- Az elsõvel.

- Én is az elsõvel.

- Inkább többgyerekesek vannak.

- Hát jobban tudnak róla, hogy itt mûködik egy ilyen kismama klub.

- Templomban hallottam a misén, hogy lesz.

- A kisfiamnak úgy érzem, hogy társaságra van már szüksége, tehát elsõsorban, mert itt pici gyerekek is vannak és hát nekem is nagyon jó, hogyha hallok egy kis neveléstant és egymással beszélgetünk. Minden alkalommal elhangzik valami érdekesség, vélemények és az ember otthon egyedül magára utalva döntsön elég komoly nevelési kérdésekben, azért eléggé felelõsségteljes dolog, tehát jobb, hogyha az ember hall és tanul és figyel és értékeli a többi emberek véleményét is.

- Nekem a tapasztalat az többet, fõleg a sokgyerekes anyák tapasztalatai talán többet érnek. A könyv is jó, de ott mégis ott is ahány könyv, annyiféle vélemény és azért a döntés csak a mienk.

- Ez csak jó, szerintem.

- Az anyának meg kell tanulni több helyre figyelni, ez a minimum szerintem, tehát gyerekekre mindig figyelni kell és amellett jól mi még valami másról is tudunk beszélgetni.

Sebõk Sándor: - Teljesen kiszámíthatatlan, van, amikor hárman szoktak jönni van, amikor tizenhárman vagy tizenketten, ez attól függ, hogy melyik gyerek milyen állapotban van otthon, mert hozzák a gyerekeiket is magukkal, éppen alszik-e a gyerek vagy nem, vagy kell-e éppen védõbe vinni vagy nem. Tehát ezt elõre sosem lehet tudni.

S.S.: - Igen, itt vannak, mert saját maguk által szervezett programon vesznek részt, relaxálnak, elmélkednek egy természetgyógyász- pedagógus-gyógypedagógus vezetésével, hetente egyszer csinálják és hetente egyszer pedig összejönnek azért, hogy tornázzanak, ezt saját maguk vezetik, illetve egy közülük vezeti a tornát. Vannak olyan anyukák, akik visszatérõ kismama klubtagok, vannak sokan már, akik kikoptak ebbõl, hogy úgy mondjam, mert a gyerekeik már nagyobbak és többnyire olyan anyukák, akiknek éppen kisgyerekük van, lehet, hogy van nagyobb is, de éppen kicsi van és sok olyan van, egyre több olyan, akiket õk hoznak, tehát elsõgyerekes anyukák. Van olyan is, hogy tizenöten is összejövünk, gyerekek is, két-három egy kisgyerek mindenkivel, úgyhogy van, amikor sokkal többen vagyunk.

- Én már jártam, a nagylányom tíz éves, az õ idejükben. És akkor õk elmentek óvodába, én elmentem dolgozni és most született a harmadik kicsi és akkor úgy kezdtem el újra járni.

- Hát a társaság is jó, végül is egy-egy délelõtt jó egy kicsit kimozdulni, beszélgetni, hasonló problémák, gondok.

- Öt évet voltam elõször, mert a kettõ gyerek az egymás után született, akkor öt évig voltam és most a kicsivel már ez a harmadik évem. De közte dolgoztam három évet, én gyógypedagógus vagyok.

- Azért az egész más, más. Ott nagyon súlyosan, halmozottan sérültek, ott mozgássérültekkel foglalkozunk, mert azért egész más, ami családban adódik nevelési dolog, meg egész más az ember, amikor más gyerekeivel foglalkozik, meg egész más, amikor otthon én este én a sajátommal. Mert más gyerekével könnyû türelmesnek lenni, meg kivárni, amíg megmozdítja a kisujját, az én gyerekemnél sokkal nehezebb kivárni, mintha szépen összeolvas valamit mondjuk. Vagy lehet, hogy csak ebben én vagyok ilyen, nem tudom. De szerintem más gyerekével úgy mindig abban a kis idõben könnyebb.

