Mv.: - Mit szoktál csinálni az állatkertben?

- Hát rá szoktam ülni, meg etetni.

R.: - És milyen állatokra szoktál ráülni?

- Oroszlánokra, tigrisekre, pacikra, gepárdokra.

R.: - Hogyan kell ráülni az oroszlánra, meg a tigrisre?

- Mondani kell nekik, hogy maradsz, és akkor így megáll, és akkor így beakasztja magát.

R.: - És te nem félsz, amikor ráülsz egy tigrisre?

- Nem, amikor egyszerûen így belenyúlok a szájába, akkor csak így megnyal. Mert tökaranyos, úgy hívják tigris, hogy - van benne egy nagyobb anyuka, egy apuka, meg egy kicsike - tigrisjei vannak, és van neki ilyen izéi, és akkor úgy tudják, így szopogatni a tejet belõle.

R.: - Amikor fönnülsz az oroszlán hátán, akkor mit csinálsz, hova mentek?

- Hát akkor lehet elmenni állatkertbe, ahol pacik vannak.

R.: - És mit mondasz az oroszlánnak?

- Azt, hogy aranyos.

R.: - És a tigrisnek?

- Annak is azt mondom.

R.: - Amikor rajta ülsz a gepárd hátán, nem volt olyan, hogy megindult veled, elkezdett szaladni?

- Hát de, volt olyan és akkor így nem estem le.

R.: - Hogy lehet az, hogy én még sose hallottam róla, hogy ezekre a vadállatokra kicsi gyerekek ráülhetnek?

- Tényleg ráülhetnek, csak általában nagyon vigyázni kell vele.

R.: - Felnõttek voltak ott veled, amikor ráültél ezekre az állatokra?

- Nem, mert az apu …

R.: - Csak te ültél a gyerekek közül erre az állatra, vagy mások is rá szoktak ülni?

- Csak más kisgyerekek.

R.: - Anya mit szólt hozzá, amikor meglátott téged az oroszlán hátán?

- Azt szólt, hogy Dórika, nagyon vigyázzál, mert ilyenkor az oroszlánok is, nagyon félelmetes, mert ilyenkor a piciket is szokott megharapni, de nem olyan sokat, de azért úgy szokták.

R.: - És megengedte, hogy felüljél a hátára?

- Hát nem nagyon, de …

R.: - és akkor te miért tetted meg?

- Azért, mert oroszlán nem harap, és akkor olyan aranyos állatok.

R.: - Itt az óvodában a gyerekek azért félnek ezektõl az állatoktól, a tigristõl, a gepárdtól, az oroszlántó, sõt még a kutyától is félnek, hogy lehet, hogy te akkor mégis ilyen bátor vagy, miért van ez így?

- Azért, mert amikor nem félek, akkor már lehet, megengedi nekem, hogy felüljek a párduc hátára, vagy a tigrisre, vagy az állatkertbe bemenni, vagy a tigrisek nem akarják, hogy engem megharapjanak, meg hát olyankor szoktak megharapni engem.

R.: - Haraptak már téged a vadállatok?

- Egyszer a Klári néninél itt egy pici kutyus így megkarmolt engem, de nem a kutyus általában, és akkor nagyon fájt és

R.: - ha te ilyen bátor vagy, hogy ráülsz a vadállatok hátára, akkor te semmitõl se félsz?

- Semmitõl.

R.: - Sötétben se szoktál félni?

- Hát, azt szoktam, de most már nem. Meg képzeld el, amikor voltunk valahol, ott volt olyan boszorkány, ami akkor ott is lakott.

R.: - És attól féltél?

- Attól már féltem.

R.: - És még mitõl szoktál félni?

- A vadállatoktól, akik nagyon vadak.

R.: - És a tigris, meg az oroszlán, az nem vadállat?

- Az nem. Az általában nem vadállat.

R.: - Mi a vadállat, mondj egy ilyen állatot, ami vad.

- A rossz állatok vadak.

