszteli róla, hogy Regina négy napig nem fürdött. Sírva jött haza az iskolából, hogy Rita ezt híreszteli róla az egész iskolában. Sajnos ez az egész nagy lelki teher, nagyon nyomja, és sajnos a tanulása rovására megy. Mit tegyek, hogyan tudnék rajta segíteni, vagy hova forduljak segítségért? Remélem, van valami megoldás."

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Nagyon sok oka lehet annak, hogy egy bizonyos közösségben valaki áldozattá válik. 14 éves kor pontosan az a kor, ez a nyolcadik osztályra tehetõ általában, amikor igazán kinyílik a kamaszkor. Na most mivel konkrét adatok nem derülnek ki, nézzük sorba! Nem ismerjük a gyerek pontos családját, noha az édesanya írt, de nem ismerjük a családi viszonyokat, nem ismerjük azt a helyzetet, hogy a gyerek milyen viszonyban van a szülõkkel, noha erre a mama érzelmi állapota valamiféle következtetést enged arra nézve, hogy õ valószínûleg jó viszonyban van evvel a gyerekkel, tehát az anya-gyerek kapcsolat valószínûleg jól mûködik. Az apa-gyerek kapcsolatról nem kaptunk konkrét adatokat, arra sem volt igazán utalás, hogy milyen lehet a szülõk kapcsolata. Lehetséges lenne, hogy felfedeznénk olyan tényeket, amit a gyerek bevisz az iskolába, a gyerek azokat a lelki terheket, amit otthon kap a rosszul mûködõ házastársi viszonyból, egy rosszul mûködõ testvéri kapcsolatból, vagy egy rosszul mûködõ apa-gyerek kapcsolatból, ezeket a terheket beviheti, és akár látványosan, akár pedig tudattalanul, tehát anélkül, hogy õ tudna róla, olyan viselkedést tanúsít, ami okot szolgáltathat az osztálytársainak arra, hogy õt kiközösítsék, ugye a divatos szóval rászálljanak. Na most a gyereknek lehet egy olyan személyisége, vagy lehetett egy olyan személyiségfejlõdése, ami nyolcadik osztályig nem jutott el pontosan arra a szintre érzelmileg, akár más szempontból, hogy õ be tudott volna illeszkedni ebbe a közösségbe, tehát miközben a többi gyerek egy olyan kamaszkori fejlõdésnek, lelki fejlõdésnek lépett az útjára, amit õ nem tudott követni, elõfordulhat az, hogy amiatt közösítették ki, mert õ nem tudta követni, vagy akár nem akarta követni azokat az értékrendeket, amit ez a kamasztársaság kikövetel magának, hiszen azt tudjuk, hogy egy csoportban mindig a csoport domináló tagjai azok, akik meghatározzák a csoportban való viselkedésnek a mintáját. Amennyiben ezt valaki nem tudja, vagy nem akarja követni, abban az esetben áldozattá válik szintén, hiszen kimarad ebbõl a közösségbõl, ebbõl a csoportból. Lehetséges az is, hogy a gyerek tagja egy másik olyan gyerekközösségnek, ami az elõbb említettek szerint pontosan ellentétes vagy más értékrendszerrel fogadta õt be, és õ semmiképpen nem akar változtatni azon az értékrenden, pláne nem, hogyha az a közösség õt biztonságban tartja, és ezáltal válik áldozattá a gyermek.

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Természetesen egy 14 éves gyereknél még reménykedhetünk abban, hogy noha a mai iskolarendszerben ez sajnos egyre kevésbé látható, hogy a tanárnak van befolyása a gyerekekre, nemcsak direkte, tehát külsõ jegyekben rá tud kényszeríteni egy közösségre egy olyan viselkedést, ami esetleg egy kiközösített gyereknek elfogadható lesz, hanem belsõ értékrend szerint is tud ezekre a gyerekekre hatni. Ez manapság elég nehéz - ahogy halljuk a visszajelzéseket a szülõktõl, a pedagógusoktól és a gyerekektõl, valóban az utóbbi években, évtizedekben olyan változások mentek végbe, amik megnehezítik a pedagógusoknak is azt, hogy megfelelõen reagáljanak egy ilyen kiközösítésre. Konkrét adatunk itt sincs, általánosságban hogy mi fordulhat elõ, azt gondolom, hogy manapság is nagyon nagy szüksége van a gyereknek arra, hogy a pedagógusok megfelelõ módon ismerjék azt a problémát, amivel szembesülünk ebben a helyzetben is, tehát hogyha egy osztályfõnök vagy akár nem az osztályfõnök, de bármelyik pedagógus tudomást szerez arról, hogy egy gyerek kiközösített az adott közösségben, azt hiszem, hogy a pedagógusnak feladata lenne, nemcsak külsõdleges munkaköri kötelessége, hanem nevelési szempontból belsõ kötelességként is fontosnak érezheti azt, hogy a gyerek helyzetfelmérése után megpróbálja korrigálni az ilyen helyzetet.

