Szigetvári Andrea: - A hagyományos koncertélethez képest más. Volt alkalmam Londonban részt venni egy-két kortárs zenei fesztiválon és hát ott láttam, hogy nekik sikerült visszatérni a valódi játékhoz, a játszáshoz és ezt szeretnénk mi is, hogy kombináljuk az úgynevezett professzionális koncerteket és az amatõrök és a gyerekeknek a bevonását a programba méghozzá olyan módon, hogy valóban kreatívan õk is csinálják a zenét. Részben szerezzék, improvizálják, részben pedig játék során eljátsszák. Ez az az új megközelítés, hogy úgy próbáljuk közelebb vinni a kortárs zenét és úgy próbáljuk tanítani ezt a nyelvet, hiszen ez is egy nyelv, hogy csinálják a gyerekek és utána, hogyha elmennek egy koncertre akkor nagy valószínûséggel sokkal jobban fogják már érteni a profi kollegákat is.

Szigetvári Andrea: - Három mûhelyünk van. Ez a mõhely, ahol most vagyunk Trevor Richard zeneszerzõ mûhelye. Õ elsõsorban az emberi hangot használja fel alapanyagául és majd késõbb a nagyváros zajait és hangjait fogja fölhasználni. Az emberi testnek és az emberi hangszálnak ugye a hangzásait használja föl egészen új módon. Nem énekelnek itt csak a gyerekek, hanem mindenféle hangot kiadhatnak magukból. Ugye azzal kezdtük a játékot, hogy mindenki mondta a nevét pár taps után, aztán mindenki mondta visszafelé a nevét. Aztán mindenkinek ki kellett adni valami egészen különleges hangot, amit csak õ tud kiadni és utána ezekbõl különbözõ ritmusokat épített föl és zenei rétegeket rakott föl és ezzel pillanatok alatt tudta a gyerekeket úgymond improvizáltatni és játszatni.

Szigetvári Andrea: - Én úgy gondolom, hogy a zene is játék. Nem véletlenül mondjuk mi a magyarban, hogy zongorán játszom vagy hegedûn játszom. Én azt hiszem, hogy ez még valami olyan élményszerû az életünkben, ami igazából játék és a zene is játékból lesz, hiszen amikor az ember zenét szerez az egy olyanfajta intellektuális játék, amit valahonnan a gyerekkorából hoz és azt hiszem hogy igenis, hogy ezekbõl a játékokból lesz majd a zene és ezek a játékok fognak majd zenévé válni.

- Zenei és ritmikus játékokat. Az elsõ részben fõleg a ritmussal, a második részben pedig a beszédben rejlõ hangokkal foglalkoztunk. A második része most ez nekem jobban tetszett, mert ezek a tapsolások könnyûek voltak. Amikor ilyen hidat kellett alkotni akkor az nem tudtam megcsinálni.

- Körbe kellett állni, a bal kéz egy másik ember bal kezére, a jobb kéz egy másik ember jobb kezére került és egy ilyen körhidat alkottunk és így kellett ritmusokat csinálni és ez nekem nem nagyon ment.

- Azért csináltuk ezt, hogy a ritmusérzékünk az fejlõdjön és szórakozzunk.

- Igen, mert hogyha ezt sokáig csináltuk volna, akkor egy idõ után sikerült volna és akkor már jöhettek volna a nehezebb gyakorlatok és azokat is csináljuk és azok is sikerülnek. És akkor egy idõ után már a legnehezebb gyakorlatok is mennek és már fejlõdött is a ritmusérzék. Régebben zongoráztam de már abbahagytam. Most ének-zenei osztályba járok.

- A koncentrációs képességet az elsõ játékok nagyon fejlesztették. Amikor az ember csukott szemmel ül és mindkét irányból kétféle hang jön, akkor eléggé koncentrálnia kell, hogy tudja, hogy most éppen hol tart a hang és hogy ha közeledik akkor hallja a mellette ülõ susogását, tapsolását, kiáltozását.

