- Csütörtökön reggel mûtötték orrmandula, meg torokmandulával. Mondták, hogy van ilyen lehetõség, hogyha a gyerekkel itt szeretnék maradni, hogy meg lehet oldani. Fölajánlotta a kórház személyzete, hogy itt lehet aludni.

- Igen, itt voltam egész nap, meg este itt aludtam a gyerekkel. Egyáltalán nem volt gond, sõt, nagyon aranyosak voltak, ágyat készítettek.

- Féltünk attól, hogy nem lehet itt maradni vele és hát akkor ugye azért õ még elég picike, két és féléves, úgyhogy örültünk nagyon, hogy ez megoldható.

- Vele alszom egy ágyban, mert hát úgy lenne, hogy nekem is külön ágyam lenne, meg neki is az a kis rácsos, de õ jobban alszik mellettem, úgyhogy együtt alszunk. Én dönthettem el, hogy hogy legyen.

Votiszki Péter a Madarász utcai Gyerekkórház fõorvosa: Abban az elõnyös helyzetben vagyunk, hogy öt évvel ezelõtt volt egy kórházi rekonstrukció, ennek folyamán egy 90 százalékban új gégészet épült. Lehetõvé vált az, hogy a szülõket el tudjuk helyezni éjszakára is, hogyha igénylik. Van külön mosdó, vécéjük a szülõknek. Persze azért tudni kell, hogy az Egészségbiztosító Pénztár nem fizeti ki valamennyi költségét a kórháznak, amely ebbõl adódik, következésképpen valamennyi hozzájárulást kell kérni a szülõktõl. És az elhelyezéshez pedig azt kell tudni, hogy nincs olyan lehetõség, hogy egy kórteremben egy szülõ-egy gyerek van, hanem elõfordul, hogy egy-két szülõnek együtt kell lenni, tehát ilyenekre lehetõség van. Azt gondolom, hogy ennek a rendszernek vannak kétségtelen elõnyei, biztos, hogy elõnyös az, hogy a gyerek nem éli meg kellemetlen élményként azt, hogy elszakad a szülejétõl. Biztosan elõnye az, hogy a szülõ látja az egészségügyi dolgozókat, a munkájukat jobban megismeri, talán meg is becsüli jobban, de hát azért nem szabad elhallgatni, hogy vannak negatívumok is. Bármilyen furcsa is, de a hátrányok közé sorolnám azt, hogy a bent tartózkodó szülõ számára bizonyos erkölcsi kötelezettség van. Nevezetesen, hogy foglalkoznia kell a gyerekével. Ezt azért mondom el, mert nincs elkeserítõbb látvány, mint egy gyerek, aki sír vagy lehet, hogy az néha még rosszabb, hogy magába süppedve szomorkodik, mert az anyukája kint a folyosón trécsel már egy órája. Vagy éppen ellenkezõleg a gyerek szomorkodik, mert a mama hátát nézi, aki ájultan gyönyörködik valamelyik tévésorozatban. Sajnos ilyen is van. A szülõk bejövetelének a lehetõsége az egy nagyon fontos és hasznos dolog, amelyet azonban egyrészt meg kell tanulni, másrészt kultúráltan kell gyakorolni. De hogyha ez nincs, nem tanulják meg, akkor azt hiszem, hogy legjobb esetben csak felesleges itt lenni, de még az is valószínû, hogy talán több a kára, mint a haszna.

V.P.: - Nem, általában azt szoktuk mondani, hogy a kórteremben megkapja a nyugtatóját és utána megkérjük az anyukát, hogy most csinál magának egy egyórás, másfél órás programot és aztán utána jöjjön vissza.

V.P.: - Hát ennek több oka is van. Egyrészt az, hogy jártunk már úgy, hogy szülõ már kisebb beavatkozásnál is, pedig csak egy vizsgálat volt, vagy esetleg egy vérvétel, összeesett és komolyan megütötte magát. Tehát nem lehet azt pontosan tudni, hogy a szülõ pszichésen mit tud elviselni. Ez az egyik. A másik pedig én azt gondolom, hogy a mûtõi körülmények között nem kell feltétlen ott lenni egy szülõnek, mert ott azért szaladgálás van, meg útban lehet. És amikor gyerek kijött a mûtõbõl és eltöltötte még a mûtõ melletti õrzõben azt a megfigyeléshez szükséges fél órát, háromnegyed órát és utána visszakerül az ágyikójába, akkor jöjjön be az anyuka.

