Vendég a háznál
2002. május. 3.
Kossuth rádió, 14.05

Bemondó: - Részlet  2001. október 8-án elhangzott mûsorunkból.

Mûsorvezetõ: - A rögzítõmön hagyott egy üzenetet arról, hogy a szomszédjukban történt valami, hát elég szomorú esemény.

Név nélkül: - Igen. Na most hát, az ifjú férj, illetve az ifjú apa kellõképpen kétségbe van esve. Múlt hétfõn a felesége ikergyermekeket szült, lombikos ikrek, minden rendben volt, szép nagyok a gyerekek. Aztán kedden kora délután a feleség agyvérzést kapott, és azóta öntudatlan állapotban van. Az orvosok harminc százalék esélyt adtak arra, hogy egyáltalán felépül. Azt mondták, hogy még két hétig - tehát összesen születésüktõl kezdve három hétig ott maradhatnak a gyerekek -, de utána valamit kezdenie kell velük. Na most, az apukának ilyen jellegû tapasztalatai, egyáltalán mit kell csinálni egy gyerekkel, nincsen. Egyedül nyilván nem képes ellátni õket, mert hogy lenne képes.

Mv.: - Mert hogy dolgoznia kell, ugye?

Név nélkül: - Mert hogy dolgoznia is kell, meg, meg mondom, ilyen irányú ismerete nincsen. Hát ikrekkel nem lehet egyszerû, tehát egészen elképesztõ, hogy mennyire mindenfajta hivatal, alapítvány, amit fölhívtunk, fogalmuk nincsen, hogy mi a teendõ.

Mv.: - És nagymama nincsen?

Név nélkül: - Hát az asszony az erdélyi, a fiú meg valami Debrecenen túlról, tehát...

Mv.: - Tehát vidékiek a szülõk.

Név nélkül: - Tehát vidékiek.

Mv.: - Másnap sikerült az édesapát elérnem.

Hogy van a felesége?

Név nélkül: - Hát az az igazság, hogy nem igazán tudok mondani semmi biztatót. Most az az igazság, olyan kétszer beszéltem az idegsebésszel, aki mûtötte, és az egyik a mûtét után közvetlenül, a másik pedig tegnap történt. És hát, nekem azt mondta a tegnapi nap folyamán, hogy õ lényeges, idézõjelben javulást tapasztalt, és hát ugye megpróbálják ugye az altatást csökkenteni, éberebbé tenni, illetve a gépekrõl leszoktatni.

Mv.: - Értem.

Név nélkül: - Na most, ez mára megtörtént.

Mv.: - Igen.

Név nélkül: - De viszont semmilyen, semmilyen kommunikációt vagy kontaktust nem tudtak vele létesíteni.

Mv.: - Nem ígérnek magának az orvosok semmit, azt mondják, hogy...?

Név nélkül: - Nem, nem, nem. Egyelõre az van, hogy a közvetlen életveszélyen túl van, de ez még nem ad okot semmire. Tehát bármi történhet.

Mv.: - És a kisfiúk, hogy hívják õket?

Név nélkül: - Az egyik Lacika, a másik Robika.

Mv.: - Õk jól vannak?

Név nélkül: - Õk csodálatosan vannak. Önállóan esznek, minden, szóval nagyon jól vannak. Õk is ott vannak fent a kórházban. A János Kórházban van egyébként. Rendszeresen járok be, napi két alkalommal. Egyelõre az van, hogy maradhatnak olyan három-négy hétig, de talán egy kis csúszással tovább is. De hát ez nem végleges állapot, hát ez így nem maradhat. Én mindenképp valami olyat akarok, hogy a gyerekek otthon maradjanak.

: - Józsefvárosi ..., jó napot kívánok.

Mv.: - Jó napot kívánok, Horváth Ida vagyok a Kossuth Rádióból és Ser Gabriella.

: - Egy pillanat türelmet kérek.

Ser Gabriella: - Ser Gabriella, igen.

Mv.: - Szeretnék magától abban tájékoztatást kapni, hogy vajon ez a hallgatónk milyen segítséget kaphat Önöktõl, a Gyermekjóléti Szolgálattól.

