- Igen, ez abszolút szokása, hogy fölülünk a lépcsõre és onnan ugrál befelé a vízbe. Nem bírjuk kivárni az Éva nénit sose.

- Nem, õrá abszolút jellemzõ, hogy minden új dologtól fél, de amikor már hozzászokik az új dolgokhoz utána már nagyon bátorrá válik és nagyon tudja élvezni a dolgokat. Ez így volt az úszással is.

- Öt-hat hónapos korában kezdtük el és rá egy két-három hónapra már abszolút élvezte a vizet. Nagyon sokféle gyakorlatokat mutatott az Éva néni és ezeket a gyakorlatokat csináltuk. Alapvetõen locsoltuk õket, víz alatt gyakoroltunk, vödörrel locsolunk.

- Azt hiszem a szupi labda levétel a medence szélérõl. Akkor neki le kell menni a víz alá, meg kell fogni és föl kell hoznia.

- Nem. Elengedem. Odaúsztatom õt a medence széléhez és a medence szélénél már õ az, aki kikapaszkodik.

- Gergõ most másfél éves, õ mikor megszületett volt egy kis oxigénhiánya, úgyhogy a körzeti doktor néni azt mondta, hogy menjünk el vele, vizsgáltassuk meg neurológussal. Elmentünk a Heim Pál Kórházba.

- Császárral szültem végül is, úgy indították meg a szülést, mert nagyon magas volt a vérnyomásom. Aztán a végén már annyira magas lett, hogy megint romlott a szívhangja, hogy megcsászároztak, el is altattak. Igazából az oxigénhiány, a férjem mondta, hogy õ látta, hogy egy kicsit maszkra tették. Ott a kórházban ott is megállapították, hogy kicsit feszesebb az átlagnál. Mi sem figyeltünk annyira oda.

- Egy oldalra fordult, mindig csak jobb oldalra. Én meg nem igazából tudtam, hogy ennek mi az oka és hát akkor mondták, hogy nem egy természetes dolog, erre oda kell figyelni és akkor elvittük õt ehhez az alapítványhoz.

- Három hónapos. És akkor ott jártunk tornázni és mikor öt hónapos lett amúgy is szerettem volna, tehát hogy ha ez a probléma nem lett volna akkor is jártunk volna úszni, de ott az alapítványnál mondták, hogy megvan a lehetõség és akkor így kerültünk ide az úszásra. Nagyon szereti a gyerek.

- Igen.

- Semmi probléma nincs már vele. Kicsit feszültebb, idegesebb, akaratosabb mondjuk mint a többiek.

- Õ nagyon szerette az elso perctõl fogva, tehát nem volt vele probléma. Mikor úgy kihagyunk egy-egy idõszakot, akkor utána egy kicsit nem minden gyakorlat úgy megy, ahogy eddig, de semmilyen probléma nem volt vele. Beteges sem volt abszolút.

- De volt, de érdekes módon a nyáron, amikor nem volt úszás. Tehát télen, amikor ugye mindenki fél, az anyukák, hogy megfáznak, tüdõgyulladás, akkor semmi probléma nem volt vele és nyáron amikor kihagytuk, két-három hónapig szünet volt, akkor volt beteg. De azóta megint. Mióta úszunk, azóta megint semmi probléma. Sokat vagyunk egyedül, úgyhogy ez egy jó program is amellett, hogy fejleszti a gyereket. Gyerekek között van itt, szeretjük.

Borsósné Stofán Éva gyógytestnevelõ: - A merülésnek a hosszát növeljük vele. Azt az élményt megkapja a baba, hogy elengedjük, tehát egyedül lebeg, illetve úszik a vízben. Célzottan kell fixálnia és nyúlnia is.

Borsósné Stofán Éva: - Igen. Beindul ilyenkor a mozgás, indulnak a játékért, az szolgál mint csali és megjegyzi azt, hogy önállóan tud tevékenykedni a vízben.

Borsósné Stofán Éva: - Náluk is ugyanúgy elindul a mozgás. A mozgás képében más mint egy egészséges mozgás. Nekik az a hatalmas lehetõség ebben, hogy nincs gravitáció. Olyan mozdulatok elvégzésére képes, amire a szárazföldön nem. És ezt az egy élményt egyedül a víz közegében lehet megadni nekik. Ott segítség nélkül önálló mozgásra képesek.

