- Sajnos nálunk mind a két gyermek koraszülött volt, mind a ketten a 33 hétre születtek, sõt már a harmincadikon szerettek volna megszületni, de akkor még sikerült visszatartani õket. A nagyobbik kisfiú õ négy és fél éves, a leányzó egy hónapig volt az intenzív osztályon, nagyon besárgult, egy hétig vérzett a gyomra, nem lélegezte át a tüdejét és egyéb szervi bajai voltak, ami egy hónap után szerencsére rendbejött. És ami tartósabb az, hogy feszes volt az izomzata, illetve õ nem használta a jobb oldalát, olyan 15 hetes lehetett körülbelül, akkor elkezdtük a masszázst, a tornáztatást és az úszást. Olyan 14-15 hónapos korára rendbejött, tehát õ teljesen jól van, nem látszik rajta semmi probléma. Annyi van, hogy állandóan tornáznia kell majd, sportolnia kell és csak olyan sportot ûzhet, ami kétoldalas sport. Tehát például az úszás, ami mind a két testfelét egyformán mozgatja. Ideggyógyász javasolta, hogy mindenképpen folytassuk. Ez akkor is nagyon jó lenne, hogyha nem lett volna semmi problémájuk.

- Nem, nem, õ 1 éves korára teljesen rendbejött.

- De, mindent tud. Mindent megbeszéltünk vele és szokott kérdezgetni és akkor elmondunk neki mindent. Meg mivel a testvére is koraszülött volt és rajta azért még látszik, tehát õ még a korát nem érte utol, ezért vele is mindig mindent megbeszélünk, hogy miért mozog lassabban, miért nem tud még lépcsõn járni, miért kell rá jobban figyelni. És az õ számára elég nyomasztó volt az, hogy a kistestvérrel rengeteget kellett foglalkozni. Állandóan.

- Igen, akkor abban az idõben kevesebb.

- Hát azért igyekeztünk vele is foglalkozni, tehát külön elhordtuk programokra, meg odafigyeltünk rá. Amikor nem volt óvodában, akkor megpróbáltunk vele foglalkozni, de mindenképpen kevesebb jutott, mint kellett volna.

- Nem. Nem mondtak semmit a kórházban, tényleg nem tudjuk, nagyon vigyáztam magamra, szedtem a vitaminokat. Amíg meg nem születtek, addig semmi problémám nem volt az egész terhesség idején.

- Nem, egyáltalán nem, senki sem, egyáltalán nem, de nekik nem volt olyan fokú károsodásuk, tehát õk le vannak maradva, de teljesen ép, egészséges emberek lesznek, sõt már azok is.

- Hát néha rossz volt, hát ez nagyon fárasztó dolog naponta öt-hat órát tornáztatni, masszírozni, és az ember alig tud aludni, nincs semmi segítsége otthon. Amikor nagyon fáradt és nagyon kimerült, akkor bizony nagyon rossz. Tehát hogyha tornázni megyünk vagy hasonló sorsú emberekkel találkozunk, akkor kevésbé, mert õk megértenek bennünket, nem tesznek ránk megjegyzést, de mondjuk játszótéren elég kellemetlen.

- Hát nem konkrétan nekem, de a hátam mögött bizony hallom, hogy mekkora már és még mindig nem jár, meg ezt nem csinál, meg azt nem csinál és biztos azért, mert az anyukája nem foglalkozik vele eleget és egyebek.

- Nem. Nem lehet mindenkinek elmondani, meg nem is szeretném.

-Dr. Jancsó Györgyi a II.sz.Szülészei és Nõgyógyászati Klinika neonatális intenzív centrumának csecsemõ és gyermekgyógyásza: Szerencsére az utóbbi idõben nem nõ a koraszülések száma. Éveken keresztül kínlódtunk azon, hogy 10 százalék alá csökkentsük a koraszülést frekvenciáját. Minden száz gyerekbõl tíz gyermek koraszülött volt. Az utóbbi hát azt mondhatnám, hogy három-öt évben sikerült 10 százalék alá szorítani a koraszülés gyakoriságát, most olyan 8-9 százalék körüli. Sajnos ez az utóbbi idõben stagnál. Ennél lejjebb nem tudtunk menni, pedig kívánatos lenne olyan ennek a felére is visszamenni.