- Tegnap éjszaka teljesen váratlanul azt hallottuk, hogy ilyen ugatásszerû köhögés jön a gyerekszoba felõl és akkor ugye felrohantunk mind a ketten a férjemmel és már ült az ágyban a Panna és hát sírt, nem is tudta, hogy mirõl van szó.

- 15 hónapos. Soha nem volt még ilyen korábban, nem is volt egyáltalán beteg, úgyhogy nagyon meg voltunk rémülve. Annyi elõzmény még van, hogy a szomszédunkban lakik egy hasonló korú kislány és neki konkrétan is volt már kruppja és ezért õk már sokat meséltek, úgyhogy majdnem biztosak voltunk benne, hogy ez krupp és azt is tudtuk, hogy ilyenkor gyorsan intézkedni kell. Szerencsére átjött a mamám, és hát rögtön mondta, amikor meghallotta lentrõl az elsõ hangot, hogy biztos, hogy krupp és menjünk a Szent László Kórházba. Körülbelül olyan fél egy, egy körül érhettünk be éjszaka a kórházba, ahol eltelt körülbelül húsz perc, mire az orvos megérkezett. Az úgy elég hamar kiderült, hogy olyan nagyon-nagy baj nincs, de mindenképpen bent kell maradni a kórházban, mert hogy különleges kezelést kap.

- Persze erre készültünk is, hát elõtte is próbáltuk végiggondolni, hogy hogy tudjuk megoldani a dolgokat, merthogy a történethez hozzátartozik, hogy én kisbabát várok és az kiderült, hogy én nem maradhatok bent, mert az a kezelés, amit a kruppos babák kapnak ártalmas lehet a picire. Tehát akkor már nyilván csak a férjem jöhet szóba. Én rögön megkérdeztem, hogy milyen lehetõségek vannak arra, hogy a férjem bent maradjon éjszakára? A doktornõ rögtön elég hárító volt, hát azt is mondhatnám, hogy ok nélkül barátságtalan és hát azt mondta, hogy én csak ne legyek bizalmatlan és hát õk az orvosok, õk azért vannak, hogy õt meggyógyítsák és mi nyugodtan menjünk haza, mert ez a kislány biztos, hogy aludni fog egész éjszaka és hát különben is én most itt ha körülnézek, akkor látok-e egyáltalán ébren lévõ gyereket, mert ugye hát éjszaka gyógyszert kapnak, tehát nyilván nyugtatót is, ettõl is jobban alszanak. Nem kellett nagyon körülnézni ahhoz, hogy lássam, hogy egy csomó gyerek ébren van, többen sírtak is. Kevés mama volt ott, mondjuk elég kevés gyerek volt eleve, szerencsére, de hát nyilván nem nyugtatott meg azért sem, merthogy azt hiszem ilyen helyzetben semmilyen mamát, papát nem nyugtatna meg egy ilyen válasz, annál is inkább, merthogy a betegség jellegébõl kifolyólag is az, hogyha nyugtalan, ha sír az a rohamokat súlyosbíthatja és nyilvánvaló és utólag kiderült, hogy fel is ébredt éjszaka egyszer.

