- Ma 7 éves.

- Úgy tudjuk, hogy diszlexia gyanús, nagyon keverte a bal és jobb kezét a térirányokat, a fönt, lent, elõl hátul és szeretnénk, hogyha normál iskolába mehetne. És nem kellene logopédiai osztályba menni, oda szeretne menni, ahova a testvérei is járnak.

- Igen, mehetett volna, de kértük, hogy még egy évet maradhasson, mivel szerintem nagyon jó, hogy maradhat. A testvéreinél is bevált ez, hogy egy évvel késõbb mentek iskolába, mert õk is diszlexia gyanúsak voltak és így sokkal jobban be tudtak illeszkedni és jobban vették az akadályokat az iskolában is.

- Hát a legnagyobbnál csak elsõ osztály végére derült ki, mert õ kívülrõl megtanulta az olvasmányokat és nem vettük észre, hogy diszlexia, csak amikor már nyáron elkezdtünk idegen szövegeket olvastatni vele, akkor cserélte a betûket. Visszafelé kezdett olvasni, teljesen megrémültünk.

- Hát azt nem

- A memóriájával igen, azzal dolgozott végig. Igen. És akkor nyáron találkoztunk egy ismerõs tanító nénivel, õ olvastatott vele és mondta, hogy valószínû, hogy diszlexia gyanús úgy, hogy vigyük el sürgõsen logopédushoz.

- Hát óvodában kiderült utólag, hogy éppen akkor hiányzott, amikor nézte a logopédus néni õt és aztán õt nem küldték el külön vizsgálatra.

- Õ nem volt évvesztes, hát lehetett volna, de õ nagyon aludt minden délután, úgyhogy azért gondoltuk úgy a férjemmel, hogy hadd legyen még egy év gyerekkoruk, amikor nem kell, még játszhatnak, gondtalanok, majdnem minden délutánom arra ment el, hogy õket hurcolásztam így logopédushoz, akkor külön úszni vittük õket.

- Igen, amiatt is, meg asztmásak is és emiatt is. Külön torna, úszás és szerintem ez így együtt megtette hatását.

- Most azt hallottam, épp most mondta itt a logopédus néni, hogy van, hogy akinek ilyen kruppos, fulladásos asztmás betegsége van, hogy valamennyire befolyásolja a diszlexiát.

- Igen. Azt mondja, hogy idõnként ilyen halláskiesései lehetnek és hogy emiatt valószínûbb, hogy diszlexiás lesz. És hogy ilyen beszédzavarai lehetnek.

- Igen, most elsõbe kell, hogy menjen és végül is õ jár a logopédus nénihez két éve, ez a második éve, õ most már tanulja a betûket szótagolva, tanul olvasni.

- Igen, megtanítja azt mondta, hogy mire iskolába bekerül, addigra tanuljon meg olvasni, hogy ennyi elõnye legyen.

- Hogy ennyi elõnye legyen. Õ hátránnyal indul és hogy ne egyszerre kelljen neki annyi mindenre figyelni, hogy az írást és az olvasást egyszerre, ezért.

- Nem, mert a férjem is kiderült, hogy õ is diszlexiás volt és õ egyetemet végzett, úgyhogy gondoltam, hogyha õ el tudta végezni, akkor csak a gyerekek is. Javulni fognak és õk is el tudnak majd valamit végezni, úgyhogy nem, igazából nem ijedtem meg.

- Igen. Hát úgy derült ki, hogy õneki a tanár nénije mindig mondta, akkoriban még nem mondták ezt ki, hogy diszlexia, hanem csak, hogy nehezebben olvas, nehezebben találta meg a jobb, bal oldalt, a térirányokat és még most is keveri jobbal, ha autót vezet, akkor is kérdezi, hogy merre kanyarodjunk, felém, vagy feléd, nem azt, hogy jobbra úgy, hogy végül is nála az olvasásában még mindig neki is érzõdik. Lassabban olvas és a gyerekek mindig is kérik, hogy inkább én olvassam a meséket, mint õ.

