Kovácsné Lezmcseh Olga: - Hát sajnos hiányoznak, mert egy-egy példányban kapjuk meg õket és a gyerekek egymás kezébõl kapkodják. Rengeteg elõjegyzésünk van rá.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Ennek sajnos anyagi feltételei vannak. A keretünk olyan kevés, hogy csak egy-egy példányt tudunk ezekbõl a könyvekbõl is megvenni. Általában könyvvásárlásra egyetlen könyvtárnak sincs pénze, sajnos nagyon kevés az a keret amit a kultúra támogatására szán az ország.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Pontos adatot sajnos nem tudok mondani, de mindenképpen 2000 kötet alatt van és ez a 6 ezer olvasóra igen kevés.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Hát a 6000 a minimum szám lenne, legalább háromszor annyi, de akár még a többet is nagyon szívesen fogadnánk.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Igen nõtt, mert egyszerûen az emberek már nem tudják megvenni a könyveket és ezt megpróbálják más módon beszerezni és erre lenne jó a könyvtár.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - De szükség van rá, mert nagyon sokan elmennek a könyvtár elõtt és látják kiírva a föliratot, de nem is tudják, hogy mi van belül.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Különbözõ rendezvényeket tartunk. A gyerekek részére a bemutatókon kívül CD ROM-os foglalkozásokat, néprajzzal, mesével kapcsolatosakat elég gyakran szervezünk. Próbálunk ezeken a csoportos rendezvényeken kívül egyénileg is foglalkozni a gyerekekkel. Van egy Harry Potter klubunk, ezenkívül kézmûves foglalkozásokat tartunk az éppen betévedõ olvasóknak, illetve meséket is nagyon szívesen olvasunk föl nekik. És persze természetesen beszélgetünk velük amikor igénylik.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Természetesen soha nincs elég gyerek és van aki naponta bejön, van akik itt írja a leckéjét, vagy egyszerûen csak itt várja az anyukáját. De hát van aki csak egy évben egyszer amikor éppen kötelezõ olvasmányra van szüksége akkor jön be hozzánk.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Az évek során nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a kerületi pedagógusokkal. Egyre népszerûbbek a csoportos foglalkozásaink. Mi minden hónapban név szerint küldünk programot és mesefoglalkozásokat tartunk, például óvodások nagyon-nagyon szeretik a meséket, amit mi olvasunk el nekik és nagyon-nagyon szeretnek bábukat készíteni, különbözõ figurákat, különbözõ technikákat megtanulni, például nemezelünk. Nagyon szép aranygolyók készültek, nagyon nagyon szerették a múltkor. Ablakdíszt készítettünk viaszos vasalással. De nagyon-nagyon szeretnek megismerkedni a különbözõ anyagokkal, rácsodálkoztak a lenre például. A búza részeire. Nem tudják mi az, hogy korpa. Amikor a korpából készült levesrõl beszélek, akkor mindenki megvakarja a fejét ahelyett, hogy rájönne, hogy a korpa micsoda. Szerintem ez borzasztó fontos.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Igen. Nagyon nagy százalékban járnak vissza. Nagyon kedves élményem volt nem olyan régen amikor egy óvodás visszajött a szüleivel apukát is, anyukát is kézen fogva visszajött és elmesélte nekik, hogy mit csinált itt délelõtt. Mutatta, hogy ezekkel a kövekkel csináltunk esõt, itt rajzoltunk, nézd apa itt vannak a könyvek a polcon és ez nekem nagyon tetszik és vigyük el.

Kovácsné Lezmcseh Olga: - Igen, beíratta utána apukát, anyukát a könyvtárba, úgyhogy nekünk ez egy nagyon hasznos dolog volt.

- A kötelezõ olvasással kapcsolatban szerettem volna elmondani azt, hogy én úgy gondolom, hogy a jelenlegi iskolarendszernek ez egyenes következménye. Az óvodában kisgyerekkorban még nagyon szeret, olvasni szeretõ gyerekek bemennek az iskolába és ott mindenrõl le vannak szoktatva.

