- Igen.

- Érdekesen tekerednek a szálak, ahogy átveszik az ujjaikról.

- Ez tarisznyának lehet a madzagja.

- Igen, igen, tarisznyának, de ezt szokták használni a gyerekek láncnak, karkötõnek, sõt mi még tavaly fûztünk is levele, szálakat készítettünk és ezzel fûztük a kis tarisznyákat vagy terítõket.

- Igen.

- Én énekelek.

Gábor: - Fonok.

Gábor: - Tarisznya.

Gábor: - Fehérbõl, még fehérbõl, fehérbõl és akkor zöldbõl, kékbõl, bordóból és zöldbõl.

Gábor: - Kéket meg a fehéret.

- Amihez kedve van, amihez kedve van azt csinálja. Úgy mutatok nekik dolgokat, aztán azt összegyúrom, elrakom és utána a gyerekeknek az ötlet jön és ami egyszerûen akarja lapítja, sodorja kinek, mihez van kedve, tehát ez úgy nincs megkötve.

- Következõ, hogy akkor már próbálunk ötleteket adni, csigabigát készítünk, a korosztálynak megfelelõen, meg attól függ, hogy melyik gyerek milyen ügyes, mert van, amelyik nagyon jó kézügyességgel rendelkezik, azoknak már mást is mutatunk, gömbölyítést, ezt, azt.

- Van égetõkemencénk, azt majd most fogjuk üzembe helyezni és akkor ki fogjuk égetni.

- Fölismerik és úgy szoktuk csinálni, hogy mindenki, amit elkészít, ha nincs kiégetve, akkor is van egy tálcájuk, papírtálca, rajta van a jele és akkor megmutathatja az anyukájának, ki van téve, ha akarja hazaviheti.

Hernádiné Egervári Gabrielle óvodavezetõ: - Nagyon-nagyon hosszú utat jártunk be, mire sikerült elérnem azt, hogy az óvónõk ezt megszeressék és igazán magukévá tegyék, most viszont ez már annyira életformánkká vált.

Hné.E.G.: - Ez egy nagyon érdekes dolog. Nekem szívem fájdalma egyébként, hogy az óvónõk sajnos a néprajzban nem igazán járatosak, természetesen tisztelet a kivételnek és ez bizony az én kollektívámra is érvényes és én sajnálom

Hné.E.G.: - Pontosan. Pontosan. Sajnos én sem találkoztam ezzel a fõiskolán, ha nem lenne néptáncos múltam, akkor én ebben nem lennék benne. És miután a néptánc oktatást abbahagytam és úgy éreztem, hogy énnekem valami mást is kell csinálnom és egyébként is én mindig csináltam valamit, én úgy éreztem, hogy most ár kellene erre pártolni, mert látom magam körül a romló világot. Látom ezeket a szornyû játékokat, amik vannak. Na most ezen keresztül próbáltam én a kolléganõimet meggyõzni, hogy ennek mi a fontossága. De addig, amíg nincs otthon valaki a néprajzban és nem ismeri a gyökereinket, addig nem is szabad foglalkozni se népi gyermekjátékkal, se népi kismesterségekkel, mert nem tudja beleélni úgy magát mindenbe. Volt olyan kolléganõ, aki csak azért kezdett bele az egészbe, mert úgy érezte, hogy most ez fontos dolog nekem. A végén aztán beleszeretett a dologba. Pesti óvónõkrõl van szó természetesen, pesti óvónõk még most sem igazán élik át azokat az élményeket, amiket én átéltem például néptáncosként vidéken. Próbálkozunk azért elmenni vidéki óvodákba megnézni, hogy mégis más az, amikor ott kimegy és gyûjti az anyagot, mint itt Pesten fölülünk a vonatra, aztán elmegyünk valahova keresgélni. Nagyon fontos dolognak érzem az érzelmi oldalát is ennek az egész dolognak az, hogy megtanulom a néprajzot és elmegyek és elvagyok ott egy pár este és két éven keresztül, vagy három éven keresztül és megcsinálom, az még nem elég.