S. G.: - Mivel újszülött gyerekekrõl van szó, a kerületben az egyesített bölcsõdének van házi gyerekgondozó szolgálata, ami azt jelenti, hogy nem - mivel nagyon pici gyerekekrõl van szó, ugye -, nem kell a gyerekeket a bölcsõdébe vinni, hanem a bölcsõde közvetít ki egy gondozónõt, egy képzett gondozónõt a családhoz, aki segít a gyerekek ellátásában.

Mv.: - Aztán eltelt egy hét. Újra az édesapát hívtam, hogy megtudjam, mi történt. Mindenekelõtt hogy vannak a gyerekek?

Név nélkül: - Nos hát, mindjárt kezdem a gyerekekkel.

Mv.: - Igen.

Név nélkül: - Nos hát, õk nagyon jól vannak. Hát most már a nagyobbik kisfiú az elérte a kétezer-kilencszáz grammot, kétezer-nyolcszáz valamennyi.

Mv.: - Nagyon szép.

Név nélkül: - Illetve a kisebbik, aki két kilóval született, az pedig a két kiló harminc dekát már elérte. Tehát tökéletesen vannak, nagyon jól vannak.

Mv.: - Mi van a feleségével, õ hogy van?

Név nélkül: - Némi jó hírrel is tudnék szolgálni, mert õt két hét után, a tegnapi nap folyamán sikerült felébreszteni.

Mv.: - Tényleg? És sikerült szóba állnia vele?

Név nélkül: - Nos hát, õ ugye nem tud beszélni, mert a lélegeztetõ gépen van, de hát ami öröm még, hogy szegénykém ugye sírva fakadt, mikor meglátott, meg bementem hozzá. Szóval megszorította a kezemet, beszélgettem hozzá. Tehát most a körülményekhez képest sokat változott. Az az igazság, hogy nekem ez az elmúlt két hét, ez olyan volt, mint, egyszerûen nem lehet leírni ezt az ideget, ezt a, amit én végigéltem az elmúlt két hét alatt.

B.: - Eltelt egy fél év.

Név nélkül: - Az az igazság, hogy az elsõ két hétben hát én inkább rosszabbra számítottam, fõleg az utolsó napokban. Tehát ennek a két hétnek az utolsó napjaiban, de miután ugye a kómából magához tért, és láttam, hogy egyre jobb, épül fölfele, így már hát ugye több remény volt ahhoz, hogy ezt elérjük. Egyszerûen nem lehet tudni, hogy végül is mi lett a probléma. Hát ugye többen próbálkoztak megfejteni ennek az okát. Van, aki az epidurális érzéstelenítésre, születési rendellenességre gondolt. Szóval végül is nem lehet tudni.

Mv.: - Mi volt a legnehezebb?

Név nélkül: - Hát tulajdonképpen a legnehezebb az volt, mikor döntenem kellett abban, hogy mi lesz a két gyerekkel, mi lesz a további sorsuk. Nagy segítség, hogy ugye a bölcsõdébõl kaptunk gondozónõt. Én az egész napomat a feleségem mellett tudtam a kórházban tölteni. Hát ugye éjszaka meg aztán kénytelen voltam anyjuk helyett is anyjuk lenni a gyerekeknek.

Mv.: - És hogyan lesz tovább? Mit szeretne, vagy mit tervez?

Név nélkül: - Hát elsõsorban a gyerekekkel, hát csak azt tudom mondani, hogy nõjjenek nagyra, és hát igyekezünk mindent megadni nekik.

Mv.: - Mi az a minden?

Név nélkül: - Mit kell megadni? Hát én nem is tudom. Hát játékokat, szeretetet, mindent végül is.

Mv.: - Megkapták eddig is, nem?

Név nélkül: - Meg, meg, meg. Teljes mértékben.

Mv.: - És vajon ... a lelki egészsége, az hogyan alakul?

Név nélkül: - Hát nagyon nehéz neki ezt ugye földolgozni, ezt az egészet. Hát nagyon kell neki a bátorítás. Nagyon kell neki az, hogy könnyebben tudja feldolgozni az egészet, ami történt.

Mv.: - Ön ebben hogy tud segíteni?

Név nélül: - Tulajdonképpen, hát gyakorlatilag is ugye segítek a gyerekek nevelésében, meg hát biztatásként tudok neki mondani mindenféle jót, hogy ne hagyja el magát.

Mv.: - Dícséri?

