- Az én lányom 8 éves és mutattam neki például a történelmi regényeket, az Egri csillagok volt olyan, amit mutattam neki, hogy most már lassan eljut oda, hogy azt biztos, hogy nagyon élvezné, de most olvasom amit Kepes András válogatott novellákat a Könyvjelzõ címû könyvben, nagyon-nagyon jó novellák vannak benne, olyanok, amiket nem az iskolában tanultunk és már ezt is mondtam neki, hogy akár ebben van egy-két olyan, amit most már õ is elolvashatna.

- Úgy veszem észre, hogy raktározza õket tehát úgy látom, hogy úgy nézegeti és bele-belelapoz ezekbe a könyvekbe. Dehát azért õ még nem tudja ezeket úgy értékelni, tehát most még abszolút ezeknél a gyerekeknél, tehát abszolúõt ezeknél, tehát abszolút a gyerekirodalom körében mozog.

- Nem kezdi õ még el ezeket olvasni, tehát a saját szintjének megfelelõ könyveket olvas, de úgy látom, hogy mivel látja rajtunk, hogy mi is rengeteget olvasunk, ez õt is nagyon érdekli és õ is már elkezdte, hogy bekucorodik a fotelba a lámpa alá és akkor se lát, se hall és boldogan olvas és látszik a szemén, hogy nagyon élvezi és hogy a kis agya forog és most egy mesebeli világban van, úgyhogy én azt hiszem, hogy õ nagyon jó úton jár azon, hogy nagyon szeressen olvasni.

Nagy Attila olvasáskutató: - A gyerekek egy jelentõs része Kincskeresõ kisködmönt, Légy jó mindhalálig-ot, nem mondom tovább, olyan nyelven írott könyveket, olyan problémákkal foglalkozó könyveket, amelyeket látszólag, hadd tegyem hozzá látszólag a mai életbe már nem találnak meg, mert hiszen más a tárgyi világ, más beszédmód, más a konfliktusok forrása, ezek a gyerekek azt mondják, hogy õket nem érdekli, nem értik meg és itt van a következõ nagy probléma, hogy hogy lehet ezeket a szókincs akadályok miatt, az élet szituáció idegensége miatt a könyveket meg nem értõ gyereket hogy lehet mégis elvezetni, milyen kerülõ utakkal lehet eljuttatni ahhoz, hogy általában a könyvek iránt kíváncsiak legyenek és végül még ezeket a könyveket is élvezettel és örömmel elolvashassák. Jó. Tudomásul vesszük a gyerekek idegenkedését, de hogyan lehet legyõzni? Ölbevételes, ringatós, höcögtetõs, dúdulós, ritmikus varázslatoktól, amelyek elkezdõdhetnek két hónapos, négy hónapos, hathónapos korban, tehát nem igaz, hogy csak óvódás korban kell a gyereknek mesélni, nem. Az elsõ fürdetés, pelenkázás, szoptatás, ringatás az már szöveggel kísért legyen. Mi több, errõl adatok vannak, hogy a méhen belüli állapotban már reagál a gyerek a ráirányuló szeretetteljes gondolatra és beszédre. Tehát egyszerûen nem tudjuk megmondani, hogy milyen korán kell elkezdeni. De visszatérve az iskolára, ha azt látjuk, hogy a gyerek nem hajlandó elolvasni, akkor ne féljünk attól, hogy az óra felolvasással teljék el. Kezdjünk el, mi tanárként olvasni hangosan és egy idõ múlva csönd lesz, egy idõ múlva azok a gyerekek is, aki kifejezetten ellenszenvvel fogadják magát a gesztust, hogy egy könyv kinyílik a tanár kezében. Csak jól válasszuk meg, hogy melyik az a könyv, amelyik ezt a gyerekcsapatot el tudja varázsolni. És ha már egy könyv elvarázsolta, akkor már jöhet a második, a harmadik és máris ott vagyunk, hogy kezükbe adjuk nemcsak a Harry Pottert, nemcsak Lõrincze László könyveit, nemcsak Nemere István könyveit, tehát nemcsak a legsikeresebb, legnépszerûbb könyveket, hanem Lázár Ervint, Szabó Magdát, Mándy Ivánt, Békés Pált, legújabban Kálnay Adél írt nagyszerû meseregényeket, mesekönyveket, tehát van választék. Nekem is lépést kell tartanom azzal, ami most megjelenik és ha a megjelenõ könyvek között sok olyat látok, amit nincs kedvem a gyereknek átadni, akkor higgyem el és itt hadd ne mondjak negatív példákat, higgyem el, hogy a könyvtárak jó részében igenis találok olyan könyveket, amelyek nemcsak zanzásított változatai a régi szép klasszikus meséknek, népmeséknek, a meseregényeknek, hanem magát az igazi történetet is közvetítik. Könyvtárakban ezeket még meg lehet találni, könyvesboltokban egyre nehezebben.

