Dr. Arató Mihály pszichiáter: - Sajnos ez úgy van mint a legtöbb betegségnél, nemcsak a pszichiátriában, hogy amikor észrevesszük a tüneteket és diagnosztizáljuk, akkor már túl késõ szinte, mert a betegség zajlik. A skizofréniát is így hívom, hogy ott van 10-15 évig, halad elõre ez a folyamat az agyban, olyan mint egy idõzített bomba, ott ketyeg és mi nézzük ölbe tett kézzel miközben már mérhetõ, tehát korszerû eszközökkel ki lehetne már mutatni, hogy halad elõre ez a folyamat és megpróbáljuk a serdülõkort, ami amúgy is egy kritikus kor. Berobbannak a hormonok, azoknak van kétségkívül komoly hatásuk az agyra. Ezt a szülõk minden kamaszon látják gyakran, hogy a gyerekek nagyon furcsák, de nyilvánvaló a hormonok a magatartásra, idegrendszerre gyakorolt hatása is. Ez nagyon fontos a skizofrénia kialakulásában, hogy a hormonok szinte áthuzalozzák az agyat.

Molnár István a Kálvária Egyesület elnöke: - Nem véletlenül, mi magunkat is úgy határozzuk meg, hogy skizofrén betegek hozzátartozói és ehhez most már hozzávesszük a barátokat is. Sok esetben tényleg egy együttérzõ barát is lehet egy olyan támasza a betegnek, mint egy családtag. Nem titkolt célja az egyesületnek, sõt ugye fölvállalt célja és célkitûzése, hogy azok akik ebbe a kálváriajárásba belekényszerülnek, azok ne elölrõl kezdjék, hanem ami átadható ismeret és ami egyáltalán ebbe így kívülrõl segítség megadható azt megadjuk.

Molnár István: - Az egyesület tagjainak az az íratlan vagy írott szabálya a felvételnek, hogy egy vagy hát volt ilyen is, vagy van, hogy több családtag az szenved ebben a betegségben és hát ugye õ támogatja. De hát ebbõl már következik és ezzel sem árulok el gondolom senki számára titkot, hogy családomban is ilyen elõfordult.

Molnár István: - Nekünk elsõ önállóan megfogalmazott célkitûzésünk az úgynevezett gondoskodó család. Egyrészt annak a családnak, amelyiket gondoskodó családnak neveznek annak legyen apja. Már a családnak legyen egy férfi tagja is, ez sajnos sok esetben egy asszony, majd vele marad a gyerekkel és egyszerûen megoldatlan problémák elé állítják.

Molnár István: - Így van. Nagyon fontosak megint csak ugye, professzor úrra utalnék, a korai felismerés. Na most ehhez nem kell pszichiáter professzornak lenni valakinek, sõt uram bocsá még pszichiáternek se, csak egy érzõ embernek.

Molnár István: - Igen, pontosan. Ezen fordul meg azt lehet mondani az egész kérdés, hogy igen is minél korábban a jelzéseket észrevenni. Hát a gondoskodó család az, hogy elfogadni a beteget. Ez a legnehezebb, bármennyire is egyszerûnek tûnik, ez azt jelenti, hogy türelmes az ember vele, toleráns, ennek is vannak határai természetesen. Furcsa viselkedéseket azokat az ember tudomásul veszi, nem rója meg érte, ez nem rossz az a gyerek, hanem egyszerûen ugye a betegségének ez a következménye. Ez a legnehezebb, hogy szembenézni a tényekkel, hogy itt tulajdonképpen az illetõ beteg ember az a betegsége következtében csinál valamit úgy, ahogy csinál. A másik nagyon fontos, hogy mondjuk hiába vannak a legkorszerûbb antipszichotikumok ha azt a beteg nem veszi be, akkor az nem fog hatni és ott csúsznak végzetesen félre a dolgok, amikor is egy elhanyagolt skizofréniával állnak szemben ugye, hát ez sajnos másokra, ugyanúgy mint magára is egy veszélyt jelent.

Molnár István: - Az egyesület az kétheti rendszerességgel szokott összejövetelt tartani. Na most a legegyszerûbb, ha új jelentkezõ volna akkor telefonon. Meg is adnám talán a telefonszámot. 215-7882. Ezenkívül rajta vagyunk az interneten is, www.kalvaria.hu. Levélben is megkereshetõk vagyunk, Ferencvárosban, tehát Budapest, IX., Mester utca. 1095. Mester út 73.

- Van egy pubertáskori gyerekem na és megmûtötték õt 2000-ben egy vakbélmûtéttel és azóta mintha kicserélték volna állandóan hazudik, nem mond igazat, szóval teng leng. Nem tudom, hogy depresszióba került-e vagy személyiségzavara van. Azt mondta a gyerek mintha elaltatták volna, túlaltatták volna, de hát nem tudom bizonyítani.

- Hát hogy túlaltatták.