Hné.E.G.: - De nagyon ódzkodtak, nagyon ódzkodtak és az egyik óvónot és nagyon régóta csábítottam el egy másik óvodából és a fiam óvónõje volt és õ volt az, aki mellém állt elsõnek ebben a dologban, mi voltunk az elsõk, akik el is végeztük az iskolákat. És mikor hoztuk a munkáinkat be, akkor az irigység úgy benne volt a lányokban és mikor meglátták, hogy egyre szebbeket csinálunk, egyre több mindenféléhez értünk, akkor jöttek, hogy mutassuk meg. És kiderült, hogy jé! otthonra milyen jó lenne, meg milyen szép lenne, szóval úgy elindult a dolog szépen olyan hét évvel ezelõtt, nyolc évvel ezelõtt. Hát a népi gyermekjátékok, az más dolog volt, mert szerencsére nagyon jó énekes óvónõim vannak, hangszertudással rendelkeznek, zongoráznak, furulyáznak és a népzene sem okozott problémát, hogy mi táncházazunk. Szóval mikor meglátták az elsõ táncházat az óvónõk még elõször csak ücsürögtek, ácsorogtak, aztán a gyerekek elõbb bemozdultak és a végén ma már az is életformánk, hogy a Téka Együttes kéthavonta jön és táncházazunk. Fõleg jeles napokhoz kötõdõen, de egyébként is szoktunk.

Hné.E.G.: - Igen, kettõ. Német kisebbségi önkormányzat minisztériumi engedélyével német programot csinálunk, kettõ csoportban most jelenleg harmincnégy gyerekünk van, õk is kézmûveskednek egyelõre

Hné.E.G.: - Vegyes. Vegyes. A német az kevesebb, mivel gazdagsága az nem engedi meg ugye, hogy széles körben lehetne, úgyhogy természetesen ugyanúgy megy a magyar program, de õk mellette német dolgokat is csinálnak. A kolleganõm volt kint Németországban továbbképzésen és rengeteg szép dolgot hozott onnan, amit a gyerekekkel meg lehet csinálni, valósítani.

Hidro Balázsné vagyok.

H.Bné.: - Nagyon szeretik Németországban a gyerekek a különbözõ papírokat, például hullámpapírt fölhasználnak és abból különbözõ dolgokat csinálni.

H.Bné.: A nagycsoportos gyerekekkel már egyedül is meg tudják csinálni, hogy a hullámpapírt így felgurgatják és akkor így lehet csinálni a például egy vagont, akkor

H.Bné.: - Utána összeragasztják és akkor ugyanilyen technikával a kerekeket, a kocsikat és végül a kis mozdony, ami egy kicsit más.

H.Bné.: - Ennek minden kereke gurul.

H.Bné.: - Fogpiszkáló igen. Fogpiszkáló a tengely. Úgyhogy minden, ami ilyen természetes anyag fölhasználjuk. Gyûjtünk gyufásdobozt, parafadugóból kerekeket szintén lehet csinálni, ez egy másik technika.

H.Bné.: - Nem, az egy parafadugó, a parafadugó a teste, a lábai szintén fogpiszkáló és még fölhasználunk fonalat a farokhoz.

H.Bné.: - Igen, igen, a vécépapír henger, ami szintén egy lovacskát nagyon könnyûszerrel tudnak csinálni a gyerekek.

H.Bné.: - Persze, persze, bármit is lehet igen.

H.Bné.: - Ott inkább míg nálunk a természetes anyagok, tehát a csuhé, akkor a szalma és egyebek, ilyesmi, ott pedig inkább a papírmunkákra jellemzõ rájuk, hogy a mennyezetrõl jönnek a díszítések. Aztán évszakonként változtatjuk ezt a mennyezet díszítés.

- Igen.

- Én szeretnék egy királylány lenni, de olyan, hogy van itt alul egy csipkés, fodros ruha és még van itt olyan koronám, hogy ilyen vannak rajta csillagok itt körülvéve és akkor még a ruhán virágok is vannak úgy, hogy itt alul van a csipke és itt fölül vannak a virágok. És akkor, hogy itt nem olyan hosszú ujjú, hanem rövid ujjú a ruha.