 

 

- Nekem két kislányom van, a 2 éves álmairól még nem nagyon tudok, néha-néha õ föl szokott kiáltani álmában. Volt olyan eset, amikor hát mondjuk akkor beteg is volt, hogy behívott, hogy anyu, anyu gyere. Bementem és fölvettem a kiságyból, de valójában rá kellett jönnöm, hogy õ alszik. Aztán fölébredt és lökött el magától, hogy menjek el tõle. Nagyobbik kislányom 5 éves, õvele már másfél éve körülbelül, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi is az az álom, hogy az egy más világ, más, mint amit valóságban megélünk. Úgy vezettük be ezt a dolgot, hogy reggelente szoktam tõle kérdezni, hogy mit álmodott, illetve én is el szoktam neki mesélni az én álmaimat, ebbõl is õ látja már, hogy azért ez tényleg egy különálló világ. Más, amit éjszaka csukott szemmel megélünk és más, amit nyitott szemmel, aktívan napközben átélünk. És õ most már ezt magától is el szokta mondani, immáron 5 évesen, hogy képzeld anyu, ma ezt és ezt álmodtam, ez történt. De ilyenkor azért látnivaló az is, hogy sokszor mesél. Tehát már ébrenléti állapotában kitalál történeteket, és úgy adja elõ, mintha õ azt álmodta volna. De ez nem baj, mert én örülök neki, hogy jár a kis esze, gondolkodik és mesékkel áll elõ.

R.: - Nagyobbik lánya, hogyan fogadja a mama álmait, egy felnõttnek az álmát?

- Szívesen hallgatja, és mint minden mást, ezt is a saját kis életéhez próbálja kötni, kapcsolni. Ha éppen furcsa dolgot mondok el neki, például, ami lehetetlen dolog, hogy én repülõgépet vezettem, ezeket õ nagyon jól megérti és nagyokat nevet rajta, hogy jaj, de vicces volna, ha ez tényleg így lenne. Szereti hallgatni. Szereti azt megtudni, hogy mi jár az én fejemben. Egyébként ez a valóságban is így van, hogy én szeretem elmondani neki, hogy éppen most mit érzek, mit látok, mit gondolok, hogy ezzel is segítsem õt abban, hogy õ is fogadja el magában azokat a dolgokat, amik elõjönnek, gondolatokat, érzéseket, merje fölvállalni saját magában is.

R.: - És a lánya el tudja fogadni ezeket a gondolatokat?

- Én úgy gondolom, hogy igen. Segít neki ez a beszélgetés, és így le tudja rendezni magában a furcsa dolgokat és el tudja fogadni.

R.: - Miért nem tudja igazából a lánya elmesélni az álmait, miért mond helyettük történeteket?

- Szerintem, még most van nála kialakulóban egyrészt, hogy meg tudja fogalmazni kerek mondatokban a mondanivalóját, másrészt nála összemosódik erõsen, ilyen kisgyereknél nem válik el élesen az, hogy most valóság, nem valóság, mi az, amit álmodtam, mi az, amit kitaláltam. Õ rengetegszer mesél is, és szerintem ez így helyénvaló, hogy neki van egy saját kis gyermekvilága, mesékkel, amik néha átcsúsznak a valóságba és az nem baj, valahogy tovább játsszuk együtt.

R.: - Mit játszanak tovább együtt?

- Tovább játsszuk azokat a történeteket, amiket õ elkezd mesélni, elkezd egy álmot, lehet, hogy onnan indulunk el egy játékba. Elkezd egy álmot a babájáról, hogy õ éppen most iskolába jár már, mi ezt szépen tovább kerekítjük egy teljes történetté.

R.: - Ez az álom a babáról ez egy fantázia vagy pedig egy valóságos álom a lányánál?

- Szerintem egy valóságos álom. Úgy éli meg, mintha valódi lenne, továbbjátsszuk, és akkor õ azt érzi, amikor vége van, és kiszállunk belõle.

R.: - Van, hogy megrettenek álmaikból a gyermekei, vannak rémálmaik?

- Ilyet még nem tapasztaltam náluk.

R.: - És azok a furcsaságok, az a furcsa történetvezetés, ami az álomban van, mûködik, arról õk mit tudnak, vagy mit mondanak?

- Nem tudják még õk ezt megfogalmazni, úgy gondolom, a nagyobbik lányom se tudja még igazából megérezni ezt, hogy tudat az álomban. Hát, mi, felnõttek azért tudjuk sokszor, hogy igen, én ezt most álmodom, miközben álmodom, de szerintem õ nála ez még nincsen meg, tehát neki, amikor álmodik, úgy éli meg az álmokat, mintha valódi lenne és amikor fölébred, akkor szerintem rövid idõbe azért beletelik, míg visszajön úgymond a valóságba.

