- Körmendi Csilla óvónõ: - Én azt hiszem, hogy azért, mert nagyon-nagyon sok teher van rajtuk. Tehát az apa, ahogy én látom ezeken a szülõkön, apukát azt szinte nem látnak a gyerekek, anyukával vannak egész nap, akinek ugye általában ott van még egy vagy két kisgyerek. Még tanulnak az anyukák, fiatalok, ma ugye rengeteg mindent kell tudni, nyelvet tanulnak, meg mindent még mellé, ami már megvan végzettségük, tehát meg a háztartás, stb. stb. Szóval elfoglaltak.

K.Cs.: - Igen, igen.

K.Cs.: - Ez is lehet, igen, mert õnekik nagyon fontos szempont így az ovi kapcsán, én is beszélgetek velük, hogy nagyon sok verset meg nagyon sok dalt tudjanak a gyerekek. Holott nem a mennyiség számít, egy 3-4 éves gyereknek 4-5 dalt kell tudni mindössze, no de azt nagyon szépen, nagyon jól, abban ha vannak szavak, hogy Göncölszekér, hogy azt tudni, hogy mi az. Mert nem tudják. Méghogy sárkányparipán, mi az. Mi az? Hát az a neve lehet például a paripának, hogy Sárkány. No most én errõl beszélgetni szoktam a gyerekekkel, meg ezáltal a szülõkkel is, hogy lássák, hogy mennyi minden, mennyire mélységekbe le lehet jutni egy apró gyerekdal kapcsán.

K.Cs.: - Igen. Igen, az évzárón, az évzárón, a kirakatmunkán, igen, ez elég szörnyû, mert az - most csúnya szót mondok - az idomítás. Tehát azt begyakorolják a gyerekek, már nagyon unják, nagyon utálják, de hát ott ki kell állni és az anyunak meg kell mutatni. Szerintem ez nagyon rossz fele vezet.

K.Cs.: - Hát remélem, csak jó látnának.

K.Cs.: - Felszabadultabbak a gyerekek. Tehát van olyan nagyon sok gyerek, na vannak olyan anyukák például, akik idõsebb korban szülnek és mintegy tanítják a gyerekeiket és ez már megint a játék rovására megy. Na most ha õk oda átülnek és nem tudnak beleszólni, akkor látják, hogy az a gyerek felszabadul, az a gyerek örömmel játszik és nem azt hallja, hogy jaj már megint hallgatom, hogy hogy.

K.Cs.: - Hát sajnos errõl szól a mai világ és õk azt hiszik, hogy azzal, hogyha már pici korban erre a teljesítményorientáltságra állunk rá, akkor ezzel segítik a gyereket, holott szerintem pontosan pszichés erõkkel kell fölvértezni õket és az elsõ öt év az meghatározó. Tehát a viselkedés minták akkor épülnek be. Úgyhogy ha jó óvó nénihez kerülnek, akkor ott nagy baj nem lehet.

- Ilyen duplós széket csinálunk, duplóból készült.

- Az egy játék, kettõtõl hat éves korig való gyerekeknek való.

- Hát mert egy ilyes legos proskpektusom van, amit naponta megnézek.

- Ez egy dupló szék.

- Hát annál sokkal nagyobb, inkább gyerekeknek.

- Igen. Igen.

- Igen.

- Igen. Csak úgy eszünkbe jutott, mert az elõbbi építésünk az egy ilyen óriási nagy ház volt, amiben hat szoba volt.

- Azért, mert rá lehet ülni.

- A fõnökök.

- Mióta? Én már egy kicsit régóta, mert van otthon is, csak még be van csomagolva otthon, meg van egy óriási csupa Legoból készült váram. Már 3 éves koromtól kezdtem el.

- Hat. Én hat.

- Én hat és fél.

- Könnyû nagyon, hát csak így össze kell építeni a másikra rá kell tenni.

- Játéknak felvidító a gyerekeknek, most rombolták szét azt a régi házat, ami nemrég építettünk meg.

- Dupló sínbõl a vonatnak, hogy tudjon rajta menni a vonat, meg az autó.

