- Fél háromkor, amikor szoktam, akkor van az elsõ szoptatás mostanában. Hát, ez egy rémes történet, mert Rozi állandóan éjszaka felébredt, függetlenül attól, hogy mikor fekszik le, vagy fél egykor, fél kettõkor, háromkor, ötkor, teljesen mindegy, tehát össze-vissza kel.

- Hát, most már lassan öt hónapos lesz, és gyakorlatilag az elejétõl megy ez így, kisebb megszakításokkal, néha azért átalussza az éjszakát. Tíz óra felé, fél tíz, tíz óra felé teszem le, akkor van az utolsó szoptatás, és van, amikor fél hatig, hatig is alszik, de hát, ez egyre ritkább. Hát, napközben ilyen öt-tíz perceket alszik. Ha kint vagyunk és sétálunk a levegõn, akkor netalán egy ilyen húsz percet, huszonötöt, maximum fél órákat, annál többet nem, tehát nagyon keveset alszik.

- Hát most nem, most nem, most még úgy elvan még egy darabig eljátszik, és akkor majd ha már komolyabbra fordul a dolog, akkor, akkor majd felveszem.

- Hát, a baj az, hogy nekem sincsen igazán ritmusom. Tehát a legnagyobb baj az, hogy minden nap másképp telik, hiszen a hét két napján - szerdán és pénteken - visszük a nagyobb fiút az iskolába, és ez teljesen felborítja a hétnek a ritmusát. Mert hiszen kétszer kelünk reggel biztosan fél hat és hat között, a többi napokon meg, hogyha nem ébred fel, akkor nem keltem fel. De egy héten csak kétszer viszem én és kétszer pedig, illetve hát, háromszor, a fennmaradó három idõpontban a férjem viszi. És akkor így nincs meg az a ritmus, ami lenne ugye, hogy minden reggel hatkor vagy ötkor vagy akárhánykor felkelünk, és onnan indulnak ezek a háromórás szoptatási idõszakok. Hát, ez nincs. Az egyik oka ez, a másik oka pedig a kedd-csütörtökön lévõ én elfoglaltságom, tehát hogy én fél ötkor, fél öt és öt között elmegyek kedden és csütörtökön otthonról, és hát, igazából ehhez is kell igazodnunk. Tehát túl sok olyan dolog van, fix idõpont, amihez igazodni kell, és ezek különbözõ napokon vannak, tehát nem lehet egy olyan, illetve hát, lehet, hogy lehet, csak én nem tudok egy olyan ritmust kitalálni Rozinak, ami mûködik minden napra.

- Nincsen vele semmi gond, tehát a hangulatával meg a felépítésével meg az egészségével nincsen semmi gond. Tényleg, hál'Istennek, teljesen rendben van, csak éppen engem õrjít meg azzal, hogy gyakorlatilag egész nap kézben van, egész nap fel kell venni. Ha nincs kézben, akkor ugyanígy nyekereg, ahogy most is, és nem lehet tõle semmit csinálni, tehát képtelenség mondjuk elmosogatni, képtelenség kivasalni. Ezek vagy éjszakára vagy estére maradnak, vagy abban a tíz percben vagy húsz percben, amikor véletlenül elalszik, akkor kapkodva és rohanva csinálom meg ezeket az otthoni munkákat.

- De az a helyzet, hogy ahányszor így nyekereg, mindig kiderül, hogy valamiért nyekereg. Tehát vagy büfiznie kell, és akkor tényleg büfizik, vagy bekakilt, és nem vettem észre. Van, amikor jó, van, amikor mondjuk csak azért van, csak azért nyekereg, mert szeretné, hogyha foglalkoznék vele, de általában van valós indoka ennek.

- Rettenetesen zavar. Zavar, és nem is bírom hallgatni néhány percnél tovább, fõleg a sírást, mert valahogy mindig úgy érzem, hogy akkor õ a fontosabb, és ott kéne lennem, és akkor minden egyéb munkát otthagyva, természetesen felveszem.