 

R.: - Amikor este van, akkor elõjönnek a szörnyek? Te szoktad õket látni?

- Nem.

- A sötétben szoktak elõjönni?

- Igen.

R.: - Ott szoktak lenni a szobádban?

- Ott nem, a világûrben.

R.: - A világûrben ott vannak a szörnyek, és te félsz tõlük?

- Igen.

R.: - És ilyenkor ki véd meg téged?

- Anyukám.

R.: - Mit szoktál csinálni, odaszaladsz anyához?

- Igen.

R.: - És mit mondasz neki?

- Hogy ott egy szörny.

R.: - És akkor õ mit csinál?

- Hát látja.

 

- Nekem két kislányom van, és hát, mi is végigéltük ezt a problémát.

- Mind a két kislánnyal?

- Mind a két gyermeknél, igen. És a körzeti doktor néni nem mondta, hogy a fejlõdés során a vegetatív idegrendszer és a testi fejlõdés nincs összhangban, és ilyen problémákat okoz. Lefektettük, és egy fél óra múlva felébredt, és teljesen nem volt magánál a kislány, és nem tudta elmondani, hogy mitõl és mi volt. Mi is nagyon féltünk, hogy mi lesz, és hát egy kis idõ múlva elmúlt. Tehát probléma nélkül.

R.: - Tehát teljesen magától.

- Igen, igen.

R.: - És azóta sem tért vissza, tehát nincs ilyen problémájuk.

- Azóta egyáltalán nincs.

- Kozek Lilla pszichológus: - Arról szeretnék kérdezni, hogy változtattak-e a rémálmokkal kapcsolatban valamit a lefektetés körülményein?

- Nem.

K.L.: - Akkor nem attól múltak el a rémálmok, hogy esetleg zenét kapcsoltak be, vagy meséltek, vagy valami ilyen.

- Nem, mindenképpen jobban figyeltünk rá, vagyis a gyerekekre, mert mind a két kislányomnál ez körülbelül ilyen óvódás korban, igen, olyan 4 éves korban, mind a kettõnél megvolt. Nagyon rossz volt, mert az ember látja a gyerekét, hogy pánikban van, és nem tud segíteni, mert szinte nem is lehet kontaktust teremteni, mert nincs magánál.

R.: - Biztos önt is érdekli, nekem az jutott eszembe, hogy visszatérhetnek-e ezek a rémálmok késõbb?

K.L.: - Az az igazság, hogy az idegrendszerünknek a felfokozott állapota kiválthat újra rémálmokat, de azok már nem abba a korszakba tartoznak, amit ez az anyuka is említett, hogy az óvódás kor elején ez gyakoribb.

R.: - Tehát, ez inkább csak egy napnak a zaklatottsága, ami így

K.L.: - akár, meg a szorongások fölgyûlnek, de még nincsenek rá igazán szavai, meg eszközei a gyereknek, hogy ezt a nappali tevékenységében valahogy átdolgozza magából, hanem az álmaiban térnek ezek vissza. És ahogy nõ, mondjuk 5-6 éves, már rajzol, gyurmázik, mûködik, játszik õ olyan fokon, hogy ezek ne az álomban dolgozódjanak föl, ezeket a feszültségek vagy tudattalan szorongások.

R.: - De hát azért, lehet gondolom, segíteni is, hogy ez könnyebben földolgozódjon.

K.L.: - Igen, és szerintem az a kulcsszó, amit ez az anyuka is mondott, hogy figyeltünk a gyerekre.

 

- Én, mint tapasztalt nagymama, azt tudnám még az anyukának ajánlani, hogy egyrészt figyeljen rá, hogy milyen tévémûsort, milyen mesét vagy esetleg esti híradót lát a gyerek a tévében. Mert ezek is okozhatnak rémálmokat.

R.: - Magának volt ilyen tapasztalata az unokáival kapcsolatban?