- Fentrõl olyan, mintha repülõgépbõl néznénk. A lego városunk is majdnem ugyanolyan igazi, mint az igazi budapesti város.

- Sokkal nehezebb azért, mert azt így betonnal össze kell illeszteni a téglákat, és akkor még meg kell várni, hogy megszáradjon és úgy, hogy nehogy szétessen a ház egy idõ múlva. Tehát a házak azok sokkal erõsebbek, mint a dupló.

- Lehet, hogy azt fogjuk csinálni, nem tudjuk még.

- Nem, inkább ilyen ács-féléket csinálnék, az is ilyen nagy házakhoz tartozik. Például az egyik kutyámnak most építettünk egy óriási nagy házat, ami az egész cserépbõl áll, meg fából.

- A falát, fölrakni a cserepeket.

- A tetõket fölteszi.

- Hát az nem olyan nehéz, csak arra kell vigyázni, hát már a mi ácsunk az úgy megtanított erre cserepet elrakni, hogy már tudom, csak arra nem tudok vigyázni, azt kell megtanulnom, hogy ne essek le a tetõrõl.

- Azért nem annyira, még mikor az ácsok építették a tetõt, akkor még egyszer se voltam fönn, de apa, amikor az antennát szerelte föl, akkor õ fent volt.

- Ez a hátsó támasztója itt a széknek.

- Tõle nem szoktunk, mert hát akkor az óvó néni épít vagy mi. Mi nem férünk oda, mert olyan nagy darab egy óvó néni.

- Igen.

- Én szerintem igen, elbír engemet is, a Balázst is, mert most próbálta ki. Kényelmes.

- W. István vagyok, Dunarasztiban lakunk ideiglenesen. Az nekünk a gondunk, hogy három gyerekünk van, a legnagyobbik az októberben volt 6 éves, a középsõ az januárban volt most öt és a legkisebbik az meg most lesz három.

W.I.: - Na most akkor két és fél éve megkerestük az óvodákat, hogy hát szeretnénk a két nagyobbat majd beadni óvodát, meg volt még akkor január, február, hogy szeptembertõl majd szeretnénk. Ott mindjárt azzal kezdtek, hogy hát csak a legnagyobbal lesz esélyünk és vele is csak akkor, amikor betöltötte az ötödik évét, merthogy annyi gyerek van Harasztiban és 25 éve nem csináltak óvodát. Férõhelyük egyáltalán nincs, hát akit kötelezõ lesz fölvenniük, azt föl fogják venni. Most hát mondtuk, hogy hát ugye a feleségem egyelõre gyesen van, tehát ez eddig nekünk nem probléma, de hát amikor a nagynak majd járnia kell, akkor hát mindenképpen legalább a két nagyot szeretnénk egyszerre és egy helyre hordani, mert mondjuk ez érthetõ, hogy három gyerekkel ugye gyalog hordaná a feleségem õket, körülbelül negyven perc tõlünk a gyerekekkel gyalog az óvoda. Na most tavaly májusban újra jelentkeztünk, hogy hát szeretnénk a két nagyot együtt elkezdeni járatni, mire õk azt mondták, hogy hát mivel most már a legnagyobb a kisfiam õ már ugye elmúlt 5 éves, hát õt kötelesek fölvenni, de a többivel esélyünk sincs, merthogy a mama otthon van. Hát erre mondtuk, hogy hát az igaz, hogy a feleségem otthon van, de hát szeretne ugye gyes mellett négy órában dolgozni és hát még azt meg tudjuk oldani, hogy a kicsit valakire otthagyja, míg a két nagyobbikkal átvonul, de azért is a nagyot négy órára vették volna föl. Tehát ez még külön hozzájön, hát akkor ugye egy háromnegyed óra, amíg fölöltözteti az ember a három gyereket, akkor végigvonul velük egy szintén egy háromnegyed óra az óvodáig, ott egyet levetkõztet és otthagy, a másik kettõvel visszavonul és mire hazaér, gyakorlatilag öltöztetheti õket újra és indulhat velük vissza. Tehát ennek semmi értelmét mi nem láttuk. Ráadásul ugye közben ugye szeptemberben jött a válasz, hát mi kértük már májusban, hogyha lehet, akkor azért próbálják meg mégis a középsõt is besuvasztani, hát semmi értesítést nem kaptunk, hogy fölvették vagy nem vették föl, csak kiakasztották az óvodában a kapura, úgyhogy valami ismerõs végül szólt, hogy hát látta kint a listát és rajta vagyunk, de csak a kisfiú van rajta.