- Hát, tízet biztos, hogy nem. Néhány perc után felveszem.

- Hát, egy ilyen kényszert, ami mondjuk erõsebb, mint a mosogatási vágyam. Az a kényszer, hogy valami baja van, és odahív, és õ így tud odahívni, és nekem oda kell menni, ezt érzem.

- Ennyire nem volt erõs ez az érzés, és nem is volt ennyire sírós. Lassan eljön az a frekvencia, amikor idehozom. Na mi van? Semmi baj nem volt, üljél ide szépen, jó, üljél ide anyához, így. Így jó? Na, látod nincs semmi baj. Itt vagyunk. Hát, abban azért nem vagyok biztos, hogy ez a gyereknek a hibája, valószínû, hogy én is nyakig benne vagyok ebben. De hát nem tudok pillanatnyilag ezen változtatni. Lehet, hogyha egy szigorúbb menetrendünk lenne, akkor belekényszerülnék abba, hogy kicsit szigorúbban kezeljem Rozit, és akkor ezek a problémák elmúlnának, nem tudom.

- Persze, hát itt a kezemben nincsen semmi baja. Tehát ahogy fölveszem, ezek a "rettenetes" problémák, amik fekvõ helyzetben megvoltak, ezek elmúlnak. Látszik, hogy nincs semmi baja, és én tudom is, hogy nincs semmi baja, de valamiért mégis ölbe kívánkozik, és hát, én meg fölveszem persze. Tulajdonképpen nincsen semmi baja, de az, hogy szeretne az ölembe ülni, vagy szeretné, hogyha ott legyek. Tehát neki ezek fontos dolgok, és ezáltal nekem is valahogy fontossá válnak, egyszerûen csak az együttlétért, magáért a közelségemért, magáért a kapcsolatért, magáért a szeretetért veszem õt föl valószínûleg, és kíván õ engem állandóan.

- Hát, ameddig hajlandó rá a mama, hogy így csinálja, addig. Voltak már nálunk is ilyen holtpontok, amikor én azt mondtam, hogy ezt én tovább egy percig nem csinálom, sõt, mehet a bölcsõdébe is, ha akar. De ezek szerintem csak ilyen fáradtságról és kimerültségtõl vagy kimerültségbõl adódó holtpontok, és azért ezeken az ember túlteszi magát, és ezek elmúlnak, és aztán már csak azt látja, hogy tényleg mosolyog és vidám és egészséges.

Dr. Frigyes Júlia, a Vadaskerti Baba-Mama Ambulancia pszichiáter szakorvosa: - Kezdem azzal, hogy az, hogyha valaki nem alussza ki magát, és folyamatosan kialvatlan és fáradt, annak az elsõ megnyilatkozása a depresszió, amibe nagyon sok minden belefér. De az biztos, az egészen biztos, hogy az alváshoz való viszony az nagyon megnyilatkozik a szülés utáni idõszakban. Szóval, hogy ki hogyan, mit csinál az alvásával. És tulajdonképpen hogyha egy mama jó érzéssel, a babájával a kezében aluszkál délután, és így csinálja az esti tejet, az tökéletesen rendjén való állapot. Tehát hogy ez az õ dolga, hogy aludjon, és közben szorgalmasan csinálja a tejet. Tehát hogy ez így van, erre való ez az idõszak. Van egy érdekes tapasztalat, és nem egy esetben, hogy megszületik a kisbaba, aki éjszaka három óránként odamegy a mamájához szopni, és eltelik ez az idõszak, két-három hónapos korában a kisbaba mondjuk átalussza az éjszakát, és ekkor történik egy furcsa állapotváltozás a mamákban, nem egy és nem két esetben, hogy akkor elkezd álmatlanul forgolódni. Igaziból nem tudom megragadni ennek a jelenségnek, hogy hogyan alakul ez. Tehát hogy amikortól a kisbaba hagyja a mamáját aludni, attól kezdve van egy komoly alvászavara a mamáknak. És vannak a szülés utáni depressziónak ilyen kiemelkedõ tünetei, amik talán jellegzetesebbé teszik, tehát hogy amivel megragadható, hogy miben különbözik a szülés utáni depresszió a többi depresszív állapottól, az egyik, amit kezdünk tapasztalni, hogy a kényszeres tünetek felerõsödése az gyakran inkább velejárója, mint egyéb idõszakokban. A másik pedig ez a speciális alvászavar. Alvászavar mindig jellemzõ lehet a depresszióra, de szülés körüli idõszakban, ez, amit elkezdtem mesélni, hogy amikortól aludhatna a mama, attól kezdve álmatlanul forgolódik, hánykolódik, jár a fejében egy csomó feldolgozhatatlan gondolat és érzés, és kialvatlanul tölti az éjszakáit egymás után, pont attól kezdve, hogy már ez a három óránkénti szopogatás elmarad. Azt egészen jól viselte, igaziból az nem jelentett számára problémát, de pont akkor az úgynevezett szülés utáni depressziója akkor lángol fel, amikor már alhatna, és pont egy ilyen furcsa alvászavarban jelentkezik. Akkor válik intenzívvé egy ilyen éjszakai álmatlanul töltött lelki élet.

