Tamás Ferencé: - Közel van az orvosi rendelõ és az iskolaorvos egyben háziorvos is, ismeri a gyerekeket, a szülõket, a testvéreket, úgyhogy igyekszünk oda küldeni azonnal a gyereket. A másik pedig, hogyha ugye nem rendel az orvos, a mobiltelefonja állandón be van kapcsolva és õt elérjük bármikor és ez nagyon jó dolog, mert õ nagyon készséges és mindig fogad bennünket.

T.Fné.:- Igen, nem egy eset volt már ilyen. Itt pedig úgy oldottuk meg, hogy valamelyikünk többnyire kocsival jön iskolába és akkor a gyereket bevittük a megyeszékhelyen lévõ kórházba.

- Doktor néni.

- Azért, mert akkor az embereket meglehet gyógyítani, aki ilyen nagyon-nagy betegségben van.

- Hát hogyha például ha valakinek szívrohama van az egy nagyon-nagy betegség, amit nagyon nehezen lehet gyógyítani.

- Nem, csak olyat, akinek innentõl ez a részéig le volt vágva a lába.

- Csak elõbb iskolába kell járni, meg aztán még meg kell tanulni lenni doktor néni, egy olyan iskolába kell járni, a rendes iskola után, amiben ilyen doktor nénit tanítanak, hogy mit kell csinálni, amikor gyógyítanak és milyen betegségeket lehet gyógyítani és milyen hatással.

- Úgy, hogy nem úgy szokott gyógyítani, hogyha például valaki mandula mûtétre megy, akkor elõtte vagy szurit kap és akkor nem kell a kezébe infúzió, de én nem kaptam szurit és nekem infúzió volt a kezemben.

- Hát én nem éreztem, mert én aludtam, mert engem maszkkal elaltattak.

- Igen.

- Nem, csak egy kicsit.

- Hát hogyha például a gyerekeknek vagy a felnõttek nem akarják rátenni a maszkot és sírnak, meg elszaladnak, mert anyukám mindig elszaladt a szuritól, mert félt, az utolsó volt az iskolában a szuriban, akkor is elszaladt.

- Mást is, szurit adnak, meg megvizsgálnak azzal a fülhallgatóval vagy mi a csudával.

- Úgy, hogy van tudod, az a fülünkben az a nagy hallgató és akkor itt meg van az a kerek és akkor azzal megvizsgálja a hasamat, meg a hátamat.

- Nem, mert nekünk aranyos a doktor nénink és nekünk csak annyit szokott csinálni, hogy így benyúl azzal a kanállal a számba és akkor megvizsgál azzal a fülhallgatóval, meg ad nekünk egy gyógyszert.

- Igen.

- Nekem már volt olyan csak doktor néni volt, mert itt volt nekem egy nagy pupli és azt szúrta ki ilyen kanalazta és csak a fele jött ki, mert már nagyon fájt és én meg már kiszedtem a másik felét, meg a másikat.

- De nagyon fájt, sírtam.

- Hát olyan, amilyen mûtéteken dolgozik.

- Nem, én másféle mûtéteken szeretnék dolgozni, olyanokon, amit nehezebben lehet gyógyítani.

- Ami már az az ember, akit láttam, hogy le van vágva a lába, annak, hogy ha nem vágták volna le a lábát, mert beteg volt és hogyha nem vágták volna le, akkor belehalt volna.

- Azért, hogy több embert mentsek meg.

- Nem, mert õk nem doktorok. Meg õk magukon hogy segítsenek, hogyha õk nem doktorok és nem tudják, hogy mit szoktak csinálni a doktorok, meg hát így magát nem tudja megvizsgálni, hogy mi a baja.

- Nem, mert én még gyerek vagyok

- Igen.

- Olyat, hogy megvizsgálom az anyut azzal a tudod a fejemen van az, amivel meg szokták nézni a fogakat, meg van, amivel így kitátják és a száját és akkor megnézik abban a kis tükörben, hogy szépek-e fogaink, mert nekem például már van egy lukas fogam.

- Igen, olyan szurival szoktam neki beadni, amivel nekem a kórházban beadták a gyógyszert, csak nem volt benne tû.

- Fájt a fejem matek órán. Két magyar órán és matek órán fölmentünk, hogy megmérjük a lázamat és akkor hõemelkedésem volt. Zsuzsa néni telefonált, apu se tudott jönni, meg anya se tudott jönni és akkor én meg bementem órára.

- Három, nem volt könnyû, de azért kibírtam.

- Én nem ismerem. Az a neve, hogy Zsuzsa néni.