Név nélkül: - Igen, szoktam nagyon sokat, a munkáját meg hát... Mert én is tudom nagyon jól, hát ugye volt benne részem, hogy nagyon nehéz két gyerekkel. Meg nem beszélve arról, hogy leginkább pihenésre, nyugalomra lenne szüksége.

Mv.: - Jó anya?

Név nélkül: - Szerintem igen. Mert mindent megtesz a két gyerekéért, miközben láttam, hogy ugye nem könnyû neki ezt végigvinni, és mégis, betegen is mindent megtesz azért, hogy ellássa õket. Mindezek után, ami történt, lehet, hogy nem kezdeném ezt az egészet el.

Mv.: - Annyira nehéz volt?

Név nélkül: - Nehéz, nagyon nehéz volt végig csinálni. Nem csak ezt, hanem hát maga az, ahogy elindult ez az egész, mert hát nem egy hétköznapi dolog volt ez az egész. Mert nekünk meg kellett azért is szenvedni, meg dolgozni, hogy ugye eleve, hogy megszülethessenek.

Mv.: - De talán tovább már könnyebb lesz?

Név nélkül: - Nagyon bízunk benne, és hát szerintem minden esély megvan rá, hogy ezután azért sokkal másabb lesz.

Mv.: - Két egészséges gyerek végül is, két nagyon, nagyon szép egészséges kisfiú.

Név nélkül: - Igen, nagyon meg vagyok velük elégedve, és nagyon szeretem õket.

Mv.: - Ahogy itt egymás mellett vannak a járókában, nézze meg. Valami fantasztikus. Mindjárt Robika egy kicsit sírni kezd. Miközben a hatalmas szemével nézi magát. Te itt feljegyzéseket készítesz, Éva?

Éva: - Gyöngyikének írtam meg apukának írtam, amikor még legelején írtam, ugye nem volt itt egész nap, hogy ... és azóta is írjuk.

Mv.: - Mikor kezdõdik?

Éva: - Október 18.

Mv.: - Október 18. Mi történt október 18-án?

Éva: - Lacika 9.15. ... szépen evett, széklete volt, sokat csuklik. Tizenegy órakor orrcsepp, tizenöt órakor száz ..., tizenöt órakor B-vitamin. A nap folyamán többször csuklott, és bukott. Levegõzött, adagját..., nézeget, nem sírdogál.

Mv.: - Robika?

Éva: - Robika 9.45. ... szépen evett, széklete nem volt, baloldali heresérve van. 12.39..., tizenhárom órakor egyszer B-vitamin, tizennégy órakor nyûgös. Szomjas, tíz milli forralt víz.

Mv.: - És mikor Gyöngyi hazajött, akkor elolvasgatta ezeket?

Éva: - Én azt hiszem, hogy elvitte apuka neki, amikor már jobban volt. Egyszer-kétszer este is, belenézett hétvégén. Igen, Gyöngyike is, sõt, õ is készített feljegyzéseket.

Mv.: - Ez volt az elsõ nap, amikor itt voltál?

Éva: - Ez a második nap volt már.

Mv.: - Mikor születtek pontosan?

Éva: - 2001. szeptember 17., egy hétfõi nap.

Mv.: - Tehát akkor egy hónaposak voltak pontosan, mikor jöttél.

Éva: - Igen, akkor jöttek haza a kórházból. Én utána láttam õket elõször. Egy hónapos korukban hozták ki õket a kórházból, és azóta mindennap jövök, reggel nyolctól négyig.

Mv.: - Nagyon szép munka.

Éva: - Hát én, egyébként gyerekápoló a végzettségem, de gondozónõként dolgozok bölcsõdében, és onnan vagyok kihelyezve. Nagyon aranyosak. Robika az egy kis gézengúz, az olyan kedvesen néz, a kis maga világával elvan, nem kívánja, hogy kivegyük. Õ elvan a kis ágyában, csak szólunk hozzá. Õ a nyugodtabb, a Lackó, az a rosszabb. Erõszakos, hogy õ legyen az elsõ. Õ egy igazi királyfi.

Mv.: - Meddig maradsz még?

Éva: - Hát arról volt szó, hogy féléves korukig, egyéves korukig. Ahogy a Gyöngyike javul. Hát most már szépen javul. Ameddig az önkormányzat ..., addig.

Mv.: - Te hogy látod, hogy milyen érzelmi biztonságban vannak a gyerekek itt?