Molnár Judit klinikai szakpszichológus: - Nem baj, ha van ott három-négy gyerek, az se baj, hogyha éjszaka két óránként föl kell ébredni néhány hónapon keresztül. Vannak olyan nõk, akiknek ez egyáltalán nem jelent gondot. De nem azért, mert õket nagyon erõs fából faragták, hanem azért, mert nincsen ez a sérülékeny pontjuk, és akkor õk valóban délután az ölükben a gyerekkel, vagy amikor hazajött a másik az iskolából, minden további nélkül eldõlnek, és nem azzal foglalkoznak a délelõtti órákban, hogy mindent elmosogassanak, hanem azzal, hogy átadják magukat ennek az állapotnak vagy együttlétnek. A fizikai kimerültség úgy gondolom, hogy nem a helyzetbõl magából természetszerûleg fakad. Persze, igaz, erre a megjegyzésre visszahivatkozva, ezt ugyan nem tudom cizelláltan megfogalmazni, de hát persze, hát, a kisbabák könnyebben alszanak és ébrednek föl kevésbé tizenötször éjszaka, hogyha alapvetõen jó a légkör, már hogy az anyai légkör is nagyon jó odabent, a szorongásmentes és külsõ tennivalók állandó ûzöttségétõl is mentes, ha aggodalomtól mentes. Ha nem kell felébredni a babának ahhoz, hogy megnyugtassa a mamáját az ébrenlétével, igazolva azt, hogy életben van.

- Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: Igen, hát ez egy kérdés, de az elsõ hetekben, hónapokban ez mûködik. Aztán amikor már tudom, én, a csecsemõ, hogy ki szeretnék valamit fejezni, van mondanivalóm magamról, az állapotomról...

