Orosz Erzsébet: - Végül is el, de azért még mindig nem tökéletes a helyzet, mert idõnként nagyon jól bevonják a játékba, fõleg az udvaron, de azért elõ-elõfordul, hogy undokok vele néha, még a sorakozásnál nem feltétlenül akarják az õ kezét megfogni, de már akadnak barátai.

Orosz Erzsébet: - Hát sajnos nem. Sajnos nem tisztább. Nem is az a probléma, hogy annyira ápolatlan volna, hanem tényleg van egy olyan jellegzetes szaga ahol dohányoznak a szülõk, ahol áporodott a levegõ és az a ruhájába, a bõrébe, hajába beleivódik. Tehát még csak azt sem mondhatnám, hogy annyira piszkos lenne vagy ápolatlan és ezt megérzik a gyerekek és nem jól kezelik. Fõleg azok, akiket tényleg naponta fürdetnek és finom illatosak. Azért azt a közepes gondoskodást azért õ is megkapja otthon, tehát nem úgy kell elképzelni, hogy egy szurtos, fekete kisördög bejön az óvodába, csak mondtam van egy olyan kis áporodott szaga neki.

Orosz Erzsébet: - Nem vagyunk még velük olyan kapcsolatban Tehát ez is annak a függvénye, hogy mikor jut el az óvónõ arra a szintre, amikor elõhuzakodhat, egy-egy ilyen dologhoz eljut. Tehát nem lehet rögtön. Kell idõ hozzá és ez a kisfiú mint mondtam nem régóta jár, csak pár hónapja. Mire a kapcsolatunk egy kicsit rendezõdne addigra el is megy iskolába, mert ezt az utolsó évben kaptuk ezt a gyereket. Úgyhogy azt hiszem ez már azt hiszem az iskola feladata lesz.

Orosz Erzsébet: - Nem hiszem, hogy meg lehet elõzni. Nem hiszem, mert annyira sokfélék vagyunk, annyira sok helyrõl jönnek a gyerekek, annyira sokszínûek a szülõk, annyira más politikai meggyõzõdésûek és ezeknek mind-mind bekerülnek a gyerekeik az óvodába és ezek ütköznek. Mi annyit tehetünk, hogy a gyerekekkel minden egyes konkrét esetet megbeszélünk. Nem hagyjuk szó nélkül, nem megyünk el mellette mintha mi sem történt volna, mert ebbõl nagy gond lehet késõbb az iskolában. Nem egy ilyen esetrõl lehet hallani, amikor csak azért megvernek nagyobb gyerekek kisebbet, mert nem tetszik neki a haja színe vagy éppen a bõre vagy bármije. Szóval ezt mi úgy kezeljük, hogy itt a mi gyerekeink akik innen elmennek ezek mélyen megérezzék a más ember elfogadását és toleránsak legyenek.

Orosz Erzsébet: - Úgy lehet, hogyha a szülõket is bevonjuk. Szülõket teljes egészében nem lehet nevelni, de irányítani egy picikét a figyelmüket ezekre a dolgokra, hogy ezek mennyire fontosak, hogy mennyire tõlük függ, hogy a gyerek majd hogy vélekedik ezekrõl a kérdésekrõl és hogyha a szülõk látják, hogy mi ezt mélyen elítéljük biztos, hogy el fognak gondolkodni rajta és esetleg õk is tartózkodnak az ilyen megnyilvánulásoktól otthon. Ha már ennyit elértünk, akkor ez már egy kicsi, de valami. Tehát abban nem hiszek, hogy teljes egészében meg lehet õket nevelni, de irányítani lehet és ezt már nagyon sok esetben tapasztaltam, hogy sikerrel lehet õket irányítani.