- Nem, de volt ilyen kezdõdõ dolog, és én akkor azt találtam ki az unokámnál, hogy olyanokat meséltem neki este, egy kirándulásról, egy közös élményrõl és mondtam neki, hogy ilyen szép dolgokra gondoljon, mielõtt elalszik. Virágzó fákra, kedves cicára, kiskutyára, és ilyen harmonikus meséket meséltem neki elalvásnál.

R.: - És ettõl megnyugodott?

- Ez egy kezdõdõ dolog volt, és teljes mértékben elmúlt és soha többet nem jött vissza.

K.L.: - Ez egy nagyon ötletes megoldás, ez egy spontán relaxáció, amit a nagymama bevezetett. Hogy tematikusan olyan harmonikus, és a gyermek számára is érdekes és megnyugtató dolgok felé terelni a figyelmet elalvás elõtt, amik kilazítják az idegrendszert, nemcsak a gondolatokat, hanem tényleg vérnyomást, szívritmust, légzés, stb., ez mind helyreáll. És akkor nem egy feszült állapotban érkezik meg a gyerek az álomszakaszba.

R.: - Ez a feszültség, ez egy ilyen izomfeszültség, ez egy ilyen izomfeszültség.

K.L.: - Így is lehet, hogy izomfeszültség úgy, hogy a másik lehetséges dolog, hogy a testmasszázshoz visszatérnék, most egyre nagyobb divat a kismamák között a bébimasszázs, de miért ne lehetne ezt megcsinálni 3-4 éves gyerekeknél is?

 

- Relaxáció. Ezt a szót úgy gondolom, mindenki ismeri, ez ellazulást jelent és egy ilyen megváltozott tudatállapotot hoz létre az emberben.

dr.Hadas Katalin gyermekpszichológus, pszichoterapeuta: Eredetileg a régi francia szó azt jelentette, hogy kiengedte a rabot. Ez azt jelenti, hogy bizonyos feszültségek bennünk rabként el vannak fojtva, és ezeket szeretnénk kiengedni, ezeket a energiákat, ami elvész az ember számára, hogyha ott leszorítva tartjuk. A szakirodalom eddig úgy vélte, hogy 8-9 éves kortól lehet a gyerekeknél alkalmazni a relaxációt. Kolléganõmmel azon törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne profitálni a kisebb gyerekeknél is ebbõl a módszerbõl, hogy nagyon sok problémával küszködnek a kicsik is. Akkor jöttünk rá arra, hogy a gyerekhez legközelebb a mese áll, így próbáltuk összekapcsolni a mesét a relaxációval, és így született meg az új gyermek-relaxációs módszert, amely a mesét használja fel.

R.: - A mesét terápiás eszközként használják? Ez itt egy meseterápia?

dr.H.K.: - Nem meseterápia, hanem pszichoterápia, amelynek egyik segédeszköze a mese. Ugyanis ennél a terápiás módszernél arról van szó, hogy feldolgozzuk az élményeket, amiket a relaxáció során az ember átél. Ezeket az élményeket megpróbáljuk képbe áttenni, és keresni a hasonlatokat, hogy mikor, és hol élt át hasonló élményt, mivel tudja ezt összekapcsolni. Most a gyerek ilyen bonyolult munkára képtelen. Sokkal kevesebb élménye van, kisebb a szókincse, nem tudja kifejezni magát, és nagyon jól tudjuk, hogy a mesékben sok mindenen keresztülmennek a hõsök. Sokféle állapotba kerülnek, a gyerek, hogyha megismerkedik ezekkel a mesékkel, akkor össze tudja hasonlítani saját élményét, amit relaxáció alatt átélt, olyannal, hogy melyik mesehõs, melyik mesében mit élt át.

R.: Belehelyezik a gyereket egy-egy mesehõs szerepébe, helyzetébe?

dr.H.K.: - Házi feladatnak is megkapja a gyerek azt, hogy meséket keressen, amiben õ hasonló állapotokat talál egyes mesehõsnél. 4 éves gyerek azért már reprodukálni tudja a mesét, hogy mi történt benne, mit élt át a mesehõs, és hogyha otthon a mamával gyakorolja ezt a relaxációt, ami nagyon leegyszerûsített szöveg, és szintén egy mesehõs élményeire épül maga a relaxációs szöveg is, és akkor õ már relaxáció alatt is tulajdonképpen azzal próbál azonosulni, hogy olyan ez, mint amikor ez, meg az történik a mesében. És nagyon jó, hogy a mamával közösen végzik ezt, mert egy biztos pont a gyermek számára mama, és nagyon jól megjavul a gyermek-anya kapcsolat is, kialakul egy nagyon jó spontán viszony gyermek és anya között, ami lehet, hogy elegendõ ahhoz, hogy a meglévõ problémákat eltörölje.

