- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál  02.06.25
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2002. június. 25.
Kossuth rádió, 13.05

- Megyek nyaralni táborokba. Biciklis táborba megyek, erdei iskolába megyek, barátunkhoz.

R.: - Mesélj errõl a biciklis táborról, hova mész, hány napot töltesz ott, ott alszol-e?

- A Fertõ tó körül megyünk az iskolával, egy egész hetet leszünk ott, sátrakban alszunk, magunk verjük fel a sátrakat.

R.: - Voltál már ilyen sokáig távol a családodtól?

- Igen. Egyszer másodikos koromban, amikor vándortáborba mentem tíz napig.

R.: - Már másodikos korodban is táboroztál? Nem volt rossz elszakadni a szüleidtõl?

- Nem.

R.: - Minden nap ilyenkor szoktatok egymásnak telefonálni anyukáddal?

- Nem minden nap, csak amikor odaérkezünk, meg valamikor a közepén, meg a vége elõtt, amikor hazamegyünk.

R.: - Mit fogtok csinálni ebben a táborban? A biciklisben.

- Elõször vasúttal odamegyünk a táborhelyre, utána elkezdünk biciklivel mindenféle helyekre menni és kimegyünk Ausztriába is három napra azt hiszem és ott is biciklizünk egyfolytában.

R.: - Voltál már külföldön?

- Még nem.

R.: - Szerinted milyen az az Ausztria?

- Nem tudom még milyen, de remélem nem rossz hely.

R.: - Naponta szerinted körülbelül hány kilométert fogtok tekerni?

- Hat és tizenhárom kilométer között lesz.

R.: - Bírni fogod?

- Igen.

R.: - Miért mondod ezt ilyen határozottan?

- Mert sokat gyakoroltam rá most tavasszal.

R.: - Az egész osztályod ott lesz ezen a túrán?

- Nem az egész osztály, hanem sokan az osztályból és máshonnan is.

R.: - Te magad döntöttél így, hogy elmész ebbe a táborba, vagy anyukád, apukád azt mondta, hogy Marci mindenképpen menjél el, jót fog ez neked tenni.

- Én magam döntöttem el, szerettem volna menni.

R.: - Anyukád szívesen elenged ebbe a táborba?

- Igen.

R.: - És mit tudsz arról, hogy mennyibe kerül egy ilyen tábor?

- Hát ez most tízezer forintba került.

R.: - És könnyû volt elõteremteni rá a pénzt?

- Félig igen, félig nem.

R.: - Miért csak félig?

- Mert több táborba is megyek, megyek gimnáziumba és ott is lesz ilyen ismerkedési tábor, úgyhogy oda is lehet, hogy megyek, meg az erdei iskola is sokba került.

R.: - Mesélj errõl az erdei iskoláról, hogy milyen volt?

- Az egész osztállyal volt és faházakban, külön kis négyszemélyes faházakban aludtunk, kirándultunk, sportoltunk. Elvileg ott is tanulni kéne, de nem túl sokat szoktunk tanulni. Nem olyan tananyagról tanulunk, hanem elbeszélgetünk a dolgokról.

R.: - Például mirõl?

- Hát itt a tájakról, hogyha földrajz tanárral megyünk, meg minden.

R.: - És milyenek voltak az esték, az éjszakák, hogy nem otthon töltötted, hanem idegen helyen a barátaiddal?

- Sokkal jobbak, lehetett izgulni, hogy a tanárok mikor vesznek észre, amikor kimegyünk a házból.

R.. - Miért mentetek ki a házból?

- Hát csak úgy szórakozásból, sétáltunk ott, beszélgettünk. Hát van, amikor még éjfélkor is kint voltunk.

R.: - Te sosem unatkozol a táborban, sosincs honvágyad, hogy inkább nem itt lennék, inkább lennék a szüleimmel vagy valahol nyaralnék velük együtt.

- Nem. Sosem.

Jut eszembe bicikli, nekünk nagyon fontos a sport. Tehát minden évben nagyon fontos az, hogy legyen egy biciklis kirándulásunk, ahol napi 20-30 kilométert lemegyünk.

R.: - Hány éves a fiúk?