- Igen. Az elsõ merev elutasítások után aztán, amikor már úgy harmadszor próbáltam valahogy kideríteni, hogy nem lehetne mégis valami módja annak, hogy a férjem legalább itt maradhasson, akkor azért azt úgy félvállról odalökte szinte, hogyha mindenáron azt akarjuk, habár õ ezzel nem ért egyet, de ha akarjuk, akkor az apuka egy fehér mûanyag széken elüldögélhet a gyerek mellett. Eleve nyugtalanul aludt, de fel is ébredt egyszer éjszaka és akkor egy kicsit sírt, de hát ott volt, ugye rögtön meglátta apucikát és azért az egyfajta biztonság még akkor is, hogyha egy idegen helyen van. Tehát ebben sem volt igazuk, holott ez az éjszaka elég rövid volt, mert gyakorlatilag én jöttem el kettõkor a kórházból, de fontos azt tudni, hogy volt olyan szoba, ahol fizetés ellenében bent maradhatnak a szülõk, hát illetve ez volt egy érv még, amit felhozott a doktornõ, hogy hát szoptatós anyukáknak van ez a szoba. Mire én mondtam, hogy én ezt teljes mértékben tiszteletben tartom, megértem. Most nem volt olyan szoptatós anyuka és ha az éjszaka folyamán bármikor valaki kisbabával jön és szoptat, akkor értelemszerûen a férjem kijön és átül erre a bizonyos kis mûanyag székre. Ezen a ponton már egészen agresszívba csapott át, úgyhogy egyértelmûen kiderült, hogy itt nem nagyon sok mindent tudunk tenni. Na most azért még annyit hozzátennék, hogy a reggel ugye ezeken a helyeken hajnalban kezdõdik, tehát öt körül. Na most el lehet képzelni, hogy egy kisgyerek, amikor ötkor felébresztik, mert azért õ magától akkor még nem ébred, pláne, hogyha nyugtatózva van, akkor hogy érzi magát, hogyha egy idegen helyen ébred és maga körül idegen arcokat lát. Egyébként a férjem elmesélte, hogy gyakorlatilag hajnal, ugye öttõl hatig azzal telt, hogy mindenhonnét gyereksírást hallott és anya, anya kiáltásokat, merthogy azt hiszem rajta kívül még egy mama volt bent az éjszaka folyamán. Úgyhogy reggel nyolc óra körül közölték vele, hogy akkor most ugye majd jön valaki más, merthogy egy ember, egyfolytában csak 12 órát maradhat a gyermek mellett. Ha belegondol ebbe az ember teljes értelmetlenség és ráadásul mondjuk elég szörnyû helyzetbe hozhat olyan gyereket, akinek nincs nagymamája, akit gyorsan lehet riasztani. Aztán végül is megsajnálták és akkor megengedték, hogy addig, amíg nagymama megérkezik, addig tíz óráig, tehát egy plusz órát még maradhatott ott vele apuka. 

R.: - De ez akkor ezek szerint csak az õ jóindulatukon múlott.

- Igen. Ilyenkor az a baj azt hiszem, hogy ez ember akkor nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozzon, meg hogy papírok után kutakodjon, mert hát a gyerekére gondol elsõsorban. Mindenesetre nem láttam semmilyen szabályzatot, nem mutattak semmit. A doktornõnek a hanghordozásán meg a stílusán is érzõdött, hogy õ úgy gondolja, hogy itt õ a fõnök és az van, amit õ jónak lát. És ez ellen apelláta nincs.

- Igen.

- Igen, amit feltehetõleg ugyanúgy fogunk eltölteni, hogy apuka este visszamegy és éjszaka ott ül a széken és aztán majd reggel valaki fölváltja a családban. Na most azért egy-két mellékkörülmény még azt hiszem említésre méltó, hogy amikor azt mondták, hogy menjünk be egy szobába, ahol megvizsgálták a kislányt, ahol egy másik gyerek is volt. Közben a nõvér is mondta, hogy nagyon kevés gyerek van, harminckét ágyas az osztály, erre pontosan emlékszem és hat vagy hét gyerek volt aznap éjszaka. Tehát józan számítások szerint rengeteg üres szoba volt még, de mondjuk hármat én is konkrétan láttam a folyosóról. Próbáltuk megkérdezni, hogy nem lehetne-e, hogy a másik szobában aludjon a Panna azért is, merthogy akkor a másik kisfiú is elkezdett már nyûgösködni, elkezdett sírni. A válasz egyértelmûen az volt, hogy nem lehet, mert nyilván hogyha éjszaka jön valaki. Egy ilyen válasznak azt hiszem, hogy józan ésszel semmilyen felfogható értelme nincsen. Ráadásul ezek nagyon kicsi és egyszerûen nem volt hova tenni a holmikat. Tehát a pelenkákat, meg hát nyilván egy-két játékot is bevittünk, hogy el lehessen tölteni az idõt, merthogy a kezeléshez az is hozzátartozik, hogy gyakorlatilag nem elhagyni azt a kis szobát. Ezek már apróságok, de talán a hozzáállást is tükrözi.