- Igen, mikor oltást kaptunk az iskolában, bementem a rendelõbe és lefektettek hármunkat, mert rosszul lettünk.

- Akkor szoktunk menni a körzeti orvoshoz a Bánfalvi doktorhoz, anyukám mindig oda szokott vinni. Én azért szeretném, ha itt lenne a Bánfalvi doktor, mert olyan kedves és hozzá nagyon szeretek járni. Mikor oltást kapok, ha a másik doktorhoz megyek, akkor jobban félek, egy kicsit félek.

Sz.Veronika: - Azt gondolom, igen visszaemlékezve csak a saját gyermekkoromra, hisz amikor létezett ez az intézmény, történtek olyan események a gyerekeimmel, amik talán kicsit másképp is végzõdhettek volna, ha az iskolában van iskolaorvos. Az enyhébbik eset az egy komolyabb horzsolás, ami az udvaron történt. Hát a nagy zûrzavarban, meg ahogy a gyerekek saját maguknak el tudják látni az ilyen igazából nem komoly, de mégis csak odafigyelést igénylõ sérüléseket, megtették, amit tudtak, úgy, ahogy kimosták, de mire a gyerek hazakeveredett különórák, stb. hát úgy tûnt, hogy ez nem volt elégséges, az ügyelethez kellett fordulnunk és bár nem egy olyan nagyon traumatikus dolog egy tetanusz oltás, de mégiscsak meglehetett volna úszni egy szakszerûbb ellátással. A másik eset, az kicsit komolyabb volt, egy kéztörés, amit szintén hát saját maguk nem tudtak megítélni, hogy mennyire komoly dolog és végül is ez is félnapnyi törött kézzel való járkálás után került ellátásra, szintén az ügyeleten. Én azt gondolom, hogy egy iskolaorvos biztonságérzetet nyújtott a szülõknek is, hát az éppen aktuális vírusos betegségeket vagy ne adj isten járványszerû elõfordulást sokkal jobban tudta követni, mint egy gyerekorvos, akihez ugye több iskolából, több vírussal, több bacilussal fordulnak. Most, hogyha valami van, mindig el kell mondani, hogy az iskolában éppen volt ilyen vagy nem volt ilyen, tehát sokkal több információja lehet egy iskolaorvosnak, mint egy háziorvosnak.

Sz.V.: - Igen.

Sz.V.: - Akkoriban, amikor a kártyát le kellett adni hozzá és enyhén szólva bonyolult a kártyáknak az átcserélése, ezért még mindig a háziorvoshoz viszem a gyereket.

- Jó napot kívánok! K. E. vagyok. Hallottam, most beszéltek vizsgálatokról. Egyetértek a szülõvel azzal, hogy meg kell hagyni a választást, hogy én eldöntsem, hogyha valami problémája van a gyereknek melyik orvoshoz szeretném vinni, viszont van egy olyan terület, amit a szülõk kevésbé szoktak kontrollálni, az pedig a szemészet. És mégpedig azért, mert a gyereknek a szeme elég sokáig ugye nagyon-nagy dioptriatartományt korrigálni tud, tehát észre sem vesszük, hogyha valami probléma van. Ez saját tapasztalatom, én sem vettem észre a gyerekemen, hogy valami gond van, az óvodából kaptam egy értesítést, hogy a szemészeti szûrés lesz, mondtam, hogy igen, nyugodtan vigyék a gyereket. Ott megállapítottak valamit, amit utána én tovább kontrolláltattam és természetesen a gyereknek azóta is szemüvege van.

K.E.: - Én úgy érzem, hogy a fogászatra is én is azt mondom, hogy én is elküldöm a gyerekemet, mert végül is miért lógjon õ ki a sorból? Az tény, hogy én is külön fogorvoshoz vitetem. Én jónak tartom ezeket.

K.E.: - Nálunk, ahová mi jártunk óvodába és most általános iskolába, én úgy láttam, hogy mûködik. A szülõkben sok esetben vannak elõítéletek, hogy ez most jó vagy nem jó, ez biztos helyzete válogatja, de hogyha valaki más is megnézi a gyerekemet lehet, hogy valami mást fog látni. Nekem is volt olyan, hogy azt mondták, hogy hall valami szívzörejt és lélekszakadva rohantam vissza a gyerekorvoshoz és az egyik kórházból a másikba, de végig kellett csinálni és akkor nyugodtam meg, amikor a szív ultrahang azt mutatta ki, hogy nincsen semmi. Ez még mindig jobb, mintha nem vennék észre, bármi lehet és nem mindig csak az a betegség, amit mi látunk és nem mindig csak az a betegség, ami fáj.