- 7 éves és nem tudom, hogy csináltuk, de õ már 5 évesen simán egy olyan 20 kilométert lebiciklizett. Ez az õ tehetsége vagy egyszerûen így nõtt föl, hogy ez így szokás ebben a családban. Nagyon alkalmazkodó, nagyon strapabíró, nagyon jó a monotónia tûrése, tehát a folyamatos tekerés és közben érdeklõdõ, dumál folyamatosan a bicikli tetején, nagyon pontosan közlekedik, jól figyel, szóval ilyen szempontból hát nyilván ez õ a mi gyerekünk, nyilván ezért ilyen õ, hogy õ is szeressen biciklizni. Úgyhogy nekünk nagyon fontos a sport a nyáron. Kidekáztuk, ha lehet így mondani, hogy vannak saját nyaralások, csak mi hárman megyünk valahova, csak mi hárman kalandozunk és vannak közös nagy társasági nyaralások, ami húsz fõ minimum. Tehát kibéreltünk egy hatalmas házat, sokan, szorosan, de nagyon jól érezve magunkat bogrács, meg még a sátor is, Balaton, víz vagy akármi. Voltak ilyen nyaralások is.

R.: - És melyik a jobb, amikor csak hármasban vannak vagy amikor egy nagy társasággal?

- A kettõnek az egyensúlya a jó. Így volt összesen négy hét, ez volt a férjemnek a négy hét fizetett szabadsága, illetve nem egészen, mert ebbõl már volt olyan idõszak, amikor õ csak félig tudott velünk lenni. Tehát azért nehéz egy dolgozó férfinak kettõ, maximum három hét, a három hét az már szuper, jut egy nyárból az, hogy a családjával töltse. Nekünk is így jutott három hét, hogy két hét tisztán és akkor ilyen felesben megoldott hetek, hogy félig voltunk csak ketten a Bencével és utána pedig jött a férjem le utánunk Balatonra.

R.: - Akkor a közös négy héten kívül jóformán úgy töltötték el a nyarat, hogy együtt volt a kisfiával és este mindig elmondták az édesapának, hogy ma itt voltunk, ma ott voltunk és szegény apukának csorgott a nyála?

- Hát errõl persze õt kéne megkérdezni, a férfiak nagyon szeretnek dolgozni, hogyha valami jó munkájuk van, akkor azért az õket doppingolja, tehát nem a szomorúság áradt az én férjembõl. De nyilván sokszor sokkal jobban érezte volna magát velünk.

R.: - Az idei nyaruk összeállt-e már?

- Nagyjából lévén a tavalyi nyár nagyon jól sikerült, nagyjából megpróbáljuk ugyanezt az arányt tartani, hogy van saját nyaralásunk és van közös nyaralás. Az idén ugyanúgy, mint tavaly akarunk menni országon kívülre, valószínûleg ez lesz a saját nyaralás és akkor az országon belüli nyaralás pedig ez a társasági. Nagyon-nagyon jó kis társaságunk állt össze, lassan nem tudunk akkor házat találni vagy akkora területet, ahol az a csomó gyerek, meg csomó felnõtt elfér. A nagy társaság nagyon jól állt össze. Ennek az a lényege, hogy a gyerekek is megértik egymást, meg az asszonyok is. A férfiak nem mindig. De sajnos azt kell mondjam, hogy ilyen szempontból a férfiak nem annyira fontosak, mert sokszor nem tudnak részt venni ezekben a nagy társasági nyaralásokban, épphogy leugranak egy-két napra, odajönnek, az a lényeg, hogy nagyjából közös irányúak legyenek a nevelési elveink. Tehát ne az legyen, hogy az egyik gyereknek minden meg van engedve, a másik pedig semmi. Ne az legyen, hogy az egyik egész nap nyalhatja a fagylaltot, a másik nem. Tehát ilyenekben kellenek ilyen közelítõ csapások, nem kell, hogy ugyanaz legyen, de közelítõek.

R.: - És ha valaki ebbe nem fér bele, akkor nem is jöhet el?