Tímár László a Szent László Kórház gyerekosztályának professzora: - Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Kétségtelen, hogy a kórházban fekvõ gyerekeknél a szülõnek a jelenlétét azt mi kérjük kifejezetten, hogy lehetõleg minél többet maradjon ott a gyerek mellett. A szülõ jelenléte megnyugtatja a gyereket és a nyugodt gyerek sokkal hamarabb gyógyul.

T.L.: - Természetesen. Ezzel kapcsolatban minden szülõ kézhez kapja amikor beérkezik a kórházba tájékoztatónkat, amelyik ezzel kezdõdik.

T.L.: - Az éjszaka, az nagyon nehéz kérdés. Azért nagyon nehéz kérdés, mert az ideális az lenne, ha olyan helyiségeink lennének, ahol a szülõ le tud feküdni a gyereke mellett

T.L.: - Azon a részlegen harminckét ágyból összesen kettõ darab olyan szoba van, ahol le tud feküdni a szülõ a gyerek mellé. Na most ezen az osztályon egy-egy éjszaka 10-15 felvétel történik. Hogy akkor éppen hány beteg feküdt ott, azt persze nem tudom. Megítélhetetlen az, hogy érkezik-e oda szoptató anya és ebbõl kifolyólag rendszerint azt javasoljuk, hogy ne maradjon a szülõ. Az anyukáknak az ott maradását azt támogatjuk, az apukáknak, hogy fölvételre kerüljenek nagyon-nagyon ritkán javasoljuk ezt a megoldást, tekintettel arra, hogy összesen egy darab fürdõszoba áll a szülõk és a nagyobb gyerekek rendelkezésére. Az alapvetõ hozzállását megértem az ügyeletes orvosnak, akik elsõ lépésben lebeszélik a szülõt az ottmaradásról, mivel éjszaka rendszerint a gyerekek nyugtatása történik, infúziós kezelés történik.

T.L.: - Ez nem rutinszerû eljárás. Nyugtatót akkor kapnak a gyerekek, hogyha tényleg kifejezetten nyugtalanok és az már a légzészavar fokozódásához vezet. Jobb talán a gyereknek is, a szülõnek is, hogyha nyugodt. A kezelést megkapja és nincs olyan gond, hogy a szülõ másnap hullafáradtan a széken ülve lefordulva, nem egyszer elõfordult, hogy a földön aludt a szülõ, mert nem tudjuk megoldani.

T.L.: - Nem az van benne, hogy nem lehetnek itt, 12 óra múlva javasoljuk a cserét, hogy valaki más legyen a gyerek mellett, mert az sehogy se jó, hogyha egész nap, egész éjjel ott bóbiskol valaki egy széken. Biztos, hogy a szülõ fáradt, ideges, a gyerekkel is sokkal kevésbé tud foglalkozni.

T.L.: - Nem hiszem, hogy muszáj lenne a gyerekeket öt órakor felébreszteni és nem tudom, hogy ez tényleg így történik-e? Az én tapasztalatom az, hogy nem.

T.L.: - Hát nem ébresztik a gyerekeket, hanem hat órakor el kell kezdeni a gyerekeket megfürdetni, tisztába tenni, elõkészíteni a gyógykezeléseket, megreggeliztetni. Na most ez attól függ természetesen, hogy hány beteg van az osztályon és hány nõvér. Ha 32 beteghez van kettõ nõvér, ameddig azokat fürdeti meg végig eteti, az bizony hát beletelik egy jó két órába legalább.

T.L.: - Szülõ segítsége az néha hasznos, néha nem hasznos. Például hogyha egy infúziót kap az a gyerek, hogy a szülõ ezt úgy kezelje, úgy tegye tisztába, hogy az infúzió ne menjen tönkre, bizonyos szakszerû ellátást azért igényel, vagy ha nincs ilyen beavatkozás, akkor természetesen a szülõknek a segítsége az nagyon-nagyon sokat számít és azért ne felejtsük el, hogy ezek a gyerekek azért 24 órán belül a gyerekek 30 százaléka hazamegy arról az osztályról. Gyógyultan. A fulladó, rettenetesen súlyos állapotban lévõ gyerekek hazamennek. Nagyon ritka az, hogy két napnál tovább itt kell maradni egy gyereknek, mert ez alatt meggyógyulnak. Nem tartom valószínûnek, hogy akkor azt mondhatnánk, hogy ez a gyógyulásának árt, hogyha a szülõ nincs jelen.

