- Lévai Péter 6-os vagyok.

- Szerelmes verseket amik így fõként kicsúfolja igaziból a nõket. Van néhány ilyen Vörösmarty versem. Ezeket szeretem, mert amikor rossz kedvem van mindig földobnak.

- Összeveszek a szüleimmel meg ilyesmi. Mindig akkor elolvasok egy verset és kicsit földob engem és már jobb kedvem van. Az az igazság, hogy ritkán van rossz kedvem, úgyhogy nem annyira sokszor olvasok verset, de azért szeretem az ilyen szerelmes meg a vicces vereseket, de inkább a keverékeket, azokat szeretem.

- Hát ott az óvodában nagyon sok verset kellett megtanulni és én óvodai szavalóversenyeken mindig nekem kellett mondanom. Meg is nyertem azokat. Én annyira nem szeretem megtanulni a verseket, mert egy idõ után már, hogy ha hosszú akkor az idegesítõ, mert nem tudom megtanulni, de ha egy olyan közepes vagy rövid vers akkor azt szívesen megtanulom, hogy ha tetszik.

- Hát az jó, hogy ha nem izgulok akkor biztos, hogy jó.

Pappné Fekete Ildikó magyar tanár: - Igazából egy régi vágyam teljesült. Nagyon szerettem volna már régen azt, hogy úgy gyerekek mint felnõttek a maguk gyönyörûségére mondjanak verset. Nem azért, mert felel belõle, nem azért mert jegyre megy, hanem csak úgy. Így jutott eszembe, ha összekötnénk egy rekordkísérlettel az biztos a gyerekek számára is népszerûbb lenne és könnyebben lehetne õket rábeszélni. Szerencsére nem kellett egyáltalán rábeszélni, mert mindenki vállalkozott erre a feladatra. Egyöntetûen a kollegáim is és a gyerekek is és ez nagyon nagy dolog a mai világban, mert én 22 éve tanítok. Olyan ötlet még nem volt, hogy az egyaránt tetsszen diáknak és tanárnak.

Pappné Fekete Ildikó: - Akkor sem lett volna könnyebb, de talán gyakrabban forgattak verses köteteket vagy egyáltalán könyvet a kezükben. Sok minden más felé nyitottak és annyi minden más lehetõségük van a gyerekeknek az olvasáson kívül, hogy a szabadidejükben nemigen töltik ezzel, versekkel meg jóformán csak amikor muszáj. Így azért gondolom, hogy ha annyit elértünk ezzel a mai nappal, hogy választott egy verset, amíg kiválasztotta addig keresgélt, verses kötetet fogott a kezébe, akkor már nagy haszna volt.

Pappné Fekete Ildikó: - Én azt hiszem, hogy kamaszkorban mindenki egy kicsit az átlagosnál jobban izgul, jobban zavarban van, szégyenli a saját érzéseit, szégyenli azt, hogy tetszik szégyenli azt, hogy verset mond, hogy bármit mond a többiek elõtt. Az irodalom órákon is egyre kevesebb idõ van arra, hogy hangosan beszéljünk és ezen próbálunk mindenféle ötletekkel változtatni, hogy akár úgy, hogy az óra elején egy-két percig beszélhetnek bármirõl, hogy egy kicsit saját maguk is lehessenek és ez talán majd segít ahhoz, hogy egyre több vers is sorra kerül.

Pappné Fekete Ildikó: - Nem pont a mi iskolánkban, hanem úgy általában, hiszen az óraszámok egyre csökkennek. Heti két irodalom óránk van, ami nagyon-nagyon kevés ehhez az óriási tananyaghoz, ahhoz, hogy azt megtanítsuk, hogy tetsszen neki, hogy beszéljen róla és emellett még mindenki elvárja, hogy tudjanak szépen beszélni, hogy a saját gondolatait kerek mondatba fogalmazza, bármikor el tudják mondani. Ezen fáradozunk, hogy ez így maradjon és tudják ezt.

Pappné Fekete Ildikó: - Én azt hiszem, hogy arra valók, hogy egy kicsit gyönyörködjünk mások gondolataiban, azon tovább gondolkozzunk mi is, hogy a sajátjainkat hozzátegyük. Egy 8-os kislány egy olyan verset választott aminek az a címe, hogy aki 5000-ben élt. Pont errõl szól. Maga hozta a verset, õ kereste. Nagyon érdekes. Lényege az, hogy vajon mi lesz 5000-ben a költészettel.

Pappné Fekete Ildikó: - Reméljük, hogy megmarad és április 11-én akkor is mindenki verset fog mondani.

- Hát általában nem mondani szoktam, hanem olvasgatni õket.