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen. Beszorult a lábam a kiságy rácsába. Ezt mindenki olyan magától értetõdõnek véli, hogy hát persze, hát akkor sír. Igen ám, csak másképp sírok. Én egész másképp sírok, ha éhes vagyok, másképp sírok, hogyha beszorult a lábam a rácsba, és akkor is másképp sírok, ha unatkozom, és tessék szíves lenni szórakoztatni.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Bizony. És akkor egyszer csak a csecsemõ a következõt érzi: hú, nem értettek meg! Nem vagyok kielégítve! Nem kaptam meg, amire vágytam. Esetleg arra, hogy dobáljam ki a kockát, te meg dobáld vissza mama! Vagy csak szólj hozzám! Vagy arról van szó, hogy éhes vagyok, de nem úgy, hogy én kiszopom magamnak azt, amire szükségem van, hanem hát, a szoptatás maga az egy olyan komoly kommunikáció, az egy olyan fontos kommunikáció. Az, hogy a karomban tartom a csecsemõmet, az, hogy figyelek arra, hogy a csecsemõm hogy mozdul a karomban, hogy milyen mozdulatokat tesz, hogy merrefelé akar fordulni, hogy én felé fordulok, hogy megpróbálom õt magam felé fordítani, hogy vajon miért akar visszafordulni, miért akar elfordulni? Nemcsak pozitívat tudnak a csecsemõk produkálni vagy pozitívat tudnak közvetíteni, hanem a negatívot is. Azt is, hogy valamit nem akarok. Mert az már egy következõ lépés, olyan hét-nyolc-kilenc hónap körül, amikor tudok eltolni magamtól, tudom a fejemet teljesen elfordítani vagy az egész testemet teljesen elfordítani, hiszen a fejemet már korábban is tudom. De azzal én kifejeztem valamit: nem vagyok rád kíváncsi! Nem szeretném azt a dolgot, amit te szeretnél tõlem! Evvel én akaratomat fejezem ki. Na, itt kezdõdik az alap, hogy kifejezem, amit akarok, kifejezem, amit gondolok. Mindegy, hogy az a gondolat milyen szintû, de ezt én el tudom mondani.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Én azt gondolom, hogy ez egy furcsa dolog, ezt minden mama megérti, ha meg akarja érteni.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Majdhogynem igen, majdhogynem igen. A csecsemõ fantasztikus módon tudja variálni, olyan tárháza van arra, hogy milyen módon tudja variálni azt, hogy a mama el fog oda jutni. De ehhez egy dolog kell: egyrészt a mama akarja megérteni, ne az legyen, hogy sír, akkor biztos éhes.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Mert itt ez a dolog, nem is az, hogy ez az akarat tulajdonképpen rossz szó volt, mert hanem inkább a problémamegoldást keressük folyton.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen. Legyen tudatában annak, hogy itt most felé közvetítettek valamit. Tehát hogy a csecsemõnek más dolga is van, mint enni meg pisilni.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Magáról elmondani mindent, kihívni a figyelmet, felhívni a figyelmet önmagára, és magához húzni azt a mamát fizikailag is meg szellemileg is. Hogy tessék velem beszélgetni! Mert ha én gagyarászom, az nemcsak azért van, hogy szellõztessem, hanem azért is van, mert nekem mondanivalóm van. Mert én élvezkedem abban, hogy például kacagó hangokat tudok kiadni, és milyen nagyon örülök annak, hogyha azt visszahallom.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen. Tizenhárom hónapos kor után beszélünk igazi beszédértésrõl. Mert nem szabad összetéveszteni a hangfelfogást a beszédértéssel. Amikor valódi beszédértésrõl beszélünk...

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Az tizenhárom hónap után, amikor úgynevezett egyszerû utasításokat megért és végrehajt a csecsemõ.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Ez a próba.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen, igen.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Hát, ezek azért eléggé gumirendszerben mûködnek, de azért a gumi meglehetõsen ....., szóval itt nem arról van szó, hogy lehet akármeddig húzni. Hát, ha nem tizenhárom, akkor majd tizenhat. Ugyanis a csecsemõ fejlõdése az egy rakéta sebességû dolog. Na most, ez egy fogaskerék módjára mûködik egy fejlõdés. Egyiket tudom, a másikat is tudom, az egyik húzza fel a másikat, az egyik feltétele a másiknak, és nem lehet nélküle. Nekem úgy tanította a fõnököm csodálatos módon, hogy: - Egyet figyelj meg! Nézd meg, hogy milyen szinten van mindenféle funkciója, és hol van a luk? Ezt le lehet rajzolni. Hogy én elkezdem figyelni, hogy a mozgásfejlõdése, az értelmi fejlõdése, az érzelmi fejlõdése, mind-mind-mind ott van, ahol az õ biológiai kora, és egyszer csak van egy luk, ahol lejjebb van, és ez a nyelv és a kommunikáció fejlõdése. És egy jól mozgó kis csecsemõvel, aki már megy, már fut, már mindenhez hozzányúl, és közben úgy közlekedik a szobában, mintha rajta kívül senki ott sem lenne.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Nem. Természetesen, nem, de valahol közelíteni kell, valahol közelíteni kell. Ha õ már mozgásában képes megfordulni, akkor õ a hangra meg fog fordulni.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Igen, igen. Tehát ha õ már fel tud állni, ha õ már tárgyakat meg tud fogni, ha a tárgyakat el tudja engedni, mert képes arra, hogy elengedje, akkor amikor én kérek tõle valamit, akkor felém fogja nyújtani és oda fogja adni. Vagy nem fogja odaadni, mert nem akarja. Itt nem arról van szó, hogy én azt gondolom, hogy egy kisgyereknek vagy egy csecsemõnek olyannak kell lenni, mint a gép. Hogy azért, mert én mondom, és ha nem? De azt látom, hogy õ nem akarja odaadni, vagy mintha nem mondtam volna semmit.

