Dr. Móczár Istvánné tanár: - Nehéz megtudnia, mert nincsen rá lehetõsége úgy és alkalma, hogy a gyerekét valamennyi szülõ az iskolában lássa. Hogy hogyan reagál, hogy hogyan viselkedik, hogy hogyan illeszkedik be a társai közé és milyenek a gyermeki kapcsolatok, az egymás közötti kapcsolatok és ezek bizony évrõl évre változnak. A gyerekeknek az egyénisége ahogy nõ, a személyiségük ahogy változik, vele együtt ezek a tényezõk is változnak és a szülõ ha észre is vesz ilyen dolgokat, változásokat a gyereke életében ez a változás ez más képet mutathat otthon, mint amit az iskolában a gyermeki közösségben.

Dr. Móczár Istvánné: - Valóban tûnhet úgy kifelé, hogy ez színház, de a tanárok ahogy az órákat megkezdik, ahogy a gyerekek közé belépnek, ahogy a gyerekek a tanárnak a kérdéseit fogadják, reagálnak 5-10 percen belül ez a színházszerep ez fel fog oldódni. A gyerek is, a nevelõ is önmagát tudja adni. Minden évben egyszer biztos, hogy van a mi iskolánkban, hogy nyílt napot tartunk. Erre sajnos az idén a szülõk negyedrésze sem jött el. Ez egy szombati nap volt, úgyhogy én úgy gondolom, hogy mindenféleképpen egy reális rálátással rendelkezhetnének abban az esetben, hogyha vennék a fáradságot, hogy ha nem lennének annyira hajszoltak, elfoglaltak. Itt a saját gyerekükrõl aztán tényleg egy új világkép nyílhatna számukra, mert más a gyermek. Más az órán, más otthon és másképp nézné az a szülõ is a gyermekét. Észrevenné, hogy hol kell a gyereke jellemén javítani, hol kell még a vadhajtásait nyesegetni. Mi az ami tetszik, ami továbbfejleszthetõ a saját gyerekemben. Erre ezek az alkalmak remek lehetõséget adnának.

Mv.: - Meg talán arra is hogy a szülõ ne csak a saját gyerekét lássa, hanem tudja viszonyítani a többi gyerekhez is, hiszen ahány gyerek van annyiféle.

Dr. Móczár Istvánné: - Aztán lehet tanulni abból is, hogy más gyerek hogyan viselkedik. És a szülõknek viszont van egy olyan tulajdonsága és talán a világ is olyan amiben élünk, hogy le ne maradjunk a többiektõl. Hogy alkalmazkodni a világhoz és itt a jó példákat volna jó, hogyha a szülõk ellesnék.

Dr. Móczár Istvánné: - Szülõkkel való kapcsolattartásnak az egyik legfontosabb színtere a szülõi értekezlet. A szülõi értekezleteknek a látogatottsága 70-75 százalék. Nem sok, bár volt már ennél rosszabb is. Nem szeretjük egyéb iránt a pusmogást és egymás háta mögött elsuttogni, hogy ki mennyit ért el. A szülõk maguk is igénylik azt, hogy hallják a többi gyerekrõl alkotott tanári véleményt és odafigyelnek rá.

Dr. Móczár Istvánné: - Én nem tudok végigmenni úgy az utcán vagy elmenni a postára, hogy ha szülõvel találkozom akkor a gyerekérõl ne essék egy-két szó. Érdeklõdik a szülõ. Jók ezek a találkozások. Végül is, hogyha a gyerek hazaviszi azt a bizonyítványt és vannak abban mindenféle osztályzatok számok, jegyek, egyet világosan látnunk kell, pedagógusoknak, gyerekeknek, szülõknek egyaránt, hogy ezek csupán számok és ami a számok mögött húzódik az egy gyermek lelke, egy gyermek világa, amire nagyon de nagyon oda kell figyelnünk.