Éva: - Kiegyensúlyozott mind a két gyerek, tehát megkapja azt a szeretetet, amit kell. Amíg Gyöngyike kórházban volt, addig az apuka dupla szerepet látott el. Mióta a Gyöngyike itthon van, úgy igazándiból itthon van, tehát január óta, azóta csak apuka. Tehát teljes mértékben minden a Gyöngyike feladata. Õ csak az apuka szerepét játssza, elgügyög velük, de az etetés, fürdetés, minden a Gyöngyike feladata. Ritka, amikor segít. Szóval most átment az apuka szerepébe. Az elsõ három hónapban ellátta a férj szerepét, miután ment a Gyöngyikét látogatni, mindenben segített, a gyerekeknél is. Mindent ellátott. De ügyes nagyon a Gyöngyike, nagyon ügyes. Szóval, mikor hazajött a kórházból, más lefeküdt volna, õ akkor is csinálta. Szép fokozatosan mindent, mindent. Akkora akaraterõ van benne, hogy...

Mv.: - Tehát egy nagyon erõs érzelmi kapcsolatban vagy ezzel a két kisfiúval?

Éva: - Hát végül is, ugyanúgy, mint a szülõk. Én is majdnem ugyanannyit vagyok velük. Tehát ugyanúgy tudom minden rezdülésüket. Minden rezdülésüket ide felírunk. Hát, hogy miket tudnak már. Mindent tudnak. Írunk nekik, hogy nagykorukban mit tudnak. ...

Mv.: - Milyen helyes ez az Éva. Nagyon helyes asszony ugye?

Név nélkül: - Nagyon rendes, nagyon szeretem. És sok mindenre megtanított. Mert bármit megkérdezek tõle, tanácsot ad.

Mv.: - Látszik, hogy nagyon szereti a fiúkat, de ugyanakkor valahogy még sem akar az anyukájuk helyébe tolakodni.

Gyöngyi: - De ... második anyukának igen. Mondhatjuk ... Elég régóta van a picikkel, ismeri, orvoshoz õ viszi a legtöbbet, meg a Laci vitte. Én csak egyszer-kétszer voltam vele, mikor oltást kellett adni nekik. ..., az apjuk meg Évike vitte a gyerekeket. Nagyon nagy segítség, mert ha valamit nem tudok, bármit, akkor ad nekem tanácsokat. Megkérdezem, mit csináljak, hogy csináljam, minden. Úgyhogy nagyon nagy segítség. Köszönjük szépen, hogy adták nekem. Nagyon jólesik nekem, hogy olyan mintha anyám lenne, hogy mindenre megtanítanak.

Mv.: - Tényleg, és a terhesség milyen volt Gyöngyi? Nyugodt, szép terhesség volt?

Gyöngyi: - ... nem emlékszem, hogy valami konkrétumok lettek volna  belõle.

Mv.: - Boldog voltál?

Gyöngyi: - Boldog, igen. Nagyon boldog voltam, hogy sikerült.

Mv.: - Nagy hasad volt?

Gyöngyi: - Hát ..., amikor bevittek a kórházba, akkor igen. Egyre nagyobb volt a hasam.

Mv.: - Nagyon nagy fiúkat kaptál már meg.

Gyöngyi: - Igen. Meg sem mertem nézni.

Mv.: - Van valami utolsó emléked mielõtt rád köszöntött a betegség?

Gyöngyi: - Hát a szülés után, arra mindjárt emlékszem. De amikor elvesztettem az eszméletemet, akkor már semmire.

Mv.: - A szülés milyen volt?

Gyöngyi: - Hát egy kicsit fájdalmas, hiába adták az injekciót a hátgerincembe, akkor is éreztem mindent. Hogy a gyerekeket kiveszik a hasamból.

Mv.: - Tudtad, hogy ikreket vársz?

Gyöngyi: - Azt tudtam elõre, igen. Nem tudtam, hogy fiúk lesznek vagy lányok, mert nem mutatták magukat. Olyan fekvéssel voltak, hogy nem lehetett ultrahanggal megvizsgálni.

Mv.: - Meglettek a gyerekek, elmúltak a szülés hirtelen fájdalmai, és akkor onnantól kezdve nem emlékszel semmire?