- Én úgy gondolom, hogy attól, hogy nincs szükség arra, hogy kifejezzék magukat. Minden teszt és minden írás és semmi nem szóbeli és miután az olvasás a szókincsüket fejleszti, visszafejleszti ez a módszer, ennek következtében a gyerekek nem látják szükségét az olvasásnak. Úgy utálják a kötelezõ olvasmányt, hogy az borzalmas. Nekem az unokámból három már olyan, akinél már ezt tapasztaltam, illetve háromból kettõ, mert a harmadik az olvas mindennek ellenére és a gyerekek egymást uszítják arra, hogy nem kell elolvasni a könyveket.

- Nagyon nehezen lehet õket. Újságokat Schumacherrol és a Hakkinenrõl nagyon szívesen olvasnak tudósításokat, könyveket, semmi mást, de ezen kívül irodalmat, semmit a világon. Úgy kell rákényszeríteni õket és úgy kell szinte ostorral odaverni, hát ezt képletesen mondom természetesen. Borzalmas bánatom.

- Nem baj, hogy olvassa, csak az a baj, hogy mást nem olvasnak. Nincsenek olyan olvasmányélményeik, amelyek nekünk voltak annak idején és én változatlanul azt mondom, hogy a tanításban látom a hibát, mert be kell magolni valamit, meg kell tanulni. Nálunk még az én idõmben, régen volt, akkor fölkeltették a tanárok az érdeklõdést és nekiestünk, bizony még az Eötvös A falu jegyzõjének, amelyik az egyik legnagyobb olvasmányélményem volt. És a tragédiát abban látom, hogy itthon van nálunk, a férjem irodalomtanár, középiskolai tanár, tehát nálunk gondolhatja, hogy a könyv a reggeli, ebéd, vacsora, és a gyerekek is el voltak, vannak látva és nem, még a töméntelen könyv látványa sem ébreszti föl bennük az olvasás iránti igényt.

- Nem képes.

- Mert az az egy gyerek az olyan természetû, egy eléggé zárkózott, szeret egyedül lenni és az egyedüllétet az olvasásban tudja megvalósítani. A másik két kicsi, sokkal kisebbek a testvérei azok állandóan õt akarják igénybe venni és idõnként föllázad és olvas, rengeteget olvas, de lehet, hogy ez valami atavisztikus ösztön, ami talán tõlünk származik. Nem tudom, fogalmam sincs.

- Reménykedem benne, hát elõbb-utóbb rá fognak eszmélni, de én ezt egy nagy tragédiának tartom és látom a tendenciát.

Adamikné Jászó Anna fõiskolai tanár: - Jaj, erre nagyon-nagyon nehéz válaszolni. Tudniillik mégiscsak tanár vagyok és iskolapártinak kell lennem, de van egy olyan érzésem, hogy vannak az iskolában is negatív tendenciák. Visszaemlékszem a saját iskolai éveimre, hát a magyar óra mindig egy gyönyörûség volt, tehát reszketve vártuk a magyar órát és akkor a tanár csodálatosan felolvasott és élveztük a magyar órát. Az egyszerûen nem is tanítási óra volt, hanem egy élmény, egy színházi esemény, vagy nem is tudok nagyobb szót találni erre.

Adamikné Jászó Anna: - Az irodalomtörténet tanítás nem volna baj, hát azt lehet kombinálni.

Adamikné Jászó Anna: - Az egyik probléma valóban a sok tesztben van és a tanárok nem tartanak ilyen beszélgetésen alapuló órát vagy legalábbis visszaszorultak ezek az órák. Volt egy idõszak, amikor tiltották kifejezetten alsó tagozaton a '80-as években a bemutató olvasást.