- A 11 évesnek, a 8 évesnek és 4 és félévesnek nem ugyanazt a mesét olvasom. Körülbelül egy olyan 45-50 perc a mese idõ és akkor ez oszlik háromfelé.

- Nem szokott kimenni a szobából, nem tudom, hogy figyeli-e, mert van, hogy közben õ egy könyvet nézeget, de van, amelyiket nagyon szereti õ is.

- Hogyha nem érti a mesét, ekkor elvonul képkirakózni vagy rajzolni, de nem mondja, hogy ne olvassam.

- A nagynak nemrég fejeztük be Fekete István: Tüskevár címû könyvét, a középsõnek a Laissit olvastam, a kicsinek a 77 magyar népmesébõl szoktam olvasni.

- A középsõ, a 8 éves még nem tud annyira olvasni, õ is olvas magának, ez a Már tudok olvasni sorozatból ami régen volt, abból olvasgat, de egy nap csak egy-két oldalt. A nagy olvas magának, de fõként ilyen tudományos könyveket kölcsönöz a könyvtárból és úgy gondolom, hogy jó, hogyha szépirodalmat is olvas vagy hall.

- Én szerintem nem, mert tavaly, amikor negyedikes volt, akkor kétszer is elolvastam az Egri csillagokat. Egyszer azért, mert én úgy gondoltam, hogy élveznék, másodszor kimondottan az õ kérésére olvastam végig az egészet. Nem részleteket, végig az egész Egri csillagokat.

- Nem. Ezeket én is nagyon élvezem, ezeket a Fekete könyveket, bár pont a Tüskevárban a nagyon hosszú leíró részeknél mondta a fiam, hogy nem lehetne ezeket átugrani, õ még ezeket az eseménydúsabb részleteket szereti benne.

- Ilyenre nem emlékszem. Olyan volt, hogy én tartottam félelmetesnek a könyvet vagy nagyon szomorúnak és akkor azt mondtam például pont tegnap este a lányomnak, hogy nem szeretném azt a könyvet olvasni, amit õ kikölcsönzött a könyvtárból, mert nekem nagyon nyomasztó volt. És akkor azt mondta, hogy jó, akkor válasszunk mást. Nem tudom pontosan a címét, tegnap kölcsönözte ki a könyvtárból, egy kutyáról szólt és szóval az elsõ pár oldalon csak rossz történt vele. Verték, és olyan nagyon, nekem nagyon nyomasztó volt, mondtam, hogy ilyet ne olvassunk este.

- Úgy emlékszem, hogy nem. Hogyha esetleg valahonnan késõbb jöttek haza, akkor esetleg rövidebb volt a meseidõ, de valamennyit mindegyiknek meséltem.

- Nekem ez annyira magától értetõdõ, hogy én ezen nem szoktam gondolkodni. Ez olyan minthogy nem tudom enni ad nekik az ember, akkor este meg mesét olvas neki.

- Igen, nekem is meséltek gyerekkoromban, meg a testvéremnek is.

- Én a nagynál éppen azért látom, hogy rászokott. Õ elsõ, másodikban nagyon nehezen olvasott, tehát nagyon nehezen tanult meg olvasni és negyedik osztályos volt, amikor önállóan elkezdett olvasni és egyik nap hazajött azzal, hogy el kell olvasni két hét múlvára a A Pál utcai fiúkat és annyira érdekelte, hogy három nap alatt elolvasta magának az egészet.

- Én azt gondolom, hogy addig fogok nekik olvasni, amíg azt nem mondják, hogy most már ne meséljél nekünk. De azt gondolom ez így sorban fog bekövetkezni, tehát valószínûleg a legnagyobb fogja elsõként azt mondani, hogy ne meséljek. Nem gondolkoztam azon, hogy ez hány év múlva következik be, amikor bekövetkezik, akkor tudomásul veszem.

- Erre nem emlékszem már, talán már régen voltam gyerek, nem emlékszem, de tudom, hogy még olyankor is meséltek, amikor már én tudtam magamnak olvasni.

