- Hú, hát ezt nehéz összeszámolni, a fajtájukat el tudom mondani, van kanári, zebrapinty és hullámos papagáj és egy jákó papagáj. Azt hiszem, hogy hullámospapagájból most körülbelül nyolc darab van, de a költõ oduban vannak kismadarak és még nem néztem meg, hogy hány darab, úgyhogy még több is lehet. Kanáriból kettõ van és zebrapintybõl pedig négy.

- Õ Pipike, a jákópapagáj, családnak a legfontosabb tagja, beszélni is tud és hát mindenben részt vesz, ami a családban történik, hozzászól, belenevet. Reggel, amikor megjelenünk mondja, hogy jó reggelt, szia mamács, nem szabad megcsípni, és helyzettõl függõen csöng a telefon, õ mondja, hogy halló! Ha nagyon unatkozik, akkor próbálja utánozni a telefonhangot, hátha leszaladunk. Úgyhogy mi már megszoktuk, hogy csak akkor vesszük fel a telefont, ha az kettõt csönget, mert a papagáj csak egyet csönget.

- Vannak benne mongolfutóegerek, tengerimalac és csíkos mókusok, hát általában úgy szoktuk tartani az állatokat, hogy legyen párjuk, mert nagyon szeretjük, amikor születnek kisállatok. Hát a mongolfutóegerek azok nagyon szapora állatok, a csíkos mókusokkal azokkal kifejezetten nehéz dolgunk van, tengerimalacok, azok pedig hát megfontolják a dolgot, de azért szoktak lenni tengerimalacaink is. Ebben a pillanatban két felnõtt cicánk van és öt kicsi.

- Kosorrú lógófülû nyuszi, a vadászgörény, illetve még van egy csincsilla. Volt régebben egy degu, hát ez fantasztikus állat volt, együtt aludt a gazdájával, de úgy, hogy a hóna alá, meg a nyakába bekunkorodva, tökéletesen szelíd volt és barátságos. Hát végelgyengülésben 7 éves korában elhalálozott.

- Ezt mind a ketten hoztuk, mert én faluról származom, ahol a nyuszik meg a cicák meg a kismalac az olyan természetes dolog volt. Én gyerekkoromban úgy vakargattam a kismalacnak a fülét kint a kertben, mint más gyerekek itt Budapesten a kutyának a fülét. Férjuramnak pedig a családja nagyon szerette a madarakat, úgyhogy náluk szabadon röpködõ kanári az egy ilyen szokványos dolog volt. Az állatokat végül is a gyerekek hozták be a családba, amíg nem voltak ilyen nagyobbacska gyerekeink, addig állataink sem voltak. Azt hiszem másodikos volt a legnagyobb lányunk, amikor az elsõ állat ide került, egy aranyhörcsög formájában.

- Eleinte minden állat közös volt, aztán lassanként, ahogy az önállóság igényük alakult, akkor alakult ez ki, hogy ki ezt szerette, ki azt szerette jobban. És a régen egy picike lakásban laktunk, ott nem volt rá lehetõség, de amikor ide költöztünk Hidegkútra és mindenkinek volt saját kuckója, akkor hirtelen mindenki szeretett volna egy õrá jellemzõ állatot. És ezt mi engedélyeztük is, mert úgy gondoljuk, hogy mindenkinek, hogyha lehetõsége van, akkor csak éljen olyan életet, ami igazából az övé. Így kialakultak ezek a személyre szabott állatok, amik jellemzik is azt hiszem a gazdáikat. De voltak sikertelen próbálkozások is, mert ami nem illik az illetõ egyéniségéhez azt a fajta állatot nem tudja jól gondozni és nevelni. Például kétszer próbáltunk meg halakat tartani és mind a kétszer belebuktunk. Egyszerûen hiába gyönyörûek, szeretjük õket, a haltartás, az nem nekünk való.

- Egymástól biztos, hogy nem von el, de az, hogy idõnként az agyamra mennek, az tény. Tehát azért nem von el egymástól, mert nem leszek a rabjuk, azért vagyok én egy értelmes ember, hogy ne váljak az állataim rabjává. Én itt inkább azt tapasztaltam, hogy az együttmûködés növekedett. Az egyik lányunknak, aki most harmadikos gimnazista egy vadászgörénye van, aki részben napi szeretetteljes sétáltatást, foglalkozást, rendszeres fürdetést és takarítást igényel és hogyha ezt nem teszi meg az ember, akkor rettenetesen büdös lesz és ez a harmadikos gimnazista lány egy idõben nagyon-nagy idõzavarba került és akkor összefogott az ifjabb testvérével és megosztották az állattakarításnak és a sétáltatásnak a gondját.

