- Tavasztól õszig az állatkert az egy állandó program, õsszel, télen, tavasszal szoktunk inkább múzeumba járni, színházba, koncertre megyünk a gyerekekkel.

- A legkisebb Balázs négy és fél éves, Panni nyolc, Bence tizenegy éves.

- Tavaly próbaképpen vettem az általános iskola alsósainak készített hangversenysorozatra bérletet, mert azt gondoltam, hogy a két nagyobbikat az leköti, és gondoltam, megpróbálom, hogy a kicsi élvezi-e? Nagyon tetszett neki.

- Ezek komolyzenei koncertek voltak, zenekari koncert volt az elsõ, a második egy betlehemest játszott egy gyerekkórus, a harmadik meg egy népzenei hangverseny.

- Amikor elõször voltunk, három és fél éves volt a Balázs.

- Jól végigülte, az ölemben ült végül is, kétszer negyvenöt perc körülbelül a hangverseny idõtartama, közben egy szünettel. Mi otthon is szoktunk hallgatni komolyzenét, valamint én régen jártam kórusba énekelni, és oda is próbára egyszer-egyszer elvittem.

- Azt ugyanolyan szívesen hallgatják otthon kazettáról, mint a másmilyen zenét.

- Tizenegy éves.

R.: - Nem szokott õ már néha fujjolni az osztálytársai hatására, hogy ez ma nem divat, hú, milyen zenét hallgatsz, ez dedós?

- Nem, nem szokott ilyet. Hangversenyen ilyet nem szokott mondani, inkább ha nem elég mozgalmas, például múltkor voltunk egy hangversenyen, ami nem volt látványos, nem sok zenész játszott, akkor mondta, hogy egy kicsit unta, mert hogy nem történt semmi, de a zene az nagyon tetszett neki. A legkisebb az egyértelmûen szereti nézni, ahogy zenélnek az emberek, a zenészek. Mondja is, hogy neki a dob vagy a cintányér vagy a hegedû vagy melyik hangszeren játszó zenész tetszik a legjobban. A nagy az már tudja élvezni a dallamot. Persze, ezeken a hangversenyeken általában ilyen népszerûbb, fülbemászó dallamú zenéket játszanak. Legutóbb a nagy el is lalázta, hogy neki mi tetszett a hangversenyen a legjobban.

- Gryllus-hangversenyen, Kaláka-koncerten voltunk, Szélkiáltó együttesnek a mûsorát néztük meg.

- Én is kisgyerek koromtól kezdve jártam komolyzenei hangversenyekre az iskolával, mert hogy zenei általános iskolába jártam, és azt gondoltam, hogy ha kiskoruktól hozzászoknak ezekhez, akkor késõbb önállóan is el fognak menni színházba, hangversenyre.

- Ezeket otthon nap mint nap hallgatják, igaz, hogy én nagyon szeretem a Kalákát, tehát én is mondjuk húsz éve veszem a kazettáikat. Tehát otthon van, be kell csak tenni, és én mindig mondom, hogy ezt szeretem, ezt hallgassuk inkább, ne a Hupikék törpikéket.

- Nem szokott vita lenni. Hogyha már nagyon szeretnék hallgatni, akkor mondom, hogy jó, rendben van, hallgassák! Én jobban szeretem a másikat, de ha ahhoz van kedvük, akkor azt hallgassák!

Huzella Péter dalszerzõ: - Azért írok a gyerekeknek, hogy játszhassak a gyerekeknek, mert ha nem írnék, akkor nem lenne mit játszani. Én pontosan tudom, hogy milyen hangulatokra vágynak a gyerekek, vagy milyen hangulatra vágyom én, amikor a gyerekekkel együtt vagyok. Úgyhogy én azért írok a gyerekeknek, hogy jól érezzem magam.

Huzella Péter dalszerzõ: - Dalszerzõ, a német az liedermachert mond, ugye dalcsináló, az angol songreuter. Ezek a dalszerzõk, balladaénekesek, igricek, bárd, kobzos. Nem tudom én, még millió neve van. De én azt hiszem, ez a dalszerzõ az viszonylag a legjobb, aki maga elõ is adja. A mûfaj nagyon nehezen meghatározható, de ez mint dal, mint elõadói mûfaj, szerzõi mûfaj színpad nélkül nem él meg.

