- Nem. Tavaly jártam.

- Igen, mert egy évvel kisebbek jártak és a mi osztályunkból senki nem járt és hát igaz, hogy játszunk, meg minden, de elég unalmas, mert hát végül is ott senkit sem ismertem.

- Hát igen.

- Hazamegyek és fél óra múlva tanulok és akkor az estém meg szabad. Végül is ugyanolyan, mintha napköziben lennék, csak otthon.

- Nem. Mert tudok, hát én csak olyan nagyon csöndben tudok tanulni, hogyha semmi nem zavar és akkor úgy jobb.

- Hát inkább az ötödikesekre, de egy páran, akiknek nagyon, hát hogyha nagyon messze laknak és akkor onnan, mert egyáltalán nem engedik haza egyedül a szülõk, akkor egy pár. De nem jellemzõ, mert inkább hazamennek.

- Nem tudom. Szerintem megszokták.

-Scherman Éva, a Fõvárosi Pedagógiai Intézet vezetõ szaktanácsadója: Elkezdhetjük onnan, hogy a napközi otthonok elsõsorban azért jöttek létre, hogy gondoskodjanak, biztonságot adjanak a rászoruló gyereknek, annak a gyereknek, akinek a szülei dolgoznak. Ez volt az egyetlen kizárólagos szempont, ami miatt a napközi otthon létrejött. Mindaz, amivel tartalomként megtöltõdött, az a - jelenleg 2002-ben ünnepeljük a 100 éves évfordulóját az iskolai napközi otthonoknak- , az a 100 év pedagógia gyakorlatából alakult ki. Na most, hogy nem tekintik jó dolognak, azt abszolút természetesnek gondolom, hogy nem normális dolog, hogy egy gyerek a napjából 10-12 órát általános iskolában töltsön, ahol sem lefeküdni, sem testhelyzetet változtatni, sem csöndben lenne, sem fülét becsukni nem lehet. Tehát ez egy nem normális állapot, ezt én tudom. A másik pedig nagyon sok szülõ azt gondolom és nagyon sok gyermek is úgy van, hogy nagyon szívesen tölti az idejét a napközi otthonban, tudok mondani rá iskolákat, nevelõket és pedagógusokat, mint ahogyan az is igaz, hogy nagyon sok szülõ és gyermek gondolja, hogy feleslegesen tölti az idejét a napközi otthonban, mert azon kívül, hogy megõrzik nem sok minden történik vele.

Sch.É.: - Természetesen vannak. Az egyik az az, amit a közoktatási törvény maga is megfogalmaz. De ez is nagyon érdekes, mert a belsõ tartalmát 1978-ban írták le elõször, hogy mi legyen a napköziotthon belsõ tartalma, és akkor már ugyancsak volt majdnem 78 éves a napközi otthon. Mindenesetre ma már mindenki tudja, minden napköziben dolgozó pedagógus és minden iskolavezetõnek tudnia kell, hogy a napközi otthoni nevelésnek négy nevelési területe van. Ez az életmódra nevelés, a szabadidõre nevelés, társkapcsolatok vagy csoportélet fejlesztése és az önálló tanulásra nevelés. Ami a valóságban történik, azt nagy mértékben befolyásolja az, hogy mekkora egy adott iskolában a napköziben dolgozó pedagógusok fluktuációja, tudják-e, hogy mi az, amit csinálni kell, van-e valamilyen felkészítésük arra, hogy egy napközi otthon vezetésének melyek a módszerei, hogy egy iskola igazgatója mit akar, mi az, ami neki fontos. Fontos-e neki egyáltalán az iskolájában mûködõ napközi otthon, megfelelõen finanszírozza és tartja fönn, hogy olyan körülmények között lehetnek-e a gyerekek, amiben eleve jól érezhetik magukat és nem szükség megoldásokban vannak. Tehát nagyon sok minden befolyásolja, hogy az a tartalmi munka, amit törvény és évtizedes gyakorlat igazol, hogy ennek jónak kell lenni és hogy ez jó és nem múlik el, hanem megerõsödik, hogy a valóságban ebbõl mi lesz, azt bizony mindig a helyszín és a helyek specialitása határozza meg, vagy lehetõsége.

