Vendég a háznál
2002. május. 9.
Kossuth rádió, 13.05
Koncz Zsuzsa a hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola
igazgatója: - Bejönnek a
szülõk a hétvégeken, közösen a család együtt megy a
gyerekkel kirándulni az egész osztály. Ezek az iskola indulás elõtti
pillanatokban is jelen vannak már, tehát az elsõ szülõi
értekezlet májusban és augusztus végén egy közös kirándulás,
hogy a szülõk is megismerjék egymást. Az elvárások között
ott van, hogy õ azt szeretné, hogy ha az õ gyerekét szeretnék
és azt hiszem, hogy ez az egyik legfontosabb. Ezt mi a zászlónkra
is írtuk, hogy gyermekközpontú iskola, ahol a gyerek
kudarcmentesen és sikerrel élje meg ezeket az iskolás éveket, de
az, hogy a gyerekem jól érzi magát, komfortérzete van egy
iskolában, jól eligazodik, biztonságban van, azt hiszem, hogy az
a legfontosabb ma, amit a szülõ megfogalmaz.
Mv.: - Mennyire van a szülõnek fogyasztói tudata, tehát most
az iskola egy szolgáltató, õ egy piacon egy fogyasztó és õ
rendel a pénzéért mondjuk, mert hogy õ adja be a gyereket ebbe a
szolgáltató helyiségbe.
Koncz Zsuzsa: - Amikor iskolába érkezik a gyerek akkor választ
abból, ami van. De az is igaz, hogy a felsõbb éves gyerekek
szülei már megfogalmaznak bizonyos elvárásokat. Arra is volt
alkalom már, hogy engedtük azt, hogy volt gyerekünk aki magasabb
évfolyamon tanult bizonyos tantárgyat, mert õ ott el tudott
végezni egy év alatt két évfolyamot. Tehát ilyenre is van lehetõség.
Ha jó partneri viszony van a pedagógustársadalom, tehát az
iskola és a szülõ között, márpedig én azért ezt a mi
iskolánkban jelesre minõsítem, akkor azt hiszem, hogy olyan
elrugaszkodott igényeik, hogy tudják hogy egy önkormányzati
iskola bármennyire is szeretné nem tudja megtenni, nem állnak elõ
ilyen igényekkel. Azt is tudják viszont rólunk, hogy azért ami
lehetõségünk van mi azt megpróbáljuk kiaknázni. Tehát
történetesen amíg nem volt külön mûvészeti iskola a
tánccsoportokat az énekkarokat vagy csak táborokat is nyárra,
külföldre és belföldre ez a nevelõtestület nagyon sûrûn
szervezett.
Mv.: - Nem kell feladni a pedagógiai elveket azért, hogy a
szülõk elvárásainak megfeleljen az iskola?
Koncz Zsuzsa: - Mi inkább elébe mentünk az elvárásoknak.
Tehát amikor megújultunk abban, hogy átrendeztük a teret és az
idõt egy kicsit az oktatásban, körbeülik az asztalt - a
gyerekeknek állandó lehetõségük van a szemkontaktuson kívül
mindenfajta kommunikációs készségük kipróbálására és
gyakorlására, a tanítási órák szervezése is egészen más
mert a kiscsoportoknál ugye a tanító mintegy karmester mûködik
közre és nem minden ismeretet õ ad, hanem igen is építünk arra,
amit a gyerek hoz magával. Nyilván, hogy a szülõ azt várja, azt
kéri, hogy minden gyereket saját képessége szerint saját
munkatempójában fejlesszünk. Sokoldalúan. A programmal haladó
osztályokban például eleinte ugye furcsa volt, hogy van egy alap
munkazaj. Megmondom õszintén mikor elõször és is hospitáltam
ezekben az osztályokban azt kérdeztem, hogy itt mindig zaj van,
mert hozzá voltunk szokva, hogy csak csendben lehet munkálkodni.
