- Az orvos szerint szeptember 3-a. Tehát ebbõl augusztus 30-a is lehet, majd õ eldönti, lehet, hogy valahogy megérzi, hogy mikor van az anyukája születésnapja és lehet, hogy akkor akar megszületni.

- Augusztus legvégén, úgyhogy hátha majd õ is ehhez igazodik.

- Igen ez már a család többi tagjaival is elõfordult, hogy egy napon születtek mama és gyermeke.

- Hát hogyne, persze, mert ilyenkor a nagymamából is kikívánkoznak az élmények meg úgy visszajönnek, hogy éjszaka, és szaladtunk és nem volt autó és majdhogynem saját lábon, meg már majdnem vonattal be a szülõszobára. De ez teljesen véletlenül sikerült így. Teljesen véletlen. Tehát mi terveztük természetesen ezt a gyermeket. Megpróbáltuk a születésének idõpontját is megtervezni nagy okosan és akkor rájöttünk, hogy ugyan mi tervezgethetünk jobbra-balra, de semmi értelme, mert õ majdnem egy évvel késõbb sikerült csak megfogannia.

- Persze. Orvostól orvosig, egyiket otthagyva, másikkal újrakezdve. Azt derítették ki és megmondom én egy kicsit el is bizonytalanítottak bennünket és ezt nagyon nagy hibának rovom fel annak az intézménynek, aki ezt az egészet kijelentette, ezt így egy gyermeket váró párnak nem lehet kijelenteni, hogy az esélyünk szinte a minimálisra csökkent és hát gondolkozzunk el esetleg más lehetõségen is.

- Én - lehet, hogy ez meglepõ - különösebben félni magától a szüléstõl, ami rajtam múlik attól nem félek. Attól félek, hogy olyan viszonyok közé kerülök vagy olyan helyzetbe kerülök, amit nem tudok befolyásolni, illetve, valahogy olyan megalázó szituációba kerül az ember, amikor a saját érzelmeit nem tudja kontrollálni, szeretné esetleg, de nem tud hozzá hogyan viszonyulni. Nem tudni, hogy kibõl mit hoz ki ez a szélsõséges helyzet. Én inkább ettõl félek.

- Igen erre is gondolok. Szeretnék egy nagyon jó hangulatú kellemes szülésélményt magunk mögött hagyni férjemmel együtt, de félek attól, hogy ilyenkor kijön belõlem igazán mélyrõl az a hiszti ami tudom, hogy bennem van és ennek nem szeretném kitenni se a férjemet, sem igazából a kórházi dolgozókkal úgy nem foglalkozom, de hát elsõsorban magamat se ennek a helyzetnek. Ez az egyik a saját érzelmi oldal, a másik pedig az, hogy semmi olyan felesleges és stressz elõtevékenységet vagy olyan fölösleges vizsgálatot, szóval ezektõl félek, hogy ezeket az emberen végrehajtják úgy, hogy sem beleszólása nincsen, tehát ez a kiszolgáltatottság.

- Tudomásom szerint ahhoz jogom van, hogy én ezt megszabjam, tehát a kórháznak kötelessége kikérni a véleményemet, hogy ott lehet-e egy tanuló és úgy hallottam, hogy hát sokan megengedik és én sem zárkóznék el ez elõl, de azt gondolom, hogy mégis valahogy ezt az intimitást mégis megzavarná az a sok-sok körülöttem mászkáló ember. Lesz így is akik az ember körül tesznek, vesznek. Én inkább a kiszolgáltatottságtól félek. Orvosom természetesen van már, hiszen korábban is hozzá jártam nõgyógyászati vizsgálatokra és az orvossal úgymond jön a kórház. Ez most egy nagy dilemma, mert nem hallottam túl sok jót a kórházról és megmondom õszintén, hogy most ilyen kettõs helyzetben vagyok és el kell döntenem egy pár hónapon belül, hogy most mi a fontosabb számomra. Az, hogy egy tapasztalt, kedves és engem már jól ismerõ orvossal végigcsinálom az egészet és lehet, hogy zavarnak a kórház körülményei, illetve az is felvetõdik az emberben, hogy ezek mind nem fognak számítani, mert olyan kedves és segítõkész személyzettel találkozik ott az ember ami mellett eltörpül az, hogy esetleg nincsen saját fürdõszobája abban a szobában. Hogy a felszereltség vagy inkább a személyi adottság számít-e jobban, az a dilemma.

