- Hát ez a kis Dani, egy örökmozgó, õ 1 éves és egy
herével született, a nagyfiam 6 éves õ is egy herével
született, õt megmûtötték 1 éves korában, de valahogy nem
igazi, én ahogy észreveszem a mûtét után után sem a két here
nem egyforma.
R.: - Na most én laikus vagyok a dologban, mit jelent az, hogy
megmûtötték? Tehát hogy lett az egy herébõl két here?
- Úgy lett egy herébõl két here, hogy az a here még
életképesnek bizonyult, mert lehozták a hasüregbõl.
R.: - Tehát akkor arról van szó, ugye, hogy a herezacskóban
csak az egyik tartózkodott, a másik fel-le mászkált.
- Igen, igen.
R.: - Ez azért nem ritka.
Hát nem ritka, de nekem mind a két fiamnak ez van. A kicsinek
azt mondták, hogy már meg se mûtik, tehát nem olyan érdemes
lenne. Már meg sem nézték ultrahanggal, hanem tapogatással
megállapították, hogy nem érdemes megmûteni.
R.: - És akkor azt mondták, hogy õ tehát egy herével
fogja leélni az életét?
- Hát egy herével, ez az. Nem tudom, hogy ez milyen
következményekkel jár és egyáltalán hogy alakul az életük a
fiaimnak?
R.: - Errõl nem mondott a gyerekorvos semmit.
- Hát csak annyit mondott, hogy nagyon kell vigyázzon, ne
lovagoljon, ne focizzon, ne biciklizzen, fel se tudom sorolni mi
mindent ne. És Dani ez az örökmozgó, aki most 1 éves, de én
már elõre látom, hogy õ mindent fog csinálni, amit neki
úgymond nem szabad.
R.: - És ezt a gyerekorvos mondta magának vagy ott a
kórházban is beszélt az orvosokkal, ahol a nagyobb fiának a mûtétje
- Nem, a kórházban.
R.: - A kórházban mondták ezt magának.
- Megnyugtatásképpen mondta nekem, hogy hát jó, akkor 1
évesen még hozzá vissza, de anyuka semmi értelme az egésznek,
ott még tapogatjuk, de hát ezt a gyereket kár megmûteni, mert
neki ilyen nincs.
R.: - Itt engem fõleg a maga helyében ez az életmódra
vonatkozó utasítás aggasztana,
- Igen, igen, ez érdekel, hogy hogy lehet megóvni, ne
lovagoljon, ne biciklizzen, mondjuk nem fog lovagolni, ne
biciklizzen, ne focizzon? De nem tudom, hát egy bunyó, az mindig
kialakul, szóval mit tudom én. Szóval két fiam van és nem
tudom, hogy hogyan fog zajlani az életük.
R.: - Miért rázta a fejét doktor úr itt közben, miközben az
édesanya szavait hallgatta?
Dr.Szamosfalvy Imre gyermekorvos: - Mert homályos a kép.
Tehát nem látjuk tisztán, hogy mirõl is van szó itt. Nem tudom
elhinni, hogy itt csak tapogatással próbáltak meg tájékozódni
a kollégák az ügyben, hogy mi is van a kisebbik gyereknek a
másik heréjével. Manapság már ultrahang az szinte korlátlanul
rendelkezésre áll.
R.: - Azt mondja a mama, hogy nem végeztek ultrahang
vizsgálatot.
Dr.Sz.I.: - Igen, ezt mondja az anyuka, de hát én csodálkozom
és akkor igenis föl lehetne azt térképezni, hogy a hasüregben
mégis csak van- valamiféle hereszövet.
R.: - Lehet, hogy ez 1 éves vizsgálat alkalmával akarják ezt
elvégezni? Korábban nem tartották szükségesnek?