Huzella Péter dalszerzõ: - Hogyne! Én elég sokat tanultam zenét, elég komoly alapjaim vannak, én is el tudnék menni rossz irányokba. Meg is mondom, miért. Mert például a színpadon nagy sikere van teátrális gesztusoknak, olyan zenei fordulatoknak akár, amik zeneileg nem állják ugyan meg a helyüket, de a színpadon nagyon hatásos. Tartok ilyen váratlan szüneteket, a fortét és a pianót váltogatom, ez nem elegáns dolog zenében. Most itt kell megtalálni az egyensúlyt, hogy zeneileg is vállalható legyen és elegáns legyen, ugyanakkor elég könnyû ahhoz, hogy befogadható legyen, egyszerû dalokat kell írni. Nem baj, ha ezek a dalok a népzenének bizonyos törvényszerûségeihez alkalmazkodnak, mert a népzene az egy kipróbált mûfaj. Én elég magabiztos vagyok, ami a vállalhatóságot illeti, de ugyanakkor nagyon sok dalt szelektálok.

Huzella Péter dalszerzõ: - Nem hiszem, hogy elzárná õket a klasszikus zenétõl, éppen hogy arrafele nyit. Már csak azért is, mert ma már szinte csak a klasszikus zene az meg mondjuk a dzsessz, ahol élõzene van, ahol igazi zenészek játsszák a zenét, az össze többi mûfajban már a gépek veszik át a hatalmat. Hozzám nagyon sokan jönnek oda, hogy szeretnének tanulni gitározni, mert láthatólag nagyon könnyû. És én minden esetben a kerületi zeneiskola klasszikus gitár tanárához küldöm õket, mert pontosan tudom azt, hogy én is ott kezdtem el, és ez egy nagyon jó kezdés volt. Úgyhogy én azt hiszem, hogy a mi mûfajunk az éppen, amelyik a klasszikus zene vagy a zenetanulás felé irányítja õket, de ugyanígy a klasszikus irodalom felé. Én nagyon komolyan szelektálok, én tényleg csak a legjobb költõktõl énekelek. Ez meg is köti a kezemet, de nem baj. A legjobb költõktõl, a legjobb irodalmat, és igyekszem a legjobb zenéket írni hozzá.

Huzella Péter dalszerzõ: - Kodály rengeteg dalt írt az óvodai nevelés számára, és azok kiválóak. És Weöres Sándortól kezdve Csukás István is segített a szövegírásokban. Mi a rádióban a "Ki kopog?" címû sorozatban nagyon sok ilyen Kodály-Weöres közös dalt dolgoztunk föl még a Kalákával. Ez egyfajta zenei világ. Az én zenei világom többõl táplálkozik, abból, amit én befogadtam. Édesapám zeneszerzõ volt, hát nagyon sok klasszikus zene volt, de fõleg a franciák, tehát Debussy, Ravel. Ugyanakkor apám nagyon szeretette a reneszánsz szerzõket, Monteverdi Poppea megkoronázása az az országban elõször otthon nálunk volt hallható, valami becsempészett magnószalagon, mert ilyen zene akkor nem volt hivatalosan a hatvanas években. Most én ezeken nõttem föl, és ami megmaradt a fejemben, azok dolgoznak most bennem, mikor zenét írok. Úgyhogy én otthon nem is hallgatok könnyû zenét, szinte csak Mozartot, Verdit, Puccinit, Gershwint, a Bernsteint, szóval akik nagyon tudták a vokális zenét. Meg most folyton a Goldberg-variációkat hallgatom és nem gyõzök betelni vele. Sokat kell ilyeneket hallgatni.

Huzella Péter dalszerzõ: - Hát, ez nagyon izgalmas dolog. Ez a mûfaj nem tud olyan erõs lenni, mint a többi mûfaj. Félek, hogy a gyerekdalok hamarabb mennek feledésbe, a mi gyerekdalaink, mintsem hogy ez a szétválasztódás megtörténhetne. Ha tévednék, akkor végtelenül boldog lennék, és ha egy dalom is benne lenne ebben a legjobb százban, akkor hát, madarat lehetne velem fogatni.

Huzella Péter dalszerzõ: - Semennyire. Nem is kell, hogy zeneileg legyen értékes, ne legyen hazug, ne legyen becsapós, ne legyen ízléstelen. A gyerekdaloknak a lényege az, hogy a gyerekekben indítson el valamit, hogy a gyerek érdeklõdését, a gyerek kreativitását keltse fel, a gyerek közben jól érezze magát, ez a lényeg. A gyerekek aztán majd úgyis felnõttek lesznek, és ezekre már nem nagyon fognak emlékezni, de ha kicsit jobb felnõttek lesznek, mert akkor jól érezték magukat, a tudatalattijukban valami jó leülepszik, akkor betöltötte a hivatását ez a mûfaj is.