Adamikné Jászó Anna: - Tiltották mondván azt, hogy akkor a gyereket megfosztjuk a kreativitástól és a gyerek csak önállóan saját magára hagyva tudja a szöveget isten igazából megérteni. Na most ez valami olyan rettenetes észellenes és emberellenes dolog, mert hát annál nagyobb gyönyörûség nincs, mint mikor egy magyar tanár magával ragadja az osztályt és a közösséget viszi az a nagy-nagy lendület ugye az irodalmi mû megismerésében, élvezésében. Tanáraim mindig magukkal hozták az olvasmányaikat. Egyszerûen tudtuk azt, hogy Andrási tanár úr éppen most mit olvas, vagy Kiss György tanár úr, vagy Tarnói tanár úr, Ágai Ágnesrõl tudtuk, õ volt az orosz tanárom, õróla tudtuk, hogy éppen most milyen színdarabot látott mert azt rögtön elmesélte. Elmesélte a Háború és békét, az Anna Kareninát, utána meg elolvastuk. Istenien tudott mesélni.

Adamikné Jászó Anna: - Hát én nem tudom, én azért megnézném a nem olvasó gyerekeket, hogy tudnak-e olvasni. Sokszor azért nem olvasnak a gyerekek, mert megakadnak a szó közepén, türelmetlenek, nem elég figyelmesek. Lehetséges, hogy ezért nem olvasnak.

Adamikné Jászó Anna: - Hát én nem tudom, mert nekem is van egy fiam és annak 4 gyereke van, három már iskolás és ugye õk is látják otthon a könyveket, nálunk is látják és bõszen olvasnak. Igaz, hogy a tanító néni irodalmi színpadozik meg foglalkozik sokat a gyerekekkel. Valószínûleg ez is a háttérben van, de a mûveket a gyerekek életéhez kellene kötni. A mindennapi életéhez és itt visszakanyarodok a kérdésedhez, ahhoz, hogy talán túlságosan elméleti a tanítás. Bizony, egy bizonyos szinten túl túlságosan elméleti és azt tanítják meg a gyerekeknek, hogy X irodalomtörténész Y mûrõl mit mondott és a gyereknek nem ez kell, hanem olvasnia kellene a mûvet és a saját életéhez kapcsolni. Persze ez eléggé kényes dolog és eléggé veszélyes dolog. Nem tudom, hogy ismerik-e azt a filmet, hogy Holt költõk társasága. Ott a fõszereplõ tanár tulajdonképpen ezt tette. Szóval nem mindig egyszerû. De a jó tanárok ezt megteszik. Tulajdonképpen választ vár a gyerek a könyvtõl a saját életére és ezért talán egy mélyebb gondolkodású gyerek az, aki olvas. Talán õneki vannak elképzelései, amelyekre választ kap a könyvekben.

- Bombariadó van az iskolánkba.

- Úgy gondoltuk, hogy itt jobban el tudjuk magunkat foglalni mint kint a hidegben.

- Igen, havonta egyszer-kétszer.

- Természettudománnyal foglalkozó könyveket.

- Én is a természettudomány, szépségápolás, és ilyen boszorkányos könyvek általában.

- Egy órát maradhatunk itt.

- Mindenféle könyvekbe beleolvasgatunk ami érdekel minket.

- Ez a mágia meg ilyen misztikus dolgok.

- Nem, nem, csak úgy érdekességképpen.

- Eddig még nem sokat, mert nem igazán találtam olyan könyvet, ami nekem megfelelt volna. Ilyen hókusz-pókusz, meg elvont embereknek a bugyuta történetei, de semmi jópofát eddig nem találtam.

- Szeretem nagyon a kémiát, a fizikát. Kémiából az osztályban én vagyok a második legjobb, mert szeretem a kísérleteket. Általánosban nagyon sokat segítettünk a tanároknak.

- Igen, sokat.

- Hát szoktam ilyen szerelmes regényeket is meg ilyen életrajzszerû regényeket.

- Most A gyûrûk urát.

- Én is A gyûrûk urát.

- Hát ha megjelenik a Harry Potter ötödik része akkor azt, de majd nézek valamit.

