- 6 éves volt február végén.

- Hát ez egy jó kérdés. Errõl szólnak most a család beszélgetései esténként, ugyanis ez szerintem egy nagyon nehéz döntés és ez hosszú távra meghatározhatja a gyerek életét is.

- A családban is megoszlanak a vélemények. Ugyanis van egy nagyobbik fiúnk, aki hat és félévesen ment el iskolába, õ áprilisban született, õ is tudott ugyanúgy, mint a kisebbik fiam, ismerte a nyomtatott nagybetûket, össze tudta olvasni, le tudta írni, tehát róla is egyértelmûen az volt a vélemény akkor, hogy õ menjen mindenféleképpen iskolába. De volt néhány olyan tulajdonsága, illetve van is, mert ez a mai napig is megmaradt, ami bizony az iskolában számára nagyon-nagy hátrányt jelentett. Például nagyon lassú volt mondjuk az öltözködésben vagy a manuális munkákban és hát ezt nem gondoltuk, hogy ez az iskolában milyen fontos tulajdonság.

- Õ elment iskolába hat és fél évesen és én úgy éreztem akkor és a mai napig úgy érzem, habár a bizonyítványa jó, tehát nem a jegyekbõl, hanem más dolgok miatt úgy érzem, hogy õ hátrányban volt azért, mert hat és félévesen került iskolába.

- Nagyon nehéz dolog ez. Azért is nehéz, mert én tanító is vagyok, pedagógus is vagyok, tehát egy kicsit meghasonlott állapot ez, mert nem a gyerekben kételkedem, nem az õ tulajdonságaiban, hanem pontosan tudom azt, hogy milyen hatalmas nagy a tananyag, milyen követelmények nehezednek a gyerekekre. Tudom azt és tapasztaltam szülõként is, pedagógusként is, hogy sajnos nagyon sokszor a tananyag nem a gyerekek életkorához alkalmazkodik, a tanító néni kénytelen hatalmas nagy tananyagot elsajátíttatni a gyerekekkel. Rendkívül kevés idõ marad a gyakorlásra, általában elég sok a házi feladat. Még az is elõfordul, hogy bizony az a gyerek, aki eddig az óvodában úgymond egészségesen élt és levegõzött mindennap kellõ mennyiségben, az ahogy iskolás lesz, nincs idõ a játékra, nincs idõ a levegõzésre és nem biztos, hogy olyan nagyon egészségesen fejlõdhet tovább.

- Az óvónõk szerint iskolaérett és bennem mégis van kétely és egy kicsit szorongok.

- Úgy érzem, hogy a rugalmas iskolakezdés miatt most már nem hat és fél, inkább hét év körüli gyerekek kerülnek be az iskolába és fõleg ez a tavaszi gyerekeknél, tehát a március, áprilisi és fõleg ugye a fiúknál fordul elõ és én úgy érzem, hogy egy hét és féléves fiú nem veheti fel a versenyt azokkal a gyerekekkel szemben, akik hét és félévesen kerülnek be az iskolába, nem okosságban gondolom én ezt, hanem kötelességtudatban, monotónia tûrésben, mert bizony mindennap le kell majd ülni.

- Félek tõle, hogy ezt én még most nem tudom igazán jól megítélni.

- Az óvónõk ítéletét tulajdonképpen elfogadom, az is egy vélemény, de nem biztos, hogy most minden olyan tulajdonságára fény derül az óvodában, ami az iskolában majd szükséges lesz.

- Miután van egy nagy testvére, ezért ugye egyrészt szeretne õ is nagy lenni már és szeretne õ is iskolába járni, vonzza valami, ami új, ami más, tulajdonképpen nem tudja. hogy mi az, amire vágyakozik, de ott van a másik oldal is, hogy látja azt, hogy bizony a nagy testvér hazajön az iskolából és le kell ülni tanulni és bizony ez mindennapi kötelesség és nehéz kötelesség és sokszor akkor is csinálni kell, mikor nincs kedvünk hozzá, tehát vonzza és taszítja is az iskola, azt gondolom.

- Van egy 6 éves kisfiam, akinek õsszel iskolába kellene menni és szeretnék kérni egy olyan címet, ahol iskolaérettségi vizsgálatot végeznek.

