- A nagymamám az mindent megtesz, amit én kérek, például mikor akarok sütni akkor, nagyon ritkán, azt meg szoktuk tenni és ha pudingot akarok csinálni a nagymamával, akkor azt is ott szoktuk tenni ha van pudingpor.

- Meggyespitét, almáspitét, akkor olyat, ami apának is ehetõ, mert neki külön, lisztérzékeny, liszt kell és ezért olyan liszt, rizslisztbõl kell csinálni. Én gyúrni szoktam, amikor már a nagyi a nagy részét meggyúrta és akkor úgy egy picit még gyurmázom.

- Betoljuk a sütõbe és olyan 15-20 percig hagyjuk ott a sütõben.

- Nem, nem szokott így. Beszélgetünk meg tervezek valamit.

- Hát a Legóvároshoz.

- Igen. Úgy leül a szõnyegre és nézi a Legóvárost, én meg építek, de azért néha õ is segít. Olyan formát keressen, ilyen formát keressen, akkor azt segít megkeresni, mint például csütörtökön. Az egyik csütörtökön eljött hozzánk délután és egy óriási nagy darab formát nem találtam és õ találta meg.

- Nem. Nem furcsa, mert aranyos meg kedves.

- Van egy ilyen mikádójátékunk és avval szeretek. Van egy olyan 8 szögû amibõl 32 van.

- Igen.

- Meg van egy labirintus.

- Hát nagyon ritkán.

- Szoktunk menni színházba, operába.

- Igen.

- Igen. Megnéztük egyszer még karácsony elõtt egy picivel akkor azt a nem magyar elõadást.

- Karácsonyi dalokról. Ott már elõre ott volt a karácsonyfa. Olyan kis vidám is volt, meg szomorú is. Láttuk a Diótörõt, az nagyon érdekes volt.

- Mert anyunak, apunak nincs idõ rá, meg azért mert állandóan van otthon dolgoznivalójuk.

- Hát nem annyira, mert reggel valahánykor elindul és délután 3-ra hazaér.

- Majdnem mindig.

- Igen.

- Hogy menjünk el utazni és akkor el szoktunk menni a villamossal, az 1-essel a Lágymányosi hídig, akkor el szoktunk menni a 86-ossal.

- Többet át szoktunk szállni, meg látunk sok jármûvet, meg ilyeneket.

- Hát hogy ez mi, az mi és akkor azokat én megtudom, de már nagyon sokat tudok, de hát az olvasást azt magamtól tanultam meg.

- Elõször a címeket olvastuk el egy mesekönyvbõl és akkor úgy egyszerûen csak úgy elkezdtem olvasni.

- Hát a betûket azokat már nagyon régen tudtam, de az olvasást azt csak ilyen 5-6 éves koromban tanultam meg, de hát már sokkal nagyobb dolgokat csinálunk.

- Igen. Ha odamegyünk anya egyeteméhez vagy a szomszéd egyeteméhez és akkor azt mondja, hogy nézd, ez Marika egyeteme, és akkor anya egyeteme és akkor így.

- Például ilyen párnacsatát szoktunk játszani. Szoktunk ilyeneket, hogy viccelõdünk meg ilyeneket, hogy ilyen kis trükköket, hogy például megyünk el valahova. Mint például tegnap jöttünk az óvodából a nagymamával és akkor játszottunk. Mindig mikor megyünk el valahova, hogy becsapom a nagymamát, hogy nézd már nyílik a kapu mert motoros és közben megnyomom a kapunyitót és azért nyílik ki csak. Szoktunk óriásiakat kacagni. Például a Legyen Ön is milliomosban tegnap elõtt az a fickó az tök jó volt.

- Igen. Például egy ágyban ketten alszunk vagy hárman, mert az a kismackó is ott alszik. 6-7 között kérem a kakaómat.

- Azért mert mindent megtesz, de apa is meg anya is mindent meg szokott tenni, ha nagyon jókat kérek.

- Szerintem azért, mert én is nagyon szeretem õt és ezért õ is szeret nagyon engem.

- Sajnos nekem már meghalt a nagymamám. Picike voltam. Annyit tudtam meg, hogy bekerült a kórházba, mert a lába, elesett és nagyon megdagadt.

- Kék szeme volt, néha szemüveget hordott, fehér õsz haja volt. Mindig piros rúzst használt, festette magát és ilyen kék szoknyában, szandálban volt. Tanított, foglalkozott velem, vigyázott rám.

- Kényeztetik a gyerekeket, több mindent megengednek. Foglalkoznak a gyerekkel. Amikor a szülõk nincsenek akkor õ mindig otthon van. Elmondhatod a gondjaidat. Sokkal engedékenyebb.