Hát egy kiscsoportban ha négy-öt gyerek megbeszél valamit, akkor
az egy halk beszéd zaját adja, de ettõl a másik csoportbeliek
ugyanúgy tudnak dolgozni. Na most nyilván, hogy ez a szülõnek
azért jó, mert nyitva van az ajtó, bejöhet, segítséget kérhet,
de azt is megmondom õszintén, hogy mondjuk a pedagógusok is
olyanok, hogy el is mondják miben várják a családi segítséget.
Mv.: - Sok szülõ bejön ezekre a nyitott napokra? Sok szülõt
érdekel az, hogy mit tud nyújtani a gyerekének az iskola?
Koncz Zsuzsa: - 61-en voltak most a játszóházi napunkon
március elején. Ezt minden évben ilyen tájban szervezzük
pontosan azért, hogy a városban azok a szülõk, akiknek a
gyerekekük tehát iskolaköteles lesz megnézhessék az iskolát
belülrõl. Itt benézhettek a tantermekbe, megnézték milyen miliõbe
jön a gyerekük. Jaj, tényleg annyira hasonlít ez az óvodai
foglalkoztató termekhez. Színes, üde, minden munkáját láthatja,
így helyezzük el, úgy helyezzük el a padokat, tehát tényleg
megéli mi az, hogy iskola, mert már lehet, hogy egy kicsit régen
volt õ is iskolás és pláne amikor az elsõ gyerek lesz iskolás
akkor az nagyon izgalmas egy szülõnek. Az egy külön állapot én
azt gondolom és jobban izgulnak az anyukák, apukák mint a
gyerekek. Na most ezért találtuk ezt a formát. Én ezt egy
ideális létszámú érdeklõdésnek tartom és ez egy jó két és
fél, háromórás program, a gyerekek itt játszanak, különbözõ
kézmûves foglalkozásokon vesznek részt, sportjátékokban,
kakaóztatjuk õket, kaláccsal és a szülõknek pedig bemutatjuk
az iskolát. És minden tanítót is megismerhetnek és
kérdezhetnek és ez egy rendkívül jó kötetlen beszélgetéssé
válik aztán a végén és utána azok a nagyon kellemes pillanatok,
amikor a szülõk mennek a gyerekekért a termekhez és akkor nézd
anya mit csináltam, nézd anya, hogy milyen aranyos ez amit kaptam.
És ugye a nagylányok is szoktak itt segíteni a pedagógusoknak
egy-egy foglalkozóhelyen és nézd meg, hogy Tímea hogy segített
nekem és milyen aranyos kislány és õ lesz az én barátom.
Szóval ezek nagyon-nagyon fontosak. Valahol az árút megvenni így
lehet, hogy ha megkínálják vele és megkóstolhatja.
  
- Szünetekben gondolom, hogy kiszabadulván az osztályterembõl
hangosabban viselkedik, poénkodik, röhögcsél, az udvaron
szaladgál, rossz helyre szalad be vagy nem tudom. Sok ilyen
kihúzást kapott és az az igazság, hogy ilyenért nem szoktuk
nagyon leszidni. Tehát az, hogy én szerintem az nem bûn, hogy
ha egy 7-8 éves eleven kisfiú rohangászik, hangoskodik, viccelõdik
a szünetben, az udvaron vagy az ebédlõben. El tudom képzelni
néha hová fajul ez az ebédlõben hülyéskedés, de hát
istenem annyi teher van rajtuk. Ezt a pici lazítás, hogy
ilyenkor óra közben eleven legyen szerintem nem egy nagy bûn.
Mv.: - Maga ezt így éli meg és a fia hogy éli meg, õ is
ilyen könnyedén?