Huzella Péter dalszerzõ: - Hát, én nagyon remélem, hogy nemcsak az én dalaimon nõnek föl. Tehát akiket elhoznak az én elõadásaimra vagy az én lemezeimet megveszik, azok megveszik a Kaláka-lemezeket, Gryllus Vili lemezeit, azoknak már otthon megvannak a Halász Jutka-dalok is, ott azért komolyzenét is hallgatnak. Ezek a dolgok összefüggenek. Tehát azok nem a rajzfilmsorozat-slágert forgatják otthon, hanem ezek a gyerekek általában kapnak egy kultúrát.

Huzella Péter dalszerzõ: - Igen, ne legyen meg neki, mert ezeket én nem szeretem, mert a rajzfilmet én a Jankovics Marcellnél húzom meg a vonalat, szóval ahol a rajzfilm egy mûalkotás. Mikor a rajzfilm mellé oda kell tenni még slágereket is, hogy eladja a rajzfilmet, vagy a rajzfilm eladja a slágert, az már üzlet. Slágert írni nagyon könnyû, ilyen rajzfilmslágert, mert elég, ha huszonötször lemegy a televízióban, és az már sláger lesz. Szóval, rajzfilmslágernek lenni nem egy nagy dicsõség. Az mennyiségi eredmény, ezekkel én nem értek egyet. De meg lehet venni a gyerekeknek, mert nyugodtan megbízhatunk a gyerekek ízlésében is. A gyerekek a jó és a rossz közül mindig a jót fogják választani.

Huzella Péter dalszerzõ: - Hú, ez nagyon hamar elmúlik sajnos. Én azt hiszem, az óvodások még tökéletes jó állapotban vannak, de már azok sincsenek annyira, a születés utáni néhány perc már mindent elront ugye. De én azt hiszem, az iskola amikor már verseny van, már ront rajtuk. Én úgy látom, hogy nagyon hamar elvesztik a gyerekek ezt.

Dr. Konta Ildikó iskolapszichológus: - Fokozatosan kezdtem beépíteni, úgy, mint amikor a farkas ment a malackákhoz, hogy elõször csak a lábam, aztán egyre több foglalkozást iktattam be, hiszen ez egy még a klinika területén is egy újszerû dolog. Sokan úgy tartják, hogy úri huncutság. Hát, még az iskolában, és hát, úgy fokozatosan becsempésztem. Elõször az egyéni foglalkozásoknál ilyen drámai, pozitív értelemben drámai hatás volt, amikor egy ..... kislány, aki csak otthoni környezetben beszélt, és ide került az iskolába, õvele kezdtem el foglalkozni ugye, olyan alapon, hogy csinálj vele valamit, hát, mi legyen vele, hát, ilyen normál iskolába nem járhat, de nem értelmi fogyatékos. És akkor hát, persze velem sem beszélt, mert én is idegen voltam neki, de elkezdtünk egy triambulumot ütögettem, aztán õ a szék lábához ütögette, aztán én is odaütögettem, és akkor így egyszer csak elkezdtünk ilyen módon kommunikálni, amibõl pár hét után beszélgetés lett. Hát ezt a rajzot is például õ készítette. Ez sajnos ugye, a rádióban nem látszik, de szép vidám kis ötletes rajz. A mentõmacik, valamilyen mesefilmbõl emelte ki, és a maga módján õ ezt lerajzolta. Alsó tagozatos korában inkább rajzokkal fejezte ki magát. Most viszont már itt az iskolánkban nyolcadikos, és hát a pályaválasztása is remélem, hogy sikerül. Több tanárral is beszél, osztálytársaival beszél, úgyhogy valamelyest sikerült oldani ezt az elszigetelõdését.

Dr. Konta Ildikó iskolapszichológus: - Három hét után. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy zenével mennyivel közelebb elérni az emberekhez, hiszen az a szavak elõtti és a szavak nélküli világban nagyon képes a befogadásra és a közlés kapuit is megnyitni. Tehát már magzati korban is, amit most már a tudomány is egyértelmûen igazol, hogy reagálnak a magzatok a hangra és a dallam élményére, a ritmusra, és hát, azt követõ idõszakra a világra kiszületéstõl meg mindenféleképpen.

****************************************

Név nélkül: - Hát, például egyszer volt, Ildikó néninél voltunk három fiúval, elõször olvastattuk a fiúkat Ildikó nénivel, és énekeltünk is meg számoltunk hangszerekkel. Meg Ildikó nénivel így ütemtapssal így tapsoltunk, meg megtanultuk, hogy hogy kell a zeneszerszámokat így használni, meg mindent szoktunk vele csinálni. És aki nem tud rajzolni vagy nem olyan jól rajzol, annak ide kell jönni Ildikó nénihez.