- Meg. Mondta, hogy õ nagyon szenvedett, az iskolában nagyon. Hol nagyon jól tanult, hol nagyon rosszul, attól függõen, hogy mennyire tudott olvasni. De hát vele mondjuk a szülei foglalkoztak elég sokat, olvastak vele, meg nagyon jó tanító nénije volt, aki külön délutánonként tanult vele és hát ennek tudja õ be, hogy végül is õ felfejlõdött olyan szintre, mint a többiek. Lehetséges, hogy el lehet érni, ezért is nem keseredtem én mondjuk el.

- Nem. Nem. Olyan vidámak, nem zavarja õket, nem tartják szégyellnivalónak, vagy hátránynak. Azt gondolják, hogy ezen lehet segíteni.

-Csabai Katalin logopédus, az Országos Beszédvizsgáló Szakértõi Bizottság igazgatója: - Valóban, hogy az édesapa is sokat szenvedett az olvasással, sokat szenvedett az írással, helyesírási gondjai, problémái voltak.

-Csabai Katalin logopédus, az Országos Beszédvizsgáló Szakértõi Bizottság igazgatója: Ez már egy jel. További jel az, hogy valóban ha olyan kórelõzmények után kutatunk, mint betegségek, tehát egyrészt ugye a familiáris tényezõ, hogy örökletesség. Azon kívül jelen esetben például valóban úgynevezett asztmatikus alkatú gyerekek, tehát nem feltétlenül asztmás, hanem allergiás, asztmás, gyakoriak a felsõlégúti megbetegedések, igen gyakori a középfülgyulladás, a náthás, lázas állapot, nyitott szájjal lélegzik és ezek vezetnek ahhoz, hogy a figyelem koncentráció készsége a gyereknek nem megfelelõ, hisz egy rossz közérzetet jelent az, hogy õ ugye nyitott szájjal lélegzik, az, hogy õ beteg, továbbá az, hogy nem alakul ki a gyereknél a beszédhang megkülönböztetõ képesség. Ez nem halláscsökkenést jelent. Tehát ha én a gyereknek, nagyon koncentrál és én a háta mögött azt súgom, gyerek ide adok neked csokoládét, akkor biztos, hogy oda fog szaladni. De ha azt kérem tõle, hogy most mutasd meg hol a doboz, hol van a seb, hol van a zseb, akkor a kisgyerek, ha a hangok rezonanciája, zöngéje között nem tud megfelelõen differenciálni, akkor nyilvánvaló, hogy másként fogja majd a hanghoz társítani a betût is. Tehát ebbõl adódik ez a probléma.

Cs.K.: - Óvodás korban még soha nem mondjuk ki azt, hogy diszlexiás, sokszor még elsõ osztályos korban sem, mert ennek nagyon sok összetevõje van. Óvodában az úgynevezett részképességeknek a feltárása. Említette az édesanya például a téri tájékozódást, merre van a bal, merre van a jobb.

Cs.K.: - Hát például tükörképpen rajzol, tükörképpen másol a testvérétõl nagybetûket, számjegyeket, balról jobbra helyett jobbról balra kezd el vázolgatni, rajzolgatni.

Cs.K.: - Hát igen, de nem mindegy, hogy miket és hogyan. Nagyon-nagyon nem vagyunk annak pártján, hogy például nagycsoportos óvódásokkal már betû tanítás történjen.

Cs.K.: - És ezért harcolunk ugye, hogy az iskolát is csúsztatva, bevezette az oktatási törvényt szabályozó új módosító rendelet, hogy például az elsõ osztályt két év alatt lehet elvégezni. Egy elõkészítõ játékos fejlesztõ nulladik osztállyal és majd egy nagyon lassú léptekben egy lexikális tudást megalapozó osztállyal.

Cs.K.: - Nem, akkor szokott a logopédus betût mutatni a gyereknek, nem olvasni tanítani, legfeljebb betût kötni hozzá, hogyha nagyon lassan és nehezen tudja az újonnan kialakított hangokat a folyamatos beszédben automatizálni. Akkor egy játékos hívóképpel, betû megerõsítéssel például azt mondom, hogy a gyerek az l-helyett még mindig j-hangot ejt ugye. Na most itt a képzõ szempontjából még nem magyarázunk egy ilyen pici gyereknek. De l-hangnál fölemeli a padlásra nyelvét, akkor lerajzoltunk egy olyan gyereket, akinél látjuk, hogy ilyen énekes hangon mosolyogva, nagy szájjal fölemeli a nyelvét. A másiknak legörbül a szája, sír, az mondjuk az a jajgatós hang, ott leteszi a pincébe a nyelvét. És mellé írjuk a hármas vonalközbe játékosan a nyomtatott kis l, illetve a nyomtatott kis j-betût.