Gyöngyi: - ... kaptam a hátgerincembe az injekciót, egy napig az intenzíven voltam, mozdulatlanul. Utána másnap levittek, mikor letelt az egy nap, a szobámba. És nem emlékszem többet semmire, csak azt mondták, hogy csengettem a nõvérnek, hogy panaszkodtam fejfájásra, és akkor már agyvérzést kaptam. És akkor már mûteni kellett ... Már semmire nem emlékszem, csak amikor a kómában voltam, az rémlett nekem. Mintha egy hajókikötõben lettünk volna, és a szanatórium ott lett volna. És a szanatóriumból kilépünk, már a hajókikötõbe lehet menni, és akkor vitték hajókázni a betegeket. Ez rémlik. Meg a másik, hogy valami hegyoldalon volt a szanatórium, és abba kórházba voltam, és mintha a halott apám is az álmomban megjelent, mintha élt volna. És akkor ilyen állatokkal feküdtünk a mezõn. És az állatokkal ettünk, nem tudom milyen fajta állatok voltak.

Mv.: - Ezek gyerekkori emlékek?

... Gyöngyi: - Nem tudom. Erre még emlékszem a kómában, mikor voltam. Nem hiszem, hogy gyermekkori emlékek. Apám, az régen már meghalt, és akkor így visszajött. Meg az állatok, meg a többi, arra nem emlékszem, hogy kik voltak a többiek. Ennyire emlékszem az egész kómából. Meg utána, amit szóltak, sok mindenre nem emlékszem. Csak egy ... tudtam magamhoz térni, és akkor ennyit értettem, hogy ezen mentek keresztül, ez volt meg az volt. De nem rémlett semmi. Csak ahogy elmagyaráztak nekem mindent.

Mv.: - És hogy a fiúkat mikor láttad elõször, arra emlékszel-e?

Gyöngyi: - Hát, legelõször akkor láttam, amikor a hasamból kivették ..., és a másik majdnem három hónaposak voltak, mikor elõször láttam õket. Hogy egyszer hazaengedtek egy hétvégére, és akkor találkoztam mind a kettõjükkel. Addig nem láttam, a kórházban nem engedték behozni õket.

Mv.: - És milyenek voltak? Vagy milyen érzés volt õket meglátni, mit nagy babákat?

Gyöngyi: - Hát egy kicsit furcsa volt, mert olyan hirtelen nagyok lettek a gyerekek. És nem ezt terveztem el szülés után, hogy ilyen nagy korukban vállalom a gyerekeket, hanem, hogy majd szoptatom õket, meg pelenkázom, meg dajkálom õket, babusgatom õket. Nem ilyen nagy korukban már, hogy egybõl már esznek, már mindent csinálnak, amit tudtak nagyobb korukban, nem erre számítottam. De hát, sajnos ez bekövetkezett.

Mv.: - De azért ez egy csoda, hogy ilyen állapotban vagy, hogy jól vagy.

Gyöngyi: - Hát jobban vagyok. Teljesen még nem, még egy kicsit gyenge a bal felem. Valamikor a fejem is fáj még, fõleg az a mûtét jele. És van olyan dolog, amiben még mindig bizonytalan vagyok, hogy nem tudom elvégezni. Hogy ..., de azért megpróbálok mindent, de hát, vagy sikerül vagy nem.

Mv.: - És mit mondanak az orvosok? Mi lesz, mi várható? Erõsebb leszel majd?

Gyöngyi: - Hát, állítólag három évet kell várni, ameddig teljesen felépülök, ha addig nem fog történni semmi baj, vagy valami változás. Állandóan megfigyelés alatt vagyok. Rendszeresen járni kell orvoshoz, ideggyógyászhoz, mindenhová, ahová küldenek, hogy mennyire változott az állapotom, javult-e az állapotom. ... kezelés alatt állok, rengeteget szedek gyógyszert, utána majd kiderül, hogy mennyire változott. Folyamatosan kell menni nekem vizsgálatra, mindenfajta ..., és mindenfajta vizsgálatra küldenek.

Mv.: - És mit szólsz a fiaidhoz?

Gyöngyi: - Hát örülök nekik, nagyon megszenvedtem, de nagyon örülök, hogy õk vannak. Nagyon régóta vártam õket. ... velem volt a baj, és akkor örülök, hogy a kisbabák meglettek. Nem számított, hogy fiú-e vagy lány. Elõször úgy akartam, hogy egy lány.... született mind a kettõ, úgyhogy most már nem kell ... Sok gyógyszerkezelés, meg mindent, amit kaptam, és még sem sikerült semmi. Csak hogy mondjuk ... másik mûtét az ilyen daganat ...