Dr.Sz.I.: - Lehetséges, mert azért még 1 éves korban
legalábbis az én tudomásom szerint nincs elkésve egy
herelehozatal. Ez a kor, amióta a szakmámat gyakorolom egyre lejjebb
és lejjebb csúszik. De azért az 1 éves kor az még, úgy
gondolom, hogy megáll, tehát elfogadható, hogy 1 éves korban
próbálják meg rendezni ezt az egész állapotot. Lehet, hogy
akkor elhatároznak egy ultrahang vizsgálatot. Ugye az álláspont
az az, hogy azért nem szeretjük, hogyha a here magasan helyezkedik
el, vagy a hasüregben helyezkedik el, mert a here fejlõdésének
nem kedvez az a néhány tized Celsius fokkal magasabb hõmérséklet,
ami a hasüregben uralkodik. De mondom ez még 1 éves korig nem
föltétlenül és végzetes ez a bizonyos rombolásnak nevezett
hatás.
R.: - Tegyük fel a rosszabbik esetet, hogy nincsen.
Dr.Sz.I.: - Az, hogy nincsen, akkor nincs mit tenni. Viszont azon
túl, amit az anyuka mond, hogy és akkor az egy heréjére hogyan
kell vigyázni a gyereknek. Ha csak egy heréje van valakinek, akkor
az pszichés zavaroknak az eredõjeként is fölléphet, ez is
indoka annak, hogyha még kisebb is és hogyha nem is olyan
tökéletes és nem is számítunk arra, hogy föltétlenül lesz
majd ép hímivarsejtek termelésére alkalmas here, akkor is meg
kell próbálni, hogy valami legyen abban a zacskóban. Ez annyira
így van és annyira fontos kérdés, hogy itt még protéziseket is
alkalmaznak. Most ezt úgy kell érteni, hogy a herezacskóban ha
kívánja a beteg, vagy hogyha ez neki olyan súlyos gondokat okoz,
hogy beépítenek.
R.: - Ezt már gyerekkorban is elvégzik?
Dr.Sz.I.: - Nem. Annak nincs értelme igazándiból, mert hát
az, amit beépítenek az biztosan nem növekedni. Ennek a
rekonstrukciónak a fölnõtt kornak a határán valahol, amikor
ennek az igénye megfogalmazódik. Tehát itt még azt hiszem, hogy
nagyon hosszú idõ van.
R.: - De az mondjuk tény, hogy ebben az esetben akkor ez a
fokozott aggodalom a mama részrõl indokolt annyiban, hogy az
életmódja a gyereknek hát majd egy picit más lesz, mint a többi
fiúnak.
Dr.Sz.I.: - Erre megint borzasztó nehéz válaszolni, megmondom
miért. Ennek a megítélésében egy férfi meg egy nõ
álláspontja nagyon döntõen különbözik. Egy nõ sokkal
több veszélyét tudja elképzelni a here sérülésének, mint egy
férfi. Ezt most nagyon komolyan mondom. Mert hát a férfi ki tíz,
ki húsz, ki harminc esztendõs gyakorlata alapján tudja, hogy
azért nem annyira könnyen sérül az a here. Amiket a
televízióban látunk ilyen szörnyfilmekben, meg akciófilmekben,
azért nem az a jellemzõ. És ugye ott sincs orvosi látlelet
mellékelve az összekuporodás után, hogy most akkor végleges
heresérülés keletkezett-e egy-egy rúgás vagy egy-egy ilyen
akcióinak a lebonyolítása
R.: - De bocsásson meg azért, azért férfi orvosok voltak
azok, akik a mamának azt mondták, hogy nem lovagolhat, nem
bicikliztek, ne verekedjen.
Dr.Sz.I.: - Igen, már megint az etika felé tolódik el az, amirõl
beszélünk, mert hogyha egy anyukát ilyen mértékben izgalomban
tart egy probléma, akkor talán lehetne kicsikét elõrehozni ennek
a tisztázását. Nem szeretek kollégákat kritizálni, de megint
úgy gondolom, hogy nem gondolták végig, hogy most akkor ennek
milyen visszhangjai fognak keletkezni az anyukában, a gyerekben, a
családban. Én nem tudom pontosan a statisztikus adatokat idézni,
de hát harminc esztendõs gyakorlattal rendelkezem és nagyon
kevés olyan eset van, ami ne került volna a szemem elé ez alatt
az idõ alatt. A veszély nem akkora, hogy most akkor emiatt a
gyereket föltétlenül kényszerítõ módon üvegbúra alá kell
helyezni, mint ahogy az anyuka azt is mondja, hogy nem is fogja
tudni megvalósítani hiába szeretné, hiába ez az orvosi
utasítás, ezt nem lehet végrehajtani egy normális amúgy
egészséges fiúgyereknél. De lánynál se. Az, hogy akkor õ
innentõl kezdve nem ülhet rá a háromkerekû biciklijére, ezt
én túlzásnak érzem.