- Teljesen mindegy, én azokat szeretem amelyiknek van valami mondanivalója.

- Nincs ilyen hangulatom, hanem az szokott lenni, hogy ha unatkozom mondjuk akkor néha elõveszem és elkezdem olvasgatni õket.

- Leginkább Arany Jánosét és Petõfi Sándorét.

- Azokat is szeretem, de igazából így külön szeretek olvasgatni.

- Hát fontosnak nem fontos, ez mûveltség kérdése. Szóval, hogy ha valaki szereti õket akkor olvassa, de hogy ha mondjuk valaki a regényeket szereti azt olvassa inkább. Olyan kedvem van vershez néha és akkor jó érzés olvasni. Amikor úgy gondolom, hogy ezeken egy csomót gondolkodtak és akkor ezt én most ilyen teljesen egyszerûen elolvasom.

- Szerintem igen, de akinek van tehetsége az biztos nem ezt gondolja.

- Egyszer, de már nem emlékszem rá.

- Horváth Dorottya. Én is 6-os vagyok. Én legtöbbször Weöres Sándor verseket szoktam olvasni. Amikor el vagyok szomorodva akkor szoktam verseket olvasni.

- Igen, meg az olyan jó dolog amikor szomorú vagyok és bele tudom élni magam a versekbe, meg amit ki akarnak fejezni.

- Attól függ, ami megtetszik nekem. Én inkább a komolyabb verseket szeretem.

- Inkább ilyen történetet mesélnek el vagy izgalmasak. Hogy ha szomorút olvasok akkor úgy beleéljük magunkat a történetébe. Olyan, mint hogy ha én is benne lennék, a versnek egyik szereplõje lennék.

- A gyerekeknek minden este lefekvés elõtt olvasok külön mind a háromnak. Mivel különbözõ korúak mind a háromnak különbözõt.

- Tulajdonképpen igen, mind a hárman bent vannak a gyerekszobában. Közben esetleg játszanak vagy rajzolnak és az akinek éppen a meséjét olvasom az ül az ölembe vagy ül a közelembe.

- Nem, mert ezt nem lehet megoldani technikailag, hogy az emeletes ágyra odaüljek vagy fölüljek a nagy mellé, úgyhogy a földön ülve olvasunk.

- Nem én ezeket szeretem és a két nagyobbnak inkább olyasmit szoktam olvasni, ami egy könyv, egy egész könyv és akkor minden nap olvasok belõle néhány oldalt vagy verseket is szoktunk olvasni. Tehát a mese az nem mindig mese.

- Nem. A nagy mindennap körülbelül egy 15-20 perccel elõbb ébred föl, mint én és amíg a reggeli készül az egy olyan fél óra még, addig õ minden reggel olvas és napközben is amikor hazajön az iskolából.

- Én azt gondolom, hogy akkor érzi, hogy azért hiába ott van a másik kettõ, olyankor azért õvele foglalkozok, õrá figyelek, ez az egyik. A másik, hogy valószínûleg látja, hogy én is olvasok, úgyhogy utánoz ebben.

- Hát olyan 40-45 oldalt körülbelül. Én ezen nem szoktam gondolkozni. Én ezt soha nem érzem fáradságnak. Én is élvezem ezt a mesélést.

- Állatszerepekbe nem nagyon, de legutóbb Janikovszky Éva Már óvodás vagyok címû könyvét olvastam a legkisebbnek, és a különbözõ gyerekeket más hangon olvastam föl. Ez olyan spontán jött. Én nagyon szeretem, tehát nekem megvannak ezek a könyvek otthon. Én úgy szoktam olvasni, hogy én választok valamit és aztán a gyerekek megmondhatják, hogy tetszik nekik, olvassam-e tovább vagy nem tetszik és válasszunk más.

- Én úgy látom, hogy szükségük van rá, ezzel úgy elnyugszanak az egész napi mindenféle tevékenység után. Kell nekik ez a kis idõ, hogy megnyugodjanak és azt gondolom, hogy ezért nem volt soha probléma a lefektetésükkel. Vége a mesének, fogat mosnak és lefekszenek szó nélkül. Tehát soha nem volt azt, hogy még háromszor kijönnek, fölkelnek vagy nyafognak, hogy nem akarnak aludni még.

- Általában mesekönyvbõl szoktunk olvasni nekik. Elég kicsi a korkülönbség a két kislány között, másfél év, ezért általában mind a ketten élvezik a kiválasztott mesét, nagyon ritkán van az, hogy egyik tiltakozik azért, mert már neki esetleg kicsit úgymond dedós a mese, a másik meg szereti. Kicsit egyszerûbb mesét, de azért általában sikerül megtalálni azt, amit mind a ketten élveznek. Elõfordulhat, hogy mesélünk róluk. Ez gyakrabban inkább akkor történik, amikor nagymamához lemennek és õ szokott inkább az õ kiskorukról mesélni nekik meg az én kiskoromról és azt nagyon szokták élvezni. Ez nálunk sajnos sokszor elmarad az ilyenfajta mese.