R.: - Arról van szó itt a terápia folyamán, hogy az ember jobban tud beszélni arról, ami nem õvele történik? Tehát kívülrõl lát valakit egy bizonyos szituációban?

dr.H.K.: - Természetesen, sokkal könnyebb nekünk véleményt mondani másokról, a legnehezebb munka az emberben magában folyik, és ugyanígy a gyerekkel is ez van. De hogyha látja a gyerek, hogy valakivel, valami hasonló történt, és ez nem valami olyan egyedi dolog, hogy csak vele, akkor könnyebben összekapcsolja a két dolgot. Elõször semleges szinten elmondja, vagy átéli, és aztán megpróbálja magára vonatkoztatni, és tulajdonképpen ezzel már elértük a célt. Amikor már magára tudja vonatkoztatni. És hogyha valamit összehozunk, egybevetünk, akkor ez már maga megnyugvással jár.

R.: - Tanfolyamot hirdetnek a szülõknek is, vagy az anyukáknak is, ahova el lehet jönni, vagy pedig elmennek õk egy szakemberhez, aki végigjátssza ezt velük kettõjükkel, mert gondolom nemcsak a gyerek van ott egyedül.

dr.H.K:. - A szülõ jön a gyerekkel, hogy valamilyen probléma van, és akkor megajánljuk ezt a terápiás módszert azzal, hogy elõször a szülõt bevezetjük a relaxációba, és tulajdonképpen õk naponta dolgoznak a gyerekkel. Aki ezt felvállalja, az alkalmas is rá. Bárki képes megtanulni.

R.: - Milyen problémával jelentkeztek a szülõk, illetve a gyerekek, milyen alkalmakkor szokták önök ezt a lehetõséget megajánlani?

dr.H.K.: - Hát, nagyon jó eredményeket lehet elérni hiperaktív gyerekeknél, különféle szomatikus betegségben szenvedõ gyerekeknél. És ez az egész foglalkozás úgy kezdõdik, hogyha a gyereknek azt mondjuk, hogy most el fogsz lazulni, hát szegénynek, egy 4 éves gyereknek mondjuk, ez nagyon elvont fogalom, mi az, hogy ellazulni. De ha elolvassuk például a Hamu Pepejke címû mesét, ez egy szlovák népmese, ami magyar nyelven is megjelent, aki tulajdonképpen egy ilyen lusta, henyélõ legényke volt, aki egész nap a kemencepadkán heverészett, elolvassuk a gyereknek ezt a mesét, hogy hogyan telt a Hamu Pepejke napja, és akkor õ mit érzett a kemencénél, akkor a gyerekben kialakul egy kép, hogy tulajdonképpen mi is az, hogy ellazulni. És aztán kereshet otthon a gyerek újabb meséket, ami szerinte ezt az élményt fejezi ki. És akkor a gyerekek ilyen meséket hoznak, mint a Holle anyóban, amikor megrázza a párnát a lány, és akkor repülnek a pelyhek a párnából, a hópelyhek, hogy ez egy ilyen kellemes ellazulás. Vagy amikor az elnehezedést gyakoroljuk, akkor ez olyan, mint a Piroska és farkasban ugye, a vadász belevarrja a köveket a farkas hasába, és ettõl nehéz lesz a farkas. Vagy az átmelegedésnél, hogy a 12 hónapban, amikor ugye változtatni a hónapokat, mikor van a meleg, mikor van a hideg, tehát ezekre az ellentétekre hozunk példát a gyerekeknél, és a gyerek maga is keres aztán otthon a mamával újabb és újabb meséket, egyre gazdagabban tudja kifejezni a saját belsõ élményét.