- Nálunk még nem, de nincs is se pszichológus, semmi, ez egy falusi óvoda és az óvónõ keresett nekem egy pszichológust, ott voltunk, de én õvele nem vagyok megelégedve, tehát ha én nem kérdezem, õ nem mond semmit.

- Hát most semmiképpen. Hát õ eddig nem is rajzolt, most elég sokat foglalkoztunk vele már az õsszel, tehát most a keze ügyesebb, de õ magától még mindig nem ül neki rajzolni.

Ha kipöttyözöm neki, akkor mondjuk összeköti a vonalakat, de õ magától nem rajzol.

- A beszéde? Hát egy éve teljesen tisztán tud mindent mondani, de most sokszor elfeledkezik magáról és akkor selypeg. De ha rászólunk, ki tudja mondani.

- Decemberben lesz 6 éves és elvileg menni kellene neki.

- Hát nem tudom, még valahogy én sem tudom magamban ezt hova tenni.

- Nem, õ nagyon szeretne menni, tehát õ úgy készül, hogy õ megy.

- Én még nem tudom, hogy menjen-e vagy mégse.

Csabay Katalin a Beszédvizsgáló Országos Szakértõi Bizottság igazgatója: - Valószínû, én is úgy gondolom. Egyébként is a törvény lehetõséget biztosít arra, hogy ez a kisfiú 7 éves 10 hónapos koráig maradhat óvodában.

Cs.K.: - Ezt kérheti az édesanya. Na most az iskolaérettség eldöntése az mindig a nevelési tanácsadóknak a hatáskörébe tartozik, tehát bizonyára valamelyik nevelési tanácsadóhoz tartoznak ott helyileg, ott kéne megkérdezni, hogy mi a véleményük. A gyerek, hogy szeretne iskolába menni, az mindig attól függ, hogy mi hogy motiváljuk. Mert ha azt mondom a gyereknek, hogy hú te már jövõre iskolás leszel, veszünk neked táskát, tolltartót, akkor biztos úgy érzi az anyuka, hogy persze, nagyon szeretne menni. De ha azt mondja neki, hogy hú, milyen jó neked, mert még maradhatsz az óvodában és még játszhatsz egy évig, akkor a gyerek annak fog örülni. Örüljön annak, a gyereke még óvodában lehet egy évig, mert ettõl nem évvesztes, hanem évnyertes lesz a gyereke.

Cs.K.: - Ennek a kisfiúnak én így látatlanban gondolom. Azt hiszem, hogy azokat, amiket az édesanya mond, tehát ha õ nagyon sokáig ilyen elhúzódó beszédhibás volt az azt is engedi következtetni, hogy lehet, hogy ugyan már a hangokat többé-kevésbé tisztán ejti, de még a beszédhang megkülönböztetõ képességre nem maradt a gyereknek érési ideje. Tehát azt jelenti, hogy a hallási figyelme még nem olyan differenciált, nem olyan finom, hiszen õ 5 éves koráig azokat a rosszul, torzul képzett hangokat hallja vissza. Ez az egyik. A másik, hogyha a gyereknek a kézügyessége az úgy mondjuk, hogy a praktikai készsége nagyon gyenge, azt is inkább célszerû lenne fejleszteni.

Cs.K.: - Nem, semmiképpen sem. A legnehezebb grafikai kivitelezési forma ebben az életkorban, amikor a gyereknek görcsössé lelassítjuk az írás - idézõjelben - tempóját, tehát a vonalvezetési tempóját azzal, hogy neki pontokat kell összekötnie, tehát mindenféleképpen a lendületes satírozó levegõben, majd puha zsírkrétával nagy felületek színezésével szinte firka szinten, a kezeiknek önbizalmat adni és majd a legeslegvégén lehet csak azt, hogy a gyerek, de akkor sem pontokat kötni, tehát nem egy minõségi, hanem egy technikai kivitelezésû színezõ feladatokat adni a gyereknek.

Cs.K.: - Igen.