- Az más, hogyha az embernek olvasnak, mintha magának olvas föl, nem tudom. Sokkal jobban tud a saját gondolataira figyelni közben, amiket a könyv kelt.

-Gábor Anikó és Balázs István az Animus Kiadó vezetõi. Természetesen igen, mindaz tinédzserkönyv, amit a tinédzserek olvasnak. De hát érdemes megemlíteni azt, hogy a legjobb ifjúsági könyvek, amik a 8-14 éves korosztálynak szólnak, sokszor nem az ifjúság részére íródtak, csak azzá váltak, akár A Pál utcai fiúkra is gondolhatunk, de még rengeteg nagy mûre. Aztán vannak olyan nagy mûvek, amelyek direkt az ifjúság számára íródtak. Attól tinédzserkönyv egy tinédzserköny, hogy valahogy az írója rá tudott hangolódni a tinédzser lelkületre és komolyan tudta venni a tinédzsert, mint olvasót, tudta, hogy mire vágyik, mire van szüksége, milyen az a tinédzser lélek, bele tudta magát képzelni a helyzetébe.

B.I.: - Hát elõször is nem szabad elfelejteni, hogy õ milyen volt, amikor tinédzser volt, bár ez nagyon félrevezetõ is lehet. Mert ugye én még tinédzserként ötven éves elmúltam, egymás után vittem a gyerekkönyvtárból a Jókai könyveket. Tisztában kell lenni azzal, hogy a mai tinédzser már nem viszi egymás után a Jókai könyveket a könyvtárból, sõt az igazán olvasónak tekinthetõ, 26 éves lányaim sem olvasták már gyerekkorukban a Jókai könyveket, tehát nemcsak magát kell visszaképzelni tinédzsernek, hanem ismernie kell a mai tinédzsereket is, amennyire csak lehet.

B.I.: - Lassú, sok benne a leírás. A tinédzser a filmszerûséghez szokott, a kiadónak gondolnia kell arra, hogy a tinédzser szeretne lehetõleg minden szakaszban, a könyv minden szakaszában valamifajta új impulzushoz jutni. Lehet, hogy az egy nagyon érdekes jelzõ, akár vagy valami váratlan fordulat, de mindenesetre peregjen a dolog.

B.A.: - A döntés az mindig szubjektív, mert egész egyszerûen úgy dõl el, hogy nekünk, akik vállalkozók vagyunk és egyben ez egy üzleti kockázatot is jelent, tetszik-e, érzelmileg megérintett-e, fontosnak tartjuk-e vagy sem? Egy kutatómunkát végzünk miután elsõsorban a külföldi szerzõket adtunk ki az elmúlt idõben, bár ez nem kizárólagos és nem elhatározott végleges döntés, de így alakult. Tájékozódtunk, hogy az adott könyvek egy nagyobb piacon Amerikában, Angliában, Németországban milyen sikert arattak, mi a könyvek témája, mi az, amit mi itt aktuálisnak tartunk. Mi az, ami személyesen nekünk olyan, hogy szívesen vállaljuk, szívesen dolgozunk vele, hiszen mindig bízni kell abban a könyvben, amit kiadunk, mindig szeretni kell azt a könyvet, csak akkor tudunk hatékonyan dolgozni vele, hogyha teljesen odaadóak vagyunk a munka során. Utána jön az, hogy igazán, biztosan százszázalékosan nem lehet tudni, hogy jól döntöttünk-e, az csak a legvégén derül ki, hogy a gyerekek hogy fogadták, hogy a könyv fogy-e, hogy szeretik-e, mik a visszajelzések. Tehát van egy kockázat mindig benne. De én azt hiszem eddig elég jó érzékkel választottuk ki a megfelelõ könyveket.

G.A.: - Nem biztosíték, a tapasztalat azt mutatja, hogy nem törvényszerûen van így, egyszerûen vannak nemzeti sajátosságok, hagyományok, kulturális szokások, amik ezt befolyásolják. Tehát nem törvényszerû a kinti siker, hogy itthon is siker, ez így van.

B.I.: - Igen, létezik. A lányok romantikusabbak, érzelmesebbek, szívesebben hatódnak meg, mint a fiúk, fakadnak könnyre. Vannak ilyen könyveink, amelyek ezt nyújtják a lányoknak, bár én azt szeretném szívem mélyén, hogyha ilyen jellegû könyveket bizony olvasnának a fiúk is. Mert azt látom fiúk között, hogy az érzelmi intelligencia bizony-bizony hagy kívánnivalót maga után fiú körökben. Valamifajta csalafintaságot el kell követni a könyvkiadónak, hogy behozza a maga utcájába a fiúkat is és elolvassák ezeket az úgynevezett lánykönyveket is. Egy-két könyvnél talán sikerült is nekünk.