- Remélem igen, mert látja rajtunk, hogy mi is így éljük
meg. Tehát egész más dolgokban látjuk azt, hogy mi az, hogy
komoly vétek vagy hiba. Ezt nem tarjuk annak sem a férjem sem
én és teljesen egyezik ebben az álláspontunk, hogy szerintem
ha nem tehetné meg ezt akkor görcsben ülne és feszültség
alatt lenne egész nap a gyerek. Tehát azt nem mondom neki, hogy
verje szét az iskola épületét, de igen is rohangásszon
szünetben, futkározzon, fussa ki magát, viccelõdjön, akkor
szabad. Órán viszont üljön szépen csöndben, figyeljen, tegye
fel a kezét, hogy ha mondani akar valamit. Tehát tudja, hogy mi
a különbség a kettõ között. Nekem ez fontosabb.
Mv.: - És hány nyomdája van most?
- Van bõven, mert egy idõben hirtelen romlott a magatartása
és sikerült õt megijeszteni azzal, hogy ha heti két
kihúzásnál több van akkor nem nézheti meg a kedvenc
rajzfilmjét szombat, vasárnap délelõtt. Azontúl szigorúan
egy, maximum kettõ van egy héten és ha az elég csütörtökig
és már megvan a kettõ akkor onnantól kezdve kisangyal.
Úgyhogy ezek elég tudatosan tudják irányítani.
Mv.: - És mi van akkor, hogy ha több a kihúzás mint a
nyomda, akkor mit húznak ki?
- Nem, még nem volt, ez egy érdekes kérdés, hogy mi van
akkor. Állítólag a magatartása itt romlik le. Tehát X
kihúzás felett már csak 4-es, már csak 3-as, annál rosszabbat
nem is tudom, hogy kettest egyáltalán adnak-e. Azt tudom, hogy
az én fiam az kegyelemnégyest kapot magatartásból.
- Van egy osztálytársam, lány és a mostohaapukája az
mindig megveri, hogyha 3-nál rosszabb vagy 4-esnél rosszabb
jegyet kap és akkor nem nézhet tévét egy 1-es után mondjuk 1
hónapig, meg nem engedik le. Még a kutyáját sem
sétáltathatja meg. Szóval elég szigorúak a szülei.
Mv.: - Azt tudod, hogy hogy veri meg õt?
- Azt nem tudom, csak azt tudom, hogy a hátát szokta ütni,
állítólag, hogy ne látszódjon. Ennyit mondott nekem a
barátnom. Mert régebben a legjobb barátnom volt, de most már
nem az.
Mv.: - Ezek a büntetések hatnak a barátnõdre, ettol mondjuk
jobbak az osztályzatai például?
- Hát nagyon jó tanuló, mert egész évben eddig csak egy
darab 1-ese van. Szóval nem tudom, hogy miért verik meg
állandóan, de általában ugyanolyan tanuló, olyan 4-es, 5-ös.
Csak vannak tantárgyak amikbõl rosszabb, de hát abból meg nem
tud javítani, ha egyszer nem érti.
- Nekem volt egy olyan évfolyamtársam, akit szíjjal vert az
apukája. Szóval nem volt valami jó tanuló. Néha jó, néha
rossz. Szíjjal verték, hogyha rossz jegyet hozott és hát úgy
elfajult ez a dolog, hogy már a kisöccse is látta az
apukájától, hogy szíjjal verik és õ is az övével verte.
Mv.: - A kisöccse õt?
- Igen.
Mv.: - Vagy eltanulta.
- Igen, de már elváltak a szülei, mert apukája megcsalta az
anyukáját.
Mv.: - És titeket nem szoktak semmivel megbüntetni?
- Hát engem igen szoktak, például mostanában hoztam egy
kettest, aminek nem nagyon örült az anyukám és most egy két
hétre elvették a telefonomat.
Mv.: - Ez nagy büntetés neked?
- Nem nagy büntetés mert tudom, hogy vissza fogom kapni és
mivel ha küldenek SMS-t a barátok azt a telefon úgyis kiadja
és akkor el tudom olvasni.
  
|