- Szoktam igen, sajnos viszonylag ritkán, mert egyszerûbb talán leülni és belefogni egy mesébe amit csak olvas az ember. De néha elõkerülnek olyan momentumok, elõkerülnek esetleg fényképek, amik aztán úgy beindítja az ember fantáziáját és akkor így könnyû mesélni nekik.

- Ilyenkor nagyon sokszor valóságról is mesélünk nekik, tehát, hogy pontosan hogy történt, mondjuk, hogy születtek meg, mi történt akkor, hogy jöttünk haza a kórházból. De elõfordulnak olyan mesék is, amikor elindulunk valami valóságos helyzetbõl és ebbõl egy mesét fabrikálunk. Egy valós történet, de szerintem úgy tûnhet nekik, mint hogyha egyfajta mese lenne, szerintem ez úgy keveredhet náluk még, mivelhogy a meséket is sokszor úgy élik meg, mint egyfajta valós történet.

- Tetszeni szokott nekik nagyon. Általában kérdeznek sokat ennek kapcsán, hogyha elkezdünk egy történetet mesélni nekik kíváncsiak nagyon arra, hogy mi történik, amikor még nagyon picik voltak, amire nem emlékeznek és egy picit talán így át is értékelik a jelent vagy beleélik magukat abba, ami régen történt.

- Hát volt. Otthon is, amikor bekapcsolom a magnómat, lefekszem, lecsukom a szememet és akkor ilyen állatok szoktak elõjönni. Elefánt, kutya. Legtöbbször mászkálnak meg futnak. Állatok szoktak elõjönni meg néha vizek. Hát a tenger, a folyók, amik a hegyekben vannak, ilyenek.

- Hát amikor én látom, akkor gyönyörû. A vizek azok kékek, a hegyek azok zöldek.

- Igazából? Igen. Amikor apukámmal, a szüleimmel bementünk a nagymamámhoz akkor arra van.

- Amikor szokott menni a tévében a mese, akkor mindig mondják. Mikor megkóstolják.

- Legtöbbször emberek.

- Táncolnak meg beszélgetnek.

- Azt nem, csak látom, hogy a szájuk tátog. Szokott elõjönni hullámok, meg repülõk.

- Lenn vannak a földön.

- Igazából még nem, csak láttam.

Mv.: - Milyen lehet az, gondolkoztál már ezen?

- Szerintem nagyon jó lehet, élvezetes.

- Lehet, hogy hülyeséget mondok, de hát lehet, hogy a lifthez. Mert a lift is megy fölfele, a lift is megy lefele.

- Hogy ha lefele megy akkor szeretem.

Dr. Hadas Katalin gyermekpszichológus, pszichoterapeuta: - Relaxáció. Ezt a szót úgy gondolom mindenki ismeri, ez ellazulást jelent és egy ilyen megváltozott tudatállapotot hoz létre az emberben. Eredetileg a régi francia szó azt jelentette, hogy kiengedni a rabot. Ez azt jelenti, hogy bizonyos feszültségek bennünk rabkén el vannak fojtva és ezeket szeretnénk kiengedni ezeket az energiákat, ami elvész az ember számára, hogy ha ott leszorítva tartjuk. A szakirodalom eddig úgy vélte, hogy 8-9 éves kortól lehet a gyerekeknél alkalmazni a relaxációt. Kolléganõmmel azon törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne profitálni a kisebb gyerekeknél is ebbõl a módszerbõl, hisz nagyon sok problémával küszködnek a kicsit is. Akkor jöttük rá arra, hogy a gyerekhez legközelebb a mese áll, így próbáltuk összekapcsolni a mesét a relaxációval és így született meg az új gyermekrelaxációs módszer, amely a mesét használja fel.

Hadas Katalin: - Nem meseterápia, hanem pszichoterápia, amelynek egyik segédeszköze a mese, ugyanis ennél a terápiás módszernél arról van szó, hogy feldolgozzuk az élményeket, amiket a relaxáció során az ember átél. Ezeket az élményeket megpróbáljuk képbe áttenni és keresni a hasonlatokat, hogy mikor és hol élt át hasonló élményt, mivel tudja ezt összekapcsolni. Most a gyerek ilyen bonyolult munkára képtelen. Sokkal kevesebb élménye van, kisebb a szókincse, nem tudja kifejezni magát. És nagyon jól tudjuk, hogy a mesékben sok mindenen keresztülmennek a hõsök. Sokféle állapotba kerülnek. A gyerek, hogy ha megismerkedik ezekkel a mesékkel, akkor össze tudja hasonlítani a saját élményét amit relaxáció alatt átélt olyannal, amit melyik mesehõs, melyik mesében mit élt át.