/részlet/

Osztálytársai már mind ültek. Õ is szeretett volna leülni valahova. Az elsõ padokban szinte magától értetõdõen az úri gyermekek helyezkedtek el. Földbirtokosok, városi tanácsosok fiai. Ezek a derûs, szöszke pufók fiúcskák matrózruhát viseltek. Keményített gallért, selyemnyakkendõt. Arcuk olyan volt, mint a tejbe ejtett rózsa. Õ szintén úri gyermeknek tartotta magát. Ennélfogva ajkára holmi idétlen mosolyt erõltetve feléjük közeledett, hogy letelepedjék az elsõ padba. Csakhogy ott már majdnem minden hely el volt foglalva. Helyet szorítani nem igen siettek neki. Egymással pusmogtak mint bennfentes pajtások és hûvös udvariassággal kissé meglepõdve nézték a félszeg, késõn érkezett jövevényt, aki hoppon maradt. Egyesek kárörvendve mosolyogtak is. Elszégyenülve és sértõdötten hátrafelé kullogott. Ha nem lehet az elsõ padban a legelsõ - gondolta - legalább az utolsó padban lesz a legutolsó. Ott az osztály végén parasztgyermekek tanyáztak. Izmos, erõs lurkók mezítláb vagy csizmában. Vörös zsebkenkdõjükbõl kirakosgatták elemózsiájukat. Feketekenyeret, szalonnát falatoztak bugylibicskával és görögdinnyét. Oda-odasandított. Az áporodott szag, mely kipárolgott csizmájukból, ruhájukból fölkavarta a gyomrát. De azért szívesen leült volna közéjük. Tekintetével rimánkodott, hogy fogadják be legalább õk. Leste, hogy megszólítsák, hogy jelt adjanak. Ezeknek is egyéb dolguk akadt. Papírgalacsinokkal dobálóztak és papírgombócokkal, melyeket belülrõl szalonnabõrrel, görögdinnyehéjjal béleltek ki. Egy ilyen tartalmasabb papírgombóc éppen a homlokán találta el. Az ijedség nagyobb volt, mint a veszedelem. Õ azonban a falnak tántorodott. Ezen aztán mindenki röhögött. Az alsóház is és a felsõház is. Pártkülönbség nélkül. Lelkében dühvel és bosszúval innen is elkotródott. Nem tudta, hogy hova menjen. Nem tudta, hogy hova tartozik. Hát a kályha mellé állt, egyedül. Szégyellte, hogy olyan gyáva és ügyetlen. Csönd lett. A küszöbön megjelent a tanító. Tekintete megakadt rajta aki a kályha mellett gubbasztott. Hát te mit keresel ott? - kérdezte feléje emelve nagy arcát. Ki állított oda, gyere csak ide. A kisfiú majdnem szaladva dobogó elé sietett. Rémülten magából kikelve hadarta, tessék engem hazaengedni. Mért? - érdeklõdött a tanító. Nem akarok többé iskolába járni. Az osztály hahotázott. Csönd legyen - szólt a tanító. Miért nem akarsz te iskolába járni? Mert engem itt nem szeret senki. Bántott valaki? Nem. Hát akkor mit kotyogsz össze-vissza? Nem szégyenled magad, te anyámasszony katonája. Otthon bizonyára elkényeztettek. Jegyezd meg, hogy itt te is olyan vagy, mint a többi. Itt nincs kivétel, itt mindenki egyenlõ, értetted? Az osztály helyeslõen mozgolódott. A tanító még egyszer rátekintett erre a ijedt kisfiúra. Ekkor látta, hogy az arca egész zöld. Rosszul vagy? - kérdezte tõle lágyabb hangon. Nem. Fáj valamid? Nem. Na mondta - menj szépen a helyedre, hol a helyed? Sehol. Sehol?! - csodálkozott a tanító. Hát ülj le valahová. A kisfiú az osztály felé fordult, arcok vigyorogtak feléje. Sok-sok kis arc, mely egyetlen óriási ijedelmes bálványarccá fancsalodott. Szédelegve botorkált ide-oda. Megint el kellett haladnia az elsõ pad elõtt, ahol nem volt számára hely. Valahol középütt talált egy tenyérnyi helyet egy pad legszélén. Csak fél lábával ülhetett le ide, úgyhogy a másik lába az ûrben lógott. Mégis jobb volt ülni, eltûnni a szemek elöl, megsemmisülni a tömegben.