- Igen, a zenetanuláshoz feltétlenül, hisz több kéz játékát össze kell hangolni.

- Amikor én beiratkoztam ebbe az iskolába nem is tudtam, hogy ez zenetagozat, de aztán azt mondták, hogy ez hasznos és mondták, hogy nekem szép hangom van.

- Például focizik az ember akkor egyszerre kell arra figyelnem, hogy kikerüljem a jobb és a bal ellenfelemet akkor azért már hasznos, hogy koncentrálni tudok a zeneórák segítségével. Régebben mindig kapuba állítottak be és mikor jön ugye az ellenfél csatára és rá akarja lõni akkor tudnom kell, hogy hova vetõdjek, és ha már rossz irányba indultam el akkor figyelnem kell arra, hogy ha másik irányba lövi akkor mégiscsak a másik irányba tudjak elindulni. Apukám fociedzõ, de csak másodállásban és apukámmal tanulgattam dolgokat. Régebben nagyon ügyetlen voltam, most már nem annyira.

- Ez nem egészen így van, mert egyik kedvenc szórakozásom hogy leülök a zongorához és filmzenéket lezongorázok vagy akármilyen hallott dallamot.

Szigetvári Andrea: - Én úgy gondolom, hogy a zenélés az nem feltétlenül hegedülés vagy zongorázás, hanem például egy taps az már zenélés. Ismerjük Steve Reisnek a Clapane music címû darabját. Ugye az egy zenedarab és végül is ez az alapja amit itt csináltunk, hogy van egy ritmusséma, azt kánonban fölrakjuk és eljátsszuk. Föl fogunk még venni hangokat számítógépbe. Különbözõ szöveteket fogunk kreálni és itt a gyerekek ezekkel az új módszerekkel, új hangokkal, új hangzásokkal, ritmikus játékokat és ritmikus etûdöket fognak majd megírni. Én mióta ezt a zenét csinálom egészen másképp hallgatom a klasszikus zenét és sokkal jobban élvezem és egészen más oldalait ismerem meg. Minden esetre itt amit most csinálunk ez valóban a kortárs zene felé vezet, hiszen ez a cél, hogy ezt a zenét jobban megértsük. Igazából amit tehetünk én azt hiszem, hogy kinyitjuk a gyerekeknek az érzékenységét és a fantáziáját és a befogadóképességét erre a zenére. Megmutatjuk néhány zeneszerzõnek a technikáját, hogy hogyan építi fel a zenemûvét, aztán meghallgattatjuk a szerzõnek a munkáit a gyerekkel. Így a gyerek rögtön megtalálja a kapcsolatot és valószínûleg, hogy ha ezt sokszor megcsináljuk a gyerek önállóan is képes lesz erre az elemzõ munkára. Tehát hall majd egy zenedarabot, mivel nyitott rá nem rögtön elutasítja, hogy én ezt a nyelvet nem ismerem, hanem megpróbálja ezt a nyelvet megismerni majd önállóan. Mi most még itt segítünk neki, úgymond befogadói kulcsokat adunk ugye ezzel a kreatív mûhellyel neki és ennek segítségével õ majd jobban érti már a zenét és ahogy nõ és ahogy fejlõdik egyre inkább képes lesz erre az elemzõ munkára önmaga is.

Szigetvári Andrea: - Persze, hogy tehet a szülõ, otthon is játszhat ilyen játékokat a gyerekeivel, én is játszom sokat, sokszor ilyeneket a gyerekeimmel. De hát hogyha a szülõ nem tudja, hogy hogy játsszon és miket játsszon, nem ismeri ezeket az egyszerû játékokat elég kevés irodalom létezik, bár azért itthon például már Sári Lászlónak a könyve, Kreatív zenei játékokról az egy nagyon jó irodalom amit ki lehet akár otthon is próbálni. Mindenképpen nyitottság kell hozzá és a szülõ. Nagyon sok olyan jó játékot találnak, amit otthon tévénézés helyett például lehet játszani a gyerekekkel.