Borsósné Stofán Éva: - Egymásra épülnek a szárazföldi meg a vízi gyakorlatok. Tehát amit vízben megtanítunk azt szárazföldön is tanulni fogja vele párhuzamosan és ez visszafele is így zajlik. Tehát mind a két munka egymást támogatja. Vízben egyes dolgokat könnyebben megtud csinálni, a korrigálási lehetõségek akadályozottabbak, mint a szárazföldi mozgásnál, viszont a mozgás indításának az élményét sokszor a vízben érzi meg elõször és utána esetleg ez már szárazföldön is könnyebben fog neki menni.

- A Virág szülés közben megsérült, úgy született, hogy megfojtotta ot a köldökzsinór, ezért nagyon rossz Apgar értékeket kapott, ami 1-1-6 lett és ebbõl kifolyólag mivel oxigénhiányos volt ebbõl voltak problémáink.

- Látni már nem lehetett, ez nagyon a végén történt, igazából ezt az ember utólag nem tudja eldönteni, mert olyankor teljesen kiszolgáltatott és megbízik az orvosában és már a végén annyi volt, hogy nem bírtam kitolni és ezt érzi az ember ilyenkor, nem tud semmit csinálni csak rábízza magát az orvosra. Õt rendesen újraélesztették. Kapott oxigént, három napig inkubátorban volt, aztán nem indultak be a reflexei és ebbõl kifolyólag mi 8 hetes korától kezdve járunk a Gézengúzhoz.

- Megvizsgálták. Akkor még nagyon gyenge tünetei voltak és akkor utána mikor egy picit idõsebbek, tehát olyan 4 hét múlva akkor már masszírozták és szép fokozatosan egyre több tornagyakorlatot kellett végrehajtanunk.

- Otthon is igen.

- Igen, megtanították, hogy hogyan kell egyáltalán egy pici babát tornáztatni és ezzel párhuzamosan a kádban is voltak feladataink, illetve foglalkozásaink és 8 hetes korától úszik gyakorlatilag. Víz alatt van.

- Ebbe õ beleszületett, tehát ebbe a helyzetbe, a tornagyakorlatokba is beleszületett, az úszásba is. Neki ez az egész játék. Tehát az egész terápia a Gézengúzban nagyon játékosan folyik és nincs a gyereknek olyan érzése, hogy most ezt muszáj csinálnom, hanem a játékból kifolyólag jól beletanul és könnyen végrehajtja. Tehát öröm számára. Járunk mûvészi tornára, úszni is, illetve gyógytornára, van egy külön tornagyakorlatunk még és ez neki sosem volt gond.

- Ránéz az ember akkor nem nagyon tudja megállapítani, hogy mi történt vele. Õ nagyon rossz állapotban volt, a 10-es értékbõl õ az 1-est kapta, tehát gyakorlatilag halva született. Utána megmozdult, nagyon hamar rehabilitálódott, de aztán mutatkoztak jelei az oxigénhiánynak és eléggé feszes lett és ezt kellett feloldani.

- 17 hónapos korában. Mindent végigcsinált, tehát a fejlõdési fokozatokat, kúszott, mászott csak egy picivel késõbb és most is ha összehasonlítjuk a vele egykorú, társaival akkor egy icipicit ügyetlenebbnek tûnik. Nem tud annyira gyorsan futni és kicsit darabosabb a mozgása. Most váltottunk óvodát, nagyon könnyen beilleszkedett az új óvodába, tehát ez neki nem okoz problémát, hogy õ végül is így született.

- Hát nagyon nehéz volt, mert õ a második gyerekünk és hát ilyenkor az ember nem gondolja, ezt a gyerek érdekében mindent megcsinál és nem gondolkodik azon, hogy ez most milyen nehéz . Utólag visszagondolva nagyon nehéz.

- Valamennyit tud róla, tehát fõleg most az új közösségben kérdezgetik a gyerekek, hogy miért kell a Virágnak úszni és szóbakerül. De õ ezt elfogadta, tehát amennyit õ most 4 és félévesen megért ebbõl az az, hogy õ ugyanolyan ügyes legyen mint a többi, ugyanolyan gyorsan tudjon futni és ezt õ nagyon jól elfogadta.