- Orvosi diplomámnak határozottan nagy hasznát veszem idõnként, mert volt olyan, hogy fiatal kisnyuszik vírusfertõzést kaptak és két napon keresztül itatgattuk õket három óránként szemcsöppentõbõl.

- Sokszor zavar és különösen akkor zavar, amikor a vendégeken látom, hogy elkerekedik a szemük, hogy jaj, hova csöppentek. De uraljuk a helyzetet. És egyre inkább arra tudok gondolni, hogyha az ember nem fél ezektõl, akár allergiától, akár a különbözõ fertõzésektõl, mivel a félelem még hatékonyabban gyengíti az immunrendszert, mint az egyes fertõzések, hát úgy látszik, hogy valóban tud védekezni ellene.

- Olyan állatok, amik nem karmoltak. A Berni volt meg és utána

- Cica.

- Elkóborolt, még csak ilyen pici volt még mindig és mindig elkóborol azzal a fiúcicával és már úgy bele lett szerelmes, a lány lett belé szerelmes, a fiúba.

- Hát nem. Már régóta már ott van a fiúcicával.

- Nem. Nem fog visszajönni, mert nem jön vissza soha.

- Etettem. Volt olyan macskaeledel olyan barnás és piros, narancssárga, bordó, ennyi volt.

- Azért, mert föl lehetett venni, nem kellett ketrecbe zárni és nem kellett úgy cibálni és hajkurászni. Az én macskám nem karmolt meg, mert egyszer már így fölvettem, ideraktam a vállamra, így megfogtam így simogattam és tökre aranyos volt, de egyszer már Nóra meg a Balázs kiabált és itt megkarmolta kezemet és folyott belõle a vér kifelé. Mindig és mindig szeretem õt, mindig szerettem õt és hiába szerettem õt állandóan, ennyiszer szerettem és hiába, csak megszökött, hiába szeretgettem és hiába ölelgettem és hiába védegettem, de amikor megvédtem mindig egy macskával összetalálkozott és képzeld el, hogy egyszer bebújt a Berni macska egy bokorba, ott volt egy fiúcica és hívtam, amikor hazamentünk hívtam, hogy Berni, és ezt csinálta, hogy jött utána a második macska, amelyik nem volt az enyém. És egyszer még kiszökött a macskánk és bement a bokrok közé, oda nagy fenyõfák közé, ahol meg a szalmák közé, meg a rácsok közé. És amikor volt egyszer, így fázott és rám ugrott.

- Nem, csak rám ugrott a Berni, mert nagyon fázott.

- A Nóra miatt.

- Hát tudod az az iskolás, aki már nagyobb nálam, Balázs is iskolás. És õ is nagy.

- Igen, miattuk, mert bántották sokat.

- Hát az én macskámat igazából bántották.

- Nem, a fiúmacskába volt szerelmes.

- Nem. A Nóra hibája volt, meg a Balázs hibája volt, a kettõ hibája volt.

- Sok kutyánk is volt, rége ahol laktunk a másik házban, akkor volt egy rottweiler, meg volt bokszer és most volt a Riki.

- Az kutya.

- A többit eladta apa a többi kutyát és azt mondta, hogy amikor apa dolgozik meg anya, és mi óvodában vagyunk, addig nem érzi jól magát, úgyhogy elvitte a mamájához. És majd vissza fogja hozni.

- Nincs. De majd hazahozza apa.

- Akkor játszottunk vele a labdával.

- A Riki az senkit nem bánt meg nem harap, csak ha õt is nagyon megvadítják.

- Egyszer egy zsizslángadög megvadította és a földhöz taszította.

- Hogy eldobjuk neki a labdát és utána szalad és visszahozza vagy lehet õvele focizni úgy, hogy mint a rendes emberek, mert szokott így a labdával a kezével és így

- Igen. A szájával így rajzolt, odafogta a ceruzát és rajzolt valamit.

- Igen.

- Nem rajzolt, csak így összevissza hát nem tudott rajzolni.

- Amikor fekszik, akkor ugatni szoktunk, gurítjuk neki a labdát, szoktuk etetni, adunk neki olyan kutya gyógyszert.

- Nem, mert azt mondta anya, hogy akkor szõrõs lesz a szobánk.

- Igen.

- Azért, mert szeretem simogatni, mert aranyos.

- Apával szoktam játszani, hátra szokott így dobni, dobálni szokott, pörgetni.

- Van, amikor így meg szokott nyalogatni meg ránk ugrálni.

- Igen.

- Akkor ad puszit.

- Anya azt mondjam, hogy ne engedd, hogy nyaljon, mert akkor bacilusos lesz a kezem.