- Ilyet szeretnék, még nincs meg.

- Hát fehér.

- Hát bármilyen színû lehet.

- Nem, hanem úgy, hogy megmintázzuk, rárajzoljuk mondjuk vagy úgy készíti anyukám, hogy varrja, meg szeretném, ha az ujjánál is lenne fodor.

- Hát papírból, de olyan jó erõsbõl, hogy megtartódjon, ne hajoljon el.

- Nem, úgy, hogy befonjuk egyik nap, aztán holnap hullámos lesz.

- Hát mondjuk lehetne Hamupipõke.

- Hát az, hogy vannak ott finom ételek, meg mi is hozunk ételeket meg gyümölcslét, meg másmilyen ruhában lehetünk meg táncolhatunk is.

- Igen, mindegyik ide járnak, a nagyfiam is nagyon készül. Õ azt találta ki, hogy õ honfoglaláskori vitéz akar lenni, a középsõ kisfiam pedig hát olyan királyfi, akinek van ilyen rostélyos sisakja, amit úgy le lehet engedni.

- A férjem szeret ilyeneket csinálni, papírmaséból is meg fából is, õ szívesen csinál dolgokat és akkor, amikor a nagyyfiamék nagycsoportosok voltak és õ is királyfi volt, akkor õ például japán királyfi volt, igazából az egy ilyen szamuráj jelmez volt.

- Van, aki minimális energiával csinálja meg. Van, aki pedig hát szeret ezzel foglalkozni. És hát mondjuk az én férjem különösen olyan, aki igényesen kidolgozott jelmezeket igyekszik csinálni. Pajzsot csináltak papírmaséból és gyönyörû domború pajzs volt és a gyerekek is szerették csinálni.

- Nem, õ matematikus.

- Én úgy látom, hogy õk valóban beleképzelik magukat egy-egy szerepbe és akkor õk azok. Akkor õ a királyfi. Másrészt meg egy teljesen más napirend is van ezeken a napokon, itt látszik, hogy õk máshogyan ülték körül az asztalt és hát akkor kissé táncolgatás is volt, meg a szülõk is szoktak behozni süteményeket, csemegéket. Van egy ilyen rendkívüli jellege is a napnak.

- Volt ilyen közös táncolás is és akkor lehetett a gyerekekkel együtt táncolni, ilyen táncházi muzsikára.

Szalotai Judit a Városligeti fasor gyakorló óvodájának óvónõje: - Nagyon érdekesen alakultak nálunk a farsanggal kapcsolatos hagyományok. Egy új dolgot próbáltunk ki a csoportunkban, mégpedig azt, hogy korcsoporttól függõen minden évben a mi csoportunk azonos jelmezbe öltözik. Kiscsoportban mindenki katica, mindenkin valami szép piros és pöttyös van és a katicát õk már ismerik, ezért gondoltuk úgy, hogy katicaként nagyon jól tudjuk ezt a farsangot megünnepelni és a szülõknek úgy vettük észre, hogy ez segítség. Olyan szempontból, hogy nem kell törni a fejüket, hogy jaj milyen jelmezt is adjunk erre a gyerekre, az esélyegyenlõség szempontjából is nagyon jónak tartjuk és úgy vettük észre, hogy hasznos, mivel a gyerekek egymással nem rivalizálnak, hogy én ez vagyok, te meg az vagy. Emlékszem még jó pár évvel ezelõtt volt egy kislány, akit doktor néninek öltöztettek be a szülei, fehér kis köpeny volt rajta, egy sztetoszkóp a nyakában és csak úgy állt, jött, ment. De egyszercsak, mivel két termet össze tudtunk nyitni a szomszéd szobából átjött egy pillangó és ez a kislány felragyogott és lehetett látni a szemén, hogy õ nagyon szeretne pillangó lenni és a pillangó megengedte, hogy a szárnyait rácsatoljuk a kis doktor nénire, le is fényképeztem, tündérke volt, ahogy állt az orvosi felszerelésében, pillangó szárnnyal a hátán, tehát az õ vágyai akkor így ki lettek elégítve. És azzal, hogy mi itt egyforma jelmezbe öltözünk, óvó nénik is, ezzel el tudunk kerülni olyasmit, hogy fájjon egyik gyereknek a szíve a másik jelmeze után.