- Hát igen, igen. Nagyon megijedtem, mert az iskolában kiderült, hogy olyan módszerrel is tanultak, ami a diszlexiásoknak nem a legjobb, hogy egy nap többet tanultak, nem a szótagolóssal, hanem a kép

- Képolvasással tanultak igen és akkor ez a tanító néni, akit mondtam, ez az ismerõsöm mondta, hogy akkor vigyem át olyan helyre, ahol vagy szótagolásra, vagy meixneres módszerrel tanulnak. Nyáron mint az õrült rohantunk, kerestünk iskolát, végül találtunk egyet a közelünkben, ahol meixnerrel tanultak és oda át is vittem. És azóta is odajár, nagyon szeret.

- Nem, folytatta, igen.

- Azóta is, igen, folyamatosan járt négy évig.

- A számolással nem volt gondja, az olvasásnál ott még mindig érezhetõ szerintem kicsit. Most õ hatodikos, de jó tanuló annak ellenére, pár darab négyese van, a többibõl ötös és negyedikben nyelvtan versenyre is küldték annyira felfejlõdött végül is. Otthon is foglalkoztunk vele.

- Hát folyamatosan kérdeztem a tanító nénit, aki tanította meixneressel és konzultáltunk a logopédus nénivel is, akihez járt még külön.

- Nagyon, igen. Hát nem tudtam volna csinálni csak úgy, hogy otthon vagyok fõállású anyaságon vagyok.

- Hát körülbelül naponta egy órát.

- De kis részletekben, szóval nem folyamatosan.

- Nem, nem, soha nem, mert õk azt nem bírják, hogyha folyamatosan, hanem közben szünet egy kis játék és úgy nagyjából összesen egy órát.

- Tudták igen, õk tudják, hogy diszlexiásak, meg is mondtam, hogy diszlexiásak vagytok

- Igen, igen.

- Igen, hogy nem tudtok rendesen olvasni, cserélitek a betûket, de ezt meg lehet tanulni, javítani lehet rajta. És akkor mindig mondták, hát mi diszlexiásak vagyunk, ha nem ment nekik az olvasás, hát mi diszlexiásak vagyunk.

- Igen. Úgyhogy õket ez igazából nem zavarta, hogy õk kicsit mások, mint a többiek.

- Óvódás volt, igen. És akkor én kértem, hogy vizsgálják meg õt is, hogy nála is kiderül-e ez a diszlexia. Meg is vizsgálták és kiderült, hogy õ is hajlamos rá és akkor õ is már elkezdett járni óvodába, nagycsoportba, és úgy került elsõ osztályba már.

- Igen, sokkal flottabbul mentek neki a dolgok igen. És most is folyamatosan jár, az iskolában szerencsére van logopédus nem kell elhordani és ott hetente kétszer jár.

- Õ harmadikos.

- Igen. Döcög, azért érezni rajta, de olvasásból ötös lesz végül is. Úgyhogy a nyelvtan az egyedüli, ami a helyesírásában látszik, amibõl négyes lesz. Én meg vagyok nagyon elégedve velük.

Csabai Katalin logopédus, az Országos Beszédvizsgáló Szakértõi Bizottság igazgatója: Hát azért ezt a gyerekkel nem kéne így tudatni, mert a gyerek még azt se tudja, hogy mi az, hogy diszlexia. Sokszor mi sem tudjuk. Úgyhogy én azt gondolnám, hogy a gyerekben semmi olyan negatívumot nem kéne tudatosítani, pláne amirõl nem tudja, ugye. Mert van olyan kisgyerek, akinek nem túl jó a zenei hallása, azt a gyereket nem fogjuk ének-zenei általánosba vagy akinek nagyon mackós, kicsit suta a mozgása, azt nem fogjuk beíratni a balettintézetbe.