- Én már nem tudom követni az õ tananyagukat. Szóval olyan mértékben nehézzé vált, hogy fõiskolát végeztem, azért végig tanultunk matekot. Körülbelül olyan 6-os koráig tudtam neki még úgy ahogy segíteni a matematikában például, de nagyon nehéz most a tananyag. Matekból külön tanárhoz jár. Saját igénye volt, hogy tudja követni a dolgokat és tanuljon. Énnekem az a benyomásom és ahogy õ elmondja, hogy nagyon rohannak is az órákon, tehát teljesíteni kell egy bizonyos tananyagot és a tanárnak nincs ideje arra, hogy alaposan elmagyarázza nekik a dolgokat, hanem csak a következõ órán már számon kérik és a gyerek még meg se értette.

- Tegnap voltam a fiamnak a szülõi értekezletén és év elején nagyon örültünk, mert az órarendbe beiktattak olyat, hogy tanulásmódszertan. Na most én kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak ezeken az órákon, de kiderült, hogy három vagy négy óra lett ebbõl megtartva. Nem igazán arról volt szó, amit én vártam. Nagyon egyszerû dolgokat mondtak a gyerekeknek, olyasmit, hogy például világos helyen tanuljanak vagy ne egyenek közben. Effektíve az, hogy egy szöveget hogyan értelmezzenek vagy különbözõ írásbeli anyagokat õk hogy tudnak otthon feldolgozni vagy netalán tán egy vázlatot hogy tudnak maguk készíteni, hát ilyenrõl egyáltalán nem volt szó.

- Ezt vártam volna, sõt azt, hogy tantárgyi módszertan jelleggel kapjanak ilyen tanulási, technikai segítséget, de errõl sem volt szó.

- Énnekem a 6-os unokám nagyon könnyen memorizál és ennek következtében olyan tantárgyakat is mint biológia, földrajz, tehát amit nem úgy kéne, magol. Itt pedig a dolgozatoknál van a probléma, mert amikor egy-egy dolgot kell csak kiemelni belõle és elmondani nehéz neki. Nem egy beszédes gyerek, eléggé visszafogott, majdnem hogy azt mondom, hogy faggatni kell idõnként, hogy megnyilatkozzon. Ritkán van úgy, hogy úgy önmagától. Egyébként jól tanuló gyerek, két négyese volt, tehát nincs itt probléma, csak én attól tartok, hogy hát most 6-os, most már lesz olyan négyes körülbelül, aztán ahogy halad elõre, hát nem lehet reggeltõl estig asztal mellett ülni. Már viccelve mondtuk azt is neki, hogy eladjuk az ágyát. Szóval nagyon-nagyon hosszú ideig tanul és ugyanakkor önmagával szemben hát igénye van arra, hogy tudja azt amit, de szinte mindent szóról szóra akar mert nem tudom. Szóval amit meg kell tanulni, németbõl nagyon jó, ötöse van, meg minden olyan dolgot, szabályt és egyebeket, nyelvtani dolgokat nagyon jól tud.

- Kisfiú.

- Hát én nem tudom. Ez egy olyan érdekes gyerek, hogy én mondtam is, hogy talán már probléma az is, hogy soha nem válaszolt még vissza, soha nem feleselt vissza. Ha én azt mondtam, hogy saját szavaiddal mondd, próbáld meg akkor, hogy add ide mama akkor még egyszer elolvasom, és akkor megpróbálom a saját szavaimmal mondani. Hát keveset olvas sajnos, hát ez azt hiszem, hogy korjelenség annak ellenére, hogy nagyon sok, a Tudásfától kezdve mindent megveszünk, kikeressük neki. Engem a férjem szid, hogy az iskolából idejön, itt ebédel nálunk, én már nyugdíjban vagyok, valamikor én is három évvel ezelõtt még pedagógus voltam és hát azt mondta, hogy kiéled abban, hogy nem tanulhatsz, hogy mellette ülsz. Hatodikos gyerek mellé már nem szabad, de õ mondja, hogy gyere mellém és mondjad és segíts. És nem tudom, hogy hol a hiba, hogy szabadna hagyjam teljesen magára és akkor visszaesik, nem tudom.

- Igen.

- Nem nagyon, illetve õ mondja, hogy õneki van barátja. Na most õ azzal az iskolában tehát egy-két olyan gyerek akit mindig megnevez, hogy a barátja. Meg õ úgy mondja, hogy a barátaim, csak az én fogalmam szerint, tehát én visszagondolva az én gyerekkoromra énnekem a barátaim eljöttek hozzánk meg én elmentem hozzájuk, szóval ilyen kapcsolat nincsen.