Dósa Ágnes orvosjogász: - Az egészségügyi törvény kapcsolattartás joga körében szabályozza ezt a problémát és hát elég új szabály, amit ad. Mert ugyan kimondja, hogy a kiskorú betegnek joga van arra, hogy a szülõje mellette tartózkodjon, de ugye azt nem mondja, hogy folyamatosan mellette tartózkodjon.

D.Á.: - Azt meg végképp nem mondja és azt viszont mondja, hogy ezt a jogát a kórházban meglévõ feltételektõl függõen betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás zavartalanságát biztosítva, tehát ez már nagyon fölpuhítja. És hát a házirend pedig ennek a részletes szabályait meghatározhatja. Igaz, hogy lényegesen nem korlátozhatja ezt a kapcsolattartás jogát, de hát az ottani betegellátás rendjének megfelelõen ezt valamilyen korlátok közé szoríthatja. De én azt gondolom, hogy itt is csak az segít az ilyen esetekben, hogyha a kórháznak is elõtérbe kerül ez a fogyasztói üzleti szemlélete, hogy neki az a dolga, hogy magas színvonalú ellátást nyújtson és abba beletartozik az is, hogy a szülõ elégedett legyen és a hotel körülmények meg minden megfelelõ legyen. És pont ez a szülõ benntartózkodás, erre azért nehéz azt mondani, hogy ez pénzen múlik. Mert hát gondolom a legtöbb szülõ az ablakpárkányon is kibírná, csakhogy ott lehessen. Tehát azért nem kell ehhez luxuskörülményeket teremteni.

D.Á.: - Az az igazság, hogy itt nem annyira erõs a szülõ oldalán, mert hiszen azt azért el lehet képzelni, hogy mondjuk egy intenzív osztályon nem lehet bevonulni minden betegnek a hozzátartozójának, hát ez jogos, hogy a betegellátás érdekében ezt korlátozni lehet és azért ez egy nagyon tág kategória. És nem mondja ki a törvény, hogy folyamatosan 24 órán mellette tartózkodhat a szülõ a kiskorú gyerek mellett. De én azt gondolom, hogy a betegjogi képviselõ pont erre lett kitalálva, ez a funkció, hogy ezeket a problémákat elrendezze. Tehát hogy ezek nem igazán jogi per, meg rendõrség, meg ügyészség, hanem ez a kórházon belüli érdekegyeztetés, a betegjogi képviselõnek meg kell, hogy legyen az a képessége, olyan kapcsolatrendszere, amivel ezt kezelni tudja, ezt a problémát azért, hogy elégedettek legyenek a szülõk.

D.Á.: - Tájékoztatási kötelezettség az egészségügyi törvényben borzasztó széles körû. A szülõt ugyanúgy, mint a beteget, mindenrõl tájékoztatni kell, alig-alig lehet kibúvót találni. Tehát olyat találni, amirõl nem kell tájékoztatni a beteget.

D.Á.: - A gyereket olyan mértékben, ameddig megérti. Tehát mondjuk egy kemoterápia elõtt muszáj egy gyereknek elmondani, hogy mi fog vele történni, mert különben nem tud együttmûködni, mert nyilván hát azért egy 4 évesnek vagy 6 évesnek más a tûrõképessége, meg a megértési képessége. De azt, hogy mibe egyezhet bele a szülõ az viszont egy egészen más kérdés, illetve, hogy mit utasíthat vissza. Ugye a szülõnek az invazív beavatkozások, mûtéti beavatkozásokhoz mindenképpen beleegyezését kell adnia. Ugye megválaszthatja, hogy hol végzik el azt a beavatkozást, de nem hozhat olyan döntést, ami kedvezõtlen a gyerek számára. Tehát nem úgy dönt, mintha saját magáról döntene, mert ugye saját magára egy nagykorú felnõtt ember azért elég tág határok között visszautasíthatja az ellátást, egy szülõnek sokkal szûkebb a mozgástere éppen a kiskorú védelme érdekével.