Sch.É.: - Anyagi oka van, hogy a pályakezdõ pedagógusoknak kevesebb bért kell fizetni, mint az idõsebbeknek, mint a gyakorlottabbaknak és hogy ebben a rendkívüli nagy fluktuációban a pályakezdõrõl sosem lehet tudni, hogy meddig marad, meddig nem. Szerezzen gyakorlatot a napközi otthonban. Egyébként ez nem is rossz. Az már egy más dolog, hogy mennyire vannak fölkészítve egyáltalán arra, hogy napközis munkát végezzenek. A másik oldala pedig az, amikor a nagyon idõs nyugdíjas kollégákat alkalmaztak és tesznek át vagy tesznek le, idézõjelben, mert ezek a minõségi meghatározások napközibe, annak pedig az az oka, hogy a nyugdíjba vonuló tanító nénik vagy tanárok, akiknek szükséges, hogy tovább dolgozzanak, mert a nyugdíjuk nem elég ahhoz, hogy fönntartsák az életüket, nekik tovább kell dolgozniuk. A legnagyobb baj az akkor kezdõdik, hogyha a kolléga már korát, egészségi állapotát tekintve már képtelen arra, nincs akkora ereje, hogy a gyerek érdekében szervezze meg a napot, hanem egyszerûen leül egy pad mellé vagy egy asztal mellé és akkor a gyerekek testi épségére vigyáz. Még ez is lehet jó ugye, mert ha egyébként nagyon kedves nagymama, aki mesél, aki odafigyel a gyerekre, aki a gyermek állapotára, lelkiállapotára érzékeny és nyitott, még õ sem csinál nagy-nagy bajt. Én azt gondolom, hogy szándékában egyikük sem csinál nagy bajt, meg nem is ez a szándéka a kollégáknak, hanem egyszerûen a fizikai állapot néha olyan.

Sch.É.: - Igen, ez így igaz és ez megint hosszú történet, hogy a magyar iskolarendszer, amióta van, amióta létezik ez egy délelõttös iskolarendszer, tehát a tanításra szervezõdött. Az a napközi otthon, ami délutánra szervezõdött, az nem a mi saját iskolai modellünknek egy szerves része, hanem egy hozzárgasztott másik része, tehát ahogyan Nyugat-Európában egésznapos iskolák vannak, ahol az egész rendszer úgy mûködik, hogy a gyermek reggeltõl a napnak bizonyos szakáig délután az egész dolog azért mûködik, hogy egy rendszer álljon össze. Nálunk nincs rendszer, nálunk van délelõttös tanítás és van délután napközi otthon. A kettõnek nagyon ritkán van valami köze egymáshoz. Összesen annyi köze van sajnos és ez rányomja a bélyegét is, hogy a feladott házi feladatokat a napközi otthonban meg kell csinálni.

R.: - Egy elsõs és egy harmadikos kisfiú édesanyja, ön hogyan oldja meg a gyerekek délutánjait, hol töltik a gyerekek a délutánt, az iskola után?

- Mind a két gyerekem úszik. Az egyik versenysportoló, õ mindennap fél kettõre megy úszni. Hát én nem tudom elvinni õt, mert áltálában négyig, ötig, hatig dolgoznak a szülõk és vagy nagymama vagy egy bébiszitter, hát mi abban a helyzetben vagyunk, hogy nagymama vidéken van és egy fiatal gimnazista hordja a gyermekemet az uszodába. Ez anyagilag eléggé megvisel bennünket, mert ezt ugye be kell építenünk a mindennapi kiadásokba és most már ez elég húzós.

- Mindennap hordja a fiamat, mert õ mindennap úszik, az iskolától csak el kell vinni az uszodáig, ezt naponta fizetem ezer forint, azt ki lehet számolni, az egy fél fizetése az embernek.