- Igen, azt mondják, hogy állítólag 110-es volt végig a vérnyomás, nem volt semmi gond vele. De mivel én nõvér vagyok ott voltam megmértem, hát bizony éppen, hogy csak 80 volt.

- Hát ez az, mert úgy mûtötték, hogy nem voltam ott. Este vittem be, nem volt kizárva, hogy mûtét kell, mert hûtötték meg minden, mert én is azt csináltam, de mondom mivel én gyanúsnak találom, jobb hogy ha itt van. És én reggel mentem be 8-ra, már meg volt mûtve.

- 18 volt a gyerek, akkor töltötte be.

- Igen, de hát õ honnan tudja, hogy kell-e vagy nem kell.

- Hát igen, nehezen akart fölébredni. Volt vagy két és félóra mire fölébresztették. És olyan eszméletlen fájdalmai voltak és mondtam neki, hogy nézzük meg azt a sebet, nekem az gyanús és kiderült, hogy gennyesedve van, hogy hashártyagyulladást kapott a gyerek.

- Persze, úgyhogy egy hét helyett ugye volt majdnem három hónapig.

- Hát utána, mert mondta az orvos, hogy közben mikorra kell gyógyulni, akkor kivettem szabadságot ugye betegszabadságot, ugye kezelni kellett, úgyhogy szépen rendbejött az a seb és akkor utána minden szó nélkül attól kezdve egyszerre mintha nem is az én gyerekem lenne. Októberben megkérdeztem mondom mi van betegállományban nem fizetik ki, azt mondja hát még nem adták le. Utánanéztem a központban közben kiderült, hogy ez volt júniusban, októberben már kirúgták, mert meg se jelent a munkahelyén.

- Nem végezte el mert egy 10 osztályos sulit csinált. Tehát elvégezte a 8 általánost és elvittem egy ilyen háziasszony képzõbe.

- Kislány igen, és utána volt hogy elvégezte, elment a Mc'Donaldsba egy olyan félévet dolgozott körülbelül.

- Igen, utána jött a mûtét.

- Hát állítólag nem és kirúgták.

- Hát nem, mert úgy elment, mint aki dolgozni megy.

- Igen, mert ugye én is kórházban dolgozva nem mindig tudtam utána nézni.

- Egyszerûen nem válaszolt rá és olyan volt, mint aki meg van kergülve. Befektettem a neurológiára, mondtam fiam ez így nem fog menni, ott kiderült, hogy olyan hazugságokat talált ki, hogy ott sírógörcsöt kaptam, én kaptam nyugtatót tõle, akkor kapott valami gyógyszert ami lenyugtatta az idegeit. Most menjünk keressünk egy másik helyet, ez volt januárban és akkor elkezdett dolgozni. Akkor megint valamit kitalált és egyszerûen állandóan ott kellett lennem, hogy egyáltalán dolgozik-e. Akkor fogta kilépett, önkéntesen átment egy másik helyre. Amikor kérdeztem már egy hete kilépett. Ezt se tudtam. Szóval intézkedik.

- Azóta van. Semmi gond nem volt vele, mindent megbeszéltünk. Most bevittem hozzánk a kórházba, ott is elkezdett hazudozni és már megint nincs itthon. Mondtam neki gyere haza fiam azt beszéljük meg, mert ez így nem megy fiam tovább. De ez valami eszméletlen na. Eladta a biciklijét egy szót sem szólt. Kérdeztem hol van. Beadta ide, beadta oda, elmentem, semmi nincsen ott. Elvittem pszichológushoz, hogy nézze meg.

- Semmit nem talált. Akkor menjünk a pszichiáterhez. Jó, akkor elmegyünk a pszichiáterhez és mondtam neki, hogy mit tapasztaltam, ezt hogy lehetne rendbe hozni nehogy nekem mélységesen depresszióba essen vagy antiszociális magatartást tanúsítson a gyerek ugye. Hát hogy ekkor meg akkor jöjjünk vissza, szóval eszméletlen na. Mit tudok még, mondja meg mit tudok csinálni vele?

Dr. Varró Gábor pszichiáter: - Valóban lehetségesek olyan betegségek, amelyek után akár rövid idõn belül is viselkedésváltozást veszünk észre. Azonban ebbõl a riportból nem derült ki ez egyértelmûen. Sõt azt gondolom, hogy mindenképpen valamiféle kamaszkori pszichológiai viselkedésproblémáról van szó.

Varró Gábor: - Kevés az információnk arról, amit én valószínûsítek, hogy korábban is voltak különbözõ problémák, azonban a mama erre vagy nem hívta fel a figyelmet, vagy nem is tudatosult benne. Tehát mindenképpen azt gondolom, hogy ki kell zárnunk és volt is erre információ, hogy a neurológiai osztályon kizárták egy olyanfajta testi betegségnek a létrejöttét, ami esetleg a beavatkozás során keletkezhetett és esetleg okozhatott volna egy akut hirtelen fellépõ viselkedésváltozást. Ez azonban ott a kórházi osztályon kiderült volna és egyéb tünetei is lennének. Tehát azt gondolom, hogy jelen esetben mindenképpen egy pszichológiai viselkedésbeli problémáról van szó, ami nem konkrétan akkor kezdõdött.