R.: - Mi tapasztalt doktor úr ezeken a szûrõvizsgálatokon, hogy nagyon sok olyan eset van, amikor fel kell hívni valamire a szülõk figyelmét? Amikor elsõként ezeken a szõrûvizsgálatokon vesznek észre valamit?

-dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos:  Mielõtt a kérdésre válaszolnék, hadd mondjam el azt, hogy az iskolaorvosi hálózattal, a gyerekorvosi hálózattal egyáltalában az egészségügyi ellátással kapcsolatban hogyha véleményt alakítunk ki, akkor nem lehet az ország egészére vonatkozó véleményeket kialakítani. Én ezt az egyik legfontosabb kérdésnek tartom. Borzasztó nagy különbségek vannak az ország különbözõ területei között. Nem mindegy az, hogy egy gyerek kitûnõ szociális helyzetben lévõ esetleg túldajkált, túlajnározott környezetben nõ föl és esetleg több gyerekorvos ugrál körülötte, vagy pedig valahol az utolsó gyerekorvostól 15 kilométerre nevelkedik és éli az életét. Mindenféleképpen különbséget kell tenni ezek között. Az a gyerek, amelyik rendszeresen a szülõvel együtt háromhavonta fogorvoshoz jár, ott valóban nincs indoka annak, hogy akkor még közben valamikor egyszer megnézze a vagy akár kétszer egy esztendõben az iskola vagy az óvodafogászat, mert nem fog találni semmit se. De hát sajnos nem ez a jellemzõ. Én úgy gondolom, hogy nagyon-nagy föladata és nagyon hasznos föladatai vannak úgy az iskola, mind az óvoda ellátásnak. Különösen a szociálisan kicsikét vagy jobban hátrányos helyzetben lévõ gyerekeknél. Én még azt is hozzátenném, lehet, hogy ezért egy-két kolléga, vagy sok kolléga meg fog haragudni rám, én nem bánom, ha az én általam ellenõrzött gyereket egy másik kolléga mint iskolaorvos megnézi. Mert hogy mondjam, ez olyan, mint amikor az ember a saját gyerekét nevelgeti. És egyszer eljön hozzá a valamelyik nagybácsi, aki tõlük ötven vagy száz kilométerre lakik és azt mondja, hogy te, hát ennek a gyereknek a mellkasa nem olyan, mint - és az ember döbbenten ránéz és a mindennapi látás miatt valóban nem vette észre, hogy ez valahogy nem egészen olyan, mint amilyen a gyerekek általában lenni szoktak. Van egy ilyen szûrõfunkciója is az iskolaorvosnak, amit talán kár elveszíteni. És itt megint viszont a szabályozás körül vannak problémák, hogy nagyon nehéz ezt rendszerbe foglalni.

dr.Sz.I.: - Olyan értelemben, hogy minden gyereket, minden esztendõben és sorozatosan arra végig vizsgálni, hogy piros-e a torka? Lehetne még egy pár ilyen példát mondani, hogy a tüdeje fölött nincs-e valamilyen zörej vagy a szívvizsgálat is, szóval, hogy túlzásba ne essünk azt akarom mondani, hogy ne váljon a mindennapi életnek a nyûgös rutinjává az iskolaorvos számára sem a gyerekeknek a folyamatos vizsgálata. Meg kell egy nagyon jó szûrõprogramot csinálni, hogy háromévenként vagy négyévenként nézzék meg a szívét, csak találomra mondok számokat, tehát ezzel nem irányt akarok én szabni semminek sem, hogy legyen kétévenként vagy háromévenként ellenõrizve valamilyen úton-módon a szeme, de lehet, hogy ötéves ez a periódus, ezt nem nekem kell meghatározni, vagy idõnként legyen megnézve.

dr.Sz.I.: - Igen, legyen eldöntve, de ne legyen túlzásba víve. Ha minden esztendõben mindent végig kell vizsgálni, akkor ebbõl egy favágás lesz és akkor ugyanolyan valószínûséggel nem éri el a célját a vizsgálat, mintha nem csinálnánk semmit.