- Hát egy picivel érzékenyebb, de az a családban elfoglalt szerepe is egy kicsit alátámasztja, mert ugye õ a középsõ gyerek, egy icipicivel gátlásosabb, de gond nem származott ebbõl eddig még.

- Végül is kezdetektõl abban a helyzetben volt, hogy meg fog gyógyulni, tehát szép lassan fejlõdik és én bízom abban, hogy az iskolában nem lesz sem az írással gond, semmi, tehát azért hordom õt fejlesztésre és azért járunk ennyiszer, hogy minél sokoldalúbban kapja meg ezeket a fejlesztéseket és az iskolára, hát szerintem egy teljesen normális osztályba be tud illeszkedni. Ezért dolgozunk.

- Hát volt, nagyon féltem végig. Mondjuk én úgy oldottam meg, hogy én orvost váltottam, kórházat váltottam és az elejétõl kezdve figyeltük a babát.

- Igazából a végén, ilyenkor mindenkit hibáztat az ember amikor bármi történik és haragszik a világra, haragszik, vádolja önmagát elõször,

- Nem, nem bírtam megszülni. Utána haragudtam az orvosomra, haragudtam mindenkire, hogy így történt, de aztán ezen túlkerekedik az ember és akkor dolgozik a gyerekéért. De nekem ez megnyugvást adott, hogy egy teljesen más környezetbe kerültem a harmadik terhességgel és a végén amikor már köldökzsinór gond lehet akkor számozzuk a magzatmozgásokat. Mindennap kétszer kellett számolnom és hát maximálisan meg voltam elégedve ezzel a stábbal, ahol szültem mert végig mellettem voltak és mindenben segítettek. Végül is a harmadik gyerekünkön is rajta volt a köldökzsinór.

- Õ is simán. Õ sem császárral született, de nála maximálisan odafigyeltek mindenre és a végén ha kellett volna akkor császár lett volna a vége, de szerencsére nem kellett. És õ teljesen egészségesen született.

- Igen, az elsõ gyereknél is rajta volt, ezt senki nem tudja, ez teljesen véletlen lehet. De hát háromszori véletlennél az ember már úgy elgondolkodik, de hát végül is minden jó, ha jó a vége és én örülök, hogy így sikerült.

- De biztos, hogy volt ilyen pillanat, fõleg amikor egy egészségesebb gyereket lát az ember az õ sérültebb gyereke mellett, azt nagyon nehéz feldolgozni. Ilyenkor szerintem mindenkinél más. Ha bármit lehet csinálni és legvégsõ esetben segítséget is lehet szakembertõl kérni. Én mondjuk elég erõs vagyok és én tanultam pszichológiát, én tudom magamat önfejleszteni, tudom, hogy mi kapcsol ki, mi segít egy picit és ilyen szempontból szerencsém van, hogy én tudom, mi kell nekem, hogy átjussak a holtpontom.

- Lehet. Hát egy kicsit foglalkozni kell önmagammal. Én nagyon szeretek barkácsolni, akár a lakásunkat díszíteni, akár a gyerekekkel csinálni. Foglalkozásomat tekintve óvónõ vagyok és itt az alapítványnál is csinálok egy ilyen kézmûves szakkört ami azt célozza meg, hogy minél jobban megismerjék a szülõk magukat vagy egymást, mert fõleg a gyerekek neveit tudtuk és egymást nem is tudjuk megszólítani, mert itt az öltözésnél nincsen idõ meg nincs erre lehetõség. És akkor pont ezt célozza ez a kis szakkör, hogy egy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz a Gézengúzhoz kapcsolódó családok. Igazából valahol egy ilyen sérült szülést egy egészséges szülés gyógyíthat meg. Az én esetemben már volt egy egészséges gyerek.

- Emiatt könnyebb volt elfogadni a sérültebb gyereket is, végig az motivált, hogy igen is ugyanolyannak kell lennie, mint a nagy egészséges gyerekemnek.

- Ez attól is függ, hogy mekkora korában került be a baba. Minél kisebb annál könnyebb általában a vízhez szoktatás. Fõleg, hogyha esetleg elõtte kádazott is a gyerkõc, mert akkor esetleg a búvárreflex fenntartása megtörténik.

