Vendég a háznál
2002. május. 14.
Kossuth rádió, 13.05

Igen tisztelt cím! Nagyon sokszor írtam ilyen és hasonló hangvételû levelet az önök címére, de soha nem adtam fel. Remélem egyszer erõm lesz ahhoz, hogy postára is tegyem. Sokat hallgatom az önök mûsorát. Bár nem vagyok érdekelt, mivel gyermekem soha nem volt. Az úgynevezett csonka család, az elvált szülõk azok, akik az én figyelmemet lekötik. Igaz Isten elõtt egy életre kell, hogy szóljon a házasság. De milyen áron? Jó anyám tíz gyermeket szült. 1904-es volt. Apám 1902-es. Körülbelül 1954-ig semmi tudomásom nem volt szüleim problémáiról. Ekkor már két nõvérem férjnél volt, én tizenöt éves lehettem. Ez idõtõl maga volt a pokol a családi életünk. Apám egy huszonöt évvel fiatalabb nõvel létesített kapcsolatot. Egy háromezer lelkes községben ez nem marad titok. Mi gyerekek a mindennapi pletykával kellett hogy szembenézzünk. Apám bujkált a hegyen az új szerelmével, anyám meg követte. Cirkusz cirkuszt ért. A két legkisebb testvérem nem fogta fel a dolgokat, élvezte is, hogy lehet a zavarosban halászni. Amilyen szigorúan neveltek minket olyannyira szabadjára lettek engedve. Apán a nõvel, anyám apámmal foglalkozott. Sok szerelmes regényt olvastam, filmet néztem, de felfogni ma sem tudom, mekkora õrült szerelemmel szerette anyám az apámat. Akkorra hét élõ gyermekük volt és mindannyian valami mód belerokkantunk. Ezt hozza a minden áron való házasság. Én most hatvankét éves vagyok. Becsületemre mondom, hogy legalább öt diplomás lehetett volna a családunkban, ha jó helyre születünk. Az életben nem ültünk asztalhoz, hogy leckét írjunk. Most is fülembe cseng. Fogd a pakkod és menj a libával. Mindig sok libánk volt és reggel, este legeltetni kellett. Ha egy kis pénze volt apámnak parlagot vett és azt mi dolgoztuk. Köves a területünk. Olyan kõbástyákat hordtunk össze, ami ma is hihetetlen. A területen szõlõt épített, volt munkáskéz a nagy családban. Mindig azt mondta nagyságát nem nevel. Jött 1956. Öcsém 14 évesen elszökött, disszidált. Bátyám húsz évesen nem bírta ki öcsém távollétét, azért ment, hogy visszahozza. Soha nem találkoztak. Én Istent is becsapva, hogy disszidálni akarok, egy házasságba menekültem 17 évesen. Bár csodálatos férjem volt, tizenkét év után elváltam. Mindig nagy családról álmodtam, de nem lettem tõle soha terhes egészségi okból. Félve, hogy kifutok az idõbõl újra házasságot kötöttem. Az eredmény kétszer méhen kívüli terhesség, sok életveszély és borzalmas csalódás. Nem tudom elküldöm-e a levelemet, de megnyugtat kissé, hogy egyáltalán leírtam. Név és cím a szerkesztõségben.