- Azt, hogy akár idõsek vagyunk, akár nem, legyünk mindig ápoltak, ne nézzünk úgy mint egy madárijesztõ.

- Szomorú voltam. Akkor még nem úgy gondoltam, hogy véglegesen eltávozik tõlünk, ezt nem így fogtam föl. Azt gondolom, hogy a lelke felmegy a mennybe. Sajnálom, hogy nem látta, hogy felnövök. Én sok mindent tanulhattam volna és kérdeztem volna tõle, de most már nem tudom megtenni.

- "Kedves Vendég a háznál szerkesztõsége! Olyan gondom szeretném megosztani Önökkel, amely lassan három éve gyötör. Szerencsére nem egészségügyi probléma, sokkal inkább lelki. Van két kisfiam. Az egyik hároméves, a másik 21 hónapos. A környezetünkben elég sok gyerek van és mindegyiknek van nagymamája, van akinek három is. Nekünk ilyen szempontból nagyon nehéz. Az én édesanyám sajnos régen meghalt, pedig igazán csodálatos nagymama lett volna, hiszen édesanyának is az volt. A férjem édesanyja 300 kilométerre lakik tõlünk. Eddig egyszer tudtuk elhozni, de kijelentette, hogy õ otthon érzi legjobban magát, így hát rá sem számíthatunk. Én mindkét nagymamámat ismertem és tudom magamról milyen nagy kincs. Édesanyám anyukája még mindig közöttünk van szerencsére. Sajnos már õ is 80 éves, de õ az egyetlen rajtunk kívül, aki igazán szereti a gyermekeimet. Õ is nagyon messze lakik, körülbelül 6 órás út ötszöri átszállás. De ha van ereje néhány napra eljön hozzánk. A gyerekek rajonganak érte. Annyira szeretném, ha találnánk egy pótnagymamát, aki igazán szereti a gyerekeket, aki szeretne unokákat, de nem adatott meg neki. Mi pedig szeretnénk egy nagymamát, akit vendégül láthatnánk, akit szerethetnénk. Olyat akinek hiányzik a vidám, bensõséges hangulatú család, aki szeretne hozzánk tartozni. Nekünk rokonaink sincsenek a közelben. A távoliakat pedig egyáltalán nem érdekli a sorunk. Az alatt a néhány nap alatt, amit együtt töltünk inkább nevelni, fegyelmezni akarják a gyerekeket nem pedig szeretni - tisztelet a kivételnek. Pedig igazán csodálatos fiúcskák. Nekünk végtelenül sok örömet szereznek. A nagyobbik igazi mûvészlélek, ha valami ritmust hall azonnal táncraperdül, fest, rajzol, olvas, nagyon szereti a könyveket és majd kicsattan a boldogságtól, fõleg ha zenét hall. Szinte mindig mosolyog. A kicsi fiam maga a racionalitás. Olyan kristálytisztán és logikusan gondolkozik, hogy sokszor engem is ámulatba ejt. Szó mi szó azt gondolom, hogy nagyon aranyosak, kedvesek a gyermekeim és fáj a szívem, hogy alig van valaki ebbõl a sok örömbõl részesülhetne, amit a kicsik tudnak adni. Itt tátong egy nagy ûr, a nagymama hiánya. Nagypapára már legmerészebb álmaimban sem merek gondolni, pedig egy igazi kedves nagypapát is szívesen fogadnánk. Nagyon szépen kérem, ha tudnak segítsenek. Nem hagy békén a gondolat, hogy talán egyszer sikerül. Az esetleg jelentkezõknek megadható a telefonszámunk. Köszönettel és tisztelettel T.V."

- Sajnos nincsen.

- Nagyon sok gyerekkel és nagyon szeretem a gyerekeket. Nemrégen vigyáztam egy pici babára, 6 hónapos korától 14 hónapos koráig én voltam vele. Déltõl este 8-ig. És nagyon jól megvoltunk. Ez a kisbaba egy tanítványomnak a kislánya volt. A tanítványom dolgozott, az édesanyja nem vállalta a babára a vigyázást ezért én elvállaltam, mert sajnáltam a tanítványomat és nagyon örülök, hogy elvállaltam mert nagyon sok örömet szerzett nekem azzal, hogy itt volt velem. Igaz, hogy nagyon fárasztó volt.