- Igen, igen, húszezer forint.

- Az enyém nincs, de én azt mondtam, hogyha a gyerek bírja és szereti és olyan eredményeket ért el, ami tükörzi, hogy valóban tehetséges, akkor nekem is bírnom kell. A kisebbiket pedig én munka után és a család az uszodában találkozik este.

- Igen, napköziben van, de ott is próbáljuk megoldani különféle sportok vannak és ott is nemcsak üldögélnek a padban vagy a játszótéren verekednek, játszanak, hanem különbözõ sportesemények vannak. Dzsúdóra járhatnak, önvédelmi sportokat tanulhatnak és sakkoznak.

- Hát nekünk is elég zûrös, mert belvárosi iskolába járnak a gyerekek, ugye a belvárosban nincsen udvar, most vagy leviszik a játszótérre õket vagy nem. Általában nem. Mert a játszótéren is sok gyerek van, kevés idejük van, az iskola a torna termet próbálja kihasználni azzal, hogy ott szakköröket szervez. A gyerek sem nagyon szeret napközibe menni, mert vagy elkészül a lecke, vagy nem készül el. Ha el is készül, meg kell nézni. Tehát õ is igyekszik inkább mindig választani magának délután valamilyen programot, hogy ne ott kelljen lennie. És inkább gyerekmegõrzések ezek a napközik, mert a lecke nem készül el úgy, ahogy szeretné az ember és gyerek pedig nem érzi jól magát, egész nap ül, nyolctól négy óráig a padban, állandóan fegyelmezési gondok vannak ebbõl, mert egy kisfiú az általában nem bírja ki egész nap üldögéléssel és rohangálna, futkosna, úgyhogy ez a napközi ez még mindig nem az a napközi, amit szeretnénk.

- Hát talán ahol egy kicsit szabadabbak lennének. A délelõtti tanulás után ne kelljen ismét beülnie, hanem tudjon játszani, sportolni.

- Hát talán a pedagógustól. Én ezt jól látom, mert két gyerekem van, mind a kettõ járt napközibe, a nagyobbik most már nem, de korábban járt, nála talán jobb volt a pedagógusunk, a lecke is kész volt és elég sok helyre elvitte, nemcsak a napköziben kellett ülni, játszótér, kirándulások, ezt megoldotta. A másik tanító néni az nem annyira. A nagyobbik fiam, aki szeretett napközbe menni, akit elvitt a tanító néni, õ egy fiatal pedagógus volt, akinek szintén hasonló korú gyereke volt, gondolom ennél fogva könnyebb volt, nagobb volt az indíttatás. A másiknál egy idõsebb napközis tanító nénink van, hát ez már nehézkesebb is a játszótér vagy a kirándulások. Talán ez a kortól is függ.

- Hát mi pont túl sokan vagyunk, mert harminc fõs létszám van az osztályban, de mondjuk a férjemmel sokszor beszéltük ezt, ez sem lehet indok arra, hogy ne funkcionáljon, mert mi vidéken jártunk iskolába és ugye ott a vidéki, falusi iskolában nem volt több osztály, egy-két osztály és ott harminc fõvel dolgoztak. Igaz, hogy ott volt udvar, le tudtak menni szünetben, tehát egész más volt, de a létszám az nem függõ.

- Hát igen. Ezért is próbálom minden délután, egy héten kétszer, háromszor elviszem úszni, tehát akkor már nem kell a napköziben lennie, és a másik napokon pedig van mindig valamilyen különóra és akkor ha esetleg lementek a játszótérre, utána már mehet az õ kis különórájára, játékos különórájára.

- Ismét a vezetõ szaktanácsadót hallják.

Sch.É.: - Hogy miért nem avatjuk be a szülõket? Azért, mert erre nincsen gyakorlatunk, ez valóban így igaz. Az a kolléga meri fölvállalni ezeket a szülõi ismertetéseket vagy a szülõkkel való szoros kapcsolatot és beavatást, amelyik pedagógus profi módon fölkészült a napközi otthoni nevelésre. Mert õ tud érvelni és tud ok-okozati összefüggéseket elmondani. Tudja, hogy amit választok, annak várhatóan az a következménye, ez a pedagógia munka.