- Naomi.

- Hát egy afrikai név.

- Hát mert egy néger baba.

- Igen, mikor volt húsvét vagy szülinapom akkor õ is kapott szemüveget, cipõt és nagyon aranyos néger ruhában volt karácsonykor, amikor kaptam.

- Hát egyszer bevittem, de akkor is eltemették a fák között, kiszedték a fülbevalóját.

- Nem tudom. Kivittem a kertbe és kint hagytam és elvesztettem és akkor anyával megtaláltuk, amikor jött értem.

- Mert nem szeretik a négereket vagy csúnya nekik.

- Nem mondták, nem is tudtuk, hogy kik voltak azok. Mert hogyha tudtuk volna, akkor elvettük volna tõlük a babámat.

- Nem, csak ha anya jön velem.

- Mert nem szeretném, ha megint valami rossz történjen vele. És egyszer a színházban kinevették a babámat. Csúfolták.

- Azt, hogy csúnya.

- Én eldobtam, haragudtam rájuk vagy megmondtam õket anyának.

- Igen, és anya azt mondta rájuk, hogy rasszisták.

- Nem tudom, hogy gonoszok.

- Hát azt, hogy buták. Mert én szeretek mindenféle babát. És nekem nagyon sok van.

- Nem. Nem tudom, hogy szeretik-e vagy csak csúfolják, de nem akartam megkérdezni.

- Azért kapott néger babát, mert mikor kisebb volt, akkor nagyon rossz szemmel nézegette a színes bõrû embereket, nemcsak a fekete bõrûeket, hanem a kínaiakat is. Nálunk ez egyáltalán nem volt szokás a családban és semmilyen hangot sem tõlünk, sem mástól nem hallott és õ kifejezetten rosszalló megjegyzéseket tett a kínai lányokra, a színes bõrû emberekre. Ezt úgy megfigyeltem, hogy õ ezt valamiért nem tetszik neki. És akkor gondoltam, hogy kap egy ilyen teljesen fekete bõrû kisbabát és hát egész véletlenül akadtam rá egy olyan babára, ami tényleg abszolút negroid pofival, gyönyörû, édes kis copfokkal és gondoltam, hogy õ lesz az, aki alkalmas lesz arra, hogy a kislányom elfogadja ezt a fajta másságot és akkor még ráadásul elég sok energiát fektettem abba, hogy kivettem a könyvtárból egy Afrika könyvet és egy teljesen igazi afrikai ruhát készítettem neki, ékszerekkel mindenféle színes kendõkbõl, faékszerekkel és fülbevalót raktam a fülébe és abszolút megcsináltam, hogy nemcsak egy színesbõrû baba, hanem egy afrikai kislányra hasonlítson és úgy ült a karácsonyfa alatt.

- Én nagyon aggódtam és meg is mondtam a páromnak, hogy ha nem fogadja el a kislány vagy tesz egy. Én annyira megszerettem ezt a babát amíg készítettem a ruhát meg amíg el volt dugva és mindig elõveszegettem esténként és készítettem neki a felszerelést, hogy én az mondtam a páromnak is, hogy ha nem kell a gyereknek vagy egy rossz szót szól, akkor viszem vissza az ágyamba és az enyém lesz. És nagyon érdekes volt az elsõ reakciója, azt mondta, hogy ezt biztos a testvére kapta, mert ez fiúnak való. És én akkor mondtam neki, hogy ide figyelj cicám ez a néger királynak a lánya, és ez egy királykisasszony és akkor úgy ölbe vettem õt a babával együtt és elmondtam, hogy hát ez egy ilyen afrikai ruhában van és õnáluk ez a legeslegszebb ruha, amit õk maguknak el tudnak készíteni és hogy így meg úgy. A lényeg az, hogy nagyon sokat beszélgettünk, nagyon sokat játszottunk együtt, ruhákat készítettünk neki, együtt választottuk ki neki ezt a nevet, hogy Naomi és azt is az Afrika könyvbõl találtuk ki és sokat játszottunk vele és õ akkor egy nagyon hosszú ideig tényleg heteken, hónapokon keresztül mindenhova elhurcolta magával és nagyon imádta és nagyon sokat játszott vele, tényleg a szívébe zárta és tényleg bekerült a kedves babái közé. Hát aztán voltak neki konfliktusai miatta az óvodában és számtalan helyen.