(Ének)

Név nélkül: - Én szeretem ezt a foglalkozást, és tetszett, amit csináltunk, mert én nagyon szeretem a zenét meg a zenével kapcsolatos dolgokat. Mindenki választ magának egy hangszert, és zenélgetünk meg kopácsolunk.

Név nélkül: - Igen, ezt én nagyon szeretem. Ildikó néni behoz egy ilyen kazettát, azt meghallgatjuk az elsõ órán, utána lekapcsolják, kapunk egy rajzlapot meg festéket, és azt kell lerajzolni meg festeni, amilyen hangok voltak benne, és hogy milyen érzés jut róla eszünkbe. Én legtöbbször úgy szoktam lerajzolni vagy lefesteni, hogy ilyen piros meg halványkék meg néha egy pindurit olyan feketés, szóval inkább színekben ilyen melegségszínek vagy ridegség, például a nagyon halványkék vagy a narancssárga, ami olyan jó érzés jut róla az eszedbe. Még egyszer se volt úgy, hogy valami mese jutott róla eszembe.

Név nélkül: - Hú, ez nehéz! Volt olyan, hogy Haydn valamelyik szimfónia, valamelyik zongoraszimfónia, meg volt olyan, hogy annak nem tudtuk a szerzõjét, de olyan volt, mintha ló ment volna benne, meg madarak így szálltak volna benne, szóval ilyenek. Nem ilyen mese, hanem inkább ilyen hangok jutottak eszembe róla, ami a valós életbõl van. Amikor hallottam ezt a zenét, akkor a háttérben valami zaj hallatszott, és az jutott eszembe róla, mintha templom így bimm-bammozna. Volt olyan zene, ami olyan volt, hogy az elején még olyan nagyon meleg érzés jutott eszembe, de amikor már közepe felé ért, akkor hirtelen olyan nagyon rideg lett, és akkor a papíron is úgy csináltam, hogy a közepe felé így megszakítottam a piros színeket, és akkor egy kicsi fehér csíkot hagytam, és akkor utána egy kicsi olyan halványkéket meg narancssárgát egy pindurit, meg olyan lilát, meg ilyen színeket.

Név nélkül: - Hát, szerintem azért, hogy megismerjük a zene világát, és hogy tapasztaljuk, hogy errõl milyen érzés jut eszünkbe, és hogy milyen érzékünk van ehhez.

Név nélkül: - Nem, mert ezek ugye, legtöbb szimfónia vagy ilyesmi, és én otthon inkább a könnyûzenét szeretem meg a rockot, nem a szimfóniákat. De például a zongoraszimfónia az nekem nagyon tetszett, és szerettem volna még egy ilyen festményt készíteni róla, de sajnos már nem volt idõnk rá.

Név nélkül: - Gondoltam, meg ez jó lenne, csak nem biztos, hogy kapnánk olyan szimfóniát, ami pont ugyanaz. Mindenesetre úgy vagyok vele, hogy amit én egyszer megszeretek, azt meg tudom tartani az emlékezetemben.

Dr. Konta Ildikó iskolapszichológus: - Személyiségfejlesztésben nagyon fontos, aztán a korrekció. Olyan részképességeknek a fejlesztésére, ami mondjuk elmarad egy gyerek többi képességéhez viszonyítva. Az életkori sajátosságtól ha eltér valaki, vagy például értelmi fogyatékos gyerekeknél gyógypedagógiában is, vagy valamilyen érzékszervi sérülésnél. Nagyon érdekes, hogy még a nagyothalló gyerekeknél is, mivel a zenéhez a rezgés, a ritmus is hozzátartozik, ugye hát a hang az maga rezgés, tehát ott is lehet ilyen rezgésélményt adni. Aztán a gyógyításban lehet használni épp azért, mert a jobb agyféltekét célozza meg elsõdlegesen, ezért a hangulati és az érzelmi életen keresztül jutnak be információk. A rehabilitációban is lehet használni, nemcsak a pszichiátriai rehabilitációban, hanem a mozgásrehabilitációban. Azért ezt tudjuk a fittneszprogramokból is, hogy a jó dinamikus zenére való tornázás sokkal könnyebb, mint csak úgy hangok nélkül. Tehát ezért van az például, hogy a diszlexiás gyerekeknél is a dal, dallam, ritmikai kísérések, tapsolás, az olvasmányok tapssal való kísérésére, akkor elmozgunk egy verset, az egész testtel ritmizáljuk, ennek az élménye segít annak az átélésében, hogy a beszéd is ritmus, legalábbis arra épül, és akkor már könnyebben tudja magának kialakítani a saját beszédét akár olvasásnál is, az írásnál is meg magában a beszédben.