- Ilyen is elõfordul igen, jó hallani, hogy mások hogy csinálják, hogy oldják meg. Érdekes, hogy néha eljön egy-két apuka is, azt olyan jó látni. Meg õk elmondják, látjuk, hogy itt is együtt vannak, meg hogy õk hogy oldják meg, hogy az apuka is vigyáz a gyerekre, hogy az anyuka egy kicsit felszabadultabb legyen, mert azért a többségünk azért úgy van, hogy egész nap egyedül és akkor erre is jönnek az ötletek.

- Négy gyerekünk van.

- Hat éve lassan, én olyan kéthavonta jutok el ide egyszer.

- Orvos vagyok.

- Eredetileg a gyerekek miatt kezdtünk el járni. Amikor ide kerültünk a faluba nem ismertünk senkit, akkor ez egy nagyon jó dolog volt, hogy olyan helyre lehet jönni, ahol a gyerekek együtt lehettek a kortársaikkal és együtt tudtak játszani és megszerethették és hát mi is itt ismertünk meg rengeteg embert és hát azóta már sokkal több embert ismerünk és ilyen értelemben kevésbé van szükségünk mankóként erre, hanem inkább a már megismert emberekkel való együttlét miatt vagyunk itt. Egy nagyon jó kiindulópont volt, egy ilyen ugródeszka a késõbbi kapcsolatokra.

- Számomra azért nem furcsa, mert a saját családomban is nagyon fontos ez a gyerekekkel eltöltött idõ és a munkahelyemet is igyekeztem úgy választani, hogy minél több idõt tudjak otthon tölteni, illetve hát hogy ez is kellõ súllyal bele tudjon férni a napba.

- Mindenféleképpen, maga a fölvezetett téma, tehát ahogy a Sándor atya elmondja, de legalább olyan segítséget jelent az, hogyha a többiekkel meg lehet beszélni, hogy teljesen hasonló életkorú gyerekeink vannak, a problémák is amiatt hasonlóak, nagyon sokat tudunk segíteni egymásnak.

Sebõk Sándor plébános: - Olyan tíz éve lehet ez, tíz éve körülbelül nem tudom pontosan bevallom.

S.S.: - Ez nem szokványos részint azért , mert akik évekig otthon vannak a gyerekeikkel, azoknak tényleg nagyon nehéz, a gyerek nem szellemi partner a szülõnek és kell, hogy közösségbe kerüljön az édesanya is, itt találkozhatnak egymással, kicserélhetik a gondjaikat, bajaikat, tapasztalataikat. Ezt nagyon fontosnak érzem, mert ismerõs ez a probléma az otthon lévõ anyukák problémája, ugyanakkor egy nagyon jó gyûjtõmedence is, mert itt már a gyerekek megismerkednek egymással és együtt mennek többnyire a katolikus óvodába, ahonnan aztán szintén együtt mennek majd a helyi ökumenikus iskolába. A gyereknek mindenképpen szüksége van falkára, tehát közösségélményre, de nagyobb a valószínûsége, hogy normális közösségbe kerül, ha a szülõk már közösséget alkotnak. Nagyjából hasonló gondolkodású szülõkrõl van szó, én annak örülök, hogy nemcsak katolikus szülõk vannak, tehát nem sokan, de vannak más vallásúak is, tehát a gyerek szempontjából is nagyon fontos, hogy közösség alakuljon ki, a szülõnek is szüksége van és hosszú távon ez mindenképpen meghozza a gyümölcsét. Közösségteremtõ és szellemi, lelki töltekezés.