Sári László zeneszerzõ, zenepedagógus: - 1992. és '96. között volt szerencsém az általános iskolai elsõtõl negyedik osztályig gyerekekkel foglalkozni. Nekem nagyon meg kellett ismernem, hogy mi az egyáltalán amit egy 6 éves gyerekkel, aki semmit nem tud a zenérõl mit lehet õvele egyrészt megcsináltatni és hogy lehet neki a zenét megszerettetni vagy közelebb hozni, hogy hallgassák a zenét és hogy egyáltalán el tudjanak igazodni bizonyos szinten. Körülbelül egy évig olyan gyakorlatokat, fõleg játékos gyakorlatokat tudtam a gyerekekkel csinálni, mert ugye egyrészt azért kicsinyek voltak, meg nagyon keveset hoztak hazulról, mert ez egy ilyen kísérleti osztály volt, ahol kifejezetten hátrányos helyzetû gyerekekkel foglalkoztunk. Õk azért elég sok mondókát, verset, tanultak már az óvodában vagy otthon, amelyek használhatók voltak arra, hogy különbözõ kis zenedarabokat tudjunk vele csinálni, például Weöres Sándor Bóbita címû kötetében a Haragosi. Azt csináltuk akkor, hogy õk elmondták a verset. Csináltunk rá kis dallamot, azután pedig meghangszereltük, tehát õk mint egy zenekar vettek részt ebben a játékban.

Sári László: - Csak olyan hangszereket lehetett a kezükbe adni, amivel õk nagyon hamar sikereket is érnek el. Például két fadarabot. Összeszedtünk például cserepeket, köveket. Ráírták a nevüket, és akkor azt eltették. Üvegekkel például gyönyörûséges zenét tudtunk csinálni. Egyszerû colás üvegek, amiket ha fújjuk különbözõ mennyiségû vizet beleöntünk. Tehát gyönyörûségesen lehetett hangolni. Ezzel például dallamokat lehetett elõidézni. Tehát mindenféle olyan eszközt használtunk. Például konyhaeszközöket, kanalat, villát, fedõket. Nem kellett nagyon sok biztatás, mert a gyerekek egyre másra hozták a különbözõ szerszámokat. Egyik gyerek egy kulcskészlettel jelent meg. Olyan hangja volt mint egy harangnak. Tulajdonképpen óriási élménnyel gazdagodtam én is meg a gyerekek is.

Sári László: - Azért az énekléssel egy kicsit nehezebb volt a dolog, mert nagyon nehezen akartak megnyilvánulni az éneklésben.

Sári László: - Azt csináltam, hogy csináltunk ilyen sípokat. Mindenkinek saját magának volt egy sípja, ami nagyon egyszerû ezekbõl a mûanyagcsövekbõl. Kis fadugót kellett beletenni és akkor ha megfújta már azonnal egy hangot adott, ha alul befogta akkor még egy másik hangot. Én azt csináltam, hogy fújja hosszan azt a hangot amit a síp kiad. Most próbálja meg azt a hangot elénekelni, hogy különbözõ hangszerhangokat hallgattattam velük és azt próbáltam, hogy énekhangra áttegyék. Viszont amit tudtak népdalt énekelni vagy gyerekdalt, azt nagy elõszeretettel énekelték és szétszedtem alkotórészeire. Egy dallamot hangonként és gyermekenként próbáltuk összerakni. Mentünk körbe és mindenki abból a dallamból, úgy az elejétõl a végéig egy-egy hangot kellett, hogy beénekeljen és így állt elõ maga a dallam, tehát nem egy gyerek énekelte, hanem tíz gyereknek az egymás után következõ hangjaiból állt elõ az a dallam. Vagy például azt nagyon szerették, hogy egy egyszerû dallamot ugyanígy hangra szedtük szét, de tovább tartotta az egyik gyermek a hangját mint ameddig a másik belépett, tehát három-négy gyermek hangjáig kitartotta és ilyen módon magából a dallamból elõállott harmóniákat kaptunk. Ezek a gyakorlatok én úgy szoktam mondani, hogy szövegzenék amiket én használok. Tehát az azt jelenti, hogy a kotta az nincsen a zene és az illetõ gyerek vagy bárki között. Tehát ezt a nyelvet, amit borzasztó nagy kínszenvedéssel ugye a gyerekek évtizedekig tanulnak az egyszerûen itt ki van küszöbölve.