Hadas Katalin: - Házi feladatnak is megkapja a gyerek azt, hogy meséket keressen, amiben õ hasonló állapotokat talál egyes mesehõsnél. Négyéves gyerek már azért reprodukálni tudja a mesét, hogy mi történt benne, mit élt át a mesehõs és hogyha otthon a mamával gyakorolja ezt a relaxációt, ami nagyon leegyszerûsített szöveg és szintén egy mesehõs élményeire épül maga a relaxációs szöveg is, és akkor õ már relaxáció alatt is tulajdonképpen azzal próbál azonosulni, hogy olyan ez, mint amikor ez meg az történik a mesében. És nagyon jó, hogy a mamával közösen végzik ezt, mert egy biztos pont a gyermek számár a mama és nagyon jól megjavul a gyermek, anya kapcsolat is. Kialakul egy nagyon jó spontán viszony gyermek és anya között ami lehet, hogy elegendõ ahhoz, hogy a meglévõ problémákat eltörölje.

Hadas Katalin: - Természetesen. Sokkal könnyebb nekünk véleményt mondani másokról. A legnehezebb munka az emberben magában folyik és ugyanígy a gyerekkel is ez van, de hogyha látja a gyerek, hogy valakivel valami hasonló történt és ez nem valami olyan egyedi dolog, hogy csak vele, akkor könnyebben összekapcsolja a két dolgot. Elõször semleges szinten elmondja vagy átéli és aztán megpróbálja magára vonatkoztatni és tulajdonképpen ezzel már elértük a célt. Amikor már magára tudja vonatkoztatni és hogy ha valamit összehozunk egybevetünk akkor ez már maga megnyugvással jár.

Hadas Katalin: - A szülõ jön a gyerekkel, hogy valamilyen probléma van és akkor megajánljuk ezt a terápiás módszert azzal, hogy elõször a szülõt bevezetjük a relaxációba és tulajdonképpen õk naponta dolgoznak a gyerekkel, aki ezt felvállalja az alkalmas is rá. Bárki képes megtanulni.

Hadas Katalin: - Nagyon jó eredményeket lehet elérni hiperaktív gyerekeknél, különféle szomatikus betegségben szenvedõ gyerekeknél. Ez az egész foglalkozás úgy kezdõdik, hogy ha a gyereknek azt mondjuk, hogy most el fogsz lazulni, hát szegénynek, egy négyéves gyereknek mondjuk ez nagyon elvont fogalom. Mi az, hogy ellazulni. De hogyha elolvassuk például a Hamupepejke címû mesét, ez egy szlovák népmese, ami magyar nyelven is megjelent, aki tulajdonképpen egy ilyen lusta, henyélõ legényke volt, aki egész nap a kemencepadkán heverészett. Elolvassuk a gyereknek ezt a mesét, hogy hogyan telt a Hamupepejke napja és akkor õ mit érzett a kemencénél. Akkor a gyerekben kialakul egy kép, hogy tulajdonképpen mi is az, hogy ellazulni. És aztán kereshet otthon a gyerek újabb meséket, ami szerinte ezt az élményt fejezi ki és akkor a gyerekek ilyen meséket hoznak, mint a Holle anyóban amikor megrázza a párnát a lány és akkor repülnek a pelyhek a párnából, a hópelyhek. Ez egy ilyen kellemes ellazulás vagy amikor az elnehezedést gyakoroljuk akkor ez olyan, mint a Piroska és a farkasban ugye a vadász belevarrja a köveket a farkas hasába és ettõl nehéz lesz a farkas, vagy az átmelegedésnél, hogy a 12 hónapban amikor ugye változtatni tudják a hónapokat mikor van a meleg, mikor van a hideg. Tehát ezekre az ellentétekre hozunk példát a gyerekeknél és a gyerek maga is keres aztán otthon a mamával az újabb és újabb meséket, hogy egyre gazdagabban tudja kifejezni a saját belsõ élményét.

Hadas Katalin: - Mi a klasszikus mesék hívei vagyunk és ezeket ajánljuk Nagyon sok archetípust tartalmaznak ezek a mesék, olyan dolgokat amik mindenkiben megtalálhatók és ha nem is beszélnek róla, de beépül a gyerekbe. A meséknek régen is ez volt a szerepük, hogy útmutatást adjanak az embereknek és például szolgáljanak az életükben.