- A közös vélemények szerintem azok alapvetõen meghatároznak egy barátságot.

- Kettõ-három, persze a haverok jóval több, de az nem olyan barátság. A barát egy olyan személy, akivel bármilyen témában el lehet beszélgetni, tehát én neki olyan dolgokat is elmondok, amit egy havernak például nem, mert egy haver az kiröhögne vagy rögtön elmondaná a többieknek, viszont egy barát az meghallgatja, õ is elmondja az õ ugyanilyen jellegû problémáit és nem mondja el másnak.

- Mindig olyan barátaim voltak, akiket itthon is szerettek. Úgyhogy ilyen probléma nem volt.

- Vannak lány barátaim, barátnõm még nincsen, de a lány barátok inkább ilyen haveri szinten vannak.

- Nem, azt hiszem nem.

- Lehet velük teljesen egyformán bánni, már az olyanokkal akik egyenrangúnak tekintenek engem.

- Azokhoz nem tudok annyira viszonyulni, mert ha õk gyereknek tartanak engem, akkor én meg olyan felnõttnek tartom õket, akihez meg én nem tudok szólni, nekem túl felnõtt.

- Ez egy nagyon hosszú folyamat. Azt hiszem olyan 16 éves kortól kezdõdik ez.

- Nem is túl jól, de nem is túl rosszul. Szerintem ez is a természetes. Egy ilyen nagyon-nagyon haverkodó szülõ az nem jó, mert szerintem egy gyerek és egy szülõ között mindig is kell, hogy legyen valamennyi távolság. Nem túl sok, de kell, hogy legyen.

- Igen, igen. Mindenféleképpen kellenek barátok, mert a szülõ az nem olyan mint egy barát. Az ember az eléggé magányos lenne barátok nélkül.

- Pontosan nem tudnám megmondani, négyen vagyunk igazán jóba. Mindenkivel máshogy. De így négyen együtt most nyár óta.

- Szerintem igazából mi négyen tudjuk igazán megbeszélni a dolgainkat, mi négyen vagyunk lányok, akiket mindenki elfogad és egészen egyszerûen abban, hogy mindannyiunknak el tudjuk mondani az érzéseinket a bánatunkat és mindannyian megértjük egymást.

- Nincs különösebb, de azért szoktak kialakulni párok bizonyos idõszakokra, hogy ki kivel van éppen jóban. Volt olyan, hogy mi ketten voltunk, volt más is.

- Szerintem ez azért jó így, hogy mi négyen vagyunk, mert mindig van más is. Tehát hogy ha most valaki ketten igazán jóban vannak, akkor nekem még mindig ott van a negyedik ember és egyformán szeretjük egymást, mindenkit más, mind a négyen eléggé különbözõek vagyunk és mindig tudom, hogy éppen, ha valami bánatom van, vagy valaminek örülök azt kinek tudnám leginkább elmondani. És ezért jó, hogy négyen vagyunk, és négyen ennyire különbözõek vagyunk, mert mind a hármójukat másért szeretem.

- Talán a legjobb amikor négyesben, de az is jó, hogy vagyunk ketten, hárman is, mert akkor azokat is meg tudjuk beszélni, azokkal kapcsolatos problémáinkat, akik éppen nincsenek ott.

- Hát, így is lehet fogalmazni, de ezt nem kibeszélésnek nevezném, hanem megbeszéljük, hogy ki mit gondol az aktuális problémáról.

- Igen.

- Volt nemrégiben egy ilyen probléma, a negyedik lány, õ a barátjával inkább, minket hanyagolt és nem igazán tudtuk vele a problémáinak megbeszélni és utána ezt elmondtuk neki és õ megértette és ez megváltozott én úgy érzem.

- Nem. Annyira nagyon jó volt, mert egy bizonyos hangulat volt. Ott voltunk négyen és mindenki elmondta, ami a szívét nyomta. És fájt neki és mindenki sírt, de az egy olyan pillanat volt, amikor ezt el lehetett mondani és végül is azért vagyunk így egymásnak, hogy tudjuk egymást kontrollálni mert kimondja, ha nem. Persze valahol ez kibeszélés, de azért kell ez, mert megvárjuk, hátha magától is észreveszi, akkor utalgatunk és ha így se megy, akkor azt mondjuk, hogy na akkor nagy levegõt veszünk és akkor elmondjuk. De akkor ez azért is jó volt, mert akkor nem csak õt rohantuk le és mondtuk meg neki, hogy mi a bajunk vele, hanem õ is elmondta rólunk a véleményét és a másik három embert is kibeszéltük.