W.I.: - Két óvónõ, valamikor arra sétáltatták õket vagy nem tudom és hát beszóltak, hogy hát miért nem jön a Tádé az óvodába? Mi meg mondtuk, hogy hát mi eredetileg is mondtuk, hogy csak akkor tudjuk vinni, hogyha mind a kettõ.

W.I.: - Erre õ rögtön támadásba ment át, hogy én köteles vagyok járatni a gyereket, ezt jobb ha tudom, vágta a paragrafust, hogy minek alapján, de hát én szívesen járatnám, ha fölvennék. Tehát én örülnék a legjobban, ha járathatnám. Ebben maradtuk. Semmit, továbbra is írásban semmit nem kaptunk, hogy fölvették, nem vették föl, semmi ilyesmi. Januárban újra próbálkoztunk, merthogy ugye most már márciusban lejár a gyes is, tehát a feleségemnek vissza kéne menni dolgozni, újra próbálkoztunk, hogy hát fölvennék-e most már esetleg a hármat majd, vagy hogy mit lehetne csinálni, vagy legalább megint azt, hogy a két nagyot, most már a középsõ is elmúlt 5 éves ugye tehát igaz, hogy most januárban, de már elmúlt 5 éves. Hát Harasztiban továbbra is az volt a válasz, hogy a legnagyobbikat egyedül abba az egy óvodába, ahova mi nem szeretnénk adni, ahova tartozunk, de aminek a legrosszabbak az adottságai, tehát egy családi házból csinálták, semmi udvara, semmi. Körülményeiben is elég rossz lehetõségei vannak, meg ráadásul mondjuk az volt az érzésem is. Tehát oda nem szívesen adja a gyereket, ahol eleve úgy állnak hozzá, hogy egy újabb nyûg a nyakamon.

W.I.: - Tehát, hogy én nem akarok gyereket fölvenni, de ezt muszáj, hát akkor ezt fölveszem. De tényleg egy kicsit ilyen hangnemben is közölték, ezt úgy kiéreztették, hogy hát szívességet tesznek, ha azt az egyet fölveszik. A többi óvodát is megkerestük, mindenütt az volt a válasz, hogy õk még azt se, aki kötelezõ, azt vigyük oda, ahova tartozunk. És akkor végül bent Pesten a Vágóhíd utcai óvóda õk ott nagyon rendes volt a vezetõ óvónõ mondta, hogy lehet, hogy már most tavasztól, de õsztõl biztosan föl tudják venni mind a hármat. És akkor mondtuk, hogy jó rendben van, hát nekünk ugye ez sokkal rosszabb, mintha Harasztiban járna, de hát megoldjuk. Úgy nézett ki, hogy egy tényleg kedvesek voltak, meg normálisak voltak az óvónõk is, meg felszerelések, ott például van uszodája az óvodának ilyesmi, meg mellette van egy sérült gyerekekkel is foglalkozó óvoda, az nekünk különösen szimpatikus volt, nekem egyik gyerekem sem sérült, de mi magunk éltünk sérült emberek között, tehát szeretem, hogyha van körülöttünk sérült ember. Abba maradtunk, hogy akkor szeptembertõl fognak majd oda járni a gyerekeink. Most erre a múlt pénteken kaptam egy idézést mindenféle elõzetes bármi írásbeli értesítés nélkül, hogy egyáltalán nem vették föl, fölvették, bármi, kaptam egy idézést a gyámhatóságtól Harasztiból, hogy ezen a hétfõn fél tízkor jelenjek meg a kisfiam ügyében. Hívtam õket, hogy én dolgozom, tehát ez nem úgy van, hogy most ugorjak be, elõtte pénteken kapok egy levelet, hogy hétfõn ne menjek dolgozni, hát mondtam, hogy délután tudok bemenni, vagy másnap délután. Akkor mondta, hogy menjek másnap délután. Másnap délután bementem, ez volt tegnap, eléggé minõsíthetetlen hangnemben fogadtak ott, tehát az osztályvezetõ, az mindjárt kiosztotta az ügyintézõt gyámügyes osztályvezetõ kolléga, hogy miért nem jelent meg akkor, amikor beidéztük, az idézésre akkor kell jönni, amikor meg van idézve, ez állampolgári kötelessége. Akkor bementem aztán mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én azt hittem, hogy ma már egy kicsit más hangnemben szokás ügyintézni. És akkor elmondtam, hogy énnekem mi az álláspontom a gyerekkel kapcsolatban. Semmilyen, se emberi, se racionális érvük nem volt csak azt mondták, hogy akkor is a törvény szerint nekem járatni kell, az a vége a dolognak, azzal váltunk el egymástól tegnap, hogy hát a jövõ hétfõre újra beidéznek engem, újra menjek be és akkor egy jegyzõkönyvet fog ott fölvenni, merthogy ebbõl ügy lesz, ezzel zárta le a dolgot, hogy ebbõl ügy lesz. Tehát ami még kérdésem lenne, mert erre végül is tegnap valahogy nem tudom miért, de kétszer is rákérdeztem és kitért elõle, hogy egyáltalán milyen szankciók vannak, mert most ügy lesz. Tehát azt nem tudom, hogy most ilyenkor mi van. Mit csinálnak? Lelõnek?