dr.J.Gy.: - Az utóbbi egy-két évben sajnos stagnál a csökkenés, ami a 10 százalék alá történt, az most megállt egy picit.

dr.J.Gy.: - Hivatalos meghatározás szerint a 37. hetedik betöltött terhességi hét elõtt született minden gyermek koraszülöttnek számít függetlenül a testsúlyától. Régebben a 2500 gramm alatti születésû súlyú gyermekeket is koraszülöttnek számították, ma azt mondjuk, hogyha õ a 37. terhességi hetet betöltötte, ám a súlya az alatt a bizonyos 2500 grammos súlyhatár alatt van, akkor azt méhen belül sorvadt vagy gyengén fejlett gyermeknek nevezzük és nem a koraszülött kategóriába tartozik. Ez élettanilag jelentõs különbséget jelent, kezelése is teljesen más egy ilyen gyermeknek, mint egy valódi koraszülött.

dr.J.Gy.: - Lényegében egy táplálkozási zavart jelent. Egy vagy az egész terhesség folyamán fennálló táplálkozási zavart, vagy a terhesség bizonyos szakaszában jelentkezõ táplálkozási zavart, ami azt jelenti, hogy a méhlepényen keresztül nem kap megfelelõ tápanyagot, oxigént a gyermek egy rövidebb, hosszabb idõn keresztül és ez súlynövekedésbeli elmaradást okoz.

dr.J.Gy.: - Sokszor nem lehet tudni az okát, sokszor a méhlepény ereinek az elmeszesedése, gyenge fejlettsége, magas vérnyomás, anyai betegség, cukorbetegség, egyéb ilyen okok játszanak szerepet vagy egy krónikus fertõzés, vagy bármilyen egyéb anyagcsere betegség, ami a méhlepény ereit tönkreteszi és nem tud a méhlepény is kellõképpen funkcionálni.

dr.J.Gy.: - Igazából minden terhességi héthez megvannak úgynevezett percentilis értékek adva, ami azt jelenti, hogy a bizonyos súlyhatárok, ami alatt azt mondjuk, hogy a gyerek nem kellõképpen fejlett a terhességi korához képest. Egy koraszülött is lehet méhen belül sorvadt, tehát hogyha például egy 32 hetes gyermek 1800 gramm körüli súllyal születik, akkor azt mondjuk, hogy szépen egészségesen fejlett az õ terhességi korához képest. Ha viszont egy 32. hetes koraszülött baba 1000 grammal születik, akkor azt mondjuk, hogy õ koraszülött, de méhen belül sorvadt is. Tehát ez dupla problémát jelent sajnos ténylegesen is.

dr.J.Gy.: - Nagyon nehéz etikai kérdés ez mind orvosnak, mind szülõnek, mind mindenkinek tulajdonképpen. A hivatalos megfogalmazás szerint ma a 24. menstruáció utáni héten megszületett gyermeket már élõ gyermeknek és nem vetélésnek kell tekintenünk. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden meg kell tennünk az õ életben tartásáért, nem tekintve azt, hogy õneki milyen sanszai vannak az élet minõségre a késõbbiek folyamán. Az ez elõtt született gyerekeket vetélésnek tekintjük, ám hogyha életjelenséget mutatnak, akkor is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy õt életben tartsuk. Mondom, ez egy nehéz kérdés, hiszen régebben, ugye az 1000 gramm alatti gyermekeket is hát már vetélésnek tekintették, ma már egy 750 és 1000 gramm közötti gyermek komoly sanszokkal indul az életnek. Az azt jelenti, hogy például nekünk 2001-ben a 750 és 1000 gramm születési súlyú kategóriában 80 százalékban túléltek ezek a gyerekek és ezeknek nagy része épen él túl. Tehát igazából, amikor megszületik egy pici gyerek nem ítélkezhetünk arról, hogy õ a késõbbiekben túl fog-e élni és hogyan fog túlélni, hanem meg kell tennünk mindent azért, hogy életben tartsuk õt.