- Én a magyar regényeket annyira nem szeretem. Inkább csak azokat olvasom el, ami irodalomból szükséges.

- Nagyon szeretem a Tüskevárat, meg a Beszélõ köntöst. Ezeket tényleg szeretem.

- Legyen izgalmas.

- Kicsit beleolvasok és akkor tudom, hogy érdekel vagy nem.

- Én a címébõl próbálom megállapítani, hogy milyen lehet a könyv.

- Mondjuk olyan ami vicces, vagy rendesen leírja, hogy mi van benne a könyvbe.

- Aranyember? Szerintem igen.

- Kellett olvasni, de azt nem szerettem.

- Hát nem.

- Nekem unalmas volt egy kicsit, de filmben láttam, az tetszett.

- Nem tesznek bele vicces részeket vagy kalandot.

- Hát a szerelem például.

- Hát de túl aprólékosan írt le bizonyos részeket.

- Hát a Tüskevár.

- Nekem az Egri csillagoknak a vége. És A gyûrûk ura, amit most olvasok.

- Nem tudom, én nagyon szeretem a második világháborús történeteket. Szerintem majd anyutól kérek egy ilyen könyvet és akkor majd azt elolvasom. Általában az ilyeneket szeretem.

- Most azt hiszem, hogy egy Karinthy könyvet fogok olvasni, az Orvosok és betegek.

Nagy Attila olvasáskutató: - 1215 17 éves, középiskolába járó, tehát gimnazista, szakközépiskolás és szakképzõ intézetet is látogató tanulót kérdeztem meg és az õ válaszaikat összesítve két dolog látszik nagyon világosan. Az egyik, hogy az olvasmányválaszték beszûkült. Egy 20-30 évvel ezelõtti vizsgálatban sokkal szélesebb skálán mozgott a gyerekek válaszainak eloszlása. Sok volt köztük a még mesekönyvet olvasó, már felnõtt irodalmat olvasó és a közbelsõ sáv, az iskolai kötelezõ olvasmányok, az aktuális divatolvasmányok és voltak 20-30 évvel ezelõtt a kamaszok között olyanok, akik az akkor éppen aktuális, izgalmas kortárs irodalmat Sarkadi Imrétõl Weöres Sándorig sok mindent olvastak. Manapság a skála sokkal szûkebb. Azt lehet mondani, hogy a domináns elem az az iskolai tantervekbõl következik, az Odüsszeától a Tüskevárig vagy a Vuktól Shakespeare-ig, ezek kötelezõ és ajánlott olvasmányok. Na most ezeken kívül feltûnõen hiányzik a kortárs magyar és azt kell mondanom, hogy az európai irodalom jelenléte. Három kérdéssel futottunk neki a dolognak. Egyrészt kérdeztük, hogy mit olvastál legutóbb, másrészt vannak emlékezetes olvasmányaid, harmadrészt kedvenc szerzõid. Hadd mondjak egyetlen egy példát, a legutolsó olvasmányok listájának végén ezer gyerekbõl talán négyen említették, hogy Stephen King valamelyik softhorrorját olvasta legutóbb, de ugyanakkor, ha a másik listát veszem elo és azt mondom, hogy emlékezetes olvasmányaidat sorold fel, akkor Stephen King már ott van az elsõ tíz között. Akkor Robin Cook már ott van az elsõ 15-ben. Akkor a Harry Potter szerzõje Rowling ott van ugyancsak a 15-20. helyen. Tehát a kortárs irodalom a mai középiskolások olvasmányai színképében szinte csak ezekkel az amerikai könnyed lektûrökkel van jelen és bejön még néhány európai, illetve Lõrinc L. László és Nemere István éppen frissen megjelent izgalmas, fordulatos könyvei, de 1200 gyerek nem említette egyszer sem Kányádit, nem említette egyszer sem Esterházyt, Nádast, Petrit, Nagy Gáspárt, Lázár Ervint, sorolhatnám a szerzõket. Egyet kivéve, Szabó Magda. Hála Istennek még köztünk van és az Abigél az egy kicsit már iskolai olvasmány lett. Az Abigélnek hála Istennek televíziós sorozatváltozata volt és ez olvastat is. Tehát ez mutatja, hogy a médiának óriási felelõssége lenne abban, hogy a kortárs java magyar irodalom alkotásaiból évenként egy-kettõt ha megfilmesítene, akkor ez a magyar kultúra egészére jótékony hatással lenne.