- Nem, az nem is vágyik oda, meg akkor az valahogy nem is kerül közel hozzánk. Tehát ha már így többes számban beszélhetek, mert ez most nagyjából négy család sok-sok gyerekkel, plusz még tartozékok nagypapák, nagynénik, testvérek, körülbelül most ilyen ez a család, bár a idén az egyik családnál születik egy kisbaba, õk valószínûleg nem fognak tudni jönni. És lehet, hogy majd késõbbiekben más családok is bevonódnak, no de ez az év közben, ez szeptembertõl májusig ez kiderül, hogy ki az, aki nagyjából belefér egy ilyen közösségi létbe. Közösségi létnek mindig vannak hátrányai, nagyon nehezen indul el egy csapat, tehát amíg reggel mind a húsz ember fölöltözik és indulásra készen áll, hát azt azért tolerálni kell. Tehát ennek idõt kell adni. Akkor amíg egy ilyen csapatnak az étkezése lezajlik, az is egy idõ. No de engem ezek nagyon szórakoztatnak. Ilyenkor van az a nagy bogrács, a tûz, amit közösen megrakunk, közösen pucoljuk a zöldségeket, közben dumálgatunk, a gyerekek ott rosszalkodnak, idõnként széjjel csapunk közöttük és itt nagyon fontos az, hogy milyen ponton csapunk széjjel. És akkor elbeszélgetünk, nagyon-nagyon jól tudjuk magunkat érezni. Ezeknek vannak nagyon-nagy elõnyei is. Ha már három-négy felnõtt összejön, akkor hat, nyolc, tíz gyerekre simán tud vigyázni, úgyhogy egynek mondjuk még szabad pillanatai is vannak vagy más feladatot kap. Fontos, hogy ilyenkor kiegészítsék egymást a felnõttek. Én például nagyon szeretek fõzni, én sokszor elvállalom ezt a feladatot. Akkor viszont õk legeltetik az én gyerekemet a Balaton parton vagy mennek el biciklizni. Én nagyon szeretek biciklizni, ha meg egy ilyen program van, akkor az az anyuka, aki nem ül föl a biciklire, az marad otthon és fõzi meg az ebédet. És akkor én meg terelem a gyerekeket biciklivel.

- Énnekem el kell mondanom, hogy én egy héttel elõre és a feleségem se mindig tudja megállapítani, én családban élek, tehát gyermeket nevelünk kettõt a gyermekeimnek én meg tudom ígérni, ezt tudom, dehogy tudom, ez a baj, hogy elviszlek benneteket hétvégére valahova és aztán pénteken kapom a telefont, hogy gyere be dolgozni. És én a kapitalistának nem tudom azt mondani, hogy nem, mert akkor azt mondja, hogy a családi problémádat és leizélem és akkor foglalkozz a családdal, de holnapután keresek tíz másik embert. Én vagyok a munkaadód, jössz, nem jössz, keresek helyetted másikat. Nekem van egy 22 éves és egy 16 éves gyerekem, az egyik itthon él, a másikat kiházasítottuk, semmi gondom. De a 16 éves gyerekem miatt én nem tudom megmondani azt, hogy mikor viszem, mert nekem a cégem, nem óhajtom megnevezni elég nagy cégnél dolgozom, tojok a te családi problémádra. Hölgyem, én bejelentettem, hogy mikor szeretnék szabadságra menni, élõ példát mondok el, augusztus 1-jétõl augusztus 15-ig és el tudtam menni augusztus 12-étõl augusztus 20-ig, mert a cégem azt mondta, hogy rád most van szükség. És ha tetszik, nem tetszik, menj el betegállományba és akkor majd kapod az alapfizetésnek hadd ne mondjam, hogy miket. Én elvittem a családot nyaralni és ha kell, akkor följárok Gyõrbõl Budapestre dolgozni naponta és visszamegyek, hogy õk nyaraljanak. Egy elég nagy cégnél dolgozom, ahol abszolút letojják azt, hogy én mikor akarok szabadságra menni.

- A családunkra eléggé jellemzõ dolog az az, hogy hosszú évek próbálkozásai után beletörõdtem abba, hogy mi mindig valakikkel fogunk nyaralni. Volt egy pár olyan alkalom, amikor csak így a családunk elutazott valahová és a párom végigszenvedte az egészet, én meg attól szenvedtem, hogy õ szenved és állandóan ment tankolni, meg beszerezni különféle holmikat, mindenfélét kitalált csakhogy mehessen és valami más történjen, minthogy ülünk valahol és akkor a gyerekek meg játszanak a homokozóban. És végül is úgy beletörõdtem vagy úgy meg is értettem azt, hogy ez neki talán nem az, amire vágyik tehát, hogy neki is jár az, hogy a nyárból valami mozgalmasabb, valami pezsgõbb élmény érje, ezért aztán letettem errõl, hogy na most akkor a mi családunk csak úgy külön elutazzon és majd kártyázunk egész este és stb. hanem ugye vagy barátokkal, vagy a családtagjainkkal utazunk el és igyekszünk úgy intézni, hogy felnõtteknek is élvezetes legyen ez az eltöltött idõ.