Azért említem a közösséget, mert ha a közösségben vannak, akkor tudják igazában befogadni a nevelési ismereteket is, mert ki tudják cserélni egymással a tapasztalataikat, illetõleg kialakul egy olyan hangulat, hogy fogékonyabbak az elõadásra is, mert elõadásnak mondom, tehát azokat, azokra a témákra, amelyeket én szoktam vinni, illetve õk maguk is fölvetnek bizonyos kérdéseket, amikben nem nyilatkoztatok, hanem együtt beszéljük meg a tapasztalatokat.

S.S.: - Hát nem a spontaneitás csupán, annak van helye minden elõadásban, de azt hiszem kell egy tematika ahhoz, hogy jól sikerüljön egy találkozás. Most már másodszor veszem az Életre szóló ajándék címû könyvet, de aztán átvettük a Társ címû könyvet is, a Feleségek könyvét, illetve Amit a feleségekrõl tudni kellene címû könyvet. Ezekrõl pedig azért beszélgettünk, mert végül is a feleségeken keresztül tudom elérni a férjeket is. És akkor elõkerülnek az ilyen házassági problémák is. És ezeket is meg szoktuk beszélni. Tehát ez nagyon összetett kérdés. Idõnként még vallási kérdések is elõkerülnek, amelyet én nem szoktam, amiket nem szoktam erõltetni, mert ez lehet, hogy némelyeket elijesztene, ugyanakkor azt látom, hogy mégis közelebb kerülnek még az egyházhoz is.

S.S.: - Hát csináltunk olyat az elmúlt években, hogy összehívtam az apákat. Igaz, hogy csak egyszer, akkor nagyon jó beszélgetés alakult ki és van egy-két apuka, akiknek olyan a munkabeosztása, hogy idõnként el tudja kísérni a feleségét és ez nagyon jó, mert tényleg az apákon nagyon sok múlik és azt hiszem egyre több. Én úgy gondolom, hogy ahova eljutottak a mai családok sajnos és a mai gyereknevelés, az jórészt attól van, vagy azért van, mert az apa vagy nincsen apa a családban, vagy jobb, ha nem lenne apa a családban.

- A klubfoglalkozás hangképei: - Észrevettétek-e már azt, hogy keserítitek valamivel a saját gyerekeiteket? Én már észrevettem, hogy a tanítványaimat néha keserítem, de most nem mondom meg, hogy mivel, hogy nem akarok ötletet adni nektek. Tehát amikor tényleg igazságtalanul, szóval látszik, hogy a gyerek behúzódik, befelé fordul, esetleg még furdal is miatta a lelkiismeret? Most nem muszáj közgyónást csinálni, csak ha tudtok ilyen esetet mondani, örülnék neki. Vagy nem fordul elõ ilyen a szülõkkel?

S.S.: - Pedig ez fájhat de nem furdal a lelkiismeret. Én inkább olyanra gondolok, akkor mondom a magam példáját, amikor késõn veszem észre azt, hogy nem az a gyerek volt a hibás és õt szidom le vagy õt büntetem meg. Vagy pedig amikor rájövök arra, hogy máskor sokkal nagyobb fegyelmezetlenséget megengedtem a gyereknek, de most én fáradt vagyok és ideges és irtóra leteremtem õket. És a gyerek nem tudja hova tenni, hát miért, eddig ezért nem szóltam neki. Tehát ilyenekre gondolok, amikor túlfegyelmezzük a gyereket, vagy olyan aránytalan büntetést adunk legyen az szeretetelvonástól kezdve bármi, amit nem érdemel meg a gyerek. Az is nagyon jó, hogyha tényleg úgy érzi, hogy megbántotta a gyereket, akkor tudjon bocsánatot kérni a gyerektõl, próbáljuk gyakorolni.

S.S.: - Legalább utána lehet korrigálni, megéreztetni azt, hogy azért ennek ellenére szeretlek, hogy olyan vagy, amilyen. Ahogy te mondtad, megsimogatod, meg megpuszilod.