B.I.: - Létezik, létezik, de kicsit fordítva, tehát úgy, hogy mi fiúkönyvnek gondoltuk, de a lányok is olvassák. A fordítottját nehezebb megvalósítani.

B.I.: - Hát például a címadással és a címlappal. Például az a cím, hogy Braedly az osztály réme, ez vonzó egy lány számára is, mert igen tényleg a mi osztályunkban is a Petike azt pont ilyen, de egy fiúnak is, mert tényleg a Tomika, az pont ilyen az én osztályomban és kíváncsi rá, hogy mit csinál az az osztály réme? Vagy a Laura titkos társasága, ez is olyan cím, itt egy lány ugye a címszereplõ, titkos társaság lehet, hogy ez egy kicsit inkább lánykönyv, de elolvassák a fiúk is és persze a könyv megtervezésekor is gondolni kell arra, hogy ne legyen nagyon habos, rózsaszín akkor sem, ha az éppen inkább lányoknak szól, egy fiú is szívesen kézbe vegye.

G.A.: - Hát elõször is nem után, hanem közben, merthogy folyamatosan nagyon sok Harry Potter fogy és mindenki izgatottan várja az ötödik kötetet. Hogy mi a legnagyobb siker? Hát a Louise Sacharnak, a Stanley illetve Bradley címû könyve, ezek inkább úgymond fiúregények, de nagyon sok lány olvassa, igazán nem emelnék mást ki így önmagában. 

- Tanítványaim egy része komoly könyveket olvas, de vannak olyanok is, akik csak ezeket a képes újságokat olvassák. Akik a komolyabb könyveket olvassák, azok között is van, akinek 17 évesen már egy elég kialakult ízlése van. Van, aki például nagy Szabó Magda rajongó, õ majdnem minden könyvét elolvassa. Aztán van olyan, aki a felkapott éppen aktuálisan népszerû könyveket olvassa, például most A gyûrûk urát olvassák és aztán van, akit ezek nem érdekelnek. Van, aki olyan témájú könyveket olvas, ami az õ korosztályukkal foglalkozik, tehát például Egy drogos lány naplóját. És van olyan, hogy megnéznek egy filmet és aztán elolvassák a könyv alakját és akkor elmondom, hogy nekem mi a véleményem, ami nem mindig egyezik az övékével, de azért meghallgatjuk egymást.

- Az elõbb említett A gyûrûk urát olvassák többen is, aztán, amit irodalom órára kell olvasni, most inkább Shakespeare, arról szoktunk még beszélgetni.

- Igen, ezt szokták nekem mondani, hogy miért pont ezt kellett olvasni, tehát gyakorlatilag panaszkodnak, hogy miért ezt kellett, de olyankor, ha összegyûlnek úgy többen körülöttem, akkor mindig van olyan, akinek tetszik az, amit kötelezõ elolvasniuk, mert szépen elolvassák azért azok, akiknek nem tetszik és akkor ezt úgy egymás között is megbeszélik. Én csak egy vagyok a vitatkozó emberek között.

- Egyáltalán nem olvas könyvet olyat látok igen, csak ezeket a képes újságokat olvassa.

- Én annak tartom, szóval én úgy meglepõdöm mindig, amikor kiderül, hogy csak ezeket olvassa és nézi a tévében a sorozatokat, akkor úgy megkérdezem, hogy miért nem olvassa a könyveket és hát azt mondja, hogy õt ezek nem érdeklik.

- Megkérdezik tõlem, hogy láttam-e tegnap vagy tegnapelõtt vagy a hét végén vetített filmet a tévében? Igen. Tehát megkérdezik a véleményemet róla.

- Van olyan osztály igen, amelyikben ezt tapasztaltam, érdekes, hogy õk nagyon kevés klasszikus könyvet olvasnak, tehát õk inkább olyan könyveket olvasnak, ami velük egykorú gyerekkel játszódik és például egy amerikai drogos lány naplóját amikor olvasták, akkor mondták, hogy olvassak bele én is és beszélgessek errõl, mert nekik ez nagyon nyomasztó volt ez a könyv. Akkor beleolvastam részleteket és akkor próbáltam beszélgetni velük errõl. Azért volt ez érdekes, mert én is akkor egy ilyen drogos elõadáson egy ilyen drogprevenciós elõadáson voltam és próbáltam azt is egy kicsit úgy belecsempészni a beszélgetésbe.