dr.J.Gy.: - Elõször is azt kell megvizsgálnunk, hogy mennyi legalábbis Magyarországon a túlélési esélye ezeknek a kisbabáknak. Olyan 500 gramm alatti koraszülötteknél gyakorlatilag hát majdnem mindenkit elveszítünk. Egy-egy kivétel van, aki igazából abba a kategóriába tartozik, aki nagyobb lenne, csak a terhességi korához képest sorvadtabb, azok érettebben születnek, könnyebb õket egy picivel életben tartani. Most itt van elõttem egy 2001-es saját statisztikám, ott az 500 és 750 gramm közötti gyerekeknek a 15 százalékát sikerült életben tartanunk, tehát itt is voltak már jelentõs számban túlélõk. És ahogy az elõbb említettem, 750 és 1000 gramm között pedig 80 százalékban túléltek.

dr.J.Gy.: - Ez az egyik oldala. Na most a másik oldala az, amit kérdezett, tehát hogy milyen életminõségûek ezek. Pontos statisztikám errõl nincsen, de minden ilyen úgynevezett perinatális intenzív centrumban, tehát ahol koraszülött, beteg újszülött gyerekeket kezelnek, létezik koraszülött utógondozó ambulancia. Ami azt jelenti, hogy nem engedjük el a kezét azoknak a gyerekeknek, akik tõlünk kikerültek, élve kikerültek, hogy így mondjam, hanem rendszeres idõközönként ellenõrizzük õket. Ellenõrizzük a testi fejlõdésüket, a szellemi fejlõdésüket, a mozgásfejlõdésüket, a lelki fejlõdésüket. Hát nyilván ez a rendszeresség attól is függ, hogy milyen betegségben szenvedett, milyen fokban volt koraszülött, milyen állapotban került ki az osztályról. Na most azt tapasztaljuk persze ez nyilvánvalóan így van, hogy minél koraszülöttebb volt valaki, tehát minél korábban született meg, annál több problémával kell számolni. Úgynevezett utóképpel, utóbetegséggel. Ezek közé tartoznak az idegrendszeri utóképek, amik tulajdonképpen mindenki szeme elõtt vannak, ezek a különbözõ bénulásban, epilepsziában, vízfejûségben, egyebekben szenvedõ babák és az idegrendszeri utóképeken kívül van, lehetnek még szemészeti problémák, tüdõ problémák, krónikus tüdõbetegségek, ilyen asztmatikus jellegû légzések, szemészetileg rövidlátás, sõt gyengénlátás vagy vakság is sajnos elõfordulhat.
Ezek a legfontosabb utóképek, amikre figyeljük a gyerekeket. Na most abban a pillanatban, hogy a legkisebb jelét érezzük, vagy látjuk ezeknek az utóképek bármelyikének a kialakulásának, megpróbáljuk a megfelelõ szakirányba terelni ezeket a gyermekeket.

- Veszélyeztetett terhes voltam és egész nap szédültem, fájt a fejem és gyakorlatilag az ágyban fekve töltöttem az idõt. És mellettem üldögélt az én elsõ kislányom, akinek a kistestvérkéjét vártuk.

- Igen. Gyakorlatilag vigyázott rám, mert a körülmények egybeesése folytán több olyan reklám is ment a tévében, ilyen filmajánlók, amelyek pont erre voltak kihegyezve, hogy a terhes nõk a szülésben meg is halhatnak. Na most ez pont odafigyelt rá, úgyhogy hónapokon keresztül gyakorlatilag õrzött engem. Amikor be kellett mennem a kórházba több hétre, akkor õ minden nap átbumlizott a városon meglátogatott és amikor végre hazakerültünk a kistestvérével, akkor úgy üdvözölt, hogy mindenkinek kikiabálta, hogy anya még él, anya még él. Úgyhogy sírtunk egy nagyot és elkezdtünk újra barátságot kötni.

- Oka is volt rá, mert hiszen az az anyuka, akit õ ismert, aki tesz, vesz és játszótérre jár vele, az gyakorlatilag megszûnt. Ott volt mellette ugyanaz a nõ, aki még az ágyból se mer felkelni, amikor neki szükségletei lettek volna.

- Magas vérnyomással. Akkor a második kislányom császárral megszültem és késõbb is még hát az oxigénhiányból adódóan még problémák voltak.