Dr. Rákóczi István szülész, nõgyógyász, a Szent Imre Kórház osztályvezetõ fõorvosa: - Igen, én azt hiszem mind jobban kórházat választanak. Igen. A terhesség és a szülés nagy részben normálisan zajlik le. Az utóbbi idõben az orvosi eseménybõl egy szociális eseménnyé vált. Ez magával hozta azt, hogy abba a 4-5 napba olyan körülmények között szeretne lenni, ahol megfelelõ az ellátás, van egy vagy két ágy, egy fürdõszoba. Tehát abba az öt napba, amikor egyébként is olyan nehéz minden, akkor a körülményeket szeretné hogyha optimalizálná. Ez abszolút jogos igény. Ugye külföldön ez már másképp van, de nálunk is egyre inkább az az érzésem nekem is, hogy elsõdlegsen az lesz a fontos majd, hogy megnézi azt, hogy na most ott van egy vagy kétágyas szoba és akkor ahhoz választ orvost. Én azt hiszem ez a tendencia el elkezdõdött. Egy példát mondok név nélkül. Az egyik fõvárosi kórházban átépítették szépen a szülõszobát. Ugyanazok az orvosok vannak ott, nem változott az orvosi vagy szakmai álláspont és mégis egy éven belül 300-ra emelkedett a szülésszám. Ez is aláhúzza amit mondok.

Dr. Rákóczi István: - Most nálunk egy ilyen átalakulás van. Az egyik rész már kész és ott kétágyas szobák vannak. Ugye mint minden egészségügyi beruházásnál nálunk is úgy van, hogy nem mindenre van pénz. A televízióknak a helye megvan, tehát nálunk nincsenek még televíziók, de meg van engedve, hogy ha például valaki bejön hosszabb idõre akkor behozza a televíziót.

Dr. Rákóczi István: - Én azt hiszem, hogy a televízió annyira hozzátartozik az életünkhöz. Azt mondjuk nem tartom helyesnek, hogy szoptatás közben, nem is hiszem, hogy szoptatás közben nézik, de hát ott azért hosszabb vagy rövidebb ideig ott vannak, nem elsõdlegesen arra gondolok aki megszült és akkor el van foglalva, hanem azért vannak terhespatológiai esetek, akik ott töltik mondjuk a terhességüknek nagy részét vagy egy-két hetet és hát akkor valamivel el szeretnék foglalni magukat azon kívül, hogy ott vannak rutin dolgok. Ez egy érdekes dolog, nem hiszem, hogy a szoptatás intenzitása és a tejelválasztás fokozódni fog, hogyha televíziót néznek. Én azt hiszem, hogy ez a modern világ és nem hiszem, hogy ki tudjuk irtani a televíziót majd az új gyerekágyas szobákból.

- Jó napot kívánok. Ez a televíziós dolog háborított fel engem is. Én úgy szültem, hogy a másodikat amikor szültem akkor már ott volt a tévé állvány, de tévé hál istennek nem. De tényleg én is úgy gondolom, hogy annyi mindent, hát ott a a baba, de ott van az, hogy a nõk egymás közt átbeszéljék ami történt, az hihetetlen fontos. És a másik meg az, hogy nagyon elégedett voltam a kórházzal, de az mégiscsak fölháborít, hogy az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a papák ilyen zsáknyi élelmiszert hoznak be a mamáknak, hogy talán a televízió árát egy kicsit a táplálás javítására lehetne használni. Az jutott eszembe, hogy milyen abszurd, hogy ha mondjuk két mama kétféle sorozatot szeretne nézni és a gyerek fölött ezen vitatkoznak. Tényleg fölháborít. Azt már hallottam a gyerekkórházakban is megy folyamatosan, hál istennek ott még nem jártunk.

- Jó napot kívánok. G. M. vagyok. Én háromszor szültem és mindháromszor rooming-ines szobában voltam. Én nagyon szerettem egyébként, tehát nem akarok senkit arról lebeszélni, hogy azt válassza, de sokkal fáradtabban mentem haza, mint amilyen fáradalmak aztán otthon rám vártak.

- Igen.