Szomor Éva logopédus, a Nyelv-, Beszéd- és Kommunikáció-fejlesztõ Központ vezetõje: - Ebben nagy viták vannak. Én azt mondom, hogy igen. Én azt mondom, hogy igen, én azt mondom, hogy bizony, látni lehet. Ne fogalmazzunk ilyen szigorúan, hogy zavar, mondjuk azt, hogy éretlenség. Ugyanis azért mondjuk, hogy éretlenség, mert egy icipici fejlesztéssel, egy kis lökéssel, egy kicsit több erõsebb ingerrel esetleg ezen a küszöbön át lehet lépni, és már megyünk is tovább. Ez egy borzasztó fontos dolog, hogy valami zavar vagy megkésettség vagy éretlenség, mert az éretlenséggel mindig lehet mit kezdeni. A zavarral is, csak nem olyan jól.

Amint fölbukkan a csecsemõ e világra, már tud sírni, s a nevetést csak megtanulja. Állítólag akkor kezd sírni, amikor elsõt lélegzik a saját tüdejével. Aztán hányféle sírással fordul a környezete felé: másképpen sír például, ha éhes, és másképpen, ha szelek bántják. S a finomabb árnyalatok: felsír két-három hetes korában, ha az anyja kimegy a szobából. Ha nem láthatja is az anyát kimenni a szobából, akkor is jelentkezik a sírás, mert érzõ lényével még annyira egybefonódik az anyával, hogy saját magának egy részét érzi távozni. Sokkal jobban össze vagyunk fûzve anyánkkal, mint gondoljuk. Ezért olyan árva az árva. Megszületésünk összetettebb folyamat. Csak azt hívjuk születésnek, amikor leválik a csecsemõrõl a fizikai, az anyagi burok. De csak késõbb válik el élettestében is tõle, a szülõjétõl, majd megszületik, önállóvá lesz az érzõ test és így tovább, újabb és újabb tudatra ébred, folyton születik. Amint belenövünk lassan, zökkenõkkel az értelembe, a tárgyi tudatba, s már nem érezzük meg többé, ha anyánk kimegy a szobából, már nem vagyunk egyek vele, s kezdjük keményebben érvényesíteni én-mivoltunkat. Semmit se fogadok el úgy, amint találtam, változok és változtatok. E küzdelemben aztán sírok és nevetek. Hányféleképpen sír egy csecsemõ? S felnõtt korunkban a változatok, a zokogás, a bõgés, a könnyezés, az elfojtott, mégis jelt adó sírás, az erõszakosan kisajtolt könnyek, melyekkel hatni akarok valakire. Megállapodásaink értelmében a sírás nõi mûvelet, az tehát különösen jelentékeny, ha egy férfi sír. S hát, a titkosan aláhulló könnycsepp vagy a jelenségnek a megjátszása - mert ez is van -, mindegyik sírásformának megvannak a pozitív és negatív árnyalatai, a düh könnytelen égõ lobogása. Tessék elképzelni, milyen gazdagon felszerelt világ az érzésvilágunk! Mindegyik kis részletében van lehetõség a sírásra. Tessék csak elgondolkodni! A könnyben úszástól az öregség kis híg szivárgásáig.

- A mûsort Csutoros Gergely, Dunai Tamás és Horváth Ida készítette.