- Nagyon szerertünk. Elsõsorban azért, mert jók a tanító nénik és még azért is, mert kedvesek és hogy nem kezdünk rögtön leckét.

- Hanem négykor elkezdjük a leckét.

- Hát játszunk, rajzolunk, legtöbbször elmegyünk az Orczyba is.

- Ott is szoktunk játszani, meg van, amikor ilyen abba a kis faházba megyünk, játszóházba és akkor ott mindenféléket lehet csinálni.

- Nem. Hát néha valaki egy kicsit igen, például a Dávid szokott egy kicsit, de õ legtöbbször hátul elfoglalja magát.

- Nem tudjuk igazából.

- Nem, nagyon durcás, dacos, mindig rossz.

- Hát nálunk azt jelenti, hogy az órán nem figyel, összevissza rohangál, a Tomival játszik. Tomi se jó. Meg a Berci se.

- Én elmegyek ide az iskolába sakkörre meg számítógépezni.

- De én mindig ebéd elõtt szeretnék hazamenni, mert akkor mindig tévézhetek otthon.

- Én nem szeretek ebéd utána hazamenni, csak tanulás után, mert akkor sokkal többet tudok játszani otthon, mert akkor nem kell otthon még megírnom a leckémet.

- Könnyebb.

-dr.Várnai Andrásné, a Deák diák iskola igazgatója: - Én azt hiszem, hogy mi abból indultunk ki, hogy a gyerekeknek az itt tölött ideje, ami nagyon hosszú, hát a napnak a legnagyobb részét végül is az iskolában töltik, mert körülbelül 8 órától átlagban öt óráig benn vannak az iskolában, hatig tart úgy egyébként a napközi, az legyen ugyanolyan gazdag, mintha otthon töltené és lehetõleg oldjuk meg azt, hogy bár állandóan csoportban kell lenni, bár állandóan alkalmazkodni kell egymáshoz is, hiszen itt nem teljesen egyénileg azt csinálja minden pillanatban, amit akar, azért ezen belül legyen neki egy olyan változatos élete, amely gyönyörködteti, hát kellemetességet okoz neki. Na most ez volt az egyik oldal, a gyerek oldala. A másik oldal pedig az, hogy vannak tanítóink, akiknek közös ambiciójuk az, hogy mindegyik szeretne tanítani, tehát nem igazán kedvelik azt a megosztást, hogy az egyik a délelõtti az órákat csinálja, és a délutánban pedig csak a szabadidos tevékenységeket csinálja a másik. Valamikor évekkel ezelott nem tudom, talán öt, hat, még régebben is alakult ki az, hogy egy páros összefogott és akkor ketten lettek, két mamája lett az osztálynak, megosztottak minden feladatot. Ez annyira jól sikerült, hogy azután sorban összeálltak a tanítók ilyen párokká, úgyhogy nálunk minden osztálynak, minden alsós osztálynak van két mamája és ez a két mama megosztja a tantárgyakat is. De megosztja a délutánt is. Tehát ez munkaidõ beosztásban csak azt jelenti, hogy egyik nap az egyik többet van délelõtt és kevesebbet délután és aztán fordul a kocka. Sok elõnye van, hiszen a gyerekek ugye van egy életrendjük. Az életrendjük az úgy néz ki, hogy mondjuk az elsõsnek 12 óra körül, de a negyedikesnek azért már fél kettõ körül fejezõdnek be a tanítási órák. Akkor van egy ebédelési korszak, utána jön egy nagy levegõzés, egy biztos, hogy garantáltan a leghidegebb idõben is kint kell lenni a szabadban. Utána kezdõdik egy közös tanulás, ami nagyon jó, hogy olyan tanító nénivel csinálják, aki egyben a tanítási szituációban is volt velük és akkor négy órától kezdve vannak az úgynevezett klubok. Valamikor 15 évvel ezelõtt 40 klubunk volt, hát most azért ezt már nem tudjuk elmondani, de mondjuk az alsósok számára most is öt-hat klub áll rendelkezésre délutánonként és ezen kívül rendezünk úgynevezett játszóházakat a gyerekeknek. Évszakonként van egy ilyen nagy játszós délután, visszük õket uszodába, sokat járnak múzeumba, az Orczykert közel van hozzánk, úgyhogy elég sokszor mennek át az Orczy kertbe és akkor még az Orczy kert különbözõ foglalkozásain is vesznek részt, hiszen az egy közmûvelõdési intézmény is egyben. Úgyhogy elég változatos a programjuk.