dr.Sz.I.: - Ha ez így történik, az hiba. Azért mondom, hogyha ez így történik, mert arról viszont nem tudunk, hogy az a gyerek, aki folyamatosan esetleg kéthavonta vagy negyedévenként a gyerek háziorvosánál megjelenik és egy folyamatos jó kapcsolatban és ellenõrzésben nevelkedik gyerekorvosi szempontból, ott nem az történik-e hogy az iskolaorvos fölfedez valamit, például egy zörejt a szíven, amirõl a háziorvos már régesrégen tud, sõt talán már ki is vizsgáltatta. Még az is lehet, hogy valamikor gyerek-kardiológusként is szerzett valamilyen képesítést és úgy lett háziorvos, még az is lehet, hogy a gyerek általános fejlettségi állapota alapján meg egy néhány kiegészítõ vizsgálat alapján már régen eldöntötte, hogy ez nem olyan zörej, ami miatt ultrahangot és gépcsodákat kell igénybe venni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy ez a gyerek egészséges. A lényeg az az, hogy egy ilyen figyelemfölkeltés megtörténjen és utána még egyszer legyen a háziorvosnak a figyelme fölhíva arra, hogy itt lehet, hogy van valami. Ha ezt alaposan végiggondolta az illetõ háziorvos jó régen ismerve a gyereket és úgy dönt, hogy talán még sincs szüksége erre a külön szakorvosi vizsgálatra, ez talán nem olyan nagyon-nagy baj. Én megint azt gondolom, lehet, hogy ez túlzott optimizmus a részemrõl, hogy egy ilyen figyelmeztetést kap az ember, mint háziorvos, akkor az esetek nagy többségében örül, hogy más is odafigyel, nemcsak õ vagy legalábbis így kellene lennie. És a másik az az, ha valaminek a gyanúja fölmerül és nem vagyok százszázalékos abban, hogy azt a gyanút én kizárhatom, akkor mégiscsak engedem, hogy megtörténjen, vagy adok további javaslatot arra, hogy menjen el a szakorvoshoz és a több szem többet lát alapon és ugye annak az alapján, hogy amit elmulasztunk a gyerekkorban, az késõbb borzasztó nehezen pótolható. Mindig beszélünk megelõzésrõl, prevencióról. Na most a prevenciónak a gyerekkorban kell kezdõdnie és azután, hogy a legcsúnyább és veszedelmesebb fertõzõbetegségeken azt lehet mondani, hogy már túljutottunk, a krónikus betegségek nagyon jelentõs részét kézben tudjuk tartani, a következõ lépés föltétlenül az, hogy korán tudjunk arról, hogy egy cukorbetegség kezdõdik, korán vegyük észre azt, hogy a gyereknek magas vérnyomása van, próbáljuk meg befolyásolni az étkezési szokásait, hogy ne kövéren érkezzen meg 18 vagy 20 esztendõs korába, mert borzasztó nehéz ott már változtatni az étkezési szokásokon meg az életmódon. Nem a szépség a fontos, az egészségesség, hogy ne hordozzon az élete folyamán végig 20, 30,vagy 50 kiló súlyfölösleget.

Robi: - Középsõ csoportosban oviban vettem észre, hogy dundibb vagyok akkor csúfoltak. És amikor elsõs voltam, akkor már kezdték abbahagyni.

Robi: - Daginak, meg ilyen van ez a digidagidaganat, úgy is hívtak. Digidagidaganat, kergeti a halakat, de a halak ügyesek, digidagi elesett. És ez nagyon bántott.

Robi: Nem sírtam ezért, eleinte még észre se vettem, mert a hátam mögött mondták.

Robi: - Igen.

Robi: - Visszacsúfoltam, hogy csontkollekciók, meg ilyeneket.

Robi: - Ott már nem. Nem. Akik bántottak, azok lettek az osztálytársaim és velük összeismerkedtem és most az egyik nagyon jó barátom.

Robi: - Néha igen, néha nem. A futásban az elõzõ osztályfõnököm még le is állított, hogy kifújjam magamat, mert lehet a súlyom miatt nem bírtam az iramot. A többiek nagyon gyorsak és akartam azt az iramot tartani.

Robi: - Igen és akkor vettem észre, hogy ehhez nagyon fáradok.

Robi: - Igen.

Robi: - Semmit, csak a combomon éreztem, hogy fájt egy kicsit, de azután meg rájöttem, hogy ez azért, mert izmosodik a lábam. És mikor attól, hogy dagadt voltam, attól még nagy volt az erõm.

Robi: - Igen, egy fejjel magasabb vagyok a többieknél.

Robi: - Igen.

Robi: - Igen, mostanában szoktam sokat biciklizni és most már fogyókúrázom is és jól érzem magamat az utóbbi idõkben, mert aki a szomszédom, azzal most már együtt járok iskolába, amikor megyek le, akkor se vagyok egyedül.