S.S.: - Egyszerûen nem fogják föl a nagyobbak azt, hogy milyen következményei vannak a cselekedeteiknek azért, talán azért, mert kis korban sem szokták meg. Tehát egyszerûen nem alakult ki bennük felelõsségérzet. Hogyha õk rendetlenséget csinálnak, akkor másnak kell rendet csinálni helyettük és az már kellemetlen. És aztán ha õk megszokják, akkor át tudják érezni azt, hogy a másiknak milyen kellemetlen lehet az, hogy rendetlenséget csinálnak. Vagy például azt megszokni, hogyha õk kárt okoznak valakinek, az mennyire fájdalmas. Tehát erre is valahogy rá kell nevelni õket. Iskolásoknál láttam azt, hogy egyszerûen nincs érzékük arra, hogy át, belehelyezkedjenek a másiknak a helyzetébe. Most ezt is biztos, hogy ilyen pici korban kell elkezdeni, talán ilyenkor nem árt az sem, hogyha, mert ez más téma, hogyha tényleg megszomorít téged a gyerek, hogyha látja rajtad, hogy szomorú vagy, hogy neked ez rossz és akkor lehet, hogy õneki is rossz lesz és érzi azt, hogy egyiteknek se jó, tehát közös érdek az, hogy ne szomorítsa meg a szüleit a gyerek vagy a testvérét. Csak ehhez nagyon-nagy türelem, meg lelkierõ szükséges. Úgyhogy én csak biztatni tudlak benneteket, mert nekem már ebbõl kevés van, de ti még nagyon energiadúsak vagytok.

- Hát arról beszéltünk, hogy lehetne ezt a kismama klubot jobban propagálni itt Fóton, hogy jobban eljusson az embereknek ennek a híre, mert még mindig nagyon sok emberrel találkozom, aki nem is hallott róla, hogy ez létezik és errõl beszéltünk, hogy a sajtóban, tehát a helyi újságokat jobban kellene használni. Sokan azt hiszik, hogy itt vallási témák vagy elrettenti õket, hogy a katolikus egyház szervezi és valahogy jobban el kell jutni, hogy itt nem hitkérdésekrõl, hanem egy értékrendet képviselünk és ez alapján szeretnénk a gyerekeinket nevelni felekezeti hovatartozás nélkül.

- Én nem hallottam itt Fóton, nem hallottam itt Fóton, hogy lenne lehetõség.

- Igen, igen. Biztos vagyok benne, mert olyan közvetlen és minden problémát átérez és nagyon rálátása van az életre, nagy tapasztalata, amibõl sokat tanulhatunk mi is. Jó tapasztalataim vannak, mert én még több helyre költöztünk, de hát sajnos ugye, hogy a gyerekek, mert õ a harmadik, ahogy a számuk gyarapodott mindig költöztünk.

- Egy nagyobb van, õ nagycsoportos, meg egy kiscsoportos fiú.

- Igen, két év sincs köztük, igen.

- Nagyon nehéz volt, de mivel késõn találkoztunk, a férjem is nagycsaládos és nagy családot szerettünk volna mindenképpen, hát így vállaltuk ezt, hogy még föl is tudjuk õket nevelni. 30 éves voltam, mikor az elsõ született.

- Hát ahol most én vártam volna három, négy éveket, akkor már nehezen és még egyet azért én, én legalábbis nagyon szeretnék és ugye 37 leszek idén.

- Fizikailag igen, akkor igen, mert már a harmadik vagy a második között is és hát talán még többet tudtunk volna vállalni, hogyha ha korábban házasodtunk volna. De hát ugye az ember fiatalon mások az értékrendjei és annyira nincs inspirálva a mai fiatal az igazi értékek felé, hogy soknak hosszú utat kell ahhoz bejárni, hogy rátaláljanak arra az igazi értékrendre, mert a világ nem ezt sugallja ma nekünk.