- Most hívhatják mûsorunkat a 328-8972-es telefonszámon



- Jó napot kívánok! Fné vagyok Kaposvárról. Érdeklõdni
szeretnék. Az az igazság szoktam hallgatni a mûsorukat és azt
szeretném megkérdezni, hogy volt szó a gyermekek altatásáról.
Na most nekem van egy kilenc hónapos nagylányom és õt sikerült
elrontani. Ölben alszik. És én megpróbáltam azt a tanácsot,
amit önöktõl hallottam, hogy beteszem a kiságyba, bemegyek
ötpercenként megnézem, nohát nem igazán sikerült elaltatnom.
R.: - Eddig ölben fogta a kislányát, elringatta és mikor
elaludt, akkor lerakta az ágyba. Ugye?
- Igen.
R.: - És akkor most meghallotta a doktornõ tanácsát és akkor
utána mit tett?
- Amikor láttam, hogy álmos betettem a kiságyba, hogy akkor
hátha elalszik. Bementem hozzá és otthagytam. Bementem hozzá idõnként,
el is feküdt egy darabig és akkor bementem hozzá, ez egy olyan
negyed óra volt, õ nyugodtan feküdt és akkor elkezdett sírni.
R.: - Akkor vette észre, hogy valami új történt az életében
ugye?
- Igen, igen.
R.: - Mesélni nem szokott?
- Énekelni, ugyanúgy énekeltem neki, el is volt egy darabig
és akkor kijöttem. Most az volt a legjobb, hogy elsõ nap nem is
volt probléma, mert bent volt egy fél órát és akkor elaludt. Na
most másnap hát nem jött össze a dolog, mert másnap nem volt
hajlandó elaludni és akkor anyukája azért csak megsajnálta,
mert azt vettem észre, hogyha bemegyek hozzá, akkor még jobban
nekiállt sírni.
R.: - Mert hát ugye maga mondja, hogy elrontotta, tehát hogy
mondjam a rosszra rászoktatni egy gyereket sokkal könnyebb, mint
arról leszoktatni és különösen hogyha akkor nem vagyunk
konzekvensek, akkor aztán végképp eltéved a gyerek.
- Igen, mert nem tudja eldönteni, hogy most mi van.
R.: - Akkor nincsen szabály? Bármilyen furcsa, kilenc hónapos
még nyilvánvalóan nem beszél, próbálja neki nagyon röviden
elmondani, hogy anyu és apu is egyedül alszik el, te is egyedül
fogsz elaludni. Valamilyen sajátos módon a gyerekek képesek ezt
felfogni. Kimegyek és szeretném ha szépen elaludnál. Tehát
ilyen nagyon egyszerû szavakkal mondja el neki, hogy mi fog
történni. És akkor utána megpróbálni betartani ezt a bizonyos
idõ szerinti bemenetelt és nagyon-nagyon konzekvensen heteken át,
heteken át
- Heteken át?
R.: - Minimum két hét, a két hét a legkevesebb.
- Jaj istenem! Annyira sajnálom, de tudom, mert kis piszok, mert
ha kiveszem, akkor csönd van.
R.: - Persze, világos. Azért sajnálja õt inkább, hogy
nem tud egyedül elaludni, higgye el ez neki legalább olyan rossz
vagy még rosszabb, mint magának. Érti? De hát kilenc hónapon
át szoktatta valamire és akkor ne mondja azt a két hétre, hogy
jaj Istenem! Mert ez nagyon kevés.