- Hát nem tudom. Zárkózott talán. Egyébként a barátja ugyanilyen, két szót se szóló gyerek, úgyhogy mondtam, hogy nagyon jó barátok lehettek mert szépen elsétáltok együtt síri csöndben akármeddig. Hát nem tudom, persze lehet, hogy beszélgetnek valamirõl, fogalmam sincs.

- Nem. Nem egy sportman, kézügyessége az nagyon kevés. Úgy érdeklik dolgok, szóval én nem mondanám azt, hogy semmi nem érdekli.

- Hát nem tudom. Amikor elmegy görkorcsolyázni, de hát az is egyedüli dolog ugye. Annak ellenére, hogy unokám rengeteget van itt, pici korától is nagyon sokat volt nálunk, a lányom beteges volt és nem. Szóval én is érzek valami feszültséget benne, de soha nem beszél mikor kérdezem, hogy van valami baj, mondjad, mesélj. Nem. Ez valóban igaz, hogy megfelelni akarás mert amikor jó jegyet hoz haza örömmel, akkor azt mondja, nem is azt, hogy ötöst, hanem hoztam neked sok örömet, szóval.

- De hát nagyon szeretjük, meg hát megtörte õt az, hogy az édesapja elhagyta õket. Szóval, de õ elõtte se volt ez negyedikes, két éve volt, de elõtte sem volt különösebben bõbeszédû meg egyebek. Szeretném ha úgy elmondaná, hogy néha, hogy mi bánt, vagy valami amikor vannak ilyen feladatok. Múltkor nyelvtanból volt, hogy az óhajtó mondatok meg nem tudom miket írtak, és mi az ha lenne három kívánságod. És akkor azt mondta rögtön, hogy hát én nagyon szeretném ha apa visszajönne, de úgyis tudom, hogy nem jönne és ilyet úgysem írok le. Tehát ezt nem közli már se a tanárral, se senkivel úgy kifelé. Ilyet én nem írok le. Semmit, azt, hogy kamasz gyereknél már van úgy hogy visszamond valamit vagy visszaválaszol vagy nem úgy, de ennek akármit mondunk, mondtam, hogy ha azt mondanám, hogy ugorj le az emeletrõl abban a percben azt is. Szóval nem tartom normálisnak miután tényleg gyerekek között éltem le az életem, hogy véletlenül is ki ne csússzon egy nem vagy egy valami a száján, mert az öccse egy eleven kis kölök, és mindig azt hallja, hogy hát õ milyen jó, õvele tényleg soha semmi probléma nem volt, õ olyan dolgok, hogy este mikor néz valami tévét, ilyen Batman szerû valamit és azt mondom, hogy na kisfiam most annyi az idõ, hogy le kell feküdnöd. Föláll a tévé elöl, a másik vitatkozik meg nem tudom én mit csinál a kisebb, ez föláll és elmegy aludni. Nem jó. Legalább egyszer mondanád azt, hogy mama én ezt végig akarom nézni vagy valamikor egyszer az akaratodat nyilvánítsd már ki.

Kozek Lilla pszichológus: - Igen, az elsõ amit a beszélgetésben ki is hámoztak együtt, hogy itt az iskola nagyon fontos tényezõ a memorizálásban, hiszen évekig az iskolarendszer elején az tud jó jegyeket szerezni és az ér el sikereket akinek türelme, elhivatottsága, kötelességtudata és tehetsége van ahhoz, hogy furcsa és különösebben össze nem függõ dolgokat mint a számok meg a szorzótábla megjegyezzen. Na most ahogy halad elõre a tanulmányaiban a gyerek egyre bonyolultabb tárgyakkal találkozik és egyre több olyan helyzetbe kerül, amikor a megismert, már korábban elsajátított alapelemekbõl valami új rendszert kell hogy önállóan létrehozzon. Tehát ami kreatív, problémamegoldó lépést kell, hogy tegyen. És az a gyerek aki nem tud elszakadni, tehát ahogy említette is, aki nem érzi magát biztonságban, amikor önállóan tesz valamit az újra és újra vissza fog térni ahhoz ami már eddig bevált, ahhoz a módszerhez, hogy memorizál.