- Annál több. Annál sokkal több, mert már lehetne unokám. Sajnos ugye nincsen és úgy bántam vele, mintha a saját unokám vagy saját gyerekem lenne. Amikor átölelte a nyakamat hát az egy csodálatos érzés volt és boldog voltam, hogy nekem ez megadatik. Pannikának hívják. Itt tanult meg járni, beszélni. Az elsõ szavakat itt mondta. Ismerkedett a bútorokkal, ismerkedett a ceruzával, itt kezdett el rajzolni. Másztunk együtt a földön, együtt aludtunk délután. Én etettem. Együtt énekeltünk, együtt hallgattuk a skót népdalokat amire elaludt és mindig ringattam.

- Igen, belekóstoltam és nagyon jó volt. Mikor jöttek érte este 8-kor akkor hát volt úgy, hogy sírtam mikor elvitték.

- Sokkal nagyobb a felelõssége a szülõnek és én úgy érzem, hogy amikor az én két gyerekem kicsi volt, akkor állandóan reszkettem, hogy jól csinálom-e a dolgokat. Ennyi idõs korra az embernek már gyakorlata van és hát a felelõsség a szülõé, nem az enyém. A nagymamáé ugye csak az öröm.

- Nem, nem azt jelenti. Minden idegszálával figyel az ember a gyerekre, de valahogy ez olyan csodálatos érzés. A túl nagy korkülönbség nemhogy eltávolítaná a pici gyereket és az idõs embert, hanem inkább összehozza, valahogy jobban közelebb kerülnek egymáshoz, mert azért egy nagymamának már más gondjai vannak. Ugye a nyugdíj az egy biztos pont. Nem kell dolgozni, nem kell rohanni, családot ellátni, gyerekeket iskolába indítani, csak az öröm van a kisgyerekbõl és a kisgyerek is valahogy közelebb kerül az idõs emberhez. A kisgyerekek szeretik az idõs embereket.

- Pannika most 4 éves lesz és óvodába jár. Egész nap óvodában van, de gyakran jönnek ide az egész család és nagyon szeretnek nálunk lenni. Van amikor itt is alszik az egész család és olyankor a Panni kijelenti, hogy én az Éva nénivel alszom.

- Kezdetben olyan volt, hogy játszótárs. Tehát játszottunk együtt. Én is bebújtam a szék alá, bebújtam az asztal alá, sátrat építettünk úgy, hogy a székeket összetoltuk, letakartuk, alábújtunk. Õ mondta mindig, hogy mit csináljak, én meg csináltam. Nem volt könnyû ugye, mert már azért a lábam fáj, de hát nagyon szívesen csináltam vele és õ is boldog volt és együtt énekeltünk, nevetgéltünk, játszótársnak tekintett és én nagyon boldogan vállaltam ezt.

- Mindig megcsinálta. Többször kellett elmondani és mindig szépen, türelmesen, többször és megértette egy idõ után.

- Amikor például ebédeltünk akkor szeretett járkálva enni. Nagyon nehéz volt rászoktatni arra, hogy üljön le és ülve egyen. És ha tízszer kimászott az etetõszékbõl akkor én tízszer szépen visszaraktam és ettünk és állandóan magyaráznom kellett, beszélni kellett, hogy így kell enni és egy idõ után megszokta és szót fogadott. Idõnként kérdezte, hogy Éva így? És akkor én mondtam, hogy igen Panni így.

- Változtak, mint ahogy az egész világ megváltozott körülöttünk. Mindenki tudja, hogy a gyerek olyan amilyen a körülötte lévõ társadalom. Az egész társadalom zaklatott, nyugtalan, rohanó. Ugyanilyenek a gyerekek. Nyugtalanok, rohanók, idegesek, fáradékonyak. Nehéz velük. Nehezebb mint régen.

- Nagyon nagy szükség van a nagymamákra. Most is van az osztályomban egy kislány, aki nagyon nehezen tanul, felzárkóztató osztályból került hozzám és otthon a nagymama foglalkozik vele. A 72 éves nagymamának van egyedül türelme, hogy leíratja vele még egyszer, még egyszer, ha nem sikerül A nagymama az, aki összefogja a családot. Három gyerek van, vigyáz a három gyerekre egész nap, törõdik velük, a leckéjükkel. Nagyon nagy kincs egy nagymama a családban.

- Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy mind a két nagymamám él és nagyon szeretem õket. Képesek értem mindent megtenni. Sõt értem élnek. Ha nincs idõm, megkérem a nagymamámat, õ feladja a leveleimet, fõz nekem, elintézi az ügyeimet amire nincs idom. Hogy ha egyedül vagyok, megkérem õket, akkor rögtön jönnek, bárhová elkísérnek. Amit a szüleimnek elmondok azt elmondom a nagyszüleimnek is. Tabuk nincsenek nálunk, úgyhogy nagyon jó a helyzet családi körben is.