- Négyen. Tévé az nem volt természetesen, errõl nem is akarok beszélni, ez egy nonszensz, de az valóban igaz, hogy a babák egymást nem ébresztik fel, mert õk még olyan jól tudnak aludni, hogy nem zavarják egymást, viszont mindig valamelyik sír, a másik szobából is áthallatszott. És azért nem igaz, hogy hamar el tudják az anyukák csitítani õket, hiszen ott vannak mellettük, mert még nem értenek hozzá. Tehát hiába próbálja azonnal mellre tenni, ha egyszer nem tud szoptatni még és még csak gyakorolgatja és sír a baba, sír a baba, mert éhes és az anyukájának vagy még nincs teje vagy nem tudja helyesen mellre helyezni és nem tudnak szopni, vagy a baba sem tanult meg még szopni. Tehát valami miatt mindig sír valamelyik.

- Hát kettõ. Ketten már el tudnak lenni, úgy már mûködne a dolog, akkor már nem zavarnák egymást annyira szerintem.

- Igen. Ott egész éjjel nem volt alvás. Ott felváltva sírtak a babák, valakié mindig sírt és az is elõfordult, mikor én már nagy nehezen én már végre elaludtam, valamikor hajnal tájt akkor meg egyszer csak arra ébredtem, hogy sír egy gyerek és miért nem veszi már fel az anyja és akkor rájöttem, hogy az enyém sír, mert annyira kába voltam már a fáradtságtól, hogy nem vettem észre, hogy az enyém sír.

- Jó napok kívánok. Nekem csak annyi jutott eszembe, én is nagyon a televízió ellen vagyok, hogy engem megmondom õszintén mind a két gyermekemet amikor szültem nemcsak a televízió zavart volna, szerencsére olyan helyen voltam ahol az nem volt, viszont volt mobiltelefon, ami hogyha az ember több anyukával fekszik egy szobában, akkor szintén folyamatosan csöröghet. Nem vagyok teljesen a mobiltelefon ellen, egy nagyon hasznos dolog, de amikor az ember bent fekszik a szobában és a természetes emberi beszélgetés az számomra anyukák között egy nagyon jó dolog, de nagyon zavaró tud lenni az örökös telefonálgatás.

- Van olyan tapasztalatom, hogy csak ketten voltunk, az egy sokkal kellemesebb szituáció volt, és volt olyan is amikor öten. Mondjuk, hogy ha ketten vagyunk, akkor a másik, tehát hogyha csak egy ember van még pluszba akkor ugye nem csörög annyit.

- Nehezen indít az ember egy ilyen beszélgetést vagy kéri meg a másikat, hogy ne csörögjön, mert természetes dolog, hogy az örömérõl szeretne beszámolni. Egyik oldalon nagyon kényelmes, a másik oldalon viszont mennyivel jobb volt az, hogy ugye volt a folyosón egy telefon vagy oda lehet menni egy telefonhoz, ami azért valamennyire el van szeparálva, mint az, hogy a szobán belül. Talán nem is tudom, nekem az jutott eszembe, hogy esetleg az lenne megoldás, hogy az ember automatikusan azt mondja, hogy hívjál öt perc múlva, kisétálok.

- Én, ha engem kérdez, nekem az a véleményem, hogy nem. Félve mondom a véleményemet, mert tudom, hogy nem a nagy átlaghoz tartozom.

Dr. Rákóczi István: - Hát én azt hiszem, hogy nem. Az egyik nagy vívmánya a szülészetnek a nyitottság. Ugye ma már nincs, hogy szigorúan mikor lehet bemenni látogatni, szóval nyitottá vált épp azzal amit említettem az elõzõkben, hogy inkább szociális eseménnyé vált. Na most hát a kommunikáció lehetõségét, hogy amikor van idõm akkor fölhívjam a férjet vagy a feleséget, nem hiszem, hogy ezt meg lehet tiltani. Egyetlen egy dologgal lehetne megtiltani, hogy ha valami olyanra hivatkoznánk, hogy bizonyos eszközöknek a mûködését összezavarja, de hát ott a gyerekágyszobában már nincsen.

Dr. Rákóczi István: - Igen, a lélek mûködését, de ezt azt hiszem ez egy globális probléma. Úton, útfélen látom, hogy mindenki elõveszi a mobiltelefonját, amelynek biztos van elõnye, de azt hiszem sok hátránya. Tudományosan is vizsgálják, hogy van-e valami káros hatása az agymûködésre.

- Köztudott, hogy az orvos csak a legutolsó pillanatban lép oda majd mellém és hát a szülésznõ az, aki végül is a vajúdás során a szülõnõ mellett áll. Nem jártam még a kórházban, nem volt még lehetõségem, azonban nem vagyok abban biztos, hogy ez a lehetõség fennáll, tehát hogy én megválasszam a szülésznõt. Lehet, hogy kapok egy szülésznõt és hát csak bízhatom abban, hogy õ egy kedves, segítõkész ember lesz, aki mind nekem, mind a babának segítségemre lesz. De hát benne van a másik, úgyhogy ettõl picit félek.