-Kojanitz László az Oktatási Minisztérium közoktatásfejlesztési és értékelési fõosztályának vezetõje: A végén kezdve csak akkor jár el a jegyzõ és akkor szankcionálja a kötelezettség elmulasztását, ha a helyzetet tisztázta. Én azt gondolom ennek a helyzetnek a tisztázása és annak az eredményeképpen kiderül az, hogy a szülõ eleget kíván tenni ennek a kötelezettségnek, tehát valószínû, hogy a szankció elmarad és megnyugtató megoldást lehet találni az elhelyezésre is a gyermeknek az óvodában.

K.L.: - Én azt gondolom, hogy mindenképpen rögzítenie kell, hogy õ a körzeti óvodában megkísérelte a felvételét a gyermeknek, azt is le kell írni, hogy milyen indokok miatt és miért nem vette igénybe ezt a szolgáltatást. Arra is érdemes kitérnie, hogy közben egy körzeten kívüli óvodában ugyancsak kezdeményezte a felvételt és ez folyamatban van. Amikor egyébként ez megtörténik, akkor annak az óvodának a vezetõje köteles is értesíteni ezt a jegyzõt arról, hogy megtörtént a felvétel, tehát eleget tett a szülõ a kötelezettségének.

K.L.: - Én azt gondolom, hogy egy pontot kell tisztázni a jegyzõnek, ez pedig az, hogyha felvételt nyert és jogosan felvételt nyert a gyermek az óvodába, hiszen 5 éves kor után számára kötelezõ is ennek az igénybe vétele, akkor ettõl kezdve a szülõnek a joga az, hogy a teljes nyitvatartási idõ alatt hogyan, milyen módon kívánja igénybe venni az óvoda szolgáltatását. Tehát olyan korlátozást az óvoda egyoldalúan maga részérõl nem hozhat, ami négy órára szûkíti ennek az igénybe vételét. Fordított a helyzet a szülõnek van joga arra, hogy adott esetben ezt a négyórás foglalkoztatást vegye csak igénybe. Ha õ ennél hosszabb idõt igényel, azt rugalmasan az óvodának teljesítenie kell.

K.L.: - Az óvoda nem hozhat ilyen korlátozó intézkedést az idõre vonatkozóan, számára teljes nyitva tartási idõ alatt a szülõ igényeihez igazodva kell biztosítani az ellátást.