Dr. Konta Ildikó iskolapszichológus: - Azoknál nagyon jó feszültséglevezetõ, és úgy vettem észre, hogy koordinálja a mozgásokat. A hiperaktívnak nevezett gyerekeknél nem mindig összerendezett a mozgás. És azért hogyha hagyjuk egyrészt levezetni a feszültségeiket, a nagymozgásokkal közelíthetünk a finomabb mozgás felé, onnan vissza nagymozgáshoz, tehát a mozgás kontrollját is kialakíthatjuk, ezzel egy kicsit a célszerûségét, mindamellett olyan programokat is bevezethetünk, mint a kreatív tánccsoportomban volt a szabad tánc, ahol egy zenére kiélheti magát. Tehát a mozgásnak nemcsak egy ilyen öncélú l'art pour l'art nyüzsgés, feszengés lehet a tartalma, hanem lehet valami, amivel alakot kifejez, és egy célszerû területre irányítva ez az önkifejezésnek egy módja lehet.

Dr. Konta Ildikó iskolapszichológus: - Eszembe jutott egy másik példa is. Gergõ egy felnõttek által meg nem értett, korábban favorizált kisfiú volt, nagyon feszült volt, sok mondanivalója volt, de minden rosszul sült el. És már nekem úgy mutatkozott be, hogy én a rossz gyerek vagyok. Hát szóval ugye már azonosult ezzel a rásütött bélyeggel. És akkor még nem voltak dobjaim, de láttam, hogy ezeket a kis hangszereket az apró és finom fogás miatt ez türelmet igényelt volna tõle, hát fogtam két puffot, és azt mondtam, hogy gyere, most doboljunk! Én adtam egy ilyen egyenletes ritmust, és õ erre azt dobolhatott, amit akart. Olyan fergeteges dobszólót vert el azon a puffon, hogy én teljesen visszavonultam. És akkor közben mondtam, hogy most dobold ki magadból az iskolát, dobold ki a rosszaságot, mindent, amit csak akarsz, verd, üsd, ahol csak éred. És addig játssz, amíg úgy érzed, hogy belül feszült vagy. És egy negyedóráig ütötte-verte a puffot, folyt a halántékán a víz, és mikor abbahagyta, fölnézett rám, azt mondta, hogy ez jólesett, na ide máskor is jövök. Tehát például ez is egy példa, ugye, az akarat és az ösztönélethez nagyon jó hangszer a dob. Vagy egy másik példa, a fém és fa ritmushangszerek között, hogy az egyik dallamos. Azt mondják rá a fémhangokra, hogy olyan, mintha harang szólna, csengõ jégcsapok, és amikor a fa meg a kereplõszerû hangokat, hogy akkor ez olyan rossz csikorgás, ez a feszültség. És akkor megint mondhatom, hogy játszd el, mi az, ami neked rossz, mi az, aminél úgy érzed, hogy olyan, mint amilyen hangja ennek van. Volt olyan kisgyerek, aki éjszaka fölébredt, árnyakat látott a falon, és a dörgés-villámlás okozta feszültséget el tudta játszani. Négy alkalommal járt hozzám ez ügyben foglalkozásokra, és mindig eljátszattam vele a dörgést-villámlást. Negyedik alkalommal már egyre lanyhább volt, és azt mondja, hogy ez már nem is annyira érdekes, mert rájöttem, hogy hát ez az esõvel együtt jár, nem csinál rosszat. Tehát megfogalmazta, megszelídítette, ugye tárgyiasította, kézzelfoghatóvá tette, és ez a misztikus, nagy varázslatos jelensége, ami egy ilyen elektromossággal teli levegõben való dörgés-villámlásnak van, az egy kicsit enyhült nála. Tehát egy kicsit uralni tudta, ezt a hatalmát át tudta tenni a természeti valóság szintjére. De ugyanezt meg tudják csinálni például, amikor azt mondom, játsszál nekem valamilyen mesét! Játszd el a te hangodat, az anyu hangját, az apu hangját! És akkor egyszer csak ezekbõl a hangutánzásokból azért, hogy az anyu meg az apu hangja együtt, és lemegy a mély hangokhoz, és akkor ott nagyon disszonánsan, félhangokat gyorsan váltogatva, és akkor kérdezem, hogy hát, Danikám mi volt ez? Hát, ez amikor az anyu meg az apu veszekszik. El tudja játszani. Nem biztos, hogy el tudja mondani, hogy miért nem tud otthon tanulni vagy miért nem tudott figyelni a leckéjére, de már eljátssza és beszélünk errõl, hát akkor így könnyebb.