- Van olyan, amikor olyan könyvet olvasnak, ami szerintem nekik vagy nem értik, vagy nehéz, ezt úgy meg szoktam mondani, de nem mondom azt, hogy te most ezt ne olvassad, hanem azt mondom neki, hogy szerintem ezt neked még most korai elolvasni, de ha õ úgy dönt, hogy azt olvassa, akkor én abba nem szólok bele semennyit.

- Hát hogyha például ha Harry Pottert mesének nevezzük, mert szerintem az, azt nagyon lelkesen olvasták igen. Van, aki ezt olvassa nyíltan, tehát ott van a könyv nála az iskolában nem szégyelli, hogy ilyet olvas, beszél is róla, de úgy látom, hogy õt ezzel együtt elfogadják a többiek. És aztán van, aki nem olvas ilyet, nem tudom, hogy õ titokban otthon olvassa-e vagy tényleg nem is érdekli.

- Olyan harminc fõs osztályok vannak nálunk.

- Nincs egy ilyen átlag. Van olyan osztály, ahol mondjuk én a felét tanítom egy-egy osztálynak, ahol mondjuk a 15-17 gyerekbõl 12-13 is olvas komoly könyveket és a másik osztályban meg mondjuk csak egy-két gyerekrõl tudok.

- Olyan értelemben semmi, hogy mind a kettõ nyelvtagozatos osztály, tehát azt gondolná az ember, hogy hasonló az érdeklõdésük, de mégis másmilyenek a gyerekek. Aki olvas, annak ez magától értetõdõ, aki pedig nem olvas, az mindig talál valami kifogást, hogy éppen miért nem olvas könyvet.

Balázs István - Meggyõzõdésem, hogy igen, konkrét példákat hadd mondjak, naponta megjelenik a szlogen, a Babits idézet: Csak a könyv kapcsol múltat a jövõbe.

Nagy Attila: - Ez nyilvánvalóan egy elfogult fogalmazás, minden, ami kultúra, az kapcsolatot jelent. Kapcsolatot a múlttal, kapcsolatot a másik emberrel, kapcsolatot legbelsõ önmagunkkal. Ha ezt a mondatot újra, meg újra fölvillantja a televízió, ha a rádióban elhangzanak ilyen mûsorok, de továbbmegyek, amióta Az olvasás évét meghirdették, számomra megdöbbentõ módon, nem vagyok rendszeres tévénézõ, de megdöbbentõ, kellemesen nem is megdöbbentõ, meglepõ módon egyszer csak megláttam a képernyõn egymás mellett ülve Esterházy Pétert, Szakonyi Károlyt, Gyurkovicsot, Lázár Ervint és sok mindenki mást, azaz tudomásul vesszük, hogy az emberek sokkal több idõt töltenek a képernyõ elõtt, mint a nyitott könyv elõtt, akkor a tévé mûsorát is fel lehet használni arra, hogy ne csak gyilkolászás, ne csak üldözés, ne csak kábítószerezés, ne csak a bûn jelenjék meg, hanem jelenjék meg az a világ is, amire azt mondjuk, hogy érték, amire azt mondjuk, hogy a jövõnket formáló gondolat. A múlttal szembesít, a jövõre felkészítõ jószándékú emberi szó.

B.I.: - A gyerekkönyvtárak fejlesztése mellé hadd tegyem oda az iskolai könyvtárak fejlesztését, hadd tegyem oda a kis települések könyvtárainak fejlesztését, mert ma Magyarországon azt látjuk, hogy városi, kisvárosi könyvtárak, amelyek úgy többé-kevésbé ellátottnak minõsíthetõk, ott fuldokolnak szó szerint. A Kecskeméti Megyei Könyvtár az én ismereteim szerint az elmúlt évben háromszázezer látogatót fogadott egy év alatt. Elképesztõ szám egy százezres városban. De ugyanakkor az elõbb említett intézmények, tehát iskolák, kistelepülések környékén bizony sokkal kevesebb pénz jut arra, hogy fizetés, tisztességes fizetésért szakképzett könyvtárost alkalmazzanak és egy tisztességes összeggel a frissen megjelent legjobb kiadványokból legalább egy-egy példányt beszerezzenek, a legértékesebb oktatási segédletként használható folyóiratok egy bizonyos választékát megrendelhessék és beszerezhessék.