- Nem feltétlenül, így hogy négyen vagyunk így ez másképp szerintem megoldhatatlan, de ennek a barátságnak az a lényege, hogy mindenki el tud mondani mindenkinek mindent.

- Hát persze. Azért ugye ez arról szólt, hogy egyrészt azokat a dolgokat, amiket eddig nem tudtunk megbeszélni, tehát ami bánatunk volt neki nem tudtuk elmondani azt most elmondtuk. Meg hát szóval valahol fáj is az, hogy azt mondják, hogy te ezért meg ezért meg ezért hülye vagy. Másrészt meg nem tudom, szerintem megható volt és valahol örömünkben is sírunk meg mindent elmondtunk, ami fájt és mindenkibõl kijött, hogy most épp miért van oka sírni.

- Igen, nagyon nagy szükségünk van, nagyon kell egy-két, három olyan ember akihez minden aprócseprõ gondommal oda tudok menni és a nagyobb lelki problémánkat is ugyanúgy el tudom neki mondani, illetve ezt az otthoni problémákat családdal, szerelmekkel, többi barátunkkal, stb..

- Hát azt nem lehet tudni, az iskola végéig biztos, de hát nagyon remélem, hogy utána is, mert mondjuk én elõbb ballagok mint a többiek mert õk egy évfolyammal alattam járnak, úgyhogy ez is még egy évre biztos, hogy összetart minket, de hát szerintem sokáig fog tartani.

- Igazából most is van, aki lóg egy kicsit, mert hogy inkább a barátjával van, amit mi persze megértünk, mert mi is ugyanígy tennénk a helyébe, de azért mindig ott van a másik három embernek és neki is el tudjuk mondani a bajainkat, gondjainkat, problémáinkat és ezért ez mindig kontrollálható lesz és szerintem mindig megmarad, de ez igazából meghatározhatatlan mert ugye tavaly is együtt jártunk már, de tavaly így nem alakult még ki.

- Szerintem nem, mert a legtöbb részét ennek a barátságnak az iskolában töltjük le és azonkívül is találkozunk, de azért nem annyira sokat.

- Nem feltétlenül. Arról szól, hogy az iskolába mi együtt járunk és emellett mennyire ott tudunk lenni egymásnak. Szerintem azért nem vesz el túl sok idõt, mert hát mire szánjuk az idõt, ha nem erre, ha nem a barátainkra.

- Hát a tanulás. Nem a tanulás. Tanulni van idõ, meg hát tanulunk mi emellett, nem töltjük minden idõnket szórakozással.

- Hát a fiúk is mindig ott vannak aktuálisan mikor kinek van barátja, mikor kinek nincs barátja.

- Igen, ezt így lehetne meghatározni. Fiúk mindig lesznek, mindig van valaki, aki iránt érdeklõdünk és mindamellett mi itt vagyunk egymásnak is és megbeszéljük a fiúkat.

- Igen, sajnos igen. Hát azt hiszem, hogy az emberek általános életvitele ez a rohanó életmód, a pénz kergetése, és ez csak árt a barátságoknak, eltávolodnak egymástól az emberek. Az egyik kellemes baráti kapcsolatunk, amelyik nagyon beszélgetõs, idõnként összejárós kártyacsatás barátság volt, az például azért szûnt meg, mert szintén ez a rohanós életvitel mindannyiunkat megérintett és elkezdõdött az az életforma, ami mindannyiunk vagyonát veszélyezteti, tehát elõfordultak a bûnözések, mindenki megpróbált elszigetelõdni, berácsozódni. És eközé a barátság közé is egy ilyen rács született, ami nem konkrétan a barátságunk ellen, hanem a vagyonuk védelme érdekében született, de rácson kívülre már került csengõ egy darabig, mert a rács születése után közvetlenül erre nem volt idõ meg mód, aztán hónapok teltek el, úgyhogy azért meg már egyikünk sem fáradt le, hogy a kaputelefonhoz lemenjen és becsöngessen, hogy hogy vagy mi van veled, vagy gyertek át egy kávéra.