R.: - És az mennyire kikapcsolódás, hogyha nem magában van a család, hanem mindig ott van valaki, akihez esetleg alkalmazkodni is kell?

- Azt hiszem, hogy ez jó értelemben vett alkalmazkodás, tehát nekem jó dolog az, amikor mások életébe egy kicsit így bepillantunk és mások életébe belelátunk és ez a gyerekeknek is szerintem nagyon jó. Tehát az, hogy látják, hogy más családok hogyan élnek máshol és hogyan van, ez egy kicsit úgy segít a saját életet megérteni, megérteni azt esetleg, hogy másutt is vannak esetleg szigorú szülõk, vagy máshol is van engedékenység, vagy máshol ez hogy mûködik, szerintem ez nekik is jó. És én szerintem nem okoz gondot abban az esetben, hogyha olyan barátokkal sikerül elutazni, akikkel amúgy is jóban vagyunk.

R.: - Magának sem hiányzik az, hogy csak a családjával töltsön el egy vagy két hetet a nyárból?

- Hát olyan módon nem, ahogyan ez történt, tehát ha mondjuk, ha ez ilyen idill lenne és örömmel néznénk, ahogy a gyerekek játszanak és mi egymásba karolva ülnénk a parton, akkor jó lenne. De így nem, hogy valamelyikünknek ez szenvedés. Végül is azt látom, hogy ez szinte minden családban így van, tehát még a mi baráti körünkben nagyon gyakran adódik olyan, hogy mi anyák bepakoljuk az összes gyerekeket az autóba és akkor levonulunk a Balaton partra, amikor az apák esetleg még alszanak vagy éppen kászálódnak ki az ágyból vagy nem tudom kávét isznak, újságot olvasnak, politizálnak, akármi mást csinálnak, nem hiszem, hogy ez olyan óriási gond lenne. Tehát én azt vallom, hogy az életben nem feltétlenül egy embertõl kell minden élményt és örömöt beszerezni. Igyekezni kell amennyit lehet vele megélni és ami meg nem megy, azt meg mással megélni.

R.: - Kettesben a párjával nem mennek el sehová?

- Hát most nem, most nem, talán valamikor majd eljön ennek is az ideje. Én még most úgy érzem, hogy bár hat és fél éve vagyok végül is a gyerekekkel szinte folyamatosan, de még bírom. Úgyhogy ez most nem elsõdleges.

R.: - Eljön majd annak az ideje egyszer, hogy csak a családjuk nyaral vagy mindig így barátokkal fognak együtt nyaralni?

- Azt hiszem, hogy ez nagyon attól fog majd függeni, hogy a gyerekekkel majd akkor milyen lesz a viszonyunk, tehát most azért talán majd egy változás fog következni. Most a legkisebb gyermekünk most már három év fölött lesz, ez azt jelenti, hogy én valamennyire felszabadulok az ellátásából, ölelgetésébõl, cipelésébõl, talán most már egy kicsit önállóbbak lesznek és talán ez meghozza a kedvét a páromnak is arra, hogy egy családi nyaralást külön töltsünk valahol, de nem érzem igazából ennek hiányát. Tehát nem érzem azt, hogy ettõl szomorúbb lenne a nyarunk, hogy ez nincsen.

R.: - A párjának azért sincs kedve így együtt tölteni néhány hetet csak a családdal, mert néha úgy érzi, hogy ez is munka? Ez is rá száll?

- Inkább azt hiszem, hogy a hétköznapok taposómalmából inkább õ is úgy tud valahogy kilépni, hogyha egy kicsit mozgalmasabb dolog várja és azért egy családi nyaralás mondjuk a sajátjaimra visszaemlékszem, nagy örömmel mentünk rá, de hát tényleg ez az esti kártyázás volt a jellemzõ, tehát nem az volt a jellemzõ, hogy este mondjuk hajnali négyig rizikóparti nagy tárassággal. De hát ennek van egy kicsit más hangulata. Azt azért el kell mondanom, hogy van egy lerobbant tanyánk Zalában, ahol viszont nagyon szeret lenni a párom, akár egyedül is, akár a családunkkal is és azért tetszik neki nagyon, merthogy itt folyamatosan munka van. Tehát itt folyamatosan dolgozni kell tolni a talicskát, téglát hordani, ezt csinálni, azt csinálni, mindig elfoglalja magát ezzel és ez leköti a gondolatait. Az, hogy ülni a homokozó partján vagy a Balaton partján és nézni, hogy a gyerekek hogy fürdenek, az talán kevésbé érdekli.