- Igen, ez egy bizonyos életkorig fennáll.

- 16-20 hetes koráig egész biztosan, utána elkezd kialudni, de utána tudatossá válik. Tehát ezért fontos, hogy minél hamarabb elkezdeni a vizet velük, mert ez annál könnyebb ez a mozdulat végrehajtása, de a nagyobb babákat is vízhez lehet szoktatni.

- A tudatossága jön vissza akkor már, tehát akkor azt tanulja meg, hogy hall egy bizonyos szót és arra víz fog következni.

Mv.: - Ez a szó a merülünk hopp, ahogy itt a mamák ezt többször, illetve hát minden gyakorlat elõtt mondják. Ekkor a baba pontosan tudja, hogy most õ víz alá fog kerülni?

- Kezdetben azt tudja pontosan, hogy locsolás fogja érni. Ugyanerre.

- Így van. Kezdetben ezt tudja, késõbb pedig hát a merülésnek az elõkészítése lesz ez. A lényeg az, hogy a gyerek egy bizonyos szóra tudjon asszociálni, hogy ebbõl merülés fog következni.

Dr. Schulteisz Judit gyermekorvos: - Nagyon részletes anamnézis felvétellel kezdõdik a kapcsolatépítés. A neurológusunk vizsgálja meg a gyereket oly módon, hogy a család is részt vesz, a gyerekorvos is résztvesz, illetve a terapeuták is jelen vannak. Ez nálunk jellemzõ módon a földön történik, tehát úgy kell elképzelni, hogy a kisbabát vagy a kisgyereket körülüljük és ez egy konzultáció. Mindenki láthatja, hogy hogyan vizsgálja meg a gyereket az orvos és megbeszéljük, hogy mit látunk. Mindannyian elmondjuk a véleményünket és a szülõ kérdez. Utána jön az a párbeszéd, hogy mit tud erre a problémára ajánlani az alapítvány. Ezt a család elfogadja-e és tulajdonképpen itt egy szerzõdéskötés történik, egy konszenzus, hiszen nekünk az az érdekünk, mindannyiunknak persze, hogy a gyerek meggyógyuljon. Az elsõ idõben sokszor a családhoz megyünk ki és az otthoni környezetben mutatjuk meg az elsõ fogásokat.

Schulteisz Judit: - Igen, mindent a családnak mutatunk meg. Papának, mamának akár testvérnek, nagyszülõnek és minden héten így tovább tudjuk vinni a gyerek fejlõdését. Ez részben egy babamasszázzsal, részben pedig egy kádas programmal indul, hogyha nem kapott esetleg más terápiát az egészségügyi ellátórendszerben. A hidroterápiát, a kádas programot a papáknak szoktuk megmutatni, és a babamasszázst és egy-két tornafogást az édesanyáknak. Hogyha az elején ezt otthon megtanulták akkor járnak be ambuláns módon az alapítványba és folyamatosan egyre több gyakorlatot is kapnak a gyerek fejlesztéséhez. Ezek olyan gyakorlatok, ahol a mozgás és az értelmi feladatok összekomponálódnak, együtt mozdítjuk meg a gyerek fejlõdését. Mindezt olyan játékokkal, illetve anyai testre építve, hogy a gyerek jól érezze magát, hogy az õ pszichés fejlõdése is megfelelõ legyen. Az elsõ csoporttal való találkozás az 5-6 hónapos korban következik be, amikor is medencébe érkeznek a gyerekek és ott vesznek részt egy 5-6 fos csoportos foglalkozáson. A következõ csoportos találkozás lehetõsége a tipegõ csoport, amikor már fölállnak és akár bizonytalanul is, de egy-két lépést már megtesznek a gyerekek kapaszkodva. Ilyenkor a szülõkkel együtt dolgoznak, ez egy 8 fos csoport, ahol végigvesszük a nagymozgás fejlesztéstõl a beszéd elõkészítésig a finommanipulációig mindent és innentõl különbözõ korosztálynak különbözõ csoportjaink vannak. Kisdedcsoport, óvodáscsoport, a nagyoknak mûvészi torna csoportunk is van. Ezen felül vannak olyan lehetõségek, amikor a szülõk és a gyerekek is többféle diagnóziscsoportban tudnak találkozni. Ezek a kézmûves foglalkozásaink vagy a szombati családos úszóprogram.