Sári László: - Pontosan. Nagyon szeretik például a kollektív zenei kompozíciót, tehát hogy mindenki részese legyen egy zeneszerzési folyamatnak. Van egy olyan gyakorlat, amit én hangkígyónak szoktam nevezni. Van tíz hallgató. Mindenki egy hangot énekelhet és a következõ az az elõzõt megismételve hozzátesz egy hangot és így megy tovább egyre nagyobb lesz a dallam és akkor ezekkel még külön játékokat lehet csinálni, hogy még ritmust rendelünk az egyes hangokhoz, akkor ezt elénekeljük, akkor elénekeljük úgy, hogy elölrõl vagy hátulról egy-egy hangot elveszünk, de végül mindig nagyon jó az ami elõáll. Azt vettem észre, hogy minél idõsebb, tehát az iskolába kikerült embereknél még nagyobb az a gátlás, hogy õ nem mer egyrészt megnyilatkozni, mert hogy õ se énekelni nem tud, se ritmust nem és ezeknek a rövid kis kurzusoknak a végére õk csodálják a legjobban, hogy milyen eredményeket tudtak elérni.

Énekes Katalin a Bajza utcai zenetagozatos általános iskola énektanára: - Nagyon érdekelt ez a program, új utakat mutasson. Én egy kicsit konzervatívnak érzem magam, amióta az eszemet tudom mindig zenében és ritmusban éltem és ritmusmániás tanár vagyok. Nagyon szeretem a ritmust és az az egyik életelemem, hogy nagyon szerettem volna, hogyha a gyerekek is átérzik ezt a kreativitást, az improvizáció lehetõségét. Nekem is nagyon jó, mert látom, hogy õk mennyire nyitottak rá. Van aki rögtön rákap és ráharap mert az egész életritmusa olyan, hogy mindenre fogékony. Nyílt az agya. Ezek a gyerekek másban is nyíltak. Nyíltak nemcsak a zenére, de nyíltak a nyelvekre, nyíltak akár a matematikára, illetve ha nem nyitottak akkor általam talán egy kicsit hozzásegítem õket arra, hogy még jobban érzékeljék ezt az egészet akár a ritmust, akár a világot, körülöttünk lévõ zsivajt.

Énekes Katalin: - Már játszom az énekórán. Mi akik zenetagozatosak vagyunk, nekünk az éneklésben nagyon fontos az, hogy a rekeszizmunk rendesen mûködjön, a levegõvételünk, a megformázásunk, a beszédtechnikánk mind rendesen mûködjön, ezenkívül a fantáziájuk legyen nyitott mindenre. Mindenben lásson valami jót. A legkisebb apróságból is tudjon valamit kezdeni.

Énekes Katalin: - Hát messze vannak és minden úton-módon meg kell õket próbálni, hogy a szépre és a jóra neveljük. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak a zenei neveléshez, hanem a megnyilvánuláshoz, egyáltalán a más emberekkel való kommunikációhoz is ránevel. A helyes beszédre ránevel, úgyhogy ez nemcsak a zenére kivetõdik, hanem egyáltalán a társadalmi éltre kivetõdik ez.

- Egy mûsort megérdemelne, hogy milyen hatással van a zene a gyerekek fejlõdésére. Egy dolgot, ami engem tudományosan meggyõzött, agykutatók következõt mondták, hogy az agyban különbözõ csatornák alakulnak ki a mozgással meg egyéb ilyen dolgokkal összefüggésben és aki zenét tanul annak több alakul ki és a jobb és a bal félteke között is.