- Hát igen végül is.
Csak éppenséggel ha nem változtat, hogyha nem határozza el
magát, akkor a dolog csak rosszabb lesz, mert pillanatokon belül
már ki fog mászni az ágyból, pillanatokon belül már arra fog
ébredni éjjelente, hogy ott van a maguk ágyában és a dolog úgy
megy tovább, amit
- Ettõl félek, mert az a baj, hogy emeleten vagyunk és hát
egy szobában alszunk, már pici kora óta ki lett téve, elindul
és leesik.
R.: - Próbáljuk ezt megelõzni. Ebben csak maga dönthet.
- Megismétlem a telefonszámunkat 328-8972



- Eltelt ez a bizonyos két hét, a kisgyereket könnyebben rá
tudtuk szoktatni arra, hogy egyedül el tudjon most már aludni. Mi
a teendõ? Mert a kisgyerek még éjjel továbbra is többször
fölébred, többször föl kell hozzá kelni, sír és riadt és
néha nagyon nehéz visszaaltatni.
- dr.Gál Éva a Madarász utcai Gyermekkórház
alváslaboratóriumának vezetõ fõorvosa.: A lényeg most is
az altatás szón van, tehát az éjszakai altatásnak is meg kell
szûnnie. Olyan szerencsénk van, hogy körülbelül két hét
elteltével sikerül az esti elalvást biztosítani úgy, hogy ezt a
kisgyerek önállóan tegye, akkor át lehet térni az éjszakára.
Éjszaka ugyanaz a teendõ azzal a különbséggel, hogy most már
könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen a gyerek tudja azt, hogy nincs
egyedül, ott vagyunk, vigyázunk rá. Tehát a gyerek éjszaka
jelez, hogy felébredt, vagy felsírt. Nyilvánvalóan nem kell
rögtön berohanni hozzá, tehát ha csak apró neszeket vagy
zajokat hallunk, amik arra utalnak, hogy a gyerekünk ébren van,
akkor nem kell rögtön berohanni hozzá, mert elképzelhetõ, hogy
visszaalszik. Ha elkezd sírni, akkor az ember vár egy pár
másodpercig, utána bemegy és elmegy ugyanazokat a kedves
megnyugtató szavakat, amiket az elalvásnál már megbeszéltünk
és távozik. És akkor este kezdõdik ez az ötpercenkénti
bejárkálás, illetve éjszaka kezdõdik újból, amit este jól
begyakoroltak a kedves szülõk, de akkor már a gyerek számára ez
egy ismerõs dolog. Tehát pontosan tudja, hogy ugyanaz történik
ezek szerint, mint este, hogy a mama itt van, vagy a papa itt van,
valaki be fog jönni hozzám, hogyha én nagyon rosszkedvû vagyok.
De nem vesznek ki az ágyból, úgyhogy igazándiból nem érdemes
nagyon felhergelnem magam és akkor ez két-három nap alatt
általában ezt sokkal hamarabb lehet rendezni, mint az elalvást.
R.: - És hogyha a gyerek olyan praktikákhoz folyamodik, már
nagyobb, hogy szomjas, vagy pisilni kell neki, vagy mindenképpen
valami akciót is még szeretne éjjel, akkor például
megitassuk-e, jó-e, ha éjszaka itatjuk?