Schulteisz Judit: - A lelki megnyugvás, a lelki béke akkor következik be, ha biztonságban érzi magát az ember. Ezt a biztonságot az elsõ pillanatban úgy próbáljuk a szülõknek odaadni, hogy egy védõnõ fogadja az orvosteam mellett a szülõket, aki el tudja mondani, hogy az adott problémához milyen lehetõségek vannak az országban. Milyen segélyezési rendszer, milyen papírok társulnak hozzá. Tehát lássák a perspektívát, ne egy szorongással kelljen megküzdeni. Amikor beállítjuk a terápiát, akkor részben a terapeuta az, aki folyamatosan az által, hogy megtanítja a szülõnek a gyakorlatokat erõsíti az õ biztonságérzetét, hogy igen is képes rá, hogy a gyerekének örömet adjon úgy, hogy közben fejleszti, részben pedig a pszichológusaink foglalkoznak a családokkal. Egyéni beszélgetésekkel, párkapcsolati terápiával kibõvített családterápiával, amikor a nagyszülõk is jelen vannak, akár úgy, hogy a barátok is jelen vannak és azok a terapeuták akik mind foglalkoznak a gyerekkel.

Schulteisz Judit: - Akkor tudjuk jól bevonni, ha az elsõ pillanattól fogva szerepet kapnak. És nálunk ez nagyon fontos ugye, hogy néhány hetes korban kezdõdik a terápia és akkor a kádas programra az apákat hívjuk. Ezenkívül sok ötletünk és technikánk van, hogy közösen a kádba hogyan tudnak felkészülni a terápiára, hogy ki ül be a gyerekkel a kádba egyszerre és egymáson is hogyan próbálják meg azokat a masszázsfogásokat, amit a gyereken kell aztán elvégezni. Tehát ez az aktivitás nagyon jól összekovácsolja a családot és utána is meg szokták tartani a papák azt a lehetõséget, hogy õk hozzák a gyerekeket az uszodába. Ha nem tudnak kiszakadni a munkából akkor ezért van az a lehetõség, hogy az alapítványnak szombat reggel is van ilyen foglalkozása. Akkor az egész család együtt tud jönni és így tudnak résztvenni együtt a terápiás folyamatban.

Schulteisz Judit: - A honnan hová az mindig egy út. Hogy honnan indulunk sem mindig tudjuk, meg hogy hova érkezünk azt sem tudjuk. A siker sokféle lehet. Persze arról álmodik mind a szülõ, mind a gyerek, mind a terapeuta, hogy minden gyerek meggyógyul. Ez nem így van. Súlyos anatómiai elváltozásoknál, egy genetikai rendellenességnél gyógyulásról egyáltalán nem beszélhetünk. Tehát ha meggyógyul mindenki örül. Ha százalékokat tudunk javítani egy gyerek állapotán és élhetõ boldog életig, egy önellátásig el tudjuk vinni, az is fantasztikus mind a gyereknek, mind a családnak. De elmondanék egy példát, amikor olyan helyzet alakul ki, amikor a gyerek érzi sikernek azt az apróságot ami az õ életében megkapható. Egy izombeteg kicsi lányról van szó. Néhány nappal ezelõtt hívott föl az édesanya. Láttuk azt, hogy igazándiból a fejlesztése a betegsége által nagyon behatárolódik, tehát azt próbáltuk elérni, hogy a kislány minél közvetlenebb legyen, minél nyugodtabb legyen és minél hamarabb be tudjon illeszkedni a társai közé. Õ nem tud járni, nem tud állni, csak ülni és ülve játszani. Az is nehezére esik. 4 évesen mégis sikerült vidéken egy olyan óvodával a kapcsolatot fölvenni, akik szívesen látták ezt a kicsi lányt és be tudott illeszkedni a csoporttársai közé. És most ötévesen sikerült neki szerezni egy olyan elektromos széket, amivel megkapta azt az önállóságot, amelyre szüksége van egy egészséges ötéves gyereknek is. És ez a kislány ki se akart szállni most ebbõl az elektromos székbõl és azt mondta a minap az édesanyjának, hogy anya nekem már más boldogság nem is kell az életben.