- Rögtön ahogy elõször bevitte az óvodába rögtön kicsúfolták a babát, hogy csúnya, hogy ilyen meg olyan ronda és akkor õ teljesen kiabált, verekedett, mindent csinált, rettenetesen harciasan védte a babáját és akkor az óvó néninek is a fülébe jutott ez a vita meg ez a veszekedés és akkor megkérdezte ez az óvó néni és elbeszélgetett a gyerekekkel errõl és rögtön olyan egészen furcsa dolgok történtek, hogy például azt mondta az egyik gyerek, hogy õ azért mondta, hogy csúnya, mert azt hitte, hogy cigány. Na és akkor errõl aztán lehetett mit beszélgetni, hogy egyáltalán most szép-e vagy ugye egész más pofija van meg egész más bõrszíne van és hogy ha cigány akkor miért kell rá azt mondani, hogy csúnya és egyebek, úgy hogy beszélgettek errõl. Az óvó néni nagyon jó fej volt és nagyon helyesen helyére tette a dolgokat meg meghallgatta a gyerekeknek a gondolatait és azután történt olyan is, farsangoltak, néger anyukának öltöztettük föl a kislányt, ráraktuk a hátára egy kendõbe kötve a babáját és õ boldogan rohangált vele egész farsangkor és a végén valahogy a kertben eltûnt a baba, úgyhogy mire én mentem érte sírt, bõgött, hogy nincs meg a baba és akkor mondtam, hogy menjünk ki, nézzünk körül a kertben, hátha otthagytad mert azért ugye a nagy játék heve meg minden, lehet, hogy csak elrakta valahova vagy lerakta, és a földdel betakarva, falevelekkel betakarva találtuk meg egy ilyen kis babaház mögött. Tehát látszott hogy valaki oda beásta. Egész véletlenül találtuk meg, mert egy pici kis darab kilátszott a ruhájából és akkor észrevettem. Tényleg szándékosan valaki elásta, a fülbevalóit kiszedték. Szóval olyan nagyon-nagyon rossz képzeteket ébresztett bennem. Mondom, hogy ez butaság volt ilyet csinálni és hogy ne vigye be többet. És akkor ugyanígy volt egy olyan történet, amikor a MÁV Színházban csúfolták, iskolás gyerekek mikor mentünk bábszínházba és beült más gyerekek mellé, fogta a babáját és akkor szintén közölték vele, hogy ilyen csúnya meg olyan ronda babája és akkor felállt, magához szorította a babát és azt mondta, hogy nem ülök ezek mellé a lányok mellé, mert buták, mert csúfolták a babámat. Aztán egy-két alkalom volt, amikor ilyen konfliktusba került akkor én szépen megmondtam neki, hogy ezt hívják rasszizmusnak kislányom és aztán túlzásba nem vittük, hogy errõl beszélgessünk vele, de megmondtam neki, hogy az ilyenfajta ember, aki így gondolkozik az nagyon másképp gondolkozik, mint mi. Hát ez egy érdekes dolog volt arra, hogy például ilyenfajta megnyilvánulásokat kicsalogatott a gyerekekbõl. De mondjuk én nem nagyon szeretném ha a lányom emiatt állandóan ilyen harcos konfliktusokba keveredne. Most egy kicsit elmúlt ez a dolog, most nem játszik vele annyit, meg felsorolta a többi baba közé.