dr.G.Á.: - Abból kell kiindulni, hogyha ez kezdettõl fogva,
tehát ha eljön hozzám egy gyerek, aki 3-4 éves és még soha nem
aludta át az éjszakát, akkor ugye ott kell kezdenünk az egész
problémát, hogy a gyerek nem tudja, hogy mit várunk tõle. Akkor
nyilvánvalóan le kell állni arról, hogy éjszaka etessük,
itassuk. Ezek a trükkök ezek valóban hogyha már meg voltak
születés óta csak elõször sírás formájában, aztán ivás
formájában, aztán az egyéb trükkök, akkor most ezt 3-4 évesen
nagyon nehéz leépíteni és úgy kell az egészet elkezdeni, hogy
az elalvás hogy zajlik le és akkor éjszaka ugye az, hogyha
pisilni kell, ugye ezzel az ember nem tud mit csinálni, de ha ez
hirtelen jelentkezik, tehát eddig volt egy jó alvó gyerekünk és
most ezek a trükkök jönnek, akkor azért ezt 3-4 éves korban, ez
valamit jelez. Nyilvánvalóan, hogy valami akut, a gyerek valamitõl
fél, esetleg a közösségben történt valami, ami miatt az
éjszakái nyugtalanabbak. Azt kell megértetnünk vele, hogy nincs
szükség ilyen trükkökre, tehát ha értelmesebb a gyerekünk,
hogy akkor elmagyarázzuk, hogy mi sem eszünk éjszaka. Lehet, hogy
egy picit szomjas, majd reggel inni fogunk. Tehát nem kell ezeket a
trükköket bedobnia ahhoz, hogy az ember bemenjen hozzá, szóljon
hozzá két kedves szót és a gyerekek megértik ezeket a dolgokat.
R.: - Tehát azt mondja, hogy ez tényleg két-három nap alatt
átállítható?
dr.G.É.: - Én durván azt szoktam mondani a szülõknek, hogy
úgy összességében egy hónapra kell számítani, tehát
körülbelül két hét az, amit az ember az esti lefektetéssel
kell, hogy veszõdjön idézõjelben és utána körülbelül két
hét az, ameddig az éjszaka. Olyan, hogy valaki soha ne ébredjen
föl vagy ne jelezzen a szülei felé, ezt egy addig nagyon
nyugtalanul alvó gyereknél nagyon nehéz elérni. De körülbelül
két hét alatt az biztosan sikerül, hogy a szülõk is
többé-kevésbé zavartalanul aludjanak. Tehát megmarad esetleg
egy éjszakai bemenetel, ezt önmagában nem tartom kórosnak egy
tizenegynéhány hónapos vagy másfél éves kisdednél, ez nem és
aztán ez is le fog épülni.
R.: - Ha egy-két napra így átmenetileg odavesszük magunkhoz
az ágyba, akkor még nem rontjuk el, vagy még nem áll át. Tehát
lehetnek olyan indokok, ami miatt ezt megtehetjük. Van-e ez
tényleg így?
dr.G.É.: - Ez tényleg így van. Fõleg, ha nagyobb gyerekrõl
van szó, tehát mondjuk egy 3 éves kisgyerek, aki addig már
tökéletesen alszik a saját ágyában, de most beteg, most apa
elutazott, szóval valamiért megváltozott körülmények vannak,
nagyon értelmesen el lehet magyarázni neki, hogy akkor most
egy-két napig itt alszol velünk a nagyágyban, vagy itt alszol
anyával. Én általában szerencsésebbnek tartom azt, hogyha
valami rendkívüli körülmény van, inkább mi menjünk be a
gyerek szobájába és a szülõkkel a nagyágyban való
hancúrozás, az inkább szombat, vasárnap reggelek nagyon kedves
együttese lenne és nem éjszaka. Vagy például egy szombat,
vasárnap ebéd utáni alvás a szülõkkel vagy valamelyik szülõvel,
az is minden további nélkül megengedhetõ. De mondom bajt nem
lehet csinálni egy-két napos odavevéssel, de ha a véleményemet
kérdezi, akkor jobb az, hogyha a gyerek beteg vagy esetleg az
anyuka érzi magát egyedül, mert ilyen is van, hogy azért veszi
valaki magához a gyereket, mert mondjuk tényleg a férje esetleg
elutazott. És akkor olyan jó, hogyha nem egyedül van az ágyban,
jobb, ha õ megy be a gyerek szobájába.
- 14 óráig várjuk véleményüket, kérdéseiket a 328-8972-es
számon.