Kozek Lilla: - Meg kellene õt tanítani mesélni. Arra, hogy szabadon a maga kedve és belátása szerint alkosson történeteket, gondolatokat, összefüggéseket. Nem biztos, hogy ez a mese az õ korában a sárkányról és a királylányról fog szólni meg a legkisebb királyfiról, az sem baj, de lehet, hogy ezek a történetek, ezek a mesék mondjuk egy kutató útjáról szólnak majd aki újabb és újabb természeti csodákat fedez fel, ismeretlen õserdõk mélyén. Számos témája lehet ezeknek a meséknek és úgy érzem, hogy a nagymama valóban sok idõt tölt ezzel a kisfiúval és élõ köztük a párbeszéd, tehát akár a nagymamával is lehet ezeket a meséket szõni.

Kozek Lilla: - Igen, itt az olvasás is nagyon sokat tud segíteni. A másik, vannak olyan szülõk és vannak olyan családok ahol éppen ellenkezõ a probléma, hogy a gyerek ugyan soha nem tanul és hihetetlen lusta, de mindig jó jegyei vannak, mert kivágja magát egyszerûen a nyelve és az esze hozzásegíti ahhoz, hogy kivágja magát váratlan helyzetekbõl a feleléskor. Nem mondom, hogy a két szélsõség ami célravezetõ, biztos, hogy középen van az igazság. A lényeg az, hogy ezt a kisfiút egy kis vagányságra próbálnám meg elcsábítani, hogy igen is tudjon mesélni, tudjon nem igaztalan dolgokat állítani, de a maga kreativitásából felszínre hozni valamit. Képzeljük el, hogy ez a fiú 25-30 évesen a hihetetlenül megbízható és precíz memóriájával elvégez egy jogi egyetemet. Nagyon sokat szenved mert az asztal mellett görnyed mert csak memorizálni tud, tanul, de az amire õ képes pontosan megfelel annak a pályának ami egy jogász hivatásával együtt jár. Na most ezek után találkozik az elsõ jogesetével, ahol alkalmazni kéne a jogszabályokat. Vagy részt vesz egy tárgyaláson, ahol meg kell nyilatkozni és azt kell mondani, hogy ezeket a jogszabályokat én hogyan csoportosítom egy érvrendszerbe meg hogyan értelmezem és ezt akkor fogja megtudni, ha õ a mese talaján annak idején meg a valós történetek talaján biztonsággal mozog.

Kozek Lilla: - Ez a kérdés már átvezet a nagymama által felvetett következõ problémához, tehát hogy a kisfiú kinyilvánítja-e az akaratát. Itt elég sok példát említett akár az esti tévénézéssel kapcsolatban. Szóval itt a kérdés nem az, hogy a kisfiúnak van-e akarata vagy nincs vagy akaratgyenge, ennek a kisfiúnak van akarata.

Kozek Lilla: - Én azt gondolom, hogy biztonságérzete nincsen. Azért az egy más, tehát nincs biztonságérzete. Nagypapa azt mondja, hogy minek egy hatodikos gyerek mellé tanítónõ, miért ülsz mellé, magadat éled ki és a gyerek azt mondja, hogy ülj mellém, legyél velem. Neki igazából ez a fontos. Tehát õ azt tudja mondani mindaddig míg a biztonságát akarja teljesebbé tenni és a szeretett személy jelenlétét akarja magának biztosítani, addig ki tudja mondani, hogy legyél velem. És amikor a szeretett személy a nagymamája akihez igazán ragaszkodik azt mondja, hogy annyi az idõ, hogy el kell menni lefeküdni persze, hogy azt fogja mondani, megyek máris, mert szeretlek. Mert arról is hallottunk, hogy az édesapja két éve kilépett a családból, korábban sem volt felhõtlen a kapcsolat, tehát minimum egyszer a kisfiú már megélte azt, hogy el lehet veszteni embereket, akiket szeretünk.