- A fiatalságnak is kell szerintem az az optimizmusa vagy hogy nem annyira görcsös, idõsebben már mindent olyan nehezebben vesz és azt egy kicsit irigylem azokat az anyukákat, hogy nem olyan, mi már mit tudom én 2 éves azon gondolkoztam, hogy hova fog járni óvodába, meg iskolába. Még meg se született, de szerintem ez a kornak is a függvénye.

- Hát igen, majd meglátjuk a jóisten hogy akarja.

S.S.: - Én azt gondolom, hogy a mindennapi tapasztalat. 33 éve vagyok pap és többnyire vagy fiatalokkal, gyerekek, illetve családokkal foglalkoztam, nagyon-nagy indítást adott nekem egy Wagner Viktória nevû szociális testvér, akivel Szegeden ismerkedtem meg, védõnõ szülésznõ volt és én nagyon sokat tanultam tõle. Az egyik könyvemben meg is említem, amit a gyerekvállalásról írtam, hogy az õ gondolatait fogalmazom meg többek között. És én mindig szerettem a családokkal foglalkozni, meg stratégiai szempontból is nagyon fontos, hiszen az egyház és a társadalom családokból áll, tehát ha a családok betegek, akkor beteg az egyház és beteg a társadalom is. Tehát a praktikus szempontok, a teológiai szempontok, az érzelmi szempontok, mert szeretek velük foglalkozni, ezek mind azt javasolják, hogy csináljam ezt a kismama klubot, meg házasokkal is foglalkozom külön.

S.S.: - Csodálom az õ hihetetlen türelmüket és áldozatkészségüket és a találékonyságukat. Tehát részint ahogy a gyerekekhez szólnak, ahogy a gyerekek kérdéseire válaszolnak, nem tudnék ilyen frappánsan megfelelni nekik. Ugyanakkor meg azt a hihetetlen kitartást és áldozatkészséget, ami ezekben az anyukákban van, akik idejárnak. Nyilván nincs ez meg mindenkiben, egy kicsit szelektálódik is a közösség, de én nagyon tisztelem, becsülöm õket, mert szinte a férjük helyett is helyt kell állniuk, tudniillik ezeknek többnyire rendes férjük van, de alig látják egymást és ilyenkor a magam gondjai, bajai mellett úgy gondolom, hogy ne szóljak semmit, hát nekik sokkal nehezebb helyzetük van.

S.S.: - Hát a férjet azt semmiképpen se pótolja, ezt legfeljebb elmondják egymásnak és erõsítgetik egymást, hogy én is hasonló helyzetben vagyok. A közösség hiányzik, tehát én azt gondolom, hogy minden házaspárnak és minden családnak szüksége van páron, illetve családon kívüli kapcsolatokra is, tisztességes jó értékadó kapcsolatokra. A nõknek pedig mindenképpen kell az, hogy jól kibeszéljék magukat idõnként akármirõl is, tehát nemcsak komoly dolgokról. Mert föltöltekeznek, kiszellõztetik a fejüket és jobban helyt tudnak állni a gyerekeikkel kapcsolatos problémákban is, meg a férjükhöz kicsit jobban tudnak fordulni.

S.S.: - Én azt gondolom, hogy az átlagnál több országos átlagnál több. Ennek egészen gyakorlati okai is vannak részint gyakorlati okai, tudniillik nagyon sok fiatal család költözött Pestrõl, illetve máshonnan is ide Fótra, tehát ez ezért nem egészen reális a kép. Ugyanakkor pedig az egyházközségben nagyon sok három, négy, ötgyerekes család van, egyre több. Ez viszont már értékrend kérdése és ezért is fontosnak tartom a kismama klubot, mert egymást erõsítik ebben, hogy igenis érdemes gyereket vállalni lehet, még ha kipanaszkodják is magukat, mert ez egy szent rabszolgaság, anyának lenni nem könnyû dolog, de azért megerõsítik egymást ebben a hivatásban és átlagnál több gyereket vállalnak.