Cs.K.: - A Beszédvizsgáló Országos Szakértõi Bizottságban azokat a gyerekeket szoktuk megnézni, akiknél valamilyen, a beszédfejlõdés terén valamilyen akadályozottság van. Ha a gyereknek késik a beszédfejlõdése, ha a családban elõfordult olyan, akinek szintén megkésett a beszédfejlõdése, ha nagyon sokáig helytelenül képezte a hangokat. Na most ez alatt azt értem, amikor egy hangot egy másik hanggal cserél. Például a lámpa helyett azt mondja, hogy jámpa. Vagy a zöngés mássalhangzókat annak zöngétlen párjával helyettesíti, hogy a gyereknek, nagyon elkent, nagyon monoton a hangszíne, beszéde, vagy hogyha nagyon sivár, szegényes a szókincse, tehát nem tud gyûjtõfogalmak alá rendezni vagy nem tud megfelelõen grammatikailag egy egyszerû mondatot mondani, vagy képrõl mesélni. Ezek feltétlenül arra jelzések, hogy a gyereknek a verbális készségével egy kicsikét probléma van. Természetesen a beszédhibán kívül nagyon sok úgynevezett ilyen részképesség gyengeség van, ami ahhoz vezethet, hogy a késõbbiek során az olvasás, írás, számolás terén valamilyen nehézsége akad a gyereknek. Ezt úgy szoktuk hívni, hogy tanulási nehézség, veszélyeztetettség.

Cs.K.: - Természetesen. Általában perspektivikusan azt mondjuk, hogyha megkapja a gyerek a fejlesztést, tehát nem az, hogy most fölmentettük és ott marad az óvodában még egy évet és semmi nem történik vele, hanem valóban megkapja azt a fejlesztést, a téri tájékozódásnak a fejlesztését, a ritmikus egymásutániságnak a kódolását, hallás, látás útján, rajzoló grafikai készségnek a fejlesztését, ha a szókincs bõvítés megtörténik, az emlékezetfejlesztés megtörténik, akkor sokkal könnyebb lesz a gyereknek majd. Nyilvánvaló, ha már tudja, hogy balról jobbra kell mindent mutatnia, látnia, ahogy majd ugye az összeolvasásnál lesz, ahogy majd az írásnál, akkor könnyebben fogja teljesíteni az iskolát. Természetesen mindig azt tanácsoljuk ezeknek a gyerekeknek a szüleinek, hogy olyan iskolát válasszanak a gyereknek, ahol lassú tempóban hangoztató, szótagoló olvasás tanítással indítanak elsõ osztályban és különösen, ahol élnek azzal az új törvényi lehetõséggel, hogy az elsõ osztályt két év alatt lehet elvégezni, egy úgynevezett nulladik osztály, amikor a készségfejlesztés elõkészítés történik és aztán az elsõ osztály, ahol konkrétan a betû, olvasás, számolás tanítása.

Rick Istvánné tanítónõ: - Én ezt a kérdést úgy fogalmaznám, hogy iskolát vagy tanító nénit válasszanak a szülõk. Ugyanis az én véleményem az, hogy az iskola az egy szó, egy fogalom, egy dolog, ami tárgyakat, különbözõ dolgokat foglal magába, az iskola igazán azoktól a személyektõl lesz élõvé, akik ott az iskolában vannak. Természetesen a gyerekektõl, akiket oda beíratnak és azoktól a pedagógusoktól, akik ott dolgoznak. Ezért mindenképpen nagyon fontos annak az embernek a személye, akivel elõször kapcsolatba kerül a gyermek. Az a személy azt gondolom a meghatározó.

R.Iné.: - Az iskolák ma már egy kicsit másképp gondolkodnak, mint talán néhány évvel ezelõtt és nyitnak az óvodák felé, több lehetõség is van, ahol a szülõvel találkozhat. Például az óvodákban ilyen jellegû szülõi értekezleteket tartanak és a legtöbb iskola az lehetõséget ad arra is, hogy a szülõ akár a gyerekkel együtt bemenjen az iskolába és azzal a tanítónõvel találkozzon, illetve az iskolákban arra is van lehetõség, hogy akár óvódás csoportokat a tanítónõ, a leendõ tanítónõ a saját osztályában fogadjon és megnézhessék a gyerekek azt, hogy mi történik az iskolában, hogyan tanulnak ott a gyerekek, illetve nyílt napokat szerveznek, ahova akár a szülõt egyedül, vagy a szülõt a gyerekkel várják a pedagógusok és a szülõ is megnézheti a tanító nénit, láthatja tanítani az órán.