- Telefonon nevetséges lenne szembe szomszédommal beszélgetni, úgyhogy.

- Nem tudom, nekem ez nagyon nevetséges megoldásnak tûnt volna. Mi úgy szoktuk, hogy összefutunk a lépcsõházba, beszélgetünk egy pár szót, tudunk egymásról, egymás gyerekeirõl, és hogyha éppen a szabadidõnk engedte, akkor meghívtuk egymást egy beszélgetésre vagy egy kávéra, vagy éppen egy kártyapartira.

- Ez egy valóságos akadály volt, de gondolom hogy ez teljesen összefügg azzal az életmóddal, ami mostanában mindannyiunkra jellemzõ, hogy mindenki rohan, a harmadállást, a negyedállást bevállalja azért, hogy fenn tudja tartani az életszínvonalát. Innentõl fogva nem az érdektelenség miatt, hanem az életformánk miatt szakadt meg ez a kapcsolat.

- De nagyon hiányzik, de azt hiszem, hogy ha be kellene illesztenem a mai életritmusomba nekem is nehezemre esne, úgyhogy én nem tehetek senkinek szemrehányást ezért.

- Igen, szemben lakunk. Nagyon-nagyon ritkán találkozunk össze a lépcsõházban is, mert teljesen más munkarend szerint dolgozunk. Ugyanolyan kedvesen beszélgetünk egymással, de három-négy mondatnál többre nem futja.

- Semmi más oka nincsen, ugyanolyan szeretetteljes a kapcsolatunk csak egyszerûen idõnk nincs egymásra.

- Ezt én sem tudtam elképzelni mindaddig, amíg ez meg nem történt, de ezt most már el kell fogadnunk.

- Innentõl fogva nem tudom minõsíteni, mert mind a kettõnkön, tehát mindkét családon múlt az, hogy ez a kapcsolat véget ért, de nem haraggal váltunk el egymástól, nem azt jelenti, hogy nem törõdünk egymással. Mind a ketten tudjuk, hogyha baj van számíthat a másik segítségére, de egyszerûen az idõ, a napi beosztás az úgy mûködik, hogy ez már nem fér bele. Akárhogy szervezném a napomat, nekem is valószínû, hogy nehezemre esne beleilleszteni a hétvégéken az ember pedig megpróbálja tûzoltással véghezvinni azt, amit egész héten elmulasztott a feszített tempó miatt. Sajnos már hétvégén sem adódik rá alkalom, örülünk, hogy ha saját családtagjainkkal tudjuk tartani a kapcsolatot.

- Vannak barátaink, de ezek nem igazán mély baráti kapcsolatok, mert csak a megmaradt szûk kis idõben tudunk rá alkalmat teremteni.

- Igen, ez teljesen más az biztos, de nem, egyszerûen ez nem fér bele az életünkbe sajnos. És gondolom, hogy mindenki a mai világban ugyanezzel a problémával küszködik, hogy elveszíti az értékes kapcsolatokat, azért mert vagy az embereket megváltoztatja a pénz, aki tehetõsebb az eltávolodik attól, aki nem az õ nívóján él, a másik pedig az amikor az idõ nem engedi.

- Nagyon sok mindent. Amikor az embernek gondjai vannak és megbeszéli a barátjával akkor elõször is pszichésen megkönnyebbül. Másrészt amikor az ember valakivel megosztja a problémáját az könnyen elõfordulhat, hogy a másik erre a problémára megoldást talál.

- Szerencsére a férjem a szerelmem és a barátom egy személyben és vele minden gondomat, bajomat meg tudom beszélni, úgyhogy nekem nem olyan borzasztó nagy hiány.

- Volt olyan, akit az anyagiak miatt veszítettünk el, nagyon elkezdett a pénz után hajszolni, sikerült is, egy sokkal magasabb anyagi nívóba került, mint ahol mi tartózkodunk és innentõl fogva mi már nem tartozhatunk bele abba a csapatba.

- Ez teljesen nyilvánvalóvá vált, mert teljesen más lett az érdeklodési körünk, más társaságba jár, más szórakozási lehetõségeket talált magának, amiket mi nem engedhetünk meg magunknak. Ha neki problémái vannak akkor eljön és megtalál minket, kipöfögi a bánatát, elmondja a mérgét, és utána ugyanúgy marad minden, mint ahogy volt, mert õ a legközelebbi gondig, bajig addig nem látogat meg bennünket, hanem éli a maga életét.