- Hát eleve a magas vérnyomásra ilyen terhességi mérgezést kaptam már így az állapot elõrehaladtával, úgyhogy a második kislányom tüdõgyulladással született. Õt rögtön egy másik kórházba intenzív osztályon kezelésbe vették és õ hát a 35. héten született meg császármetszéssel és két hetet töltött õ még az intenzív osztályon és utána tudtunk csak mi ketten találkozni. A testvérét hát ez az egész terhességi procedúra, meg a hazamenetel, hát eléggé megviselte, a kistestvérre pedig hát természetszerûleg az átlagosnál több figyelem összpontosult az elsõ idõkben, késõbb tanult meg járni, késõbb kezdett el beszélni, és gyakorlatilag a széltõl is óvtuk az elõzmények miatt.

- Igen. Nem láttam, borzasztó volt. Gyakorlatilag tudatosan kellett újraépítenem magamat és tudatosan nem volt szabad arra gondolni, hogy elveszíthetem õt.

- Igen. Amikor megszületett õt újraélesztették, de én ezt csak késõbb tudtam meg. A tüdõgyulladásból kifolyólag nem mûködött a tüdeje, úgyhogy lélegeztetõgépen volt több napig és ilyenkor azt hiszem az emberek többsége fokozottan fordul a hit felé és Isten felé és a maga módján megpróbál olyan erõknél vagy hatalmaknál közbenjárni, amiknek a jelenlétérõl hétköznapjainkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni.

- Bíztam. Ha már eddig eljutott ez a kisgyermek, az nem lehet, hogy meghaljon.

- Viszonylag az elsõ idõk könnyûek voltak, mert hisz a csecsemõ sokat aludt. Tehát könnyebben tudtam a testvérére is idõt szakítani. A nehezebb része akkor jött, amikor már mind a ketten figyelmet igényeltek volna és a nagyobbik a

- Õ négy és fél. A második gyermekem születésekor elhatároztam, hogy mindent meg fogok tenni, ami az õ fejlõdéséhez hozzájárul, úgyhogy elhatároztam, hogy bármi történjék én három évig otthon leszek mellette gyesen és mindazt a szellemi fejlõdést és mindazt a kötõdést igyekszem biztosítani számára, amit elképzelhetõnek tartok.

- 4 éves.

- Úgy látom, hogy mostanra behozta a lemaradását, rengeteg éneket, mondókát iktattam bele minden egyes napba. Hát sajnos még mindig selypít, beszédében még mindig vontatott, de én úgy látom, hogyha több energiát fordítunk erre a dologra, ez még javítható.

- Hát gyakorlatilag lelkileg tudott támogatni, mert én, mivel bármelyik gyesen lévõ anyuka megmondhatja, aki otthon van, annak a keresete kiesik és hát a férjnek kell gyakorlatilag az egész családnak a szükségleteit ellátni, tehát õt talán ha hetente egyszer látták a gyerekek, mert minden energiájával azon volt, hogy biztosítsa az anyagi körülményeket ahhoz, hogy mi otthon létezhessünk.

- Hát sajnos megszenvedte.

- Hogy én sokat voltam kórházban, meg voltak elképzelései arról, hogy milyen veszélyekkel jár a szülés, hát nála azt vettem észre, hogy egyszerûen elfelejtett rajzolni. Tehát vele is külön kellett foglalkozni, hogy biztosítsam arról, hogy õneki megvan a helye a szívemben attól függetlenül, hogy én fizikailag esetleg a másik gyermekemmel törõdök és hát ha elmondhatom szerintem ez is két-három évet igénybe vett, hogy a mi kettõnk kapcsolata olyan legyen, mint régen.