R.Iné.: - A legtöbb iskola, akinek számít az, hogy milyen munkát, milyen munka történik az iskola falain belül, az hogy így fogalmazzak ad erre és ad lehetõséget egy ilyen találkozásra, vagy kielégíti ezt a fajta szülõi igényt.

R.Iné.: - Ezek után talán már nem zsákbamacska, hiszen itt nem lehet megismerni végül is teljességében egy embert, de benyomásokat lehet szerezni róla és az elsõ benyomások, azok sokszor meghatározóak és azért senki sem tud más lenni, mint amilyen valójában önmaga. Egy ilyen nyílt napon nem igazán azt kell figyelnie egy szülõnek, hogy most ott szabályosan és pontosan történik-e a tanítás. Egy ilyen nyílt nap az lehetõséget ad arra, hogy megnézze, hogy hogyan teremt kontaktust a tanítónõ a gyerekekkel, bizonyos helyzeteket hogyan kezel le. Ha ilyen szemmel nézi, akkor el tudja dönteni, hogy az a fajta tanítói magatartás, az jó-e az õ gyermekének vagy sem.

R.Iné.: - Szorongani semmiképpen sem kell, hiszen a szülõ magatartása az mindig kihat a gyerekre. És hogyha a gyerek azt látja, hogy a szülõ szorong, az anyu vagy az apu fél, akkor õ is félni kezd és egyáltalán nem hozza az iskolakezdés azt, amit tulajdonképpen jó volna, hogyha hozna, vagyis azt, hogy ott jó dolog történik a gyerekkel, ott, hogy is fogalmazzak, kitágulnak a kommunikációs lehetõségei. Hiszen mivel eddig óvódás volt, nem tudott még írni, olvasni a kommunikációnak csak egy vagy két formáját használta, a beszédet, a rajzot a különbözõ metakommunikációs jeleket és az olvasással, írással egy újabb lehetõség nyílik meg a számára és a szülõ is így közelít efelé és a gyereket ebbe az irányba tereli, akkor egészen biztos, hogy várni fogja a gyerek, hogy iskolába mehessen és arra számít, hogy ott olyasmi történik vele, olyasmit tanul, amitõl õ több lesz és mindennap, amikor az iskolából hazamegy, akkor valamivel gazdagabb, valamivel több lesz. Valami olyasmit él meg, ami addig még nem történt vele. És azt gondolom, hogy elsõ osztályosnak lenni az egy fantasztikusan jó dolog, sõt elsõ osztályos tanítónõnek is fantasztikusan jó dolog lenni, hiszen a pedagógus pályának az egyik legszebb része, mert semelyik évben nem élheti meg az az ember azt, amit az elsõ évben megélhet, hogy bekerül a gyerek az iskolába, aki gyakorlatilag még nagyon kevés dolgot tud és egy év vagy kilenc, tíz hónap elteltével egy olvasó és író ember lép ki az iskola kapuján.

- Kristóf egy alapítványi iskolába jár, egy alternatív alapítványi iskolába. Öt évvel ezelõtt még nagyon gondolkodtam azon, hogy válasszam-e az alternatív iskolát vagy pedig maradjak meg a hagyományos mellett és az akkori kétségeim azért még egy-két éven keresztül elkísértek. De most már, hogy a Kristóf ötödik éve idejár ebbe az iskolába, hát maximálisan mondhatom, hogy nagyon megérte. Nem kell nap, mint nap stresszesen indulni, nem kell itthon görcsölni, hogy uristen! esetleg valami nem úgy megy, ahogy õ elképzeli, mert õ egy eléggé maximalista gyerek és mindent maximálisan szeretne magából kihozni. Az öt év alatt eljutottunk arra a szintre, hogy a maximalizmusát nem az iskola kényszeríti ki belõle, hanem belülrõl kicsikarja magából, nem bántam meg, hogy ide hoztam a gyereket.

- Hát dehogynem, nagyon féltünk. Nap, mint nap tényleg itthon is az volt a téma, hogy mi lesz, hogyha a gyerek nem tanul meg olyan szinten mondjuk olvasni, számolni, egy-két évig ezek a kétségek úgy meg is voltak bennem. De a gyerek nem attól fogja jobban tudni a matematikát, hogy naponta megcsinál mondjuk száz összeadást vagy száz kivonást, hanem attól fogja jobban tudni, hogyha a lényegét megérti a gyerek. Az a fontos, hogy az alapokat gyökereiben nagyon jól megtanulja. Ez az iskola arra is jó, hogy a természetes érési folyamatot, amin minden ember keresztülmegy hagyja a maga útján kifejlõdni és a gyerek akar olvasni, mert nem erõltették, minden olyat akar, amit egy hagyományos általános iskolában elvárnának a gyerektõl és emiatt nem félek, mert mindez belülrõl jön és nem ráerõltetik, hanem a saját énjévé válik.