- Nem tudom, hogy egészséges vagy beteges-e, de én örülök, hogy ezt elmondhatom, mert a környezetemben élõ embereknek nagy része sajnos errõl panaszkodik, hogy otthon nem tudja elmondani a búját, baját. Ha valaki otthon nem tudja megosztani a társával a munkahelyi problémáit, nem tudja kiadni a feszültségeit, akkor azt tovább cipeli és ez elõbb-utóbb az egészsége rovására megy.

- Az ember, a másik ember hiányzik aki más tulajdonságokkal, más ritmussal, más humorral rendelkezik és a változatosság az, ami gyönyörködteti az embert.

Mv.: - A gyerekeinknek még vannak barátai. Felnõttek körében ezek a baráti kapcsolatok mint hogyha egyre kisebb számban lennének jelen. Az utóbbi éveknek a változásai, ez a 10 év is szétzilálta a kapcsolatokat, szétzilálta a barátságokat. Pedig - mondják - ha egy gyereknek vannak is barátai, de azt a mintát látja otthon, hogy a szülei kapcsolat nélkül élnek akkor bizony õ sem fogja ezeket olyan nagyon igényelni vagy talán ápolni. Mit mutatnak errõl a számok? Ténylegesen igaz-e ez a vélekedés, hogy meglazultak a barátságaink?

Dávid Bea szociológus: - Tehát az elsõ nagy kérdés az, hogy mi a barátság, tehát kit nevezünk barátoknak. Külön kutatás lenne, hogy például férfi és nõ között mekkora különbségek vannak a tekintetben, hogy például, ha egy nõtõl megkérdezzük, fõleg vidéken alacsonyabb iskolai végzettségûtõl, hogy hány barátja van, amit eddig sokszor föltesszük ezt a kérdést, nagyon furcsa válaszokat kapunk, illetve a tapasztalatainkkal ellentétben nagyon kevés nõ válaszolja azt és sokkal kisebb számban, hogy hány barátja van. Õ ezt egy kapcsolatra érti, tehát egy partnerkapcsolatra érti. Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy hány barátnõje van, akkor máris visszaáll az egyensúly és megnyugszik a lelkünk, hogy azért a nõknek vannak kapcsolataik és barátaik. De visszatérve az adatokhoz ez a kérdés, hogy hány barátja van föltettük '93. '97-ben egy panelvizsgálat keretében és aztán most 2000-ben és '93. és '97. között tapasztaltunk nagyon szomorú tényt, hogy 10 százalékkal nõtt azoknak az aránya, akik egy barátot sem említettek. A teljes megkérdezettek 30 százaléka volt így, tehát minden harmadik embernek nincs barátja és ez 2000-ben is hasonló volt.

Dávid Bea: - Igazán összehasonlítható sajnos nincsen, de hogy ebben a '90-es években ez történt ez biztos és mi a társadalom minden rétegében csökkentett tendencia volt.

Dávid Bea: - Ezt mindig a felnõtt lakosság, tehát 18 év felettiek.

Dávid Bea: - Azt lehet látni, hogy mások a férfiak kapcsolatai meg a nõk kapcsolatai. A nõk, ha számban nézzük akkor inkább kevesebbet említenek és ebbõl lehet esetleg következtetni, hogy ezek az igazi jó barátnõk, akikkel tényleg a személyes, bizalmas dolgaikat is meg tudják beszélni. Férfiak inkább nagy számokat mondanak. Erre azt gondoljuk, hogy ez inkább az a haver, akivel együtt elmegy a kocsmába vagy beszélget a munkahelyén. A munkahelyi kapcsolatok nagyon fontosak. De ha bizalmas kapcsolatokat nézzük, ott a nõk sokkal inkább "elõnyben vannak" mert több bizalmas kapcsolatuk van. Tehát ha bajuk, gondjuk van, a férfiak inkább a nõk vagyis a feleségeik, házastárs, élettársuk felé tudnak, kisebb arányban esetleg az édesanyjukhoz fordulni, a nõknél ez nem ennyire leszûkült, tehát neki van egy barátnõje, egy testvére esetleg, vagy még az édesanyja a férjén kívül. Tehát ezért is nagyon fontos, hogy a férfiakat óvjuk és védjük és adjunk nekik egy-két barátot, barátnõt akivel meg tudja beszélni a dolgait.