- Van egy 6 éves unokám, drága tündér és minden, ami egy 6
évesnél kell, megvan. Nem elfogultságból mondom. Na most
egyetlenegy gond van részemrõl, hogy mi az, ami nála ezt
kiváltja. Van egy olyan hát nem szindrómája vagy hogy nevezzem,
nem tudom minek nevezni, hogy gombos dolgot nem szeret, illetve nem
tudom egy gombos nadrág, tehát értek alatta egy kertésznadrág
például vállnál gombbal gombolódik. Tetszik érteni? Egy ing
elöl, helyesebben egy blúzocska elöl gombolódik, nem tudom
ráadni.
R.: - És azt tûri, hogy például a nagymamán vagy a szülõkön
legyenek gombos ruhák?
- Azt igen.
- Azt tûri?
- Szóval azzal nincs gondja. De olyan eset is van, ha
véletlenül, mert most már olyan ágynemûket találtunk ki, hogy
nincs gombolása, tehát egy ilyen mélyebben záródó ágynemû
huzatról van szó, de ha a régiekbõl véletlenül úgy kerül oda
az ágynemûnk, hogy gombos és a gombos felét tesszük
véletlenül a kis arcához, tehát az ér oda, hát egyszerûen
mondhatom azt, hogy még éjjel is, mert figyeltem, még éjjel is
azt csinálta, hogy eltúrta magától a takarót, teljes
mértékben és mint egy kis kukacka így összegumborodva, hogy
még csak véletlenül se érjen hozzá, úgy aludt.
R.: - És ha mégis egy gombos inget ad rá, akkor hogy reagál a
gyerek?
- Mondjam azt, hogy hisztizik? Tehát egy abszolút olyan, hogy
inkább elkerülöm és akkor nem, nem tudom megfejteni.
R.: - Óvódás ez a gyerek?
- Óvodás, hát most már iskolába készül. Kislány.
R.: - És mióta van ez?
- Hát én, amit tapasztaltam, egy olyan négy éve
körülbelül, három-négy éve.
R.: - Más ilyen furcsa szokást nem tapasztaltak?
- Hát nem.
R.: - Ez az egyetlen.
- Ez az egy, de mondom ez betege, szóval én azt mondom, hogy
szinte fél tõle.
R.: - Mikor elkezdte mondani tudja azon gondolkoztam, hogy nem
csupán az van-e a háttérben, hogy esetleg az óvodában gondja
volt a gyereknek azzal, hogy nem tudtam elég gyorsan begombolni a
ruháját, óvó nénik rászóltak,
- Nem hiszem, mert még - már bocsánat, hogy így
közbeszólok, mert õ nem egy hosszú távon volt itt óvodában,
mert õ Szentpéterváron volt a szülõkkel kint és 5 éves, 4
éves kortól jöttek haza, négy és öt év között jöttek haza.
R.: - És azt mondta, hogy olyan 4 éves kora óta van ez talán
gyerekkel. Történt ott egy nagy változás az õ életében?
- Most egyáltalán ez egy olyan irányú dolog, amiért hát
ugye elmenjen az ember orvoshoz vagy hát ez majd a gyerek majd
túlteszi rajta magát és egy idõ után átlépünk rajta, szóval
ezért merült fel ez a dolog, hogy megkérdezem.
Dr.Varró Gábor pszichiáter: - Ebben az esetben arról van
szó, hogy a kislány mindenképpen egy szorongásos kórformában
van. Ennek a súlyosságát pontosan nem tudtuk érzékelni a
telefonáló nagymama szavaiból. Azt hiszem, hogy két dolgot kéne
végiggondolni. Abban az esetben, hogyha valóban ez négy éve áll
fenn, meg kéne vizsgálni azt, hogy valójában ez a szorongás
kizárólag a gombokra, illetve a gombok és a kislány
kapcsolatára terjed ki. Konkrétan ilyen kis apró tárgyaktól,
élõlényektõl való félelmek meg szoktak jelenni a gyerekeknél.