- Az elején azért segíteni kellett. De nagyon érdekes, hogy egy olyan két-három év múlva már tudott önállóan is tanulni. A nyelveknél annyiban kell neki segíteni, hogy ha azt kéri, hogy mondjuk én egy kis dolgozatot írassak vele azért, hogy õ biztos legyen abban, hogy õ annyira megtanulta, amennyire õ akarta, tehát benne van ez a belsõ kényszer, hogy õ mindenképpen meg akarja csinálni.

- Lexikálisan nem tud annyit, viszont a képességek úgy fejlõdnek benne, hogy biztos vagyok benne, hogy nem 12 éves korában, hanem mondjuk 18-20 éves korában bõven túl fogja szárnyalni azokat a gyerekeket, akik az iskolarendszertõl csömört kaptak. Sokkal többre lesz képes, mert ez az érdeklõdés, ez belülrõl jön és nem kívülrõl erõltetik rá.

- Hogy itt például a készség tárgyak ugyanolyan rangban vannak, mint a közismereti tárgyak. A kézimunka, a rajzolás, és a zene ugyanolyan fontosságú, mint mondjuk egy matematika. Ezek a tárgyak azok, ahol a gyerekek egymást is tudják segíteni. Ezzel is egymáshoz közelebb kerülnek, hogy jobban tudják tolerálni azt, hogy a másik esetleg egy kicsikét gyengébb vagy ügyetlenebb. Nem jön ki annyira a különbség az emberek között, mint egy hagyományos iskolában, ahol az osztályzatokkal is meg van bélyegezve a gyerek.

- Nincs osztályzás, ami furcsa volt az elején, mert mi, akik ugye hagyományos iskolába jártunk, mi azt hisszük, hogy az osztályzás az húzza az embert. De legalábbis az én gyerekemnél nem probléma az, hogy nem osztályozzák õket. Értékelési rendszer most már ötödik osztályban van, tehát százalékok alapján értékelik õket, annyira nem törõdve, mintha mondjuk bevágnának egy egyest.

- Azok a tanárok, akik itt tanítanak, azok ezt a szemléletet vallják, hogy az élet az nemcsak a tévézésbõl, nemcsak a számítógépezésbõl áll, létezik a zene, létezik azért a természet, a gyerekeknek a zöme elfogadja és a szülõknek is a zöme elfogadja. Mi szülõk azért vittük ebbe az iskolába, mert egy kicsivel mi is talán másképpen gondolkodunk, mint azok, akik nem ide hozták. Kristóf példaképének tartja a tanárát.

- Nemcsak általános iskola, hanem gimnázium is mûködik az iskolában lehetõség van arra, hogyha a nyolc osztályt itt elvégzi, akkor utána gimnáziumi tagozaton tanuljon tovább. A gimnáziumi tagozat az 5 éves és lehetõség lesz arra, hogy jobban beleássa magát azokba a dolgokba, amik õt még jobban érdeklik és szerintem majd a gimnázium vége fele fogja tudni eldönteni, hogy õ igazából mi akar lenni.

- Elég jól segítik a tanárok a mi munkánkat, tényleg egy emberszeretõ és harmonikus gyereket szeretnének nevelni. Tulajdonképpen az életben az a cél, hogy az ember boldog legyen, az a lényeg, hogy õ tudja azt, hogy mit akar, hogy el tudja dönteni 18-20 éves korában, hogy õ mi szeretne lenni és hogy hogyan akarja leélni az életét. Az egész iskolának és az egész itteni nevelésnek az a lényege, hogy a gyerekek a saját boldogulásuk érdekében meg tudják oldani azokat a problémákat, azokat a feladatokat, amik jönnek nap, mint nap.

- A mûsort Katalutsó Andrea, Sándor Kata, Uhrin Csaba és Horváth Ida készítette.