- Nem.

- De.

- Õk nem fértek volna a lakásba és egy kisebb kutyát akartunk venni, mert kicsi volt hozzá a lakás a nagy kutyához.

- Igen.

- Majd visszahozza apa.

- Igen. Kutyát, macskát, meg nyuszit, meg kakast.

- Majd lesz kertes ház és a kertben fogom tartani.

-Dr.Mészner Zsófia a László Kórház fõorvosa: Hát bizony jár. És ezek a fertõzések józan ésszel és némi tájékozottsággal elkerülhetõek. Elõször is a kisállatokat lehetõség szerint úgy kell választani, hogy az adott körülményben, az adott lakóhelyen minél inkább a saját természetes életkörülményeikhez hasonló módon lehessen õket tartani. Hiszen akkor a kisállatok is egészségesek lesznek és általánosságban elmondható, hogy a legtöbb egészséges kisállattól a gyerekek se fognak megbetegedni. Vannak azért kivételek, amiket nem árt tudni, ilyen például a vízben tartott állatok, teknõsök, halak lehetnek szalmonellafertõzõdtek, azonban ez a szalmonella nem repül. Tehát gondos kézmosással, szappanos kézmosással elkerülhetõ a fertõzõdés. Ugyanígy a szõrõs állatok, a hörcsögök, egyéb kisemlõsöknek számos kórokozója lehet, amilyen például a mikroplazmák, itt általában a beteg állat fertõz, tehát nem egészséges hordozók. A szárnyasok, papagájok, madarak szintén akkor fertõzik meg a környezetüket, hogyha betegek. Ilyenkor általában nemcsak a gyerekeken, hanem a felnõtteken is mutatkoznak légúti betegségek tünetei, tüdõgyulladás. Nagyon helyteleníthetõ szokás az emeletes házban lévõ lakásokban húsvét táján éppen elválasztott vagy még azt a kort sem elérõ kisnyuszik tartása, ugyanis ezek a kisállatok különbözõ hasmenéses betegségeket kaphatnak amiatt, hogy nem kapják a számukra legideálisabb anyanyuszi tejet és ezért aztán megbetegedve megbetegíthetik a gyerekeket is. Nagyon sokszor maguk a beteg állatok hasonló kórokozókkal lehetnek tele, mint ami gyerekeket is megbetegít, ezek a különbözõ gombásfertõzések, ezt viszont a szõrõs állatoknak a bundáján nagyon jól lehet magán az állaton is látni. Tehát ezeknek általában az állat betegsége a forrása a gyerek betegségének. Tisztelni kell az állatnak is a saját élõhelyéhez való jogát és nem szabad õt olyan játékszernek tekinteni, mint egy gumiállatot és be kell tartani az alapvetõ szabályokat. 

- Igen. Kutya, disznó, meg volt kiskacsánk is, csak a görény megette. Meg volt tyúkunk is, csak levágtuk.

- Hát most nincsen, mert levágtuk, csak disznó van meg kutya.

- Igen. A Bogár.

- Fekete korcs. Jobb, mint a nagyobbik.

- Igen, meg egy kisebb is, csak az elszaladt.

- Játszok vele, kicsit elengedem, gyepeljen, de többet nem tudom, mert elszalad, vége is van elszaladt.

- A disznót, meg a kisdisznókat.

- Igen.

- Tápot. Meg tengerit.

- Most nincsen. Meghalt.

- A kismalac.

- Nem.

- Nem.

- Minden évben három disznót nevelünk. Meg nevelünk kacsákat, csirkéket, úgyhogy sokat szoktunk venni, száz csirkét, harminc-negyven kacsát, mert a húsért nem adunk pénzt a boltban. Azt szeretjük, amit mi nevelünk, ott vágjuk és azt esszük.

- Segítenek a jány, Imikém meg morzsolja a tengerit is, még darálja is a tengerit, még oda is adja a disznónak. A csirkének is, Ildikó a tojást úgy szalad szedni összefele, a kakas megtámadta. Visítottak a tyúkólba, anyu szaladj, mert a kakas itt van nekem támadt. No akkor aztán a kokas levágtuk, nem kell kokas tovább.

- Félt a kokastul, félt, mert hát hamis volt, az az igazság az a kokas, csak mondom csak jó a tyúkok, ha van egy de hát aztán ment a tojást szedni, azt akkor megöltük.

- Van egy kutyánk is.

- Nem, nem hamis kutya, olyan kis jámbor kutya, de az a disznóólnál van hátul megkötve. Elõl nem tartjuk a kutyát, mert félünk, hogy a gyerekek közt itten összevissza piszkol.