Varró Gábor: - Azt gondolom, hogy itt megint többféle körülményt kell figyelembe venni abból a szempontból, hogy mikor húzhatunk egy határt. Mindenképpen nagyon fontos a gyerek korábbi személyisége. Tehát milyen személyisége volt születésétõl fogva, kisgyermek korában, kiskamasz korában, hogy ez nagyon nagy változáson ment-e át vagy kisebb változás történt az õ személyiségében. Nagyon fontosak amik itt a riportból nem derültek ki, a körülmények. Nem tudtunk például arról adatokat, hogy a kislánynak az édesanyján kívül milyen családtagjai vannak, õk hogyan viszonyultak ehhez a problémához, milyen érzelmi környezetben élt addig és milyen érzelmi környezet vette körül a betegség során. Borzasztó fontos az, hogy a viselkedésváltozásnál viszonyítani tudjunk. Nyilvánvaló egy 20 egynéhány éves kislánynál, fiúnál talán még társadalmilag elfogadottabb, hogy kicsit lazábban veszi az életet még 20-as évei elején is, azonban egy kislánynál ez tényleg egy kicsit figyelemreméltóbb, azonban nem szabad semmiképpen elszakítani attól, hogy valójában ez milyen körülmények között és milyen érzelmi viszonyok között következett be, milyen gyorsan.

Varró Gábor: - Borzasztó fontos, nagyon sokszor keresik meg a szakembereket a konkrétan említett problémákkal. Lopás, hazudozás. Nagyon-nagyon sokféle információt kapunk a szülõktõl arról, hogy mi számít lopásnak. Egészen onnantól kezdve, hogy otthon a szekrényre kikészített 100 forintot zsebre tették, egészen odáig, hogy a gyereket a bevásárlóközpontból a biztonsági õrök hozzák haza. Tehát nagyon sokféle fokozata van ennek.

Varró Gábor: - Az elõbbi példát említve nagyon fontos az, hogyha eltûnik ez a 100-as vagy akár egy 500-as arról a fiókról rákérdezünk arra, hogy hova tûnt ez a pénz mert lehet, hogy a saját feledékenységünkbõl odaígért pénzt veszi el a gyerek, esetleg ez a pénz nap mint nap ott hever vagy el van zárva egy szekrénybe, ahonnan ki kell vennie a gyereknek. Megvan-e határozva az, hogy milyen gyakran adunk neki zsebpénzt és mennyi zsebpénzt adunk. Meg van ez vele beszélve, vissza van-e kérdezve, hogy mire költötte.

Varró Gábor: - Na most kamaszok nagyon sokszor eladják kisebb-nagyobb értéktárgyaikat. Ez önmagában nem gondolom, hogy problémajelzõ lehet. Abban az esetben problémajelzõ ha az egyéb problémákkal, tehát valójában a hazudozással, a nem dolgozással járul együtt vagy esetleg ha önmagában fordul elõ, de ez valamilyen eltitkolt tevékenységnek minõsül. Tehát mindenképpen õ ezt el akarja titkolni és amennyiben a szülõk vagy a környezete erre rákérdez úgy viselkedik, hogy errõl vagy nem akar tudomást venni vagy letagadja. Tehát önmagában egy-egy ilyen cselekedet, akár egy-egy kisebb hazugság, akár egy közepes hazugság sem minõsül kamaszkorban el nem fogadható cselekedetnek, kizárólag akkor, hogy ha ez a személyiségéhez, a környezetéhez, a környezetével való érzelmi viszonyaihoz képest nagyon nagy változást jelent, illetve ha halmozódik.

Varró Gábor: - Az édesanyának ezt javasolnám. Két okból is. Egyrészt azért, mert ha ennek a kislánynak segítségre van szüksége akkor szakembernél ezt megkaphatja. Megkaphatja, mert elmondhatja, hogy õneki milyen problémái vannak, ami miatt ilyen események történtek körülötte vagy vele és tisztázható lenne az, hogy mik azok a problémák, amik a mama részérõl jelentkeznek, mik azok a problémák amik a kislány részérõl jelentkeznek, vagy esetleg a kislány körül lévõ családtagok, barátok részérõl jelentkeznek.

Varró Gábor: - Egy dolgon mindenképpen változtathat, leülhet beszélni a gyerekkel. Abban az esetben, hogyha a szülõ mindent megtesz azért, hogy megbeszélje a problémát a gyerekkel igen nagy százalékban valószínûtlennek tartom azt, hogy egyáltalán nem akar szóba állni. Abban az esetben, hogyha a gyerek egyáltalán nem akar szóba állni a szülõvel, akkor mindenképpen indokolt a szakember felkeresése, akkor meg kell nézni az egyéb körülményeket, azokat a viszonyokat, amik a családtagok között szerepelnek, hogy vajon mi állhat a hátterében ennek.