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Itt egy kamasz gyerekrõl van szó, ahol mindig felvetõdik a probléma, hogy mennyire szóljunk bele, milyen mértékben lehet beleszólni. A jelentkezõ mama érzelmi reakciói mindenképpen abba az irányba mutatnak, hogy neki szükséges megbeszélni a pedagógusokkal ezt a helyzetet, hiszen valóban õ akkor tud pozitívan segíteni a gyereknek, hogyha önmaga is egyensúlyba kerül, hiszen az õ egyensúlya elromlott avval, hogy egyedül képtelennek érezte magát arra, hogy segítsen a saját lányának.

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Azt gondolom, hogy minden szülõnek meg kell erõsödnie, a riportban szereplõ mamának egy kicsit jobban meg kell erõsödnie, hiszen nagyobb tanácstalanságot okoz az õ cselekedeteiben az, hogy õ mit tegyen, hiszen õ sokkal érzékenyebb erre a problémára, mint egy átlagszülõ. Most nemcsak ebben az esetben, hanem bármely szülõrõl azt gondolom, hogy a tanárt kell megkeresnie, hogy olyan közös megoldást találjanak ki, ami végsõ soron a gyereknek jó, de megnyugtatja a szülõt, és a pedagógusnak is azt az érzetet adja, hogy mindent megtett annak az érdekében, hogy rendezze a gyerek helyzetét az osztályban.

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Nagyon komoly kudarcélmény lehet a gyerek számára, sõt a szülõ számára is, nem mondok újat akkor, ha azt mondom, hogy a pedagógus számára is, ezt nagyon alaposan meg kell fontolni. Nagyon sok ilyen problémával jelentkeznek nálunk, hogy peremhelyzetben vannak a iskolában. Minden ilyen helyzetben én azt javaslom, hogy pontosan azért kell a szülõnek megkeresni a pedagógust, hogy ez a kör körbeérjen, ha jó a kapcsolat a gyerek és a szülõ között, akkor õszintén mindent elmond a gyerek, nemcsak azokat a tényeket, ami történik vele, hanem azokat az érzéseket, amik az õ lelkében történnek egy ilyen helyzetben. Ha a szülõ megkeresi a tanárt, akkor plusz információra tesz szert ugyanebbõl a konfliktushelyzetrõl. Itt is beszélhetünk érzelmi kapcsolatról, hiszen arra szövetkezik a szülõ és a pedagógus, hogy a gyereknek segítsenek a beilleszkedésben, vagy adott esetben valóban az iskolából való kilépésben. Beszéljen a gyerekkel, tájékoztassa õt is azokról az információkról, amik a gyerek adott problémájával kapcsolatosak és esetleg a gyerek nem tud róla, és ugyanakkor a gyerek és a tanár között is megerõsödik az az érzelmi kapcsolat, ami segítheti annak az eldöntését, hogy mi legyen a teendõ. Az esetek kisebb részében szokott arra sor kerülni, hogy a gyereket át kell vinni mindenképpen másik iskolába, de ez elõ szokott fordulni, mindenképpen azt javaslom, hogy az elõbb említett hármas szövetséget hozzuk létre, mert borzasztó sok olyan ilyen információt kaphatunk ebbõl, amibõl sokkal könnyebben eldönthetjük, hogy mi legyen, megpróbáljuk a gyereket ott tartani az iskolában, vagy esetleg gondolkozzunk azon, hogy másik iskolába vigyük. Nagyon sok tapasztalat van arra, hogy sokszor hónapokig, évekig húzódik a problémafelmérés. Valójában hogyha a gyereknek csak húzzuk az idejét, nagyon rosszul érzi magát a közösségben, valódi változást nem tudunk elérni, és mindig várunk, várunk és várunk, ezzel rosszat okozhatunk a gyereknek is, a pedagógusnak is, egy negatív élmény és a szülõnek is, hogy nem tudja megoldani a problémát, tehát abban az esetben, hogyha ezek nagyon súlyos és komoly problémák, erre kellenek a konkrét információk, ezekben az esetekben azt javaslom, hogy minél hamarabb meg kell tenni a változtatást. 

- Szerintem jobb lesz, mert ott írni is kell, nemcsak játszani, meg hát meg az óvodában mindig csak játszani lehet, és azt mindig megunom, mindig leülök rajzolni, meg ebbe rajzolni is kell sokat, meg írni, és írni is szeretek.

- Aha, eléggé.

- Aha.

- Szerintem azért, hogy okos legyek, meg minden virág nevének meg a betûket el tudjam olvasni.

- Tud olyan a dolgokat, amit hogyha nem lenne okos, nem tudna.

- Én? Tubás.

- Az ilyen nagy rézfúvós hangszer, fújni kell, és az nagyon hangos, meg mély a hangja, és azt fújja. Például nagyon mély hangon tud mindenféle néhány hangon tud, kell közepes, mély, nagyon magas és a legkisebb mély meg ilyen hangokon.

- Nekem a hangszer is meg a zenéje is.

- Aha, most akkora, mint én.

- Hát hogyha hetedikes leszek vagy nyolcadikos vagy tizedikes.