- Nem, nem kell nekik, olyan ügyesek ezek a gyermekek tényleg, hát gazt is hogyha megyünk szedni, akkor úgy szoktunk, hogy na menjünk gazt szedni vigyük a kosárt, úgy szaggatják lefelé õk is, én is a disznónak vagy a csirkéknek, besegítenek õk, olyan ügyes gyermekek. Meg én nevelem is õket arra, hogyha kikerülnek a szárnyunk alól, hogy önállóak legyenek. Vegyenek példát. Mert az enyémek is úgy nõttek, hogy õk is besegítettek, bizony van mindegyiknek. A jányomnak is száz csirkék, disznók, no mondjuk az egy pesti fiamnak nem, mert hát azok a nagyvárosban élnek, azoknak nincs, azok nem tudnak ott nevelni, de a többi gyerekeimnek mindnek van

- Nahát, azok nagy állatok, azok olyanokkal nem szoktunk. Régen volt az is, még fiatalabbak voltunk, de már most olyan nagy állatokkal nem foglalkoztunk.

- Láttam. Arra Ilonka néninél.

- Tejért.

- Izé, a tej, a tehénbõl lefejti.

- Igen. Kedves.

- Igen.

- Láttam, arra mikor megyünk arrafele, abban a házban két kecske, fehér.

- Hát tévében. Azok aranyosak, odalökjük neki a labdát, idehozza.

- De.

- Ezen már elég sokat gondolkoztunk, mert ezt a kérdést már sokan föltették nekünk, hogy miért jó ez, mert inkább bolondériának tûnik. De én úgy látom, hogy sokkal közelebb hozza õket a valós élethez. Az õ számukra természetes az, hogy születés van, természetes az is, hogy halál van, a kertben van egy kis terület, ahova az elhalt állatokat eltemetik és bizony ott virágok vannak. A születés pedig számukra egyértelmûen és leplezetlenül kezdõdik azzal, hogy a fiú és a lány állatot összerakjuk és amikor nõ a mamának a pocakja, akkor együtt drukkolnak és nézegetik, hogy jaj vajon mennyi van és milyenek lesznek. Itt nálunk már több generáció óta a cicák úgy születnek, hogy a gyerekek végig ott vannak mellette, simogatják, a cica már el is várja, hogy ott legyenek mellette a bábák. Nincsen titok, nincsen félelem. A másik pedig, ami miatt nagyon-nagyon jónak tartom ezt a sok állatot, hogy a gyerekeknek nagy szükségük van arra, hogy a szeretetüket egy önálló lény felé ki tudják fejezni, akinek a szeretetéért egy kicsit meg is kell küzdeni, mert mondjuk egy degu vagy egy cica vagy egy csincsilla nem akkor lesz kedves, amikor én akarom, hanem akkor, hogyha valóban jóban vagyok vele. Hatalmas tapasztalatokat szerezhet felelõsségrõl, türelemrõl, kitartásról.

- Én ismertem több olyan gyereket, fõleg kamaszokat, akiknél az állattartás az, hogy volt egy kutyájuk, az egy kicsit ilyen pótcselekvés volt. Hogy nem kaptak valóban elég szeretetet, meg nem tudtak adni senkinek a környezetükben és egy magánynak a megosztása volt az állat, sõt azt is mondta egyszer az egyik kis kamaszlány, hogy hát van egy öcsém, de a kutyám.

- Én pótszernek a fogalmán elgondolkodnék elõször, mert bizony vannak olyan élethelyzetek, amikor szükséges az, hogy valamiféle kisegítést kapjon az ember, mert nem megy döccenõ mentesen az élet. És különösen a kamaszok kerülnek lelkiválságba, természetes állapotuk tulajdonképpen a lelkiválságnak az állapota és ez egy egészséges segítség a számukra, hogyha egy ilyen igazi érzelmi kötõdésük lehet.

- Mindegyiknek így ha végiggondolok biztosan volt ilyen idõszaka, sõt a saját életemben is egy aranyos nagyszemû írszetter kutya nagyon sokat segített nekem kamasz koromban.

- Nehezen tudok erre válaszolni, mert én úgy gondolom, hogy az, hogy ennyi állatunk van az inkább kisugárzása a nagy életszeretetünknek. Ezt az életszeretetet sokszor nehezen tudom másoknak elmondani, hogy ez mit is jelent. Hogyha én egy növényre vagy egy állatra nézek, akkor derül a lelkem és ha jó kedvem van még egy madaram, tehát mintha nem õbelõlük merítenénk az erõt ahhoz, hogy boldogok legyünk, hanem a mi boldogságunkból fakad az, hogy még ennyi élõlényt befogadunk.