- Elég érdekes eset volt, mert a gyerekek egy részének nagyon tetszett, a másik fele egy kicsit szkeptikusan állt a dologhoz és úgy nézegette, barátkozott vele, de nem nyilatkoztak róla. Rózsika eléggé féltette is és nem nagyon adta oda a gyerekeknek játszani vele és egyszer sírva jött oda hozzám, hogy az egyik kislány kicsúfolta a babáját és szörnyû tragédiaként élte meg, mivel az az õ gyereke. Személyes sértésnek vette és rögtön megkérdeztem a kislánytól, letisztáztuk a dolgot, hogy vajon miért beszélt így vagy miért nem tetszik neki a baba. És hát mondta, hogy azért mert csúnya fekete. És mondom akkor miért nem szép ez így feketén ez a baba? És már nem is tudom pontosan, hogy mit válaszolt rá, de a lényeg az, hogy én mondtam ki, hogy nagyon klassz ez, gyönyörû ez a néger baba és akkor azt mondta, hogy ja, néger, akkor nekem is tetszik, azt hittem, hogy cigány. Na akkor ezen megint meghökkentem, mert a rasszizmusnak ezt a megnyilvánulását még idáig nem tapasztaltam a gyerekek között és akkor megkérdeztem miért, ha cigány akkor az más, mitõl másabb ha cigány lenne a baba, mint hogyha néger a baba vagy mint hogyha fehér lenne az a baba. Ugyanúgy van keze, lába, megbeszéltük, hogy szép a haja, szeme, gyönyörû haja, ennyiben különbözik a fehér babáktól, hogy annak általában vagy szõke vagy barna, vagy vörös, vagy fekete haja van, ennek pedig göndör, fürtös, és hogy sötét a bõre és vastagabb a szája. Végignézegettük, utána megbeszéltük a gyerekekkel, hogy miben különbözik ez a baba a másik babától és hogy ez ugyanolyan gyönyörû és akkor õk is elismerték és akkor rátértünk az emberibb dolgokra, tehát amikor ember és ember között is megkülönböztetéseket tesznek az emberek. Elkezdtünk arról beszélgetni, hogy az embereket is miért különböztetjük meg. Ebbõl egy szép nagy beszélgetés kerekedett ki és akkor mindenféléket mondtak a gyerekek, hogy azért mert büdösek, koszosak, mert lopnak, tehát amiket a szüleiktõl hallottak azok nagyon gyönyörûen elõjöttek. És akkor mondtam, hogy csak ilyen embereket ismernek, csak ilyen cigányokat és hányan vannak olyanok akik nem. És akkor elgondolkodtak ezen, aztán végül azt szûrtük le ebbõl, hogy nem számít sem az, hogy hogy néz ki, sem az, hogy milyen a bõre színe, hanem az, hogy mit csinál. Azokat nem szeretjük akik rabolnak, akik bántanak, akik másokat bántanak, de azoktól nem húzódunk el, akik rendesen dolgoznak és akkor végül remélem, hogy azért eljutottunk odáig, hogy ezt sikerült a gyerekekbe egy picikét beültetni, mint egy kis palántát, hogy az embereket a cselekedeteik alapján ítéljük meg és nem a hovatartozásuk vagy a bõrük színe miatt.

- Az kiderült, illetve pont személy szerint nem, de másik csoportból egy kisgyerek és nem hiszem, hogy azért ásta volna el, mert nem tetszett neki a baba, hanem nekem inkább az a gyanúm, hogy azért ásta el, mert nagyon is tetszett neki a baba, különleges volt a baba és én azon gondolkodtam utána, hogy biztos, hogy valamilyen megszerzési szándékkal, hogy azt jól elrejtette és gondolta, hogy másnap majd megtalája esetleg, de nem a mi csoportunkból ásták el.