- Aktív pihenésre van szükség, hogy mással foglalkozzon az ember, mint amivel a hétköznapi robot idején foglalkozik és azt hiszem ez a gyerekekre még százszorosan érvényes, mert az iskola azért szellemileg, fizikailag nagyon monotonan terheli õket. Odafigyelni kell, nyugton ülni kell, jónak lenni kell vagyis az összes feltoluló energiát, ami bennük van rendszeresen vissza kell nyomni valahogy visszadugózni a palackba. Én azt hiszem, hogy a gyerekeknek a fizikai mozgás, a szabad levegõ és alkotó szellemi tevékenység nagyon fontos. Mert az iskola, az inkább egy ilyen befogadó szellemi tevékenységre szoktatja õket. Sokszor úgy érzem, hogy erejükön felül kell befogadniuk és az alkotás pedig a gyerekeknek csodálatos képessége és szükségük is van rá, hogy az alkotó kedvüket azt valahol kimutathassák.

R.: - Hogyan nyaraltatsz ezen a nyáron egy csapat gyereket?

- 14 gyerek és 10-11 évesek. Budapest egyik külterületén kertes házakban laknak és általában eléggé jól szituált gyerekek, úgyhogy ez valóban egy érdekes feladat, hogy hogy lehet egy ilyen társaságnak olyan nyári elfoglaltságot kitalálni, amit élveznek, meg ami nem adatik meg nekik gyakorlatilag naponta. Úgyhogy hosszas gondolkodás után olyanok jutottak az eszembe, hogy hát ezek a gyerekek tévét néznek, de azért olvasnak is, múzeumba járnak, szüleikkel beszélgetnek, alapvetõen jó helyzetben lévõ gyerekek, valami olyat kéne nekik nyújtani, amivel nem találkoznak nap, mint nap. Talán a természethez való közelség, illetve a kétkezi munkának az öröme, amit többletet lehet ehhez a valóban szép és kiegyensúlyozott élethez még hozzátenni. Nagy szerencsénk is volt, mert az egyik család az fölajánlott egy elhanyagolt telket, ami itt van a közelben a hegyoldalban, hosszú, vékony telek, meredek, tiszta gaz, ha az ember bemegy, akkor most éppen ilyen derékig érõ nagy gaz fogadja és elhanyagolt kusza bokortömeg, meg félig kiszáradt fák, de azt mondták, hogy azt kezdünk ezzel a telekkel, amit csak akarunk. Elmentünk a gyerekekkel és egy pillanat alatt szétrajzottak és visítva fedezték föl a különbözõ csodálatos helyeket. Rögtön fölfedeztek egy nagy naspolyabokrot, ami naspolya szokásaival ellentétben ilyen két ember magasságúra nõtt már. Vastag ágai vannak éltes korának köszönhetõen, úgyhogy a gyerekek mind a tizennégyen elfértek a különbözõ ágain és meg is állapították, hogy na akkor ez lesz a mi törzshelyünk. Ez a bokor. És elkezdték kiirtani körülötte a fölösleges gazt és cserjét. És akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy hát ez kell ezeknek a gyerekeknek, hogy saját maguk alkothassák meg a saját világukat. Legközelebb már úgy mentünk ki a telekre, hogy vittünk magunkkal egy csomó szerszámot, ásókat, kapákat, kis lapátot, sarlót, baltát, aki, amit otthon talált és föl tudott kapni, azt hozta. És nekiláttunk rendbe hozni a telket úgy, hogy a tanácskozó fa környékét szépen kitisztítottuk, hatalmas örömmel fedezték föl, hogy még ribizli bokrok is vannak, mert úgy látszik ez a telek valamikor egy szép mûvelt kert lehetett. Találtunk nárciszokat, meg elvadult hagymát, hihetetlen élmény az ilyen tényleg nagyon jó közegben felnövõ városi gyerekeknek, hogy az otthonról hozott szendvicshez a földbõl ki lehet húzni a fokhagymát. Ugye a fokhagymának a szagát a levelérõl meg lehet ismerni és azt a fokhagymát eheti, amit ott elõtte szedett ki a földbõl. Volt egy ilyen aranyos történet is, hogy az egyik gyerek szintén kiszedett egy fokhagymát, aztán a második falat után már nagyon fancsali képet vágott, mert kiderült, hogy õ nem egy fokhagymát, hanem egy nárciszt szedett ki, ezennel megtudtuk, hogy a nárcisznak a hagymája keserû, de semmi baja nem lesz tõle senkinek. Na attól kezdve már csak akkor ették meg, hogyha valóban fokhagyma volt. Õk maguk mondták, hogy ide jöjjünk táborozni nyáron. Elgondolkoztam rajta, hogy kicsit közel van, tehát nagyon adva van az, hogyha valakinek valami nem tetszik, akkor én most inkább hazamegyek. De akkora lelkesedéssel rendezgetik ott saját magán világukat a két kezükkel, hogy gondoltam, hogy nem akasztom meg ezt a lelkesedést és beleegyeztem, hogy itt legyen a nyári tábor. Úgyhogy arról fog szólni a nyári táborunk, hogy hogyan lehet egy elvadult helyen a saját világunkat megalkotni. Meg fogunk érkezni a gyerekekkel addigra már ismételten elgazosodott területre, mert hiába, hogy most rendbe hoztuk, de hát az még augusztusig még újra gazos lesz, fölfegyverkezve a szerszámokkal sátrakkal és nekilátunk reggel nyolc órakor a telek rendbe tételének. Azt õk még nem is tudják, hogy az is vár rájuk, hogy erre vécét is kell ásni, ami egy külön tudomány, aztán, hogy a tûzhelyhez árkot kell készíteni, meg fogják tanulni azt is, hogy nem elég lekaszálni a füvet és a sátrat felállítani, de ahhoz hogy aztán az ne ázzon be egy esetleges esõnél, akkor azt körül is kell árkolni. Ki fogunk alakítani egy olyan helyet, ahol középen szép nagy tábortüzet lehet rakni és körülötte pedig ott játszani vagy ülni és énekelni. Erre végül is lesz hat napunk. Úgy a hat nap alatt hát az elsõ nap az biztos, hogy nagyon kemény munka lesz és a szépítgetéseket meg még lakályosabbá tevést azt úgy hat nap alatt szépen végig fogjuk csinálni.