Cs.K.: - Mindenféleképpen az 1978-as tanterv elõtt használt hangoztató, szótagoló olvasástanítási módszer, amikor az elsõ év végére kellett a gyerekeknek megtanulniuk az összes betût és összeolvasniuk. Na most jelenleg két olyan olvasókönyv van, amit nagyon jónak találunk, ami valóban figyelembe veszi a gyerekeknek ezt a fejlettségi szintjét, az életkori sajátosságokat és magyar nyelv írásbeliségének a sajátosságát, ami nagyon-nagyon eltérõ más nyelvek írásbeliségétõl. Ezért Adamikné Jászó Anna, Gorsi Máriának a köznyelven úgy használt, hogy törpés abc-je ez a Dinasztia Kiadónak a könyve, Mesék csodái, ez már végig ötödik osztályig felmenõ rendszerrel kidolgozott, nagyon kedves, nagyon játékos. A másik ez a Meixner Ildikó Játékház, ami szintén hangoztató, szótagoló olvasókönyv. Most én már találkoztam olyan gyermekkel, akit ugyan ebbõl a könyvbõl tanítottak, de szintén a pedagógus két hónap alatt akarta ezt a könyvet teljesíttetni a gyermekkel és masszívan diszlexiássá nevelte.

Cs.K.: - Ez változó, ez nagyon változó, ez attól is függ, hogy a gyerek mennyire elõkészített, otthon mennyire tud az édesanya ilyen tudatosan, ilyen kedvesen foglalkozni vele. És hát az, hogy milyen a tanító néni, rengeteget számít. Tehát itt nagyon sok függ attól, hogy igen lassan, a gyerekeknél egyéniesítve az egyéni fejlõdést figyelembe véve szabad csak haladni. Na most nyilvánvaló, hogy az a gyerek, akit nem így tanítanak meg elsõben, annál a gyereknél a késõbbiek során komoly problémák jelentkeznek.

Cs.K.: - Nem fog szívesen olvasni, nem fog tudni helyesírni.

Cs.K.: - Na ez a probléma, hogy éppen hogy a hangos olvasás nem. Gondoljunk bele, ha mi olvasóvá válunk, ha mi szeretünk olvasni, ha este lefekvés elõtt olvasunk, hangosan olvasunk vagy magunknak olvasunk? Tehát a gyereknek azt kell megtanulnia, hogy az olvasás, az egy öröm, az egy élmény, ez csak abból adódhat, ha õ ezt olyan szinten teszi, amikor már túljut azon, hogy nem a technika köti le a figyelmét, hogy jaj istenem, most ez milyen betû? Most hogyan kötöm ezt a betût ahhoz a betûhöz? Most mi lesz ez a szó? Nos ez ma-jom vagy ma-ma tehát ez egy nagyon nehéz feladat. Na most ha a gyerek maga rájön arra és némán olvashat, akkor megszeret olvasni, tanulni olvasni és azt is nagyon, viszont szerencsés, hogyha a gyerek elolvas valamit, akkor mirõl olvastál? Tehát játékosan kutakodni, hogy a gyerek valóban érti-e amit olvas, az értõ olvasás, ez az alapja. Ugye számtalanszor a vizsgálataim során, amikor a gyerekeknél hangos olvasás vizsgálatot végzünk és visszakérdezzük, hogy mirõl olvastál? Hát ugye már abból is látszik, hogy nem egyszer le kell állítani a hangos olvastatásnál és azt mondom most olvasd tovább némán magadnak. Nem tudja visszaadni a tartalmat. Vissza tudja adni a tartalmat, ha némán olvas. És ez sajnos az iskolarendszerünknek is nagyon-nagyon hibája, hogy sokszor ilyen hangos versenyolvastatást végeztetnek a gyerekekkel.

-Ludwig Tibor az Öveges József Gimnázium diszlexiás szakközépiskolai osztályának végzõs tanulója: Fõleg az olvasási nehézség, aminek a következtében elég hamar fel is adtam azt, hogy nagyon törõdjek azzal, hogy olvassak. És ebbõl végül is elég sok problémám lett. Szüleimnek elég nagy gond volt az, hogy én végül is nem igazán olvasgattam, a kötelezõket, azt megszereztem általában videon vagy megnéztem tévén és azokból általában kihúztam magam. De hogyha volt egy olyan kötelezõ, amit nem tudtam így megszerezni, abból például elég sok egyest beszereztem, meg a helyesírásom miatt is. Úgyhogy a magyar nyelv és irodalomból eléggé rossz jegyeim voltak, aztán mikor nyelvet is kellett már tanulni, akkor abból is és nem igazán voltak jók az eredményeim.