- Hogy ha a nagymamák járnak klubba egy közös program része lehet az is, hogy elvisznek az aktuális kirándulásukra. Az egyik nagymamám különösen szeret utazgatni, fõleg külföldre és sokszor választ engem társául és ezáltal jobban megismerjük egymást, többet vagyunk együtt egy hosszabb úton. Nagyon közel érzem ilyenkor magamat hozzá és nagyon jó.

- Sokszor túlzásba viszik, de én ennek örülök, mondhatni, hogy sajnos ki is használom néha. Felhívom telefonon õket és megkérem õket, hogy amit szeretnék, csinálják meg vagy éppen a nagymama hív föl, hogy mit szeretnék enni. Volt már olyan, hogy mondhatni így, hogy az éjszaka közepén felhívtam és két perc múlva kész volt az az étel, amit szerettem volna. Elmentem hozzá és megterített nekem. Ott is kiszolgált maximálisan. Szalvétát kaptam magam elé, közben megbeszéltük az õ problémáit, éppen az aktuális boltban olcsóbban vette vagy drágábban vette és az emiatt történõ bosszúságok, bárki aki feldühítette. Szerintem a nagymamáim megbíznak bennem és ezt meg tudjuk beszélni és ettõl hangulatos a dolog és amikor nincs otthon és bemegyek az annyira rossz.

- Amikor megpróbáltak abban befolyásolni, hogy milyen alkalomra mit vegyek föl, mit mondjak. Kicsit erõsen festetted ki magadat. Nekem nem ez volt a véleményem, de hát nekik igen. Más ruha illik az alkalomhoz, ilyenekbe próbált beleszólni az egyik nagymamám amit elhárítottam és végül is egy nézõpontra jutottunk és beletörõdött, hogy mégis az én akaratom érvényesül.

- Az a 10 percig számolás az létezik nálunk is és nem szoktunk összeveszni.

- Mindkét nagymamám teljesen modern és ennek a nyitja az is lehet, hogy sokat voltam együtt az édesanyám anyukájával, mivel hogy a szüleim sokat dolgoztak és vele többet voltam.

- Az utóbbi idõben nagyon jó, együtt járnak klubba, segítik egymást. Mi olcsóbb egy boltban, melyik piacra menjünk. Ehhez megvan az idejük, nyugdíjasok. Eljárnak mindenhova.

- Kiskoromban ez még létezõ probléma volt, de most már nem. Próbáltak egymásra, ha lehet így mondani rálicitálni, hogy milyen ajándékot vegyenek nekem. Az egyik nagymamámtól kaptam ajándékot, akkor a másik is próbált ugyanolyan szintû ajándékot adni. Sajnos a nagypapám meghalt, az egyik nagymamám õ már ezt régebb óta megtapasztalta és így segítik egymást, hogy most elment a másik nagypapám és összefognak egymással.

- Elégedettek, csak szerintük kellett volna még egy unoka, úgyhogy minden rám irányul, a középpontban én vagyok, de szerintem maximálisan elégedettek.

- Kíváncsiak voltak mindenre és el lehetett mondani nekik, sõt próbáltak hasznos tanácsokat adni amit vagy megfogadtam vagy nem. Segített, mert megbeszéltük a dolgot és így jobban átláttam a fiúügyeimet.

- Az édesapám szokta ilyen kisebb szerelési mûveleteket elvégezni náluk, de nem szoktak segítséget kérni, próbálnak önállóan a háztartásukban mindent ellátni. A nagy ünnepeket mi együtt ünnepeljük. Õk készülnek süteménnyel, a szüleim pedig fõznek és ez adja meg mindig az ünnep hangulatát, hogy együtt vagyunk, megbeszéljük az ügyeinket és ez annyira kiteljesíti a családot és ettõl összetartó a mi családunk.

- Nagyon sok, fõleg amikor képeket is nézegetünk és ez által minden dologhoz kerekedik egy történet. Jobban megismertem az embereket.

- Számtalanszor sajnos. Megfogadtam, hogy így teszek, ahogy õk elmondták és a tanács alapján, de sajnos nem így alakult a dolog és igazuk lett. Párkapcsolati ügy volt, amiben nekik nagyon igazuk volt. Van olyan barátnõm, ahol a nagymama hiánya gondokat okozott. Másnak kellett, idegen embernek vigyázni rá, nem vették úgy körbe õt és ez úgy nyilvánul meg, hogy a felnõtt kapcsolataiban még mindig azt a nemlétezõ szeretetet, keresi amit a családjától nem kapott meg. Olyan kapcsolatokat köt, ahol kihasználják. Külsõ szemlélõként én is látom, hogy megviseli, tönkreteszi és õ sajnos ezt nem látja.