Kozek Lilla: - Hogyha a nagymama segíteni akar az unokájának akkor visszatérve erre az esti tévénézés helyzetre azt javaslom neki, hogy kérdezzen. Tehát ahelyett, hogy azt mondja, akár a legszelídebb és legszeretõbb hangján is, hogy hát kicsi most már annyi idõ van, hogy el kell menni lefeküdni, ahelyett föltesz egy kérdést, hogy meddig tart még a film, hány óra van most, akarod-e végignézni a filmet.

Kozek Lilla: - Azzal, hogy a nagymama kérdéseket tesz föl a kisfiúnak és döntési helyzetbe segíti és a kisfiú eldönti, hogy igen én most ezt a Batman filmet végig fogom nézni és a nagymama nem morcogva vonul el. Amiben biztos vagyok, hogy nagyon szereti az unokáját, hanem azt mondja, hogy jó, tudom, itt leülök melléd, vagy jó, akkor minden esetre beállítom az ébresztõórát nehogy elaludjál. Tehát, hogy a szeretetérõl és az elfogadásáról biztosítja annak ellenére, hogy esetleg nem úgy döntött, ahogy azt a nagymama gondolta vagy elvárta, tehát, hogy döntési helyzetet ad és elfogadást, ezzel tud érte a legtöbbet tenni azért, hogy az akarata megtalálja a maga önállóságát a maga hangját.

Kozek Lilla: - A kisebb testvérnek sem fog ártani, hogyha a döntés felelõsségét megtapasztalja. Tehát ez a nagyobb, a báty aki kötelességtudó és nagyon fontos számára a teljesítmény, biztos vagyok benne, hogy legalább öt perccel az ébresztõóra elõtt fog ébredni. A kisebb testvér meg esetleg aznap álmosan megy iskolába és rosszul felel, stb. tehát hogy nem feltétlenül ez az a következmény, amibe mindenképpen bele kell engedni a gyereket, de igen is szembesüljön azzal, hogy ha õ este 11-ig tévét néz akkor annak másnap bizony lehet, hogy õ látja kárát. Ezt lehet, hogy egyszer meg kell csinálni és utána meg kell velük beszélni.

Kozek Lilla: - Azt gondolom, hogy a nagymama tényleg figyel erre a kisfiúra és sok mindent megtesz érte. A lényeg az, hogy ha megmarad közöttük ez a bizalmi légkör ami megvan, és a nagymama tartózkodik attól, hogy számon kéri hát mi volt veled, látom, hogy szomorú vagy, legalább nekem mondd el, és a kisfiú persze nem biztos, hogy elmondja, lényeg az, hogy a számonkéréstõl tartózkodjon. Tehát a gyerek mindig érzi, hogy ki az akire számíthat, akkor is ha nem bizonygatom neki, hogy bármilyen helyzetben számíthatsz. A gyerek pontosan tudja, hogy kire számíthat és hogyha a nagymama el meri fogadni azt is, hogy esetleg nem mindig úgy dönt a gyerek, ahogy õ azt gondolja vagy ahogy õ azt a leghelyesebbnek látja, akkor az unokája elmondhat neki olyan dolgokat is, amikrõl azt gondolja, pedig a nagymama lehet, hogy nem helyeselné és lehet, hogy most ennek kárát láttam, hogy nem tudom én, összevesztem valakivel az udvaron vagy nem csináltam meg a leckémet, bár az õ esetében ez nem jöhet számításba, de minden esetre a nagymama azon túl, hogy nem kéri számon és biztosítja a bizalmáról azt hiszem, hogy nem nagyon tehet mást. Nem érdemes vájkálni. Amikor azt látja, hogy a gyerek elkezd olyan tüneteket mutatni, hogy nem alszik, hogy izzad, hogy remeg a keze, tehát hogy valami olyan belsõ problémát hordoz akkor igen is érdemes valahogy leültetni, faggatni akárhogy kiszedni belõle vagy ha semmiképp nem mûködik, akkor elvinni egy nevelési tanácsadóba, de amíg a gyerek teljesen normálisan a maga hétköznapi módján mûködik, addig azt gondolom, hogy nem érdemes túlzottan faggatni õt, akkor is, ha a legjobb szándék vezérli az embert.