- Azt, hogy nagyon jó a tanulási képességük, mindegyik kitûnõ tanuló. Most nem azért, mert én vagyok olyan nagyon okos, meg a feleségem az anyjuk, hanem ez a zenének köszönhetõ. Én biztos vagyok benne. A két lány kitûnõ tanuló Szolnokon a Varga Katalin Gimnázium két tannyelvû. Az ország elsõ tízben van benne és görcs nélkül. Tehát különösebb nagyobb erõlködés nélkül érik ezt el.

- Nagyon szívesen.

- Egyszer volt, a legidõsebb lánynak nem erõltettük annyira a dolgot, csak szerettük volna mert én is szeretem a zenét, a feleségem is és nekünk nem volt lehetõségünk az az igazság hozzá annak idején. Én próbálgattam magamtól zongorázgatni. Na most a feleségem tangóharmonikázott különben, de abbamaradt neki a dolog. Nos a kislánynál volt egy idõszak, hogy abba akarta hagyni. Óvatosan rábeszéltük, hogy folytassa és most ugye már föl tudja érni ésszel, hogy mi van és hogy van ez, nagyon örül neki, hogy de jó, hogy anya, hogy nem hagytátok. Aztán a másik kislányt is zongorára taníttattuk. A kisfiút is szerettük volna, hogyha tanul valami zenét. Hallani nem akart róla. Aztán nem is erõltettük a dolgot és egyszer csak rátalált és hát akkor a fiúnak, egyébként õ jó fizikumú és akkor trombita és nagyon szépen trombitázik õ most harmadik éve. A lányok már 10 éve meg 8 éve zongoráznak. A lényeg, hogy nagyon jót tesz a tanulásban. Amellett nagyon pozitív dolog lenne, hogy ugye fellépésre mennek és ott egy határozott kiállást megtanulnak, a vizsgadrukk az már nem olyan, bátran kiállnak emberek elé, sokkal könnyedébben veszik.

- Borzasztóan. Számtalan eset volt rá. Az iskolában nagyon nagy a követelmény és ki vannak merülve, stresszes ez az iskola, szóval túl nagy hajtás, de hát ez van, ezt vállaltuk. Õk is akarják, tehát nincs itt ezzel probléma, viszont van, hogy hazajön, el van keseredve már és kisírja magát, hogy hogy ki van fáradva és akkor leül a zongora mellé játszik egy kicsit és utána teljesen fölszabadul, mintha most jött volna haza valami üdülésbõl és ezt õ maga meg is fogalmazza, hogy anya, tudod milyen jó, hogy szó szerint tudom mondani, kizongorázom a bánatomat.

Tornai Balázs a fóti Waldorf Iskola tanára: - MATÁV együttesben zenélek már 16 éve, nagyon sokat merítettem a tanításban ezekbõl a zenei élményekbõl, tehát nekem ez nagyon jó, hogy aktívan zenélek és zenéltem és hát nekem elég rossz élményeim voltak gyerekkoromban a szolfézs tanításról, énekórákról. Gondolkodtam, hogy mi az, amit heti két órában lehetne a gyerekkel kezdeni aminek értelme van és örömük telik benne. Mert hogy az volt az elsõ gondolatom, hogy a legfontosabb a zenetanításban az öröm, a zenei örömnek az átélése.