K.L.: - Erre vonatkozóan az a gyakorlat, hogy a helyi szokásos módon szokták kihirdetni. Ez nem feltétlenül jelenti a névre szóló határozat kiküldését postán, ennek megfelel az is akár, hogy az óvodánál a megfelelõ hirdetési táblán jelennek meg a felvett gyerekeknek a nevei. Az viszont mindenképpen fontos, hogyha erre a felvétel kezdeményezéskor felhívják a szülõ figyelmét, hogy ilyen formában kapja az értesítést.

K.L.: - Az ilyen típusú információkat elsõ kézbõl az óvodának érdemes elmondani, hiszen a szülõ vele találkozik ezekben az ügyekben és õ az, aki errõl pontos felvilágosítást tud adni. Tehát amikor kiderült például, hogy valamilyen ok miatt a szülõ úgy nyilatkozott, hogy számára ez nem megfelelõ, akkor érdemes lett volna az óvodavezetõnek felhívni a figyelmet, hogy a kötelezettség az ettõl még fennáll. Ha valóban úgy ítéli meg, hogy ezt nem tudja megoldani, akkor ezt írásban kérelmeznie kell az óvoda vezetõnél, a vezetõnek van joga mérlegelve a helyzetet az engedélyt a felmentésrõl megadni. Mindenfajta kérelem nélkül egyoldalúan az, hogy akkor nem jár a gyerek óvodába, ez nem volt egy helyes lépés, ennek a következménye az, hogy a jegyzõ jogosan, hiszen semmilyen írásos dokumentum nem jelezte, hogy mi a mulasztásnak az indoka, eleget tett a törvényi elõírásoknak és megkereste a családot, felhívta a figyelmét arra, hogy itt egy törvényes kötelezettség mulasztást jelent, hogy nem jár még mindig óvodába a gyermek.

K.L.: - Hát én azt gondolom, hogy ebben az esetben semmitõl nem kell tartania, mert a helyzet pontos tisztázása alapján egyértelmûvé válik, hogy nem egy rosszhiszemû mulasztásról van szó. Ha adott esetben errõl lenne szó, akkor ez egy szabálysértési eljárást jelenthet, hát pénzbírsággal sújtható az, aki ilyen kötelezettségének nem tesz eleget.

K.L.: - Kényszerhelyzetben igen. Tisztázni kell azt, hogy óvodai ellátás kötelezettség az az önkormányzatnál áll, mégpedig nemcsak az 5 éves korra, hanem 3-tól 6 éves korig. Ez azt is jelenti, hogy törekednie kell minden önkormányzatnak arra, hogy igény szerint a 3-4 éveseket is lehetõleg teljes számban óvodai ellátásban tudja részesíteni. Az természetesen elképzelhetõ, hogy bizonyos létszám problémák miatt alkalmanként adódhat olyan helyzet, hogy ezt nem tudja megfelelõen biztosítani, ebben az esetben arra van lehetõsége, hogy a 3 és 4 éveseket átmenetileg elutasítja, az 5 évesek esetében viszont ilyenkor sem teheti meg azt, hogy nem biztosítja az óvodai ellátást.

K.L.: - Adódhat egy család életében olyan helyzet és olyan körülmény, ami miatt valóban indokolt lehet egy ilyen felmentés kérése. Mi úgy gondoljuk, hogy alapesetben mindenképpen az a hasznos a gyerek számára, ha résztvesz korábban is az óvodai ellátásban, de legkésõbb 5 éves korában olyan óvodai ellátásban, nevelésben részesüljön, ami egyben már az iskolai életmódra való felkészítést is szolgálja.

K.L.: - Ez a felelõssége az óvodavezetõnek, hiszen õ kapja meg azt a konkrét kérelmet és a gyereket is õ láthatja és ennek alapján minden körülményt mérlegelve kell meghozni a döntés, hogy mi a gyerek érdeke. Az, hogy valóban felmentést kapjon, vagy adott esetben az, hogy mégiscsak a kötelezõ ellátásban vegyen részt.

K.L.: - Minden tanköteles korú gyerekkel kapcsolatban egy iskolaérettségrõl szóló írásos véleménynek kell készülnie. Ezt az óvodába járó gyerekek esetében az óvoda készíti el, ha valaki felmentés következtében nem jár óvodába, akkor viszont nevelési tanácsadóban kell egy ilyen véleményt kikérni és megkapni.