L.T.: - Radikálisan megváltozott, hogy úgymond, mert az általános iskolai kettõ, három egész közötti átlagom, az most elcsúszott 4,2 és 4,8 közötti átlagra.

L.T.: - Igen, megváltozott, mert több idõt is hagynak olvasni és sok olyan dolog volt, amivel szépen lassan aztán rászoktam az olvasásra.

L.T.: - Hát azért azt nem mondhatnám, hogy habzsolom a könyveket, de szívesen ülök le olvasni és szívesebben olvasok sokkal, mint régebben. Az olvasással még mindig ugyanúgy nehézségeim vannak, csak mivel többet olvasok, jobban megy, gyorsabban megy valamennyire, mint régebben és nyilván gyakran elõfordul az, hogy utána kell visszaolvasnom, hogy megértsem, hogy mi történt, mert például amit elõbb olvastam, azt nem értettem meg annyira, de áthaladtam rajta és emiatt vissza kellett lapoznom, de sokkal jobban megy most már és nem kell annyit visszalapozgatnom és élvezetesebb is így olvasni sokkal. Nyilván meg kell teremtenem azt a környezetet, ahol olvasni tudok, mert ahogy más ember le tud ülni egy buszon vagy vonaton olvasni, addig nekem teljes csöndnek kell lenni körülöttem, hogy oda tudjak figyelni teljesen arra, amit olvasok és ne kelljen utána visszalapozgatni.

L.T.: - Hát mikor meglátok egy könyvet, egybõl kinyitom az utolsó oldalnál, megnézem a tartalomjegyzéket, hogy hány oldalas, utána megnézem, hogy milyen sûrûn vannak a betûk és hát minél több oldal, annál jobban szédölgök, de aztán mire a végére jutok, akkor azt mondom, hogy úristen! ennek vége van, ez elfogyott, ezen is túl lettünk.

L.T.: - Hát igen, ez egy sikerélmény, amit sajnos elég késõn sikerült megtapasztalni.

L.T.: - Hú! Ez egy jó kérdés. Például utoljára az Édes Annát olvastam most és nagyon meglepõdtem, hogy úristen! vége lett a könyvnek? Hova tûnt az a sok oldal, ami elõtte volt, mikor kinyitottam.

L.T.: - Olyan nagyon kedvenc íróm nincsen, mert nem sok könyvet olvastam még ezidáig, de vannak olyan könyvek, amiket szeretek.

L.T.: - Az elsõ könyv, amit itt magamtól elolvastam, az Stanislav Lemtõl volt a Solaris címu könyv, ami egy elég nehéz könyv volt és elég sokat küszködtem vele, de a könyvnek a témája, az nagyon megfogott és onnantól kezdtem el lapozgatni más könyveket is.

L.T.: - Nagyon érdekelnek az ilyen fantasztikus könyvek, amiben egy kis filozófia van és hát már kinéztem Az istenek harca, ha jól emlékszem az a címe a könyvnek, ami eléggé vaskos, jó hatszáz, hétszáz oldal körül van és mikor elõször megláttam, hát eléggé megszédültem tõle, de aztán nagyon megtetszett a könyv.

L.T.: - Mostanában egyre gyakrabban.

L.T.: - Hát igen, ez elég gyakran megtörténik, hogy nézegetem a könyveket és megnézem, belelapozok, hogy de kis betûk, hú de sok betû, hú de sok oldal. Inkább rakjuk vissza. És akkor hát nem tudom, valakitõl hallottam, hogy ez egy nagyon jó könyv és talán mégiscsak meg kéne nézni. És akkor végül is eljutok oda, hogy ráveszem magam, hogy no jó, hát akkor nézzünk bele. Beleolvasok, elolvasom a könyvrõl, amit írnak a hátulján vagy beleolvasok az elsõ néhány oldalba és akkor úgy döntök mégis, hogy megveszem.