Tornai Balázs: - Már rögtön az elején arra gondoltam, hogy egy kicsit azzal foglalkoznánk a gyerekekkel, hogy mi is az a zene, milyen dolgokból tevõdik össze a zene, hogy ne valami kész dolgot nyújtsak nekik, hanem együtt ismerkedjünk ezzel a jelenséggel, ezzel a furcsa dologgal, amit mindannyian ismerünk csak mégis érdemes körüljárni és akkor olyanokat találtam ki, hogy megkértem õket, hogy maradjanak csöndben. Furcsa egy zeneórán és figyeljük, hogy mit hallunk. Csukjuk be a szemünket mi minden történik. Akkor utána beszámoltak a gyerekek a hallottakról elment egy autó, egy madár csiripelt, valaki a folyosón becsukott egy ajtót és hogy ez már egy figyelmet teremtett meg, egy belsõ nyugalmat. Aztán olyan feladatokat adtam nekik, hogy hangszer nélkül egészen halk zajokat kellett kelteni, figyelni csukott szemmel a társait hogyan csatlakoznak ehhez a mondjuk csak egy tenyereknek a surlódásához. Milyen ez az élmény. Akkor különbözõ feladatokat kaptak, hogy egymás után kell belépni, nincsen szabály, csak meg kell várni azt amíg úgy érzik, hogy most ez az énekszó vagy furulyaszó elérkezik egy tetõponthoz. Nem volt karmester, aki ezt jelezte volna nekik, hogy mikor van. Tehát õnekik kellett ezt megérezni és aztán onnan egy halkítással ezt a zenei folyamatot befejezni. És amit éreztem végig, hogy a hangszerrel való kapcsolat rettenetesen fontos a gyerekeknek.

Tornai Balázs: - Hát az nagyon nehéz, mert ugyan a Valdorf iskolában elsõtõl kezdve tanulnak a gyerekek furulyázni, de ezen kívül csak néhányan tanulnak zeneiskolában hangszeren, de mégis nagyon sok lehetõségünk van magunk készítette hangszerekkel is, hogy ha csak két kavicsot beviszünk és azt összeütjük már annak egy más hangja van. Lehet alumíniumcsövekbõl gyönyörû hangú harangokat, csõharangokat készíteni. Persze kell venni kisebb cserépdobokat amik nem olyan nagyon drágát, citerákat, tehát olyan hangszereket amikkel hamar sikerélményhez juthat egy olyan gyerek is, aki különben nem tanult hangszeren játszani. Gitározni is el lehet kezdeni és nagyon nagy élmény a gyerekeknek, mikor egy akkord megszólal és akkor azt akár hosszú ideig pengetheti és közben improvizálhat rá, énekelhet, furulyázhat a társa. Egy élõ kapcsolatuk legyen a zenével, hogy örömet adni a gyerekeknek a zene által és ez óriási dolog. Egy alapszinten, ahogy a törzsi népeknél is egy teljesen tanulatlan ember is nagyon aktív részese lehet ezeknek a közös zenéléseknek. Az osztálytanítók is minden napot úgy kezdenek el, hogy mikor beérkeznek az iskolába akkor egy 20-30 percet együtt mozognak, különbözõ ritmikus gyakorlatokat végeznek, mondókákat mondanak, táncolnak, énekelnek, amivel felébresztik a gyerekeket és utána egy ilyen koncentrált állapotban tudnak a tananyaggal foglalkozni.

Tornai Balázs: - Hogy ha valakiben el tudom hinteni ezt a zeneszeretetet, tehát megfogan benne ez a vágy, akkor az úgyis fog zenélni és keresi ezeket az alkalmakat, meg koncertre fog járni. Természetesen amikor nagyobbak a gyerekek már akkor már nemcsak ezek a játékos feladatokat kapnak, hanem hallgatunk komolyzenét is, tanulunk több szólamban énekelni, tehát minél nagyobbak már egyre nyitottabbak az intellektuálisabb, összetettebb zenékre is és hát járunk velük koncertre, most voltunk a Zeneakadémián néhány nappal ezelõtt.

Tornai Balázs: - Vegyes volt. Volt olyan gyerek, akinek ez nagyon idegen volt és tiltakozott ellene, de hát a saját tapasztalatomból tudom, hogy nagyon fontos ennek ellenére átélni ezeket az élményeket. Egyszer 10 év múlva vagy 20 év múlva azt fogja mondani, hogy jé ezt én már hallottam és hogy akkor nem tetszett, de most már valamit értek belõle.