- Nem bántja, a tapasztalatom az, hogy nem bántja, mivel ez nem egyik napról a másikra történik, hanem szépen folyamatosan, fokozatosan készülünk erre az ünnepre, nézegetünk könyveket, akár jelmezes könyveket, nézegetünk olyan képeket, amin a mi jelmezünk, az adott év jelmeze szerepel és beszélgetünk róla, miért jó, hogy mi ennek tudunk öltözni. Akár versben, akár énekben is keresünk olyanokat, amelyek alátámasztják a mi aktuális jelmezünket. Nagyszerûen tudunk mi katicás énekeket énekelni, nem egyet, nem kettõt, ami a jelmezünkhöz passzol és akkor már meg is feleltünk annak az elvárásnak, amit ezek a versek vagy énekek diktálnak. Nem, nincs ilyen tapasztalatom. Inkább szülõ részérõl volt egyetlenegy tapasztalat, hogy õ nem egyezett abba bele, hogy az õ kislánya is katica legyen, pillangónak öltöztette és érdekes módon a pillangó nem érezte jól magát a sok katica között nyilván azt hiszem ez érthetõ.

A középsõ csoport, az a bohóc korszak, amikor mindannyian bohócnak öltözünk, amikor annak ellenére, hogy mindenki bohóc, mindenki más. Volt olyan, akinek a varázspálcája világított, mert olyan ügyes apukája volt, hogy oda be tudott valami szerkentyût szerelni elemet, meg kis égõt és akkor megnyomott egy gombot, világított. Volt, akinek minden lépésre csengett a cipõje, mert fölszereltek rá egy csengõt. Tehát kiélhetik a másságot is a gyerekek is, és a szülõk is azzal, hogy a saját egyéni elképzeléseiket valósítják meg, de ugyanakkor a témánk az egy és ugyanaz, kinézetünk is valamelyest, tudunk varázsolni, tudunk olyan játékokat játszani, ami cirkuszhoz kapcsolódik, versenyjátékokat, trükköket lehet.

A nagycsoportba elérkeznek a tündérmesék, a királymesék, királyos, királylányos mesék korszakába a gyerekek, amikor éppen ezért királyoknak, királylányoknak, királykisasszonyoknak, tündérlányok, lovagoknak, tehát nagyon sok minden belefér ebbe a kategóriába, abba öltöznek. És ezeket fõleg mesékkel tudjuk alátámasztani. El tudunk mi már játszani olyan mesét, mesedramatizálás keretében, amiben királyok szerepelnek, királylányok, öreg király, fiatal király, három királykisasszony és ehhez mind adva van akkor éppen az aktuális jelmezünk. Szoktunk mi sütni süteményt is, amikor bohócok a gyerekek, akkor csak egy kerek formát kiszúrunk a tésztából és mindenféle dologgal, mazsolával, színes cukorkával, bohócfejet készítünk. Most a királyoknak koronát fogunk készíteni süteménybõl és akkor meg is lehet enni, megkínálni vele a szülõket és saját magukat is.

- Hát mindig megkérdezem, hogy mit szeretne felvenni, mindig a pillanatnyi ötlet, hogy mit fogunk megcsinálni. Tavaly például teknõcbéka volt, amit egy elõtte való este találtunk ki, hogy ezt szeretné felvenni.

- Volt egy kispárna, amit így csináltam neki egy huzatot, a formáját megadva, hogy úgy nézzen ki, mint a teknõsnek a háta. Volt egy ilyen zöld harisnyanadrág rajta, egy zöld pulcsival, meg volt egy kis sapkája, meg hát az arca volt egy kicsit kifestve.