- Amikor kórházban voltam, mire hazamentem már csak görcsösen fogta a ceruzát és gyakorlatilag mint egy 1 éves csak firka jellegû ábrázolásai voltak. Egy-két hónapra még az is megszûnt, tehát csak egy pöttyöt rakott a lap közepére. Körülbelül két év kellett mire enyhültek ezek a jelenségek és most, hát most 8 éves és most érte el a korának megfelelõ és a saját szintjének megfelelõ rajzképesség visszaszerzését. Nap mint nap erõsen odafigyeltem. Volt, hogy egy mesét kellett körülbelül kétszázszor elmesélni, mire valami oldódott benne. Engedtem, hogy az én életembe is betekintsen, tehát együtt fõztünk, együtt vásároltunk, maximálisan minden nap biztosítanom afelõl, hogy õ már nem egy elfelejtett régi játék vagy kacat a családunkban, hanem ugyanolyan értékû ember, mint a többiek, akire esetleg néhány hónapon keresztül kevesebb figyelem irányul.

- Igen, tudja.

- Kiegyensúlyozott, megtanultuk kezelni egymást.

- Imádják egymást. Úgyhogy ez az, ami igazol engem ezekben a nehéz napokban, mert hát most készülnék visszamenni, visszamenni?, dolgozni menni. Egy éve már, hogy véget ért a gyermekgondozási segély éppen egy mélyponton vagyok. Úgy érzem magam, mint egy ufo, akit egy idegen bolygón kitettek, tehát az, hogy én éveken keresztül egy egész más területre koncentráltam, arra, hogy felfejlesszem a kisebbik lányomat és ismét összekovácsoljam a családot, hogy ne sebesüljenek a gyerekek azáltal, hogy a férjem nagyon ritkán, hetente egyszer van otthon, elfordítottak a külvilágtól. És most mire föleszméltem rá kellett jönnöm, hogy a régi munkahelyem megszûnt, tíz év alatt hát a gyakorlatból enyhén szólva kiestem, a munkaerõpiacon nálam sokkal ütõképesebb, menõbb nõk vannak. Vagy pályakezdõk ugye, akiknek se kutyájuk, se macskájuk, már elnézést a kifejezésért, tehát most olyan helyzetben vagyok, hogyha elmegyek egy tárgyalásra, rögtön arra terelõdik a szó, hogy hát igen, gyakorlata a hölgynek nincs és valószínûleg a gyerekek miatt is sokat fog hiányozni a munkából és el kell tartani a családját, tehát anyagi igényei is lehetnek. Dolgozom az ügyön, hogy megpróbáljam valahogy tõlem idegen ez a szó, piacképessé tenni magam. De munkát még nem találtam.

- Igen. Nyilván vannak olyan állások, gyorsétteremben takarítónõ vagy hasonló, amit szintén elvállalok, mert lassan már a családunk anyagi forrásainak a végét éli, már lassan eladogatom az elektromos berendezéseket, a könyveket, amiket 20 év alatt hangyaszorgalommal összegyûjtögettem és hogyha mondjuk ezek után egy ilyen helyzetben mondjuk elmennék takarítónõnek, akkor késõbb a karrier szempontjából mit írok be az életrajzomba? Hogy lépek onnan tovább? Most hirtelen megkérdõjelezõdik bennem, hogy érdemes volt ezt az egészet vállalnom? Tehát mindaz, amiért most én három vagy nyolc éven keresztül nap, mint nap küzdöttem, ezek a célok egyszerûen feledésbe merülnek.

- Hogy a gyermekeimnek egy olyanfajta érzelmi és társadalmi alapot képezzek, ami majd egyszer talán meghálálja magát. Mert hiszen hogyha én most a karrieremet építettem volna itt nyolc év alatt, akkor is csak iskolába járnának és akkor is óvodába járna a gyermekem, viszont én nagymenõnek érezhetném magam. Most viszont nincs visszaigazolása ennek a sok munkának. Most van az idõszak, amikor nem látom éppen az eredményét annak, hogy ennyi energiát és idõt fektettem a gyermekeim nevelésébe. Csak azt látom, hogy az anyagi helyzetünk ez alatt az idõ alatt gyakorlatilag nullára leíródott és a karrieremet még azt se mondhatom, hogy nulláról kezdem, mert mínusz kettõrõl kettõrõl kezdem.

- Vannak pillanatok, amikor ezt tudatosan újra kell gondolni és akkor sírok a jelenlegi körülmények között, de aztán egyszer csak megnyugszom és lehet, hogy egyszer majd olyan elismerésben lesz részem, amit a nagymenõ anyák esetleg nem kapnak meg.