Nagy Attila: - Sajnos nagyon direkt az összefüggés. Ugyanezeket a tendenciákat tapasztalta Gereben Ferenc tudós kollegám aki 2000. novemberében végzett egy országos reprezentatív vizsgálatot és ugyanezeket a tendenciákat találja, hogy a kortárs magyar irodalom visszaszorulóban van, majdnem hogy eltûnik a legutóbbi meg a kedvenc olvasmányok listavezetõi közül.

Nagy Attila: - Nagyon sok mindennek. Elsõrenden annak, hogy az egész életszemléletünk, értékrendünk radikálisan és folyamatosan átalakul. Manapság és ez a manapság most már az utolsó évtizedet, másfél évtizedet jelenti, a haszonelvûség, a racionalitás. Tehát az ami közvetlenül kifizetõdik, az az érték, ami pénzt hoz és ezért a felnõttek életében is ha könyv, ha az olvasás felmerül, akkor az elsõdleges motívum az, hogy valaminek utána akarok nézni, meg akarok tudni. Egy friss jogszabályt, praktikus információkhoz akarok jutni és ez a belefeledkezõ lélekfrissítõ rekreatív, tehát önmagamat újraépítõ olvasás ez tûnik el, miközben ha megkérdezne egy gyakorló pszichológust, pszichiátert akkor elmondanák, hogy hogyan növekszik a neurotikus vagy még súlyosabb panaszokkal jelentkezõk aránya. És itt hadd ugorjak egy nagyot. A pszichoterapeuták körében egyre divatosabb az úgynevezett imaginatív terápiák használata. Ez azt jelenti, hogy leültetik a pácienst és azt kérik, hogy csukja be a szemét és induljon el egy virágos mezõn és ezen a virágos mezõn elindulva patak partjára érve, hídkorlátra támaszkodva mondja tovább a történetet, hogy mit lát, mit jelenít meg és attól kezdve már természetesen nem a terapeuta diktál, hanem a belsõ szorító tudat alá nyomott vágyfantáziák, félelmek fognak megjelenni. Na most elõször képzeleti képeknek kell megjelenni és ezeket a képeket hangosan el kell mondani, hogy a pszichiáter megpróbálja megérteni, hogy mi bántja ezt az embert, a pácienst, mi okozza nála azt a tünetet, hogy fóbiái vannak, nem mer átmenni az utcán, és így tovább. Nem mondom a tüneteket. Na most fordítsuk vissza. Vajon nem az lenne-e az öngyógyításnak, mi több a megelõzésnek az egyik legjobb eszköze, ha ezeket a könyveket kinyitva, idõnként a szemünket becsukva, elengedve az író kezét, az író elvezetett bennünket valamilyen problémához és ennek a probléma mentén mi elkezdenénk fantáziálni, hogy ugyanezt a problémát hogy oldanánk meg mi magunk, majd a könyvet újra folytatjuk és egy variációját találjuk ami esetleg egyezik, megerõsít engem vagy szembesít azzal a hazugsággal, azzal félreértéssel, ami eddig zavart engem, azaz tükröt tart elém. Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy nem adunk idõt lelkünk építéséhez, lelkünk rendbetartásához, lelkünk egyensúlyban tartásához. Ez visszaüt. Adjunk 5 percet, 10 percet, 30 percet naponta arra, hogy ezt a belsõ rendet, békét és nyugodt, pihentetõ mély álmot a gyerekeinknek és magunknak is megszerezzük.