Fehér Sára klinikai szakpszichológus: - Elsõsorban a gyereknek a szorongásoldása a legfontosabb és az, hogy a szülõ ne szorongjon. Hogyha egy szülõ a kórházba bejön, akkor tényleg azzal a céllal lépje át a küszöböt, hogy õ itt most a gyerekért mindent meg szeretne tenni és bízik abban az orvosban. Azt hangsúlyozni öt percenként és nyolcvanszor elmondani egy gyereknek, hogy mi fog vele a mûtõben történni, nem érdemes, én inkább arra hagyatkoznék, hogyha egyszer elmondtam a gyereknek vagy eljátszottuk, akkor megengedjem, hogy õ kérdezzen errõl és érdeklõdést mutasson és inkább arra válaszoljak és inkább azt próbáljam felmérni akár verbális, akár nonverbális módon, hogy a gyerek mit ért meg ebbõl, hogyan éli ezt meg. Jobb eljátszani, mint állandóan mondani, mondani, mondani. Igen, én azt gondolom, hogy fõleg kicsi gyerekeknél jobb eljátszani ezt a szituációt.

F.S.: - 6 év alatti gyerekeknél mindenféleképpen. Amikor a mûtõbe a gyerek bekerül, akkor úgyis egy olyan környezettel találja magát szembe, amilyet még nem látott. Elmeséljük neki, hogy a doktor bácsikon, doktor néniken, nõvérkéken maszk van, ruha van, de hogy ez miért van. 

R.: - Föl kell-e arra készíteni, hogy azért ez nem biztos, hogy kellemes dolog lesz?

F.S.: - Mindenképpen fel kell készíteni. Na most én a gyerekeknek azt szoktam mondani, a kicsiknek azt hangsúlyozni, hogy nem igazán a mûtõben van õneki dolga, mert ott nincs fájdalom, hanem az utána következõ helyzetben, amikor beteszik az ágyába, félig öntudatlan állapotban van még, azt kell nagyon megmagyarázni a gyereknek és az a fontos, hogy minden felnõtt egyformát mondjon errõl a dologról. Ha fáj, akkor valahogy jelezze, akkor fogják csillapítani a fájdalmát, hogy még félig aludni fog, tehát hogy nem olyan helyzetben lesz, ahogy mindennap szokott és lehet, hogy nem fogja tudni még, hogy hol van, de jön az anyukája és mindenki azon lesz, hogy ez a fájdalom megszûnjön. De hogy mindenképpen azt a részét hangsúlyozva, hogy a probléma ettõl meg fog oldódni, tehát hogy egy megkönnyebbülés is várja nemcsak az, hogy kellemetlen helyzetbe kerül és hogy fájdalmai lesznek.

Votiszki Péter fül- orr, gége fõorvos: - Az a szülõ, aki annyira szívén viseli a gyerek sorsát, hogy hajlandó volna elõtte bejönni külön megtanulni, hogy mit kell csinálni a kórházban pszichológustól, azután bejönni a gyerekével együtt megint átbeszélni a dolgot, az van olyan értelmes azt hiszem sokszor, hogy maga is ki tudja találni, hogy legalábbis lényegesen megkönnyíti a dolgot. Az a szülõ azonban, akire valóban ráférne az, hogy megtanulja, meg az a gyerek, akinek erre igazán szüksége volna, sajnos nem mindig kapja meg ezeket a lehetõségeket, holott a lehetõségek adva vannak és én azt hiszem, hogy amikor egy anyuka kézenfogva bejön a gyerekével és leülnek a székbe és elõvesz egy mesekönyvet és abból esetleg mesélni kezd a gyereknek vagy mindenesetre megmutogatja, hogy itt mi micsoda, az én számomra már egy tökéletes információ arról, hogy ez a mama valószínûleg sok mindent szeretne, csak egyet nem, itt hagyni teljesen magára a gyerekét. De akkor, amikor bejön valaki és azt mondja, hogy no most akkor itt vagyunk egy olyan bölcsikében vagy ovikában és most a mama elmegy, és majd aztán jön érted, akkor ebbõl egészen biztos az, hogy a mama itt fogja hagyni a gyerekét és esetleg nem is telefonál csak majd megkérdezi, hogy tessék mondani mikor lehet érte jönni és aztán jön akkor. Mi mindig lehetõvé tesszük azt, hogy elõtte jöjjön, készüljön föl és azt kell mondjam, hogy az utólagos vizsgálatok igazolják azt, hogy a jól elõkészített gyerek sokkal kevesebb negatív élménnyel emlékszik vissza erre a mûtétre.