- Természetesen. Hát egyrészt a terhesgondozás során minden alkalommal, másrészt pedig hát a szülés után. Na most vannak úgynevezett tarifák is. Hát elég furcsa az, hogy néha egy-egy orvos kijelenti, hogy nálam ennyibe kerül a gyermek és olvastam egy kedves reagálást erre, azt mondta a kedves szülõnõ, hogy hát bocsánat doktor úr, én nem megvenni, hanem megszülni szeretném a gyermekemet. Szóval ez elgondolkodtató, hogy valaki így kijelenti, hogy nálam ennyibe kerül. Ez semmiképpen sem pozitív. Én úgy gondolom én a választott orvosomtól ilyen reakciót nem fogok kapni. Igazából bizonytalan vagyok még abban természetesen, hogy mennyi pénzt illik, kell adni. Nemcsak az orvosnak, hanem a szülésznõnek is, és hát én úgy gondolom, hogy azért a szülésznõnek alapvetõen inkább aki végig mellettem van és hát az aki végig segít, hát kezdve például a csecsemõsnõvér aki megtanít majd szoptatni, ellátni, mert remélem erre is sor kerül.

- Követhetetlen, az én tudomásom szerint 10 ezer forinttól és hát igazából nincs is vége, tehát 50-100 ezer forint. Ez ugye TB-s kórházakra vonatkozik. Túl nagy összeget nem tartok reálisnak. Nem ettõl fog egészségesen megszületni a gyermekem, hogy én hány ezer forintot adok a kezébe.

- Szerintem teljesen más, mivel most már tudjuk azt, hogy kislányunk lesz. Én úgy érzem, hogy talán egy kislány valahogy teljesen másképp van az ember vagy az anyuka hasában, mint egy kisfiú. Sokat voltam tõle rosszul, hányingerem volt. Az elsõvel semmilyen gondom nem volt. Elég sokat mozog ez a baba is, tehát elég mozgékony, ugyanúgy mint az elsõ, de ezt most egy kicsit nagyobbra ítéli az orvos. Az elsõ az 3830 grammal, ezt olyan 4,5-5 kilóra saccolják.

- Eddig összesen 8 kilót szedtem föl, úgyhogy az elõzõvel 12 jött össze. De hát mivel itt ugye nagy is a gyerek meg talán a víz is egy kicsit több, szerintem igazán ennek tudható be.

- Igen, fogadott orvosom van, nagyon meg vagyok vele elégedve. Egy nagyon kedves, udvarias ember, mosolygós, húgom is nála szült egy félévvel ezelõtt. Õ is nagyon meg volt vele elégedve. Ott volt a szülésnél rögtön, tehát ahogy telefonáltak tényleg rögtön jött. Az elsõ szülésnél az az orvos, akit én fogadtam õ sajnos nem volt ott, úgyhogy én úgy gondolom, hogy õ itt lesz és mindenben segítõkész és partner lesz.

- Az elsõnél sem fogadtam szülésznõt, nem is gondoltam erre akkor, most sem igazán, megmondom õszintén. Papás szülést tervezünk szintén. Remélem a férjem ugyanúgy ott lesz, mint ahogy régen ott volt. És hát mivel hogy azért nem Pesten lakunk, hanem azért eltelik egy 20-25 perc mire beérünk, azért addigra az orvosom is biztosan ott lesz.

- Szülést segítõ emberkék, nõk, férfiak. Én hallottam errõl, bár ilyet én nem szeretnék, tehát egy vadidegen embert én nem szeretnék magam mellé. Úgy gondolom, hogy idegen embernek most akárhogy is nézzük, ott a szülésznõ, ott van az asszisztens, az orvos, az altató, a nem tudom még kicsodák, én jobban szeretném ha a férjem vagy valamilyen hozzám tartozó családtag lenne ott, mint egy idegen ember, most nevezzük azt dúlának vagy bárkinek.

Dr. Rákóczi István: - Én azt hiszem, az utóbbi éveknek egyik pozitív vonása, személy szerint ez az én véleményem, az, hogy szülésznõt is választhatnak, hisz miért ne választhatnának. A tágulási szak nagy részében a szülésznõ van ott. Mi a gyakorlat. Ugye, hogy ha nem választ szülésznõt, akkor van egy ügyeletes szülésznõ és van három szülés. Annak a szülésznõnek ide-oda kell menni, lehet hogy az egyik helyen szülés van, akkor egy óráig nem tud odamenni és lehet, hogy pont akkor lenne szüksége annak a szülõ nõnek arra, hogy kérdezzen valamit, megbeszélnek valamit.