- Tetszett neki, de még kicsike volt, úgyhogy nem nagyon akarta egész nap hordani, de úgy látom, hogy szerette. Most tudom, hogy van néhány napom felkészülni rá és azt is tudom, hogy varázsló szeretne lenni, vagy én találtam egy jó kis egér szabásmintát, buggyos szürke nadrág van egy kis farokkal, meg egy színesebb mellény, meg egy kis fülecske a kis buksirája. Jó ötlet. De nem nehéz megalkotni, egy pillanat alatt meg lehet csinálni.

- Nem, nem, õ nem tud Harry Potterrol, de vannak Walt Disney rajzfilmjeink és akkor abból most éppen a Csipkerózsikában a három jótündér. Hát mondjuk kisfiú, úgyhogy jótündért nem fogunk csinálni belõle, de egy varázsló az lehet, hogy lesz.

- Egyrészt a ruhája tetszik neki, a sapka, az nagyon kifejezetten, meg hát olyan kedvesek, szóval ezt mindig mondja, hogy aranyosak, meg olyan jóságosak.

- Nem, nem. Õ kifejezetten néha szeretne kislány lenni, úgyhogy nem zavarná.

- Van olyan, hogy este például a lepedõt maga köré tekeri és akkor mondja, hogy nézd anya, szoknyám van. Meg hát van, amikor takarót meg van olyan a párnahuzatot kiszedi a párnát és fejére húzza, hogy neki hosszú haja van, vagy van, mikor lát egy olyan mesét, amiben a kislánynak a fején kendõ van, akkor õ is olyat szeretne, hogy olyat vegyünk neki olyan kendõt. Lehet, hogy egy kicsit lányos.

- Én csak azt látom, hogy Marci mindig szeret alkotni, szeret díszíteni és nagyon élvezi az ilyen kiemelt napokat, amikor részt vehet egy ilyen közös díszítésben. Minden születésnapot, mindent úgy ünneplünk meg, hogy sok-sok lufi van, sok díszek vannak és igazából én úgy látom, hogy õ azt szereti az egészben, hogy kiemelt nap, hogy ünnep van és egészen más mindenki.

- Másképp viselkedik, hogyha más bõrébe bújik, tehát hogyha kislány ruhát vesz fel vagy maga köré, akkor egészen másképp viselkedik, szóval ez tényleg úgy próbálgatja így a különbözõ jellemeket felvenni, hogyha például a sárkányt utánozza vagy az Oroszlánkirályból az oroszlánt, akkor egészen másképp viselkedik, mint általában. Szóval próbálkozik tényleg ilyen különbözõ formákkal, állatok hangjával, meg jellemekkel.

- Én szerintem igen. Már most így, ahogy öltöztettem a Marcit a bölcsiben, ott azért már beszélgettünk, hogy ki mit fog felvenni, meg milyen ötletek, hogy lesz és hát úgy érzem, hogy szerintem a felnõttek is szeretnek így ilyenkor gyerekké válni, szóval én legalábbis élvezem, amikor ilyeneket csinálhatok Marcinak. Olyan, mintha magamnak csinálnám és ott lennék.

- Jó. Jó. Egy kihívás, szerintem a gyerekeknek is. Azt látom, hogy például Marci most 4 éves lesz és tavaly egészen másképp viselkedett akár a farsangkor és ezt az óvónõk is megmondják, hogy tavaly egy visszahúzódó egyedül játszó kisfiú volt, idén pedig azt mondja az óvónõ, hogy õ a bandavezér és mindenkit õ irányít, hogy ki, mit szeretne, hogy csinálja, mivel játszhat és õ mivel fog játszani. Szóval egészen másképp viselkedik és ez szerintem biztos, hogy a közösségnek a hatása is.

- De én úgy látom, hogy most egészen efelé megy a dolog, úgyhogy igyekszem olyan jelmezt is alkotni, amivel ezt még jobban ki tudjuk fejezni.

- Hát majd õ fogja kiválasztani, szerintem nem a kisegeret fogja választani.