Rick Istvánné tanítónõ: - Amikor a szülõ választ iskolát vagy tanítónõt, így lehetõsége van arra, hogy azt a fajta, ha ilyen fajta szorongása van, akkor lehetõsége van arra, hogy azt a fajta iskolát vagy azt a típusú iskolát válassza ki, ahol nincs olyan mértékû terhelés, amitõl õ tart. Bár a terhelésrõl az én véleményem az, hogy mindenképpen kell a gyereket terhelni, hiszen hogyha nem terheljük, akkor nem is fejlõdik a gyerek. Itt azt hiszem a túlterhelést kell megszüntetni, és valamilyen módon egy egyensúlyt, egy helyes arányt fölállítani a gyerek terhelhetõsége és az iskolai terhelés között. És ennek is a kulcsa azt gondolom, hogy a tanítónõ, hiszen van egyfajta tananyag meg kerettanterv meg számtalan lehetõség, de azért arra is megvan a lehetõség a pedagógus kezében, hogy a saját osztályára szabja úgymond ezt a tananyagot vagy ezt a terhelést vagy terhelhetõséget.

Rick Istvánné tanítónõ: - Elképzelhetõ, hogy vannak ilyen iskolák, de vannak olyan szülõk is, akik kimondottan azt az iskolatípust keresik, ahol rengeteg mindennel foglalkozhat a gyerek, tehát nyelvet tanulhat, sportolhat, mindenféle más egyéb szakkörökre járhat a gyerek, különbözõ úgymond iskolán kívüli foglalkozásokat nyújtanak a gyereknek. És van egy másik szülõtípus, aki viszont azt szeretné, hogy az elsõ osztályos tananyagon kívül mással ne terheljék a gyereket, hiszen a gyereknek még az is elegendõ.

Rick Istvánné tanítónõ: - Azt gondolom, hogy nem kell felkészülnie az iskolára, hiszen ha jár óvodába, akkor az óvodában megkapja mindazt a felkészítést, ami egy iskolához szükséges, azokat a képességeket, készségeket fejlesztik az óvodákban, ami az iskolába lépéshez szükséges. Tanulni az iskolára nem kell, hiszen hogyha valaki elkezdi tanítani olvasni vagy írni a gyerekét, akkor elveszi tõle azt az élményt, hogy az iskolában tanulja meg ezeket a dolgokat. Persze ha a gyerek érdeklõdik valamilyen módon, akkor annak az érdeklõdésnek nem szabad gátat szabni, de azt mindenképpen, minden körülmények között a gyerek érdeklõdése szabja meg, de nem szükséges az, hogy most leüljön a szülõ, és úgymond iskolás módon tanuljon a gyerekkel. Majd ha már iskolás lesz, akkor kell vele foglalkozni, nem azért, hogy rátanuljon az iskolás tananyagra, hanem azért is, hogy tapasztalja a gyermek a szülõ részérõl azt az érdeklõdést, hogy õ most igenis a figyelem középpontjában van, hiszen õ egy nagy dolgot csinál, õ iskolába jár. Ez a gyermek pszichéjének is egy fontos dolog, hogyha a szülõt vagy a hozzátartozót érdekli az, hogy õ mivel foglalkozik és mit csinál az iskolában.

Rick Istvánné tanítónõ: - Mindenképpen egy életformaváltás történik náluk, hiszen bármennyire próbálunk is az óvodához közelíteni, azért egy radikális változás a kisgyermek életében az, hogy iskolássá válik. Egészen más lesz a napirendje, sokkal inkább szükség van a gyerek és a szülõ részérõl is a rendszerességre, mint amíg óvodába járt, vannak feladatok, kötelességek, amiknek meg kell felelni, amiket el kell végezni. Fizikai leterhelést is jelent az, hogy naponta egy meghatározott idõt ott az iskolában tölt, az idõbeosztás is megváltozik a gyerek és a család életében egyaránt, és hát kötelessége van, a mindennapi felkészülés, ami korábban kimaradt még az életébõl. De ezt is lehet oldani azzal, hogyha fokozatosan vezeti be az iskolai életbe a tanítónõ a gyerekeket, a fokozatosság elvét követve toleránsabb a gyerekekhez, és nem rögtön 45 perces tanítási órákkal kezd, hanem rövidebb órákkal, és csak néhány hét elteltével lesz az a tanóra 45 perc, és a tanórán esetleg különbözõ lazító játékokat iktat be, de ez már a pedagógia területe.

Rick Istvánné tanítónõ: - Mindenképpen a pozitív hozzáállással, a pozitív motivációval, ha elmesélik a saját pozitív iskolás élményeiket a gyerekeiknek, esetleg elsétálnak az iskola felé, megnézik azt az épületet, és szép az udvara, valami, mindenképpen valami pozitívumot kiemelni az iskolából. Hiszen csak a pozitív dolgok azok, amik elõreviszik az embert, akár egy felnõttet is, nemcsak egy gyereket, és csak a siker az, ami ösztönzõleg hat az emberre.