Dr. Rákóczi István: - Biztos, hogy van ilyen is, nálunk és az én személyes gyakorlatom az, hogy én bármelyik szülésznõvel, hisz azért dolgozunk együtt mindegyikkel ugyanolyan harmóniában tudok szülni és ha megkérdeznek, hogy melyik szülésznõt ajánlom, akkor azt mondom, hogy ez teljesen önre tartozik. Vannak ilyen szülésznõ klubok ahová elmennek és ott beszélgetnek, megbeszélnek különbözõ problémákat és ott kialakul egy kapcsolat, hogy én ezzel tudom megérteni magamat, talán úgy néz ki, hogy ezzel vállalnám a szülést. Ez nem úgy van, hogy van egy lista és akkor ráböknek arra, hogy most ezt a szülésznõt választom. Másik pedig az, hogy ez nem kötelezõ. Ez egy lehetõség. Na most miért tartom én pozitívnak? Azért mert világszerte olyan tendencia van kialakulóban, hogy a szülõ nõnek folyamatos jelenlevõre van szüksége. Tehát állandóan legyen vele valaki.

Dr. Rákóczi István: - Aki a szülésénél ott van állandóan. Hisz ha egy szülésznõ, van három szülõ nõ, akkor érthetõ módon megoszlik a figyelem. Az lenne az ideális, hogyha tudnánk biztosítani minden szülõ nõ mellé egy szülésznõt. Azért pozitívum ez, mert a szülõ nõ kórházba jövetele elõtt már kialakul a kapcsolat, amikor bejön a szülõnõ akkor bejön a szülésznõ és végig ott van vele. A férj is ott van és jelen van, de érthetõ módon egy szülésznõ szakmailag is tud segítséget neki adni és õ tulajdonképpen ezt célozza. Megjelent egy új fogalom a szülõszobán, a dúla. Olyan nõ akinek már van tapasztalata a szüléssel és ezt a tapasztalatot átadja. Erre is van gyakorlat már Magyarországon vagy lehetõség több kórházba.

Dr. Rákóczi István: - Igen, hát ezt így is lehet mondani, szerzõdést is kötöttünk igen, mert én úgy gondoltam, hogy ha a szülõ nõnek valami jó azt engedélyezni kell. Igen, elsõk voltunk és ez is azt célozza, hogy amit szeretnék állandóan hangsúlyozni, a folyamatos támogatás, a folyamatos jelenlét. Ez tulajdonképpen az egyik leglényegesebb jellemzõje lesz a napjaink, de a jövõ szülészetének.

Dr. Rákóczi István: - Egy kicsit talán lehet, hogy úgy látszik, hogy sokan vannak, de azért nem ilyen sokan vannak, mert egyet szeretnék azért tisztázni, ha dúla van, akkor nincs választott szülésznõ, mert a választott szülésznõ az dúla is mondhatnánk úgy is, tehát a kettõ együtt nincs.

Dr. Rákóczi István: - Nem teszi fölöslegessé, de biztos, hogy választott, tehát állandó szülésznõ nincs jelen, hanem akkor az a klasszikus szülésznõ, aki ellátta a szülést és az lesz az le fogja vezetni. Na most kicsit talán sokan vannak a szülõszobán, mert olyan variációt is el tudok képzelni, hogy ami mondjuk az én gyakorlatomban is van, szült egy mama, akinek az anyósa mindenképpen ott akart lenni, de ott volt a férj is. Meg kell mondanom, hogy az anyós nagyon sokat segített, elfogadhatom egy "dúlának". Szóval a szülõszobai fátyol az fellebbent. Akár szeretik az orvosok, akár nem, ebbõl egy szociális esemény lett és természetesen abban a pillanatban, hogyha patológiás, tehát valami komplikáció van akkor az egész átalakul egy orvosi eseménnyé, de meg kell mondanom 80 százalékban a szüléseknél nem várható szövõdmény, nincs szövõdmény és ez tulajdonképpen egy családi esemény.

Dr. Rákóczi István: - Jobb. Egyértelmûen jobb dolgozni, lehet, hogy nehéz volt megszokni, de nagyon sok segítséget jelent.