Dávid Bea: - Ezek személyes. A családi barátságok inkább azt tudjuk nézni, hogy egy háztartás mennyire jár össze, vagy mennyire járnak el. Ez is csökken és ez más kutatásokból, nagyon érdekes Angelusz Róbert és Tardos Róbertnek voltak erre kutatásai, hogy mennyire pénzfüggõvé vált ez a dolog. Eltûnt az, hogy hát ugorjatok föl hozzánk és eszünk egy ropit. Ha nem tudok megfelelõ háromfogásos vacsorát esetleg adni vagy olyan tányérral és pohárral szervírozni akkor már ez, és idõ sincs, tehát itt azért azt is figyelembe kell venni, hogy hullafáradtak az emberek és már nincs nagyon idejük erre és emögött aztán ezt továbbgondolva a háztartások közötti kapcsolatok szintén '93. és '97. között vizsgáltuk, csökkent, tehát az olyan támogató háztartások aránya például. Itt leginkább már nagyobb volumenben nézem akkor a társadalmi szolidaritásnak a kérdését feszegetjük és azt mondhatjuk, hogy sajnos még ez a társadalom nem eléggé szolidáris, tehát ha vannak is háztartások közötti kapcsolatok, azok inkább a hasonszõrûekrõl szól.

Dávid Bea: - Ez így van és hát ezek ugye megint minták. Tehát én hiába mondom a gyerekeimnek, hogy ezt így vagy úgy kéne csinálni, ha én nem úgy csinálom, akkor amit lát, amit tapasztal azt fogja aztán késõbb választani. Ez egy kapcsolati tõke, tehát ez egy tõke, tehát ez egy tõke, ebbe be kell fektetni rengeteg energiát, szeretetet, odaadást, de ennek van haszna, ez kamatozik. Ennek egyetlen egy veszélye van a kapcsolati tokének, azt hiszem a többi tõkével, hogy ha egyszer elveszítjük, ezt sokkal nehezebb visszaszerezni. Tehát olyan szálakat vágunk el esetleg, ami pótolhatatlan.

Dávid Bea: - Leggyakrabban azért a munkatársi kapcsolatokat említették a megkérdezettek, de közel sem olyan nagy arányban, mint régebben volt. És hát a második közel hasonló arány, tehát a kettõ között a különbség nem szignifikáns, az iskolatársi kapcsolatok. Na most a munkatársi kapcsolatoknak a fontossága és mondjuk a barátságokra hatása ott érhetõ tetten, hogy ugye nagyon, fõleg a '90-es évek közepén, a munkahelyek elvesztésével az emberek ezeket a kapcsolatokat elveszítették. Sem õneki nem volt arra energiája, talán egy pár napig, egy hétig még fölhívta a kollegája otthon, de egy idõ múlva ezek elkopnak, mert a többinek ott van a saját közege és ott talál újabb barátokat vagy a meglévõkkel és az esik megint ki, aki elveszítette a munkahelyét és hát megint ugyanaz, hogy nem tud helyette másikat találni. Persze ezek nem a legbizalmasabb kapcsolatok valószínûleg, de ahhoz, hogy az ember jól érezze magát, jó léte legyen, ahhoz nagyon fontosak.

Dávid Bea: - Ezt mi próbáltuk vizsgálni, tehát hogy a kapcsolatoknak a felhasználása, hol használjuk föl, szólunk-e a rokonoknak, ismerõsöknek ha betegség van, az iskola bejutáshoz vagy az orvoshoz való jutás. Nemzetközileg is összehasonlítva mi ebben nagyon jól állunk, tehát egy magyar ember, ha valami probléma van azon kezd el gondolkozni, most kit kell neki felhívnia. Ebben nagyon érdekes volt a vizsgálat, ennek a 2000-es vizsgálatnak az eredménye, hogy itt a budapestiek, tehát Budapesten ez annyira különállva jól mûködik és megint aztán a magasabb iskolai végzettségûek körében, hogy itt tényleg beszélhetünk egy kapcsolati tõkérõl.