dr.V.Ané.: - Van aerobic, karate, sakk, kis természettudós, van egy könyvmoly ilyen köynvolvasó klub, no persze nyitva van a könytár, tehát ott zenét is lehet hallgatni, meg könyvet is lehet olvasni, aztán van egy külön erre a célra egy kis számítógépes termünk, ahol pedagógiai asszisztens felügyelete mellett a gyerekek, ha készen vannak a leckével, akkor felmehetnek számítógépezni, játszani.

dr.V.Ané.: - Na most ez azért ugye így lenne idális, mert akkor lenne az, hogy úgy él, mint otthon. De hát ezt 440 gyerekkel nem lehet megcsinálni és csoportok vannak. Alsóban vannak az úgynevezett napközis csoportok, a felsosöknél ezt tanulószobának hívjuk. A tanulószoba az a nevébõl adódóan azt jelenti, hogy elsõsorban a tanulásra van és ez igazából egy fél háromtól négyig terjedõ tanulást jelent szigorúan véve, no de itt van az ebédelés fél három között is és akkor folyik az, hogy foleg sportolnak az udvaron. Na most én azt nem mondom, hogy az alsótagozatos gyerekek azok önállóan mehetnek akárhova, nem errõl van szó. A csoportban él, de mondjuk hogyha készen van a leckével és elkezdõdött már a sakk klub, akkor felmegy a sakk klubba. És akkor ott megint egy csoportban van, a sakk klub csoportban, vagy felmegy aerobicra.

dr.V.Ané.: - Nem, én szerintem egyáltalán nincs itt, sokkal inkább az a gondunk, hogy nagyon sok a napközis, tehát az alsó tagozatosok azt mondhatnám, hogy százszázalékig benn vannak az iskolában és mondom a felsõ tagozatban pedig hát nem tudom néhány évvel ezelõtt egy tanulószobai csoport volt és most három van. Ez azért nem egy könnyû eset azért az önormányzatnak sem, mert ugye a törvény elõírja, hogy amennyiben a szülõk igénylik, akkor az önkormányzat köteles napközis csoportot is és tanulószobai csoportot is beállítani, de hát azért ez mindig egy pluszköltség. Tehát nálunk valóban nagyon nagy számban vannak benn a gyerekek, sõt van egy olyan is, hogy aki nincsen sehova befizetve, az is nagyon nehezen megy haza. Ezt idõnként úgy kell õket hazaküldeni az iskolából, tényleg nagyon-nagyon szeretnek itt bent lenni. Én azt gondolom, hogy azért most van az iskolák számára egy nagy lehetõség, ez a szabadidõ szervezõ. Persze megint arról van szó, hogy ha az önkormányzat tudja finanszírozni, mert elõször kötelezõ volt, aztán visszavonták, hogy ez nem mindenhol finanszírozható és azt hiszem 2003 szeptember 1-jétol lesz majd kötelezõ a szabadidõ szervezõ. Most ahol ilyen van, az biztos, hogy nagyon sokat segít a napköziseknek, hogy akár külsõ, belsõ progoramoknak a megszervezésében. Szerencsések vagyunk, mert nálunk az önkormányzat 2001 szeptmeber 1-jétol biztosítja a szabadidõ szervezõt is. Bizony ezeket a programokat szervezi és hozza, visszi a gyereket.