R.: - Akkor ez a nyaralás nem augusztusban kezdõdik, hanem õbennük már megkezdõdött. És akkor ez a hat nap is nem arról fog szólni, hogy beleülnek valami készbe és ott programok történnek, hanem lehet, hogy a hatodik nap végére épül föl az a saját világ úgy készre csillogóra és akkor majd el kell jönni. De akkor ez volt a nyaralás, hogy építettük a világot?

- Pontosan így van. És pontosan ez a tervem és a nevelési elképzelésem is, hogy azt kéne megtanulniuk a gyerekeknek, hogy nem a késznek lehet csak örülni, hanem annak lehet örülni, hogy a kezem munkája nyomán valami szépült a világban. Vannak történeteim arról, hogy hogyan jönnek haza a gyerekek ezekbõl az úgynevezett kész nyaralásokból, amikor egy 9 éves gyerek azzal jön haza, hogy pocsék volt a tengerparton, mert csúnya volt a tapéta a szállodában. Ilyenkor szoktam gondolni magamban, hogy milyen jó lenne, hogyha ez a gyerek tudna tapétázni. Vagy amikor nem ízlik nekik az étel. Például a telken most ültettünk babot, ültettünk kukoricát, hogyha abból fognak akárcsak egy picikét is szüretelni tudni, akkor egész másképp fognak ránézni az ételre. Az idei speciális tervem a gyerekekkel, hogy megtanítom õket fõzni. Hát bográcsban fõzni, az könnyû is, meg nehéz is. Nehéz, mert jól meg kell fontolni, hogy mit lehet egyáltalán bográcsban elkészíteni és rá kell szánni az idõt, idõben el kell kezdeni, abból a szempontból viszont könnyû, hogy a leégetésen kívül másképp elrontani nem lehet, mert ami a bográcsban fõ, az mindenképpen finom lesz. Úgyhogy a gyerekek négy-öt fõs csapatokra beosztva önállóan fogják ebben a táborban fõzni az ételeket és a többiek meg fogják enni.

R.: - És mibe kerül ez az egész?

- Gondolom az eddigi nyaraltatásaim közül az egyik legolcsóbb tábor, mert a táborhelyet ugye kapjuk a szülõktõl. Utazni sem kell messzire, az ennivalót, amit a gyerekek számára viszünk azt kell csak kifizetni, a napi 3-400 forint fog így most kijönni a gyerekeknek táborköltségre.

 

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?