Az én praxisomban megjelentek például a pici apró bogarak, amik
tavasszal bújnak ki a földbõl, ezek
R.: - Azok mozognak, tehát az valamilyen szerintem érthetõ, de
ha egy gomb, amit be kell gombolni, ki kell gombolni szóval, hogy
ez hogy jelenhet meg egyáltalán a fejében, hogy ettõl valamiért
tartani kell?
dr.V.G.: - Minden ilyen esetben és az én bogaraimmal
kapcsolatban is az volt a tapasztalat, hogy itt nem kizárólag ettõl
a konkrét élõlénytõl, ettõl a pici kis állattól vagy ettõl
a pici kis gombtól van a szorongás, hanem valami egyéb is volt.
R.: - Egy asszociáció a gyerekek fejében? Tehát a gomb az
valamit helyettesít? Valamire emlékezteti õt?
dr.V.G.: - A gomb az valójában a felöltözködés és a levetkõzésnek
a szimbóluma lehet, ha mindennapi értelemben vesszük. Lehetnek
ennél mélyebb jelentéstartalmak is, ezt egy mélyebb
pszichológiai terápiában fölszínre lehet hozni. Azt gondolom,
hogy ebben az esetben azt kéne eldönteni, hogy valóban ez a
szorongás kizárólag a gombokra vonatkozik vagy esetleg mással
kapcsolatban is vannak a gyermekben szorongások, ezt mindenképpen
jónak tartanám tisztázni, tehát részletesebben. Amennyiben arra
az eredményre jutnánk, hogy vagy tényleg vannak más szorongásai
is a gyermeknek mással kapcsolatban, más tárgyakkal vagy más
szituációkkal kapcsolatban vagy esetleg hogyha nagyon izolált is
ez a gombbal való probléma, de tényleg ilyen régen áll fönn,
akkor szakember segítségét kérhetnék abban, hogy valójában
ennek a mélyebb szimbolikája, mélyebb jelentéstartalma mivel
kapcsolatos. Lehet, hogy ez egy egyszerû régen korábban az
öltözködéssel kapcsolatban kialakult félelme a gyereknek.
Hiszen elmondták azt, hogy más gombokkal kapcsolatban, ami nem
kerül közvetlen érintkezésbe az õ testével, nincsen ez a
félelme a gyereknek.
R.: - Párnával van félelme, ami ugye nem kifejezetten az
öltözködéshez kapcsolódik. Vagy itt arról van szó, hogy egy
idõ után már mindegy, hogy hol jelenik meg, csak ami az én
testemmel kapcsolatba kerülhet?
dr.V.G.: - A testével kapcsolatba került gombokról van szó.
Na most abban az esetben, hogyha ez egy mélyebb probléma, az egy
hosszabb pszichológiai terápia során felszínre hozható. Abban
az esetben, ha azonban ez nem egy ilyen jellegzetes probléma, el
lehetne gondolkodni a szülõknek azon, hogy esetleg az öltözködéssel,
gombokkal összefüggésben volt-e probléma korábban? Hiszen a
riport szerint ez négy éve fönnáll, ennek az idõfaktora elég
komolynak tûnik. Egy konzultációt egy szakemberrel mindenképpen
szükségesnek tartanék.
R.: - Mit tehetnek a szülõk vagy mit tehet a nagymama mondjuk
amíg eljutnak egy szakemberhez.
dr.V.G.: - A szülõk jó néhány dolgot otthon megtehetnek. 6
éves korában elég jól rajzolnak a gyerekek, olyan feladatokat
próbálhatnak adni a gyereknek, ami kapcsolatban van valahol a
ruházkodással. Ruhákat, gombokat rajzol. Ebbõl kiderülhet az,
hogy a gombokkal való konkrét testi közelségen kívül a gyerek
elutasítja-e az errõl van gondolkodást, beszélgetést vagy akár
ennek a lerajzolását. De ha a szülõk nem találnak kellõ
magyarázatot, akkor mindenképpen konzultáljanak egy
pszichológussal, egy szakemberrel arról, hogy ez miért ilyen
régen áll fönn a gyermeknél, illetve, hogy esetleg kapcsolatos
más egyéb olyan, a gyerek körüli problémákkal, amire eddig a
szülõk nem figyeltek fel.