R.: - Van-e olyan mesekönyv, vagy olyan mesegyûjtemény, amelyet odaadnak az anyának vagy ajánlják, hogy keresse meg vagy vegye meg boltban?

dr.H.K.: - Mi a klasszikus mese hívei vagyunk, és ezeket ajánljuk. Nagyon sok archetipust tartalmaznak ezek a mesék, olyan dolgokat, amik mindenkiben megtalálhatók, és ha nem is beszélnek róla, de beépül a gyerekbe. A meséknek régen is ez volt a szerepük, hogy útmutatást adjanak az embereknek, és például szolgáljanak az életükben.

- Nagyon nehéz korosztályi határokat megszabni, így az elsõ kérdés tulajdonképpen az, hogy mikor kezdenek a gyereknek mesélni a szülõk. De próbáljunk meg mégis átlagot közelíteni.

- Nagy Attila olvasáskutató: - Ritmusosok, rímes varázslatok után jöhetnek a prózai szövegek, és itt Benedek Elek, Illyés Gyula, Mórának csodálatos kis rövid történetei, és nemcsak a Kincskeresõ kisködmön van, be kell menni bármely gyerekkönyvtárba, és az ember kapásból hat-hét kötetet lát, és ezekbõl bõven lehet válogatni, és nagyon jóízûeket lehet beszélgetni. És Lázár Ervinnel el lehet kezdeni a Nagyravágyó feketerigót, 3 éves gyerek is tátott szájjal hallgatja, és a 40 éves felnõtt is megrendül a történettõl. Az igazán jó meséknek éppen, tulajdonképpen ez a titka. És majdnem ugyanezt mondhatom el, 6-7 éves gyereknek bõven el lehet már mesélni a Kis herceget, de a Kis herceg majd 14 éves korban is gyönyörûséget okoz, mert akkor újabb tartalmakat fedez fel benne. És mondhatom a meseregényeket. Szabó Magda: Sziget kékjét, vagy Tündér Laláját, ezt sem lehet tulajdonképpen elég korán elkezdeni, mert nem tudjuk pontosan, hogy a gyerek mit ért meg belõle, és majd két év múlva, négy év múlva õ fogja kérni, hogy vegyük elõ, mert meglepõ, hogy mi mindenre emlékszik rá. És most ismételve õ fog a legjobban csodálkozni, hogy azonkívül, amire emlékezett, még mennyi mindennel több is van benne. Benedek Eleket se lehet elég korán kezdeni, és elég sokáig, a gyerekek a legegyszerûbb, legrövidebb Benedek Elek mesénél kezdik, de még 8, 9, 10 éves korában is. A Magyar Mese és Mondavilágot miért ne lehetne nekik olvasni, élvezettel és izgalommal hallgatják, és olvassák. De bibliai történeteket, Münchausen bárót, Alíz Csodaországban, Óz, a Pinocchio, ezek is olyan történeteket, amelyeket a 6 évestõl 10 éves korig szinte bármikor elõ lehet venni, mert megint újabb és újabb rétegek tárulnak fel. A Tücsök. Ugye, eleinte az csak tücsök, és csak sokkal késõbb derül ki, hogy ó istenem, ez a tücsök, ez valójában a lelkiismeret. Ez a mindnyájunkban ott ülõ igazságérzet, a jóra való, a tisztességre figyelmeztetés. De kell hozzá egy tücsök, akinek a hangját halljuk, csak nem mindig akarjuk megérteni, hogy mit is mond. Lázár Ervinnek Szegény Jonny és Árnikája, a Hétfejû Tündér, melyek többször elõvehetõk, és a gyerekeknek újra, meg újra élvezetet fog okozni. Sõt, mi több, manapság az iskolában, szerencsére, hála a korszerûsítõ továbbképzéseknek, egyre több pedagógus rátanul arra, hogy ne csak meghallgathassák, hanem el is játszhassák a gyerekek variációkkal. Ne megismételjék a történetet, hanem a történet csak kiindulópont ahhoz, hogy a saját életüket belevetítve a történetbe, a megírt történetbe, valami egyedi alkotást hozzanak létre, és ezzel még inkább élményükké legyen az a gondolkodásmód, az a szemléletmód, amit Gyurkovics Tibor, amit Lázár Ervin, amit Békés Pál, amit Szabó Magda és sok mindenki más átad a mai magyar gyerekeknek és szülõknek.