(Rossz minõségû felvétel miatt a szöveg érhetetlen)

Mv.: -  Vannak nõk, akiknek nehéz anyává lenni. Hát neked különösen nehéz volt. Most mi a nehéz neked benne?

Gyöngyi: - Hát az, hogy még mindig bizonytalan vagyok dolgokban. És ezt nagyon nem igazán szeretem, hogy nem vagyok biztos a dolgaimba, mert nem tudok sok mindent megcsinálni, úgy, mint régen. Azért próbálkozok rajta, talán mégis sikerül vagy nem. Ha nem sikerül, abbahagyok mindent. Tehát próbálkozni azért lehet, hogy talán hátha mégis sikerül.

Mv.: - És érzelmileg? Azt hogy érzed, hogy érzelmileg sikerült anyává lenned?

Gyöngyi: - Hát, hogy ezt a három hónapot, amit elvesztettem a gyerekekkel, egy kicsit nehéz, mert most ezt a három hónapot nem tudom bepótolni nekik, fõleg a Robikának. Tényleg ilyen kis aranyosabb, kényesebb, ahogy néz a nagy szemeivel. Jobban mondva szerettem volna ugyanúgy szülés után mindent megtenni, amit lehet az anyáknak. Szülés után a gyerekekkel foglalkozni, és sajnos nem tudtam részt venni benne, és ezt igazán egy picit sajnálom, hogy nem tudtam részt venni benne, segíteni rajtuk mindent, amit tudtam volna szülés után.

Mv.: - De most már anya vagy. Most már anya vagy.

Gyöngyi: - Most már megteszek mindent, ami tõlem telhetõ, hogy pótoljak mindent, amit elmulasztottam ezelõtt.

Mv.: - Ha lehet ilye kérdezni, egyáltalán megérte?

Gyöngyi: - Úgy érted, hogy megérte a gyerekeket? Meg. Megérte. Már nagyon régen akartam gyereket, úgyhogy akkor bármit megteszek értük.

Mv.: - Te már nagyon sokat megtettél értük.

Gyöngyi: - Megtettem, és ... sok mindent értük, akármit. Csak õk velük ne legyen semmi komolyabb probléma. Nem tudom, hogy melyiket szeretem jobban, mert a mind a kettõ olyan egyforma. Mikor az egyiket etetem, a másik keservesen sír, akkor mindig hibáztatom magamat, hogy nem tudok õvele is foglalkozni, mind a kettõvel egyszerre, ha lehetne, megcsinálnám, ha tudnám, hogy mind a kettõt egyszerre, hogy nehogy egyik hiányával legyen valamiben, mint a másiknak. Akármit megtennék értük.

Mv.: - Ha azt mondanád, hogy elölrõl kellene kezdeni az egészet, elkezdenéd elölrõl? Újra belevágnál, annyira megérte, hogy végig csinálnád még egyszer, amit végigcsináltál?

Gyöngyi: - Talán belemennék még egy gyerekbe, vagy kettõbe, vagy háromba, de az a baj, hogy nem biztos, hogy sikerülne, és esetleg az életembe is kerülhetne. ... Nekem õk fontosak, mert én ...

Mv.: - Nagyon csinálja a rúgkapálást.

Gyöngyi: - Mindenfélét, ami a kezébe kerül, mindenfélével játszik a kicsi. ... a szájába, bedugja magának, kiveszi. Ami létezik játéka, mindenhez nyúl, meg mindent szeret, mindennel játszik. A kicsi, a másik az meg, ha együtt vannak a járókában, akkor elharácsolja magához az egész játékot. Úgy kaparja maga elé az egész játékokat a kicsi. Gazfickó! Már mondja a magáét, valami nincs rendben nála.

Mv.: - Ennek a Robinak viszont isteni dolga van itt az öledben.

Gyöngyi: - Igen. ... mosolyog, nem lehet ellenállni. Õk erõt adnak nekem, igen.

B.: - Sok örömet, boldogságot, jó egészséget kívánunk Gyöngyinek és minden édesanyának Anyák Napja alkalmából.

A mûsort Horváth Ida készítette.